A gyomor könnyen megelégszik. A szív éhsége öli meg az embert. (Donnelly: Egy sötét mese)

Maga a történelem is csak egy sztori, amit a túlélők mesélnek el. (Tudor: A Krétaember)

És Travis megtanulta, hogy a szegénység nem jelent gonoszságot, a szegénység csak megnyitja az utat a gonoszság felé. (Moore: Ördögöd van)

– A halandók nem szeretik a bizonytalanságot. Nem szeretik a változást. A változás rémületes. A változás fájdalmas.
– A változás csók a sötétben. Rózsa a hóban. Út a vadonban egy viharos éjszakán – vágott vissza Sansz. (Donnelly: Egy sötét mese)

Képzeljük el, mi lenne, ha Joyjal Koreában születtünk volna! Akkor koreaiak lennénk. Egy törzshöz tartoznánk. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy összetartoznánk. Mert a törzseken belül is vannak törzsek, és ezeket szakadékok választják el egymástól.
Időbeli, generációk közti szakadékok. A pénz is szakadékot eredményez.
Városiak, vidékiek.
Ha ennyi mikrotörzs létezik, mégis mit jelent az, hogy koreai? Mégis mit jelent bármelyik címke bárhol a világon? (Yoon: Frank Li és a szerelem)

Nem az az ember mércéje, hogyan kerül padlóra, hanem az, hogyan áll fel onnan! (Loeb: Fenegyerek-Sárga)

A halandók érzékeny, sérülékeny, pusztulásra ítélt teremtmények; vakok, mint a férgek, de bátrabbak az isteneknél. (Donnelly: Egy sötét mese)

Egy férfi szíves örömest várakozik egy szépségre, és szerencsésnek tudhatja magát, amiért megteheti. (Palombo: Firenze legszebb asszonya)

Gyakran nem a bölcsesség jár a korral, hanem az intolerancia. (Tudor: A Krétaember)

Mindnyájan akarunk egymástól valamit.
Csak az öregektől nem akar már senki semmit.
De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk. (Örkény: Macskajáték)

Ezért szeretem jobban a horrort. Ott nincs csoportos ölelés.  (Yoon: Frank Li és a szerelem)

Akasztáson senki nem gúnyolódik jobban, mint a gyilkos, akit nem kaptak el. (Donnelly: Egy sötét mese)

Világba illeszkedni próbáló, kívülállós.

Glória még fiatal nő, szinte kamasz volt, amikor bevonult egy zárdába. Ott lett belőle Glória nővér, és szerette is azt az életet. Már harmincas éveiben jár, amikor a politikai vezetés elkezdi bezárni a szerzetesrendeket és zárdákat. A nő otthona is ilyen sorsra jut. Glória kénytelen civilként hazatérni anyjához és testvéreihez, de nem találja náluk a helyét. Más állást szerez, és igyekszik alkalmazkodni. (Glória) 60 feletti vénasszonyok levélben és telefonon tartják egymással a kapcsolatot. Nővérek, akik elszakadtak egymástól. Erzsi körül azonban most feje tetejére áll a világ: feltűnt Paula, egy egykori ismerős, aki feldobja az életét. Ám hamar megkeseredik Erzsi öröme: Paula arra a férfira vetette ki a hálóját, akit Erzsi a sajátjának tekintett. (Macskajáték)

A Helikon adja ki sorra Örkény István életművének köteteit, ebben éppen kettő kisregény kapott helyett. Elsőre nem is értettem, miért pont ez a kettő került egymás mellé. Hiszen mi közös van egy egykori apáca, és szerelmi ügyeken nyüglődő öreglányokban?

Van azonban valami más, ami összeköti őket. Az, hogy se Glória, se Erzsi nem tud helyet találni magának a társadalom normái között. Mindketten kívülállók és valamennyire nevetség tárgyai, bár erről nem tehetnek.

Glória apáca volt, és olyan értékrendje, világnézete van, ami megkülönbözteti a környezetétől. Ő felháborodik azon, hogy az udvarlója nős, azonnal megszakít minden kapcsolatot. Pedig Béla válna érte, és házasodni akar. A barátok nem is értik, miért nem várja meg. Glória normája egészen más, mint az övék. Glória számára a házasság szent, és akkor sem lenne egy frigy szétszakításának oka, ha az a házasság már korábban is haldoklott. A környezetében levők is érzik, hogy ő más. Mintha lenne valami aurája. Ez a történetben direkt is szerepel: mintha lenne egy volt apáca kisugárzása, amit nem tud leküzdeni.

Erzsi a kora miatt válik kitaszítottá. Egy 65 körüli nőtől senki nem akarja hallani, még kevésbé látni, hogy még van szerelmi élete és a férfiak miatt keveredik zűrbe. A testvére, a lánya, a környezetében mindenki ellenzi, hogy Viktorral mi van köztük, majd egyenesen nevetségesnek és őrültnek tartják, amikor féltékeny lesz Paulára. Hiszen ezzel egy tabutémát feszeget. Mintha attól, hogy valaki idős, minden libidó és erősebb, szenvedélyesebb érzelem meghalna benne.

Örkény ezt a témát már akkor felvetette, de még napjainkban is a tabuk között szerepel. Kicsit kétszínűnek is érzem magam, mert agyilag tudom, hogy a kor nem függöny, ami minden érzelmi hullámzást lezár. Amíg él, érez és küszködik az ember. Ugyanakkor én sem vagyok vevő arra, hogy nyugdíjasok szerelmi életéről olvassak. Miközben tudom, hogy ez is természetesnek kellene legyen, taszít a téma. Azért én nem nevetségesnek tartom, engem inkább undorít. Bármennyire ocsmányul is hangozzon ez.

Mindkét történetben Örkény erősen megragadja a kívülállóság tárgykörét. Mindkettőben tömören, lényegre törően mondja el a történetét. Mindkettőben kevés vonással is erőteljes karaktereket alkot.

Mindketten ott van az örkényi groteszk is, ha nem is olyan tisztán, mint az egyperces novellákban. Sajnos, nem először veszem azt észre, hogy a groteszk és szatíra az a zsáner, amiben a humort hiába tudom, hol keressem, nem tudom megragadni. A dráma és a fájdalmas részek ragadnak meg, és le is törnek. Ezt most is tapasztaltam.

Talán nem ezek a legsikerültebb darabjai az életműnek, a kedvenceim biztosan nem lesznek, de még bőven van a kiadó tarsolyában történet. Jön újabb kötet, Örkény műveit összességében szeretem, úgyhogy majd mesélek még más történeteiről is biztosan.

Örkény: Glória – Macskajáték - Mint szépirodalom: 70% tömör cselekmény és szöveg, jó érzékkel megragadott szereplők.

Szubjektíven: 50% nem nagyon találtam szimpatikus hőst, és az üzenet sem az enyém.

5: Atwood: A szolgálólány meséje – a nők többsége meddő lett, ezért a kormány kitalálta, hogy biztosítsa a következő nemzedéket. A termékeny nőkből szolgálólányokat csináltak, akik egy-egy előkelő mellé rendelve csak azzal a feladattal bírnak, hogy szüljenek. Frede azonban vissza akarja kapni az életét és a családját, a szabadságát.

4: Aranth: Oculus – a jövő világában a felnőttek elvesztik a látásukat. A megoldás keresése közben alternatívát találnak ki: fiatalokkal kötik össze a tudatuk, akik látnak helyettük. Truth, a kamaszlány is ilyen pótszemként kell, hogy boldoguljon. Amikor a Földről érkeznek túlélők, változni kezdenek a szabályok. Mert az igazság mindeddig rejtve maradt.

3: Láthatatlan bolygók – kínai szerzők antológia gyűjteménye, Ken Liu szerkesztésében. Mindben közös, hogy kínai a szerző és Kína lehetséges jövőjét rajzolták meg. Láthatunk világot, ahol patkányokra kell vadászni. Vagy éppen olyat, ahol még a szavakat is elkezdik cenzúrázni, míg nem marad más, csak a némaság.

2: Kósun: Battle Royale – Japánban a kormány bevezet egy kötelező kísérletet. Minden évben kiválasztanak egy középiskolai osztályt, akiket ismeretlen helyre visznek, és arra kényszerítenek, hogy harcoljanak egymással. Csak egy maradhat életben. Idén azonban van pár diák, akik szembeszállnak a rendszerrel a véres vadászat közepette.

1: Moskát: Irha és bőr – a nem túl távoli jövőben néhány állat elkezdett megváltozni, fizikailag és szellemileg is. Sokkal emberszerűbbek lettek, emberi intelligenciával. Az emberek nem nagyon tudtak velük mit kezdeni – egyesek irtani akarják őket, mások harcolnak a jogaikért. Több karakter sorsán keresztül láthatjuk, milyen másnak lenni, és a végére az is kiderül, hogyan indult a történet.

Bocsánatot nyerő, saját útra lelő, mesebeli.

Egykor jó testvérek voltak, de az anyjuk évek alatt elültette köztük a viszály magjait. Isabelle lovagolni szeretett, vívni, igazi vadóc volt. Octavia a tudományt szerette, fizikával és matematikával érezte jól magát. Az anyjuk azonban azt akarta, hogy szépek és kedvesek legyenek, fogjanak jó férjet maguknak. Mindent meg is tett, hogy szépséges mostohalánya, Ella ne veszélyeztesse a saját lányai esélyeit, és a lányok átvették anyjuk viselkedését. Charles koronaherceg azonban a bálra elszökött Ellába szeretett bele, és miután a lányból hercegné, majd királyné lett, a környékbeli kiközösítették az árvával cudarul bánó családot. Isabelle változtatni akart a sorsán, de a tündérkirálynő feltételt szabott a segítségnek: Isabelle leljen rá a szíve elvesztett darabjaira! Miközben az országot súlyos veszély fenyegeti, Isabelle próbál magára találni, nem is sejtve, hogy a Sors és Sansz fogadást kötött arra, mi történik vele.

Hamupipőke meséjét sokan és sokféleképpen elmesélték már. Nem csak a lány szemszögéből – a mostohatestvérek, de a mostoha története is filmre, regénybe került már. Van, ahol formabontóan, máshol közelebb állva az eredeti meséhez.

E történetben az egyik mostohanővér a főszereplő, Isabelle. A története ott indul, ahol a klasszikus mese véget ért. Ahol az emberektől megkapja a jogos büntetését, amiért annyira kegyetlen volt a mostohatestvérével. De Donnelly nem fekete-fehér képet fest nekünk. Már ott látszik, hogy ez más mese lesz, amikor a nyitójelentben, a csalása után a nagyherceg azt akarja, hogy a koronaherceg büntesse meg a lányt. Ő meg azt feleli, mi rosszabbat tehetne vele, amit már amúgy is megtett magával?

Donnelly elmeséli, hogy lett ez a család olyan, amilyen. Se Octavia, se Isabelle nem voltak rosszak. Még szerették is Ellát. Ám Ella szép volt, ők meg nem. Az anyjuk pedig folyamatosan uszította őket, és arra nevelte őket, hogy bántsák a mostohatestvérük. Itt még belőle sem lesz különben egyértelműen gonosz, inkább szánnivaló. Nem látja meg a lányai erényeit, megszállottan azt hiszi, a szépség az egyetlen út. Nem csak Ellával, a lányaival is kegyetlen volt, el is érte sikeresen mindannyiuk boldogtalanságát.

A történet középkori viszonyok között, Franciaországban van elhelyezve. Sok kis részletében valós helyszínt festett Donnelly, de meghagyta a történetet mesének is. Léteznek az istenek, a mágia. Sors és Sansz fogadnak is, hogy Isabelle előre megírt sorsát képes lehet-e a lány felülírni. Ezzel az a kérdés is a regénybe kerül, hogy az ember vajon maga alakítja-e a sorsát és a szerencséjét, vagy csak elszenvedi azt. A regény féloldalas megoldást választ: a Tündérkirálynő, akinek az emberi szív ereje adja a mágiáját, ő tesz igazi csodát. Ő a legerősebb. Ezzel azt mondva, az esély megvan. A csoda mindenkiben benne lapul, de meg kell dolgozni érte. Sok minden adott az életben, de az embernek megvan a képessége a változásra.

A történet egyszerre kalandos, mesés és még emberi is. Követhető a lány lelki fejlődésének íve, ahogy belátja és megbánja a hibáit, ahogy rátalál magára és küzd magáért. Közben akadnak mágikus próbatételek, és hétköznapi veszedelmek. Vissza kell szereznie egy elveszett szerelmet, meg kell mentenie Ellát az árulótól és még háborúba is fog menni. Mozgalmas, változatos, és mesés kalandokkal teli félig mese ez a regény.

Aminek simán lehet feminista olvasata is. A három lány három különböző utat testesít meg, amelyet bárki választhat. A lányos, aki családot és szerelmet keres. A harcias, aki egy férfias pályán áll helyt (itt konkrétan katonaság) és az okos, aki tudományos pályára lép. Mindhárom lány szerethető és lehet nekik drukkolni, és együtt azt sugallják: bármi lehet belőled.

Van humora, néhol érzelmes, máskor izgalmas. Pazar olvasmány, nem csak gyerekeknek.

Donnelly: Egy sötét mese - Mint meseregény: 100% van feminista olvasata, új színt ad a Hamupipőkének és szórakoztat.

Szubjektíven: 100% szerettem a szereplőit és a valóságba beágyazott mesét is. Tanulságos is.

Gyerekkort átgondoló, gyilkosos, kisvárosi titkos.

Eddie középkorú férfiként nyugalomban éldegél. Ám felkavarja az életét, amikor egy gyerekkori barát hazatér, és azt akarja nyomozni, mi történt évekkel korábban, a gyerekkorukban. A múlt megelevenedni látszik: amikor egy szörnyű vidámparki balesetben többen odavesztek, és egy szépséges lány arca eltorzult. Még azon a nyáron a lányt meggyilkolták, és krétákkal rajzolt emberkék alakja vezette el a testhez a fiúkat. A tettes meglett, az ügyet lezárták. Ám most felmerül, hogy igazából egészen más történt. Eddie még arra is képtelen rájönni, hogy a közvetlen környezetében is vannak olyan személyek, akik igazából mások, mint akiknek kiadják magukat. Újabb gyilkosság történik, és többé nem lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Egyike azoknak a könyveknek, amelyeket jól bereklámoztak, és amelynek az ajánlásai olvasásra csábítottak. A tartalom azonban nem az volt, amit vártam. Így csalódott vagyok, ha valahol mélyen tudom is, miért szerették sokan ezt a regényt.

A történet, a gyilkosságokkal és a feltűnő krétaemberekkel misztikusnak tűnt. Ha nem is azt vártam, hogy a fantasy határán mozog a történet, valami misztikumot igenis vártam. Ehhez képest ez a regény annyira a realitásokba van ágyazva, hogy a legkisebb hely sem maradt benne valami átlagon túl mutató elemnek.

A jelenben Eddie eléggé semmilyen figura. Nem kezdett semmit az életével, unalmas egy karakter. Még ahhoz sem elég bátor, hogy közeledjen a bérlője felé, aki helyes fiatal nő, és küldi is felé a jeleket. Ha nem jönne a régi barát a kérdéseivel, nem is változna a történetben soha semmi.

Az ő unalmas jelenével párhuzamban visszaemlékszik a gyerekkorára, és így a két szál párhuzamosan fut egymás mellett. De a múltbeli történet sem érte el az ingerküszöböm. Egy baleset, egy tiltott szerelem és egy gyilkosság – öngyilkosság. Mindez annyira szimplán elmesélve, hogy az már az unalmashoz közelít.

Ám a végére ré kezdünk jönni, hogy nem csak ennyi volt a történet. Más dolgok is történtek, sokan őriznek titkokat. Eddie a rejtély nyomába veti magát, és végre aktív szereplővé válik. Így a regényt is jobban tudtam élvezni, mint a korábbi részeknél. A végére a szerző még egy csavart is betett, de annyira következmények nélkül hagyja, hogy igazából nem tudott hatni rám vele.

Amiért lehet szeretni, hogy a felszín alatt sejteti, hogy semmi sem olyan egyszerű és nyilvánvaló, ahogy elmesélik nekünk. Eddie békés, semmilyen élete, ahogy a múltbeli dolgokat hiszik, hogy történtek. Nyugtalanító, valami rossz van a dolgok mögött. Ez az érzet benne van a könyvben, és ez lehet az, amit Stephen King írásaihoz mérnek benne. Csak éppen Tudor esetében nincsen olyan borzalom és rettegés a mélyben, mint amit King szokott adagolni a regényeiben. Vagy annak kellene az ijesztő elemnek lennie, hogy még a jámbor, egyszerű embereknek is lehetnek sötét titkaik? Hogy nem tudhatjuk, milyen ember áll mellettünk igazából?

Sajnos, sokáig altatott a könyv, és mire elkezdtek pörögni az események, már párszor halálra untam magam. Újabb gond, hogy annyira lassúak az események, annyira passzívak sokáig a karakterek, hogy kedvencem se lett. Se izgalmas cselekmény, se misztikus vonal, se szimpatikus hős. Hiába tudom értékelni, ahogy érzékelteti a szerző, hogy valami nem stimmel, így ez kevés volt.

Nem egy szórakoztató olvasmány, de nem is hátborzongató. Nagyon keresek valami pozitív gondolatot ide a végére, de nem akar sikerülni. Jó a borító? Annyira nem.

Tudor: A Krétaember - Mint thriller: 60% felszín alatt nagy titkok és érzések áramlanak, a végére jól fel is pörög.

Szubjektíven: 40% az elejét nagyon untam, csak a vége tetszett. Szimpatikus hős sincs benne.

• Menő: Randi Darcyval - ifjúsági romantikus
• Könyvmolyképző: Mindig van tovább - romantikus
  • Hó és hamu lehelete 1. rész - történelmi romantikus
• Vinton: Az utolsó özvegy - thriller
• Maxim: Puddin - ifjúsági
  • Zuckolva - ismeretterjesztő
  • Lándzsahegy - történelmi, dokumentumregény
• Animus: Cilka utazása - történelmi
• Európa: A fehér város csöndje - thriller
• General Press: Aki mer - krimi

Április

6. Robb: Meztelenül a halálba - krimi 4

7. Róbert: Kezdjetek el élni! - női 3,5

8. Logue & Conradi: A király háborúja - dokumentumregény 3,5

9. Downing: Elbűvölő feleségem - thriller 5

10. Moore: Ördögöd van - fantasy 2,5

      Palombo: Firenze legszebb asszonya - történelmi romantikus 4

11. Blake: Három sötét korona - YA fantasy 3

      Higginbotham: Éjfél Csernobilban - dokumentumregény 4,5

12. Höra: Célkeresztben - ifjúsági 1

     Loeb: Fenegyerek: Sárga - képregény 4

     Yoon: Frank Li és a szerelem - ifjúsági 3

Boldog Nyuszit mindenkinek!

Kamaszos, szerelmes, származással szembenéző, útkereső.

Frank Li második generációs koreai amerikai. Már inkább amerikainak érzi magát, nem is beszéli a szülei nyelvét, legfeljebb pár szót ért meg belőle. Mivel a nővére párválasztásával nagyon nem értettek egyet a szülei, most rajta a nyomás, hogy az ideális gyerek legyen. Remek jegyek és felvételi pontszámok, hogy Borostyánligás egyetemre járhasson. Olyan barátnő, akit a szülei elfogadnak. Éppen ez lesz a baj: Frank szeme Briten akad meg, és viszont. A lány viszont fehér. Csoporttársként, barátként elfogadható, de a szülei nem fogadnák el, mint a szerelmét. Hasonló cipőben jár Joy is, aki egy kínai fiúval jár titokban. A fiatalok megegyeznek: azt hazudják, ők járnak egymással, valójában azonban a saját párjaikkal járnak el szórakozni. Működik is a rendszer, míg Frank és Joy nem kezdik azt észrevenni, hogy ők ketten nem is lennének rosszak együtt…

Már maga a szerző is érdekes. Olyat hallani nem egyszer, hogy egy sikeres író gyereke maga is írói babérokra pályázik. Van, aki még tehetséges is, és sikeres lesz. Ilyen volt Joe Hill, aki még az anyja vezetéknevét is használja, hogy ne az apja jusson róla eszébe az olvasóinak, aki történetesen Stephen King. Mások csak próbálkoznak, és a szüleik karolják fel őket közös regényekkel, mint Jodi Picoult lánya, vagy King másik fia, Owen.

David Yoon azért érdekes, mert ő másképpen rokona egy sikeres ifjúsági regény szerzőnek. Nicola Yoon két ifjúsági regényt jegyez, mindkettő bestseller lett és filmesítették is. David az ő férje, és a felesége sikere után ő is írni kezdett.

Meglepő, mennyire hasonlítanak a munkáik? Tudnék gonosz lenni, hogy azt mondjam, kaphatott azért némi sugalmazást és tippet ebben-abban.

Nicola esetében is látjuk, hogy a rasszok kérdése fontos. Vagy inkább, Nicola Yoon vegyes rasszú szereplőket talál ki, és keveri a rasszokat. Pont, hogy nála nincsen semmilyen rasszizmus. Vegyes hátterű szereplők, vagy mású rasszú párok jönnek össze, és fel sem merül, hogy ez valamiért is különös lenne.

Frank Li történeteben is vegyes a rasszok kérdése: a koreai amerikai fiú fehér lányt szeret, és titkolnia kell a szülei elől, akik csak koreai lányt tudnak mellette elképzelni. A lányuk kitagadták, mert fekete fiúba szeretett bele. Furcsa is ez a nézőpont, mert a rasszizmus kapcsán inkább azt szokták mutogatni, amikor a fehérek nézik le a más bőrszínűeket. Itt viszont a koreai közösség, akik mániásan óvják a rasszukat. Más nézőpont, ugyanaz a probléma.

Yoon nagyon részletesen megy bele ebbe, túl sok is egy ifjúsági regénybe. Azzal sem nagyon tudtam mit kezdeni, hogy igazából Frank nem talál megoldást sem. Színjátékban marad, és a végén való enyhülés is egész más miatt történik meg. Erőltetett is, hogy nem volt nagy drámai összecsapás, nem volt a felnőtteknek fejlődési íve, szinte karikacsapásra megoldódott minden, ami egészen addig kínzó teher volt Frank számára.

Az sem dobta fel, hogy elég sötét képet fest. Amikor már rasszon belül lesz barátnője, találnak mást a szülők, amin balhézhatnak. Ők gazdagok, mi szegények. Mintha arról szólna minden, hogy azt keresse az ember, mennyiben mások a többiek, és lehessen gyűlölködni.

Empátia nevelés megvalósul, csak éppen annyira ez a téma van előtérben, hogy a szórakoztatás elmarad mellőle. A szerelmi szál sovány, és nem hozott sem drámai, sem megható vagy akár romantikus, esetleg komikus elemeket. Kevés is a cselekmény. Bár férfi a szerző, meglepően sok a lelki és belső gyötrődő rész.

A kamaszok azonban szimpatikusak, nincs igazán negatív szereplő sem.

Egyszer el lehetett olvasni, de a családban Nicola a jobb író.

Yoon: Frank Li és a szerelem - Mint ifjúsági: 60% létkérdések és szerelmek, könnyed stílusban. Kissé talán egysíkú témában.

Szubjektíven: 55% a rasszizmus témája nagyon túl van benne pörgetve, a vége is mesés.

Igazságosztós, múlttal szembenéző, szerelmes.

Matt életét meghatározta az apja története. A bunyósé, aki elhitte, hogy 40-en felül is bajnok lehet belőle, pedig csak játszottak vele, hogy a fogadásokon sok pénzt nyerjenek. Le kellett volna feküdnie – nem tette. Megölték érte, és ügyvédnek tanuló, vak fia élete új fordulatot vett. A rendőrség nem tudott igazságot szolgáltatni. Miközben Matt látszólag folytatta az életét, lediplomázott és a barátjával ügyvédi irodát nyitott, egy új, éjszakai ént is felépített. Ő lett a Fenegyerek, aki elszámolt azokkal, akikkel a törvénynek nem sikerült. A vaksága igaz volt, ám az anyag, mely a szeme világát elvette, egyéb érzékeit emberfelettivé tette. Matt pedig edzett, hogy fizikailag is bírja a harcokat. Már hírneve kezdett lenni, amikor az ügyvédi irodába felvett titkárnő, Karen megdobogtatta a szívét. Fenegyerek és Matt, a bűnözőkkel is felvenni a harcot és a magánéletben is boldognak lenni, úgy tűnt, megvalósulhat.

A történetek újramesélhetők, megújulhatnak. Minden korszak olyanná alakíthatja, ami nekik legjobban megfelel. Zsánertől függetlenül egy-egy hős történetét mindig el lehet mondani másképpen. A képregényekre is igaz ez – még csak multiverzumokban sem kell gondolkodni, hogy új színeket adjanak egy-egy karakternek.

Daredevil, a magyar fordításban Fenegyerek egy vörös ördög jelmezben üldözi New York utcáin a bűnt. Marvel karakter, és Frank Lee sokat tett azért, hogy ez a karakter olyan legyen, amilyennek ismerjük. Így a jelen kiadásban nagyon tudtam értékelni, hogy ő az, aki az előhangot jegyzi. A dicsérő szavai után lehetett bizakodni, hogy színvonalas a történet.

Loeb olyan képregényeket jegyez, melyekben szó szerint új színeket ad a klasszikus Marvel hősöknek. A zöld Hulk tőle szürke színt kapott, a vörös Fenegyerek pedig sárgát. Ahogy Hulk esetében is tette, a kezdeteket meséli el újra. Amikor Fenegyerek még nem híresség és befutott igazságosztó, hanem az első lépéseket teszi meg a legendává válás felé.

Loeb otthonosan mozog a Marvel Univerzumban, és e történeten belül is megmozgat más történetekből ismerős figurákat. Matt ügyvédi irodájának ki lesz az első ügyfele? A Fantasztikus Négyes. Az egyik ellenfele, akivel meg kell küzdenie, a Bagoly. De viaskodik Elektróval is, aki klasszikusan Pókember ellenfele. De fel lehet fedezni más ismerősöket is, mindenkit nem leplezek már most le. Ha valaki szereti a Marvel történeteket, tudja értékelni ezeket a kikacsintásokat.

Igaz az is, hogy hasonló az alaphelyzet, mint a Hulk: Szürke esetében. Ha egy aforizmával akarok élni: Keresd a nőt! Hulk számára Betty, Fenegyerek számára Karen az, aki miatt most átgondolja a múltat. Bruce egy pszichológussal beszélgetett Betty halála után, és gondolta át a dolgokat. Karen sincs már, és Matt egy levelet ír neki. Majdnem ugyanaz a keret.

A hősi tettek miatt van benne akció, Karen miatt érzelmek. Jót tesz a képregénynek, ahogy ez a kettő ötvöződik. Az egyik izgalmas és kalandos, a másik emberi. Az csak a személyes kínom, hogy Karen nagyon nem szimpatikus a számomra. Biztos a sorozatból hoztam az ellenérzéseim, ahol rühellem a Karent életre keltő színésznőt.

A történet tehát rendben van, arra nincs panasz. Ugyan Karen karaktere nem tetszett, de erre előzetesen számítottam is. Előítéletes vagyok irányába.

A grafika már nehezebb dió. Sokkal inkább tetszett, mint a Hulk képregény. A címlapok jól sikerültek, és a mozgás dinamikáját is sikeresen megragadta a rajzoló. Maguk a figurák, amelyek ha nem is bántják a szemem, de nem is tetszettek. Az arcok legkevésbé, de máskor az emberi alakokkal is voltak fenntartásaim. Tudom, nem minden képregény olyan rajzokkal készül, mint a Thor: A mennydörgés istene, ha már Marvel.

Összességében azonban egy kellemes képregény volt ez, ami tetszett is.

Loeb: Fenegyerek – Sárga - Mint képregény: 75% új oldalról mesél el egy ismert történetet, érzelmekkel és akciókkal.

Szubjektíven: 65% Karen nem éppen a kedvenc szereplőm, a rajzok se pont az ízlésem.

Kamaszos, középiskolai, zaklatós.

Robert kamasz, aki a barátaival van bulizni. Már hazafelé indulna, amikor feltűnik neki, hogy a telefonját elhagyta. Szerencsére megtalálja, és már a mobiljával megy haza. Másnap viszont azt kell tapasztalnia, hogy még a barátai is tartják tőle a távolságot. Sokan beszólnak neki, és úgy tesznek, mintha valami komoly bűnt követett volna el. Meg kell kérdeznie, mi történt. Valaki az ő telefonjával készített egy fotót, és feltette a fiú oldalára. A kép két osztálytársukat ábrázolja, csókolózva. A botrányt az okozta, hogy ők mindketten mással járnak, és most szakítottak velük, mert Robert beárulta őket. A fiú hiába mondja el, hogy ő nem tett semmit, nem hisznek neki. Egyre durvábban kezdik el zaklatni, és amikor egy maszkos a neten kiáll mellette, még jobban elvadul a helyzet. Az egyetlen kiút, ha rájön, ki tette ki a nevében a képet és leleplezi.

A Scolar kamaszoknak szóló zsebkönyvei közül eddig 4 jelent meg, sorszám szerint ez a 3. darab. Erre is igaz, hogy egy tipikus, korunkra jellemző problémát állít középpontba, és ez is német történet.

Ami csak azért zavaró, mert tele van a kötet utalásokkal. Robert szereti a zenét, és rengetegszer találkozni azzal, mit hallgat éppen. Olyan sikeresen helyi zenéket és bandákat szeret, hogy semmi nem volt benne, amit ismertem volna. Általában nem akadok fent ilyesmin, még ötleteket is merítek, mit kellene meghallgatnom/néznem. De itt azért, hogy semmi nincs, amit ismernék… Ok, fiú a szerencsétlen, nem fog csajos zenéket hallgatni, de miért nem tud legalább egy olyat, ami világszinten ismert? Így nem kedvet kaptam a zenehallgatáshoz, inkább felhúztam magam. Gondolom, eredeti német közegben otthonosságot teremt. Nálam nem.

Ha már az idegeim húzásánál tartunk – a 4 kötetből ez volt az eddigi leggyengébb. Köszönhetően annak, hogy ennek van a legkomolytalanabb konfliktusa. Igen, az iskolai zaklatás komoly, de itt egy közölt fotón akad ki mindenki ennyire? Nem is pikáns, hogy korhatáros tartalma legyen. Számomra nem hiteles, hogy az egész közösség, még a fiú focicsapatának vezetősége is megrója. Túlzott. A reakciók alapján szexvideót kellett volna terjesztenie, vagy összevágnia valami gyalázkodó üzenetet. Az meg csak fokozza a helyzetet, hogy Robert ártatlan, de ez senkit nem érdekel. Még a rendőrség is bűnösként kezeli – ezért kijött itt a rendőrség. Vicc.

Kicsit azt is érzem, hogy nem a megfelelő személyre haragszik itt mindenki. Az a lány és az a fiú csalta meg a párját. Nem kényszerítette őket senki, hogy titokban összejöjjenek és csaljanak. Ők csinálták! Nem így kellett volna kiderülnie, de mégiscsak ők voltak, akik hibáztak. Mégis, őket kezelik áldozatként. Vagyis, ebben a regényben a cinkosok a jófiúk. Mindenki tudja, hogy csalók, csak a szerencsétlen szerelmeik nem. De mindenki úgy tesz, mintha rendben lenne. De attól még nem lesznek rendben! Hogy is van az a vers? Vétkesek közt cinkos, aki néma? Kiakaszt, hogy ennek a könyvnek nem ez a logikája.

Nem jó az üzenet, emiatt. Plusz, sokat kapunk Robert szenvedéseiből, miközben a cselekmény hirtelen és nagyokat ugrik. A semmiből elválnak a fiú szülei. Egyetlen, szinte mesebeli húzással meglesz az igazi felelős.

Annyira felhúzott a félresikerült üzenet, hogy azzal nem is tudtam foglalkozni, különben milyenek a szereplők. Nem is nagyon fontos, mert itt egy helyzet, egy zaklatási hullám és annak következményei a fontosak. Elég üres is mindenki, 2-3 tulajdonsággal jellemezhető, vagy annyival sem.

Nagyon nem az én kötetem volt, és kamaszoknak se ajánlom. Ne neveljünk cinkosokat!

Höra: Célkeresztben - Mint ifjúsági: 20% még az üzenete sem tisztán pozitív, össze is van csapva kissé.

Szubjektíven: 10% nem szerettem a szövegét, a konfliktusait és főleg nem a konfliktusát.