Kényszerházasságos, egymásba szeretős, múlt sebeit begyógyítós.

Troy Brennan nem olyan ember, akinek nemet lehet mondani. Boston egykori maffia királyának a fia profi megoldóember lett, aki szó szerint tudja, hol van elásva a mocsok. Ha ő akar valamit, megkapja. Sparrow Reynes környékbeli lány, megzabolázhatatlan vörös bozonttal, nagy szájjal. Együtt nőttek fel, de más közös nincs bennük. Még csak nem is ismerik egymást, csak látásból. Mégis, Troy feleségül akarja venni a lányt, akinek nem áll módjában nemet mondani. Sparrow makacssága, pimaszsága megtetszik a férfinak, és célul tűzi ki, hogy feleségét igazán az asszonyává tegye, és ne csak névleg. Ám miközben a páros között egyre forróbb a levegő, a múlt egy bűne visszatér kísérteni, és mindent veszélyeztet.

Mint minden zsánernek, a romantikus regényeknek is megvannak a maguk tipikus húzásai. Az alapszerkezetet már annyiszor felvázoltam, hogy kezdem magam is unni: ismerkedés, nagy szerelem, butaság miatt szétmenés és szenvedés, nagy gesztussal békülés és még nagyobb boldogság. Van, ami ennek és a zsáner iránti ellenszenvem ellenére is meg tud fogni.

A Sparrow a tartalma alapján nem keltett bennem vérmes reményeket, ehhez képest már az első fejezettek beszippantott. Igaz, az pont nem szerelmes téma volt. Troy elmegy gyónni, de a templomba menés vége véres igazságszolgáltatás lesz. Ez már előre sejtette, hogy nem arról fog szólni minden, hogy mennyire szeretik egymást a női főhőssel.

Igaz, a maffia és bosszú szál aztán háttérbe került, de annyira azért jelen volt, hogy fenntartsa az érdeklődésem. Nekem több nyomozás, vér, bosszú is belefért volna, de a regény végére ez a szál hozta el a csavart. Amit, ha erre kicsit több oldalt szán a szerző, logikusan és élvezetesen fel lehetett volna vezetni, de így sem volt vele nagyobb gond. Kicsit derült égből villám a regény gonoszának személye, de erotikus regényben ez igazán elenyésző probléma.

A másik, csavarnak szánt fordulat magánéleti. Miért vette el Troy Sparrow-t? Ezt viszont felépítette úgy Shen, hogy aki figyelmesen olvas, összerakosgatja a múltból kapott információkat, erre rá lehet jönni jóval előbb. Pont az lett, amit a regény közepe táján megtippeltem. Ezzel sem volt bajom, inkább örültem, hogy nem a semmiből jött ez a fordulat, hanem logikusnak és a cselekményből következőnek érezhettem.

Romantikus regény, szóval, nézzük a szerelmi szálat! Jó stílusban van megírva. Nem szépelegnek, de illik ez a beszédmód a szereplőkhöz, így hiteles. Nem lesznek egyből szerelmesek, megvan a kapcsolat kialakulásának fokozata. Nekik elhittem, hogy tényleg megszeretik egymást, nem csak az akrobatika tartja őket össze. Bár, miután abba is belemerülnek, lényegesen több a szex a regényben, mint ami jól esett nekem, de alapból nem vagyok oda az erotikus zsánerért, így ez erősen szubjektív megjegyzés tőlem.

A karakterek nem fekete-fehérek, ha a mellékszereplők eléggé zsáner alakok is. Catalina, akit nagyon nem bírtam. Ki tudnám menteni azzal, hogy drogos is, boldogtalan is, de tulajdonképpen magának köszönheti az egészet. Nem mások miatt lett ilyen az élete, ő hozott sorra rossz döntéseket. Sparrow sokkal egészségesebb személyiség, nem is véletlen, hogy ő a hősnő. Troy meg több rétegből áll össze, a rosszfiú felszín alatt vannak mélységei és bűnei.

Kellemes meglepetés volt, ez a kötet jobb lett, mint amit vártam. Több erotikus nyálnál.

Shen: Sparrow - Mint erotikus: 85% árnyalja a karaktereit, a cselekményt bűnüggyel színesíti, stílusos.

Szubjektíven: 75% a bűnügyi szálból elviseltem volna többet is, de lekötött. Bírtam a hőseit.

Képességes, többieken segítős, titkos társaságos, kamaszos.

Jacob Portman csak szeretne visszailleszkedni a mindennapokba, de a szülei ezt nem teszik lehetővé számára. Nem hisznek neki, a különleges kalandjait mesének gondolva elmegyógyintézetbe zárnák. Ám az ajtajukban felbukkan Vándorsólyom kisasszony és védencei, akik kitörtek az időburokból, és képesek a mindennapokban élni. Csak éppen kimaradt nekik jó 100 év, így Jacobtól várják a segítséget, hogy megtanítsa őket a jelenben boldogulni. Mivel a szüleivel képtelen dűlőre jutni a fiú, Emma és barátaik segítségével a nagyapai örökség felderítésére indulnak. Így szereznek tudomást egy titkos társaságról, akik különleges gyereket mentenek. Csatlakozni akarnak, de ehhez pár feladatot sikeresen teljesíteniük kell keresztül-kasul téren és időn.

Volt belőle egy trilógia, ami megnyugtató és lezárt befejezést kapott. Volt egy kiegészítő kötete is, ebben a világban játszódó mesékkel. De tudjuk: ha van egy sikeres történeted, nem ereszted el a kezét! Nyúzható a róka, sokadszorra is. Így Riggs is újabb bőr lerántását tette meg a sorozatáról: indított egy új sorozatot onnan, ahol korábban zárta az eseményeket.

Igazából két nagy bajom volt mindezzel: amiket az első részekben nem szerettem, továbbra is részei ennek az univerzumnak. Másodszor, elég feleslegesnek és erőltetettnek éreztem a sztorit.

Már ott látszik ez, hogy a regény első 100 oldala konkrétan semmiről nem szól. A semmit kerülgetik, és roppant untam is az egész elejét. Riggs érzékletesen szenved azzal, hogy magánéleti és cselekményszinten is újra nyissa a szálakat. Nem is sikerül neki megnyugtatóan. Magánéletben ugyanaz a konfliktus, ami korábban is volt. Emma korábban Jacob nagyapját szerette, vajon valódi érzelem köti a főszereplőhöz, vagy csak a nagyapja pótléka számára? Plusz, Emma ugyan az időhurok miatt egyidősnek néz ki vele, de ha a leélt napokat nézzük, akkor a nagyanyja lehetne. Nem is veszi be könnyen a gyomrom, hogy járnak. Egyszerűen nem látom, mit szeretnek a másikban.

A titkos szervezettel, a mások megmentése közbeni kalandok ötletesebbek, de ezekkel az a bajom, ami az egész univerzummal. (Ami a korábbi trilógiában is nagyon ellenemre volt.)

Vagyis, szerintem nem megoldás, hogy a különleges gyerekeket elzárják egy időhurokba. Ok, életben maradtak, de milyen élet az? Mindig ugyanaz a nap, és fizikailag ők maguk sem változhatnak. Ez egy börtön. Nem véletlen, hogy Vándorsólyom védencei is örülnek, amikor kiszabadulnak a saját hurkukból. Van, ami rosszabb a halálnál. Így nekem eleve furcsa, hogy most azon dolgoznak, hogy gyerekeket ilyen hurkokban helyezzenek biztonságba.

Nem szeretem a hurkok rendszerét, semmilyen szinten. Utáltam, ahogy egyikből mennek a másikba, és érteni sem akarom, milyen szálakat hoz még ide a szerző.

A szereplők nagyját nem szeretem. Emma irritál, Jacob még csak elmenne, de ő sem a kedvencem. Még Enoch a legszimpatikusabb, őt legalább meg lehet jegyezni a morbidságáról.

Végül, a fotók. Ezt is örökölte a korábbi részekből a sorozat, és most sem tetszik jobban, mint elsőre. Taszítanak ezek a képek.

Továbbra sem szívlelem ezt a regénysorozatot, és ezt a kötetet sem.

Riggs: Napok térképe – Mint fantasy: 50% kierőszakolt folytatás, hosszú felvezetéssel és újranyitott konfliktusokkal.

Szubjektíven: 30% az elejét halálra untam, az egésznek a koncepciója zavar. Minek kellett ez?

Greta és a párja nyaralni mennek, velük van a kis Smilla is. Az édes, szőke kislány nagyon kötődik az apjához. Viszik magukkal a szigetre is, ahova csónakkal kell átmenni. Alex és Smilla elindulnak felfedezni a helyet, míg Greta a csónakban vár rájuk. Órák múlva Greta már aggódni kezd: miért nem jönnek vissza?

Ő is elindul a szigeten, nem nagy az egész. De nem látja se Alexet, se a kislányt. Nyomuk veszett, egyre őrültebben keresi őket. Majd telefonálni akar, de nincs meg a készülék sem. Visszaevez a szállásra, hátha már ott vannak és nevetnek rajta. De nem, nincsenek. Alex és Smilla eltűntek. Hívja a rendőrséget? Greta halálosan fáradt és gyötrődik. Visszamegy a szigetre, újra kutat.

Ám csak fiatalokat talál, akik ellenségesen bánnak vele és furcsa dolgokat kérdezgetnek tőle. Nem vitt el valamit, ami az övék? Greta nem tett ilyet, de láthatóan nem nagyon hisznek neki. Ráadásul valami furcsát csinálnak itt. A nő rájön, itt van a srácok temetője. Kisállatokat kapnak el, ölnek meg és itt vannak eltemetve. Rá akarnak ijeszteni Gretára, az ő macskája is erre a sorsra jut. Greta már félteni kezdi magát, és az is megfordul a fejében, ők végezhettek Alexszel és Smillával, akik az állatok mellé lettek eltemetve.

A rendőrséget azonban még mindig nem hívja. Mert a visszaemlékezéséiből kiderül, ő nem Smilla anyja, nem Alex felesége. Ő a szeretője, akivel a munkája kapcsán találkoztak. A magányos, sebezhető nő belement a viszonyba, és Alex nem engedte elmenni, bár Greta már szabadulna. A férfi jómódú, jóképű, jó apa, de különben egy szörnyeteg. Greta fél is tőle. Terhes lett, ő akarja a kicsit. Alex már ráparancsolt, vetesse el. Ezen a hétvégén már a szökés járt az eszébe, de Alex váratlanul magával hozta a lányát. Greta nem Alex miatt maradt: Smilla, akit meg akar menteni. Akit félt, hogy Alex őt is bántotta.

Alex telefonál: ez az egész egy teszt volt. Érdekelte, Greta felszívódik, vagy marad keresni őket. Ő vitte el a kamaszok csónakját, amit azok a nőn kerestek. Most elégedett. Greta teljesen kiakad és szakít. Még az anyjával is felveszi a kapcsolatot, akivel nem túl jó volt a kapcsolata.

Alex azonban nem engedi el ilyen könnyen. A feleségének vallja be, megcsalta. Megint. Ez a nő teherbe esett, és tönkretenné őket. Ha meg akarja menteni a házasságuk, végeznie kell a terhes szeretővel. Az asszony ugyanolyan megfélemlített teremtés, mint Greta volt. Elindul gyilkolni.

Sakkban tartja Gretát, és az anyját. Az idősebb asszony felméri a viszonyokat, és elmond egy történetet. A férjéről, aki ugyanolyan szemétvolt, mint Alex. De ő menteni akarta magát és a lányát. Csak éppen a kislánya látta és az óta rosszul emlékszik az apja halálára. Greta fejében most áll össze, mi és hogyan történt akkor, most tud megbocsátani az anyjának. Alex neje elengedi őket – még Greta anyjával beszélnek pár szót. Kap pár tippet, hogyan szabaduljon meg a férjétől.

Nyomozós, hajón megőrülős, titkos viszonyos.

Maigret felügyelő nyaralni indul a feleségével, ám az utolsó pillanatban megváltoztatja a céljukat. Egy barát kérésére a tengerpartra mennek le, mert van ott egy fiatal tengerész, egy távírász, akit a kapitánya meggyilkolásával vádolnak. Miért tehette? Hogy bizonyítsák, vagy leljenek rá a megoldásra? Maigret megy segíteni. Hivatalosan ugyan nem lesz részese a nyomozásnak, de szabad kezet kap. Beszélhet a hajón dolgozókkal, a börtönbe zárt Pierre-rel, a fiatalember menyasszonyával, aki nagyon hisz szerelme ártatlanságában. Maigret érzi, a hajó balszerencsés okának kellett, hogy legyen oka. Valami történt ott, amiről mindenki mélyen hallgat. Egy titok, ami átkozottá tette az utat és a kapitány halálához vezetett. Maigret jó emberismerő, lassan megérti, miért és hogyan történt, az emberek pedig vallani kezdenek.

Legendás nyomozók, akikről regények tucatjai szólnak, és már filmen is életre keltek, többször is. Poirot, Agatha Christie éles elméjű belga nyomozója. Sherlock Holmes, aki Doyle óta a zseniális, de különc nyomozó etalonja. Columbo, akinek mindig eszébe jut még egy kérdés, mielőtt lelépne a színről elmaradhatatlan ballonkabátjában.

E sorba illik Maigret is, aki valamiért nem olyan jellegzetes alak, mint a fentiek, noha benne is megvannak a szükséges jellemzők. Jellegzetes, külső jegynek ott van a pipája. Ugyanolyan eredményesen oldja meg az ügyeit, mint a fentiek. A BBC most az ő kalandjait is gyártja folyamatosan, noha szerintem sokkal többen várjuk ugyanennek a csatornának az Agatha Christie és Sherlock Holmes történeteit.

Talán az a titok nyitja, hogy ő nem tűnik olyan zseniálisnak. Más a módszere. Ő a gondos nyomozó, akit érdekel, miért teszik az emberek, amit. Nem a bizonyítékok vezetik el a megoldáshoz, bár használja azokat a kriminológiai eredményeket is a nyomozásokban. Az emberi tényező, ami az ő történeteiben számít.

Ebben a regényben ez annyira szépen látszik, hogy etalonja lehetne a nyomozó történeteinek. Felméri az embereket, megismeri a tényeket és nyomokat, de az segít, hogy elképzeli, mit tettek és próbálja megérteni, miért tették. Látjuk a folyamatot, ahogy Maigret dolgozik, ahogy az emberi oldallal számol végig, és ahogy ez elvezet az igazsághoz. Abszolút lekötött, hiteles volt végig, és nem kevés feszültség is jutott a történetbe.

Az, ahogy a hajón történtek egyfajta baljós ómenként végig a történetet kísérik, nem csak hangulatot adott. Egy állandó rejtély: mi történt ott? Simenon a végsőkig fokozza ezt a feszültséget, az emberek közti viszályokat, kimondatlan ellentéteket, amelyek a kirobbanásig húzódtak. Minden fő szereplő pontosan fel lesz térképezve pszichológiailag, és a szerző alapossága, az emberek hús-vér alakká válása nagyon olvastatta velem a kötetet.

Rövid történetről van szó, és Simenon abszolút kihasználja a felhasznált terjedelmet. A rövidsége miatt sűrű a történet, itt minden fejezetnek és jelenetnek súlya van. Nincs benne feleslegesen semmi, az emberek portréja minden jelenettel élesebb. Nagyon jó, ahogy kevés vonással is többdimenzióssá válnak, és igazinak érezhetőek.

Az egésznek a hangulata, a sejtetések, a jövőre való kitekintés komplex élményt ad, egy olyan krimit, ahol valóban az emberek számítanak. Ütős, ha a szereplőket nem is szerettem meg.

Simenon: Maigret és az Új-fundlandi randevú - Mint krimi: 85% tömör, lényegre törő krimi, amiben az indítékok szerepe kiemelkedő.

Szubjektíven: 75% a lélektani része, ahogy Maigret összerakja a történteket, sodort előre.

Misztikus, emlékeket újra felfedezős, sorozatgyilkosos, képességes.

Egy gyilkos csapott le rá, akinek szintén volt képessége. Mindent elkezdett elvenni tőle, és még többet akart. Mindenkit, aki fontos volt neki. Így a nő meghozta az áldozatot: mindent elvágott, hogy megvédje őket. De az ösztön megmaradt, menekülnie kell. Kivárta az alkalmat, a férfi üldözte. Zuhanás lett a vége, egy hídról. A nő a kórházban tért magához, még a nevére sem emlékezett, vagy arra, mi történt vele. A sérülései, a zuhanás miatt azt feltételezték, öngyilkos akart lenni. Silvernek nevezik jobb híján, és a rendőr fogadja be, aki megmentette. Theo egyre jobban beleszeret az érző lelkű, kedves teremtésbe, aki adni akar neki egy esélyt, de képtelen szabadulni az érzéstől, hogy valaki máshoz tartozik. Mikor az apja rátalál, Silver komoly harcot vív, hogy megtalálja magában Lenát. Ám ez újabb kérdéseket vet fel: Theo vagy Alex? A gyilkos is les rá, akinek kicsúszott a karmai közül.

Az Enigma nem tartozott a kedvenc regényeim közé, így a folytatásának is nehezen álltam neki. Szerencsére hamar rákaptam ennek a történetnek a menetére, sokkal kellemesebb olvasmánynak bizonyult, mint az előző kötet.

Ám mivel rég olvastam az első részt, minimális emlékeim voltak csak róla, azonnal tudom jelezni, hogy az Enigma nélkül is nagyon jól lehet érteni. Mindent, ami kell a cselekmény megértéséhez, megkapunk ebben a történetben. Legfeljebb pár utalás van a korábban történtekre, amelyek azoknak jó memóriakampók, akik hozzám hasonlóan kevésre emlékeztek, de semmi olyan nincs benne, ami érdemben hozzáadna ehhez a kötethez.

A cselekményben ötvöződnek egy thriller, egy misztikus romantikus történet elemei. Mondanom se kell, a thrillerre voltam a legfogékonyabb. A sorozatgyilkos ténykedése, az utána való nyomozás kötött le legjobban. A misztikus szál érthető volt, és végre helyre került a fejemben, ki mire képes, és micsoda Enigma pontosan. A romantika – ez sem nyálas lett, és izgalmas a szerelmi háromszög dinamikája. Ami igazán nem is háromszög, mert a hála nem szerelem. Ezért lehet is kicsit sajnálni Theót, mert eleve semmi esélye, pedig rendes srác.

Erről eszembe jutott, mi ment a regényben az agyamra. Lena/Silver nem egyszer megállapítja magáról, hogy mennyire átlagos. Nem érti, miért tetszene meg bármelyik férfinak is. Ez a folyamatos negatív visszacsatolás leszívta a türelmem, mert ennek ellenére Lena az, akibe minden férfi beleszeret a történetben. A pasik pedig mind átlagon felüliek. Jól néznek ki, jó helyük van a világban, ketten még gazdagok is. Nagyon aránytalan, ahogy álompasi sor alakul ki Lena előtt, róla mégis, végig azt olvasom, hogy mennyire átlagos, mi nem stimmel rajta, illetve mit nem szeret magában.

Így sikerült annak a faramuci helyzetnek kialakulnia, hogy mindenkit jobban kedveltem, mint a hősnőt. Pedig értelmileg, a vele történtekkel teljesen rendben van, kedveltem is. Csak ez a külsővel kapcsolatos, állandó szenvelgés… e nélkül jobb lett volna a közérzetem. Sokkal.

Stílusában a romantikus regényekhez van közelebb. Nagyon érzelemközpontú, belülről közelít a szereplőkhöz és a cselekményhez is. Vannak humorosabb részei is, és összességében jól olvasható, kellemes szöveg.

Mindent egybevetve szerettem ezt a regényt, szívesen olvastam.

Silence: Ezüsthíd – Mint női krimi: 75% jól vegyíti a zsánereket, szimpatikusak a szereplői. A krimi kevesebb.

Szubjektíven: 70% végre érteni kezdetem a világot, bírom a gyilkosos szálat. Csak Lena…

Olvastam egy regényt, amit eléggé szerettem. Az alapötletlét nagyon, mert folyton újrajátszanak benne egy Dickens klasszikust.

A borítójából szedtem ki részeket, jól felnagyítottam. Kinek ismerős?

Megoldást most nem írok, mert jövő héten alaposabban belemerülünk a történetben, akkor úgyis felfedem, melyik regény ez :)

Tárgyalótermi, flörtölős, múlttal szembenézős.

Hannah Jones az ügyészség csillaga volt, míg nem vétett egy hibát. Rég fizet érte: nem kap ügyeket, csak telik az ideje. Míg a főnöke lánya be nem pereli híres zenész férjét nemi erőszakért és bántalmazásért. Ez volt Hannah területe, egy személyes tragédia miatt ezek az ügyek személyesen is mindig érintik. Egy megjegyzése annyira megtetszik a fiatal nőnek, hogy kéri, Hannah vigye az ügyét. A nő így visszatérhet a bíróságra, egyből egy kiemelt üggyel. A magánéletében is úgy tűnik, kedvező fordulat áll be: a szomszédba költöző Max nagyon szexi és rendes, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Míg ki nem derül, hogy az üggyel valami nem stimmel. Míg rá nem jön, hogy Max igazából Jason, a védelmet képviselő sztárügyvéd, aki hátsó szándékkal kezdett viszonyt Hannah-val. De Hannah nem az a nő, aki feladja. Az igazságért dolgozik, bárki és bármi ellen kell is harcolnia.

A tárgyalótermi krimi az egyik gyengém. Pláne, ha amerikai rendszerben játszódik a regény, vagyis ott van az esküdtszék, nem csak egy bíró dönt a korábbi jogi esetek alapján. Pláne, ha az ügy is érdekes, amiben ítéletnek kell születnie.

Baráth Viktória regénye azért emlékezetes, mert egyszerre korrekt tárgyalótermi krimi és guilty pleasure női regény. Gondoltam is rá, hogy strandkönyvnek sorolom be, de ahhoz túl jó a tárgyalótermi fele, így inkább kriminek rangsoroltam.

A regény egy ügy körül bonyolódik, de ennek keretén belül jól rákapcsolódik a szereplői életére. Hannah múltja, a sötét foltja. Jason, aki valamilyennek tűnik, de van egy mélyebb oldala is. Az ő történeteik, karakterük, ami nagyon sokat ad a történetnek. Mindkettő múltjában vannak olyan események, amelyek közvetve az ügyhöz is hozzátesznek. Mindkettő hivatástudata, küldetése onnan fakad, és jobban megérthetjük azzal, hogy ismerjük az indítékaikat. Mert egyikük sem egy hibátlan lény, nagyon esendőek, de pont ezért kedvelhetőek.

Ahogy belegondolok, Jason elég mocskos húzásokra képes – mégis, milyen dolog álcában összejönni az ügyésszel, hogy aztán a viszony összezavarja a másikat, amikor rájön, kivel bújt ágyba? Abszolút nem kellene szimpatikusnak lennie ez alapján, de Baráth fordít rá energiát, hogy megmutassa, mi a különbség a férfi igazi énje, amit keveseknek mutat meg, és a kemény felszín között, ami sikeres ügyvéddé tette.

Hannah és Jason végig kerülgetik egymást a történetben, keményen flörtölnek, még akkor is, ha éppen Hannah mérges a férfira. Jó párost alkotnak, és ez a humorosabb, lazább párkapcsolati megközelítés jobban tetszett, mintha egy nyálregényes nagy szerelmet kaptunk volna. Ez valahogy kevésbé mesés, hihetőbb.

Tárgyalótermi krimiként is jól sikerült. Megmutatja, milyen lehet egy ügyész munkája. Hogyan keresi az igazságot, építi fel a vádat. Az ügyben akad csavar is, így ez a rész is izgalmas tud maradni. A tárgyalóteremben is küzdenek a felek, de abból kevesebbet kapunk. A háttérmunkát éreztem hangsúlyosabbnak, de az is érdekes tudott lenni.

Olvasmányos, szórakoztatóra megírt kötet. A vége ráadásul olyan, hogy az ember kíváncsi a folytatásra is. Én legalábbis az lettem, fogom olvasni és mesélek a 2-es kötetről is.

Baráth: Az igazság nyomában – Mint krimi: 75% kicsit krimi, kicsit szerelmes. Jó tempójú, változatos, divatos témákkal.

Szubjektíven: 85% korrekt tárgyalótermi krimi, guilty pleasure körítéssel. Szórakoztató!

Cím: 55

Szerző: James Delargy – ezzel a kötettel debütál nálunk, érdeklődve várom, milyen lesz.

Műfaj: thriller

Cselekmény: egy ausztrál, isten háta mögötti kisváros. Ahol soha, semmi nem történik. Ahol a seriff arra a legbüszkébb, hogy egyszerű lopásnál bonyolultabb ügye még soha nem volt. De most minden a feje tetejére áll: egy férfi esik be az őrsre, és állítja, elkapta a környéken egy sorozatgyilkos. Aki elbüszkélkedett neki, hogy ő lesz az 55. áldozata. Sikerült megszöknie, most segítséget kér. Hamarosan újabb férfi érkezik – ugyanezzel a történettel. Egymásra mutogatnak: most akkor ki a gyilkos, és ki az áldozat?

Várható megjelenés: idén, a karácsonyi előszezonban

Miért várós?

• Jófajta pszicho thrillernek tűnik, szeretem a zsánert.
• Sorozatgyilkosos – érdekel!
• Olyan történetnek tűnik, amely tartogat csavarokat menet közben is, nem csak a végén.

Kalandos, levelet kiszállítós, lovagi, barátos.

A jelölteknek több próbát kell kiállnia, hogy lovaggá üssék őket. Az utolsó, hogy virrasszanak a kápolnában, és bárki is szól hozzájuk, kér segítséget próbára téve a kitartásuk, ne reagáljanak. Tiuri a legfiatalabb jelölt 16 évével, egyben egy nagy lovag egyetlen fia és örököse. Már alig várja, hogy királya szolgálatába állhasson. Ám a kápolnában kopognak, Tiuri ajtót nyit, és meghallgatja a segélykérő idős férfit. Egy levelet kellene elvinnie a szomszéd királyság lovagjának, nem tűr halasztást az ügy. A fiú, kockára téve mindazt, amiért egész életében dolgozott, elvállalja a feladatot. A lovagot azonban orvul megtámadták, annyi ereje maradt már csak, hogy utolsó küldetését átruházza az ifjúra. Tiuri hosszú és veszélyes útra indul, hogy egy rejtjelezett levelet elvigyen a szomszédos királynak.

Nem egy mai történet, de időről időre újra kiadásra kerül. A Kolibri most a történet mindkét kötetét újra hozzáférhetővé tette: ez az első rész.

Tonke Dragt regénye egy klasszikus lovagmese, egy régi hagyományokat követő ifjúsági regény sok kalanddal. Ami új lehet benne, hogy nincsenek természetfeletti elemek benne. Ugyan a környezet kitalált, nem létező királyságok és történelem világában játszódik, de különben olyan, mint a mi történelmünk középkora. Ha nagyon akarom, a lovagi erkölcsökben és rendszerben egyaránt felfedezni vélem a középkori feudális rendszert – ami a történelemben valóban volt – és az Arthur mondakör lovagi világát – ami viszont csak irodalmi hagyatékunk. A kalandok olyanok, amelyek meg is eshettek volna, nincs bennük mese elem. Nincs mágia, nincsenek mitikus lények.

Bizonyos szempontból a cselekmény is roppant egyszerű és lineáris. A fiú halad a levéllel, aminek a kézbesítését a gonoszok meg akarják akadályozni. Kémek, gyilkossági kísérletek, csapdák nehezítik Tiuri küldetését, aki emberi leleménnyel és a barátok, szövetségesek segítségével egyre halad a célja felé. Egyszerűnek tűnik a küldetés, a csapdák is, de pont ez a letisztultsága, amit vonzónak éreztem benne.

A szereplők a mesei hagyományok folytatói. Tiuri és bajtársai hősiesek és nemesek. Kiállnak a gyengék mellett, megvan a magukhoz való eszük, tisztességesek és kedvesek. A rosszakról ennél kevesebbet tudunk meg, nem is fontosak, mint karakterek. Gonosz céljuk van, ellenségek, és ebben ki is merülnek. Egy kivétel akad, egy orgyilkos, akire hat a fiú nemessége, és képes lesz egy jó cselekedetre miatta. De ő a kivétel, ami erősíti a szabályt.

Amit esetleg egy mai szemmel hiányolni lehet, a lányok hiánya. Pontosabban, egy nemes kisasszony van benne, de neki annyira minimális a szerepe, hogy szinte nincs is. Egyszer segédkezet nyújt a bajba jutott hősnek, és a végére be van lengetve, hogy ő lehet majd a folytatásban Tiuri hölgye.

Hangulatos az egész történet, és visszaidézi az elmúlt korok meséit és annak szellemiségét. Könnyed, könnyen olvasható. Érthető, lineáris, bárkinek könnyen feldolgozható. Igazából korosztályhoz sem kell kötni, ez egy örökérvényű mese, amiből mindenki kiveheti a saját maga tanulságait. A bátorság, a barátság, a becsület erényeit.

Szeretném hinni, hogy ma is lehet sikeres egy ilyen történet. Majd kiderül…

Dragt: Levél a királynak - Mint gyerekkönyv: 80% mesét idéző nemes hősök, kalandos cselekmény, klasszikus értékek.

Szubjektíven: 75% szerettem a régimódiságát, a hőseit és a letisztult cselekményét.