Kalandos, háborúban címet szerző, középkori.

Nigel huszonéves fiatalember, ősi és nemesi család utolsó sarja. Szüleit korán elvesztette, és nagyanyja mindent megtenne, hogy egyetlen unokáját biztonságban tartsa. Azonban a családi birtok komoly veszélybe kerül. A szomszédos apátság szemet vetett rá, és régi szerződésekre hivatkozva el akarják venni a családtól. Ezen felül a fiatalember saját családot is szeretne: a környéken él egy nemesi származású testvérpár, nővérek. Az egyik gyönyörű és könnyed természet, a másik kevésbé szép, de sokkal intelligensebb. Nigel a segítségükre siet egy kényes helyzetben, és ráébred, melyikük lehet számára az igazi. Az elnyeréséhez azonban többre van szüksége: névre és vagyonra. Az apja lovagi tetteinek hála ő is kap egy esélyt, és a király seregével tarthat Franciaországba, ahol a kardjával és a hősiességével lovagi címet és vagyont is gyűjthet.

Mindig érdekesek azok a történetek, melyek nagyon eltérnek egy író fő profiljától. Mire képes egy teljesen más zsánerben? A thrillerek és akcióregények egyik legsikeresebb kortárs szerzője, David Baldacci tudott szívbe markoló családi drámát írni. James Patterson esetében az a furcsa, ha találunk olyan zsánert, amelyben nem írt még. John Grisham, a tárgyalótermik királya remek komikus sztorikat is ír. Sir Arthur Conan Doyle neve eggyé forrott legismertebb karakterével, aki Sherlock Holmes. Ám Doyle is tett kitérőket más zsánerekbe.

A történelmi kalandregényei között ott találjuk a Sir Nigelt, mely a 100 éves háború viszonyai közé viszi vissza az olvasókat. Egy korábbi sikeres történetének előzményeként alkotta meg, és aratott vele újabb sikereket.

Ahogy A fehér sereg esetében, most is nagyon érezni Scott hatását. Ahogy a cselekményt bonyolítja, ahogy a karaktereit megalkotta és mozgatta, de még a stílusában is érezni az Ivanhoe alkotójának irodalmi hagyatékát. Most is meglepett, mennyire más ez a könyv, mennyivel több benne a leírás és a kitérő. Sokkal lassabb is a cselekmény, mint egy Sherlock Holmes történetben. De kár is ahhoz mérni, ez más. Talán az olvasást nehezíti is a régebbi kort idéző stílusa, és a helyenként körülményes nyelvezete, de hangulatteremtő eszköznek működik így is.

Zsánerében korrekt. Megrajzol egy romantikus hőst, akinek több próbatételt kell kiállnia, hogy minden álmát valóra válthassa. Egy erős, jólelkű fiatalember, aki többször is bizonyítja, hogy kívül-belül nemes. Egy hölgy, aki keveset szerepel, tele van erényekkel, akiért lehet küzdeni. Mary is abszolút szerethető figura, aki még annyi eltérő vonást is birtokol, hogy okosabb az átlagnál. A kor női sorsából ezzel nem tud kitörni, de legalább a házasságban más szerepet tud kivívni magának, mint az engedelmes babáé. Talán nincsenek bonyolult jellemek és karakterek benne, helyette inkább kedélyesre és emberivé teszi őket a szerző. A középkor a férfiak kora volt, így valamennyire el tudom nézni azt is, mennyire pasis az egész könyv.

A regény első fele is lassabb, mint szeretném, de volt benne valami játékosság is. Ahogy Nigel sorra megszerzi, ami a háborúba vonuláshoz kell. Mintha egy videójátékban gyűjtené be a különböző küldetések díjait: a megfelelő paripa, a felszerelés, a támogatók és a szíve hölgyének ígérete, hogy várni fog rá. Ez ifjúsági kalandregényes, lehetett élvezni és a korszak hétköznapjairól is adott egy képet. Jellemző, hogy az anyagi haszonért mások tönkretétele már akkor milyen üzlet volt, még az egyház köreiben is.

Majd jött a háború, és engem elvesztett a szerző. Teljesen hidegen hagyott, hogy mikor kivel és milyen csatát vívnak. Rengeteg a háborús jelenet, bár szűrővel. Pl. a sérültek és haldoklók nem kerülnek a fókuszba, csak a dicső tettek és a lovagi erények tündöklése.

A fehér sereget többre tudom értékelni, de egy délután ez is belefért.

Doyle: Sir Nigel - Mint történelmi: 65% az elődök példáját követő, nyelvében is értékes, kalandos történet.

Szubjektíven: 55% az első fele, Nigel otthoni története lekötött, a sok háború nem. Fiús is.

Szerelmes, titkos viszonyos, hatalomért küzdő.

Chicago alvilága a felfordulás szélén áll. Többen is azért küzdenek, hogy a maffia főnökévé váljanak. Ebben a harcban pedig semmi sem szent: a feleségeik és lányaik nem többek, mint sakkfigurák, akiket az érdekeiknek megfelelően használnak fel. A jelenlegi főnök unokája, akinek a származása körül egy titok is lappang, a húga érdekházasságával akarja erősíteni a pozícióját. Akkor is, ha nagyon jól tudja, hogy Alessa évek óta undorodik a férfitól, akihez hozzá akarja kényszeríteni. A lány ugyanis kamaszkora Adrianóba szerelmes, aki egy rivális vezérnek a fia. A bátyja és Adriano apja is a főnöki címre hajt, és elvárnák a rokonaiktól, hogy támogassák őket, ne a saját érzelmeik után menjenek. Adriano és Alessa azonban képtelenek távol maradni egymástól, és a titkos viszonyuk nem csak az életüket teszi kockára, de Chicago erőviszonyait is felboríthatja.

Bethany-Kris ezen sorozata azok közé tartozik, melyek lazán fűződnek össze. Egy közösségben játszódik, és a regények szereplői mellékszereplői lesznek a következő köteteknek. Elég sok család van a kitalált világban, sok gyerekkel, akik között kavargatja az írónő a szerelmi szálakat. Vagyis, egyik történet nem következik a másikból, de lehet sejteni, hogy jó hosszúra el lehet nyújtani őket.

A Vakmerő és végzetes sem igényli az első kötet ismeretét, annak szereplői itt szinte csak említésként vannak jelen. Ezt simán lehet olyan sorban olvasni, ahogy az olvasónak kedve van hozzá. Még a maffiaháború is olyan szinten tart, hogy nincs igény a sorrendre.

Az egyik szívfájdalmam, hogy ez a könyv meg sem próbál jobban elmélyedni a maffia világába. Ugyan a szereplők sorsára hatással vannak az alvilágban történtek, de nem az határozza meg a cselekményt. Nem azt olvashatjuk, hogy a vezérek hogyan sakkoznak egymás ellen, nem a merényletek és üzelmeket ismerjük meg, hanem hogy ezek milyen hatással vannak a családba tartozó lányokra.

Az valami gyomorforgató is, hogy ebben a rendszerben a nők csak tartozékok, szinte értéktárgyak. Mintha nem is a XXI. században járnánk, hanem 150-200 évvel korábban. Nagyon merev és régimódi rendszer van, amiben a nőknek csak annyi szava lehet, hogy örömmel vagy fogcsikorgatva csinálják végig, amit a család férfitagja kitalál nekik. Az igazi maffia működéséről semmi fogalmam sincs, csak filmes élményekből tudok kiindulni, de még a Keresztapa sem volt ennyire merev és régimódi ilyen tekintetben. Szó szerint rosszul tudtam lenni tőle, hogy ez a rendszer mennyire elfogadott és működik a szereplőknek. Röviden: ha lánynak születtél, megszívtad.

A cselekmény nagyon nagy részét az tölti ki, hogy Alessa és Adriano titkokban találkozgatnak és élik a kettejük közti szerelmes idillt. Sok benne a szexjelenet is, ami zavart egy maffiás regényben. Ok, New Adult, abban fontos a szex is, de nem kellene mellé valami értelmes cselekmény is? Itt már tulajdonképpen minden megvolt. Alessa és Adriano összejöttek egy olyan időszakban, ami a regénynek nem témája. Már titkos szerelmesekként ismerjük meg őket, akik között konfliktus sincs, nagyon imádják egymást, csak éppen nem egymásnak szánta őket a családjuk. Valami ellenlépés, terv? Amíg tudnak, viszonyt tartanak fenn és reménykednek valami csodában. Nem mondhatnám, hogy ez bármennyire is lekötött volna, vagy értelmesnek találtam volna.

A szereplők sem tettek rám mély benyomást. Pár vonással jellemzettek, és az határozza meg őket, hogy mi az, amit el akarnak érni. Hatalom vagy szerelem. Ettől elég egysíkúak is.

Tulajdonképpen ez a regény azoknak való, akiknek az kell a kikapcsolódáshoz, hogy legyen egy szép lány meg egy jókötésű fiú, akik nagyon szeretik egymást. Az pipa.

Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes – Mint New Adult: 45% romantika és erotika akad benne bőven, egyéb cselekmény nem sok.

Szubjektíven: 15% nem bírtam a szereplőit, banális a történet és irritált, mennyire erotikus.

Múlt héten az általános iskola kötelező olvasmányait elevenítettük fel, most nézzük a középiskolát! Maradjunk drámáknál, rendben? Melyik kötelezőből ismerős az alábbi karakterek neve?

(Azért annyit megjegyeznék, hogy gimnáziumi emlékekhez nyúlok vissza, lehet, hogy szakközépben nem kellett ezek közül mindent olvasni. Nekem gimiben kötelezők voltak.)

1: Haimón

2: Tybalt

3: Valér

4: Kepler, eszkimó, fáraó

5: Lujza, Ferdinánd

Megoldás: Tovább!

Új technikás, életet megváltoztató, családi kapcsolatos.

Tim élete sokáig szinte tökéletes volt: az apja rajongva szerette egyetlen gyermekét, gyönyörű anyjára bárki irigy lehetett. Ha nem is a leggazdagabbak közé tartoztak, de kifejezetten jól éltek. A fiú már kamasz, amikor rádöbben, hogy az apja a világ leggazdagabb embere is lehetett volna, ha a találmányát nem adja ingyen a világnak. Így is jómódúak, és egy világ hálás neki a zsenijéért. A jutalom Tim 18 éves korában érkezik meg: egy új technológia lehetővé teszi az emberek megfiatalítását, és Jeff lesz az első alany, aki újra fiatallá válhat. Kezdetben mindenki örül, de a 70-es éveiben járó, huszonévesnek kinéző Jeff hamar forgatja fel a család életét. Újra beleveti magát az élvezetekbe: a házassága, amely különben is egy gazdasági alkun alapult, hamar omlik össze. Majd, amikor a férfi szemet vet fia barátnőjére, egyben első komoly szerelmére, apa és fia között is megromlik a viszony. Talán az emberiség még nem áll készen ilyen technológiára?

Az emberiség számára vannak olyan témák, amelyek egyidősek az öntudatra ébredésünkkel és amelyek örök álmokhoz vezetnek. Miért kell meghalni, és mi vár ránk a halál után? Hogyan lehetnénk tovább fiatalok? Örök élet és örök fiatalság. A fantasy irodalom is használja ezeket, nem véletlenül találták ki az isteneket, tündéreket, vámpírokat. Megannyi módja, hogy az emberek szembenézzenek a múlandósággal, és álmodozzanak valami másról.

A sci-fi területe is alkalmas lehet a téma feldolgozására, amint azt Peter F. Hamilton kötete is mutatja. E regényében Hamilton egy olyan világba vezet el bennünket, amikor feltalálják a megfiatalítás és ezzel együtt az élet meghosszabbításának módszerét. Egy kb. 80 éves öreg lesz újra 20 éves első körben.

Hamilton e történetben nem a világra gyakorolt hatást méri fel – pl. nem az a téma foglalkoztatja, hogy egy ilyen rendszerben mi történne a nyugdíjrendszerrel. 80 évesen lazán nyugdíjas már az ember, de ha visszafiatalodik, megint munkaképes lesz? Hogy bírja ezt a gazdaság? De ahogy mondtam, itt még nem ez a téma.

Sokkal inkább az egyéni változások, amelyekkel foglalkozik a szerző. Az idős emberre milyen hatással lesz, hogy a szelleme megint saját, fiatal testében van? Hogyan változnak a szokásai és a viselkedése? Hamilton nem pozitív képet fest. Jeff az élet élvezetébe veti bele magát, és nem foglalkozik azzal, hogy néz mindez ki. Elvileg nagy tudós, de nem a munka fogja érdekelni, hanem a sok nő, aki most a lába elé veti magát.

Bulváros is, ahogy Jeff szexuális élete, a kicsapongásai kerülnek a fókuszba. Nagyon panaszkodni nem fogok miatta, mert így egy sokkal emészthetőbb regényt kaptunk, mintha komoly társadalmi változásokról és hatásokról értekezne a szerző. De egy fokon már túlzásnak éreztem, amit Jeff művel.

Mert a felesége, ok, az soha nem is szerelmi kapcsolat volt, hanem üzleti megállapodás. Amit azonban a fiával művel, már más szint. A kérdéses, elszeretett barátnő nem maga a lány miatt fájdalmas. Tim még nem látta, de egy olyan lány volt, akinek a külseje az egyetlen eszköze, és korábban is csalta már a fiút, mert neki a szex csak játék. Tim ennél komolyabb és szerelmesebb volt, mindenképpen összetört volna a szíve. Ám amikor Jeff inkább választja a nyaralást és a szexuális kalandokat, minthogy a súlyosan sérült fiához bemenjen a kórházba, ott már biztos, hogy az erkölcsi szintje is nagyot esett.

Tetszett a könyvben különben, hogy milyen kis változásokkal, de milyen jövőbeli világot vázol a szerző. A karakterek most fontosabbak, de azért a világépítése sem rossz. A szereplők közül különben Tim lett a kedvencem, de emlékezetes alakok vannak a regényben.

Az univerzumból talán ezt a kötet tartják a leggyengébbnek, én viszont jól szórakoztam rajta.

Hamilton: Eltékozolt ifjúság - Mint sci-fi: 50% komoly téma kevesebb van benne, inkább bulváros irányba halad a történet.

Szubjektíven: 70% pont az tetszett benne, hogy inkább borzaszt/szórakoztat, mint világépítő.

Cím: Gonosz mélység

Szerző: Shea Ernshaw - magyarul ezzel debütál, majd meglátjuk.

Műfaj: YA, fantasy, talán kicsit thriller/horror is lesz benne

Cselekmény: Sparrow el van átkozva. A kisvárosban jó pár éve boszorkányságért ítéltek halálra 3 lányt, akik évente egyszer visszajárnak, és amelyik fiút a daluk elcsábítja, azzal végeznek. Pont ezen a napon érkezik a városba Bo, aki mit sem tud a veszélyről. Penny szeretne segíteni neki, de hamarosan az ő élete is veszélybe kerül. 

Várható megjelenés: angolul már olvasható, magyarul még nem tudni, mikor. Tervbe van a Könyvmolyképzőnél, csak most minden csúszik.

Miért várós?

• Bírnám, ha a romantikus vonal helyett inkább thriller felé hajlana.
• A sziréneket bírom, mint mitológiai lényeket.
• Vajon mi lesz a sztori vége?
• Van benne rejtély, azt szeretem.

Családos, vagyont szerző, újrakezdő.

Jakob és Emmanuelle is túlélők: a francia varrónő és az osztrák bankár egyaránt zsidó származású, így a II. VH idején munkatáborba kerültek. A két fiatal éppen hogy túlélte a tábort, de mindent elvesztettek. Családtagokat, anyagi hátteret, az egész életüket. Jakob kihasználná a segélyprogramot, és Amerikába költözne. Rábeszéli a fiatal nőt, hogy mint a felesége, tartson vele. Emmanuelle beleegyezik, és mire New Yorkba érnek, a barátságuk szerelemmé mélyül. Együtt küzdenek a bevándorlók sorsával, és Jakob egy jólelkű gyémántkereskedő segítségével egyre biztosabb egzisztenciát teremt maguknak. Fiuknak, Maxnek mindenből a legjobbat igyekeznek nyújtani. Az okos, ambiciózus fiú a Harvardon szerez diplomát, majd milliárdos céget hoz létre. A társaság egy előkelő, fiatal szépségét veszi feleségül, aki 4 gyereket is szül a férjének. Ám Max munkamániája, a felesége természete a házasság válságához vezet, és Maxnek meg kell tanulnia, hogyan legyen jó apa.

Voltak előítéleteim – Danielle Steel neve elég ahhoz, hogy valami nyálas és nagyon romantikus történet jusson eszembe. Igaz, amióta olvastam is tőle pár könyvet, már tudom, hogy a szentimentalizmus és a túlírt szerelem nem az ő világa. Steel stílusa sokkal szárazabb, mint a nyálregény íróké általában.

Az Apja nyomdokában is birtokolja azt a távolságtartást, amit eddig is megfigyeltem a szerző műveiben. Mintha nem engedné közel a szereplőket, külső elbeszélőt használ és kevés teret hagy az érzelmeknek. Nem átélteti őket, inkább kijelenti, amiket aztán az olvasó evidenciaként el kell, hogy fogadjon. Vegyük csak Jakob és Emmanuelle szerelmét! Az egyik jelenetben kijelenti, hogy komolyan kötődnek egymáshoz, az, hogy mit éltek át együtt, örök kapocs közöttük. Szó sincs róla, hogy ebben bármi gyengédség is lenne. A házasságuk is inkább azért jön létre, mert nincs garancia, hogy önálló személyekként egy városba költözhetnének, míg házasként együtt maradhatnak. Ahogy elkezdik a konkrét házaséletük, abban sem éreztem, hogy gyengéd érzelmek lennének. Majd hirtelen kijelenti, hogy Emmanuelle és Jakob szeretik egymást, lelki társak és innentől kezdve egymást szerető párként vannak jelen. Szinte már érzelmileg sivár a történet bemutatása. Az olvasó kell, hogy fejben ezeket hozzátegye.

Az események kényelmes tempóban ugyan, de követik egymást. Ha csak azt nézem, hány évnek a története, és eközben mennyi dolog történik, még kevésnek is találnám. De Steel nem hagyott üresjáratokat, és meg van húzva a cselekmény. Csak azt látjuk, amikor mozgásban vannak a dolgok, amikor alakulnak az események és a döntések, így mozgalmasnak éreztem a cselekményt annak ellenére, hogy számtanilag nem sok minden történik.

A karakterek között nagyon sok szimpatikus akad. Jakob a regény egyik példaképe, aki annak ellenére, hogy milyen sokat veszített, nem kesergett, a semmiből épített magának egy új és jó életet. Emmanuelle viselkedésében gyakran irritált, ahogy folyamatosan várta az újabb katasztrófát, és néha szinte visszahúzta a családját. A végére leküzdi ezt, és néha már szinte humoros is volt, ahogy filléreket kuporgatott a meggazdagodásuk után is, de az ő esetében ez még érthető is. Hatalmas traumát élt túl, ami egy életre hagy nyomot. De mellette önfeláldozó anya és feleség volt, akit a férje és a fia is nagyon szeretett. Max pedig az, aki a legnagyobb fejlődésen megy át a történetben. Mire elindul az életben, az apja már tud neki egy kezdőlökést adni, de maga épít egy vállalati birodalmat. Alapvetően jó ember, csak a munka és a meggazdagodás iránt megszállott. Hatalmas pofon kell ahhoz, hogy ráébredjen, hogy a családját nem kárpótolja a pénz, és képes lesz változni.

A hercegnő mellett lett még egy Steel-kötet, amit szeretek. Az Apja nyomdokában.

Steel: Apja nyomdokában - Mint családregény: 75% 3 generáció sorsa, tömören és élvezhetően. Cselekményközpontú.

Szubjektíven: 85% nem érzelmes, szinte száraz, de bírtam a szereplőit és a történetüket is.

Kamaszos, lázadásban szerepet vállaló, visszavágó.

Katniss a lázadók között gyógyul: kiderül, Haymitch végig összejátszott a változást akarókkal, és a 13. körzettel a viadalra tervezték a lázadás kezdetét. A forradalom ki is tört, amelynek Katniss az arca – hiába akarta a lány, hogy Peeta maradjon életben, a propagandának rá volt nagyobb szüksége. A lány szenved is a szereptől, amit el kellene játszania, és a tudattól, hogy a Snow elnök fogságában Peeta szenved mindenért, amit ő tesz a lázadásért. A lázadást és a 13. körzetet vezető Alma Coin azonban szigorú szabályokat szab: ha a lány segíteni akar a fogságba esetteknek, el kell játszania a neki szánt szerepet. Katniss és Finnick ezért szedik össze magukat, és térnek vissza. A szeretteik kiszabadítása azonban nem hoz békét: Peeta agyát kimosták, az emlékeit módosították, és egykori szerelmében már csak egy szörnyeteget lát. Katniss nem is bírja tovább, hogy csak marketing szerepet játsszon – a bajnokok és testőreik egy csoportjával bérgyilkos küldetésre indul, pont azon a területen átvágva, ahol a 76. Éhezők viadalát akarta megrendezte a Kapitólium.

Amennyire a helyén voltak az arányok és a cselekmény a sorozat második részében, most annyira csúszott szét a történet. Nem is tudom, mivel kellene kezdeni.

Talán a szereplőkkel, azt a legkönnyebb megfogni. Nem romantikus YA regény ez, de azért van benne egy szerelmi háromszög, és a rajongók két részre is szakadtak, hogy Peeta vagy Gale az, aki mellett szívesen látnák végül a hősnőt. Nem a fő vonalban, de itt folyamatosan lebegtetve van a kérdés, hogy kit szeret a lány. Katniss eddig sem volt egy érzelmes kamasz, vagy szerelmesnek tűnő fiatal nő, de itt kifejezetten alulteljesít ő is, és a szerző is. Ennyire érzelemmentes, minden szenvedély nélküli romantikus jeleneteket… Még Finnick és Annie kaptak valamit, nekik legalább lehetett örülni, de Katniss szerelmi élete szociopata jellegű.

Ha már Finnick – Collins kitalált egy közkedvelt karaktert, akit rengetegen szerettek. Erre ilyen történetet ír neki? Értem, kellett pár nagy tragédia is benne, hogy az ember érezze, milyen áldozatokkal jár egy háború. De egy kiemelt karakternek nem járna valami normális vég? Hogy legalább azt mondhassa az olvasó, hogy méltón ment el. A viadalokon bőven voltak jobb halálok, ami neki jutott, az kevés egy ilyen karakternek. Semmilyen.

Pedig megint Finnick az, akit normálisan tudott építeni a szerző. A tragikus múlt, ahogy a Kapitólium kihasználta – újabb borzalmakat tudunk meg. Ahogy akkor, most is összeszedte magát. Neki normálisabb, szerethetőbb az érzelmi élete is. Sok tekintetben ő inkább hős, mint Katniss és a fiúk mellette.

Ha már viadal. A regény egyik legnagyobb melléfogása, hogy átvágnak a viadal helyszínén. Ez már egy más sztori, azt nagy kár volt erőltetni. Ez a regény sokkal inkább disztópia, mint ifjúsági kaland. Arról szól, sokkal erőteljesebben, mint korábban, hogy milyen nagy szerepe van a reklámnak és a médiának. Ez a forradalom a képernyőkön is zajlott – melyik fél mit mutat a tévében. Ki tudja megnyerni jobban magának az embereket? Katniss ezért nem is tud aktív hős lenni, mert neki az a dolga, hogy a műsort eladja a tévében. Ő a reklámarc.

Nem is való többnek – amikor eltér a tervtől, és saját ötletből próbál tenni valamit, az egy kamasz ötlete arra, hogyan legyen jobb a helyzet. Haymitch már egy korábbi kötetben is megmondta, hogy Katniss tervei kudarcra vannak ítélve. Ő nem az egészet átfogó stratégiában gondolkodik, plusz a családja tekintetében nagyon szemellenzős is. Amit itt önállóan tenne, személyes bosszú. A végén, az a bizonyos utolsó lövés a kivégzésen, az sem politikai állásfoglalás a részéről: személyes bosszú. Ezért nem ér semmit a merényletes terve, ezért nem forradalmár. Ő csak egy kamasz, egy nem kamasznak való helyzetben.

A sorozat legkomolyabb és egyben legkomorabb darabja ez, ami nem csak azért lett kevésbé szórakoztató, mert halnak meg olyanok, akiket sajnáltam.

Collins: A kiválasztott – Mint YA disztópia: 55% a disztópia erősebb, de már nem kalandos, inkább magyarázó.

Szubjektíven: 45% olyan, mintha már nem lett volna több ötlete a szerzőnek. Kifulladt.

Meg kell tanulnunk, hogy az élet nem igazságos. Hogy nem minden álom válik valóra. És néha olyanoktól is el kell válnunk, akik nélkül nem tudunk élni. (Wheeler: A tolvaj lánya)

A gyász nem egy egyenes vonal, ami egyre csak távolabb visz a veszteségtől. Az ember sosem tudhatja, mikor kerül vissza a markába. (Bennett: Az anyák)

A becsület annyit jelent, hogy azt teszed, amit tenned kell. Nem azt, amivel elismerést vívsz ki magadnak, nem a legveszélyesebb feladatot, és nem is azt, amivel a legnagyobb dicsőséget aratod, hanem azt, amit tenned kell. (Keyes: Született Királynő)

 A sorsunk a mi isteni terhünk. (Cselenyák: A tölgyek alatt)

– A világok harca! – Phibbs buzgón bólogat. – Pontosan erről van szó. A vörösfű. Elú!
– Hm. – D. S. megvakarja a fejét. – Nem ismerem.
– Te tényleg nem ismered? H. G. Wells, öregem! A marslakók inváziója.
– A science fiction nem az én világom.
– A legjobb helyen vagy, hogy megszabadulj az előítéleteidtől, Donald Scott. Ez olyan, mintha Gandalf kinyilatkoztatná a törpéknek, hogy egy kalap szarnak tartja a fantasyt. (Schatzing: A pillangó zsarnoksága)

Minden jó termék mögött van egy jó történet. A sztorik szárnyra kapnak, és szélsebesen terjednek az interneten, a közösségi médiában. Nem mondanám, hogy ez hátrány. (Lackberg: Aranykalitka)

– Te másik hangot adnál egy énekesnek? Másfajta látást egy festőnek?
– Ha ettől jobb műveket alkotnának, akkor igen.
– Akkor az már nem lenne az övék. (Keyes: Született Királynő)

Te vagy a legfontosabb dolog ebben az univerzumban. Te; ez az eszköz; ennek a bolygónak a lakói: szeretők, harcosok, művészek, vezetők; az álmok, amikből több van, mint a csillagokból. Minden elme egyedi, minden gondolat csak egy pillanatra születik, majd széttörik, hogy újat teremtsen. Nem érted az elviselhetetlen szépségét annak, hogy te te vagy. (Kaufman&Spooner: Meggyötört világ)

Mintha a történelem egy vízimalom kereke lenne, ami újra és újra visszatér ugyanoda. (Wheeler: A tolvaj lánya)

A férfi ránézett, elgondolkodott, és az arcára fagyott a mosoly. Azért mindez eltartott pár másodpercig.
Keisha közben arra gondolt, hogy ilyen lehet, amikor az ember a termodinamika második főtételét próbálja elmagyarázni egy pitbullnak. (Barclay: Látomás)

Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni. (Armentrout: A legsötétebb csillag)

Eltűnt személy nyomába eredős, csalós, fenyegetés ellen tevő.

Keisha egy olyan anya mellett nőtt fel, akitől egyetlen dolgot tanulhatott meg jól: átverni az embereket. Amikor egyedülálló anyaként kell helyt állnia, visszanyúl a rég tanultakhoz. Médiumnak adja ki magát, aki segít az embereknek kapcsolatba lépni elhunyt szeretteikkel, vagy közvetít a túlvilág felé. Legszívesebben olyan embereknek nyújt pénzért vigaszt, akik gyászolnak. A legújabb célpontja Wendell Garfield, akinek pár napja eltűnt a felesége. Keisha előadja a szokásos műsort, nem sejtve, hogy akaratlanul is felkeltette a férfi gyanakvását. Hiszen Wendell maga intézte el a feleségét, és most megfordul a fejében, hogy a nő láthatott valamit, amit nem kellett volna. Meg akarja akadályozni az esetlege zsarolást. Keisha pedig az életéért, majd a szabadságáért kell, hogy küzdjön. Élettársa nem nagy segítség ebben, de a nőnek nincs választása: a fia miatt tisztán kell kikerülnie ebből a balhéból is.

Változó, ki mennyire kedveli az antihősöket. Még magamon is azt veszem észre, hogy hangulatomtól függ, éppen mennyire tudom őket kedvelni. Vannak olyan regények, amelyek direkt azért érdekesek, mert egy olyan ember fejébe engednek betekintést, aki a hagyományos mércével mérve sok mindennek nevezhető, de jó embernek nem.

Linwood Barclay e történetének hősnője sem egy tipikus jó kislány. Nevezzük nyersen a nevén a dolgokat! Keisha mások fájdalmán nyerészkedik. Direkt olyan embereket keres az árverései célpontjának, akik nagyon szenvednek, de még nem adták fel a reményt. Ő azt ad el nekik: hamis reményt. Ha csak olyan gazdag ügyfelei lennének, akiknek hallgatja a történeteit elképzelt korábbi életekről, azzal bajom se lenne. De odamenni egy gyászolóhoz azzal, hogy tud segíteni előkeríteni az eltűnt családtagját…

Keisha tetteit két dologgal igyekszik menteni a szerző: az egyik, hogy nagyon szereti a kisfiát. De az, hogy valaki jó anya, szerintem nem menti fel minden más tette alól. A másik, hogy nem magától alakult így az élete, tulajdonképpen ebben a környezetben nőtt fel. Számára az lett a norma, hogy a találékonyabb ember kihasználja a gyengébbet és szenvedőt. De ettől se fogom jobban kedvelni.

Igaz, Keisha legalább nem akar ártani és hagyományos értelemben rossznak sem nevezhető. Gonoszság nincs benne, csak éppen átverésből él.

A kisfiát leszámítva a többi szereplő még rosszabb – úgy is éreztem, hogy ebben a regényben mindenki önző, számító, antihős. Wendell, aki megölte a feleségét. A lánya, aki képes terhesen otthagyni a pasiját, mert hirtelen úgy döntött, hogy nem akar vele lenni. Az anyja halálát is végignézte, meg sem próbálta megmenteni. Keisha élettársa, aki játssza a beteget, hogy a nő eltartsa és ugráljon körötte. Közben Barclay az ő gondolatait is megosztja az olvasókkal, és egy igazán sunyi, ellenszenves és ostoba alaknak bizonyul. Plusz, ott van a kölyök is, aki egy pszichopata kezdemény. Keisha fiát leszámítva itt mindenki bűnös.

Most pedig éppen olyan hangulatom volt, hogy kellett volna legalább egy pozitív karakter is a fontos szereplők közé. Mert attól, hogy Keisha kevésbé rossz, mint a társai, attól még nem lesz jó.

A történet viszont jó tempóban halad, folyamatosak a fordulatok és a fekete humor is adagolva van. Annyi abszurd helyzetekbe keverednek a szereplők, hogy azon már csak nevetni lehet. Valahogy sikerült a szerzőnek eltalálni azt a szintet, ahol a leírt borzalmas tettek humoros színezetet kapnak.

A végével nem voltam teljesen elégedett, de nem tudom, hogy tetszett volna jobban. A lehetőségekhez képest korrekt, és a szálakat is lezárja.

Összességében jól szórakoztam rajta, még a sok antihős ellenére is.

Barclay: Látomás - Mint krimi: 70% egyedi a humora, miközben nyomozós történet is sok titokkal, antihősökkel.

Szubjektíven: 75% bejött a fekete humora, bár legalább egy rendes ember lehetett volna.