Kalandos, mágikus, rejtvényfejtős, gyerekes, versenyes.

A Vadak és a Kíméletlenek küzdelme tovább folytatódik, miközben minden gyerek elveszít egy számára fontos tárgyat. Nem is sejtik, hogy Fanfola tett a nevükben áldozatot. Nem érnek rá a tárgyaik nyomába eredni, az új feladvány miatt. Ehhez együtt kellene működnie a két csapatnak, ami a tábornokoknak nehezére esik. Fanfola egy kommunikációs eszközt ad a két hírvivőnek, Amy és Pit keresik is a megoldást, de a csalás egyik csapattól sem áll messze. Meg kell találniuk egy labirintust, ki is kell jutni belőle, miközben a csapatok tagjai között sincs egyetértés. Fanfola ki is jelenti, hogy a vizek népe nem elégedett azzal, ahogy a csapatok játszanak. De Pit egy olyan rejtély nyomára akad, ami mindent átértelmezhet.

Nagyon könnyen tudnám, akár egy mondatban is összefoglalni a Hold szövetsége kapcsán a tapasztalataim: olyan, mint az első része is volt. Akinek az tetszett, ez is fog, hiszen ugyanaz a recept az alapja.

Még mindig egy gyerekkönyv. A formátuma teljesen megegyezik az első részével, jól is mutatnak egymás mellett a polcon. Egyen magasság, szélesség, azonos design. Belül is: a rajzok ugyanolyan stílusúak, még mindig fekete-fehérek. A betűméret nagy, ahogy a sortáv is. Kifejezetten gyerekbarát olvasóméret.

Gyerekkönyv a felépítésében is: a fejezetek rövidek, gyorsak, könnyen olvashatóak. A cselekményvezetés lineáris, és egy szálat követ. Ugyan a végére belebegtet egy sok mindent átgondolni késztető rejtélyt, de ennek még nincs olyan súlya vagy jelentősége, hogy akár a legkisebbeket se zavarja össze. Követhető, érthető, logikus végig.

Még mindig megvan benne a realitás és a mese okos keveredése. Nekem nagyon mozgatja az agyam, hogy milyen összeesküvés lehet a háttérben, de nem élem bele magam. Gyerekkönyv, biztosan nem az illuminátusok szervezkednek valamit a háttérben… fel lesz ez szépen oldva, de a hangulati alapozása jó lett. Kicsit többet látunk a mesevilágból, ha több lénnyel nem is ismerkedünk meg. Fanfola a természetfeletti hírnöke, bár be van lengetve egy új játékos az ír mitológiából… egyelőre még csak várjuk Lugh jelenlétét…

A feladatok még mindig játékosak, gyerekesek. Mindig van benne valami fizikai kihívás is, de elsősorban mentális kihívást és csapatjátékot kívánnak. Új elem viszont, hogy megjelenik a szabályok számon kérése és a határokat feszegető ötletek. A rejtélyt növeli, a feszültséget fokozza, hogy Fanfola nem adja meg a válaszokat. Nem lehet érteni, egyes dolgokat miért kell és így megtenni, amivel eléri, hogy megkérdőjelezik a rendszert.

Ami különben nem rossz tanulságnak sem: nem szabad a szabályoknak sem vakon engedelmeskedni! Érteni kell őket, és kérdezni – ha nem jönnek a válaszok, ha nincs meg a logikája, érvényessége, kutatni kell!

A karaktereket továbbra sem bontja ki jobban, meghagyta a szerző Pit központi szerepét. Nem voltam oda érte, hogy a kötet elején 2-3 mondatba jellemezte a szereplőket. Odatett olyan tulajdonságokat, amiket akkor láttunk arról a személyről először. Azért nem bánnám, ha ennél irodalmibb módon építkeznének a karakterek!

Ötletes, aranyos, még mindig. Jól építi tovább a cselekményt is, várjuk a folytatást!

A Hold szövetsége - Mint gyerekkönyv: 85% kalandos, szív és ész is fontos. Szerethető figurák, kellően rejtélyes.

Szubjektíven: 80% a legnagyobb bajom vele, hogy rövid. Jópofa, ötletes, a csavar is üt.

Ráadásul több esélyem van úgy felvételizni az egyetemre, hogy a sulin kívül más dolgokat is csinálok. Az életrajzomban jól fog mutatni a jövő heti svédországi út: egy trollkolóniát kell felkutatnom, és megmenteni a fogságukba esett embereket. Hm, talán mégis inkább a sakk-körbe kellene belépnem. (White: Supernaturally)

Borzasztó furcsa érzés látni a felfelé masírozó és az aláereszkedő kettős hangyasort, magunkat is közöttük, s azt érezni, hogy halandók vagyunk, elmúlunk, de a hely, ahol járunk, örök, azt is hogy tulajdonképpen nem is fontos, kik vagyunk; mióta az Akropolisz áll, mindig mentek rajta emberek, mindig is fognak menni, míg csak világunkat el nem pusztítja egy kozmikus katasztrófa, és voltaképpen mindegy is, ki hág ezeken a lépcsőkön a magasra, csak mindig menjen valaki, csak sose vesszen ki az emberekből a szépség utáni szomjúság. (Szabó: Zeusz küszöbén)

Lemaradtál a húsvéti ünneplésről a Creeley-ben. Egy kicsit ki voltál ütve. Nem sokat mulasztottál. Mégsem ugrálhatnak óriás húsvéti nyulak a pszichiátrián, igaz? (Glasgow: Lány, darabokban)

• Csak összefoglalásként, uram. Egy Polly nevű lány, greenhami béketüntető. 1981-ben tizenhét esztendős. Előkeríteni és eltenni láb alól.
• Így van… Dehogyis! Az isten szerelmére! Jézusom, egy szóval se mondtam, hogy tegye el láb alól…
• Elnézést uram, én csak feltételeztem, hogy… (Elton: Parázs a hamu alatt)

• A hátamon levő hegek nem zavarnak – felelte Adrecht. – Igazából arra gondoltam, hogy az arcomra kellene egy. Nem nagy, csak egy kis karcolás. Attól olyan titokzatos külsőm lenne.
• A hátadon még jobb. Azt mondod a lánynak, hogy megjártad a háborút, aztán amikor meg akarja nézni a sebhelyeidet, le kell venned az ingedet, és máris félúton jársz. (Wexler: Az ezer név)

Ne Schumannt! – mondta. – Isten őrizz! Akkor már Wagnert is játszhatnánk… Nem, legyen valami olasz. Valami, ami elég dekadens ahhoz, hogy ledöbbentsen minden Sturabteilungos idiótát, aki felbukkan ma este. (Shattuck: Nők a kastélyban)

Droidos, űrkalandos, idegen bolygós.

A jövő világa veszélyes, és az egyes kutató csoportokban vállalni kell a veszélyt, ha más bolygókon kutatnak. A biztosító társaságok igyekeznek valóban biztosítani, és olyan elvárásaik vannak, mint a biztonsági androidok alkalmazása. A dr. Mensza vezette kis csapattal is van egy ilyen droid, akiről nem is sejtik, hogy messze nem átlagos. Harci gép, tartják tőle a távolságot, miközben titkon a gép feltörte a vezérlő paneljét, és sok mindent kiiktatott. Mint a feltétlen engedelmeskedést a parancsoknak. Arra használja a nyert teret, hogy a közös szerverről sorozatokat töltsön le, filmeket nézzen. Magát titkon Öldöklőnek nevezi, és vigyáz az embereire. Amikor rejtélyes szörny támad a csapatra, és más emberek is veszélyt jelentenek, a túlélésük kulcsa Öldöklő, akiben felfedezik az emberséget.

Nem szeretem, amikor egy regényt vagy filmet azonnal valamivel összehasonlítunk, vagy hivatkozási pontnak használunk. „Akinek tetszett a Holtodiglan, ezt a regényt is szeretni fogja!” Az azonban kétségtelen, hogy a hasonlóságok miatt be fognak ugrani művek, amelyekkel rokoníthatunk. Így működik a kategorizálás. A Kritikus rendszerhiba nálam akaratlanul is hozott be ilyen képeket: a Westworld, a Terminátor és a Rövidzárlat jutott eszembe róla, bármennyire is nem szeretem, amikor ilyeneket méregetek össze egymással.

A felsorolásból látszik is, hogy ez egy sci-fi, amiben robotok vannak – hiszen ez azonnal közös a fentiekben. Ha ennél kicsit mélyebbre megyek, és már elemzem a Kritikus rendszerhibát, akkor kiegészítem azzal, hogy az öntudatra ébredés és a harci kalandok kellenek még a zsánerképhez.

Imádtam, ahogy a mélyebb tartalmat beágyazta az írónő egy kalandos, akciós történetbe. Mert ez izgalmas is: ahogy a semmiből ott egy szörny, Tremors stílusban. (Tessék, megint ezt csinálom, éljenek az utalások!) Ahogy megtámadják őket, ahogy próbálnak életben maradni. Ez egy küzdelem, ami az akcióival is olvastatja magát, pörgős cselekménye van, szórakoztató.

De ezen túl ott van benne Öldöklő, aki narrálja az eseményeket. Aki egy android, de egyben hatalmas figura is. Egyszerre robot is, de emberi részei is vannak. És megint utalok: olyasmi humora van, ami bejönne Deadpool karakterének is. Karaktere van, döntései, miközben a környezete igyekszik tárgynak nézni őt. És ez a dilemma ott lesz velünk végig: Öldöklő egy berendezés, vagy egy személy? Mi a feltétele az emberségnek? Lehet valami élő, ha nem szerves az alapja? És megint utalok: Dan Brown, Eredet. Abban kapunk egy képet arról, hogy a fajunk hogyan fejlődhet, mi lehet az evolúció  következő lépcsőfoka. És ez is ebbe az irányba mutat: szerves testünk már most technológiával építgetjük, a határok tolódnak ki.

És azért okos ez a könyv, mert aki nem akar ezen töprengeni, nem kell neki. Simán élvezheti a cselekményt és Öldöklő humorát.

Martha Wells stílusa olvasmányos, szórakoztató. Hiteles akkor is, amikor Mentőexpedíció után szabadon elindulnak a bolygó felderítésére, amikor harcolnak, de amikor Öldöklő lelkébe is betekintünk. Néhol mesélősebb, néhol szükségesen tárgyilagos, okosan végigvezet a cselekményen.

Sorozatnyitó különben, érdeklődve várom is, hogyan tovább. Mert ez korrekt, zárt sztori.

Kritikus rendszerhiba - Mint sci-fi: 90% egy kalandos történet és egy elgondolkoztató kérdésfeltevés az emberségről.

Szubjektíven: 95% bírtam a főhős androidot, tetszett a kalandos rész is, plusz jól van megírva.

Kamaszos, szerelmes, identitáskérdéses, osztálytársas.

Levente új fiúként kezdte az évet egy új iskolában. Megmaradt a kívülállónak, aki jól el van magában, nincs és nem is akar társaságot. Ám egy nap benyit a WC-be, és véletlenül meglátja a nagyon népszerű, lányok kedvence focistát, Ákost, amint kisminkelve szelfizik. Állítólag fogadásból, de a fiú így is titoktartást kér. Levente senkinek nem szól, és ezért idővel Ákos behúzza a köreibe. Együtt kezdenek dolgozni a történelem próbaérettségi tételeken, a barátainak is bemutatja. Levente egyre szélesebb képet kap arról, milyen válsággal küzd titkon Ákos, akinek Dávid nevű szerelme szereti megalázni Ákost. Levente elkezd harcolni a fiúért, és lassan rádöbben, ő is szerelmes lett.

Ha nagyon rövid akarok lenni, meglepődtem. Jártam már úgy könyvvel, hogy olvasás közben jöttem rá, hogy ebben meleg cselekményszál van, de utólag észrevettem rá jelzést a borítón. (Igen, a szivárvány általában nem dekoratív elem, hanem szimbólum. Te ne a saját károdon tanuld meg!) Az viszont bosszant, amikor semmi nem jelzi, mi van a regény cselekményében. Se egy szimbólum, se szöveg, semmi.

Hozzáteszem hamar, bár az Osztályképről se derül ki előre, ez kevésbé sokkoló. Ez az érzelemről szól, és a testiség minimális benne. Vonzalom, csók, ennyi. De sajnos már futottam bele olyan regénybe, ami egy baráti egyetemi társaság felnőtté válásával, szinte családregényként adta el magát, aztán homoszexuális szerelmes regény volt a java szex jelenetek özönével. Ok, nyíltabb világban élünk, mint anno, de az erotikus regények is jelzik a tartalmuk, tegyék már meg ezt a meleg történetek is!

De akkor kanyar vissza az Osztályképhez. Ugyan benne a meleg szál, de nagyon sokáig nem ez adja a fő konfliktust, és sok minden van benne, ami tipikusan tinédzseres, és akár azonosulni is lehet vele. Ahogy látszólag különböző emberek kapcsolatba kerülnek, és képesek barátoknak lenni. Ahogy a szülők válása rányomja a bélyegét a gyerek viselkedésére, aki egyre nagyobb őrültségekbe is belemegy, hogy felhívja magára a figyelmet. A gyász, amikor a kívülről jött fájdalom is vonzóbb lehet a belsővel szemben.

Az elejét még szerettem is, ahogy Ákos és Levente összebarátkoznak. Ahogy az osztálytársak egy része is elkezd megnyílni, és a felszín alatt meglátjuk az okokat és problémákat. Maga a közösség formálódása.

Nagyon sajnáltam is, hogy amint Levente ráébred a szerelmére, ez lesz a vezető szál és a történet ifjúsági olvasmányból átcsap románcba. A többi probléma lesüllyed, amiért nagyon kár. Ha Rácz-Stefán tud ötvözni, egy témának meghagyni a meleg szerelmi gondokat a többi mellett, itt is meg lehetett volna oldani.

A történetben különben benne van a folytathatóság is, bár mindent teljesen lezárt a szerző, és akár így is kerek egész lehet. Ha lesz folytatása, remélni tudom, hogy abban nem szűkül majd be ennyire a paletta szerelmes regénnyé változva.

A stílusa különben nem rossz, de nem is jegyezném meg miatta. Pont azt nyújtja, amit a zsáner szokott. Nem kevesebbet, de nem is többet.

Nem is tudom, mi legyen a tanulság. Olvass bele egy könyvbe, mielőtt belekezdesz?

Osztálykép - Mint ifjúsági: 60% olvasmányos, cselekménybő, konfliktussal teli, de egy ponttól nyálas.

Szubjektíven: 40% az alap még tetszett, amíg a dráma erős. Romantikusnak nem tetszett.

Háborús, királyi udvaros, nemesi előjogos, harcos.

A kis Béla herceg rajongva szereti német édesanyját, Gertrúdot, akit nem csak szépnek, de angyalinak is lát. Így a kérésére beleteszi a port Melinda udvarhölgy poharába, majd értetlenül szemléli, anyja öccse miért megy a nő után. Ő csak a következményeket fogja fel: a németek miatt morgolódó magyar urakat, akiknek Melinda tönkretétele elég, hogy kitörjenek. A fiú az anyja teteme mellett fogad bosszút. Majd éveken át szemléli, ahogy apját csak a mulatság érdekli, országa a nemesek játékszere, még a hatalmát is elaprózta. Amint ő ül a trónra, más világ következik. Visszaállítja a királyi hatalmat, de megszilárdítani nincs ideje. Az országra törő tatár mindent lerombol. Próbálja újjáépíteni, de a nemesek erősödnek, és István fia is ellene fordul. Egy újabb tragédia közeleg?

Milyen képet kaptam az iskolában Béla királyról? Pozitív képet. Ott az volt kiemelve, hogy újjáépítette az országot a tatárjárás után. Nem arról tanultunk, hogy mennyire volt Muhi az ő hibája. Nem azt tanultuk, milyen politikát folytatott a tatárok előtt és után. Hanem, hogy az ő neve lett az újjákezdés, és Margit lányát apácának adta.

Hunyady József egy egészen más Béla királyt fest meg nekünk. Már szinte romantikus eposzt, amelyben minden nagy eszmének buknia kell, a történelem ismétli magát, és melyben a hős, bár sok tekintetben elbukik, mégis nemesen felmagasztosulva léphet le a színről. Hamisítatlan romantikus történet, Jókai örököseként elbeszélve.

A kötet érdekes mód nem az alapján bomlik két nagy egységre, hogy a tatár hogyan dúlt az országban. Hiszen Béla karakterét nem ezzel az eseménnyel akarja bemutatni, sokkal mélyebbről indítja el, ami nekem még tetszett is.

Logikusan, ugyanakkor a romantikára jellemző érzéssel és kalandokkal ecseteli, hogyan alakult ki a kisgyermekből a keménykezű király. Az anyja iránti mély szeretet, amit a nemesség iránti bosszúvágy és gyűlölet követett. Az apja iránti megvetése, majd a felesége iránti nagy szerelme. (Mondanom se kell, az is tipikusan romantikus regénybe illő szál. Miután megfogadja, hogy soha nőre se fog nézni, az apja ide hozatja a menyasszonyát, akibe első látásra beleszeret.)

Muhi inkább azért érdekes, mert ezek után már nem rettenthetetlen Béla. Megtörik, lesz egy réme, amivel mindenre rá lehet venni. A tatárok. Szimbolikus is, ahogy a halálát Hunyady megírta. A Tatár Császárt (egy megvadult bika neve) feltartotta és megállította, de belehalt. Mint Béla Magyarországa és a tatárjárás. A horda megállt ki, de a régi rend visszahozhatatlan lett a tatárok elvonulása után is.

Romantikus, és végzetszerű az is, ahogy István fia az apja ellen fordul, és most Béla a másik oldalról éli meg a konfliktust, ami az ő apja ellen is meg lett vívva. Ez megint olyasmi, amit a történelemkönyvben nem találtam, de sokkal tragikusabbá teszi a király alakját.

Hunyady itt mély karaktereket is próbál létrehozni. Több karaktere is több egyszerű jó vagy rossz figuránál. De tény, hogy Béla alakja fölöttük áll.

A nyelvezet most szinte mai, csak néha van annyi archaizálás, ami még színesít és nem zavar.

Nagyon nem egy boldog történet, de így maradandóbb. Szépen tragikus.

A második honalapító - Mint történelmi: 75% széles tabló, romantikus vihar, egy fájdalmas életút, a történelmen túl.

Szubjektíven: 70% más, mint az iskolai oktatásban Béla király. Tragikusabb. Sajnáltam.

Háborús, harcos, taktikai, ármányos.

Vordan egy hatalom, ami nem tűrheti, hogy az alávetett népek lázongjanak ellene. Így azonnal megindul a totális háború, amint Khandar földjén feltűnnek az Üdvözítők, a lázadók. Marcus D’Ivoire a vezetőségben van benne, kapitányként minden a nyakába szakad. Az életét nem könnyíti meg a Konkordátum küldötte ellenőr, Jen sem, aki nőiségével lassan közelebb férkőzik Marcus szívéhez. Winter egy volt a sok katona között, míg felettese ártani nem akart neki, de mégis kinevezést szerzett neki. Az új századosnak vezetnie kell az embereit, halálos csatákba, miközben őrzi a titkot, hogy ő igazából nő. Minden csata mögött pedig ott egy mitikus összeesküvés és varázs, melyhez akaratukon kívül Winter és Marcus is közelebb jut.

Már belátom, az olvasása előtt bele kellett volna gondolnom, hogy ez nagyon nem az én műfajom. Hadi fikció. Tulajdonképpen arról szól az egész nagyon sarkítva, hogy mennek a csatába és harcolnak. Ez soha nem kötött le – az Egri csillagokban is az a rész tetszett, amíg fiatalok és kalandoznak. Eger ostroma nekem nehezebb falat volt. Ez még olyanabb. Lőnek, kardoznak, verekednek. Hadi oszlopok vannak, meg századok, ezredek, egységek… már most elvesztettem a fonalat, és a regény még hamarabb összekuszálta a fejem. Erre egyszerűen nem állt rá az agyam.

Igaz, mellette fantasy is. Én naivan azt hittem, az a vonal lényegesen erősebb lesz. Nem az. A háború mögött egy másik küzdelem zajlik, egy hatalomról és mágiáról szóló. Itt vannak a nagy meglepetések, és a kevésbé látványos, de sokkal izgalmasabb csaták. Ezt a részét tudtam értékelni, ha csak a végére lett súlyosabb, addig csak követtük a sereget.

Bajba is vagyok azzal, mit lehet erről a regényről érdemben írni. Úgy, hogy engem halálra untattak az olyan részek, amikor dúlt a háború. Azt érzékeltem, hogy széles panorámát rajzolt a szerző: láttuk a vezérkar munkáját, a stratégiákat és döntéseket, a vezetést. Írt olyan jeleneteket a szerző, amelyekbe a seregek összeütközését érzékeltette. Ugyanakkor levitte mindig emberi mértékbe is, hiszen ott volt Winter és csapata, akik egyszerű katonaként harcolták végig a cselekményt. Miattuk nem kevés párbaj, verekedés és hasonlók lettek tárgyalva. Ugyan ezt a személyes, emberibb szintet jobban tudtam követni, ez sem fogott meg sokkal jobban, mint a nagy egész kép. Biztos vagyok benne, hogy aki az ilyen leírásokat és kalandokat szereti, neki ez szórakoztató, színes, sokféle. Nekem meg csak unalmas.

A karakterek sem mélyültek úgy el, ahogy szerettem volna. A legtöbb megtölt egy klisét, esetleg felvillant a múltjából némi tragédiát a szerző, és ennyi. Érdekes, hogy a hőseit családi tragédiákkal és fájdalmakkal teszi mindig szimpatikussá. Winter kicsiként maradt árván, és egy kegyetlen árvaházba nőtt fel, ahol szó szerint kiárusították a kamaszlányokat. Marcus iskolába volt, amikor arra ment haza, hogy minden elégett egy tűzben. A mindenbe beleértve a szülőket, testvéreket, emlékeket, házat, mindent.

A stílusa is jó, olvasmányos. Színes, érzékletes. Semmivel sem rosszabb, mint egy sikeres fantasy. Az árnyháború rész még nekem is tetszett. De a téma… sokadszorra kell megállapítanom, nem való nekem a háború ilyen formába, papíron sem.

Sorozat, de ha nem vált profilt, én kiszállok. Hadi fikció nekem nem kell több.

Az ezer név - Mint hadi fikció: 95% mindenféle harc, taktika és stratégia van, átverésekkel tarkítva.

Szubjektíven: 20% a hadi részek nagyon nem fogtak meg. Az átverés, mitológia jobb volt.

Már elkezdtek a kiadók a Könyvhétre készülni, de azért várhatunk a héten is új könyvekre:

- Mindezt neked adom (thriller, Trivium - van, ahol már kapható, máshol a héten kezdik)

- Ítélet (az új Picoult dráma, Athenaeum gondozásában)

- Macbeth (a Kossuth hoz egy Nesbo regényt, amiben nincs Harry Hole)

- Vaják 8. (PlayOn, fantasy)

- A város és a város között (Agave, sci-fi)

- A tűz hajója (Libri)

Plusz, rengeteg kötet van, ami jövő héten nem jött ki, talán most? Pl. az összes Delta Vision regény.

Azért látható, hogy a Könyvhét közeledik. Megint lesznek nagyon várósak, meg különleges kiadások is. De ez még odébb van, június elején. Koncentráljunk a heti kínálatra!

Nem egy sorozat új rész, egy új Nesbo. Nem kell panaszkodni! (Főleg, ha meg is jelennek, nem csúsznak...)

Szerelmes, zaklatós, karrieres.

Polly kénytelen szembenézni azzal, hogy a munkája miatt segíteni próbált Peternek, aki ezt félreértette. Szerelmes lett, követni kezdte a nőt, és ahogy szembesült a szerelme viszonzatlanságával, átment zaklatóba. A rendőrség nem tud semmit tenni, Polly egyre jobban retteg. Peter mindig figyeli, fenyegeti. Akkor is, amikor Jack tér vissza Polly életébe. Polly és Jack, a szerelmespár, akiknek együtt kellett volna maradni. 16 év telt el, voltak mások, Jack meg is nősült, de a szívük még egymásé. Visszajönnek az emlékek, az együtt töltött nyár, amikor Polly 17 évesen a háború ellen tüntetett, és beleszeretett egy fiatal amerikai katonába, Jackbe. Aki a szerelem helyett a karriert választotta. Jack most visszajött. Hallva a nő zaklatójáról, segítséget ajánl. De mit akar Jack igazán? Polly válaszokat keres.

Ben Elton több könyve is megjelent már nálunk is. Mivel nem összefüggőek, bárhol el lehet kezdeni az ismerkedést a könyveivel. Nekem az újabb regényei jelentették a kezdetet, melyekbe a társadalmunkat, kultúránkat teszi fekete tükörbe. A zenei tehetségkutatókról vagy a valóság show világot bemutató regényei nagyon bejöttek.

A Parázs a hamu alatt is jó a maga műfajában, csak ez nem az a stílus és zsáner, amit az írótól szeretek. Így bennem volt végig egy csalódás, de még ezen keresztül is érzékeltem, hogy ha ezzel kezdek, akkor thrillernek szerettem volna.

Mert Elton nagyon erős a szerkesztésben és a csavarokban, ebben a regényében is. A cselekményt annyira profin vezeti, hogy pont akkor és úgy lep meg, dermeszt, vagy éppen visz el romantikába, amikor csak akar. Ha a thriller szálat, ha a romantika szálat nézem, mindkettőt hitelesen, logikusan és mégis izgalmasan tudja prezentálni.

Jó a dinamika. Néhol jobban pörgeti az eseményeket, máshol lassabb a cselekmény, de mindnek érezni a maga funkcióját. Hangulatokat tud vele megteremteni: Peter megszállottságát, vagy éppen Polly és Jack szerelmének meghittségét. Azt külön ki kell emelni, hogy Elton akkor sem unalmas, amikor a cselekmény lazább és lassabb. Értelmesen kitölti mással, érdekes tud maradni.

A karaktereket ugyanolyan szervezetten és alaposan építi, mint a cselekményt. Kifejezetten tetszett, ahogy egymásra tevődik a múlt Polly és Jack alakja a maival – változtak, és íveket kapunk, hogyan. Tanulságos, hogy mire hogyan reagáltak. Mert Elton szereplői nagyon emberiek, nem hősök, nem gonosztevők. Hanem olyan alakok, akiket bárki ismerhetne a környezetéből.

Az Elton regényekben gyakran tűnnek fel nekem nyelvi lelemények, vagy olyan humor, ami nagyon lefedi a sajátom. Most ezekben hiányt szenvedtem, ez máshogy lett olvasmányos. Jó, egyet azért találtam: ahogy Polly elkereszteli a zaklatóját Szipolynak, azon tudtam vigyorogni is. De ez a könyv nem humoros, inkább romantikus és feszült.

Ha nagyon akarom, társadalmi mondanivaló ebben is bújik meg. Hatalomról, társadalomról sok van ebben is, csak nem olyan direkt módon, mint amit megszoktam. Úgyhogy az agyat is lehet dolgoztatni olvasás közben, ha arra van igény.

Tetszett, még akkor is, ha dolgozik bennem a más elvárásokból fakadó csalódottságom.

Parázs a hamu alatt - Mint thriller: 75% lassan indul, romantikus zsánerekkel is, de a végére gyors, csavaros, okos.

Szubjektíven: 65% a szatirikus Elton nekem jobban bejön. Jó ez is, csak nem így szeretem.

Családos, karakteres, öregkori, lélekbe tekintős.

Az idős úr egyedül marad a felesége halála után, magányát egy kutya oldja fel. Miatta kezd a szomszédokkal is barátkozni, és kis feladatokra megkérni a szomszéd kisfiút. Nem sejti, egy kérés mindenki sorsát átírja. (Teréz) Az idős orvos és felesége segítettek a környékbelieknek, betartották a törvényeket. De zsidók voltak, és egy fiatalember minden sérelméért őket okolta. Még az öröme sem lehetett meg, hogy bántja őket. Öngyilkosok lettek, mire értük ment, csak a kutya őrizte őket. (A zsidó kutya) Nenő idős rokon, aki egyik rokonától költözik a következőhöz. Mindenhol segít, és sehol észre sem veszik, mennyit jelentett nekik az asszony, csak amikor már késő. Balázs és Klára az asszony halála után szembesülnek azzal, hogy a fiuk is Nenő nevelte, vezette a házat, és még csak meg se köszönték neki. (Nenő)

Szabó Magdát elsősorban a regényei miatt jegyzi az irodalom, a legismertebb talán egy ifjúsági regénye, az Abigél. Pedig sok más műfajban is kipróbálta magát. Írt verseket, gyerekkönyveket, útirajzokat és novellákat is.

Az Alvók futása című gyűjtemény 20 novelláját tartalmazza, és aki most kezd a szépíró Szabó Magdával ismerkedni, érdemes itt kezdenie a kutatást! Annyira az esszenciája van ezekben a történetekben az írónőnek, hogy akinek ezek tetszenek, bátran belekezdhet a regényeibe is. Még talán könnyebb dolga is van a novellákkal, azok szerkezeti sajátossága miatt.

A novellák rövidebbek, pár oldalas terjedelműek, vagy annál is egyszerűbbek. Szabó mégis beléjük tesz annyi cselekményt, amennyit egy regényébe is szokott. Sokkal mozgalmasabb, pergőbb a novellista Szabó Magda, mint a regényíró.

Ugyanakkor benne van az a mélység, az a jellegzetes stílus is, amit az írónőé. A történetek nagyon erősek lelki oldalról, és az örök emberről beszél. Legyen az gyarló, vagy hősies.

A cselekmények változatosak a történetekben, de vannak visszatérő motívumok. Több történetben foglalkozik a halállal és az öregséggel. A családi kapcsolatokkal, amelyek között lesz szívderítő is, de olyan, ami összefacsarja az olvasó szívét. Van érzéke a boldog pillanatok ábrázolásához is, de igazán a drámákban, tragédiákban ütött meg. Észrevettem azt is, hogy Szabó Magda állatbarát író. Gyakran a történeteiben szereplő kutyák sokkal több emberségről tesznek tanúbizonyságot, mint az emberek.

Több történet több szinten is értelmezhető. De olyan finoman utalva, hogy mélyebb szint nélkül, egy kiragadott életképként is megállja a helyét. A mosolygó Bacchus nagyon könnyen olvasható egy özvegy kémikus kislányával való kapcsolatának történeteként, de akár értelmezhető úgy is, mint az emberiség és az istenek viszonya. Bár lehet, hogy ezt én könnyen értelmezem bele, mert pont olyannak mutatja az emberek és isten/istenek viszonyát, amilyennek én is gondolom.

Szabó Magda a sűrítés mestere. Egy esemény kapcsán egész életutakat és sorsokat jelenít meg, így olyan emlékezetes szereplőket teremtve, akiknek a sorsán sokat lehet töprengeni.

Jól szerkeszt. Döbbenetesen jók azok a helyzetek, amikor egymás mellett élő emberek nézőpontjait teszi egymásra, és kiderül, mindenki mennyire másképp látja ugyanazt.

Szabó Magda szeretőknek mondhatni kötelező darab, nekem az egyik kedvencem lett.

Alvók futása - Mint novelláskötet: 90% Szabó M. jellegzetes stílusa, mélylélektana, összetett történetekben.

Szubjektíven: 95% tömör, pörgős, gondosan szerkesztett, és erős lélektani csavarok, tetszett.

Nyomozós, középiskolai emlékes, nagyvállalatos.

Abby nem volt népszerű lány a középiskolában. A korábbi legjobb barátnője, Kaycee viszont az iskolai királynője volt, egyben Abby rendszeres zaklatója is. Mégis, amikor Kaycee beteg lett, később kiderült, csak színlelt, Abby még akkor is hitt neki. Kaycee eltűnt érettségi előtt, és Abby máig meg van győződve, hogy igazán beteg volt, és a kisvárost uraló nagyvállalat tett vele valamit. A lány felnőttként környezetvédelemmel foglalkozó nagyvárosi ügyvéd, és hazatér, hogy megoldja Kaycee és az Optimal ügyét. Még mindig az Optimal élteti a várost, így sok támadást kell legyűrnie mindenki részéről. És többet talál, mint amit valaha elképzelt: egy bonyolult zaklatási-zsarolási ügyet, melynek gyökerei a középiskoláig nyúlnak vissza.

Már fejtegettem párszor, mennyire nehezen hiszem el, amikor egy ismert színész vagy zenész ’ír’ egy szórakoztató regényt – szellemírókra gyanakszom rendszeresen a háttérben. Most beállt a sorba Krysten Ritter is, aki a Jessica Jones sorozat kapcsán lehet sokaknak ismerős – nekem is. Vagyis a sztár rá kicsit nagy szó, de elég ismert. Szerencsére e regény kapcsán nem a gyanakvásom határozta meg az értékítéletem.

Mert jó értelemben annyira amatőr ez a thriller, hogy nem merült fel bennem, hogy egy profi írt helyette, Ritter meg a nevét adta hozzá. El tudom képzelni, hogy ő valóban maga pötyögött, ha a szerkesztők segítettek is neki.

A történet alapötlete jó, és ahogy bonyolódnak a szálak, szintén ki van találva. Kapásból két ügyben kezd nyomozni Abby: az Optimal mocskos ügyei után és Kaycee eltűnésében, ami jobban mozgatja a nőt különben. Ahogy elkezdenek összefüggeni az események, kiderül pár dolog, ami egy új szintre emeli a rejtélyt, és mocskosodnak a történések. Ezek jók, még a csavarra is azt tudom mondani, hogy működik.

Csak ahogy meg van írva, abban érezni, hogy elsőkönyves a szerző. Nincs izgalmasan bonyolítva a cselekmény, a csavart is éreztem úgy, hogy nagy lelkesedéssel belenyomta, de nem logikusan előkészítette, hanem örült neki, hogy most megleplek olvasó! Halmozza az ötleteket és egyszerre, mindent az olvasó nyakába önt, nincs fokozatosság és eseményvezetés.

A kiemelt szál válik az egyik legérdektelenebbé a végére, a többihez képest azt nagyon túlnyomta a szerző. Ez megint olyasmi, amit elsőkönyves hibának érzek, volt egy ötlete, azt végig nyomta, ha közbe támadtak más, esetleg jobb irányok is.

A karaktereit érezhetően szeretettel kezeli, és igyekszik árnyalni is őket. Nem minden karaktert sikerült háromdimenzióssá építenie, de igyekszik, és főleg a főszereplőt kifordítja felénk. Eleinte nagyon olyan, mintha Jessica Jones kevésbé szuperhős énje lenne, de aztán magára talál, és Abby tényleg Abby lehet, nem egy Jessica hasonmás. Hozzáteszem, pár dolgot azért nem értettem. Abby, akit Kaycee éveken át bántott, miért ennyire megszállottja a lány eltűnésének? Ezt a motivációt nem kaptam meg a kötetből, és ez elég komoly hiányérzetet is okoz nálam.

A stílusán is végig éreztem a lelkesedést. Szerette mesélni ezt a sztorit. Nem mindig tiszta, néha zavaros is, de a lelkesedés maga jó, túl is lendített ezeken.

Ha első könyv, ha szellemíró volt mögötte, ez legalább hiteles első könyv, jó ötletekkel.

Mint thriller: 70% az alapszituáció jó, kifejtése kevésbé izgalmas. A karakterábrázolás alapos.

Szubjektíven: 65% Ritter elsősorban színésznő, a cselekményvezetésen ezt érezni: elcsúszik.