Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Arlidge: Szeret, nem szeret

Helen Grace 7.

2018. május 18. - BBerni86

Nyomozós, sorozatgyilkosos, bosszúállós, csoport dinamikus.

Helen visszatért a rendőrségre, amint bizonyították az ártatlanságát. Ugyan elgondolkozott egy új szolgálati helyen, egy tiszta lapon, de szereti a várost, és annyira bíznak most benne, hogy a főnöke munkáját is ő helyettesíti le. A csapatával szemben nehezebben áll vissza a régi kerékvágásba. Már csak Charlie, akiben feltétlenül bízik. Egy este zaklatottan motorozik, amikor egy testet talál az úton. Egy haldokló, lelőtt nő. Helen covers_482856.jpgkötelességének érzi elkapni a gyilkosait. Akik nem állnak, újabb és újabb agyonlőtt áldozatot hagynak maguk után. Miközben Helen a csapattal is igyekszik zöld ágra vergődni, elkezdi meglátni, mi köti össze az áldozatokat. Vajon meg tudja akadályozni a még nagyobb ámokfutást?

Itt az újabb Helen Grace regény. Ez már szám szerint a hetedik. ÉS szerencsére arról tudok írni, hogy az utóbbi gyengébb rész után megint kaptunk valami ütőset, ami új vért vitt a sorozatba, ami megint nagyon le tudott kötni.

A varázsszó az időben rejlik. Pontosabban az időszerkesztésben. Arlidge most azzal játszik, amit a sorozatokban a 24 vitt sikerre. Nem ugrik nagy időtávokat, hanem szinte reálidőben követi le az eseményeket percről percre. Ez nagyon jó tempót ad a regénynek, és olyan részeit emeli ki, amelyeket szerettem korábban is, és itt még hangsúlyosabbak.

Nagyon eseménydús a regény – ha az előző részben lassúnak éreztem az ügy felvezetését, itt egyből benne vagyunk a közepében. A téma is tulajdonképpen egy ámokfutó gyilkos utáni hajsza, és ennek tempója, feszültsége a cselekményben és a regény hangulatában is benne van. Sietni kell, rohanni, mert minden perc életekbe kerülhet.

A klasszikus, krimis nyomozós részek is gyorsabbak ettől. Megvan a klasszikus kikérdezés, nyomgyűjtés, elméletek és a karakterek lenyomozása, csak minden sokkal gyorsabban.

Arlidge Helen Grace regényei, főleg a jobbak erős csavarokkal is szolgálnak. Most is vannak olyan meglepő húzások benne, hogy letehetetlen tőlük a könyv. Igaz, egynél-egynél a logikát hiányoltam. Bár, ha belegondolok, miért is akarok logikát találni egy ámokfutó bosszúálló tetteiben? A pszichés rugók a helyén vannak benne, ez fontosabb, minthogy vannak logikátlan tettei az olvasó meglepése és meghökkentése céljából.

A karakterek tetteinek okos, alapos pszichés felépítése feledtetni tudta velem, hogy már nem olyan brutálisak az ügyek, mint a sorozat elején. Ott tényleg volt olyan, hogy olvastam, és egyszerűen nem hittem el, milyen dolgokat ki nem találnak az emberek egymás kínzására. Ez ennél sokkal szimplább, kevésbé horror és fele annyira sem durva. De, ahogy említettem, amíg ez jó pszichológiával van kiváltva, nem panaszkodom miatta.

Arlidge megint tudja kicsit építeni Helen Grace személyét, és ami meglepett, a riporter Emilia lesz a másik, aki új színeket kap. Mindkettejük egy sötétebb oldala villan fel: Helen, aki nem tud megbocsátani, és büntet. Emilia, aki gátlástalanul megy a szenzáció után, de most megtépázták, vesztett az önbizalmából, és ez a gyilkos ad neki is egy személyes leckét.

Talán azért is szerettem ezt a regényt, mert megvan benne az egyensúly a karakterei, a dráma és a krimi között. Mindkettő hangsúlyos, pörög és még érdekes is.

Nem ez a sorozat legjobb része, de messze nem is a gyengébbek közé tehető. Korrekt, bírtam.

 

Szeret, nem szeret - Mint krimi: 90% fordulatos, gyors, üt a real time elbeszélés. A karakterek fejlődése érdekes.

Szubjektíven: 95% az ügy is tetszett, a regény tempója is, kellően más, mint az előző rész.

Fforde: Monokróm

Más világos, színes, lázadós, társadalmas, szerelmes.

Az emberiség egy korszaka véget ért, új világ jött el. Más a civilizáció, más a társadalom, és más a vezető betegség. A penész, ami azt veszi el, ami itt mindennek az alapja és a legfontosabb: a színlátás. A társadalomban annál feljebb juthatsz, minél erősebben látsz egy színt. Eddie Russett azért költözik az apjával Kelet-Kárminba, hogy a nagyon erős vöröslátó Eddie itt jó pozíciót és nemes feleséget szerezzen, társadalmilag feljebb emelkedjen. Miközben egyre többet megtud a társadalom mögötti nagy titokról, két lány között is választania kell: Violet a számára társadalmilag tökéletes vörös, de a szívét inkább megérinti a lázadó, szürke Jane. Kötelesség és szerelem, egy világ megváltása nyomja Eddie vállát.

Jasper Fforde nálunk nem ezzel a sorozattal lett ismert. Ő jegyzi a Thursday Next sorozatot, mely nálunk két covers_485811.jpgkötetig jutott. Különben az államokban hamarosan a 8. jön ki. Annak a világa a szimpatikusabb: ott a szereplőknek az a képessége, hogy beléphetnek a regények világába.

A Monokróm is sorozat nyitó. Viccesnek is találom, amilyen nagyobb címet kapott a szerzőtől eredetiben. A Szürke árnyalatai. Mondtam, hogy vicces! Nálunk ez annyira Christian Grey és Ana Steel, hogy még mindig vigyorgok rajta. Amennyire ismerem Fforde munkáit, szerintem ő is poénnak szánta.

Ahogy a regényben is végig érezni, hogy a disztópiákon élcelődik. Mert most komolyan, milyen elmebeteg ötlet, hogy a színlátás lesz a hatalom eszköze? Ok, Brent Weeks is épített a színlátásra egy nagyon komoly sorozatot, de annak olyan mitológiája és mágiája van, amiről Fforde csak álmodhat. Mondjuk, nem is akar olyan lenni, mint a Prizma sorozat, ha vannak is arra emlékeztető elemei, csak ez karikatúra ahhoz képest. De felidézte bennem az Emlékek őrét is – a regényt, nem a borzalmas filmet – amiben szintén a színek fontosak, csak egész máshogy szürke a világ, mint ebben.

Talán az fájt a legjobban, hogy nem érzem logikusnak a regény világát. Egyáltalán, mit lát az, akinek valami szín hiányzik? Milyennek lát pl. egy vörös egy mezőt? Vagy nem is látja, egyáltalán? Az Emlékek őrében tudtam, hogy ott szürke árnyalatokat látnak. A Prizmában is szürkévé úsznak a dolgok egy szín hiányában. De itt? De a penészt se értem.

A szerelmi szálak is nagyon irritáltak. Azzal nem tudok mit kezdeni, ahogy Eddie beleszeret Jane-be. Miért? Nincs a lányban a fiú szempontjából eleinte semmi figyelemre méltó. Én irritálónak találtam Jane-t különben végig. De a szerelmi szál különben kimerül annyiban, hogy szerelmet vall, megkéri a kezét, igent mond, csókolóznak. Mégis, mi közben szerettek egymásba? Ok, ezt nem fogom megérteni.

A cselekmény is illogikus. Annyira arra fókuszál, hogy a társadalmat és Eddie barátait bemutassa, mégse értem igazán a világa működését. A nagy titok is olyan semmilyen, hogy azzal se tudok mit kezdeni. Még csak az se tiszta, mi az a Nagy Cél, amiért Eddie és Jane egymást is képes feladni. Olyan világot akarnak, amibe mindegy, ki mit lát? Passz.

Ugyan a karaktereit mélyíti és alakítja, mégse szerettem meg őket. Sokakat egyszerűen nem értek, vagy nem akarok érteni. Egyszerűen nem voltak szimpatikusak.

Paródiának tudok vele mit kezdeni, de összességében engem irritált a regény. Nem tetszett.

 

Monokróm - Mint disztópikus kaland: 55% nehezen felfogható, összetett világa van, emberibb hősökkel.

Szubjektíven: 20% nem bírtam a világát, a kalandjait és főleg a szerelmi szálait. Mi volt ez?

Klein: Portál

Kalandos, küzdős, teleportálós, több személlyé szakadtas.

Joel Byram nem valami törekvő ember – beérné azzal, ha jól meglennének a feleségével és kényelmesen eldolgozgatna. Akad is ebből elég konfliktusa, amióta Sylvia a Méhviasz projekttel olyan magasra tört. A házassága meginog, amit rendbe akar tenni. Amikor a neje bajba kerül, rohan egy portálon át utána. Balszerencséjére, és egy gyehennita összeesküvésnek hála, amiről akkor még semmit nem tud, a portál ezúttal felfedi a titkot, amit gondosan titkolnak a világ elől. Nem teleportál, másol. Aki célba ér, azt tekintik az igazinak, és az eredeti alakot megsemmisítik. A felforgás miatt Joelt most nem, és egyszerre létezhet itt is, ott is. Melyik az igazi Joel? Miközben mindkét énje fut az életéért és mentené a nejét, vadászik rá a kormány, egy szekta is. Ez a titok felforgathatja a világot, Joel maga bizonyíték.

Mondtam már, hogy utálom, amikor egy alkotást egy másikkal reklámoznak? Azzal már kibékültem, hogy hasonlítgatunk. Én is nehezen állom meg, mert tényleg sok minden beugrik egy-egy könyvről, filmről. Hiába, portal.jpgzsánerek és ismétlődő panelek zsákszámra léteznek. Erre is tudnék analógiát mondani, de most mellőzni fogom. Viszont azon kiakadtam, hogy azt találtam a kötet hátulján, hogy ez lehet az új Ready Player One. Akkor is érzékenyen érintene, ha nem szeretném Cline regényét, de így meg pláne. Mégis, ki szerint hasonlítanak?

Annyi a közös, hogy ebben is van egy jövő, amiben van egy olyan technológia, ami a jelenünkben nincs. Cline esetében ez a hiteles digitális valóság és világok, itt meg a teleportálás. Ha már hasonlítani akarják, sokkal több közös vonása és problematikája az Altered carbon vagy a Tökéletes trükk világával.

Ezen felhúztam magam, pedig a regény összességében tetszett. Okosan van felépítve: az elején unalmasnak hat, és Joel szenvedései is bosszantottak. Egy kis ember gondjai a jövőben – gond a feleséggel. Nem mondhatni, hogy nagyon lekötött. De közben bemutatja nekem a világot is, és értem a hogyanokat. A működését.

Így amikor váltunk, felfedi a titkot, a portálok igazi működését és a belőle fakadó etikai kérdéseket, képben tudok maradni. Már pöröghet a cselekmény mindkét szálon, jöhetnek az üldözések és akciók, közben végig világos a mögötte húzódó mélyebb kérdés is.

Mert, ahogy a jó sci-fi teszi, ez a könyv is egyszerre szórakoztat és gondolkoztat valami mélyen emberiről, magáról az emberről. Ki az én? Ki az élő személyiség? Öntudat? (Divatos sci-fi téma, a Kritikus rendszerhiba is hasonló kérdéseket vizsgál, csak nagyon máshogy.)

Joel szerencsére fejlődő karakter, heroikus tud lenni a végére. Nagy utat tesz meg minden téren, és amikor Joel1 büszke tud lenni Joel2 választására a regény végére, tulajdonképpen a maga fejlődését is minősíti. A kis ember, a kényelmes létben ellevő, aktívvá lett.

Talán ezért fura a narráció, hiszen az olvasónak dobja a labdát. Mi döntsünk a felmerülő etikai kérdésekről, ő nem fog. Furának érzem, pedig ez is sci-fi elem – az ítélet az olvasó joga.

Klein jól is ír, egyszerre tud szórakoztató és tudományos is lenni. A fizika nagyon nem az asztalom, mégis megértetett velem olyanokat, mint a Punch-féle eljárás és a teleportálás.

Nagyon ki van ez a kötet találva, tartalmában és formájában is. Igényes sci-fi olvasóknak, akik a pörgő cselekményt is igénylik, ajánlható. (Valószínű film is lesz belőle.)

 

Portál - Mint sci-fi: 85% elgondolkoztató, kalandos betétekkel. Pörgős, jó karakterek, konfliktusok.

Szubjektíven: 80% a kis ember magánéleti gondjai nem fogtak meg, de jól felpörög. Okos.

Szabó: Zeusz küszöbén

Utazós, élményes, görög, kulturális.

Az írónő és férje Görögországba utaznak pihenni. Athénban kezdenek, és az Akropolisz csodája után múzeumokat is megtekintenek. A benyomásokat, érzéseket gyűjtő írónő jót szórakozik Apollón szobrán, akit jóképű, de üres szépfiúnak talál. A benyomásait ki is mondja a szent helyen. Nem sejtette, hogy ezzel magára vonja az isten haragját, és a szép görög nyaralásba nem kevés kellemetlenség is vegyül majd. Apró balesetek, esések, de az utazással kapcsolatos komolyabb gondok is akadnak, pl. egy tönkremenő bőrönd, amit egy buszos kiránduláson nem lehet megjavíttatni, a párnak meg nagyon be kell osztani a pénzét, így újat venni sem egyszerű. De mindezeken túl csodás helyeket ismerhet meg, és szívja magába az ókori görög élményt.

Ma már vitázik azon az irodalom, hogy Szabó Magda mennyire számít klasszikusnak, akit a szépírók panteonjába emelhetünk, vagy inkább szórakoztató irodalom művelőjeként emlékezzünk rá, és tiltsuk ki az irodalmi nagyságok köréből. Van egy olyan gyanúm, hogy ezt a vitát az utókor fogja eldönteni, de ha számít bárkinek is a szavazatom, én beengedném a nagyok közé az írónőt. Nagyon messze van a ponyvától, amit ő letett az asztalra.

A Zeusz küszöbén nem klasszikus szépirodalom, de nem is útikönyv. Ugyan egy görög nyaralás a témája, dezeusz_kuszoben.jpg senkinek nem ajánlott ezzel a kezében felfedezni az országot. De azt nem zárom ki, hogy ne ezzel hangolódjon valaki a nyaralására. Ez önellentmondásnak tűnik, de nem az.

Szabó Magda egy mixet hozott létre – nem útleírás, amelyben részletesen bemutatja az úton látottakat. Nem az a lényeg neki, hogy hol és mit látott, annak milyen története és legendái vannak. De nem teljesen szakad el a tárgyi valóságtól, hiszen az élmény a látottakból fakad. Egy-egy kulturális örökségdarabka, a táj. Az írónő műveltsége átsüt a lapokon, a görög út alatt a görög klasszikusokon is átutazik és mesél ezekről is.

Hangulatában fogja meg az országot és a kultúráját.

Szabó Magda nagy élményfaló, érzésekre és hatásokra figyel. Neki nem az volt a fontos, milyen oszlopa van Athéné templomának, hanem milyen érzés volt előtte állni, megérinteni. Ezért is mondom, hogy nem útikönyv, ahhoz túl személyes és érzéssel teli, de nem is teljesen idegen tőle.

Talán ettől kicsit nehezebb is olvasni a kötetet, mert nincs olyan cselekményvonal, amit kiemelhetnék, és ami mozgatná az egészet. Ez egy élménytár. Benyomások, színek, érzetek vezetnek át az egészen, és nincs klasszikus cselekményvezetés. Ez különben engem zavarni szokott, Szabó Magda az egyik, akinél ezt is szeretem, akitől nem kérem számon a logikus cselekményt. Ő el tud húzni magával nélküle is.

Élményszerű a szöveg maga is. Szépen ír. A sokat emlegetett hangulatok és színek zenélnek a szövegben. Tele van gondolatokkal, és ha figyelünk a sorokra, mélyebb tartalom sora bomlik ki. Emberségről, kultúráról, szépségről. Az írónő kultúra, ember és állatszeretete egy-egy történeten, egy-egy képen át szinte belevág az emberbe. Jó olvasni.

Ha a nyaralást nem is váltja ki, de olvasói-nyaralói élményt ad. Nekem tetszett!

 

Zeusz küszöbén - Mint útinapló: 85% van benne látvány, a megélt élmény és sok kultúra is, szépírói szinten.

Szubjektíven: 70% a szöveg nagyon tetszett, és élményszerű is, csak lenne több cselekmény!

Finn: Nő az ablakban

Agorafóbiás, bűnügyes, fenyegetett, leskelődős.

Dr. Anna Fox elvileg tudja, hogy elvesztette a férjét és a lányát. Szenved is a tünetektől, mint az agorafóbia, depresszió, alkoholizmus – de időnként hallucinálja a szeretteit, beszélget velük. Ez tartja életben, míg unalmát netezéssel és a szomszédok megfigyelésével üti el. Most az új lakók keltik fel a figyelmét: a komor Alistair, ano_az_ablakban.jpg ragyogó Jane és a kamasz Ethan. A fiú és anya át is lépnek hozzá, megkedveli őket. Így sokként éri, amikor az ablakból látja, hogy Jane-t megölik, leszúrják. Rohanna segíteni, de az agorafóbia miatt az utcára érve rosszul lesz. Később hiába mondja el a látottakat, senki nem hisz neki. Őrültnek nézik, hiszen Jane itt van, él. Anna hiába mondja, ez a Jane nem az, akit ő megismert. Az igazság nyomába ered, amiben benne van, hogy tényleg kezd megőrülni. De mi van, ha szörnyűség történt a szomszédba?

Thriller, női, de van benne valami, ami miatt mégse zárnám be ilyen keretek közé. Jól ki van találva, okos, és sok mindennel nagyon jól eljátszik.

Egyrészt, a feszültséget megteremti, és a végsőkig fokozza. Lassan indul talán, de kell is az a látszólagos nyugalom. Anna, a környék, megismerjük, mielőtt az események beindulnak. És itt kifejezetten fontos az alapozás, mert Anna tragédiája alapból hordoz egy olyan feszültségblokkot, amit kimondatlanul is érzünk. Minden fenyegetettség, minden újabb sokk hozzátesz és meg is kérdőjelez.

Ahogy a Lány a vonaton esetében megkérdőjeleződött a valóság a hősnő alkoholizmusa miatt, itt is folyamatosan üti ki magát Anna. Ő még gyógyszereket is szed rá, halmozott a helyzet. Tesz tőle meggondolatlanságokat – most se értem, minek fekszik le az albérlőjével, de szerintem a karakternek se volt tiszta – és rásegít arra, hogy magát is megkérdőjelezze. A szerző játszik velünk: mi se tudhatjuk, mit hihetünk el.

Beteg Anna, beteg a helyzet is. Mit titkol a Russell család? Finn felváltva bontogatja a két rejtélyt: ahogy Anna családjának végzete kiderül, azzal megalapozza Anna figuráját, és szimpátiát, tőlem szánalmat is ad neki. A Russell vonal, arról nem is akarok többet mesélni. Mert még emésztem kicsit én is. Jó szokásomhoz híven megint elméleteket gyártottam, mi történhetett. Volt nekem is tippem a gyilkosra és az indítékra.

Egyiket se találtam el.

Ami valahol jó, egy thriller ilyen ütős csavarral az igazi. Valahol meg kattog az agyam, mert a cselekményben utólag keresem, miből kellett volna rájönnöm vagy legalább gyanakodnom. Nagyon akarok ilyet találni, mert akkor logika is lesz, és hívhatom a regényt okosnak. Szeretném, ha az lenne! Talán, volt egy érzésem, egy valami nem stimmel, de ezen még tényleg elmélkednem kell.

Finn korrektül is ír. Cselekmény és érzelmes, félős részek jól kiegészítik egymást. A nyavalygás a számomra legelrettentőbb elem egy regényben, és Anna tud úgy nyavalyogni, hogy ne menjen az agyamra. Annyira.

Ha hiányérzetem van, az a több nyom az igazi tettes felé – tényleg nagyon vadászom a nyomokat, de egy rossz érzés annak számít? Az thrillerbe nem fáj, hogy nincs tanulság.

Korrekt darab, jó hangulattal, erős csavarral. Műfaj kedvelőknek ajánlott!

 

Nő az ablakban - Mint thriller: 85% a hangulata végig feszített, fenyegető. Ütős a csavar a végén, jó a lélekrajz.

Szubjektíven: 80% sokalltam Anna szenvedését, de különben jó könyv. Izgalmas, pörgős.

Baccalario: A Hold szövetsége

Lock 2.

Kalandos, mágikus, rejtvényfejtős, gyerekes, versenyes.

A Vadak és a Kíméletlenek küzdelme tovább folytatódik, miközben minden gyerek elveszít egy számára fontos tárgyat. Nem is sejtik, hogy Fanfola tett a nevükben áldozatot. Nem érnek rá a tárgyaik nyomába eredni, az új feladvány miatt. Ehhez együtt kellene működnie a két csapatnak, ami a tábornokoknak nehezére esik. Fanfola egy kommunikációs eszközt ad a két hírvivőnek, Amy és Pit keresik is a megoldást, de a csalás egyik csapattól sem áll a_hold_szovetsege.jpgmessze. Meg kell találniuk egy labirintust, ki is kell jutni belőle, miközben a csapatok tagjai között sincs egyetértés. Fanfola ki is jelenti, hogy a vizek népe nem elégedett azzal, ahogy a csapatok játszanak. De Pit egy olyan rejtély nyomára akad, ami mindent átértelmezhet.

Nagyon könnyen tudnám, akár egy mondatban is összefoglalni a Hold szövetsége kapcsán a tapasztalataim: olyan, mint az első része is volt. Akinek az tetszett, ez is fog, hiszen ugyanaz a recept az alapja.

Még mindig egy gyerekkönyv. A formátuma teljesen megegyezik az első részével, jól is mutatnak egymás mellett a polcon. Egyen magasság, szélesség, azonos design. Belül is: a rajzok ugyanolyan stílusúak, még mindig fekete-fehérek. A betűméret nagy, ahogy a sortáv is. Kifejezetten gyerekbarát olvasóméret.

Gyerekkönyv a felépítésében is: a fejezetek rövidek, gyorsak, könnyen olvashatóak. A cselekményvezetés lineáris, és egy szálat követ. Ugyan a végére belebegtet egy sok mindent átgondolni késztető rejtélyt, de ennek még nincs olyan súlya vagy jelentősége, hogy akár a legkisebbeket se zavarja össze. Követhető, érthető, logikus végig.

Még mindig megvan benne a realitás és a mese okos keveredése. Nekem nagyon mozgatja az agyam, hogy milyen összeesküvés lehet a háttérben, de nem élem bele magam. Gyerekkönyv, biztosan nem az illuminátusok szervezkednek valamit a háttérben… fel lesz ez szépen oldva, de a hangulati alapozása jó lett. Kicsit többet látunk a mesevilágból, ha több lénnyel nem is ismerkedünk meg. Fanfola a természetfeletti hírnöke, bár be van lengetve egy új játékos az ír mitológiából… egyelőre még csak várjuk Lugh jelenlétét…

A feladatok még mindig játékosak, gyerekesek. Mindig van benne valami fizikai kihívás is, de elsősorban mentális kihívást és csapatjátékot kívánnak. Új elem viszont, hogy megjelenik a szabályok számon kérése és a határokat feszegető ötletek. A rejtélyt növeli, a feszültséget fokozza, hogy Fanfola nem adja meg a válaszokat. Nem lehet érteni, egyes dolgokat miért kell és így megtenni, amivel eléri, hogy megkérdőjelezik a rendszert.

Ami különben nem rossz tanulságnak sem: nem szabad a szabályoknak sem vakon engedelmeskedni! Érteni kell őket, és kérdezni – ha nem jönnek a válaszok, ha nincs meg a logikája, érvényessége, kutatni kell!

A karaktereket továbbra sem bontja ki jobban, meghagyta a szerző Pit központi szerepét. Nem voltam oda érte, hogy a kötet elején 2-3 mondatba jellemezte a szereplőket. Odatett olyan tulajdonságokat, amiket akkor láttunk arról a személyről először. Azért nem bánnám, ha ennél irodalmibb módon építkeznének a karakterek!

Ötletes, aranyos, még mindig. Jól építi tovább a cselekményt is, várjuk a folytatást!

 

A Hold szövetsége - Mint gyerekkönyv: 85% kalandos, szív és ész is fontos. Szerethető figurák, kellően rejtélyes.

Szubjektíven: 80% a legnagyobb bajom vele, hogy rövid. Jópofa, ötletes, a csavar is üt.

Idézzünk!

Ráadásul több esélyem van úgy felvételizni az egyetemre, hogy a sulin kívül más dolgokat is csinálok. Az életrajzomban jól fog mutatni a jövő heti svédországi út: egy trollkolóniát kell felkutatnom, és megmenteni a fogságukba esett embereket. Hm, talán mégis inkább a sakk-körbe kellene belépnem. (White: Supernaturally)

 

Borzasztó furcsa érzés látni a felfelé masírozó és az aláereszkedő kettős hangyasort, magunkat is közöttük, s azt érezni, hogy halandók vagyunk, elmúlunk, de a hely, ahol járunk, örök, azt is hogy tulajdonképpen nem is fontos, kik vagyunk; mióta az Akropolisz áll, mindig mentek rajta emberek, mindig is fognak menni, míg csak világunkat el nem pusztítja egy kozmikus katasztrófa, és voltaképpen mindegy is, ki hág ezeken a lépcsőkön a magasra, csak mindig menjen valaki, csak sose vesszen ki az emberekből a szépség utáni szomjúság. (Szabó: Zeusz küszöbén)

 

Lemaradtál a húsvéti ünneplésről a Creeley-ben. Egy kicsit ki voltál ütve. Nem sokat mulasztottál. Mégsem ugrálhatnak óriás húsvéti nyulak a pszichiátrián, igaz? (Glasgow: Lány, darabokban)

 

  • Csak összefoglalásként, uram. Egy Polly nevű lány, greenhami béketüntető. 1981-ben tizenhét esztendős. Előkeríteni és eltenni láb alól.
  • Így van… Dehogyis! Az isten szerelmére! Jézusom, egy szóval se mondtam, hogy tegye el láb alól…
  • Elnézést uram, én csak feltételeztem, hogy… (Elton: Parázs a hamu alatt)

 

  • A hátamon levő hegek nem zavarnak – felelte Adrecht. – Igazából arra gondoltam, hogy az arcomra kellene egy. Nem nagy, csak egy kis karcolás. Attól olyan titokzatos külsőm lenne.
  • A hátadon még jobb. Azt mondod a lánynak, hogy megjártad a háborút, aztán amikor meg akarja nézni a sebhelyeidet, le kell venned az ingedet, és máris félúton jársz. (Wexler: Az ezer név)

 

Ne Schumannt! – mondta. – Isten őrizz! Akkor már Wagnert is játszhatnánk… Nem, legyen valami olasz. Valami, ami elég dekadens ahhoz, hogy ledöbbentsen minden Sturabteilungos idiótát, aki felbukkan ma este. (Shattuck: Nők a kastélyban)

Wells: Kritikus rendszerhiba

Droidos, űrkalandos, idegen bolygós.

A jövő világa veszélyes, és az egyes kutató csoportokban vállalni kell a veszélyt, ha más bolygókon kutatnak. A biztosító társaságok igyekeznek valóban biztosítani, és olyan elvárásaik vannak, mint a biztonsági androidok alkalmazása. A dr. Mensza vezette kis csapattal is van egy ilyen droid, akiről nem is sejtik, hogy messze nem átlagos. Harci gép, tartják tőle a távolságot, miközben titkon a gép feltörte a vezérlő paneljét, és sok mindentkritikus_rendszerhiba.jpg kiiktatott. Mint a feltétlen engedelmeskedést a parancsoknak. Arra használja a nyert teret, hogy a közös szerverről sorozatokat töltsön le, filmeket nézzen. Magát titkon Öldöklőnek nevezi, és vigyáz az embereire. Amikor rejtélyes szörny támad a csapatra, és más emberek is veszélyt jelentenek, a túlélésük kulcsa Öldöklő, akiben felfedezik az emberséget.

Nem szeretem, amikor egy regényt vagy filmet azonnal valamivel összehasonlítunk, vagy hivatkozási pontnak használunk. „Akinek tetszett a Holtodiglan, ezt a regényt is szeretni fogja!” Az azonban kétségtelen, hogy a hasonlóságok miatt be fognak ugrani művek, amelyekkel rokoníthatunk. Így működik a kategorizálás. A Kritikus rendszerhiba nálam akaratlanul is hozott be ilyen képeket: a Westworld, a Terminátor és a Rövidzárlat jutott eszembe róla, bármennyire is nem szeretem, amikor ilyeneket méregetek össze egymással.

A felsorolásból látszik is, hogy ez egy sci-fi, amiben robotok vannak – hiszen ez azonnal közös a fentiekben. Ha ennél kicsit mélyebbre megyek, és már elemzem a Kritikus rendszerhibát, akkor kiegészítem azzal, hogy az öntudatra ébredés és a harci kalandok kellenek még a zsánerképhez.

Imádtam, ahogy a mélyebb tartalmat beágyazta az írónő egy kalandos, akciós történetbe. Mert ez izgalmas is: ahogy a semmiből ott egy szörny, Tremors stílusban. (Tessék, megint ezt csinálom, éljenek az utalások!) Ahogy megtámadják őket, ahogy próbálnak életben maradni. Ez egy küzdelem, ami az akcióival is olvastatja magát, pörgős cselekménye van, szórakoztató.

De ezen túl ott van benne Öldöklő, aki narrálja az eseményeket. Aki egy android, de egyben hatalmas figura is. Egyszerre robot is, de emberi részei is vannak. És megint utalok: olyasmi humora van, ami bejönne Deadpool karakterének is. Karaktere van, döntései, miközben a környezete igyekszik tárgynak nézni őt. És ez a dilemma ott lesz velünk végig: Öldöklő egy berendezés, vagy egy személy? Mi a feltétele az emberségnek? Lehet valami élő, ha nem szerves az alapja? És megint utalok: Dan Brown, Eredet. Abban kapunk egy képet arról, hogy a fajunk hogyan fejlődhet, mi lehet az evolúció  következő lépcsőfoka. És ez is ebbe az irányba mutat: szerves testünk már most technológiával építgetjük, a határok tolódnak ki.

És azért okos ez a könyv, mert aki nem akar ezen töprengeni, nem kell neki. Simán élvezheti a cselekményt és Öldöklő humorát.

Martha Wells stílusa olvasmányos, szórakoztató. Hiteles akkor is, amikor Mentőexpedíció után szabadon elindulnak a bolygó felderítésére, amikor harcolnak, de amikor Öldöklő lelkébe is betekintünk. Néhol mesélősebb, néhol szükségesen tárgyilagos, okosan végigvezet a cselekményen.

Sorozatnyitó különben, érdeklődve várom is, hogyan tovább. Mert ez korrekt, zárt sztori.

 

Kritikus rendszerhiba - Mint sci-fi: 90% egy kalandos történet és egy elgondolkoztató kérdésfeltevés az emberségről.

Szubjektíven: 95% bírtam a főhős androidot, tetszett a kalandos rész is, plusz jól van megírva.

Krausz: Osztálykép

Kamaszos, szerelmes, identitáskérdéses, osztálytársas.

Levente új fiúként kezdte az évet egy új iskolában. Megmaradt a kívülállónak, aki jól el van magában, nincs és nem is akar társaságot. Ám egy nap benyit a WC-be, és véletlenül meglátja a nagyon népszerű, lányok kedvence focistát, Ákost, amint kisminkelve szelfizik. Állítólag fogadásból, de a fiú így is titoktartást kér. Levente senkinek nem szól, és ezért idővel Ákos behúzza a köreibe. Együtt kezdenek dolgozni a történelem próbaérettségi tételeken, a barátainak is bemutatja. Levente egyre szélesebb képet kap arról, milyen válsággal küzd titkon Ákos, akinek Dávid nevű szerelme szereti megalázni Ákost. Levente elkezd harcolni a fiúért, és lassan rádöbben, ő is szerelmes lett.

Ha nagyon rövid akarok lenni, meglepődtem. Jártam már úgy könyvvel, hogy olvasás közben jöttem rá, hogy ebben meleg cselekményszál van, de utólag észrevettem rá jelzést a borítón. (Igen, a szivárvány általában nemosztalykep.jpg dekoratív elem, hanem szimbólum. Te ne a saját károdon tanuld meg!) Az viszont bosszant, amikor semmi nem jelzi, mi van a regény cselekményében. Se egy szimbólum, se szöveg, semmi.

Hozzáteszem hamar, bár az Osztályképről se derül ki előre, ez kevésbé sokkoló. Ez az érzelemről szól, és a testiség minimális benne. Vonzalom, csók, ennyi. De sajnos már futottam bele olyan regénybe, ami egy baráti egyetemi társaság felnőtté válásával, szinte családregényként adta el magát, aztán homoszexuális szerelmes regény volt a java szex jelenetek özönével. Ok, nyíltabb világban élünk, mint anno, de az erotikus regények is jelzik a tartalmuk, tegyék már meg ezt a meleg történetek is!

De akkor kanyar vissza az Osztályképhez. Ugyan benne a meleg szál, de nagyon sokáig nem ez adja a fő konfliktust, és sok minden van benne, ami tipikusan tinédzseres, és akár azonosulni is lehet vele. Ahogy látszólag különböző emberek kapcsolatba kerülnek, és képesek barátoknak lenni. Ahogy a szülők válása rányomja a bélyegét a gyerek viselkedésére, aki egyre nagyobb őrültségekbe is belemegy, hogy felhívja magára a figyelmet. A gyász, amikor a kívülről jött fájdalom is vonzóbb lehet a belsővel szemben.

Az elejét még szerettem is, ahogy Ákos és Levente összebarátkoznak. Ahogy az osztálytársak egy része is elkezd megnyílni, és a felszín alatt meglátjuk az okokat és problémákat. Maga a közösség formálódása.

Nagyon sajnáltam is, hogy amint Levente ráébred a szerelmére, ez lesz a vezető szál és a történet ifjúsági olvasmányból átcsap románcba. A többi probléma lesüllyed, amiért nagyon kár. Ha Rácz-Stefán tud ötvözni, egy témának meghagyni a meleg szerelmi gondokat a többi mellett, itt is meg lehetett volna oldani.

A történetben különben benne van a folytathatóság is, bár mindent teljesen lezárt a szerző, és akár így is kerek egész lehet. Ha lesz folytatása, remélni tudom, hogy abban nem szűkül majd be ennyire a paletta szerelmes regénnyé változva.

A stílusa különben nem rossz, de nem is jegyezném meg miatta. Pont azt nyújtja, amit a zsáner szokott. Nem kevesebbet, de nem is többet.

Nem is tudom, mi legyen a tanulság. Olvass bele egy könyvbe, mielőtt belekezdesz?

 

Osztálykép - Mint ifjúsági: 60% olvasmányos, cselekménybő, konfliktussal teli, de egy ponttól nyálas.

Szubjektíven: 40% az alap még tetszett, amíg a dráma erős. Romantikusnak nem tetszett.

Hunyady: A második honalapító

Háborús, királyi udvaros, nemesi előjogos, harcos.

A kis Béla herceg rajongva szereti német édesanyját, Gertrúdot, akit nem csak szépnek, de angyalinak is lát. Így a kérésére beleteszi a port Melinda udvarhölgy poharába, majd értetlenül szemléli, anyja öccse miért megy a nő után. Ő csak a következményeket fogja fel: a németek miatt morgolódó magyar urakat, akiknek Melinda tönkretétele elég, hogy kitörjenek. A fiú az anyja teteme mellett fogad bosszút. Majd éveken át szemléli, ahogy apját csak a mulatság érdekli, országa a nemesek játékszere, még a hatalmát is elaprózta. Amint ő ül a trónra, más világ következik. Visszaállítja a királyi hatalmat, de megszilárdítani nincs ideje. Az országra törő tatár mindent lerombol. Próbálja újjáépíteni, de a nemesek erősödnek, és István fia is ellene fordul. Egy újabb tragédia közeleg?

Milyen képet kaptam az iskolában Béla királyról? Pozitív képet. Ott az volt kiemelve, hogy újjáépítette az országot a tatárjárás után. Nem arról tanultunk, hogy mennyire volt Muhi az ő hibája. Nem azt tanultuk, milyen politikát a_masodik_honalapito.jpgfolytatott a tatárok előtt és után. Hanem, hogy az ő neve lett az újjákezdés, és Margit lányát apácának adta.

Hunyady József egy egészen más Béla királyt fest meg nekünk. Már szinte romantikus eposzt, amelyben minden nagy eszmének buknia kell, a történelem ismétli magát, és melyben a hős, bár sok tekintetben elbukik, mégis nemesen felmagasztosulva léphet le a színről. Hamisítatlan romantikus történet, Jókai örököseként elbeszélve.

A kötet érdekes mód nem az alapján bomlik két nagy egységre, hogy a tatár hogyan dúlt az országban. Hiszen Béla karakterét nem ezzel az eseménnyel akarja bemutatni, sokkal mélyebbről indítja el, ami nekem még tetszett is.

Logikusan, ugyanakkor a romantikára jellemző érzéssel és kalandokkal ecseteli, hogyan alakult ki a kisgyermekből a keménykezű király. Az anyja iránti mély szeretet, amit a nemesség iránti bosszúvágy és gyűlölet követett. Az apja iránti megvetése, majd a felesége iránti nagy szerelme. (Mondanom se kell, az is tipikusan romantikus regénybe illő szál. Miután megfogadja, hogy soha nőre se fog nézni, az apja ide hozatja a menyasszonyát, akibe első látásra beleszeret.)

Muhi inkább azért érdekes, mert ezek után már nem rettenthetetlen Béla. Megtörik, lesz egy réme, amivel mindenre rá lehet venni. A tatárok. Szimbolikus is, ahogy a halálát Hunyady megírta. A Tatár Császárt (egy megvadult bika neve) feltartotta és megállította, de belehalt. Mint Béla Magyarországa és a tatárjárás. A horda megállt ki, de a régi rend visszahozhatatlan lett a tatárok elvonulása után is.

Romantikus, és végzetszerű az is, ahogy István fia az apja ellen fordul, és most Béla a másik oldalról éli meg a konfliktust, ami az ő apja ellen is meg lett vívva. Ez megint olyasmi, amit a történelemkönyvben nem találtam, de sokkal tragikusabbá teszi a király alakját.

Hunyady itt mély karaktereket is próbál létrehozni. Több karaktere is több egyszerű jó vagy rossz figuránál. De tény, hogy Béla alakja fölöttük áll.

A nyelvezet most szinte mai, csak néha van annyi archaizálás, ami még színesít és nem zavar.

Nagyon nem egy boldog történet, de így maradandóbb. Szépen tragikus.

 

A második honalapító - Mint történelmi: 75% széles tabló, romantikus vihar, egy fájdalmas életút, a történelmen túl.

Szubjektíven: 70% más, mint az iskolai oktatásban Béla király. Tragikusabb. Sajnáltam.

süti beállítások módosítása
Mobil