Bosszúállós, átveréses, milliárdosok játszmáit leleplező.

Rékát beviszik a rendőrségre, bilincsben. Egyesek hősnek, mások veszélyes terroristának látják a kamaszlányt. Még középiskolában lenne a helye, de bankot rabolt, szembeszállt egy korrupt milliárdos réteggel. A kihallgató rendőrtiszt sem biztos benne, hogy a jó oldalra állt azzal, hogy ide juttatja. Réka pedig lassan mesélni kezd: hogy lett a testvéreiből és belőle igazságosztó. Hogyan jött haza látogatóba francia idegenlégióban megkeményedett bátyja, hogyan gyilkolták meg a szüleiket, akartak végezni velük is és veszett oda az egész életük. De ők nem hagyták annyiban, mindenért fizetni kell. A katona, a pszichológiai zseni, az informatikai szakember báty, a szépséges unokanővér és Réka – ők szembe mertek szállni a hatalmasokkal, és most nekik is fizetni kell. De hol az igazság?

Küzdök, melyik felem engedjem a billentyűzet elé, hogy írjon nektek. Az egyik lelkes, és rajongva mesélne nektek egy izgalmas akcióregényről. A másik cinikus és fáradt. A világba megcsömörlött, amely minden, csak nem jó és igazságos. Melyiket szeretnétek?

Mivel mindkettőt ez a regény hívta most életre, attól tartok, megkapjátok mindkettőt.

A TestVérek egy több zsánert ötvöző, rafinált könyv. Kapunk bőven izgalmakat és akciót. Egy bosszúhadjárat milliónyi lépése, amelyben lesz kémkedős beépülés, verekedős és lövöldözős jelenetek, kiképzés, bankrablás és pszichés manipulációk. Ami szem-szájnak ingere. Van egy minimális szerelmi szála is, van benne dráma is. Változatos, pörgős.

Olvastatja a szerkezete is. Az elején látjuk Rékát a rendőrségen, tudjuk, hogy végződött a nagy kaland. Ám pont egy olyan ponton, ahol még semmi nem végleges. Így egyszerre van meg annak az izgalma, hogy jutottak ide, hogy siklott ki így minden zsenialitás ellenére a terv, valamint, tényleg ez a vég? Gaál nem spórol a csavarral, nagyon passzol az elbeszélés módjához is, ahogy beveti őket.

Tetszett, ahogy egyensúlyba hozza a tragédiákat és a diadalokat. Volt, akit nagyon tudtam sajnálni, mert bizony ezek a szereplők sokat vesztenek. Nem mindenki éli meg a végét. Vannak, akiket brutálisan bántalmaznak. Lesz, akit nagyon csúnyán elárulnak. Ugyanakkor elérnek valami olyat, ami az elején elképzelhetetlennek tűnt. Nagy sikerek is társulnak a veszteségek mellé. Hol örültem, hol szenvedtem a karakterekkel.

A karakterekben abszolút benne vannak a kedvenceim. A zseniális figurák mindig vonzottak. Itt a három báty megtestesíti ezt a kívánalmam: a profi és legyőzhetetlennek tűnő katona. Az informatikai zseni, akinek szinte nincs lehetetlen a monitor előtt. Végül, a kedvencem. Ben – még az is tetszett, ahogy a régies Benedek menőbb formát kap becenévként. Ő kissé szociopata, úgy látja az embereket, mint egy nagy játszmát. Veszélyes, zseniális, nagy manipulátor. Vannak terheik, emberi gyarlóságaik, de csapatként erősítik egymást.

De: ez a regény annyira sötét képet fest a világról, benne Magyarországról, hogy az ember legszívesebben disszidálna. Minden eladó, és el is adják. A jó emberek csak szívnak, nincs senki és semmi, ami igazságot tehetne. Roppant életkedv gyilkos, mert el is hiszem neki, hogy ez több kitalációnál. Ez a világ ennyire romlott és korrupt.

Annyira olvasnám tovább, annyi még a nyitott kérdés… Annyira kellene hozzá egy folytatás!

Gaál: TestVérek - Mint akcióregény: 85% meglepő fordulatok, akciók és pszichés átverések, szimpatikus hősök.

Szubjektíven: 80% kedvenc szereplőtípusok, pipa. Izgalom és meglepetés, pipa. De a vége…

Várost felfedezős, életet átértékelős, női.

Kat szerette az életét: folyton úton lenni, új helyeket felfedezni, jó tévéműsorokat készíteni. Ám, ahogy nőnek a születésnapi tortán a számok, felmerül benne, hogy nem hagy-e ki valami fontosat az életből. Volt ő már igazán szerelmes? Milyen lehet összeköltözni valakivel, szeretni és szeretve lenni? Amikor megismeri az olasz Massimót, készen áll valami tőle egészen szokatlanba vágni. Elköltözni a férfihoz Velencébe, letelepedni és felfedezni a várost, egy párkapcsolatot. Írna egy könyvet, és 1 év alatt megfejtené, erre van-e szüksége. Ahogy felfedezi Velence helyieknek feltáruló arcát, a helyi konyhát, szerez új barátokat is. Ám nem lehet nem észrevenni, hogy a szerelmi élete nem a tervek szerint alakul. Vajon benne van a hiba, helyre lehet hozni mindent?

Most nagyon csajos leszek, és kijelentem, itt bizony a borító fogott meg. Van pár város, amelyeknek a képe elegendő, hogy olvasni kezdjek. (Az első Musso kötetet azért vettem kézbe, mert párizsi utcarészlet volt az elején.) Nem Velence van a listám élén, de látjátok ezt a képet? Lehet ennek ellenállni? Velence, olasz ételek, nyár…

Bár a könyv tartalma negyed ennyire sem volt rám hatással. Abba a sorba illeszkedik, melyekben egy romantikus elemekkel is operáló, önfelfedezős, női világ tárul fel. Receptekkel. Lassan saját zsánert is kellene találni az olyan női, romantikus történeteknek, melyeket receptekkel is bővítenek. Meglepően sok ilyen van…

Az önfelfedezés és a romantika felállásból ebben a kötetben az önfelfedezés és változtatás lesz a domináns. Mégis, volt hiányérzetem. A zsáner legnagyobb sikere az Eat Pray Love, ami személyes volt, belülről szólt hozzánk – ez a szólt hozzánk lesz a fontos. Mert hozzám az Egy év Velencében egy szót sem szólt. Olyan szinten hidegen hagyott, hogy jobban szerettem kézbe venni és nézegetni a borítót, mint a regényt olvasni.

Nem éreztem a magaménak Kat dilemmáját és a döntéseit sem. Olyan agyament, ahogy belekezd egy kapcsolatba és azonnal összeköltözéssel, miközben a saját érzelmeiben sem biztos. Nem hittem el, hogy ők egy szerelmes pár és ilyen villám tempóban azok. A nő kitalálja, hogy ideje lenne már kapcsolatban élnie, erre jön Massimo, szinte rendelésre? Mintha a nőnek nem is az lenne a lényeg kivel, hanem hogy összeköltözzenek.

Az is tudott irritálni, ahogy éli a kényelmes kis életét, és helyenként megakad, hogy mi a baj. Bár, az is lehet, hogy az nem fér a fejembe, ha valaki egy áloméletet él, akkor miért nem tud boldog lenni benne.

A cselekmény minimális, ez lelkizős könyv. Mivel Kat gyakran irritált, nehezemre esett együttérezni vele és beleélni magam az életébe. A mellékszereplők között találtam színesebb, szimpatikusabb karaktereket.

A kötet miliője az, ami még tetszett. Az olasz konyha, életérzések. Az a velencei dilemma, hogy a turistákból élnek, de lassan már csak egy kísértetváros lesznek így, igazi, helyi emberek nélkül. (A receptekről meg annyit, hogy díjaznám, ha egyszer olyan könyvet írnának hasonlót, amiben olyan receptek vannak, amiket otthon és könnyen meg lehet csinálni.)

Nem az én világom ez a regény, félre is teszem hamar.

Pellegrino: Egy év Velencében - Mint női: 65% önfelfedezés, színes karakterek, receptek és Velence. Cselekmény kevesebb.

Szubjektíven: 30% a legnagyobb baj, hogy hidegen hagy. A helyszín, az olasz miliő bejött.

Reacher készül elhagyni a várost: a helyiek figyelmeztették. Mivel segített nekik, a Duncan-fiú feleségén, ezt meg fogják torolni rajta. Dorothy mégis befogadja a farmjára. Reacher hamar rájön, a nő az, akitől a Duncanek mindig több pénzt kérnek a szállításért, akit máig büntetnek.

Dorothy el is meséli neki a történetét, Reacher nem nyugszik, míg nem mondja el. Dorothy és a férje itt éltek a lányukkal. A kislány eltűnt, máig nem tudják, mi történt vele. A Duncan-fiú korábban sündörgött körötte, biztosak voltak benne, hogy ő tett vele valamit. Rendőrségi feljelentés is született, nyomozás indult. Nem találtak semmit, és a Duncanek bosszúból ellehetetlenítették a családot. A férje egy ponton túl nem bírta tovább, öngyilkos lett. Ő pedig azóta is fizet, amiért fel merte a családot jelenteni. Reacher rákérdez, biztosan tudni akarja-e, mi történt a lányával. Ő kinyomozza neki, de előfordulhat, olyasmi derül ki, amit nem akart tudni. Dorothy tudni akarja.

Így Reacher nem megy el, hanem módszeresen nyomozni kezd a család után. A Duncanek vagyona túl nagy, hogy csak a mezőgazdasági termények fuvarozásából származzon. Reacher rájön, valami illegálisat is visznek. Most éppen szállítás közepén vannak, azért is akarják őt annyira eltüntetni a képből. A maffiózó megbízónak is azt mondják, Reacher miatt csúszik a szállítás. Így a férfinak már nem csak a Duncanek fizette verőemberek ellen kell küzdenie, de profi bérgyilkos is a nyomába ered.

Valami nem stimmel a fiú múltjával sem. Mintha anyja sem lett volna, egyszer csak feltűnt a Duncan-birtokon gyerekkorában. Reacher ezen a vonalon is elindul, végül a férfi feleségétől kapja meg a kirakós utolsó darabját. Nem egy született Duncan, csak befogadták és sajátként felnevelte apa és fia.

Az elhagyatott farmon, ahova soha nem megy senki, a bizonyítékok is előkerülnek. A Duncan biznisz része az emberkereskedelem is, Ázsiából hoznak át szerencsétlen fiatal lányokat, anyákat, gyerekeket, akiket aztán az olaszok befognak Vegasban. A koreai árva, akit Dorothy és férje a sajátjaként nevelt, könnyű célpont volt. Ő volt az első áldozat, aztán a Duncan-kölyök rendszeresen ölt a szállítmányból.

Reacher és Dorothy igazságot tesznek, a Duncan-család általuk kihal, a rendőrség meg eltakaríthatja a maradékot. Reacher pedig indul tovább, hogy beszéljen a nővel élőben is, akinek annyira tetszett a hangja neki.

Szellemes, embereken segítős, szerelembe esős.

Charlotte végtelenül kimerült. Az utóbbi években teljesen kiürült, elvesztette minden fontos kapcsolatát, úgy érzi, tovább már nem bírja. Egy szörnyű baleset óta látja a szellemeket, segít nekik, amiért a szülei elűzték. Úgy dönt, ő maga is csatlakozik a holtakhoz. Egy szellem állítja meg: Ike katona volt, aki Irakban hunyt el. Nem tud továbblépni, aggódik a testvére miatt, aki önpusztító lett Ike elvesztése miatt. Alkut kötnek: a szülővárosában Ike segít a lánynak beilleszkedni és életet építeni, cserébe Charlotte vigyáz George-ra. Rá is fér a fiatalemberre: drogozik, rossz emberekkel jár össze. Char pincérnő lesz az éttermében, és igyekszik visszahúzni George-ot, akivel sok közös vonásuk van. Lassan egymásba is szeretnek, a lány otthont talál itt. De a szíve egy része Ike felé húz, és már nem akar a képességét titkolva élni. George képes lehet mindezt elfogadni?

Előszeretettel szedem össze, egy-egy történet mire emlékeztet pontosan. Ebben a szellemeket látós témában is bőven lenne olyasmi, amit emlegethetnék. Leginkább a Szellemekkel suttogó idéződött most fel bennem, nem is annyira a cselekmény, hanem a hangulat miatt. A szellemek segítséget akarnak, nem gonoszak, az egésznek van egy segítő, pozitív hangulata.

De a Lélekvesztők nem igényli, hogy másokhoz mérjem. Talán vannak hasonló történetek, de ebben akad bőven annyi plusz, hogy inkább ez legyen az, amit más regények kapcsán emlegetek, és nem fordítva.

A cselekmény kényelmes tempójú, de nem lassú. Pont eltalálta az író az iramot: bele enged merülni az eseményekbe, amelyek olyan tempóban követik egymást, hogy unalmas sem lesz egy percre sem. Mindig jön egy fordulat, vagy valami emlékezetes esemény.

A cselekmény több zsánert kever: akad benne szerelmi szál – egy egészen egyedi szerelmi háromszöget bont ki, ami egy-egy ponton sokszög is lesz 2 másik karakterrel. Van benne dráma – a halált feldolgozni soha nem egyszerű. Van benne természetfeletti elem és egy kis krimi is elfér benne. A természetfeletti és a szerelem dominál, de a többi jól megszínezi.

Szerettem a kötetben, ahogy az életet meg tudják élni a szereplők, ahogy nekünk mutatva van. Ahol ott a halál és a fájdalom, de ez is része a csomagnak. Fáj nekik, sebzettek a hátrahagyottak, de ettől nem rosszabbak. Nekik is jár a boldogság, lehet szép életük és a gyász után ott az elfogadás. Sok érzelem van benne: egyes pontokon nevettet, máshol fájdalmas, de az élet mindig érték benne.

Végre, sikerül összeraknom! Szervesen a halálról szól, de mégis az élet szeretete és értéke hatja át az egész kötetet. Tetszett, hogy amit magunkkal viszünk, amely szálat soha nem vágjuk el, a szereteté.

A szereplők pillanatok alatt hozzám nőttek. Ike, George és Char is nagyon szerethetőek. Ike ugyan túl jó, hogy igaz legyen, de a másik kettő – akik különben nagyon össze is passzolnak – sokkal emberibb, kétségekkel és hibákkal. Szerettem, hogy ketten többek lehetnek maguknál.

Az, ahogy a humor és a dráma megszínezi a szerelmi szálat, nekem olvashatóvá tette a szentimentálisabb részeit is. Volt ellenpont – így tudott tetszeni a regény ilyen oldala is.

Nagy pozitív csalódás volt ez a kötet, a zsánerben lett általa egy új kedvencem.

Toler: Lélekvesztők - Mint romantikus: 100% érdekes és érzelmes, de nem szélsőségesen. Jól elmesélt, tartalmas.

Szubjektíven: 95% megszerettem a szereplőit, nevettem és szomorkodtam velük, nem nyálas.

Kamaszos, szerelmes, világváltós, játszmás.

Juliette új szerepben kell, hogy helyt álljon. Most ő a főparancsnok, ennek minden terhével. Az egész szektor jóléte rajta múlik, és a lány valóban egy jobb világot képzel az embereknek. Háborúra készült, harcolni tud, de azzal kell szembenéznie, hogy nem az erejét kell használnia. Papírmunka sokasága, diplomáciai trükkök sorát kellene bevetnie, noha semmilyen alapja nincs hozzá. Warner a támasza, de a fiú is küszködik. Túl sok titkot őriz még mindig, a szociopata maszk levevése sem megy egyszerűen. Főleg, mert nem akar szembenézni azzal, hogy gyűlölte, mégis gyászolja az apját. Amikor a főparancsnokok gyermekei elkezdenek látogatóba jönni, a titkok lassan mindennek az elemésztésével fenyegetnek. Ez egy más háború, mint amire készen állnak.

Egyszer volt, hol nem volt, egy trilógia. Ami egyszerre szólt arról, hogy az ember felfedezze magában az erőt, kiálljon és ne csak magát, de a világot is megmentse. Hogy a látszólag szörnyeteg maszkja mögött felfedezze a nyomorult embert, akit szeretettel meg lehet váltani a pokolból, amiben élnie kell.

Most pedig van egy sorozat, amit ebből a lezárt, egész történetből kellene leágaztatni. Mert egy percre nem tudom azt hinni, hogy Mafi a nagy mesélhetnék és egy remek folytatás ötlete miatt tért vissza ebbe az univerzumba. Sokkal inkább a disztópia, YA zsáner divatba kerülése adhatott egy újabb lendületet rókanyúzásra.

Erőszakkal kell felnyitni a lezárt szálakat, tökéletesen véglegesített kapcsolatokat kell konfliktusokkal feltölteni, amit nem volt jó érzés olvasni. Warner és Juliette megszenvedtek azért, hogy együtt legyenek. Nem sima szerelem az övék, mert támaszok is egymásnak. Mafi ezt kell, hogy felrúgja. Sajnos, nem mondhatni, hogy jó ötlettel. Warner őriz titkokat, Juliette kap egy rejtélyes múltat, amiről eddig szó sem lehetett – vagyis, balhézzanak a nagy semmin. Most komolyan, azon kell besértődni, hogy egy 20 éves fiatalembernek, aki a világuk vezetőjének a fia volt, nem Juliette az első barátnője? Mégis, mit gondolt, zárdában élt fiú létére?

Ennél már csak az rosszabb, ahogy Juliette karakterfejlődését is semmibe veszi az új szál miatt. Juliette megtalálta a saját erejét, önbizalommal vértezte fel magát. Megdöntött egy egész politikai rendszert, és a szerelmi életét is rendbe tudta szedni. Most pedig megint ott tartunk, hogy megkérdőjelezi magát, bizonytalankodik és visszavedlik a régi énjébe.

Egyedül Warner, akinek tényleg olyan konfliktusai vannak, ami nem ennyire mű. Már eleve az, hogy gyász és gyűlölet keveredik benne. Ahogy szembe kell néznie azzal, mennyit változott a személyisége. Miket kellett tennie a túlélésért.

A stílusa maradt az, ami olvastatja. Még akkor is, amikor az agyamra megy Juliette önsajnálata és nyavalygása, akkor is élvezetes tud maradni. Más Juliette és Warner stílusa, ami szintén jó pont. Warner stílusa jobban bejött nekem, de a célközönségnek – kamasz lányok, jobban fogják bírni Juliette érzelmi hullámvasútját is.

Bár visszasírom az eredeti trilógiát, az sokkal jobban sikerült ennél, annyira érdekel a szereplők sorsa, hogy jövők vissza a következő részre is.

Mafi: Ne hazudj – Mint disztópia: 60% erős az érzelmi vonala, abszolút karakterközpontú. Világa még szűkös.

Szubjektíven: 50% nem fájt olvasni, de nem tudott beszippantani. Hiányérzetem van!

A szerző keresi a könyvét!

(Friss megjelenések, a könnyítés végett.)

1: Gwenda Bond

2: Adrian McKinty

3: Réti László

4: EL James

5: Edgar Cantero

A: A lánc

B: Mister

C:  Gyanakvó elmék

D: Kotnyeles kölykök

E: Európa halála

Megoldás: Tovább!

Kamaszos, önmagát felvállalós, szerelmes, útkeresős.

Alex és Lilla testvérek. Alex a különc, aki még a családjában is keresi a helyét. Lilla az elkényeztetett kedvenc, aki mindent megkap, amit csak szeretne. Az iskola legjobb partija, Patrik elvesztette az anyját, az apja számára a fia csak teher. Patrik Alexben találja meg azt a támaszt, aki miatt mégis él tovább. Látszólag jól elvan, tele van pénzzel, tapadnak rá a lányok, de mindig Alex az, akihez visszatér. Lilla pedig kiszemeli magának a fiút, noha pontosan érzi, hogy testvére és barátja között ez a viszony több barátságnál. Ám nem vállalják fel az érzéseik, és Lilla így kap egy esélyt. A felnőtté válás első lépéseit, egyetemválasztást, a szülőkkel és magukkal való szembenézést a szerelmi háromszögük teszi még nehezebbé.

Még azon is gondolkodom, hova kellene besorolnom. Vannak ifjúsági elemei és sok olyan témát feszeget, ami a felnövő generáció sajátja. Ugyanakkor a szerelmi témája komplexebb, mint amit egy ilyen regényben megszokhattunk. A New Adult irányba is majdnem elmegy, de szerencsére annyira nem erotikus, hogy tökéletesen illeszkedjen abba a vonalba. Maradunk az ifjúságinál, az a sablon talán jobban passzol.

A történet nem kalandregényesen pörög, de azért vannak benne tényleges események is. Az ifjúsági zsánernek megfelelően a történések tekintetében is azoknak a belső átélése a lényeg. Egy példát mesélek is konkrétan: Patrik külföldre megy továbbtanulni. Nem azt fogjuk nagyítóval megkapni, hogy konkrétan mit csinál az egyetemen, milyen kapcsolatai és viszonyai lesznek. Ezeket minimálisan említi csak a szerző. De azt alaposan körbejárja, hogyan érzi ott magát. Hogy épít valami saját életet magának, miközben folyamatosan benne van a hiány is, azért, akit otthon hagyott.

Három kiemelt szereplő van, és Róbert Katalin mindhármat alaposan felépíti, mélyíti folyamatosan. Nagyon mások, és eltérő konfliktusokkal kell megküzdeniük. Egyértelműen nem szimpatizáltan senkivel sem, nem lett kedvencem. Lilla nagyon elkényeztetett, makacs és neki rá kell ébrednie, hogy nem minden úgy alakul, ahogy ő szeretné. A szülei kis hercegnője cipőből kell kinőnie – plusz ráébrednie, hogy a rajongás/birtoklási vágy nem egyenlő a szerelemmel. Alex magát kell, hogy felvállalja. Egyértelmű, hogy homoszexuális, de ezt magának sem ismeri be. Végig kell járnia az utat egy párkapcsolattal, Patrikkal szembenézéssel, hogy felvállalja, mit és kit akar igazán. Patrik az apja miatt hasonlik meg magával is. Ő az, akinek a személyével a legtöbb szubjektív bajom volt. Az, amit Alex jelent neki, mélyebb a szerelemnél. De akkor miért él olyan életet, mint egy playboy? Lehet, hogy ez a saját naivitásom, de ha valaki olyan szinten van oda egy másik emberért, mint ő, akkor nem a hűség lenne az alap?

Konfliktusok a szülőkkel, az önazonosság megtalálása és megerősödése, ez mind a regény témája. Szerelmi konfliktusba helyezve, az ifjúsági korosztálynak is olvashatóan.

Nyelvében is érezni, hogy nekik készült. Minden szereplő saját hangot kap, könnyen olvasható, szórakoztató szöveg, amiben a komolyabb hangnem is beleilleszkedik.

Nem tetszett minden szerelmi szál, a karaktereknek is vannak számomra idegesítő vonásaik, de a zsánerében tartalmas könyv ez. Több, mint egy ifjúsági szerelmi háromszög.

Róbert: Szívből, színből igazán – Válassz engem! - Mint ifjúsági: 85% szerelemközpontú, de fejlődésregény is. Olvasmányos, érzelmes.

Szubjektíven: 70% még emésztem kicsit. Intelligens, de több minden nem tetszett benne.

Cím: Halálakták

Szerző: Christopher Farnsworth – nálunk ez lesz az első megjelenő kötete.

Műfaj: thriller

Cselekmény: John átkos képesség birtokosa. Képes mások gondolatait meghallani. A CIA csiszolta tökéletesre, de már a magánszektorban dolgozik. A legújabb megbízását a technikai zseni milliárdostól kapja, aki egykori és szintén zseniális alkalmazottját akarja megvizsgáltatni. Sloan meg van győződve róla, hogy Eli ellopta az egyik ötletét – ezt kellene Johnnak bizonyítania. Mikor lebukik, az életéért kell futnia az oldalán Sloan asszisztensével. Valaki vadászik rájuk, és a túlélésük John képességein múlik.

Várható megjelenés: talán még idén jön magyarul is.

Miért várós?

• Nagyon jól hangzik a fülszöveg.
• Az egyik legizgalmasabb képesség szerintem a gondolatolvasás.
• Pörgősnek tűnik.
• A zseni karaktereket nagyon bírom, ebben lesz kettő is kapásból.
• Vajon lesz szerelmi szál John és az asszisztens lány között?

Világháborús, tengeri ütközetes, úriemberes.

Az Admiral Graf Spee a német flotta egyik legütőképesebb hajója – egyike a tiltások ellenére, titokban készült hadihajóknak. A Führer számít is rá, hogy miközben a kontinensen a villámháború tarolja le a népeket, a vízen az e típusú hajók nehezítik meg az ellenfeleik életét. Langsdorff kapitány a háború hírére bonthatja ki a feladatát tartalmazó borítékot: tengeri farkasként kell az angolok teherhajóira vetnie magát, és az utánpótlás elvágásával segíteni a háborút. Jó hajója, fiatal és lelkes legénysége van, akikkel bele is vágnak a nagy kalandba. Sorra süllyesztik el a tankhajókat, rejtőzködnek az angol flotta elől, miközben Langsdorff végig ember is marad, aki tisztelettel bánik az ellenfeleivel, vigyáz az embereire és sűrűn gondol a családjára, akikhez haza akar térni, büszke németként és katonaként.

Egy kis dedukció, amit a világhatalommá váló USA propagandájának is köszönhetünk. A nácik németek voltak. A nácik gonoszok, ördögiek. Vagyis, a németek is gonosz ördögök. Elég csak a klasszikus, amerikai nagy háborús filmekre gondolni, melyben a hős amerikaiak felveszik a harcot a gonosz náci németekkel.

Az utóbbi években azonban igyekszik a világ ezzel a szemlélettel szakítani. A kedvenc példám szintén filmes: A homok alatt. De ez a szemlélet, mely nem akar fekete-fehér képet festeni, amely a Birodalom más megközelítését is meg meri tenni, legyűrűzik a regények közé is. Buta példa, de még Danielle Steel is írt olyan regényt, amelyben a hazaszerető német katona jó ember volt, messze nem náci démon, csak a hazáját akarta szolgálni.

Ebbe a sorba illeszkedik Izolde Johannsen regénye is, aki kedvelt témáját dolgozza fel: a hadi hajózást a II. VH alatt. Kiemel egy hajót, és annak a sorsát, a legénység életét és csatáit követhetjük végig. Számomra teljesen új a hadi hajózás világa: kétlem, hogy a The last ship hiteles tényeket adott volna a kezembe, A tengeralattjáró talán többet.

Most azonban kaptam technikai alapokat, hadi technikát és stratégiát, akciókat, és ami sokkal izgalmasabb volt számomra, lélektant is. De maradjunk kicsit a csatáknál! A cím roppant találó, valóban kalózkodásra hasonlít, amit s Graf Spee a tengeren csinált. Megvolt a módszer, amit újra és újra alkalmaztak. Elsőre érdekes volt. Másodjára ismerős. Azonban a harmadik hajó becserkészése és sorsa, majd a többi ugyanolyan menete, eluntatott. Hiába más hajók ellen mentek, annyira egyezett minden, hogy gyorsan vesztettem el az érdeklődésem.

Kellett a változás, hogy visszatérjen az olvasási kedvem – ahogy megszakadt a rutin, és változott a történet, újra le tudott kötni a cselekmény. Már nem ismétlésnek éreztem.

Működtek a drámai tetőpontok, ha pont olyanok is voltak, amit vártam. A csata hevében nem volt idő az olvasónak sem az elveszett, szimpatikus karakterek sorsán szomorkodni, de már ott megjegyeztem magamban, majd a temetésen megkapjuk az érzelmi letaglózást. Pontosan az is történt. Tudat alatt kicsit birizgál, hogy úgy érzem, az a nem is titkolt cél, hogy megsirassam a halottakat. Általában rühellem, ha kiérzem egy történetből, hogy milyen érzelmi nyomást akarnak rám erőszakolni, itt talán kicsit jobban viseltem ezt a szokottnál. Talán, mert szimpatizáltam azokkal, akiket gyászolnom kellett a többi szereplővel, és így nem éreztem akkora kényszernek, hogy sajnáljam őket.

Azon még merengek, mennyire tetszett, hogy sok mindent lehetett előre látni és voltak elég kemény előre utalások. Ok, most lehetne azt mondani, hogy mivel megtörtént események az alap, mindent lehetett előre tudni. De ahogy már említettem, most ismerkedem a tengeri hadszíntérrel a VH időszakában, így nekem nem voltak előismereteim. Nem tudtam, mi lesz a hajó sorsa vagy a legénységé. Direkt kerültem is olvasás alatt, hogy valamire rábukkanjak véletlenül. Ignoráltam minden anyagot, ami súghatott volna – még a borítót és fülszöveget is. Kivéve, amit maga a regény szövege tett elém. Spoiler nélkül ezt nem lehet jobban kifejteni, így az egyik legfeltűnőbbet igyekszem nem teljesen direkt elmondani. Langsdorff tesz egy megállapítást általánosságban egy hajó és kapitánya sorsáról. Amiből pontosan lehet sejteni, hogy mi lesz a következő lépése. Pont azt is fogja tenni.

Hiányoltam helyenként, hogy meglepődhessek. Szeretem a logikát, itt megvannak szépen az ívek is, aminek az egyik felem komolyan örül is. De azért a másik részem, ő akart volna valamit, legalább egyvalamit, amin igazán csodálkozhattam volna.

Erény a regény hitelessége és pontossága, agyilag tudtam is értékelni. De érzelmileg kellett volna nekem még valami. Egy rejtély, egy meglepetés, egy csavar, valami. Egy másfajta, talán kalandregényesebb feszültség.

Ha már a hiányérzeteim veszem sorba. Először most keserű, aztán mondok édeset kísérőnek is. Ez nagyon férfias regény. Eleve háborúzó férfiakról szól, akik össze vannak zárva egy hajón. Ugyan nagyon le tud kötni a csoportdinamika, és azt is érdekesnek találtam, miben tér el Langsdorff és Dau (az ellátóhajó kapitánya) vezetési stílusa, ez hogy mutatkozik meg a legénység hangulatában és munkamoráljában, de furcsa, hogy ennyire nincsenek nők a történetben. A hajón, persze, nem lehetnek, de szívesen olvastam volna több háttértörténetet. Langsdorff családi életéből kaptunk pár kockát, láttuk a családtagjai körében a kihajózás előtt, és ezek hozták őt hozzám közelebb. A kiemelt szereplők hátteréről, családjáról is olvastam volna szívesen többet.

Erről jut eszembe – kivel mi lett később? Legalább a kiemelt karakterek esetében szívesen vettem volna egy utóhangban vagy jegyzetben. Volt, akiről került be még életrajzi összefoglaló. Mivel a kapitány a kiemelt karakter, róla meg is kapunk minden fontosat. Hasonló, bár kisebb terjedelemben a főbb szereplők további sorsa is érdekelt volna. Jelen kötetben konkrétan Ascher, akinek a további története mozgatja az agyam.

De ígértem cukrot a keserű mellé. A regény karakterei nagyon működtek nálam. Abszolút átjött a fiatalok lelkesedése, a különféle emberek értékrendje és az egymás közti viszonyaik.

Langsdorff kapitány külön is megérdemli, hogy kiemeljem. Ő a megtestesítője annak a tendenciának, amit fentebb a filmek kapcsán már jeleztem. Ő egy hagyományos értelemben nemes jellem. Hazaszerető, családcentrikus, tele kötelességtudattal és tehetséges hajós is. Ő abszolút példakép a regényben, annak ellenére, hogy német. Ő nem egy megszállott náci – ő egy katona, aki becsülettel szolgál. Aki a hazáját, Németországot és a családját szereti, nem a pártot és a Führert. Aki kalózkodik parancsra, de ízig-vérig úriember. A regényben egykori foglyai meg is fogalmazzák, más helyzetben nagyon jó barátok is lehettek volna.

Érdekes a regény nézőpontja is. Ez a hajó, ez a kapitány van a középpontban. Mindent látunk, ami velük kapcsolatos, ami velük történik. De a szélesebb történések, az európai hadszíntéren történtek, a német vagy szövetséges vezetés, az anyaországban történtek – a köröttük levő világ ki van zárva az eseményekből. Abszolút övék a fókusz.

Érdekes, emberi történet, nem csak a VH után érdeklődőknek izgalmas regény.

Johannsen & Marble: A birodalmi kalóz – Mint történelmi: 85% hiteles, érezni a beletett munkát és kutatásokat, de regényes is.

Szubjektíven: 75% új élmény volt a tengeri háború. Hatottak rám az érzelmi csúcsok is.