Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv


B. Czakó: Pitypangtánc

2021. május 24. - BBerni86

Szerelmes, áldozatokat hozó, kosztümös, ármányos. Tina nemesi származású apja legkisebb gyermeke, szépséges anyja eleven mása. A lányt azonban az apja látni sem bírja, így vidékre száműzte, ahol a nagyanyja gondoskodott a neveltetéséről. Ő pedig megadta neki azt a szabadságot, amire fiatal nőként…

Tovább

Pattillo: Jane Austen tönkretette az életem

Irodalmi rejtély nyomába eredő, életet változtató. Emma élete a feje tetejére áll. Az már önmagában nagy pofon, hogy a férjét mással találja együtt, pedig azt hitte, ők egymásnak a nagy szerelem. Majd a karrierje is súlyos csapást szenved, mert a gyakornoklány, akit a férje alatt talált, azzal…

Tovább

Bokor: Szerelmek tavasza

Kosztümös, romantikus, érdekházasságba kényszerülő. A Brunszvik-család neve jól cseng, ám az egykori vagyon már inkább csak emlék. A grófné egyetlen reménye, ha a lányait jól sikerül férjhez adnia. A két idősebbet, Terézt és Jozefint Bécsbe viszi, látszólag azzal a céllal, hogy Beethoventől…

Tovább

Dumas: Monte Cristo grófja

Kalandos, bosszút álló, kosztümös. Edmond Dantes álmai sorra valósulnak meg: mikor kapitánya meghal, a fiatalembert nevezik ki hajója kapitányának. Már semmi akadálya nincs, hogy feleségül vegye szerelmét, Mercedest. Ám vannak, akik féltékenyek rá, és ezt még csak nem is sejti. Fernand, aki…

Tovább

Petch: A toszkán titok

Családi, múlt titkait feltáró, új életet kezdő. Anna élete nem alakul úgy, mint egy mesében. Olyan férfival van együtt, akinek csak a szeretője lehet és Anna nem is szereti a férfit igazán. Az állását elveszti. Ráadásul szeretett édesanyja meghal, és a nőnek nem csak a gyásszal kell megbirkóznia,…

Tovább

Bartsch: Türkizzöld tél

Cseresznyepiros nyár 2.

Szerelmes, titkokat felfedő, megbocsátó, baráti körös. Emely nehezen dolgozza fel, hogy Elyas normálisan viselkedik vele. Folyton attól tart, mikor támadja hátba a fiú. Luca miatt is töpreng, hisz hiába nagyon szimpatikus a levelező társa, az első nagy szerelme Elyas volt, és még mindig nincs túl…

Tovább

Halle: A lázadó herceg

Északi dinasztiák 1.

Szerelmes, kötelezettségekbe beleszokó, álcás. Viktor nem akart a következő svéd király lenni, az a bátyja lett volna. Ám fivére halála után rá száll a kötelezettség, mikor még a gyászát sem tudta feldolgozni. Álnéven Amerikába küldik, ahol névtelenül gyászolhat. Maggie újságíró akart lenni, és…

Tovább

McIntyre: A nap és a hold dala

Kosztümös, misztikus lényes, emberi útra lelő. Yves de la Croix atya a Napkirály szolgálója, tudós elme. Meg van győződve arról, hogy a sellők léteznek, és egy expedícióval el is indul, hogy bizonyítékot hozzon. Egy élő és egy holt sellővel tér vissza, elnyerve a király kegyét. Megvan a terv: a…

Tovább

Roberts: A pihenőlak

Gyerekkori traumát feldolgozó, sztárvilágos, szerelmet lelő. Cate színészdinasztia sarja: dédszülei, nagyszülei és szülei is híres, szép színészek, akiktől a lány remek géneket örökölt. Gyerekszínészként ő maga is sikeres, szép kislány is. A gyermeki ártatlanságot azonban elveszik tőle: még csak 10…

Tovább

McGarry: Vágyálmok

Feszülő húr 5.

Kamaszos, lázadó, szerelmes, kiutat kereső. Logan keresi a helyét a világban: jó a baseballban, de nem érez rá igazi késztetést. Jól gitározik, bekerül egy bandába is, de ez sem a szenvedélye, csak segít neki a színpadon rátaláló adrenalin. Kikapcsolni akar, és megfeledkezni arról, hogy cukorbeteg,…

Tovább
süti beállítások módosítása