Sorozatgyilkosos, nyomozós, bűnözővel összefogó.

Daisy céltudatosan készült a karrierjére, ami már inkább megszállottság, nem csupán hivatás. A rendőrség tanácsadójaként dolgozó pszichológus a bűnözők, elsősorban a sorozatgyilkosok megismerésének és elfogásának szentelte az életét. A törvényt is képes megszegni, ha ezzel a nagyobb jót szolgálja. Így tesz akkor is, amikor egy új gyilkos tűnik fel. A módszerei kísértetiesen emlékeztet egy hírhedt sorozatgyilkoséra, akit azonban elfogtak, és már nem is él. Hogy a nyomára bukkanjon, Daisy vádalkut köt a Fantomok nevű bűnbanda egyik vezetőjével, a megnyerő Oliver Walsh-sal. A közös munka során a két eltökélt ember egyre jobban vonzódik egymáshoz, de Daisy számára a szerelem sem lehet olyan fontos, mint a gyilkos megállítása. Merész lépésekre szánja el magát, és csak remélheti, hogy Oliver nem fogja cserben hagyni. Akkor sem, amikor a nő múltja is kiderül.

Tudom, hogy nem szabad a szórakoztató regényeken számon kérni a valóságot. Krimik esetében pláne nem, mert ha az ilyen alkotások a realitásokat követnénk, el is unnánk magunkat, mire egy bűnügyet megoldanának a szereplők.

Ennek ellenére vannak olyan túlzások, melyek egy női thrillerben is soknak tűnnek. A külső szakértők, ahogy a nevük is mutatják, valamely csatlakozó szakágban nyújtanak a rendőröknek segítséget, és a munkájuk nem a nyomozás. Daisy pszichológus, vagyok a profilok megalkotásában, a kihallgatásokban nyújt segítséget. Egyáltalán nem az a dolga, hogy maga eredjen a gyilkos nyomába, csapdát állítson vagy éppen a nyomokat kövesse. A külső szakértő nem magánnyomozót jelent, aki rendőrségi jelvényt is villantani tud szükség esetén.

Ez volt az, amiért a regény elejétől kezdve fogtam a fejem. Daisy roppantul mást csinál, mint amit kellene neki. Olyan hatókörrel, amit nem is értettem, hogyan szerzett. Külső tanácsadóként hogyan lenne joga alkut ajánlani egy bűnelkövetőnek? Az ügyész teheti meg, de ők sem a hasukra ütve. Annyira irritált, amit Daisy folyamatosan művelt a rendőrségen, hogy néha komoly késztetést éreztem a könyv félredobására.

A kettes nagy problémám, hogy annak ellenére, hogy elvileg Daisy egy roppant intelligens nő, magas IQ-val, ilyen béna ötletekre telik csak tőle. Azt ugyan értem, a szerző miképpen akart dupla csavart azzal, hogy nem lehet tudni, ki ver át kit és hogyan, de ha belegondolunk, akkor Daisy ezekkel a játszmákkal ártatlan emberek halálához járult hozzá. Vissza is lyukadok oda, ahol kezdtem. Nem a munkáját végzi, hanem abban a hitben, hogy ő mindent tud, saját szakállra igyekszik a gyilkost is lebuktatni. Ha segítséget kér előbb, vagy legalább a gyanúját megosztja, olyan áldozatok lehetnének életben, akiknek így esélye sem volt.

Olyasmikről már nem is beszélve, hogy az egyik percben Daisy brazil származásáról olvashatunk, utána meg arról, hogy örökbe fogadták, nem tudja, kik voltak a szülei. Akkor a származásáról honnan vannak az ismeretei? De ez legyen a legkisebb bajom.

A krimi tehát nem volt a fogamra való. A hősnő nagyon gyakran irritált. Még szerelmi szál van benne, ami felemás élmény volt. Túl gyorsan és túl hevesen jönnek össze a szereplők, inkább nyálregényes, mint hihető, ahogy Oliver és Daisy egymásra kattannak.

Mindezek ellenére ez egy szórakoztató regény. Mert az események pörögnek, változatosak és van krimi is, van csavar is, van szerelem is. Ugyan filmekre szoktam inkább azt írni, hogy az agyunk kikapcsolása mellett kifejezetten szórakoztatóak, ez igaz a Nyomodban történetére is. Ha csak olvassuk és szórakozunk, nem akarunk semmibe sem belegondolni, akkor kifejezetten szórakoztató tud lenni.

A nyitott vég miatt folytatás veszélye fennáll. Én inkább nem szeretném…

Ludányi: Nyomodban - Mint thriller: 65% hangulatos és szórakoztató. A logika rovására menően női krimi vonallal.

Szubjektíven: 55% összességében elszórakoztatott, de egyes elemei nagyon zavartak.

Cím: A Farkas asztalánál

Szerző: Rosella Postorino - olasz írónő, aki nálunk ezzel a kötettel debütál.

Műfaj: történelmi, dráma

Cselekmény: Rosa fiatal német feleség, aki a II. VH alatt nem átlagos munkát végez. Ő a Führer egyik kóstolója a Sasfészekben: az egyik nő, aki az életét kockáztatja, nehogy megmérgezzék a Führert. Ezen felül a magánélete is egyre veszélyesebb: férje 2 éve a fronton van, hír sincs róla, és egy SS tiszt nem kívánt figyelmet tanúsít az asszony felé...

Várható megjelenés: magyarul talán augusztus végén.

Miért várós?

• Szeretem a megtörtént esetek alapján írt regényeket.
• Érdekesnek tűnik Rosa szemszöge a háborúról.
• Nem akarok előre keresni, mi történt a nővel, a férjével - így meg kell várnom a regényt, hogy megtudjam.
• Azért reménykedem, hogy nem lesz szerelmes jellegű, ha lesz is benne szerelmi szál.

Háborús, szövetséget kötő, jövőbeli, űrlényes.
Mains és Lieder a biztos haláltól menekülnek meg, amikor egy másik katonai osztag kimenti őket a xenomorfok torkából. Hosszas pihenésre azonban nincs idő, az emberiség egyre nagyobb bajban van. Egyre több idegen hajó tűnik fel, és a fedélzetén levő androidok xenomorfok tucatjait irányítva támadnak az emberi világra – sorra foglalják el a portálokat, és nem hagynak túlélőket. A két katona újra hadba vonul, és lehet, hogy ezúttal nem lesz megmentő. Közben folynak a tárgyalások, hogy az emberek összefogjanak a yautjákkal, együtt talán hatásosabban küzdve a Harag csoportja ellen. A Harag vezetői pedig nem alkusznak, és a teljes győzelemre készülnek. Vezetőjüknek merész terve van, a megszerzett portálok segítségével hogyan szerezze meg egyetlen lépéssel az abszolút győzelmet.
A történet ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt. Minden folytatólagos: az egyes karakterek sorsa, a bemutatott világ működésének és történetének bővítése. Így ez egy olyan folytatás, ami szervesen igényli a korábbi rész ismeretét. Egyben középső rész is, már előkészíti a nagy összecsapást a harmadik részben. Itt befejez pár szálat, míg a többit a nagy fináléra készíti fel Lebbon.
Milyen zsánerében? Továbbra is sci-fi, de már több akció betéttel. A kötet fontos része lesz, hogy a Harag lecsap az emberi hajókra, állomásokra, és a xenomorfok gyilkos csoportjainak felhasználásával vérfürdőt rendez, míg az emberek seregei igyekeznek felvenni a harcot. Mennyi esélyük van? Nem sok. Az itt bemutatott xenomorfok gyilkolásra tenyésztett, irányított gyilkológépek, nem olyan magányos gyilkosok, mint a filmekben. Plusz, azt sem szabad elfelejteni, hogy tömegével vannak. Ha egy szörny olyan pusztítást tudott végezni, el lehet képzelni, mire képes belőlük pár tucat…
Ide kapcsolódik két kedvenc katonám története, akiknek a kalandja kísértetiesen emlékeztet arra, amit az első részben éltek át. Csapattal mennek bevetésre, de a gyilkos űrlényekkel szemben egyre fogy a csapat és az esélyek. Ők egymásba kapaszkodnak, és a végsőkig kitartanak. Mintha csak ismételné magát a cselekmény, azzal a különbéggel, hogy itt kezdetektől a xenomorfok az ellenség, és most más lesz a végkimenetel is.
A horror faktor nem olyan erőteljes, bár azért jelen van. Mivel fokozódik a háború, több jelenetet kapunk arról, hogy milyen kegyetlenek és végzetesek az androidok irányította űrlények. Szétszaggatnak, megégetnek, elpusztítanak minden útjukba kerülő élőlényt. Azért nem gyomorforgató irányba kanyarodott a szerző, nem ijesztett meg, nem is borzasztott el, csak növelte a vér mennyiségét, ami jót is tett a történetnek. Aki Alien – Predator könyvet olvas, számít is arra, hogy folyik majd a vér és szakadnak a végtagok.
Sci-fi: eleve a jövőbeli, űrben játszódó történet. Ami érdekesebb benne, ahogy a Haragról egyre többet megtudunk. A belső dinamika, a történetük, a meggyőződéseik. Talán a leginkább az kötött le most, hogy a seregüket hogyan hozták létre (a királynős részek hentelés nélkül is horror szinten tudnak lenni) és milyen terveket szövögetnek a jövőre. Sötét egy társaság, saját történelemmel és izgalmas, morális kérdésekkel. Valahol megmentők akarnak lenni, akik felszabadítják az emberiséget az olyan nagyvállalatok irányítása és befolyása alól, mint a Wayland-Yutani. De hogy lehetnének a tömegmészárosok felszabadítók? És mennyire keveredett az eszmékbe őrület?
Ebben a részben talán kevesebb a yautja jelenlét, de a cím is utal rá, hogy ez a másik fajt helyezi a középpontba. Korábban küzdöttek a yautjákkal, most az emberiség az Alien fenyegetéssel néz szembe, hogy majd jöhessen az Alien vs Predator.
Ennél jobb zárszó nem is kell. Jöjjön az Alien vs. Predator!

Lebbon: Alien: Invázió – Mint sci-fi: 65% folytatja a világépítést, miközben egyre fontosabb az akciók felépítése is.
Szubjektíven: 60% a kedvenc szereplőim visszatérnek, több az izgalom, de még fokozható.

Kalandos, hatalmi harcos, ókori.

Szinuhe nem ismerte a vér szerinti szüleit. Csecsemőként egy nádból font kosárba tették, és a Nílusra bízták. A szegények idős orvosa és felesége találták meg, akik már feladták a reményt, hogy saját gyermekük legyen. Befogadják, sajátjukként nevelik, és gondoskodnak róla, hogy többre vigye a fiú náluk. Szinuhe megtanul írni, majd az orvosi szakma rejtelmeibe merül bele. Egyre jobb pozíciókat szerez, már jegyzik a nevét, amikor a sors összehozza egy gyönyörű asszonnyal. A szerelmes ifjú minden józan észt feledve hagyja, hogy a nő mindenéből kiforgassa és megalázza. A tönkretett ifjúnak nincs is maradása, bejárja az ókori világ nagyját, mire újra haza mer térni. Első kézből tapasztalhatja meg, Ehnaton uralma hogyan hat Egyiptomra, és egykori diáktársa, a katonává lett ifjú hogyan emelkedik egyre feljebb. Tutanhamon uralma alatt már látni, hogy milyen váltás van készülőben. Szinuhe pedig végignézi, ahogy eljön a Ramszeszek kora.

Modern klasszikusok – nem éppen az a kategória, ami hívogatóan hangzana egy átlag olvasónak. Az olvasás, sajnos, halódó szórakozási forma, és egy modern klasszikus nem úgy hangzik, mint ami túl sok kikapcsolódást nyújtana. Az már más kérdés, ki mennyire kezeli szigorúan a fogalmat. Bírom én is a Harry Potter regényeket, de nem jutna eszembe modern klasszikusként emlegetni őket. Van, akinek ez is belefér.

A Szinuhe esetében nincs ilyen kérdőjel. Egy olyan regény, amely a komoly irodalomban is megállja a helyét, de sikerül neki szórakoztatnia is. Ezt leginkább a cselekményével éri el. Mozgalmas, változatos és vannak benne meglepő fordulatok, már szinte bulváros események is. Szinuhe nagyon mélyen kezdi, és nagyon magasra jut, a fáraó fontos emberei közé emelkedik. Így kapunk egy karriertörténetet is, nagy mélységekkel és magasságokkal. Közben olyan szerelmi történetekkel, amelyek szintén messze vannak az egyszerűtől. Szinuhe életében három nő fog fontos szerepet játszani, és amit az első művel… Új szintre emeli a szívtelen örömlány fogalmát. De az se semmi, ami a tábornokká emelkedett katona házasságában történik majd. Vannak stílusos bosszúk, meg undorítóak is. Itt a kettőnek olyan keverékét kapjuk, hogy még nem is tudtam eldönteni, milyen érzelmi reakciót váltott ez ki belőle. Szórakoztató, de mocskos. Így éreztem meg benne a bulvár faktort.

De talán fontosabb, hogy milyen értékeket ad át a regény. Egyrészt, korrekt történelmi regény, amiben belülről mutatja meg a szerző, miért volt bukásra ítélve Ehnaton vallási és politikai reformja. Testközelből mutatja be a következő, erőtlen uralkodókat, majd megszületik egy olyan gyermek is benne, aki Egyiptom egy új nagy korszakát indítja el. Hiszen ebből a talajból sarjad Ramszesz, akit máig az egyik legnagyobb fáraóként tartunk nyilván. Politikai és katonai ármányok, hatalmi harcok sora, melyek a hőst ugyanahhoz a negatív világképhez vezetik el, mint a szerencsétlen szerelmi élete.

(Ezt mondjuk, nem sorolom a regény érdemei közé. Hiába van szórakoztató elem is benne bőven, olyan depresszív a végkimenetele, tiszta depresszió. Nem is csodálom, hogy a film nem ilyen zárlatot kapott.)

Közben Waltari a korszak nagy kultúráit is bemutatja, hiszen a száműzetés évei alatt Szinuhe a világot járja, és sok mindent megtapasztal. Babilon éppen annyira él a lapokon, kint Kréta és Théba is. Jó érzéke van a szerzőnek a letűnt kor életre keltéséhez.

Amit viszont sajnáltam, a regény második felében rengeteg a csata, ami nem tudott lekötni. Ok, Egyiptom háborúban állt, a történelem adta, hogy ennek kellett szerepelnie a regényben. Ettől függetlenül nem szerettem.

Bár a nyelvezete helyenként patinás, összességében élményt nyújtó regény.

Waltari: Szinuhe - Mint történelmi: 85% alapos, egyben személyes rajza is a kornak, emlékezetes karakterekkel.

Szubjektíven: 55% a nyelvezete helyenként zavaróan régies volt, és Szinuhe sorsa se tetszett.

– Ó, a szegény sorból való szolgafiú teljesen belehabarodott a megközelíthetetlen hercegnőbe. Olyan sok történetet írtam már rólad!
– A könyvek végén megszerzem a hercegnőt?
– Ha nem szerzel valahonnan egy mágikus kardot meg egy állatira menő dumájú, vicces sárkányt, akkor erre annyi esélyed van, mint egy hópehelynek a pokolban. (Hamilton: Eltékozolt ifjúság)

– Ezek szerint megint háborúzni készül, Plutarch? – kérdezem.
– Egyelőre nem – feleli. – Most éppen abban a lélekemelő időszakban vagyunk, amikor mindenki egyért abban, hogy a közelmúlt szörnyűségei soha többé nem ismétlődhetnek meg – mondja. – De ez nem szokott sokáig tartani. Megbízhatatlan, ostoba teremtmények vagyunk, a rossz emlékeket gyorsan elfelejtjük, és istenáldotta tehetségünk van önmagunk elpusztításához. (Collins: A kiválasztott)

Ami valakinek szörny, az másnak barát… (Bryndza: Utolsó lehelet)

Az évek azonban telnek; a vén kerék örökké forog, a fonal pedig előbb-utóbb kifogy. A bölcsek és a jók, a nemesek és a bátrak mind a sötétségből érkeznek, és a sötétségbe is távoznak, de hogy honnét, miért és hova, azt ki tudhatja? (Doyle: Sir Nigel)

A jóisten a kisbabákkal csak beeteti a szülőket, hogy később tizenévesekkel büntesse őket. (Hamilton: Eltékozolt ifjúság)

– Szerintem inkább rólad akarnak hallani.
– Eléggé ijesztő kiállni egy csapat gyerek elé. Mi lesz, ha kifütyülnek? – Csak félig ugratta Kendrát, aki ezen csak nevetett.
– Akkor megverem őket. (Steel: Apja nyomdokában)

Ez egyike azon kevés dolgoknak, amiben a dilidokinak valószínűleg igaza lehet. Mivel úgy sincs visszatérés, az a legokosabb, ha továbblép az ember. (Collins: A kiválasztott)

Jeff arra gondolt, hogy a szerelem egy nagyon különös érzelem, amit képtelenség irányítani. Félig átok, félig áldás, és minden esetben kétségbeejtően tisztességtelen azokkal, akik annyit szenvednek miatta. (Hamilton: Eltékozolt ifjúság)

Szerelmes, kosztümös, régi félreértést tisztázó.

Andrew egykor nőcsábász, gondtalan fiatalember volt, akit csak a jelen érdekelt. Ám a szerelmét elvesztette, és megundorodott mindentől. Fogadalmat is tesz, hogy többet nem kezd nőkkel, egy sem pótolhatja az elveszett kedvest. Mégis, nehezen érinti, amikor a bátyja száműzi a családi birtokról, és megbízza, hogy védelmezze meg a rablóktól az apósa birtokát. Andrew ott találkozik a harcias és gyönyörű Susanával, aki kísértetiesen emlékezteti az elveszett szerelmére. A fogadalmát félretéve elhatározza, hogy elcsábítja az özvegyet. Arra azonban nincs felkészülve, hogy Susana valósággal gyűlöli őt és inkább megölné, mint csókolná. A birtokon úgy tűnik, Andrew lesz az utolsó, aki észreveszi, hogy kire emlékeztet Susana kislánya és vajon miért tört össze évekkel korábban a nő szíve.

Sabrina York a szokott romantikus eszközzel bővíti a romantikus regényét: az első rész hősnőjének van két lánytestvére, így máris van két szereplője, akiknek megírhatja a szerelmi történetét. Ha nagy a siker, már azt is látom, hogyan tudja még tovább bővíteni a kört: a harcostársak között bőven akadnak jóképű, szingli harcosok, akik megtalálhatják majd az életük párját.

A második kötet az idősebb nővér története, akit már a korábbi részben is láthattunk, mint kívánatos és harcias özvegy. Most kiderül az is, hogy az ő története sokkal bonyolultabb, mint abban a részben tűnt. Maradjunk annyiban, hogy már abban a korban is működtek az olyan látszatházasságok, melyet a melegek kötöttek, hogy ne nézzék ki őket a közösségből. Így a bajba jutott nők is nevet adhattak a gyerekeiknek…

Nem mintha ezzel nagy titkot árulnák el, hiszen Andrew kivételével szinte mindenki első látásra leveszi, miért haragszik a férfira annyira a nő, és hogy lehet a vörös hajú nőnek éppen olyan szőke lánya, mint Andrew. Nincs is erre csavar építve, a kezdetektől nyilvánvaló az olvasó számára a felállás. Így csak annyi marad a regény konfliktusa és cselekménye, hogy a két ember mikor tisztázza a múltban történteket, esnek egymásnak erotikusan és nem haraggal; és mikor jönnek rá, hogy tévesztették meg mindkettejüket féltékenységből. Akkor már semmi akadálya, hogy jöjjön a happy end.

A romantika át is hatja az egész kötetet, a szokásos hihetetlen érzelmekkel. Évek telnek el, külön életet éltek, de még mindig ugyanazzal a hévvel szeretik egymást… persze, az ilyen regényekben. Az erotikát túlzásnak is éreztem egy történelmi romantikushoz képest. Egy ponton úgy éreztem, az egyik fő cselekményszál, hogy hol és miképpen vesznek egymásba. Nagyon nem díjaztam.

Pláne, hogy a történelemről újfent nem tudtam meg semmit. Ennyi erővel bármikor játszódhatna, ami nem napjaink vagy a jövő. Egy elvetett félmondatból tudtam meg annyit, hogy az angol király György. De hogy melyik? Az már rejtély marad.

A hősök nyálregény tökéletes – szépek és bátrak, ha Andrew nem is éppen a legélesebb kés a fiókban, egyéb erénye bőven van. Susana meg kész amazon, amivel talán kicsit kilóg a hölgy eszménykép skatulyájából, de különben belé se lehet belekötni. Nem is őket díjaztam elsősorban, hanem a mellékszereplők között akadtak színesebb egyéniségek. A páros lánya volt a kedvencem, aki mindig eltalálta, hol és hogyan kell rosszalkodnia. Az a kedvenc jelenetem marad, hogy a pirománia hogyan képes összeesküvést tönkretenni…

Ha már itt tartunk, meg is említem, hogy a regénybe beletett humor, ami némileg ellensúlyozni tudta számomra a szexjelenetek indokolatlanul magas számát és a történelmi kor hiányát némileg.

Az eddigiek alapján a kincskeresős trilógia zárlat érdekel legjobban, de majd meglátjuk.

York: Susana és a skót – Mint történelmi romantikus: 60% románc bőven van benne, a kor díszlet. A humor feldobja.

Szubjektíven: 50% bírtam a humorát, de az ízlésemhez képest sok benne a felesleges erotika.

5: Quick: Alibi jegyesség – Amity nem egy átlagos kisasszony a modern kor hajnalán. Tud bánni a fegyverrel, van érzéke a nyomozáshoz, és még jó családból is származik. Egy útja során egy bajba jutott fiatalember segítségére siet, aki némi kémjátszmába is szerepet játszik. Amikor a lányt egy sorozatgyilkos szemeli ki célpontnak, Benedict viszonozza a szívességet, és a nyomozás során eljátssza a lány vőlegényét. Az érzelmek azonban nem megjátszottak.

4: Baráth: Az igazság nyomában – Hannah elszánt ügyész, akit egy múltbeli trauma is arra sarkall, hogy igazságot szolgáltasson az erőszak áldozatainak. A főnöke bizalmát is visszanyeri, ha megnyeri a mostani ügyét. Csak éppen arra nem számít, hogy a jóképű és megnyerő védőügyvéd álcázva a közelébe férkőzik. Hogy az eset nem annyira egyszerű, mint a látszat, és bizony mocskos játszmák zajlanak titokban…

3: Stohl: Royce tarol – a Royce család, anya és három gyermeke egy tévés valóságshow főszereplői, és élik az áloméletet a műsornak hála. Csak éppen a műsor válságban, és a nézettségért egyre őrültebb dolgokat bevállalni, mint egy megrendezett esküvő. Csak éppen a hírnév tönkreteszi a lassan felnövő fiatalokat, ha ezt az anyjuk nem is akarja belátni. Bentley tervet sző, hogy mentse a családot és a műsort, amíg nem késő.

2: Weisberger: A feleségek – Emily egy percre sem bánta meg, hogy elhagyta Mirandát és a saját lábára állt. Már ő a hírességek legfelkapottabb probléma megoldója. Legalábbis az volt, mert egy fiatal rivális sorra veszi el az ügyfeleit. Miközben próbálja kitalálni, hogy vágjon vissza, lebonyolít egy sztár válást, rendbe teszi a barátnője házasságát, a saját házassága válságát is meg kell oldania. Mert az álomférje gyereket akar, Emily meg nem. Vagy mégis?

1: R. Kelényi: Barcelona, Barcelona – Caroline mindig is arra vágyott, hogy saját rovatot vezessen és utazzon. Amikor már a szürke hétköznapok elviselhetetlenek, merész lépésre szánja el magát. Barcelonába utazik és hirdetés alapján randikat szervez, a tapasztalatait pedig némi gasztronómiai körítéssel felajánlja a lapnak. Éppen csak arra nem számít, hogy a spanyol macsók között mennyi a kakukktojás, és az igazi váratlanul is felbukkanhat, ahogy soha nem tervezte volna.

Rejtélyes, családi titkos, életért küzdő, kamaszos.

Lore még nincs egy éve, hogy elvesztette az édesanyját. A sikeres író apja váratlanul nősült újra és költözött az asszonyhoz annak birtokára. A nyárra Lore is csatlakozik hozzájuk, hogy megismerje a mostoháját és annak két gyermekét a korábbi házasságából. Elsőre minden idillinek tűnik: a birtok ugyan félreeső, és ráfér egy alapos felújítás, de szép. A mostoha kedves és szép. Gabe helyes srác, aki akár a lány szívébe is beférkőzhetne, van köztük vonzalom. A kis Josie pedig a kiskamaszokhoz nem illő viselkedésével együtt is helyes kölyök, akit tudna kedvelni. Ám már az első éjszaka borzalmas rémálom tör a lányra, az anyja akarja figyelmeztetni, hogy menekülniük kell innen. A titokzatos események egyre szaporodnak, mintha itt valami nagyon nem lenne rendben. Lore a rejtély nyomába ered, és egy évtizedek óta rejtett titokra bukkan, ami egészen hihetetlen.

Lois Duncan legnagyobb sikerei idején nálunk nem jelent meg. Most azonban, igaz, évtizedes késéssel mi is olvashatjuk a felújított regényeket. Már azt jót jelez, hogy némi átírással ma is ugyanolyan jól működnek ezek a történetek, és érthető, miért filmesítik meg őket.

A legutóbb az Időbe zárva jelent meg magyarul, amely érdekes címet kapott. Nem is tudom, hogy jó vagy rossz. Van abban valami érthetetlen, amikor már a címben elárulja az író a története nagy meglepetését. Van, ahol ennek lesz később funkciója, mert pl. humort épít hozzá, de ez nem az a történet. Thriller elemekkel dolgozó ifjúsági regény, aminek a megoldása már ott van a címében. Találó, de thrillereknek inkább ne legyen a fordulata a címük. Elveszi a meglepetést olvasás közben.

Igaz, egy figyelmesebb olvasó már a cselekményből is gyorsan rájöhet, mi a helyzet Nore új családjával. Rengeteg utalás van az igazságra, és Josie akaratlanul is sokat mond. Az ő egész viselkedése egy jel arra, mi folyik itt.

A feszültséget nem is igazán a rejtély felfedése adja, hanem az a fenyegetettség, ami Nore személye körül kialakul. Az élete egy hajszálon múlik, és ezt a lány sokáig nem is fogja fel. Amikor megérti, már lehet, hogy késő bármit is tenni. Akkor kezd el nyomozni, derít ki dolgokat és próbál vigyázni magára. Ez az a helyzet, ami izgalmas.

Ha már a rejtélyek megoldása: a pontos történet, mi miért és hogyan történt, azért szerencsére nem található ki előre. Hagyományos krimiket idézett, amikor meglett a válasz és megismerhetjük a naplókból mi is az egész történetet. Az egy hatásos rész, és segít a karakterekre is másképpen nézni.

Ki itt az áldozat és a bűnös? Több féleképpen lehetne erre válaszolni. A regény hősnője egyértelműen Nore, aki egészséges példakép alkat. Helyes, értelmes, de nem kiemelkedő semmiben. Szimpatikus, könnyű vele azonosulni. Neki és az apjának kell drukkolni, hogy túléljék a birtokot – ők az áldozat kategória, egyértelműen. Gabe és Josie akaratuk ellenére kerültek ebbe a helyzetbe, és ők is az anyjuk őrületének a csapdájában vergődnek. Nem tudnak mást tenni, de így cinkosokká válnak. Fel lehet menteni őket azért, mert egyszerre állnak mindkét oldalon? A szerző felemás döntést hoz – lesz, aki megfizet és az áldozatával megadja a feloldozást a másiknak.

A romantika vonal ebben a történetben minimális, és nem is kellett bele több. Nore körül van ugyan két fiú, de még minimálisan sem az a konfliktus, hogy ki nyeri el a lány kegyeit.

Duncan stílus is olvastatja a könyvet. A kamasz hősnő élethelyzetét, érzéseit átélhetően átadja, miközben élvezetesen pörgeti tovább az eseményeket. Cselekmény- és karakterközpontú, hangulatos környezetben játszódó regény.

Duncan termékeny szerző volt, lehet drukkolni, hogy egyéb regényei is jelenjenek meg.

Duncan: Időbe zárva - Mint ifjúsági: 75% fordulatos, érzelmeket is lekövető, izgalmas kamaszregény misztikummal.

Szubjektíven: 70% túl sok hasonlót ismerek, így kiszámíthatónak találtam. De különben jó.

• Metropolis: Samhein aratása - ez a fantasy egy ideje ígérve van, kiderül, most ideér-e.
• Jaffa: A herceg és a lányka - történelmi romantikus