Május

4. Lackberg: Aranykalitka - skandináv krimi 4,5

5. Barclay: Látomás - krimi 4

6. Collins: A kiválasztott - YA disztópia 3

7. Steel: Apja nyomdokában - családregény 4,5

8. Hamilton: Eltékozolt ifjúság - sci-fi 3,5

9. Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes - New Adult 2

    Doyle: Sir Nigel - történelmi 3,5

10. Kershaw: Egy utca Arnhemben - dokumentumregény 3

      Bryndza: Utolsó lehelet - krimi 4

Újabb hét telt el.

Nyomozós, gyilkossági osztályba visszakerülő, sorozatgyilkosos.

Erikát áthelyezték, és gyilkossági ügyek megoldása helyett aktákat kell tologatnia. A nő nehezen viseli a helyzetet, és a főnökeit is magára haragítja a viselkedésével: érezteti velük, hogy neki nem itt lenne a helye és nem szereti a rá bízott munkát. Amikor a barátja nála van, a férfi riasztást kap egy gyilkossághoz. A gyilkosságiak tisztje nincs a helyszínen, így Erika beugrik a helyére. Látta az áldozatot, beszélt a nő testét megtaláló fiatalokkal. Ki kellene szállnia, és átadni a terepet a gyilkosságiaknak, de képtelen rá. Addig küzd és kér, míg engedélyezik neki, hogy az ügyön maradjon és ideiglenesen visszatérjen a saját területére. Amikor újabb fiatal nő tűnik el, Erika még megszállottabban ered a gyilkos nyomába. Rá kell jönnie, ki és hogyan cserkészi be ezeket a nőket, miért vérezteti ki őket. Közben tovább dolgozik a helye visszaszerzésén és a férje elvesztése miatt gyászán.

Brindza Erika Foster történeteiben eddig mindig éreztem valami hatást a skandináv krimikből. Leginkább a nyomozó karakterében és abban a sötét, nyomasztó légkörben, ami a skandináv krimik sajátja is. A negyedik rész, ez az eset az első, amiben ezek a sajátosságok kevésbé vannak meg, és mintha nyitna egy új fejezetet a szerző.

Mindez abból eredeztethető, hogy Erika most először tesz kísérletet arra, hogy komolyan túllépjen a gyászán és a bűntudatán. Most is bántja, és vannak szenvedéssel teli pillanatai, de már feldolgozza őket és nem merül beléjük. Van az életében egy olyan személy, aki segíteni akar és talán tud is a továbblépésben. A karakternek ez egy hatalmas lépés, és meglépi. Javul, gyógyul, vele együtt a regény hangulata is barátságosabb.

A bűnügy most is itt van, most is szörnyű, ahogy minden erőszakos halál az. De már nem kell azt érezni olvasás közben, hogy minden reménytelen és szenvedéssel teli. Még akkor sem, ha a gyilkos fejezeteiben azt látjuk mélyre hatóan, hogy lehet egy ártatlan gyermeket gyilkossá nevelni. Nem kell hozzá szándék, nem rosszra akarták nevelni, de elég a kegyetlenségnek és a bántásnak egy olyan foka, hogy az egyén másokon akarja levezetni a sérelmeket. Ahogy kivetíti a fájdalmát és megalázottságát, és az áldozatból gyilkos lesz. Egyszerre tragikus és érdekes is, hiszen a szerző átélhetően bemutatja a folyamatot.

Amit talán hiányoltam az Utolsó leheletből: eddig adott egy pluszt a történetnek, hogy Erika szlovák származású. Egy idegen kultúrát, érzést adott a regény színeihez, amit most egyáltalán nem találtam meg benne. Megmaradt angolszász kriminek.

Ha már krimi. Szerettem ebben a kötetben, hogy reálisnak tűnik. Talán nem olyan szórakoztató, mint egy Robert Hunter vagy Pendergast eset, de sokkal hihetőbb. Itt nincsenek zseni nyomozók, nagy megérzések, csak komoly rendőrségi munka. Ahogy lekövetik a nyomokat, kihallgatásokat tartanak és bizonyítékokat keresnek, értelmeznek. Egy egység dolgozik együtt. Ugyan Erika kiemelt szerepet kap, és helyenként magányos farkas benyomását is kelti, működik a csapatmunka és a feladatok megosztása.

Általában a zseni nyomozók és/vagy zseniális bűnelkövetők történetei kötnek le jobban, a zsánerben az ő történeteik közül kerülnek ki a kedvenceim. De tudom értékelni az ilyen szórakoztató, de reális krimiket is, amelyek közelebb vannak, szerintem, a valósághoz.

A stílus és a tempó a megszokott. A fókusz Erikán van, és az ő kedélyállapota rányomja magát a regény hangulatvilágára is. Már írtam, hogy ez most kevésbé nyomasztó, mint a korábbi kötetekben. A szerző jó mesélő, és gyors tempóban vezet végig a történéseken. Vannak fordulatok, de mindez úgy, hogy logikus is legyen. A halálom, amikor a bűvész kalapjából előhúzott nyusziként bukkan fel a gyilkos, de ez nem ilyen történet.

Eddig is szerettem ezt a sorozatot, és most is úgy érzem, Bryndza tartja a színvonalat.

Bryndza: Utolsó lehelet - Mint krimi: 75% a gyilkos szemszögét is mutató, korrekt nyomozati munkát ábrázoló krimi.

Szubjektíven: 70% Erika karaktere fejlődött, ennek örültem. Könnyebb a hangulata is.

Háborús, mindennapi életes, utcai harcos.

Arnhem – egy kisváros Hollandiában. A II. világháborúban elfoglalták a németek, és a britek igyekeztek felszabadítani. Bevették magukat a házakba és házról házra haladtak végig a főutcán, míg a németek az utcaszinten alakítottak ki maguknak állásokat. Napról napra változott, mennyit birtokoltak a városból és az utcából. Mikor a németeket kiűzték, a hollandok ünnepeltek. Mikor a németek visszajöttek és ők kerültek előnybe, a holland lakosság a megtorlások miatt szenvedett. Az emberek, akik nem tudtak idejében elmenekülni, és a pincékben igyekeztek életben maradni, azon amit éppen találtak. Az egykor festői főutca a háború végére nem volt több romhalmaznál, de a lakók visszatértek és újra megindult az élet. Az angol felszabadítókra pedig máig hálás szívvel gondolnak: ápolják a sírjaikat, évente megemlékezést tartanak és létrehoztak egy ösztöndíjat is a leszármazottak tanulmányainak segítésére.

Robert Kershaw elsősorban történész, aki hadászattal foglalkozik. Kiemelt területe a II. VH, és annak csatáiról ír dokumentumregényeket is. Arnhem nem új téma a számára, már könyve is jelent meg az arnhemi csatáról, akkor a németek szemszögéből mutatva be az eseményeket.

A jelen kötet megközelítésében teljesen más. Nem konkrétan az Arnhem uralma feletti csatát mutatja be, hanem annak kiválasztotta a fő utcáját, és az ott történő eseményeket veszi sorra. Igen, benne vannak a hadi mozzanatok is szervesen, a kötet nagyját ez adja. A németek és az angolok, a csatába keveredett egyéb osztagok, pl. lengyelek története is kibontakozik a kötetből, valamint a holland civilek is, akik csak túlélni próbálták valahogy az eseményeket.

Itt most nem személyek a főszereplők. Az utca, annak épületei, de még a fasora is. Mikor, ki birtokolta őket, milyen csata folyt értük, hogyan éltek az alagsorokban a holland családok. Elsőre nagyon furcsa is volt így a kötet felépítése, mert hiányzik minden olyan elem, ami egy regényt követhetővé tesz. Nincsen emberi főszereplő, nincsenek sorsok, amelyeket végig tudnánk követni. Sok-sok visszaemlékezés van, amikor egy-egy túlélőnek szót ad a szerző, és az ő történetét meséli újra, vagy idézi a szavaikat. Nagyon hiányoztak nekem olyan személyek, akik a történetben elejétől végéig jelen voltak. Mégis csak könnyebb feldolgozni egy olyan történetet, aminek ember a főszereplője, nem egy utca.

Nagyon alapos, sok kutatáson alapuló dokumentumregény a kötet. Rengeteg forrást dolgozott bele a szerző, és rengeteg interjú is szerepel benne. Így a történelem nem csak tények sora ebben a regényben, hanem személyes történelem is, emberi nézőpontokkal. Hiteles és akit a hadtörténet érdekel, nekik kifejezetten izgalmas lehet. Az, ahogy a tények mellett ott van az emberi nézőpont is, még nekem is tetszett. Csak éppen a hadtörténeti részek azok, amelyek engem nem tudtak lekötni. A háborús filmeket is ezért nézem nehezen, nekem a személyek érdekesebbek, mint a konkrét harcok. Elsütnek egy ágyút, lőnek egymásra, gránátokat dobnak, zárótüzet adnak… már azt unalmasnak találom, ahogy így leírom fél mondatba, nemhogy egy könyv nagyjában erről olvassak.

Külön kiemelném, hogy a kötetbe került képgyűjtemény is. Fotók, az utcáról és épületeiről, de az emberekről is, akikről szó esik a lapokon. Az ilyen történetekbe fontosnak érzem a fotókat: valóságosabbá teszik a leírtakat.

A szerző történész, nem szépíró, így nem igazán jogos, hogy ezt felemlegetem, de nem tudom megállni. A stílusa száraz és tényszerű – olvasóként cseppet sem élvezetes. Még akkor sem, ha pontosan tudom, hogy a zsánerhez ez illett.

Bár a háborús és csatás téma miatt annyira nem éreztem magaménak a kötetet, saját műfajában korrekt és érdekes munka.

Kershaw: Egy utca Arnhemben - Mint dokumentumregény: 70% alapos és jól dokumentált, képanyaggal, de száraz stílusban.

Szubjektíven: 39% a történet nézőpontja érdekes, az életmód tetszett is, de a harcok nem.

Faye jól tudja, hogy a házasságában valami nem stimmel. A férje, Jack már semmiben nem kéri ki a véleményét. Trükköznie kell, hogy ágyba csábítsa a férfit, amióta felszedett 10-15 kiló pluszt. Amikor teherbe esik, örül, hogy a lányuk nem lesz egyke. DE Jack nem akar még egy gyereket, és utasítja, hogy vetesse el a babát. Még annyira sem képes, hogy utána hazavigye a feleségét.

A bomba mégis akkor robban, amikor egy nyaralásból haza kell indulni korábban. A nő arra megy haza, hogy az ágyukban Jack a cég pénzügyi vezetőnőjével kefél. Még ezt is képes lenne megbocsátani - de Jack bejelenti, hogy válni akar. Faye össze is omlik: gyerekként, mikor még Matildának hívták, egy iszákos, erőszakos apa lánya volt, aki verte a családját. A lány bátyja öngyilkos lett, az anyjával az apja végzett, és a test sem lett meg. Faye csak egy igazi családot akart, ezért kapaszkodott Jackbe ennyire. De a férfi elküldi, és ki is semmizné. Amíg elindult a cég, Faye hagyta abba az egyetemet, tartotta el, és a cég sok alapötlete is a nőtől származott - de papíron semmit nem kapott, és most semmi nem is jut neki.

Faye bosszút esküszik. Jack és új párja hamar ráuntak Faye és Jack lányának dédelgetésére, így a lány hamar visszakerült az anyjához, és egyre kevésbé szeretett az apjához menni. Faye most pillanatok alatt leadja a felszedett pluszt, és dögös lesz. Fiatalembereket szed fel kizárólag alkalmi kalandként. Jack szeme is megakad az alakján, és viszonyuk lesz. Faye eleinte még vissza akarta kapni a férfit, de most rádöbben, hogy milyen elvakult volt eddig. Csak a céljai miatt jár át a férfihoz, ellopni a jelszavát meg hasonlók.

Faye elindítja a saját vállalkozását, ami a Revenge nevet kapja. Hatalmasat robban, és hónapok alatt milliárdos lesz a saját jogán. Közben fúrja Jack cégét, aminek van bőven szennyese. Faye kíméletlenül tönkreteszi.

Amikor Jack gépét nézi át, talál egy családi mappát is. Akkor tudja meg, hogy mit művelt a lányukkal. Pucéran fotózgatta. Ezért megy el a végsőkig. Megrendezi, mintha Jack megölte volna a lányukat. A férfi életfogytiglan börtönbe kerül. Faye pedig elköltözik - egy egzotikus szigetre, ahol már várja az anyja és a lánya. Annak idején ugyanígy rendezte meg és kente az apjára az anyja megölését.

Kalandos, háborúban címet szerző, középkori.

Nigel huszonéves fiatalember, ősi és nemesi család utolsó sarja. Szüleit korán elvesztette, és nagyanyja mindent megtenne, hogy egyetlen unokáját biztonságban tartsa. Azonban a családi birtok komoly veszélybe kerül. A szomszédos apátság szemet vetett rá, és régi szerződésekre hivatkozva el akarják venni a családtól. Ezen felül a fiatalember saját családot is szeretne: a környéken él egy nemesi származású testvérpár, nővérek. Az egyik gyönyörű és könnyed természet, a másik kevésbé szép, de sokkal intelligensebb. Nigel a segítségükre siet egy kényes helyzetben, és ráébred, melyikük lehet számára az igazi. Az elnyeréséhez azonban többre van szüksége: névre és vagyonra. Az apja lovagi tetteinek hála ő is kap egy esélyt, és a király seregével tarthat Franciaországba, ahol a kardjával és a hősiességével lovagi címet és vagyont is gyűjthet.

Mindig érdekesek azok a történetek, melyek nagyon eltérnek egy író fő profiljától. Mire képes egy teljesen más zsánerben? A thrillerek és akcióregények egyik legsikeresebb kortárs szerzője, David Baldacci tudott szívbe markoló családi drámát írni. James Patterson esetében az a furcsa, ha találunk olyan zsánert, amelyben nem írt még. John Grisham, a tárgyalótermik királya remek komikus sztorikat is ír. Sir Arthur Conan Doyle neve eggyé forrott legismertebb karakterével, aki Sherlock Holmes. Ám Doyle is tett kitérőket más zsánerekbe.

A történelmi kalandregényei között ott találjuk a Sir Nigelt, mely a 100 éves háború viszonyai közé viszi vissza az olvasókat. Egy korábbi sikeres történetének előzményeként alkotta meg, és aratott vele újabb sikereket.

Ahogy A fehér sereg esetében, most is nagyon érezni Scott hatását. Ahogy a cselekményt bonyolítja, ahogy a karaktereit megalkotta és mozgatta, de még a stílusában is érezni az Ivanhoe alkotójának irodalmi hagyatékát. Most is meglepett, mennyire más ez a könyv, mennyivel több benne a leírás és a kitérő. Sokkal lassabb is a cselekmény, mint egy Sherlock Holmes történetben. De kár is ahhoz mérni, ez más. Talán az olvasást nehezíti is a régebbi kort idéző stílusa, és a helyenként körülményes nyelvezete, de hangulatteremtő eszköznek működik így is.

Zsánerében korrekt. Megrajzol egy romantikus hőst, akinek több próbatételt kell kiállnia, hogy minden álmát valóra válthassa. Egy erős, jólelkű fiatalember, aki többször is bizonyítja, hogy kívül-belül nemes. Egy hölgy, aki keveset szerepel, tele van erényekkel, akiért lehet küzdeni. Mary is abszolút szerethető figura, aki még annyi eltérő vonást is birtokol, hogy okosabb az átlagnál. A kor női sorsából ezzel nem tud kitörni, de legalább a házasságban más szerepet tud kivívni magának, mint az engedelmes babáé. Talán nincsenek bonyolult jellemek és karakterek benne, helyette inkább kedélyesre és emberivé teszi őket a szerző. A középkor a férfiak kora volt, így valamennyire el tudom nézni azt is, mennyire pasis az egész könyv.

A regény első fele is lassabb, mint szeretném, de volt benne valami játékosság is. Ahogy Nigel sorra megszerzi, ami a háborúba vonuláshoz kell. Mintha egy videójátékban gyűjtené be a különböző küldetések díjait: a megfelelő paripa, a felszerelés, a támogatók és a szíve hölgyének ígérete, hogy várni fog rá. Ez ifjúsági kalandregényes, lehetett élvezni és a korszak hétköznapjairól is adott egy képet. Jellemző, hogy az anyagi haszonért mások tönkretétele már akkor milyen üzlet volt, még az egyház köreiben is.

Majd jött a háború, és engem elvesztett a szerző. Teljesen hidegen hagyott, hogy mikor kivel és milyen csatát vívnak. Rengeteg a háborús jelenet, bár szűrővel. Pl. a sérültek és haldoklók nem kerülnek a fókuszba, csak a dicső tettek és a lovagi erények tündöklése.

A fehér sereget többre tudom értékelni, de egy délután ez is belefért.

Doyle: Sir Nigel - Mint történelmi: 65% az elődök példáját követő, nyelvében is értékes, kalandos történet.

Szubjektíven: 55% az első fele, Nigel otthoni története lekötött, a sok háború nem. Fiús is.

Szerelmes, titkos viszonyos, hatalomért küzdő.

Chicago alvilága a felfordulás szélén áll. Többen is azért küzdenek, hogy a maffia főnökévé váljanak. Ebben a harcban pedig semmi sem szent: a feleségeik és lányaik nem többek, mint sakkfigurák, akiket az érdekeiknek megfelelően használnak fel. A jelenlegi főnök unokája, akinek a származása körül egy titok is lappang, a húga érdekházasságával akarja erősíteni a pozícióját. Akkor is, ha nagyon jól tudja, hogy Alessa évek óta undorodik a férfitól, akihez hozzá akarja kényszeríteni. A lány ugyanis kamaszkora Adrianóba szerelmes, aki egy rivális vezérnek a fia. A bátyja és Adriano apja is a főnöki címre hajt, és elvárnák a rokonaiktól, hogy támogassák őket, ne a saját érzelmeik után menjenek. Adriano és Alessa azonban képtelenek távol maradni egymástól, és a titkos viszonyuk nem csak az életüket teszi kockára, de Chicago erőviszonyait is felboríthatja.

Bethany-Kris ezen sorozata azok közé tartozik, melyek lazán fűződnek össze. Egy közösségben játszódik, és a regények szereplői mellékszereplői lesznek a következő köteteknek. Elég sok család van a kitalált világban, sok gyerekkel, akik között kavargatja az írónő a szerelmi szálakat. Vagyis, egyik történet nem következik a másikból, de lehet sejteni, hogy jó hosszúra el lehet nyújtani őket.

A Vakmerő és végzetes sem igényli az első kötet ismeretét, annak szereplői itt szinte csak említésként vannak jelen. Ezt simán lehet olyan sorban olvasni, ahogy az olvasónak kedve van hozzá. Még a maffiaháború is olyan szinten tart, hogy nincs igény a sorrendre.

Az egyik szívfájdalmam, hogy ez a könyv meg sem próbál jobban elmélyedni a maffia világába. Ugyan a szereplők sorsára hatással vannak az alvilágban történtek, de nem az határozza meg a cselekményt. Nem azt olvashatjuk, hogy a vezérek hogyan sakkoznak egymás ellen, nem a merényletek és üzelmeket ismerjük meg, hanem hogy ezek milyen hatással vannak a családba tartozó lányokra.

Az valami gyomorforgató is, hogy ebben a rendszerben a nők csak tartozékok, szinte értéktárgyak. Mintha nem is a XXI. században járnánk, hanem 150-200 évvel korábban. Nagyon merev és régimódi rendszer van, amiben a nőknek csak annyi szava lehet, hogy örömmel vagy fogcsikorgatva csinálják végig, amit a család férfitagja kitalál nekik. Az igazi maffia működéséről semmi fogalmam sincs, csak filmes élményekből tudok kiindulni, de még a Keresztapa sem volt ennyire merev és régimódi ilyen tekintetben. Szó szerint rosszul tudtam lenni tőle, hogy ez a rendszer mennyire elfogadott és működik a szereplőknek. Röviden: ha lánynak születtél, megszívtad.

A cselekmény nagyon nagy részét az tölti ki, hogy Alessa és Adriano titkokban találkozgatnak és élik a kettejük közti szerelmes idillt. Sok benne a szexjelenet is, ami zavart egy maffiás regényben. Ok, New Adult, abban fontos a szex is, de nem kellene mellé valami értelmes cselekmény is? Itt már tulajdonképpen minden megvolt. Alessa és Adriano összejöttek egy olyan időszakban, ami a regénynek nem témája. Már titkos szerelmesekként ismerjük meg őket, akik között konfliktus sincs, nagyon imádják egymást, csak éppen nem egymásnak szánta őket a családjuk. Valami ellenlépés, terv? Amíg tudnak, viszonyt tartanak fenn és reménykednek valami csodában. Nem mondhatnám, hogy ez bármennyire is lekötött volna, vagy értelmesnek találtam volna.

A szereplők sem tettek rám mély benyomást. Pár vonással jellemzettek, és az határozza meg őket, hogy mi az, amit el akarnak érni. Hatalom vagy szerelem. Ettől elég egysíkúak is.

Tulajdonképpen ez a regény azoknak való, akiknek az kell a kikapcsolódáshoz, hogy legyen egy szép lány meg egy jókötésű fiú, akik nagyon szeretik egymást. Az pipa.

Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes – Mint New Adult: 45% romantika és erotika akad benne bőven, egyéb cselekmény nem sok.

Szubjektíven: 15% nem bírtam a szereplőit, banális a történet és irritált, mennyire erotikus.

Múlt héten az általános iskola kötelező olvasmányait elevenítettük fel, most nézzük a középiskolát! Maradjunk drámáknál, rendben? Melyik kötelezőből ismerős az alábbi karakterek neve?

(Azért annyit megjegyeznék, hogy gimnáziumi emlékekhez nyúlok vissza, lehet, hogy szakközépben nem kellett ezek közül mindent olvasni. Nekem gimiben kötelezők voltak.)

1: Haimón

2: Tybalt

3: Valér

4: Kepler, eszkimó, fáraó

5: Lujza, Ferdinánd

Megoldás: Tovább!

Új technikás, életet megváltoztató, családi kapcsolatos.

Tim élete sokáig szinte tökéletes volt: az apja rajongva szerette egyetlen gyermekét, gyönyörű anyjára bárki irigy lehetett. Ha nem is a leggazdagabbak közé tartoztak, de kifejezetten jól éltek. A fiú már kamasz, amikor rádöbben, hogy az apja a világ leggazdagabb embere is lehetett volna, ha a találmányát nem adja ingyen a világnak. Így is jómódúak, és egy világ hálás neki a zsenijéért. A jutalom Tim 18 éves korában érkezik meg: egy új technológia lehetővé teszi az emberek megfiatalítását, és Jeff lesz az első alany, aki újra fiatallá válhat. Kezdetben mindenki örül, de a 70-es éveiben járó, huszonévesnek kinéző Jeff hamar forgatja fel a család életét. Újra beleveti magát az élvezetekbe: a házassága, amely különben is egy gazdasági alkun alapult, hamar omlik össze. Majd, amikor a férfi szemet vet fia barátnőjére, egyben első komoly szerelmére, apa és fia között is megromlik a viszony. Talán az emberiség még nem áll készen ilyen technológiára?

Az emberiség számára vannak olyan témák, amelyek egyidősek az öntudatra ébredésünkkel és amelyek örök álmokhoz vezetnek. Miért kell meghalni, és mi vár ránk a halál után? Hogyan lehetnénk tovább fiatalok? Örök élet és örök fiatalság. A fantasy irodalom is használja ezeket, nem véletlenül találták ki az isteneket, tündéreket, vámpírokat. Megannyi módja, hogy az emberek szembenézzenek a múlandósággal, és álmodozzanak valami másról.

A sci-fi területe is alkalmas lehet a téma feldolgozására, amint azt Peter F. Hamilton kötete is mutatja. E regényében Hamilton egy olyan világba vezet el bennünket, amikor feltalálják a megfiatalítás és ezzel együtt az élet meghosszabbításának módszerét. Egy kb. 80 éves öreg lesz újra 20 éves első körben.

Hamilton e történetben nem a világra gyakorolt hatást méri fel – pl. nem az a téma foglalkoztatja, hogy egy ilyen rendszerben mi történne a nyugdíjrendszerrel. 80 évesen lazán nyugdíjas már az ember, de ha visszafiatalodik, megint munkaképes lesz? Hogy bírja ezt a gazdaság? De ahogy mondtam, itt még nem ez a téma.

Sokkal inkább az egyéni változások, amelyekkel foglalkozik a szerző. Az idős emberre milyen hatással lesz, hogy a szelleme megint saját, fiatal testében van? Hogyan változnak a szokásai és a viselkedése? Hamilton nem pozitív képet fest. Jeff az élet élvezetébe veti bele magát, és nem foglalkozik azzal, hogy néz mindez ki. Elvileg nagy tudós, de nem a munka fogja érdekelni, hanem a sok nő, aki most a lába elé veti magát.

Bulváros is, ahogy Jeff szexuális élete, a kicsapongásai kerülnek a fókuszba. Nagyon panaszkodni nem fogok miatta, mert így egy sokkal emészthetőbb regényt kaptunk, mintha komoly társadalmi változásokról és hatásokról értekezne a szerző. De egy fokon már túlzásnak éreztem, amit Jeff művel.

Mert a felesége, ok, az soha nem is szerelmi kapcsolat volt, hanem üzleti megállapodás. Amit azonban a fiával művel, már más szint. A kérdéses, elszeretett barátnő nem maga a lány miatt fájdalmas. Tim még nem látta, de egy olyan lány volt, akinek a külseje az egyetlen eszköze, és korábban is csalta már a fiút, mert neki a szex csak játék. Tim ennél komolyabb és szerelmesebb volt, mindenképpen összetört volna a szíve. Ám amikor Jeff inkább választja a nyaralást és a szexuális kalandokat, minthogy a súlyosan sérült fiához bemenjen a kórházba, ott már biztos, hogy az erkölcsi szintje is nagyot esett.

Tetszett a könyvben különben, hogy milyen kis változásokkal, de milyen jövőbeli világot vázol a szerző. A karakterek most fontosabbak, de azért a világépítése sem rossz. A szereplők közül különben Tim lett a kedvencem, de emlékezetes alakok vannak a regényben.

Az univerzumból talán ezt a kötet tartják a leggyengébbnek, én viszont jól szórakoztam rajta.

Hamilton: Eltékozolt ifjúság - Mint sci-fi: 50% komoly téma kevesebb van benne, inkább bulváros irányba halad a történet.

Szubjektíven: 70% pont az tetszett benne, hogy inkább borzaszt/szórakoztat, mint világépítő.

Cím: Gonosz mélység

Szerző: Shea Ernshaw - magyarul ezzel debütál, majd meglátjuk.

Műfaj: YA, fantasy, talán kicsit thriller/horror is lesz benne

Cselekmény: Sparrow el van átkozva. A kisvárosban jó pár éve boszorkányságért ítéltek halálra 3 lányt, akik évente egyszer visszajárnak, és amelyik fiút a daluk elcsábítja, azzal végeznek. Pont ezen a napon érkezik a városba Bo, aki mit sem tud a veszélyről. Penny szeretne segíteni neki, de hamarosan az ő élete is veszélybe kerül. 

Várható megjelenés: angolul már olvasható, magyarul még nem tudni, mikor. Tervbe van a Könyvmolyképzőnél, csak most minden csúszik.

Miért várós?

• Bírnám, ha a romantikus vonal helyett inkább thriller felé hajlana.
• A sziréneket bírom, mint mitológiai lényeket.
• Vajon mi lesz a sztori vége?
• Van benne rejtély, azt szeretem.

Családos, vagyont szerző, újrakezdő.

Jakob és Emmanuelle is túlélők: a francia varrónő és az osztrák bankár egyaránt zsidó származású, így a II. VH idején munkatáborba kerültek. A két fiatal éppen hogy túlélte a tábort, de mindent elvesztettek. Családtagokat, anyagi hátteret, az egész életüket. Jakob kihasználná a segélyprogramot, és Amerikába költözne. Rábeszéli a fiatal nőt, hogy mint a felesége, tartson vele. Emmanuelle beleegyezik, és mire New Yorkba érnek, a barátságuk szerelemmé mélyül. Együtt küzdenek a bevándorlók sorsával, és Jakob egy jólelkű gyémántkereskedő segítségével egyre biztosabb egzisztenciát teremt maguknak. Fiuknak, Maxnek mindenből a legjobbat igyekeznek nyújtani. Az okos, ambiciózus fiú a Harvardon szerez diplomát, majd milliárdos céget hoz létre. A társaság egy előkelő, fiatal szépségét veszi feleségül, aki 4 gyereket is szül a férjének. Ám Max munkamániája, a felesége természete a házasság válságához vezet, és Maxnek meg kell tanulnia, hogyan legyen jó apa.

Voltak előítéleteim – Danielle Steel neve elég ahhoz, hogy valami nyálas és nagyon romantikus történet jusson eszembe. Igaz, amióta olvastam is tőle pár könyvet, már tudom, hogy a szentimentalizmus és a túlírt szerelem nem az ő világa. Steel stílusa sokkal szárazabb, mint a nyálregény íróké általában.

Az Apja nyomdokában is birtokolja azt a távolságtartást, amit eddig is megfigyeltem a szerző műveiben. Mintha nem engedné közel a szereplőket, külső elbeszélőt használ és kevés teret hagy az érzelmeknek. Nem átélteti őket, inkább kijelenti, amiket aztán az olvasó evidenciaként el kell, hogy fogadjon. Vegyük csak Jakob és Emmanuelle szerelmét! Az egyik jelenetben kijelenti, hogy komolyan kötődnek egymáshoz, az, hogy mit éltek át együtt, örök kapocs közöttük. Szó sincs róla, hogy ebben bármi gyengédség is lenne. A házasságuk is inkább azért jön létre, mert nincs garancia, hogy önálló személyekként egy városba költözhetnének, míg házasként együtt maradhatnak. Ahogy elkezdik a konkrét házaséletük, abban sem éreztem, hogy gyengéd érzelmek lennének. Majd hirtelen kijelenti, hogy Emmanuelle és Jakob szeretik egymást, lelki társak és innentől kezdve egymást szerető párként vannak jelen. Szinte már érzelmileg sivár a történet bemutatása. Az olvasó kell, hogy fejben ezeket hozzátegye.

Az események kényelmes tempóban ugyan, de követik egymást. Ha csak azt nézem, hány évnek a története, és eközben mennyi dolog történik, még kevésnek is találnám. De Steel nem hagyott üresjáratokat, és meg van húzva a cselekmény. Csak azt látjuk, amikor mozgásban vannak a dolgok, amikor alakulnak az események és a döntések, így mozgalmasnak éreztem a cselekményt annak ellenére, hogy számtanilag nem sok minden történik.

A karakterek között nagyon sok szimpatikus akad. Jakob a regény egyik példaképe, aki annak ellenére, hogy milyen sokat veszített, nem kesergett, a semmiből épített magának egy új és jó életet. Emmanuelle viselkedésében gyakran irritált, ahogy folyamatosan várta az újabb katasztrófát, és néha szinte visszahúzta a családját. A végére leküzdi ezt, és néha már szinte humoros is volt, ahogy filléreket kuporgatott a meggazdagodásuk után is, de az ő esetében ez még érthető is. Hatalmas traumát élt túl, ami egy életre hagy nyomot. De mellette önfeláldozó anya és feleség volt, akit a férje és a fia is nagyon szeretett. Max pedig az, aki a legnagyobb fejlődésen megy át a történetben. Mire elindul az életben, az apja már tud neki egy kezdőlökést adni, de maga épít egy vállalati birodalmat. Alapvetően jó ember, csak a munka és a meggazdagodás iránt megszállott. Hatalmas pofon kell ahhoz, hogy ráébredjen, hogy a családját nem kárpótolja a pénz, és képes lesz változni.

A hercegnő mellett lett még egy Steel-kötet, amit szeretek. Az Apja nyomdokában.

Steel: Apja nyomdokában - Mint családregény: 75% 3 generáció sorsa, tömören és élvezhetően. Cselekményközpontú.

Szubjektíven: 85% nem érzelmes, szinte száraz, de bírtam a szereplőit és a történetüket is.