Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Marshall: Ismerősnek jelölt

2019. március 06. - BBerni86

Netes, osztálytalálkozós, régi titkos, zaklatós.

Louise élete kétszer is nagyot fordult. Egyszer kamaszkorában, egyszer két éve. Kisfia apja, a szeretett férje elhagyta egy másik nőért. Csak most kezd el jobban lenni, és próbálni a világ felé nyitni. De akkor kap egy ismerősnek jelölést a Facebook-on. Maria jelölte be, aki több mint 20 éve halott. Akinek a haláláért máig hibáztatja magát, és súlyos titkot őriz iskolai zaklatásról és egy végzetes bál éjszakáról. Ugyanekkor elhívják az iskolai ismerosnek_jelolt.jpgosztálytalálkozóra is. A nő egyre nagyobb veszélyben érzi magát, valaki figyelemmel kíséri, fenyegető üzeneteket küld, és mintha ismerné a múltja titkait. Lehet, hogy Maria még él és eljött bosszút állni? Miközben Louise próbál nyomozni a középiskolában történtek után, egyre közeledik a találkozó dátuma is.

Újabb női thrillert tehetünk a polcra, és Laura Marshall kötete a korrektek közé tartozik. Olvasmányos, női témákat is boncol, jó a dinamikája.

Két téma van a középpontjában: kiemelten az iskolai zaklatás. Annak több formája, hatása. Elsősorban női szemszögből, mert azért van különbség itt is a nemek között. A regényből is kiindulva a lányok alattomosabbak. Ha a fiúknak nem tetszel, előbb fognak fizikailag is neked menni, fellökni és megütni, mint pszichésen tönkretenni minden szabad perced. A lányok ellenben? Ha az Ismerősnek jelölt példáinál maradunk, a pletyka a legkevesebb. Hirtelen használt tampon bukkan fel a táskádban, és hasonlók.

Marshall nagyon jól megfogja, hogyan járul mindehhez a csoport nyomása. Hogy lesz zaklató egy olyan lány is, aki különben a barátod lehetne. Mit érez, aki elszenvedi, és aki zaklat. Nekem kifejezetten tetszett, ahogy Louise a zaklatók oldalán találja magát, miközben ő nem egy tipikus zaklató. Sajnálja Mariát, az elején barátkozik vele, csak a csoport nyomása képes változtatni a viselkedésén.

Engem a regény ez a része, a középiskola jobban meg is fogott, mint a jelen. Ugyan érdekes, ahogy egyre nő a nyomás, de Louise nem egy hivatásos nyomozó, csak kérdezgeti az embereket és kombinál. Meg egyre jobban retteg.

A regény másik témája a végére érkezik, és nincs előtte logikai kapocs. A nők kihasználása, házasságon belüli erőszak – de a semmiből felvezetve. Louise majd beleroppan, hogy Sam elhagyta, és nosztalgiázik. Milyen jól éltek, mennyire szerették egymást, még a szex is hiányzik neki. Aztán a végére kiderül, ami. Én meg fogom a fejem, és nem értem. Ok, Marshall meg akart lepni, de szerintem nem kellene olyan csavart beletenni, ami ellent mond annak, amit korábban állított! Azt meg ne mondja nekem senki, hogy bárkinek is hiányozna egy olyan kapcsolat, amit megtudtunk Louise és Sam viszonyáról!

De az tetszett, hogy egyszerre igyekszik pszichésen és cselekményben is pörgetni a szerző az eseményeket. Fontos, mit hogyan él meg Louise, de történnek is vele dolgok. Lehet, hogy az egy újabb fenyegető e-mailt jelent, de az mozgatja majd a történéseket.

Jó a könyv hangulata is, Marshall tud feszültséget teremteni. Átadja, hogy Louise mennyire veszélyben érzi magát. Jó a titokkeltés is, ha a megoldás nem is a kedvencem lett.

Itt még a karaktereket se utáltam, csak a végét kell még emésztenem. Összességében korrekt.

 

Marshall: Ismerősnek jelölt - Mint női thriller: 80% feszült történet. Érzelemben, cselekményben is pörög, a vég logikátlan.

Szubjektíven: 75% lekötött, tetszett is, de a vége kiakasztott. Utálom a derült égből villámot!

Idézzünk!

A halál nem kérdi, neked mikor kényelmes. És ha már idősebb leszel, és visszanézel, rá fogsz jönni, hogy az élet sem. (Fabiaschi: Szerettem élni)

 

Az ember egyedül születik, egyedül él és egyedül hal meg. Ha idelent kibírtam egy rettenetesen hosszú, keserves életet, miért ne tudnám majd a halált is elviselni? Bűnös vagyok! Legalább lesz majd mit az Istennek megbocsátani. (Hunyady: Oroszlán és gödölye)

 

Tukikám, amikor te megszülettél, az ördög tutira felkiáltott, hogy „Basszus! Konkurencia!” (Waltner: Tukorfalat)

 

Ezzel pedig bebörtönzik a gyerekeiket. A börtönlakókat pedig, mintha csak egy elmegyógyintézetben lennének, folyamatosan bezárva tartják és benyugtatózzák mobiltelefonokkal, számítógépekkel, tabletekkel, tévékkel, közösségi oldalakkal meg a többivel. (Simmons: Dermesztő nyár)

 

Egymásra fogtunk kardot, mert egyikünknek sem volt bátorsága, hogy ellene ragadjon fegyvert. (Adeyemi: Vér és csont gyermekei)

 

Freddie úgy gondolta, a rock show-műsor is lehet, hogy olyan élménnyel gazdagíthat, ami minden szempontból elvarázsol. (Richards & Langthorne: Bohém rapszódia)

 

Néha a dolgok először jónak tűnnek, de aztán megtanuljuk a leckét. hogy nem minden olyan jó, mint amilyennek először látszik. (Carlson: A karácsonyi macska)

 

Semmi nem olyan egyszerű, mint az ostoba emberek hiszik. Lehetséges, hogy ez az univerzum egyik alaptörvénye. (Simmons: Dermesztő nyár)

 

Hát, most gyakorlatilag önállóbb vagyok, mint valaha, hisz most nincs senkim, aki gondoskodna rólam. Et a függetlenség így, hogy az ember nem maga választja, egyáltalán nem felszabadító érzés. Kihajítottak, mint a szavatosságát vesztett tejet. (Fabiaschi: Szerettem élni)

Cowell: Így neveld a sárkányodat

Kalandos, állatnevelős, vikinges, gyerekes.

Hablaty Hibbant sziget viking vezérének a fia, így mindenki őt tekinti a sziget reménységének, a következő főnöknek, akinek hőssé kell válnia. Csak éppen Hablaty nem egy hős alkat. Vézna, szereti megfigyelni a sárkányokat, és inkább az eszére, mint a nem létező izmaira hallgat. Ideges is, hogy meg kell kezdenie a beavatási próbákat. Első lépésként be kell fognia egy saját sárkányt, akit be kell idomítania. A helyére pályázó igy_neveld1.jpgTakonypóc már gúnyolja is, amint meglátja a fiú kicsi, fogatlan közönséges sárkányát. Ráadásul a tankönyv tanácsa nem is működik Fogatlannal. Így Hablaty, aki beszéli a sárkányok nyelvét, más módszerrel próbálkozik. A vizsga napja egyre közeledik, és egy nem várt veszedelmet is le kell győznie a vikingeknek…

Ahogy ígértem, beszereztem a Cowell sorozatot, úgyhogy most neki is kezdünk az Így neveld a sárkányod regényeknek. Azt máris el kell mondanom, hogy aki a mesét akarja írásban viszont látni, kénytelen lesz egy DreamWorks mesekönyvet beszerezni! Mert ugyan Cowell eredeti történetében is találunk olyasmiket, amiket a DreamWorks felhasznált, de lényegében teljesen más a két sztori.

Először is, itt más a társadalom. A vikingek nem ellenségként tekintenek a sárkányokra, ahogy eleinte a mesében. Sokkal kisebbek is a mesebelieknél. Befogják őket, és egyfajta vadászmadarat nevelnek belőlük. Kicsik ahhoz is, hogy lovagoljanak rajtuk. Emlékeztek még a próbákra, amiket ki kellett állnia a viking növendékeknek? Nos, itt sárkányidomítás a lecke a gyilkolás helyett.

Más abban is, hogy itt nincs Astrid. Most, hogy így belegondolok, Hablaty anyja az egyetlen nő benne, aki szintén nagyon más, mint a mesében. Fogatlan is teljesen más: a mesében Éjfúria, a legritkább sárkány. A regényben meg egy kis vézna, közönséges sárkány, amiért kinevetik a gazdáját.

Mindezek ellenére a történet működik és jó is. Mert másként, de arról mesél, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját erősségeit és módszereit, mernie kell akár eltérni a hagyományoktól is. Időnként új utakat kell keresni. A nyers erőszak helyett az eszesség és a barátság diadalát hirdeti ez a mese.

Kalandos és humoros a cselekmény is, ami még gyerekbarát szerkezetet is kapott. Egy-egy fejezet barátain rövid, de tele van eseményekkel és gyakran mosolyogtat is a szerző. Inkább szituációkkal, de akad benne nyelvi humor is.

A szereplői most is szerethetőek, és kevésbé mesések. Ha belegondolok, egyedül Hablaty az, aki mesebeli hős. Rárímel a mesebeli legkisebb királyfira, akinek senki nem adott semmi esélyt, aztán mégis övé lesz majd a korona, a széplány meg a dicsőség. Van is rá utalás, hogy ő lesz az utolsó viking Hős, csak egy más típusú hős, mint akit most sztárolnak.

Valahol az is pozitív, hogy vannak benne rajzok. Érdekesebbé teszi a kötetet, csak éppen nekem nagyon nem tetszenek ezek az elnagyolt alakok. Olyan, mintha egy gyerek rajzolta volna, nem egy grafikus.

De ahogy a szöveg helyenként rárímelt a mesére… ezért is, de magáért is tetszett, folyt.köv!

 

Cowell: Így neveld a sárkányodat - Mint gyerekkönyv: 95% humoros, kalandos, ötletes történet, amiből a kicsik még tanulnak is.

Szubjektíven: 90% jópofa, szórakoztató, nem zavar, hogy más, mint a film. De a rajzok…

5 regény, amit el kell olvasnod

Kids in War

5: Collins: Az éhezők viadala sorozat - volt egy nagy háború, és a nyertes újraértelmezte a társadalmat. Saját 5_9.jpgmaguk lettek a Központ, akik a többi országrész között leosztották a munkákat. Voltak, akik a halásztak, mások fejlesztettek, és a legszegényebbek bányásztak, termeltek. A zsarnoki uralmat betetőzve minden évben minden körzetből egy kamaszfiú és lány a Központba kellett menjen, egy halálos viadalra, melynek csak egy túlélője lehet. Míg nem jött egy lány, aki jelképpé lett. Aki elindított egy lázadást, melyben a kamaszok, gyerekek lettek katonák egy jobb jövőért.

4_12.jpg4: Gaál: Battleground Zero - milyen a világ? Egy katasztrófa. Az emberek egymást ölik vallásért, rasszért, vagyonért. A technikai fejlődés mindig valami szörnyűséget is hoz magával. Az atom jó energiára, de bombának is. Hogy lehetne egy jobb világot teremteni? A gyerekek egy hálózaton kidolgozzák a megoldást, egy új világrendet. Csak a felnőttek számára ez rossz hír: az új rendszer megszületéséhez a réginek vesznie kell, és a rugalmatlan felnőttekre kiírtás vár. Üdv a felnőttek elleni háborúban!

3: Fukui: Truancy - a gyerekeket egy fasiszta rendszerben nevelik. Szigorú szabályok vannak, a megszegésükért 3_10.jpgkomoly büntetés jár. Aki kicsit is más, azt elintézik. De nem minden gyerek tűri ezt birkaként. Ők létrehoztak egy titkos hálózatot, és harcba szállnak a 2_14.jpgrendszerrel.Afféle mini terroristaként nem félnek a vérontástól sem. Így termelik ki a saját elpusztítójuk is: egy akcióban meghalt egy kamaszfiú családja, aki bosszút esküszik. Beépül, egyre feljebb tör a hierarchiába is. Hinni kezd bennük. De félre lehet-e tenni a bosszút?

2: Shusterman: Bontásra ítélve - a sebészet már ott tart, hogy az emberi testet képesek darabokra szedni, és másoknak adni a testrészeket. A szülőknek joguk van arra, hogy egy gyermeket 18 éves koráig bontásra ítéljék. Rosszul tanulsz, lázadni mersz? A következő pillanatban már a bontótelepen találod magad, ahol szó szerint szétszednek és másnak adják a szerveid. Aki tudja, hogy ez vár rá, igyekszik menekülni. Mint a regény kamasz hősei is. Az egyetlen reményük egy titkos szervezet, akik megmentenék őket. De rá kell jönniük, a cél nem a menekülés. Hanem a szembeszállás, harcolni valami jobbért, emberibbért.

1-1_7.jpg1: Kósun: Battle Royale - már az ókori Rómában is tudták, mi 1-2_7.jpgkell a népnek. Kenyér és cirkusz. A disztópikus Japánban pedig megtalálták a tökéletes cirkuszt a gazdagoknak, amit társadalmi üzenetként is le lehetett adni. Minden évben egy középiskolai osztályt kiválasztanak egy kísérletre. Elviszik őket egy lakatlan szigetre, mindenkinek adnak egyetlen segédeszközt. Lesz, akinek GPS jut, másnak fegyver, de kések és fejsze, mindenféle holmi rejtőzhet a hátizsákban. A feladat egyszerű: éld túl! Minden osztálytársad ellenfél, mert a végén csak egy túlélő lehet. ÉS meg kell ölnötök egymást, mert ha nem, a nyakatokra tett pánttal mindenki felrobbantható. És mi az igazi cél? A gazdagok fogadnak, ki nyer. De idén valami más lesz. Mert van olyan gyerek, aki felismeri, a rendszer ellen kell harcolnia. Ezt a Battle Royale-t senki nem feledi könnyen...

Richards & Langthorne: Bohém rapszódia

Freddie Mercury élete, halála és öröksége

Zenés, karrieres, betegséggel küzdős, sztáros.

Indiai származású, jó módú család volt a Bulsara Zanzibáron. Két gyermekük született: egy kisfiú, majd pár évvel később egy lány. A fiút már gyermekként bentlakásos iskolába íratták, Indiába. Itt kapta a becenevét, amire le is cserélte a szüleitől kapott nevét: Freddie. Már kamasz, amikor a család Angliába költözik a megváltozott politikai helyzet miatt. Ekkor már tudta, hogy a zene lesz az élete, sztár akart lenni. A művészeti iskola mellett kereste a lehetőségeket, és nagyon be akart kerülni a Smile zenekarba. Idővel összejött, és a zenekar, de ő is nevet váltott. bohem_rapszodia.jpgMegszületett a Queen és Freddy Mercury. Egy sikertörténet vette kezdetét, melybe a szexuális identitásának rejtegetése, majd egy szörnyű betegség előretörése jelentette a zárlatot. Egy nagy karrier, egy útját kereső zseni, és egy pusztító kór története.

A PR nagyon fontos. Ezt ezen a köteten keresztül is meg tudom mutatni. Mikor jelent meg? Amikor a Bohém rapszódia tarolt a mozikban. Mi is a címe? Mint a filmé. Noha, eredetileg ez a kötet egy másik híres Queen nóta címét viselte: Somebody to love. De a filmmel össze kell csengenie, így megváltoztatták. És most, hogy Rami Malek begyűjtötte az Oscart, újabb reklámokat kap ezzel a kötet. Láthatjátok, a PR igenis fontos!

De ez a kötet enélkül is korrekt. Nagyon alapos munka, ha kicsit tágítani is kell a témát, amiről szól. Mert ez nem csak Freddie Mercury története. Hanem a betegségé is, ami kioltotta a csillagot: az AIDS történelmét is megírta a szerzőpáros, párhuzamosan Mercury életével.

Így tulajdonképpen két regényt olvashatunk, egyben. Mindkettőre igaz, hogy nagyon alapos munka. Rengeteg forrásanyagot dolgoztak fel, tele van a kötet hivatkozásokkal. Legyenek azok cikkek, interjúk, vagy akár dalszövegek. Mindez azonban nem megy a regényszerűség rovására. Meglepően olvasmányos lett a kötet.

A cselekmény lineárisan halad előre, csak abban játszik kicsit, hogy párhuzamosan elmeséli, mi történt a Queen és Mercury életében, miközben hol tart az AIDS terjedése és pusztítása. Így az életrajzi regényen túl egy nagyon izgalmas társadalmi körképet is kapunk. Amiben ugyanúgy belefér a dekadens körök mindennapjainak bemutatása, mint az előítéletek, társadalmi megmozdulások bemutatása. Azt például tudjátok, ki volt az első Angliában, aki tett valamit azért, hogy az AIDS-ben szenvedőket ne csak halálra való drogosoknak és melegeknek lássa a világ? Lady Diana. Ebben a regényben erről is bőven esik szó.

De ami az igazi középpont, ami nekem sokkal jobban tetszett ezeknél, az a Queen története. Hogyan születtek a híres dalaik, milyen volt a mögöttük álló PR gépezet, milyenek voltak ők maguk, és még sorolhatnám. Annyira sokakat megszólaltat a szerzőpáros, hogy képet kaphatunk a történetükről, a mindennapokról, a nagy pillanatokról és a mindennapokról.

Közben pedig pszichológiai igényességgel megrajzolják Freddie Mercury portréját. Itt vannak a botrányai, a tettei, de keresik az indokokat is, miért és hogyan lett ilyen személyiség. Nem hőst faragnak, hanem megmutatják a színpadon álló zsenit, és az embert, aki mindezek mögött volt.

És a regény két vonala össze is ér. Nekem talán ez nem tetszett, erőszakos a következtetés.

Már csak zenélnie kellene, hogy még nagyobb legyen az élmény. Nekem tetszett.

 

Richards & Langthorne: Bohém rapszódia – Mint dokumentumregény: 100% regényszerű, de sok tényanyaggal és interjúval, képekkel.

Szubjektíven: 90% a Mercury életrajz, a híres dalok története lekötött, az AIDS kevésbé.

Várható heti megjelenések

- Titokzatos és tüzes - maffiacsaládos Rómeó és Júlia a Könyvmolyképzőtől.

- Kiút a sötétségből - thriller, szintén a Könyvmolyképző jóvoltából.

- Mielőtt meghaltam - Gabo, női thriller.

- A végtelen éjszaka városa - Pendergast újabb esete a General Press prezentálásában.

- A blackwateri világítóhajó - az új Tóibin kötet, a Park Kiadótól.

- Bomlás - Animus thriller, skandináv szerzőtől.

- Egy fiú élete - a Fumax fantasy regénye.

- A fekete lap napja - a Wild Cards 3. része a Libritől, ha jön. Mert általában ezek a regények csúsznak.

- Hollóvér - dark fantasy az Agavétól.

Visszanéz7ő

9. hét

Február

25. Hahner: Hatalmasok gyermekkora - ismeretterjesztő 5/4

26. Kushner: A Mars Klub - kortárs 5/3

27. Adeyemi: Vér és csont gyermekei - YA fantasy 5/3,5

28. Simmons: Dermesztő nyár - thriller 5/4

Március

1. R. Kelényi: Egy hajszálon múlt - női komédia 5/3

2. Fabiaschi: Szerettem élni - dráma 5/2,5

    Hunyady: oroszlán és gödölye - történelmi 5/4

3. Waltner: Tukorfalat - humoros 5/4

    Carlson: A karácsonyi macska - dramedy 5/5

Ez volt a 9. héten.

Tovább

Carlson: A karácsonyi macska

Örökséges, otthont keresős, cicás, útválasztós.

Garrison Brown keresi a helyét a világban. Egyetem után önkéntes munkát végzett Afrikában, majd hazatért, és állást keres. Már éppen megcsillan egy lehetőség, amikor egy családi tragédia visszavezeti a városba, ahol felnőtt. Nagyanyja, aki a szülei halála után megához vette és felnevelte, elhunyt. Garrison örökli mindenét, és egy a_karacsonyi_macska.jpgkívánságot, amit nincs szíve megtagadni. Gram imádta a macskáit, sok is volt neki. Mivel Garrison allergiás rájuk, azt nem várta, hogy megtartja őket. De azt igen, hogy jó otthont talál nekik. Még listát is írt, milyen feltételeknek kell teljesülnie, hogy valaki egy cicus új gazdája lehessen. Garrison beleveti magát a keresésbe, miközben az egyik cica (Harry) és egy helyes környékbeli lány is a szívéhez kezd nőni. Lehet, hogy haza kellett térnie, hogy a jövőjére leljen?

Ha karácsony környékén járnánk, akkor állatbarátoknak két könyv lenne, amit nagyon ajánlanék. Az egyik a Karácsonyi kutyavásár, a másik pedig ez a kötet lenne. Talán nem egy irodalmi remekmű, a cselekménybe is bele lehet kötni, de annyira tele van szívvel és ünnepi hangulattal, hogy igazán az ünnepekre való csemege.

De így is, a tavasz közeledtével is jó kis olvasmány tud ez lenni.

Egyrészt, nagyon könnyed. A szöveg, de a cselekménye is olvastatja magát. Nincsenek benne sem nagy konfliktusok, sem nagy tragédiák, igazából az események is csendesen folydogálnak. De azért van súlyuk, és lehet drukkolni a szereplőkért. A szerelmi szál szinte csak jelzés értékű, de azért van. A macskás jelenetek sincsenek eltúlozva, de azért érteni fogjuk, hogyan szereti meg az allergia ellenére is Garrison az utolsónak maradt macsekot, és a többi gazda is hogyan kapcsolódik az új kedvencéhez.

Vannak benne humoros részek, de érint komolyabb témákat is. Ha rá kellene böknöm a regény vezérkonfliktusára, a fő témájára, Garrison útkeresése lenne az. Akinek most el kell döntenie, merre haladjon tovább az élete, mivel akar foglalkozni, kikkel akarja megosztani az életét. Egy nagyon szimpatikus fiatalember, akinek szívből lehet drukkolni. Aki előtt különben itt nyíl egyenes az út, csak neki ezt egy kis idő észrevenni. De mellette találunk olyanokat is, mint a különben tehetséges fekete fiú, aki a drog poklába kerül, és most próbál talpra állni. Vagy az asszony története, aki egyedül marad, és a macskáitól kapja meg azt a pluszt, ami máskülönben nem lenne meg az életében.

Valahol mindenkinek kell a szeretet és a törődés, és a regény szépen megmutatja, hogy ezt egy házi kedvenc is megadhatja. Itt éppen cicák, de ahány féle van belőlük, annyi mindent adnak a gazdáiknak. A szótlan, nagyon magának való kamasz beszélgetni kezd a sokat nyávogó cicával. A házaspár, akiknek nem sikerül a gyerekvállalás, a házimacskát kényeztetik. Arról már nem is beszélve, amikor a helyes környékbeli lány beleszerelmesedik annyira a cicusba, hogy a gazdáját is észrevegye egy ponton.

Szóval, igen. Van benne mesefaktor, és ahogy minden elrendeződik az ünnepekre, az már valóságos giccs. De még így is nagyon szerethető, és bőven van benne annyi plusz, hogy ne legyen zavaró a teljes happy end sem.

Kellemes kis kikapcsolódás, kutyásoknak is – én se vagyok macskapárti, de a regény tetszett.

 

Carlson: A karácsonyi macska - Mint dramedy: 85% könnyed, szórakoztató, de komoly kérdéseket is érint. Állatszerető.

Szubjektíven: 90% szerettem a karaktereit, a cicákat is, bár néha giccsbe hajlott.

Waltner: Tukorfalat

Kutyás, állatmentős, barátságos.

Tuki élete nem indult könnyen. Egy mocskos pajtában született, tenyésztésre tartott szülőktől. Mint oly sok tukorfalat.jpghasonbőrű társának, neki is lett egy fajra jellemző betegsége, a két hátsó lába volt befordult. A gazdájáék nem is próbáltak segíteni rajta, kidobták az utcára. Állatvédők fogták be, és vitték be a spániel mentőkhöz. Akik nem sajnálták az időt és a pénzt, gondozták a kiskutyát, és a műtéteket is elvégeztették, hogy ép kutya lehessen belőle. Közben házi gondozót kapott, a hatalmas állatbarát Manyus személyében. Ő csinálta végig vele a műtéteket, és annyira a szívéhez nőtt az állat, hogy megtartotta harmadik kutyának. Tuki közben celeb eb lett, a blogjának köszönhetően. Ahonnan rendszeresen tudósít a mindennapjairól, állat- és embertársairól, humorral és sok szeretettel.

Az állatmeséknek régi hagyományai vannak. Ha belegondolunk, már az ókorban is léteztek, és mai napig megvannak. Csak, halad a kor, így új módon mesélnek. Már nem csalimesék és műmesék szereplői, bár azért akad néha egy-egy ilyen is, korunkban az állatos blogok és ott megjelenő valós alapú sztorik, melyek kelendőek.

Szavazhatnánk, hogy melyik az ország legismertebb és legszeretettebb blog állata. Én kutyás vagyok, úgyhogy Demény, akit ismerek és olvasok, de van cicás unokatesóm, aki Erzsit követi. És most ráakadtunk Tukira is, aki a spánielesek nagy kedvence. Most már róla is olvashatunk könyves formában is.

Ami számomra azonnal feltűnt, a személyiségek elkülönítése még hangban is. Manyus, vagyis Waltner Magdi saját bejegyzéseket is ír, ha könyvbe nézem, fejezeteket. Ezekben egy kicsit aggódó, hatalmas szívű, de komolyabb nő hangja szólal meg. Viszont, ott vannak a Tuki bejegyzések. Melyeket szintén Waltner ír, csak Tuki nevében. Ezek sokkal vidámabb, humorosabb, állatosabb részek. Ha nem nézed meg, ki a szerző, Tuki vagy Manyus, akkor is érezni fogod a különbséget, és ez nálam piros pontot ér. (Ha Tuki nekem olykor sok is.)

A történetei mindennapiak, de annyira tele vannak szívvel és humorral, hogy mégse mindennapiak. Sikerül megragadniuk valami olyan pluszt az életben, ami sokakban egyszerűen elhal. Ahol egy nehéz helyzetben sem a bajt és a plusz munkát, hanem a lehetőséget látják. Ahol örülnek minden kis apróságnak. Ahol nevetnek, jól érzik magukat, ahol szeretik egymást. Ez az, amire szerintem szomjaznak az emberek. És amiért ezeket az állatos blogokat olvassák. Egy szerethetőbb világ és életmód rajza ez.

Tuki történetei kedvesek, helyesek, de sok mögött nagyon komoly tartalom van. Vegyük csak BélaÚr meséjét! Aki Tuki agyára ment, akit el kellett távolítani a falkából. És jönnek az olyan vicces részek, hogy akarta a szomszéd, macskagyűlölő kutyához áterőszakolni. De ott van mögötte a történet, hogy egy kismacskát hogy hagytak a piacon, vigye, akinek kell! Az emberek annyira felelőtlenek tudnak lenni az állataikkal!

És a szeretettel teli sztorik nevelgetik is az olvasókat. Mit jelent gazdinak lenni, milyen örömöket ad egy állat, de mit kell ehhez biztosítani és megtenni érte.

Olvastatja a nyelvi humora is, Vavyan Fable szintű nyelvújítás van itt, kérem. A személyes kedvencem a makka, nagyanyám macsekjait le is fogom makkázni, ha a közelembe kerülnek.

 

Waltner: Tukorfalat - Mint humoros: 90% tele állatszeretettel, komikus helyzetekkel, karakteres állatokkal.

Szubjektíven: 70% tetszett, ahogy hangot ad az állatoknak, de néha nekem sok volt.

süti beállítások módosítása
Mobil