Újságírós, állásért küzdő, vetélkedő.

Kata rég tudja, mivel akar foglalkozni. Oknyomozó újságíró akar lenni, és az ország legjobb stábjában akar dolgozni. Azonban messze van az álmaitól – ellenben lakótársától, aki azt az életet éli, amit Kata is szeretne. Így, amikor észreveszi a lánynál az ő álmai állásának hirdetését, ellopja az adatokat és beküzdi magát a gyakornoki stábba. Ott aztán két pofon is várja: a főnöke az a Máté, aki egyetem alatt a legjobb barátja volt, és titokban szerelmes is volt a fiúba. A másik, az egykori lakótársnő nem csak a másik gyakornok, de Máté barátnője is egyben. A stábnak csak egy gyakornok kell, így az egyiküknek hónap végén mennie kell. Máté megnehezíti Kata életét, aki a féltestvérével és a csatorna egyik riporterével titkos projektbe kezd, hogy állásban maradhasson. Az eltűnt örökösnő nyomába erednek.

Amit gyorsan le kell szögezni, nem voltak nagy reményeim. A Balla Adrienn sorozatban végig azt vártam, mikor kezd már el tetszeni, de nem jött el az a pillanat. Most úgy tűnik, ebben a sorozatban sem fogom megszeretni Szabó Tünde munkásságát.

A történetben elvileg három zsáner keveredik. Van benne krimi, hiszen egy eltűnt lány történetét kell kinyomozni. Csak éppen annyira amatőr az egész, hogy fájdalmas volt olvasni is. Kata féltestvére, Szandi elvileg magánnyomozónak készül, van már némi gyakorlata is, de itt annyira semmilyen az egész ügymenet, hogy untam magam közben. Arról nem is beszélve, hogy nagyon olcsó megoldásnak éreztem, hogy a végén az egyik kulcsszereplő a történtekben interjút ad, és mindent elmagyaráz. Kata és a stáb ugyanannyira meglepődik az egyes fordulatokon, mint a most bekapcsolódó nézőik. Nem volt kihívás a nyomozás, és maga az ügy sem elég érdekes.

Akkor ezzel össze is kötöm a másik elemet. A guilty pleasure faktort. A szépek és gazdagok világába nyomoznak, de nem elég extrém a környezet. Nem hökkentem meg, nem volt luxus, szinte semmit nem tett hozzá a környezet.

Végül, a new adult vonal. Kata életében most két férfi kap fontos szerepet. A sztárriporter, aki még inkább semleges, támogató ismerős, de könnyen el tudom képzelni, hogy később ő lesz a lány szerelmi aspiránsa. A másik Máté, akivel elég komplikált a viszonya. Legjobb barátok voltak, most szinte szóba sem állnak. Érzek köztük valami szerelmi feszültséget is, ami nagyon nincs az ínyemre. Írjam le? Máté szerintem milliószor jobbat érdemel, mint Kata. Maradjon csak a jelenlegi barátnőjénél, vele jobban jár!

Ezzel pedig újabb fájó ponthoz érkeztünk. Nincs bajom az antihősökkel sem, sokat még szeretni is tudok. Csakhogy Kata nem annak van megírva, nekem mégis az lett a fejemben. Az agyamra ment a karakter és a személyisége. Egy ponton Máté a fejére olvassa, milyen személynek tartja a lányt, és én vele értettem egyet. Aki csak morog magában, hogy ilyen-olyan esély neki járna, nem a másiknak. Aki meg van győződve saját felsőbbrendűségéről, és ezt érezteti is a környezetével. Amikor a legjobb barátja megkapja a külföldi ösztöndíjat, mi a reakció? Miért nem ő kapta meg helyette, hiszen jobban akarta és tehetségesebb is, szerinte. Amikor a lakótársa kap esélyt a jó állásra, miért nem ő? Kata világában Kata a csúcs, és az nagyon megy neki, hogy a kihagyott dolgokért másokat hibáztasson.

Nem tudtam meglátni benne a szimpatikus fiatal nőt, idegesített az alakja a végsőkig.

Az írónő stílusával sem vagyok kibékülve. Bár könnyen lehet, hogy a Katával való ellenszenvem vezetett el addig, hogy mire a történet feléig eljutottam, már mindenbe képes lettem volna belekötni.

Fájt az is, hogy elvileg a tévé kulisszái közé vinnie. De alig teszi ezt meg a cselekmény.

Számomra elég nagy csalódás volt, nem tetszett ez a regény.

Szabó: Álommeló – Mint new adult: 40% krimivel vegyülő romantika, nem eléggé guilty pleasure az eredmény.

Szubjektíven: 25% ellenszenves volt a hősnő, és a tévé háttérvilágáról se tudtam meg eleget.

Kit rejtenek az alábbi írói álnevek?

1: Ida

2: Robert Galbraith

3: Marcus Meadow

4: J. D. Robb

5: Jean-Pierre Montcassen

Megoldás: Tovább!

Örökséget felfedező, kisvárosi, új kalandba vágó.

Oaks számára a családja gyökerei a múlthoz tartoznak. Édesapja valaha Magyarországon élet, de 56-ban elment. Oaks ugyan megtanulta tőle a nyelvet, de még sosem járt az apja szülőföldjén, és nem is tervezi. Már középkorú, nős férfi, amikor rejtélyes örökséghez jut. A Balaton mellett örökölt egy birtokot, szőlővel és egy villával. Azonnal eladná, de az apja és a felesége meggyőzi, utazzon oda felmérni, mit is örököltek. Oaks hamar beilleszkedik a kisvárosi miliőbe, ahol ugyanolyan jól megfér egymással a bevándorló éttermes, mint a tősgyökeres balatoni ember. A birtok ráadásul rejtélyes is: ki az idős asszony, aki ott él? Miért Oaks lett az örökös? Ahogy a Balaton vidéke egyre közelebb kerül a férfi szívéhez, úgy mérlegeli egyre inkább, hogy itt ő is megteremthetné a családjának az édesvízi mediterrán életet. De mit szól ehhez a neje?

A festészetből már egyetemistának kellett lennem, hogy meglássam a szépséget az impresszionista festményekben. Azóta ez az egyik kedvenc művészeti irányzatom, és ebben a regényben olyan érzésem volt, mintha rátaláltam volna valamiféle impresszionista képre.

Számomra ez a regény egy hangulat megragadása. Amit a cím ígér, egy kis mediterrán egy tó partján. A regényből ki is derül, miért érzi ezt a szerző és vele a szereplői igaznak. A hangulat, az ízek és a színek, az egész életérzés. Valahol érdekesnek is találom, hogy kamaszkoromban nekem is megvolt ez a Balaton élmény, így nosztalgikus is volt számomra a regény. Igaz, én nem örököltem balatoni villát, de van olyan emlékem, hogy éjjel egy hegyen, a szőlészet mellett ülök egy párkányon egy pohár fehér borral a kezemben és nézem az éjszakai Balatont. Köröttem vidám társaság, és az egészben van valami romantika. Azt szerettem ebben a regényben, hogy ezeket az érzéseket és emlékeket visszahozta számomra, mert a felnőtt fejemmel a Balatonban az üzletet, a zsúfoltságot és az erőlködést látom. A mai fejemmel nekem kora tavasszal tetszik a Balaton, amikor még nincsenek turisták, és alig látni embert. Olyankor szívesen ülök ki a mólóra, nyáron messze kerülöm a tavat.

Ez az, amit értékelek ebben a kötetben. A hangulatot, az impresszionizmust. Szeretném azt hinni, hogy akinek szintén megvan a maga élménye a Balatonról, ez a kötet fel tudja idézni – nem a cselekménnyel, a hangulattal.

Ám, ha arról kell írnom, maga a regény mit nyújt cselekményben, szereplőkben, már kezdek bajban lenni és kezdem levonni a pontokat.

A cselekmény szinte nincs is. Oaks lejön Kanadából, és kószál a kisvárosban. Ezzel-azzal beszélget és annyi. Nekem ez nagyon kevés. Legalább lett volna rejtélyesebb a múlt! Vagy átélhető, miért hoz egy egész életmódot megváltoztató döntést a kötet végére. Nem értettem meg, miért dönt úgy, ahogy. Mintha egyik percről a másikra felfedezett itt volna valamit, csak nem jött át a könyvből, pontosan mit is.

Jellegzetes alakok vannak a regényben, de egyik sem egy mély figura. Karikatúránál, papír figuráknál többek, de egy-egy típus megtestesítői. Lehet sejteni, ha Oaks, a főszereplő sem tudott közel kerülni hozzám, a mellékszereplők még kevesebb sikerrel jártak.

Amit még nagyon hiányoltam: hol van maga a Balaton? A borítón ott ez a gyönyörű kép, és a hős most érkezik Kanadából, először látja a Balatont, és nincs egy megkapó leírás sem róla a könyvben? Végig azt vártam, hogy szavakba lesz öntve magának a tónak a szépsége. Nem lett. Nézegessem a borítót…

Mindezzel együtt nem volt rossz élmény ez a regény, még a folytatást is biztosan el fogom olvasni. A hangulatában ott van az a plusz, ami miatt leveszem a polcról. A kezdet tehát megvolt, érdeklődve várom, merre halad tovább a sorozat.

Tóth: Édesvízi mediterrán - Mint családregény: 55% hangulatos, kellemes környezetű kötet, de miről szólt igazán?

Szubjektíven: 50% az atmoszférája megragadott, a szereplői is kedvelhetők, de cselekmény?

Cím: Zárva

Szerző: Borbás Edina, már több kötet jegyző magyar írónő. A romantika meghatározó elem nála, eddig elsősorban szappanoperás sztorit és történelmi romantikust hozott. Ez most valami más lesz.

Műfaj: romantikus

Cselekmény: a 2030-as évekre a világ megváltozott. A karantén bármikor, bármikor bekövetkezhet. Michelle állásinterjúra megy, lifttel tart felfelé egy toronyházba. Egy ismeretlen férfi van még vele. A lift egyszer csak megáll, és ők ketten ott ragadnak, karanténban. Bruce, a ház programozója jól tudja, nincs kiút. A két magának való, magányos fiatal két hétre kénytelen egy liften osztozni...

Várható megjelenés: ősszel

Miért várós?

• Mert roppantul viccesnek találom egyelőre, ahogy a vírushelyzet alakítja az irodalmat.
• Bírom a zárt helyen zajló sztorikat, bár itt necces kicsit a szerelmi szál miatt. Kriminek, thrillernek ez jobban áll.
• A szerző történelmi romantikus történeteit bírom, a modern regényei nem jöttek be. Most kíváncsi vagyok, ez hogyan sikerült.
• Direkt nem szúrtam be a borítót, majd ha olvastam, de megakadt rajta a szemem.

Összeomlással szembenéző, hatalmi harcos, mentőterves.

Az Ár összeomlása elkerülhetetlen, és az egyetlen bolygó, amely képes az önfenntartásra, polgárháborúban senyved. Nadashe még időben odaküldte az öccsét, aki átvette az uralmat, ellenőrzi a bejövő hajókat. Küzdenek ugyan ellene a helyi lázadók, de mire siker várható, az emberiségnek késő. Nadashe más módon is az Emperátor személye ellen tör: száműzetésben is merényletet szervez, melybe a nemesség nagyját bevonja. Ő akar lenni az uralkodó, és ezért mindenre készen áll. Cardenia és Marce a kevesek helyett a sokakon akarnak segíteni, de egyre kevesebb a lehetőségük. Marce a tudományban keresi a megoldást, míg Cardenia a politikában egyensúlyoz. Tudják, hogy meg kell szerezniük a Mezsgyét. Tudják, hogy Nadashe él és ellenük dolgozik. Cardenia azonban, mint II. Grayland emperátor, eltökélte, hogy minden alattvalóját megpróbálja életben tartani az Ár összeomlása után is.

Nehéz nem elfogultan gondolnom erre a könyvre. Már az, hogy a polcon ott van mellette a Vének háborúja sorozat, a Vörösingesek… Scalzi olyan sci-fit ír, ami szórakoztató, amit szeretek és ezt a kedvelésem automatikusan átvittem erre a kötetre is.

Kicsit csalódott vagyok ugyan – mert ez egy másabb stílust képvisel. Kevésbé akciós, inkább a világépítésre és a politikai manőverekre koncentrált most az író. A 2. rész végén azt hittem, a 3. arról fog szólni, hogyan szerzik meg a Mezsgyét. Az Ár, amin a világok/bolygók között utaznak, hamarosan végleg megszűnik. Az emperátor birodalma pedig arra épült, hogy a különböző részeken élő emberek az Áron keresztül kapcsolatban vannak, kereskednek, kiegészítik egymást. Egyedül a Mezsgye él túl mások termékei nélkül. Eddig politizáltak, jöhet a háború.

De Scalzi megmarad a politika oldalán, nem indulnak meg a seregek és nem jönnek a Vének háborúját intéző csaták. Maradnak az ármányok, merényletek és politikai sakkhúzások, amelyek eddig is voltak. Csak éppen már nincsenek olyan nagy tervek, nagy meglepetések. Kicsit olyan érzés is volt, mintha ismételné magát a cselekmény, csak kicsit másképp olvasok ugyanarról. Valahol még élvezem, Scalzi története jó, csak már nem újdonság, nem olyan izgalmas, és ebben a formában kifáradt a cselekmény.

Pedig a világot továbbra is bírom. Érdekes kísérlet ez a szétosztott, és az egymásra támaszkodás miatt egyesült emberiség, egy uralkodó alatt. Tetszett az is, ahogy az emperátor tisztsége öröklődik, és amilyen technikai háttér van mögötte. Kicsit olyan volt, mint az Avatarban, ahogy az éppen élő avatar hozzáfér az elődök emlékeihez és tudásához.

Cardenia és Marce továbbra is a kedvenc figuráim. Egyik sem az a tipikus hős: Marce tudós, Cardenia pedig nem lett a hatalomra felkészítve, a bátyjának kellett volna örökölnie. Talán pont ezért más a nézőpontja, nagyon emberbarát a nézőpontja, és ő valóban az alattvalóiért dolgozik, nem a hatalomért, mint Nadashe. Ők ketten remekül ellenpontozzák is egymást: a maga módján mindkét nő erős és zseniális, de mások a céljaik és az értékrendjük, így elkerülhetetlenül ellenségek lesznek a végsőkig.

Marce és Cardenia párként is helyesek, bár Scalzi nem romantikus író, nem is akar az lenni. De ahogy a Vének háborújában is összehozott egy egymást kiegészítő, szimpatikus párost, itt is megismétli a mutatványt.

Olvasmányos, bírom a regény világát, és ahogy fentebb írtam, a szereplőket is. A tényleges cselekmény, amiben csalódtam. Kevés, nincs igazi és a vége. Keserédesebb, mint szerettem volna. Értem, így nemesebb és nagyobb az áldozat, bizonyos hősök így indulhatnak új és nagy kalandokra, de akkor is volt, akit nagyon tudtam sajnálni…

Összességében kicsit csalódott vagyok, többet vártam, de a szerzőből nem ábrándultam ki.

Scalzi: Az utolsó emperátor – Mint sci-fi: 60% tág a világa, érdekesek a karakterei, de nem adja meg a kalandokat.

Szubjektíven: 70% szeretem a világát, a szerző stílusát, a szereplőit. De a sztori gyengébb.

Bírósági, felfedezős, történelmet formáló.

Paul fiatal ügyvéd, aki évfolyamelsőként diplomázott, és most teszi meg az első lépéseit, mint ügyvéd. Az első ügyfelének imponál, hogy még nincs elkötelezve senkinek. Hogy milyen képességei vannak. Mert amire felkéri, a lehetetlennel ér fel. George Westinghouse küzd, hogy a vállalata túléljen. Edison egy vagyonra perelte, mert szerinte Westinghouse az ő szabadalmán alapuló lámpákkal forgalmazza az áramszolgáltatását. Edison a közvélemény szemében egy mágikus zseni, vagyonos – hogy lehetne felvenni vele a harcot a tárgyalóteremben? Miközben Paul ezen dolgozik, egy újabb nagy elme csatlakozik a játszmához. Tesla, aki egykor Edison embere volt, de már a saját ötleteit akarja megvalósítani. Az elektromosság sorsa a tét, míg Paul végzetesen beleszeret egy híres énekesnőbe, és a szakmai sikeren túl a boldogságért is harcolnia kell.

Meghatározó találmányok a történelemben. Ha megnézzük, hova vezetett, az elektromosság biztosan az egyik legfontosabb a listán. Már vannak olyan katasztrófaregények, amelyek azt képzelik el, mi történne, ha hirtelen nem lenne többé áram. Nem lenne happy end.

Graham Moore a kezdetekre visz vissza, és megtalálta a módszert, melyben mindhárom meghatározó karaktert megtudja mutatni sajátos tulajdonságaival együtt. Nem az egyik feltalálót helyezi a középpontba, hanem egy kívülállót. (Paul különben szintén valós személyen alapul.) Ügyvéd, nem sokat ért a fizikához, így könnyebben azonosultam vele, ahogy folyamatosan küzd azért is, hogy értse min dolgozik, miért küzd. Bele lehetett építeni a történetbe olyan részeket, amikor Paulnak magyarázzák valaminek a működését, igazából azonban nekünk, olvasóknak szól a fejtágítás.

Jó azért is, mert egy kívülálló szemével néz erre a három emberre. Moore arra ment rá, mennyire mások voltak. Edison egy olyan fejlesztői gárdát hozott össze, akik meg tudták valósítani a vízióit. Egy látnok, vezéregyéniség, aki kellő egóval utat mutat. Westinghouse, a gondos iparos, akinek a termék minősége az első. Aki addig javítja az árut, amíg az tökéletes nem lesz. Tesla, a különc és látnok zseni, akinek az eredetiség és az ötlet az elsődleges. Graham Paul alakján keresztül ki tudja mondani és mondatni, hogy az elektromosság sikeréhez mindhárman kellettek. Az áramháborúról ír, de mégis azzal a tanulsággal lehet letenni a kötetet, hogy mindenki letett valamit az asztalra, egymás nélkül senkinek se ment volna. Ami szerintem jó tanulság: kompromisszumok és összmunka kell a sikerhez.

Moore több zsáner elemével dolgozik, és így még változatosabb a kötet. Van tárgyalótermi része (lehetett volna több is), van szerelmi szál (Paul a cselekményen belül ismerkedik meg élete szerelmével, és az egész kapcsolat története is meg van írva, de ugyanabban a stílusban, mint a regény többi része. Ez nem szenvedélyes vagy csöpögős. Még érzelmi szinten is van benne tárgyszerűség.) és történelmi regénynek is működik. Moore sűrítette az eseményeket, kicsit a fantáziáját is bevetette, de ezzel csak olvasmányosabbá és szórakoztatóbbá tette a regényét. Nem dokumentumregény, nem is kell számon kérni a csúsztatásokat.

A stílusa is tetszett. Olvasmányos, könnyed, de komolyan lehet venni és hiteles is. Értelmes szórakoztatás, amiben vannak tudományos és történelmi ismeretek, és egy letűnt kor története is. Hangulatos.

Mégis, minden jósága mellett volt hiányérzetem is. Ami leginkább azért lehetett, mert tudtam, hova futnak ki a szálak. Ismert sztori, filmet is láttam erről az időszakról, nem lehetett meglepni. De az ismert történeten túl is, kevés a feszültség. Volt egy olyan érzetem, hogy ez így és csak így történhet. Akkor miért izgultam volna?

Összességében pozitív nyomokat hagyott bennem, korrekt regény volt.

Moore: Az éjszaka fénye - Mint történelmi: 75% sűrített és regényszerű, tele izgalmas karakterekkel és fordulatokkal.

Szubjektíven: 70% tetszett, ahogy összefogta a témát a szerző, de valami hiányzott.

Egyetlen negatív élmény felülírhat ezer pozitívat. Ami miatt a szeretet tengerében csak az egyetlen fuldoklót veszed észre. (Park: 180 másodperc)

Tudjátok, azt mondják, hogy két fontos esemény van egy ember életében: amikor megszületik, és amikor rájön, hogy mi a rendeltetése a világban. (Petes: Új-Hunnia 2039)

A seb beheged, de a test emlékszik. (Abbott: Fogd a kezem)

A szerelem kés, mely darabokban vájja ki a szívünket, és a szeretett fiú elé veti koncnak. (Madden-Mills: Balhés brit)

Már megtanulta – méghozzá az elképzelhető legdurvább módon –, hogy a remény a legkegyetlenebb trükk, amivel becsaphatja magát.
A remény megölheti. (Golden: A Fájdalom Folyója)

Albert Einstein mondta egyszer régen: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de az biztos, hogy a negyediket botokkal és kövekkel…” (Petes: Új-Hunnia 2039)

Minden vállalkozásban benne van a kudarc lehetősége – ismerte el Thorn. (Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban)

És egy nagytesó gondját viseli a kistesójának. (Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos)

Szeretek idegenekkel megismerkedni, kideríteni mi van a látszat mögött. Feltárni mások titkos történeteit, és hogy mi áll a viselkedésük hátterében. – Olyan figyelmes és őszinte, hogy ezzel még inkább elbűvöl. – Néha már attól felszabadulnak, ha van kivel megosztaniuk mindezt; talán így tartanak önvizsgálatot, és ettől képesek a változásra. (Park: 180 másodperc)

Úgy tűnt, bárkinek vannak szomorú történetei, ha elég mélyre ásol. (Abbott: Fogd a kezem)

Odakint az embereknek órájuk van, nekünk pedig időnk… (Petes: Új-Hunnia 2039)

Hazatérő, életben maradásért küzdő, megváltozott világos.

2039-re a világ más lett. A civilizáció összeomlott, több tényezőnek köszönhetően. A mesterséges intelligenciák egyre nagyobb teret nyertek, és a végső csapást egy vírus vitte be. A túlélők három csoportot alkotnak: vannak az ősibb életmódhoz visszatértek, a mesterséges intelligenciákat és digitális tudatokat szolgálók, és a bandák, melyek erőszakkal szerzik meg, amire szükségük van az életben maradáshoz. Új-Hunnia lakói még időben tértek vissza egy ősibb életmódhoz, így ők túlélték az apokalipszist. Egy csoportjuk éppen Erdélyben volt látogatáson a vírus kitörésének idején, de most, hogy biztonságosabbnak tűnik az utazás, lovaikkal és járműveikkel hazaindulnak. Közben egy gépi tudat szövetségre szeretne lépre, míg egy rablóbanda támadásra készül.

A vírushelyzet miatt volt bennem kíváncsiság, mennyire fognak betörni a könyvpiacra a vírus regények. Plusz, milyen zsánerben. A sci-fi, disztópia és posztapokaliptikus történetek adják magukat, de már most látni, hogy ennél szélesebb lesz a szórás. Nem csak thriller, de romantikus járvány regények is érkeznek.

Az Ősök útján azonban még nem ez a verzió, hanem az első. A nem túl távoli jövőben, egy vírus után újjáéledő világ rajza, leginkább sci-fi elemekkel.

A történet sok eleme kalandos, és van benne lehetőség társadalmi szinten is. Eleve az, ahogy a gépi tudat dolgozik a saját fennmaradásán, és hogyan bánik az embereivel. Kicsit Mátrix érzetem is van attól, hogy annyiban érdeklik csak az emberek, hogy a rendszerein fenntartásához hozzájáruljanak. Lehet ott még nagyon sötét diktatúra és zsarnokság, amint önfenntartóvá válik a rendszer. Másodszor, a túlélők világa. Új-Hunnia keveréke a modern és az ősi módszereknek. Vannak autóik, fejlett fegyvereik, miközben lovasok és íjászok. De ez az élelmezésükről is elmondható. Fura is cseppet, ahogy a közösség nagyja vegán, miközben haszonállatokat is tartanak. Igaz, utalnak rá, ez is készülés a jövőre. Most annyi tartalék, hogy húsmentes életmódot folytassanak, de ki tudja, mi és mennyi ideig fenntartható…

A gyilkos banda a legegyszerűbb, ott csak az erő a mérce, és mindenhez az erőszak a módszer.

Mindenki mozgásban van, zajlanak az események. Csak, nem ezeken van a fókusz. A végére, az összecsapásokra igen, de addig inkább az a cél, hogy a világot és a „hogyan jutottunk ide” kérdésre válasz szülessen.

Elég sok olyan betét van a könyvben, amikor esszét idézve magyarázza a szerző, a mi jelenünkből hogyan vezettek az események ehhez a jövőhöz. Vannak benne érdekes gondolatok, sok mindennel nagyon is egyet tudtam érteni, de mint regényt olvasó egyén ez rontott az élményen. Ki lettem ragadva a történet jelenéből, az eseményekből, hogy magyarázatokat és történelemként előadott eszmefuttatásokat olvassak.

Mivel a kötet első felében a tényleges cselekmény, az akció lényegesen kevesebb, el tudom képzelni, hogy ez elijesztő forma lehet sokaknak. (A nyomorultakon edződött énem, aki esszét olvasott a regényen belül pl.Párizs csatorna rendszeréről, annyira nem ijed el ilyesmitől.)

Kevés kiemelt szereplő van, és róluk sem tudunk meg sokat. Az esszé részek mellett, a váltakozó helyszínekkel és történésekkel egy-egy személyre kevés hely jut. Leginkább a cselekedeteikkel vannak jellemezve, és a múltjuk képeivel. Azért a magam kedvenc szereplőit így is megleltem, bár volt, akit a végére komolyan sajnáltam. De értem, miért kellettek áldozatok is. Az ad drámai súlyt az eseményeknek.

Regényélménynek nem maradandó, de lehetőséget bőven látok a világában.

Petes: Ősök útján – Új-Hunnia 2039 - Mint sci-fi: 55% logikusan jut el a jelenből a regény világába – tanulság kaland körettel.

Szubjektíven: 65% sok minden tetszett benne, de gyakran inkább esszé, mint regényélmény.