Kamaszos, bentlakásos iskolás, zenevarázsos, szerelmes.

Rune egy különleges képesség birtokosa. A hangja csodákra képes, és ami másnak a fotografikus memória, neki a zenével működik. Minden dallam az övé, ha egyszer már hallotta. De az angyali hangnak átka van: amint énekelni kezdett, hegedűművész apja komoly beteg lett, és bele is halt. Átok lenne a hangja? Gazdag nagynénje ajánlásával Rune felvételt nyer a különös, francia RoseBlood intézetbe, amely sok tekintetben megidézi az Operaház fantomját. Rune szereti a darabot, és ide érkezve őt is megtalálja a maga fantomja, hegedűvel kísérve az álmait. Nem is sejti, hogy a Fantom nevelt fiával az árnyékból figyeli őt, egy tervet szőve a hangjával. Etalon felismeri a léleklángját a lányban, és a szerelem erejével kész szembeszállni a mesterével is érte.

Alapvetően nincs bajom a klasszikus történetek feldolgozásával, sőt, sokat szeretek is. Az újraírt meséket kifejezettem kedvelem és gyűjtöm őket. Így kíváncsian vártam azt is, a RoseBlood hogyan próbál új életet lehetni az Operaház fantomjába. Bár én nem vagyok akkora rajongó, mint Rune, olvastam én is az eredet regényt, láttam a musicalt és pár feldolgozáshoz is volt már szerencsém.

Erre mégse számítottam. Természetfelettis YA az Operaház fantomjából?

Ha csak egy-egy részletet nézek, még le is tudtam volna nyelni. Az ötlet, hogy a gróf halála után hogyan talál Eric újra Christine-re és kezdenek együtt közös életet, ami tragédiába süllyed. Az energiavámpírok. A lélektársak – vagy lángok, hogy a könyv nyelvezetét használjam. Az iskola, a szerelmi szál. Külön-külön, legyen. De egyben? Nekem sokkoló élmény volt. Azt még mindig nem emésztettem meg, hogy vámpírok lettek. (Ha nem is vérrel táplálkoznak, de akkor is csak vámpírok…)

A történet meg nagyon YA tipikus. A lányka, aki nem ismeri még a saját erejét, megérkezik. A különleges és gyönyörű fiú felfigyel rá, ráébreszti az erejére és együtt elhozzák a rózsaszín happy end ködét. Annyira… banális.

Egész egyszerűen nem tudtam megbarátkozni azzal, ahogy a történet alakul! Főleg, az energiavámpírokkal. Ki ismeri Anita Blake sorozatát Hamilton tollából? Ahogy Jean-Claude eszik vágyakból, itt az van újrajátszva, csak YA köntösben. A lélektársak történet? Komolyan, még egy ifjúsági sorozat is épül erre, aminek minő véletlen, mi a közös címe? Igen, a Lélektársak. Az iskola, ahol nem azok a dolgok, aminek látszanak? Hatalmas természetfeletti YA klisé. Van új elem, de nagyon nem tetszik ez a forma.

A cselekményt untam. Nagyon lassú, alig történik benne valami, és mi is lesz az uralkodó szál? Ó, igen! A szerelem! Tudom, YA, nem kellene nagyobb elvárásomnak lenni, de ezt közbe fájt olvasnom. Tulajdonképpen Rune és Etalon megérinti egymást, és máris ők a végezetes álompár a végzetes nagy szerelemmel… képtelen voltam komolyan venni.

Mondanom se kell, a szereplők se lopták be magukat a szívembe. Senki, még álompasi Etalon se. Vagy Eric, akiben különben a Fantom óta látom a tragikus hőst. Itt nem.

Ha belegondolok, egy poént bírtam. Annyit súgok, Pinokkió. De ennyi.

Azt mondtam már, hogy piros tintával nyomtatták? Tényleg! Nekem csalódás volt.

A rózsa vére RoseBlood - Mint ifjúsági: 50% érdekes, de egyben fura feldolgozás, túl sok klisével, fura nyomtatásban.

Szubjektíven: 20% nem bírom megemészteni. Energiavámpírok? Piros tinta? Happy end?

Tudtam, hogy van egy sötét sarok bennem, ami élvezné, ha mágiával ölhetne, aztán még több után sóvárogna. A sötét mágiát könnyű használni. Könnyű és mókás. Mint a legózás. (Butcher: Teliholdkór)

Nincs talán ember, aki ne vágyna bosszúra, persze ez megmarad a vágyak szintjén. Nem vagyunk Teréz anya gyermekei, fogjuk már fel! (Nemere: Ítélőmester)

Tudta, hogy az élet néha észrevétlen mellénk lép, és értékes ajándékkal tömi tele a zsebünket, rendszerint olyankor, amikor egyáltalán nem is számítunk rá. (Hunyady: Pepito)

• Úristen! – Letolta a napszemüvegét, és kikandikált fölötte. – Az ott Spielberg?

Jem elmosolyodott.

• Csak azt ne mondd, hogy te elájulsz, ha meglátsz egy hírességet, Nat Chapman.
• Ez Spielberg, kicsim – nevetett a férje. – Ez aduval üti az összes nevet, akiket a divatszakma partijain láthatok. (Perry: Ház medencével)

Nem tudom, miért nem hívott be olyan gyakran Murphy. Megvoltak a magam gyanúi, de még nem akadt lehetőségem szembesíteni őt ezekkel. Talán nem olyasmi volt az oka, amit én tettem. Talán sztrájkolnak a szörnyetegek. Na persze! (Butcher: Teliholdkór)

Várvédős, szerelmes, török ellen kiállós.

1532-ben Szulejmán szultán megindul, hogy bevegye Bécs várát. A katasztrófa elkerülhetetlennek tűnik, de egy magyar úr úgy dönt, ő lesz az új Leónidasz. Van egy jelentéktelen vár Szulejmán útjába, amit senki nem vesz komolyan. Apró, kevesen védik. Kőszeg. Jurisich Nikolica ide veszi be magát, és időt akar adni a császárnak, hogy felkészüljön a háborúra, majd a segítségére siessen. Kislányát kimenti innen, de nagykamasz fia, Ádám a szülei mellett marad, maga is katonának áll. Első rajtaütésén civileket is sikerül megmentenie, köztük két nemes kisasszonyt. Julika nemcsak kedves, gyönyörű is. A halál árnyékában a két fiatal egymásba szeret, de a boldogsághoz túl kell élni a törököt, ármányokat és árulókat. És lehet, hogy még ez is kevésnek bizonyul.

Úgy tűnik, ma sincs szerencsém. Sikerült kikapnom még egy regényt, aminek az elolvasása után úgy érzem, mintha megütöttek volna. Az egy dolog, hogy boldog nem lettem tőle, de egyenesen elszomorodtam! Pedig ez elvileg happy end történet! Kőszeg megállította a törököt, Jurisics utána bárói rangot is kapott.

De Hunyady József, ahogy tőle már megszoktam, megint a romantikus regényirodalom eszköztárából válogatott fordulatokat és cselekményt. Ami mit jelent? Nagy szenvedélyeket, de egyben nagy tragédiákat is. A romantikus regényeknél jobban kevesek képesek az ember szívébe tépni. A nevető ember, egy-egy francia romantikát megidéző Jókai kisregény… szépek, de egyben annyira fájdalmasak is! Ilyenkor nem szeretem a nagy tragédiákat.

Fakad ez abból is, hogy nem tud igazán érdekelni a várostrom. Ahhoz tényleg nagyon a topon kell lennie a szerzőnek, hogy egy csatajelenet engem lekössön. Megy Bernard Cornwellnek, de nem minden regényében. David Gemmell, akinek ment az, hogy egyéni küzdelmeket emelt ki, személyessé tette, miközben a nagyobb képet is átfogta – és nem mellesleg fantasy volt. De kifejezetten történelmi regényben… Cornwell. Hunyady se fogott meg, hiába van jól kitalálva, még változatos is, de nem az én világom.

Engem sokkal jobban megfogtak a romantikus nagyregényekből vett magánéleti szálak. Ádám és Julika, ha nagyon giccsesnek is érzem a történetüket. Azért drukkoltam nekik. Ok, erről még valami beugrott, ami lenyomta a hangulatom. Rákerestem, mi történt Kőszeg után Ádámmal. Mondjuk úgy, az se emelte a kedvem.

A karakterek tipikusan romantikus nagyregénybe illőek. Az ármányos végzet asszonya, a hősies fiatal katona, a példakép és nagy harcos vezér, az angyalian tiszta és szerelmes lány. Nincsenek árnyalatok, de nem is igazán ők voltak a fontosak, hanem a helyszín és az ostrom.

Mert mindezen túl ez a kötet mégiscsak arról szól, hogy a magyar hősök kiálltak, iszonyatosan nagy áldozatokat hoztak és nyertek. Mi lett érte a köszönet? Egy levél a legnagyobb vész idején, hogy bocsánat, de magatokra maradtatok, nem megy a segítség! Komolyan, néha elgondolkozom azon, nem lett volna-e jobb, ha egyszer igazán nekimehet a török Bécsnek. Talán jobban megbecsülte volna Bécs a magyar ütközőzónát.

De ez csak az én szemszögem. Hunyady hősöket mutat be, akik példaként ragyognak előttünk, és nincs olyan kicsinyes rosszallás bennük, mint ami bennem felmerült.

Az égig érő vár - Mint történelmi: 70% várostrom, némi karakterépítés. Hazaszeretet, romantikus elemek.

Szubjektíven: 50% elrontotta nekem, hogy utánaolvastam a szereplőknek. Nem happy.

Nagymamás, közértes, környékbelieken segítős.

Piri néni szokás szerint pörög. Mivel szeret emberek között lenni, és egy kis plusz pénz se jönne rosszul, keres valami munkát a nyugdíj mellé. Egy közértbe talál rá a megfelelő állás, ahol hamar megszereti a többieket is, és mindig akad egy olyan vevő, akit helyre tehet, vagy egy jó lélek, akinek segítő kezet nyújthat. Közben a családban is pörögnek az események: az unokájánál érkezik a harmadik baba, a nagyfia nősülni készül és hozza haza a francia menyasszonyt, neki meg lesz egy szívtipró udvarlója. Maradék idejében befogad egy cicát, vele az öt kölykét, és összehozza a jószívű, de kissé szerencsétlen postást az egyik bódés kisasszonnyal, és lakásfelújításba is belefog.

Piri néni visszatért és örülünk neki! Kellenek az ilyen napfényes sztorik! Szeretem a horror és thriller regényeket, de közbe szükség van arra is, hogy a borzalmak mellett tudjunk örülni az élet minden kis apróságának is. Ez benne van Piri néni sztorijaiban, aki kicsit visszaadja az ember életkedvét és a hitét az emberekben!

Mert sajnos olyan világban élünk, ahol hírértéke a szenzációknak, botrányoknak és bajoknak van. Nem ünneplünk – mi megbotránkozni és sírni szeretünk? Néha úgy érzem. Nem is csoda, hogy annyi depressziós és rosszkedvű ember van. De vannak, akik tudják máshogy élni az életet és érdemes ezt-azt ellesni tőlük!

Piri néni pörög ezerrel, ami példa mindenkinek! Nagyon bírom, ahogy folyton ténykedik, és soha nem unatkozik. Élvezi, amit csinál, és nem sajnálja magát. Ha valami baj van, a megoldást keresi, és nem élvezi, hogy a nyomorát reklámozza. Nem is teszi.

Abszolút pozitív életszemlélete van, és bár sok nehéz alakkal összehozza az életet, igyekszik minden citromból limonádét facsarni. Nem engedi lehúzni magát, meglátja mindennek a humoros oldalát is, és annyira szereti az életet, a többi embert! Pedig ez nehéz. De mi az eredmény? Egy boldogabb élet. De most komolyan, miért vagyunk hajlamosak a bajba dagonyázni? Miért a negatív dolgokat látjuk meg? Sokkal boldogabbak lennénk, ha tudnánk ezen a szemléleten változtatni! Nekem se megy ez így, de most kicsit kaptam egy lökést, hogy igenis, meg kell próbálni kicsit máshogy nézni a dolgokat!

A kötet különben felfogható egy laza novellagyűjteménynek, melyben Piri néni elmeséli a különféle kalandjait. A szervező elv az időbeliség, de ha kell, ettől is eltér egy-egy visszaemlékezés kedvéért az elmúlt időkről. Lazán kötődnek össze az események, az előző kötet nélkül is érthető. Sőt, akár össze-vissza is lehetne olvasni, egy-egy rész megáll a maga lábán. Egy-egy életkép, nagyon gyakran egy poénra kihegyezve.

Mert ebben a kötetben egyensúly van abban, hogy életbölcsességeket fogalmaz meg, de mindig úgy tálalva, hogy ne példázat legyen, hanem kellemes, szórakoztató sztori, ami különben még mond is valamit.

Tetszett, ahogy vannak kis kiutalások a mindennapokra. Ez nem mesekörnyezet, hanem a mi Budapestünk. (Ó, te 3-as metró!) Ahol olyan sztorik elevenednek meg, amelyek meg is történhetnének valóban. Nem mesés, hanem erősen realisztikus.

Akinek kell egy kis pozitív életszemlélet, ismerkedjen meg Piri nénivel!

Piri néni 2. - Mint életképek: 90% jópofa, emberszeretettel teli, vicces, miközben reális is, jó karakterekkel.

Szubjektíven: 95% jót mosolyogtam rajta, ráismerni a mindennapokra, de jobb szemlélettel.

Jó hír! Múlt héten végre megjött több csúszó regény is, így azoknak a felsorolása most elmaradhat! Nézzük, mit várunk a héten!

- Amíg a halál el nem választ (General Press, thriller, ez pont csúszó...)

- Vágod? (Menő, ifjúsági)

- Strand, papucs, szerelem (Menő, ifjúsági)

- Szép álmokat, Feketerigó (skandináv krimi, Kossuth, és ez csúszó)

- A hiányzók (thriller, Libri, és ez is be lett már ígérve korábbra)

- Az elrabolt lányok (A hiányzók folytatása a Libritől, és mivel az első rész csúszott, fogadok, hogy ez se jön ki. Komolyan meglepne, ha egyszerre jönne az első 2 rész)

- Lázadók tavasza (fantasy, Menő)

És kérdőjel kerül az olyan kötetek mellé, mint a Sötét erdő, A távolság relatív, Visszatérő végzet és a Tűz hajója. Van esély, hogy a héten is sok csúszó lesz, vagy éppen meglepődök, és a könyvhét előtt kinyomnak még pár dolgot? Igen, június elején a könyvhét is jön! De a könyvheti újdonságokról később.

Nyaralós, gyilkosság felderítős, gazdagok és szépek életes.

Jem Chapman egy ideje nem találja a helyét: a férje kinevezése miatt egy amerikai laphoz fel kellett számolnia londoni cégét és életét. A sok munka miatt Nat keveset van vele, és a nő nagyon szeretne már gyereket is, Nat nem. Békülési ajándékként Nat társbérlettel egy gyönyörű nyaralóba költözteti magukat nyárra. Még állást is talál a nejének: itt él egy neves író, akinek asszisztensre van szüksége. Michael a tavalyi gyilkossági ügyet veszi át újra: Alice, a szépséges fiatalasszony pont abban a medencében fulladt meg, amely Jem bérelt házának kertjében terül el. A nyomozásba Jem az író társául szegődik, és egyre több mocskot bányásznak elő a gazdagok és szépek életéből, azokról az emberekről, akik most Jem barátjának mondják maguk. Alice áldozat vagy elkövető volt? Vagy mindkettő?

Rég akadt már a kezembe Tasmina Perry kötet. Még az Ulpius Kiadó gondozásában olvastam párat, de nem igazán az én stílusom voltak. Akad bennük ugyan egy kis krimi, vagy izgalom, de sokkal erősebb a szerelmi szál és a bulvár faktor. Mondhatni, olyan regényeket ír, melyek kimerítik a csajos strandkönyv fogalmát.

Nagyon röviden a Ház medencével is egy ilyen strandkönyv. Annak jó is.

A történet pont azt tartalmazza, amit egy ilyen regénytől elvárunk. Van benne egy rejtély: Alice megfulladt. Valaki bántotta, vagy baleset volt, esetleg öngyilkosság? Ennek a nyomába ered a hősnő, akinek van egy magánéleti gondja. A házassága, ami kezd zátonyra futni. Ráadásul egy másik férfi is színre lép, az író Michael, akiben megvan az, amit a férjétől már nem kap meg. A nyomozás során pedig a bulvár világba kapunk betekintést: Alice életén keresztül szerelem, zsarolás, szex kerül terítékre.

Már ebből is látszik, hogy a történetben nem a krimi a leghangsúlyosabb. Nem is úgy nyomoz a páros, mint a nyomozók tennék. Pletykákat hallanak, beszélgetnek, semmi törvényszéki bizonyíték vagy bármi hasonló. Az sem logikus, ahogy rájönnek a dolgokra. Közben valaki elszólja magát, ők meg kombinálnak. Nem voltam oda érte. Ellenben a ki-kit szeret és kivel csalja meg a párját, nagyon pörög benne.

Az viszont sokat tesz hozzá, hogy egy olyan luxusvilágban játszódik, amit legfeljebb a filmeken látunk, de nem az életben. Minden sokkal ragyogóbb attól, milyen a környezet. Működik a bulvár faktor: van abban valami izgalom, hogy megleshetjük, a gazdagok hogyan élnek. A szerelmi téma is csak ehhez tesz hozzá.

A szereplők is illenek ebbe a környezetbe. Jem lóg ki innen, aki dolgozni akar, hasznosnak lenni. Michael érti meg őt, aki szintén elhivatott. A többiek beleolvadnak a luxus világba, ahol a bűnöket is másképpen mérik.

Valahol ez Jem és Nat házasságának is a végítélete. Nat ebbe a világba akar tartozni, míg Jem marad a realitás talaján. Egyszerűen mást akarnak az élettől – de amilyen egyszerűen leírom ezt most, olyan nehezen jönnek rá a könyvben.

Hiányzott nekem egy szereplő, akivel szimpatizálhattam volna. A gazdagokat negatívan ábrázolja. Az pedig nem tetszett, ahogy Nat és Jem kapcsolata vergődött, majd véget ért.

Egyszer el lehetett olvasni, de nem igazán a zsánerem. Strandkönyvnek korrekt.

Ház medencével - Mint strandkönyv: 80% krimi, románc, sok bulvár – szórakoztató stílusban, könnyeden.

Szubjektíven: 50% sok szál alakulását nem szerettem, és több krimivel jobban tetszene.

Kalandos, spanyolos, árvás.

A kis Pepito soha nem ismerte a szüleit. Egy árva volt a sok között, akik folyamatosan szenvedtek az egyházi árvaházban. Pepito még szökésbe is belevágott. Hamar örökbe is adják egy környékbeli gazdának, aki híres fukar természetéről. A gyermekeit sem engedi házasodni, minden dolgos kezet otthon akar tudni. Pepito is ingyen rabszolgának kell neki. Akit nagyon megszeret az egyik öreg szolgáló, és ráveszi a gazdát, hadd vigye el magával misére. A fiúra ott figyelnek fel: angyali hangja van. Hamar a gyerekkórus ünnepelt énekese lesz, ami a többi gyerekben irigységet kelt. Addig mesterkednek, míg Pepito utcára kerül. Egy idős bűnöző veszi pártfogásába, akivel az országot járják. Egészen addig, míg a fiú egy barát oldalán csatlakozik a Franco ellen harcolókhoz. Koravén gyermekké érik ott nagyon hamar.

Hunyady József regényeit nemrégen fedeztem fel, de máris levontam egy következtetést, amit a bibliográfiája is sugallt: inkább történelmi regényekben jó. Azok voltak a legsikeresebb munkái, azok éltek meg több kiadás. A Pepito sokkal inkább ifjúsági regény, ha ebben is van némi történelmi szín. És a fentiekből kitalálható, hogy ez tetszett kevésbé.

Pedig nagyon jól indult. Ahogy a történelmi regényeiben is, itt is nagyon pörgeti az eseményeket és gyakran él a romantikus regények érzelmileg szélsőséges, kalandos történetvezetésével. Az első pár fejezetben annyi minden történik, hogy más típusú szerző egy egész regényt megírni ennyi cselekményből.

Ennek megfelelő a regény formátuma is. Kevés leírás, valamivel több párbeszéd és az események gyors haladása tömör jelenetekben. De Hunyady odafigyel arra, hogy közben Pepito is megkapja a maga részeit, így nem csak a gyerek tetteit, hanem a kis lelki világát is fokozatosan leképezi.

Néhol eszembe juttatta Dickens londoni alvilágban elveszett gyermekeit, de egy ponton a Kasztrált című romantikus történelmi regény is felötlött az emlékeimben.

Ha marad ezen a vonalon, a nagy romantikus kalandregényen ifjaknak, még tetszett is volna a regény. Mert jön egy nagy váltás, és onnantól kezdve engem sikerült elvesztenie a történetnek. Tény, a háborús irodalom nekem nem fekszik – most sem jött be.

Pepito ugyanis egy harcoló alakulathoz csatlakozik, és végigéli a spanyol polgárháború egy jelentős szakaszát. Ez még úgy sem tudott lekötni, hogy én voltam az Elesettek Völgyében, és tapasztaltam ott azt a hangulatot, ami elvileg hozzáadhatott volna most az olvasási élményemhez is. A tragikumot, a történelem súlyát, hogy ez mekkora ügy volt, csak éppen a rögtön utána beinduló II. világháború elhomályosította a jelentőségét. Ha belegondolok, a Guernica a legismertebb, amit ismerhetünk a spanyol polgárháború kapcsán. Ezzel kicsit szélesedhet az ismeretanyag, de nekem túlzottan a harctérről és a bajtársiasságról szólt.

Egy-egy jelenetsor azonban ütős. A kis kamaszszerelem a doktornő felé, vagy amikor Juan szembesül a végén a véggel. De ez a kevesebb. A harc engem nem köt le.

A stílusa is gyengébb, bevet olyan formátumokat is, mint a napló. Ami az előzmények után nem működött igazán. Eltűnik a humor, a játékosság, marad a mesélőkedv.

Nekem nem tetszett, de van még történelmi regényem a szerzőtől, azzal próbálkozom inkább.

Pepito - Mint ifjúsági: 60% erős az indulása, de a háború leírása kevésbé színes vagy izgalmas.

Szubjektíven: 40% klasszikus kalandregénynek indul, az tetszett. A háború meg nagyon nem.

Mágiás, gyilkosos, farkasemberre vadászós, összeesküvéses.

Harry Dresden mágus – fel is vállalja, még ha a varázslatban nem hívő világ szélhámosnak is hiszi miatta. De akinek meggyűlik a baja a természetfelettivel, előbb-utóbb eltalál hozzá. Bevételei nagyja a rendőrségtől jött, hiszen a különleges ügyek vezetője, Murphy felismerte, hogy igazából mivel kell harcolnia, és gyakran használta a mágus tudását. De már hónapok óta nem kereste a férfit, a legutóbbi ügyben túl sok mindent hallgatott el a nő elől, aki most bizalmatlan. Amikor azonban brutálisan széttépett holttestek kerülnek elő, kénytelen újra Harry segítségét kérni. Az FBI szerint egy szekta, Harry szerint egy vérfarkas garázdálkodik a környéken. Harry beleveti magát az ügybe, és mire észbe kap, maffiaügyekbe és farkasok közé keveredett – lehet, hogy most kevés lesz a mágia is?

Végre elkezdtek beérkezni a boltokba az új Delta Vision regények, kezdhetek bele jó kis fantasy folytatásokba! Az első választásom a legújabb – nem mintha magyarul olyan sok lett volna – Harry Dresden regény lett. Az első részt még az első kiadáskor olvastam, akkor csalódás volt cseppet. Pont a tévésorozat után néztem, és mivel más, csalódtam.

Most viszont a sorozat emlékei nagyon kopottak már a fejemben, így kaphatott tőlem Harry egy tiszta lapot! Sikerült is élnie vele.

A történet urban fantasy, de nagyon tudtam díjazni, hogy a férfiszerző nem azokat a paneleket domborította ki a műfajban, amit a bestseller női írók szoktak. Ebben is van természetfeletti beleágyazva a hétköznapokba, ebbe is van vér és gyilkosság, még egy nagyon halvány szerelmi szál is. És ez az eltérés: itt nem a szerelem a lényeg, amit nagyon tudtam értékelni. A női szerzők, pár kivétellel, csak alibinek használják az urban fantasy kereteket egy erotikus regénynek. Itt nem ez a helyzet.

Remek kis világot talált ki, és adott nekünk Jim Butcher! A mágia jelen van, de eléggé rejtve, hogy akár tudomást se kelljen venni róla. A természetfeletti lények palettája nagyon színes, és most nagyon tudtam élvezni, ahogy még vérfarkasból is 4-5 féle alfajt kitalált – de ezeket nem mesélem el, mert ötletes, és aki először olvassa, szerintem fogja értékelni a regényben.

A krimi és a kalandok pörögnek, ötletesek. A mágia kicsit borítja a klasszikus krimi elemeket, de így is jó pár megtalálható. Legfeljebb annyi a különbség, hogy amit a CSI tudománnyal és vegyszerekkel old meg, Harry varázslattal.

Ki kell emelni, mennyire jó Butcher stílusa. Tudja keverni a sötétséget, borzongatást a humoros elemekkel. Mert ezen a könyvön nevetni is lehet, míg máskor borzadni, olyan vérfürdőt rendez egy most fel nem fedett személy.

A történetet Harry meséli el nekünk, és folyamatos a belső narrációja. Ami vicces, ön-ironikus, és nagyon jó keretet ad a történéseknek. Nem egyszer kaptam azon magam, hogy egy-egy bekezdést újraolvasok, annyira frappánsan volt megírva, és annyira eltalálta a humorom a szerző.

A karaktereket árnyalja, rejt el bennük fordulatokat is. Tetszett, hogy nagyon kevés olyan figurát használ, akik egyértelműen fekete-fehérek. Butcher árnyal, Harryt is többek között.

Határozottan pozitív csalódás volt, ha jön a 3. rész, jövök vissza vele én is!

Teliholdkór - Mint urban fantasy: 80% jól felépített világa van, működik a krimis szál, humoros is.

Szubjektíven: 85% regényben jobb, mint a sorozat volt! Dresden nagy figura, bírtam!

Más világos, ikervárosos, rejtélyes, gyilkos után nyomozós.

Tyador Borlú felügyelő egy gyilkossághoz száll ki. Az eset rutinügynek tűnik, de nagyon hamar kiderül, hogy sokkal komolyabb kérdések vannak a háttérben. A meggyilkolt lány nem örömlány volt, hanem régészetet tanuló egyetemista. Az a terület érdekelte, amiért a városban ölni is képesek. Beszel és Ul Qoma ikervárosok, együtt léteznek, mégis külön. Két város, egymás mellett, teljesen elkülönülve. És van egy legenda, egy mese, mely szerint a két város között megbújik egy harmadik is, amely a háttérből irányítja a másik kettő életét. A lány ezt a város kutatta – csak nem nyomra is akadt? Borlú kénytelen átmenni a másik városba is, és olyan dolgokra nyílik rá a szeme, melyek átértékelik mindazt, amit a városokról tudott – és természetesen a gyilkosság is új megvilágításba kerül.

Próbálkozom Mieville regényeivel is, de ha őszinte vagyok, eddig csak egy volt, amire könnyű szívvel azt mondom, hogy tetszett. A Patkánykirály. Most itt a leghíresebb regénye, amit a belőle készült sorozat bemutatójára az Agave ki is hozott – a borító különben a sorozatot idézi meg. (Gondolkodom is, a regény ismeretébe belekezdjek-e. Talán télre.)

A város érdekes egy regény. Nem tudom azt mondani egyértelműen, hogy tetszett, ha intellektuálisan sok mindent tudtam is értékelni benne.

Most nagyon eltalálták a borítóra írt méltatást, ennél jobbat ki se tudok találni. Mintha Philip K. Dick és Raymond Chandler szerelemgyerekét Kafka nevelte volna fel. A regény arcait ezzel a hármassal jól meg is lehet nézni.

Dick, hiszen egy olyan jövőbeli világba játszódik, amely nagyon más a mienkhez képest, de sok mindenre rá lehet ismerni benne. Plusz, itt sem a világépítés az első, hanem ahogy erre a világra az ember reagál. Dick is azt nézte, a hétköznapi emberre hogyan hat a vízió. (Azon jókat lehetne vitatkozni, melyikük világképe az ütősebb. Dick közelebb áll hozzám, én rá szavaznék, ha lenne ilyen verseny.)

Chandler, mert a sci-fi környezet mellett ez egy krimi is, amiben Borlú a hagyományos módszerekkel, a noir tipikus magányos farkasait felidézve jár az ügy végére. A nőkkel való kapcsolata, ahogy az igazságérzete végigvezeti az ügyeken, tényleg Chandler világa.

Kafka, és ezt a legnehezebb megfogni, mert ehhez ki kellene elemeznem, hogy él egymás mellett és egyszerre egymás ellen a két város. Beérem annyival, hogy olyan értelmetlen, kusza és összetett az egész, mint ahogy a Perben láttuk a bíróságot és a bürokráciát.

Sok tanulságot le lehet belőle vonni, és az emberi hitekről, elvakultságokról és önző motivációkról is van benne bőven anyag. Sokat agyaltam rajta, tetszene-e nekem egy ilyen világ. De nem tudom elképzelni. Azt a fajta keresztülnézést, amit a város szabályai és szerkezete megkíván, nem hiszem, hogy képes lennék produkálni. Bár ki tudja, az agyunk jó abban, hogy ne lássuk meg, amit nem akarunk…

A világépítése kiváló, jól kitalált. Ezt mutatja az is, hogy a fenti gondolatok futottak át rajtam. A karakterek, a két város, a filozófia minden mögött egészen pazar.

Tudom, a sci-fi nehezebben emészthető, mint pl. a fantasy. Próbálkozom. De ezt hiába tudtam értékelni, azt nem mondhatom, hogy tetszett is.

A város és a város között - Mint sci-fi: 75% elgondolkoztató, krimis panelek mellett végig filozofikus. Erős világépítés.

Szubjektíven: 35% akartam szeretni, de nekem nem ment. Jobb krimis vonal kellene…

Sorozatgyilkost hajszolós, igazságosztó gyilkosos.

Gorda, Ampur unalmas kisvárosok, ahol soha semmi nem történik. Egészen addig, míg egy polgárt brutálisan meg nem gyilkolnak. A test közelében egy boríték lapul, melyben anyagok bizonyítják, hogy a meggyilkolt férfi megillette, ami jutott neki. Az önbíráskodó a levelében Ítélőmesternek nevezi magát, és több nyom mutat arra, hogy nem fog megállni egyetlen áldozatnál. Korrupt ügyész, gyerekeket molesztáló pap – mindenki megkapja tőle a büntetését. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz utána, de több minden miatt képtelen a nyomára akadni: nincsenek nyomok, a rendőrkapitányt a magánéleti gondjai és fiatal kolléganője iránti plátói vonzalma köti le, a közvélemény az igazságosztó mellé áll.

Újabb népszerű bestseller téma. Sőt, mozifilmekben is ez most a legmenőbb. Az önbíráskodás – hiszen kis áthallással az összes álruhás, szuperhős (képregényből mozivászonra kerültek) ebbe a kategóriába sorolható be. Aztán szerzője válogatja, milyen hangulatot épít fel az azonos zsánerekből. A skandinávok, mondanom se kell: komort. Az amerikaiak szórakoztatót, lényegesen kevesebb mélységgel.

Most itt a magyar variáció is, Nemere István tollából. Pár szóval milyen ennek a hangulata? Nehéz kérdés. Messze nem olyan komor, mint egy skandináv rokon. De nem is szórakoztató és vibráló, mint egy amerikai. Nevetve mulatós? Még az se igazán. Kárörvendő? Ezzel már egy fokkal jobban ki tudok egyezni.

Mert ha tetszik, ha nem, azokat az indokokat kapjuk meg az önbíráskodás mellett, amelyek miatt lehetne létjogosultsága is. Túl sokan ússzák meg a felelősségre vonást, ki mocskos trükkökkel, ki pénzzel. Túl sok szörnyűség történik, és általában a jó emberek szenvednek. Valamilyen szinten még az ítélet is megvan, nem simán gyilkolnak. Az már más kérdés, hogy a tényeket hagyják beszélni. Igaz, direkt olyan esetek kerültek be a kötetbe, melyekre nem is lehet felmentő indokot hozni. Egy pedofil pap mégis mivel mentené a tetteit?

A regényben működik az Ítélőmester szervezete, és fontos kiemelni, hogy egy egész szervezet van a háttérben. Ehhez apparátus kell, és olyan résztvevők, akik igazságosak. A Watchmen örök igazságát idézve, az őrzőket is őrizni kell, és itt olyan szereplők vannak, akik megfelelnek ennek az elvárásnak. Megingathatatlanok, szilárd erkölcsi iránytűvel.

De azon túl, hogy elkezdjük érteni az önbíráskodókat, e kötet nem nyújt túl sokat. A rendőrök nagyja, akik pedig a fókuszban vannak, érdektelenek és nem haladnak jól a munkájukban. Elmondani nem tudom, mennyire untatott a főnök képzelgése az új és csinos kollegina kapcsán. Az sokkal jobban mozgatta az agyát, mint a bűnügy.

Ami különben nem lett eléggé vérfagyasztóan megfestve. Gondolom, hogy ne vegye el a szimpátiát az Ítélőmestertől. Aki végig árnyékban marad, a rendőrök nem érnek a nyomába. De még így is azok a legjobb fejezetek, amelyekben ő szerepel és tevékenykedik. Nem tehetek róla, az a rendőr nagyon nem volt ínyemre, aki főhős lett…

Nemere szokása szerint mesélős, keveri a szálakat, hogy a végére mindent elvarrjon. Most nem éreztem úgy, hogy csak vázlatot kaptam. Ez valóban regényszerű.

Nem lesz a szerzőtől a kedvencem, de egy elment jár neki.

Ítélőmester - Mint krimi: 60% az alapötlet aktuális és ötletes, a kifejtés kevésbé. A karakterek is szürkék.

Szubjektíven: 50% jobb híján elment, de vannak hiányérzetem. Okosabb lehetett volna!