Kamaszos, nyári versenyes, gyászoló.

A feketék kiestek a versenyből, és ezzel a Máténak sikerült elérnie, hogy már szinte mindenki látja, milyenek is valóban a csapatában. Számító, másokat kihasználó, középszerű csapat. Hanna ezért is akar már nyerni – Máté nem érheti el, amit akar! Miközben a piros csapat mindent megtesz a lehető legjobb helyezésekért, így gyűjtenek kulcsokat és kincset keresnek, drónoznak, kirakóznak, próbálják bevonni a tanárukat, Hanna folyamatosan kapja az erőt otthonról és Kornéltól is, aki most telefonon drukkol a lányak és a piros csapatnak. Az iskolában is egyre nagyobb az őrület – a senki által nem ismert játék már rengeteg rajongót gyűjtött, és az igazgató netes sztár lett a diákok körében. Ahogy menetelnek a döntő felé, Hanna köt egy meglepő barátságot az arany csapat lánytagjaival, és maga előtt is észrevétlenül végighalad a gyász fázisan, hogy ne csak haza, de az életébe is visszatérjen a versenyt követően.

Mindig édes-bús érzés, amikor egy sorozat véget ér, amit szerettem. Egyrészt, ha jó a vége, az örömteli. Tudod, kivel mi lesz és elengedheted őket. Nem kell attól tartani, hogy félbemarad a sorozat érdeklődés hiányában. (Mondjuk, pont ennél a szerzőnél ez nem opció. Jó sokan szeretjük Laurát és a könyveit.) Ugyanakkor, mégiscsak befejezés. Ennyi volt.

Ám mielőtt belemerülnék a sajnálkozásba, nézzük is, milyen lett a sorozat zárlata! Szokás szerint, a rajongó én átveszi a kormányt, és simán örül, hogy elolvashatta ezt a könyvet.

A cselekmény azt variálja, amit ebben a sorozatban eddig is kaptunk: a verseny feladatainak megoldását a magánéleti betétekkel. Hanna továbbra is szenved az anyja hiányától, de már van fejlődés. Halad előre, és a regény végére már megtalálja az egyensúlyt a régi és az új énje között. Változott, nem lesz megint ugyanaz, de erősebb és emberibb igen. Nem véletlenül az a zárlata, hogy feltölt egy új videót az oldalára. Tovább tud lépni.

Ha már ezt vettem előre, a gyász az, amit olyan szinten feldolgoz a szerző ebben a kötetben, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a célközönségnek ez szerencsés-e. Egyrészt, tudom úgy nézni, hogy nem menekül el a téma elől, és amit a regénybe is beleírt, hogy jobb megbeszélni, szembenézni vele és nem csak közhelyekkel elütni, meg is valósítja. Nekem sokat adott és tudtam belőle építkezni. De én nem vagyok 15-16 éves. Olyan mély fájdalmat tett bele a történetbe és a szövegbe Leiner, hogy helyenként komolyan megrázott engem is, a felnőtt olvasóját, nemhogy a fiatalabbakat.

Tetszett, ahogy megoldotta, hogy a szerelmi szál és Kornél akkor is maradt, ha a feketék már nem részesei a versenynek. Helyes, mosolygós ez a szál, és mondanom se kell, hogy Kornél tökéletesen illeszkedik a Leiner-regények álompasijainak sorába.

A mellékszereplők jól felépítettek és karakterek. Lóri, akit eddig nem annyira bírtam, most végre rá is rátaláltam. Tele van ez a könyv emberi, szerethető figurákkal, akik ontják magukból a poénokat. Hanna nagyanyja, Lóri, Kocsis igazgató. De Titanilla nagyjelentét is bírtam, amikor felhúzta magát, hogy ő aztán kicsinál mindenkit, aki a győzelem útjába akarna állni…

A versenyfeladatok megint nagyon ötletesek és jópofák. Ennyire kötélmászáson és ki nevet a végén játékon még nem izgultam, az biztos. Azért külön jár a pont, hogy rengeteg minden van ebben a könyvben arról, hogy lehet egészségesen a győzelemre hajtani. Milyen a jó versenyző, versenyszellem.

Az egész kötet tele van pozitív tartalmakkal, és most több üzenetet is kihallottam a sorok közül. A versenyzésen túl pl. a netes népszerűség hajszolásáig.

Plusz poén: lesz még IOV, csak legközelebb más versenyzők állnak a rajthoz. Alig várom!

Leiner: Emlékezz rám - Mint ifjúsági: 95% a gyász talán ifjúsági regényben túl sok, de különben a helyén minden.

Szubjektíven: 100% a szereplőket, a történetet is nagyon szeretem. Ezen tudok nevetni!

Nyomozós, sorozatgyilkosos, magánéletet rendező.

Eve Dallas élete egyszerre bonyolultabb és egyszerűbb, mint valaha. Roarke mellett olyan biztonságot és szerelmet talált, amelyet korábban elképzelhetetlennek tartott. Ám a férfi annál is többet akar, mint amit Eve egyelőre képes nyújtani neki. Teljes bizalmat, összeköltözést, a nő életébe teljes belépést. Az ultimátum elkerülhetetlen: mindent vagy semmit. Miközben Eve küzd a saját érzelmeivel, egy gyilkossági ügyet is meg kell oldania. Egy elismert, sikeres asszonyt gyilkoltak meg. Ki tehette és miért? Miközben az asszony életét és a benne szereplőket vizsgálják, újabb gyilkosság történik. Az újabb áldozat is a szakmájában sikeres nő, akinek átvágták a torkát. Mi köti össze őket azon túl, hogy szépek voltak és sikeresek? A megoldáshoz Roarke segítsége is kell, és Eve számára elkerülhetetlenné válik a döntés.

Ha egy recept sikeres, ne változtass rajta! Legfeljebb egy kicsit bolondítsd meg, hogy azért az ízre ne lehessen ráunni! Valami ilyesmit tett a szerző az Eve Dallas sorozatban. Az összetevők egyeznek, ám kicsit módosít az arányokon, így a második kötet is megállja a helyét.

Az alapízeket a romantika és a krimi szolgáltatja. Korábban a románc uralta a terepet: ugyan volt gyilkossági ügy is, de érdekesebb kérdésnek tűnt, hogy a két főszereplő között mikor és milyen viszony bontakozik ki. Most ezt a helyzetet viszi Robb tovább – Eve és Roarke fix pár, akik között működnek a dolgok. Már csak a teljes ugrás hiányzik, Eve a teljes lényét bele kell hogy adja a kapcsolatba, a férfi nem éri be kevesebbel. Így ezen a téren igazi konfliktus nincsen is. Már az előző kötetből is nyilvánvaló volt, hogy Eve és Roarke kellenek egymásnak. Itt láttuk azt is, hogy működnek is együtt, együtt tudnak élni és boldogok egymással. Vagyis, nem lehet kérdés, hogy Eve kitart-e a férfi mellett és próbálkozik-e még jobban beengedni a világába.

Azért a regény zárlata romantika terén így is elég erős. Nagyon nem szeretem, amikor a szerelmes pár, akár egy ilyen regényben is, ilyen gyorsan halad. De az egész kapcsolatukra igaz, hogy a szokottnál gyorsabban teszik meg a lépéseket.

A krimi viszont most több, és kellően érdekes is. Eve halad előre a nyomokon, és rakja össze a történeteket. Vannak nyomok, irányok és elméletek. Ugyan a gyilkos személye, ahogy hozzá eljutnak, nem feltétlenül tetszett. Azt sose díjaztam, amikor a vége felé előkerül egy szereplő, akit addig oldalvonalon tartott a szerző, hogy aztán egy csavarral kiderüljön, hogy ő állt minden mögött. Jobban szeretem, amikor tényleg vannak nyomok, és érzem, hogy neki kellett a dolgok mögött állnia. Itt úgy éreztem, bárki lehetett volna, aki mellékszálon feltűnt, és addig nem volt gyanús. Hamar kap egy beteges indítékot, és máris lehet ő a gyilkos.

De összességében, maga a nyomozás ok volt, és Roarke is intelligensen van belevonva. Nem feltétlenül örülök neki, hogy a férfi a regény krimi vonalában is benne van, de most legalább nem gyanúsított, hanem elejétől Eve segítője. (Ha volt is némi titka, amit Eve szerint előbb is megoszthatott volna vele.)

Végül, a sorozatnak van egy különleges fűszere, amiből valamivel több nem ártana. Ez egy sci-fi is, hiszen a jövő New York városában játszódik. Csak éppen ezt nincs miből észrevenni. Nagyon minimális jelzés van arra, hogy ez a jövő. Ami feltűnt, hogy nem telefonon, hanem linken beszélnek. Különben… annyira keveset tudni arról a világról! Nem csak New York, de összképben sincs semmi, ami miatt a jövő kell, hogy az idő legyen. Van még Államok? Ki az elnök? Mi van Európával? Milyen a technológia? Itt azonban ezekre nincsen válasz. Most sem.

Viszont, még nagyon sok rész van vissza, és olvasni is fogom még ezt a sorozatot. Így majd jelentkezem, hogy alakul az Eve Dallas recept.

Robb: A halál fényében – Mint krimi: 75% több zsáner elemét vegyíti, szórakoztató. A főszereplők kapcsolata működik.

Szubjektíven: 70% a jövő világát még mindig hiányolom, de maga a történet korrekt.

Mindent lehet mellékesen, csak művészetet nem. Vagy teljes lélekkel, vagy sehogy. (Gárdonyi: Ida regénye)

Ha jól van idomítva egy ember, akár a kutya legjobb barátja is lehet. (Corey Ford) (Greaves: Dolgozó kutyák)

Egy még soha nem látott szép új világ hever előtted. Minden. Egyes. Nap. Mihez kezdesz vele? (Pessl: Örök ébredés)

A menekvés csak átmeneti megoldás lehet. Ha örökké elfuttok, sohasem értek célba. (Róbert: Keresd az igazit!)

Civilizációk már felemelkedtek és elbuktak korábban is. Az emberiségnek együtt kell működnie, de a pokol a másik ember. Amikor a legjobb emberek irányítottak, minden rendben ment: meggyőzték az ésszerűen gondolkodókat, hízelegtek a makacsoknak, és hogy őszinték legyünk, kényszerítették a többieket. A nagyobb jóért. Állítsd a veszteseket, a tolvajokat az élre, és ők katasztrófába vezetnek mindenkit. Egyvalamit kristálytisztán látott Martin egész életében: a tolvajok kormányozzák a hajót, és el fogják süllyeszteni. (A vörös halál álarca; IN: Doctorow: Radikálisok)

Coop tudja, amit minden kutyás ember tud: a kutyák szeretetből vannak gyúrva, és a szeretetnél nincs jobb lélekbalzsam. (Greaves: Dolgozó kutyák)

A lift megállt. Egy újabb, még nem hallott hangjelzés hallatszott. A fülkén kívül teljes volt a sötétség.
– Négyes szint – mondta Lachance. – Női fehérneműk, cipőosztály, szörnyek és egyéb vérszomjas fenevadak… (Lebbon: Árnyékhajsza)

A rébuszok, kedves Ficce-ficc, arra valók, hogy a népek elgondolkodjanak rajtuk. Hogy új igazságot találjanak a régi igékben. (Hobb: A király orgyilkosa)

Mindannyian antológiák vagyunk. Több ezer oldal hosszú kötetek tele tündérmesékkel és versekkel, rejtélyekkel és tragédiákkal, elfeledett történetekkel leghátul, amelyeket soha senki sem fog elolvasni. (Pessl: Örök ébredés)

Azt hittem, hogy én más vagyok.
Nem hisszük azt mindannyian? (Morgan: Légszomj)

És ami fő: minden igazi művész hoz magával valami újat, ami előtte nem volt. Vagy ha volt is, hát nem olyan tökéletesen. (Gárdonyi: Ida regénye)

Jövőbeli, problémás, hősi, világvégés, harcos.

Ha menekült vagy, és végre megkapod a kedvezményes lakást, azzal együtt jár, hogy aláírod, használod a betett műszaki eszközöket. Akkor is, ha így drágább a szolgáltatás. Ha egy üzemi gond miatt kenyeret sem tudsz sütni hetekig. Hősnőnk azonban úgy dönt, megszereli a gépeket. (Engedélyezetlen kenyér) Amerikai Sas, a hős, aki rendet tart a bolygón. Amikor azonban úgy dönt, a rasszizmus ellen száll harcba, gyorsan magára marad. Milliárdos barátja, Bruce és szerelme, Lois sem tud hatni rá vagy vele tartani. (Mintaszerű kisebbség) Egy rákban haldokló nő férje egy netes gyászcsoportban talál vigaszt. Hamarosan azonban a biztosítókra dühös emberek terrormerényletekkel adnak hangot panaszaiknak. (Radikálisok) Világunk összeomlott, de egy előrelátó bróker még időben berendezett egy bunkert és meghívta a kiszemelt ismerőseit. Szigorú szabályokat kell betartani, de lassan elszabadulnak az indulatok, és nem működik a bezártság sem. (A Vörös Halál Álarca)

Hogyan kell szórakoztatva a ma problémáiról beszélni? Akár köntösbe bújtatni a fajsúlyos mondanivalót? Doctorow most négy példát is mutat erre, hiszen olyan témákat veséz ki e kötetében, mint a menekült-kérdés, a rasszizmus, a biztosítók eljárásai és a politikai vezetők korrupciója és alkalmatlansága. Ugye, mennyivel nyersebben hat, ha leveszem a cselekmények körítését?

Mindegyik történet tartalmaz valami olyan elemet, ami eltereli arról a figyelmet, milyen komoly problémáról akar elgondolkoztatni. Ezt leginkább a Mintaszerű kisebbség történetéből tudom megvilágítani. Első ránézésre ez csak egy szuperhős történet. Ugyan a hőst Amerikai Sasnak hívják benne, de szerintem mindenkinek nyilvánvaló, hogy ő Superman. (Gondolom, a DC alaposan levédte, hogy ne születhessenek ilyen történetek a nevével, így maradt Sas.) Doctorow nem spórolt a keresztnevekkel: Sas alteregója Clark, milliárdos igazságosztó haverja Bruce, a szerelme Lois. Nyilvánvaló az egyezés. Vannak jelenetek a nagy tetteiből, ahogy szerették az emberek. Ám, nagyon is mai probléma, amikor egy rendőri visszaélés miatt kiáll a sértett fekete mellett. Ahogy erre reagál a nyilvánosság… Miközben azon izgulunk, mit tesz Sas, igazából az a kérdés, miért nem lehet hatékonyan fellépni a rasszizmus és visszaélések ellen.

Nagyon sötét képet fest a szerző, minden történetében. Még olyankor is, amikor valamiféle happy end is megvalósul. Nem véletlenül a modern társadalmak összeomlásával járó világvége van a zárlatban – ez a világ már pusztulásra ítéltetett. Vannak a szövegben nagyon éles képek is, amelyek beleégtek az agyamba. Pl. amikor az országokat, államokat hajókhoz hasonlítja. Ha tolvaj és narcisztikus a kormányos, a hajó el fog süllyedni.

Néhol nyíltabban, máshol burkoltabban, de ebből a könyvből üvölt, hogy igazságtalan és romlott világ a miénk.

Mégis, mindezek ellenére nem depresszív a hangneme és van szórakoztató értéke a történeteknek. Van benne humor, és vannak olyan szereplők, akikkel együtt lehet érezni. Akik között nem olyan is van, aki legalább próbálkozik, és nem adja fel. Ha nem is érnek célt, valamit elindítanak.

Szerettem az ötleteit, ahogy felépítette a szerző a történeteket. Mindegyik novellában erőteljes világképet fest, amiben elhelyez egy nem túl összetett, de jellegzetes karaktert. Pörgeti az eseményeket, egy percre sem unalmas. Talán elsősorban világépítő jellegű, de annyira megtámogatja a cselekménnyel, hogy könnyen olvasható és érdekes marad végig. Határozottan szimpatikus megoldás volt.

Black Mirror rajongóként kifejezetten élveztem Doctorow vízióit, miközben borzaszt is.

Doctorow: Radikálisok - Mint disztópia: 95% a jelenünk izgalmas továbbgondolása, szórakoztatóan és tartalmasan.

Szubjektíven: 90% szórakoztatott, miközben az agyam is munkára késztette. Szinte imádtam.

5: Cornwell: Excalibur – trilógia – az Arthur-mondakör reális feldolgozása, amely inkább történelmi regény akar lenni, nem mítosz. A főszereplője egy Arthur belső köreibe tartozó harcos, aki végigélte a teljes történetet. Kiemelten fontos a hódítók elleni háború, valamint a hatalomért folytatott belső harcok a királyságban. Cornwell ötvözi a mitológiát a hétköznapokkal – végig nyitva van a kérdés, hogy a mágia valódi, vagy csak ügyes szemfényvesztés.

4: Cantero: Kotnyeles kölykök – a Scooby-Doo az alapja, ha ezt így nem is lenne szabad kimondani, hiszen mások a szereplők, és a kutya sem beszél. De a felállás egyezik: egy kutyával a baráti társaság rejtélyeket old meg és helyi hírességek lesznek. Csak éppen ebben a történetben egyszer valóban találkoznak valami természetfelettivel, és megtörnek. Felnőttként egy részük halott, más megőrült. Vissza kell térniük, hogy az utolsó ügyüket valóban megoldják, ne csak elfogadják, amit a rendőrség eladott a sajtónak.

3: Pattou: Északfi – a Szépség és a Szörnyeteg – bár az eredeti Amor és Psyche inkább találó - felismerhető, csak éppen északi környezetben. Itt egy jegesmedve viszi el magával a fiatal és kalandvágyó Rose-t, aki akkor még nem is sejti, hogy a medve eredetileg egy herceg, akire átok szállt. A kastélyának felfedezése közben a lány bajt okoz, és hosszú útra kell indulnia, hogy megmentse a szerelmét és megtörje az átkot.

2: Tchaikovsky: Pókfény – a hős csapat elindul, hogy a veszélyeket leküzdve teljesítse a próféciát, és legyőzze a világukat fenyegető gonoszt – ez a toposz az alapja, de a szerző beletesz nem egy csavart. Az egész zsánernek ad egy pofont a végén, de nem csúszik bele a paródiába. Ilyen, csak másképpen. Sötétebb hősök, kemény harcok és a szerzőre jellemzően vannak pókok is. Itt éppen az egyik pókból farag a mágus valami félig emberi, félig póki lényt, akinek komoly szerepe lesz a történet alakulásában.

1: Maas: Tüskék és rózsák udvara – újabb Szépség és Szörnyeteg, de Maas az a szerző, aki előszeretettel csavarja meg az eredeti meséket. Itt Feyre harcos természet, aki emberként kerül be a tündérek világába, ahol egy gonosz úrnő a tündérudvarok fejeit megátkozta. A Tavasz udvarának ura, Tamlin elnyeri a lány szívét, aki belekeveredik a tündérek játszmáiba, és az átok megtörésének eszköze lehet. Mi a csavar? Talán nem a „Szörnyeteg” karaktere az, aki mellett hősnőnk megtalálja a boldogságot. Hiszen a folytatásokból kiderül, hogy vannak még el nem mondott történetek és konfliktusok a tündérek világában, és egy titokzatos, nagy erejű és jóképű tündérúr, Rhys, nem csak szívjóságból segített korábban a lánynak…

Ármányos, koronáért harcoló, mágikus.

Fitz nehezen épül fel a sérüléseiből. A tüneteken túl az is bántja, hogy nem tud olyan embere lenni a hercegének, amelyre szerinte Igazság hercegnek szüksége lenne. Az sem javít az állapotán, hogy Pompa minden cselvetést megúszik, az apja semmiért nem vonja felelősségre. Fitz azonban képtelen elmenekülni, hazatér és igyekszik minél többet megtanulni a Mesterségből és az orgyilkos képességekből is. Közben a szemét Pompán tartja, aki nem tett le a szándékáról, hogy megszerezze a koronát. Közben Igazság igyekszik védeni a birodalmat és közös nevezőre jutni a feleségével, akiről még mindig nem tudja elhinni, hogy valóban a társa lenne és szeretné. Fitz is a szív ügyeivel bajlódik: Molly visszatér az udvarba, és az ifjú egyre inkább szereti a lányt. Ám olyan társadalmi különbség van közöttük, amely lehetetlenné teszi, hogy komolyan tervezzenek egymással. A kalózok támadnak, Pompa ármánykodik és a királyság minden eddiginél nagyobb veszélyben van.

Az első rész ígéretes volt, de nem kapott el a hullám, hogy ezt nekem most azonnal olvasnom kell tovább. Most már vannak ilyen érzéseim, ha még nem is annyira erősek, hogy valóban rávessem magam a sorozat következő kötetére. Azonban ez egy remek folytatásregény, ami úgy az igazi, ha az ember olvasta az első kötetet is!

A cselekmény minden szálon folytatódik tovább. Megint hosszúnak éreztem a felvezetést, de a cselekmények visszafogását a szerző arra használja fel, hogy mélyítse a főszereplője karakterét. Fitz sokat gyötrődik, és küzd magával. Magában most kell, hogy meghozza azokat a döntéseket, melyek meghatározzák, milyen férfi lesz belőle. A betegsége alatt szembenéz a félelmeivel és a kétségeivel, meghoz pár fontos döntést. Ez az alapja annak, aki lesz belőle. Így annak ellenére, hogy ezeket a felvezetéseket kevésbé élvezem, látom és értem, mi volt az értelmük.

Visszatérve Kosvárba látszólag csendesen haladnak az események, és a szerelmi szálakat kezdi el bontogatni a szerző. Fitz és Molly kapcsolatában kezdettől érzek egy elkerülhetetlen fájdalmat, így nekik nem is igazán tudtam drukkolni. Pedig Molly még Fitz karakterénél is többet fejlődött, egy komoly és eszed fiatal nő lett, aki meglepően jól boldogul a világban és küzd a maga életéért. Sokat ad a fiúnak, hogy ő van mellette.

Igazság és Kettricken párosa sokkal jobban belopta magát a szívembe, abban volt valami aranyos, ahogy a férfi nem merte elhinni, hogy a feleségének jelenthet többet, mint egy férfit, akihez érdekből kellett hozzámennie. A nő pedig nagyon küzd azért, hogy ne csak méltó királyné, de feleség is lehessen. Nekik talán azért is tudtam jobban drukkolni, mert előttünk látok jövőt. Molly és Fitz előtt nem.

Ám közben a háttérben Robb szövi a királyság sorsát, a mágikus szálakat és az összeesküvéseket. Ez talán csendesebb, elmélkedő rész, de a háttérben előkészít nagyon sok mindent, kalandos eseményeket. Ettől is jó középső rész: saját jogon is van értelme, haladnak az események, de közben feldob sok-sok labdát, amit a zárás majd lecsaphat.

Jó húzása van az eseményeknek, és még mindig izgalmas a világa. Minimálisan már tágítja a szerző, de ezen a vonalon is érezni, hogy legközelebb még többet tudhatunk meg.

Robb nagyon tud karaktereket írni. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mellékszereplők gyakran jobban meg is tudtak fogni, mint Fitz és a vele sokat szereplők. A Bolond kezd a nagy felfedezésem lenni, övék a vicces részek, és van az ő történetében is valami rejtély, nagy misztikum, ami mozgatja az agyam.

Az bánt egy kicsit, hogy ugyanazt a végzetet érzem lebegni a szereplők felett, mint Brent Weeks sorozataiban. Drukkolok nekik, de sok minden fog rossz véget érni, attól tartok.

Hobb: A király orgyilkosa – Mint fantasy: 70% részletgazdag világépítés, fejlődő hős, és egyelőre csendes ármányok.

Szubjektíven: 75% a lassú kezdés után rákaptam, a világa és a cselekménye is felpörög.

Valós, embereket segítő, feladatokat ellátó.

A kutya az ember legrégebbi barátja, bár eredetileg nem az volt a domesztikáció célja. Segítenie kellett vadászni, harcolni – az csak kellemes hozadék, hogy mellette hű társak is lettek. Mára már inkább kedvencekként tekintünk a kutyákra, pedig vannak egyedeik, nem is kevesen, akik szó szerint megdolgoznak a mindennapi csontjukért. Változatos módokat fedeztek fel a gazdák, melyekkel a kutyák segíthetik az életüket. Van olyan ingatlankereskedő, aki a meghirdetett házakat rendszeresen a kutyájával készült helyes fotókkal reklámoz. Van olyan kutya, amely távolt tartja a káros madarakat a területéről, vagy éppen a juhokat védi a rókáktól. Kutyák, melyek a vakok és különféle betegek jobb életminőségét szolgálják. Vannak internetes kutyasztárok, akik reklámbevételekkel segítik a gazdi megélhetését. Közben pedig annyira szeretnek, hogy gondolkodás nélkül feláldozzák magukat, ha a gazda épsége a tét.

Ahogy a bevezetőt írtam, megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne egy olyan kötet, ami már szinte szerelmes levél a kutyákhoz. Magam is kutyás személy vagyok, és nap mint nap tapasztalom, mennyi szeretetet és feltétel nélküli odaadást kapok egy kis simogatásért és játékért cserébe. Szívesen is olvasok arról, hogy mennyire sokoldalúak, hűségesek és okosak ezek az állatok.

Így a Dolgozó kutyák is felkeltette a figyelmem, már a címével és a borítóval. Hamar meggyőződtem róla, hogy a szerző is nagy kutyabarát. Érezni a hozzáállásában, hogy mennyire példaértékűnek és lelkesítőnek tartja a kutyák hozzáállását az élethez és a gazdájukhoz. Hogy tulajdonképpen dolgoznak, és mindig csinálják a dolguk lelkesen, egészen más a munkamoráljuk, mint az embereknek. Ki látott már olyan terelő kutyát, aki heverészett ahelyett, hogy a rá bízott haszonállatokat felügyelné? Rendőrkutyát, aki a farkát lóbálta, míg a bűnözők ténykedtek? Vakvezető kutyát, aki elbambult? Ha már csak annyit megért az olvasó ebből a kötetből, hogy micsoda erőfeszítésre képesek ezek az állatok, hogy milyen példát vehetnénk róluk, megérte elolvasni.

Eddig azt hittem, a celeb kutyák élete könnyű. Simán csak vannak, a gazdi meg fotókat csinál. Most kiderült számomra, mennyire tévesen gondoltam. Abban is van munka, Greaves leírja, mi és hogyan. Nem egy könnyű szakma az sem.

A téma, a szereplő kutyák tehát nagyon érdekeltek, de nagyon lehúzta számomra a könyvet Greaves stílusa. Minden fejezet hasonló szerkesztési elven alapult: bemutat egy konkrét kutyát, amely valamely embert segítő munkát lát el. Bemutatja röviden a gazdáit, miért volt rá szükségük, és hogyan lett jobb az életük, mert a négy lábú társuk benne van. Majd ebből elkezd általánosítani, és az adott kutyaszakmába vezet be alaposabban. Még tetszett is, hogy az ismert kutyamunkák (vakvezetés, pl.) mellett ritkább területek is fejezetet kaptak, mint a tűzvizsgálatban segédkező kutyák. Tudtam például, hogy mennyire jó a kutyák szaglása – a Vukban nem véletlenül vádolja a róka azzal a kutyát, hogy eladta a szaglását az embernek. Annyival többet éreznek nálunk, hogy azt számokban is nehéz kifejezni.

Elkalandoztam, mert a téma tényleg jó. De az, hogy minden fejezet ugyanúgy épül fel, nem. Az, hogy nem regényes és mesélős, hanem újságcikkre hasonlít minden egyes rész, nem tudott megfogni.

Ez annyira az a téma, ami tele lehetne érzelmekkel. De nem. Itt meglepően szárazan van megfogva a teljes történetet, még az érzelmes részek is. Ez nagyon zavart.

A fotó melléklet a kötet végén viszont nagyon sokat dob rajta, jó volt látni is a kutyákat.

Bár a stílusa nagyon nem jött be, sok értéket képvisel ez a könyv. A kutyák kellenek!

Greaves: Dolgozó kutyák - Mint ismeretterjesztő: 65% alapos munka, melyből kiérezni az állatszeretet is. Cikkszerű.

Szubjektíven: 40% a tartalma le tudott kötni, érdekes és tanulságos, de nem élményszerű.

• Lettero: A bábuk tánca - thriller
• Athenaeum: Raziel 2. - urban fantasy
• Könyvmolyképző: A Mediciek hatalma 2. - történelmi

Május

25. de la Motte: Pokoli tél – skandináv krimi 3,5
26. Lee: Jade város – fantasy 4,5
27. Lebbon: Árnyékhajsza – sci-fi 4,5
28. Róbert: Keresd az igazit! – fantasy 3,5
29. Gárdonyi: Ida regénye – szépirodalmi 5
30. Wodehouse: Csirkék és szerelem – humoros 2,5

            Morgan: Légszomj – sci-fi 4

31. Goldenlane: Papírtigris – fantasy 1,5

            Pessl: Örök ébredés – ifjúsági 5

Holnaptól pedig már nyár… hát, nem az jut eszembe, ha kinézek az ablakon. Most is, kesztyűbe gépelek. Talán majd holnap…