Kincskeresős, misztikus, kapcsolatos, történelmen átívelős.

David Franco még csak 31 múlt, de a szakmában már neve van, afféle csodagyereknek számít művészeti körökben. De a magánéletébe gondok vannak: a barátnője elhagyta, a szeretett nővére rákban haldoklik. Sürgősen pénz kellene a kezelésre. Ezért fogadja el egy titokzatos asszony megbízását, aki Cellini egy elveszett alkotását, egy tükröt keres, melynek hátlapján Medúza vonásai vannak. A kutatást Firenzébe kezdi David, ahol egy szép, lelkes kutató lesz a segítségére – Olivia, akinek egyedi történelmi nézetei még segítenek is a munkában, ami Párizsba vezet. Ahol egy titokzatos márki őrzi a történelmen átívelő titkot, amiért ölni is képes. Mindkét fiatal kutatónak lesz meglepetésben része, mire célba érnek.

A történelmi, kincskeresős kalandregények első reneszánsza Harrison Ford nevéhez is köthető, aki Indiana Jonesként több nemzedéknek is vonzóvá tette a régészetet. Érdekelne is, hogy vajon hatott-e Indy a műfaj újra divatba hozójára, aki Dan Brown. Az Eredetet nem is olyan régen kaptam a kezembe, most nézzük a követőket!

Steve Berry és Cotton Malone után talán Robert Masello neve említhető, aki ugyanazt a receptet használja, amit a fenti szerzők is. Vesz egy tudóst, akit egy rejtély vagy kincs nyomába küld, és érdekes dolgokat mutat a történelemből, miközben mindenféle kalandos helyzetekbe is keveredik a nem éppen kalandor főszereplő.

Itt ez a karakter David, aki inkább Langdon, mint Indiana Jones utódja. Sok tudás, a helyzete miatt kényszer, hogy cselekedjen. Egy jó ember, aki a lehetetlen helyzetekben is igyekszik a jó döntéseket meghozni. Masello szimpatikus hőst teremtett a személyében, akinek egy hibája akad: hogy nincs hibája. Kitartó, okos, hűséges, amikor kell, használja a fizikai képességeit, de az eszét is a helyzetek megoldására. Épp csak az választja el egy képregényhőstől, hogy ő nem kapott kitalálójától olyan fizikumot, hogy mindezen felül még ellenállhatatlanul jóképű is legyen. (Azért a nő így is összejön neki a végére.)

A mellékszereplők sokkal árnyaltabbak, és bár bírtam Davidet, érdekesebbek is. Még Olivia is, aki kellően önfejű, és képes magát bajba sodorni. De az igazán érdekes figura a márki, aki egyszerre esendő, zseniális, hős és bűnös.

A jelenben is bőven vannak kalandos események, a szereplők menekülnek, kutatnak, küzdenek. Izgalmas, fordulatos a sztori, kifejezetten szórakoztató az egész. Ami azonban nekem még jobban tetszett, ahogy a flashback fejezetekkel a múlt megelevenedik. Hiába, gyengém a reneszánsz és a francia történelem is, és mindkettő színesen, egyedien jelenik itt meg. Nagyon finom a természetfeletti szál is.

Mi több, Masello egy kis humort is megvillant. Jó, lehet, hogy mindazt, amit én feketén, de viccesnek éltem meg, nem mindenki találná annak, de az én olvasatomban bizony ez a regény helyenként vicces.

Jó a stílusa is, pörgős és olvasmányos. Egy Dan Brown regényhez képest több a leírás, de könnyen olvasható, szórakoztató az is. Értelme van, ha azonnal nem is esik le, miért.

Az egyetlen, ami kicsit nehezen ment le a torkomon, a vége. Majdnem tiszta happy end, de Masello becsempész valami vészjósló hangulatot oda, ami disszonáns a fülemnek.

A Medúza - amulett - Mint kalandregény: 90% fordulatos, izgalmas, a történelmet jól beleszövi, erős karakterek.

Szubjektíven: 95% szerettem a szereplőket, az alternatív történelmet és a szerző stílusát is.

Kamaszos, sorozatos, barátos, szerelmes.

A sorozat folytatódik, és sem Dé, sem Viru nem került a kiírt karakterek közé. Mi több, Viru figurája rokona lett egy főszereplőnek, így várhatóan még egy darabig a képernyőn marad. A lány feje nem is a sorozat miatt fő, hanem a fiúk miatt, akikkel szerepel benne. Bence titokban csókolta meg, nyíltan nem vállalja őt? Megéri, így járni vele, vagy csak egy félreértés volt az egész? Mikor Bence és Viru tisztázzák a dolgaik, és végre boldogok lehetnének, Dé kezd szerelmet vallani a legjobb barátjának, akiről végre észrevette, hogy lány. Viru bajba is van miatta: ő segít szakítani a fiúnak a csinos, de nem éppen észlény Dzsenivel, és miért pont most időzít így Dé? Amikor már itt van Bence is. Ha nem lenne elég baja a srácokkal, megint aggódhat azon, kit írnak ki éppen a sorozatból.

A sorozat összefogó neve Szappanopera, ez a 2. kötet. És ez a cím az, ami jól jellemzi, mit kap az, aki belekezd Viru, Dé, Dzseni és Bence kalandjaiba. Szappanoperát forgatnak, és mintha ők maguk is egynek a szereplői lennének.

Ezt mi sem példázza jobban, mint a fő konfliktus. Ami az, hogy a világot a pusztulás fenyegeti. A kevés kiválasztott töri a fejét a megoldáson, mert nem akarnak egy bunkerbe eltölteni jó pár évet magukban, inkább megmentenének mindenkit a bolygón, amíg még van kit. De a napkitörések egyre erősödnek… bevettétek? Bocs, tudom, hogy nem elseje van, de nem bírtam kihagyni. Hogy is lenne ez a téma? Természetesen a helyes válasz: SZERELEM. Pedig nekem jobban bejön az én kis bunkeres sztorim…

Hiába lehetnének más kamasz dolgok is benne, itt kizárólag az a dráma forrása, ki kivel jár, kit szeret titkon vagy éppen nyíltan. Elég hamar bele is untam, annyira tipikus az egész… még boldogult kamaszkoromban ment egy szappanopera, a Sonadoras. Sajnos azt kell mondanom, még annak is izgalmasabb cselekménye volt, mint ennek.

Bocs, javítom magam. Van még egy drámaforrás. A sorozatból időnként kiírnak valakit, és ez rendszeresen feszültséget okoz a stábban, mert előre soha nem mondják meg, kinek kell távoznia. Irodalmilag értem, miért így írta meg Szirmay Ágnes. Lehet húzni az idegeket. Csak éppen, ettől valóságshow hangulata van az amúgy sem éppen kultúrműsor sorozatnak, és annyira gáz mindkét kötetben ezt elsütni nagy drámai feszültségforrásnak!

A szereplőkkel sem tudok kedvesebb lenni. Engem kifejezetten irritálnak. Viruval az élen, aki olyan, mintha egy Leiner hősnő béna változata lenne. A helyes szomszéd lány, aki nem a legszebb, de jó a szíve és az okosak között van. Csak Leiner Laura hősnői szerethetőek, és képesek a normalitásban is különlegesnek lenni. Viru ellenben idegesítő az erőltetett konfliktusaival és bizonytalanságaival. Néha ugyan erősít rajta Szirmay, de nem ő a karakán hősnők mintapéldánya. Bence a tipikus álomsrác. Dé lett most kicsit jobban árnyalva, igaz, nem előnyére. Hiú, narcisztikus figura, bár kapott mellé egy tragikus vonást, honnan jön ez nála. Így azért érdekesebb, mint amikor ő volt a legszebb srác és ennyi a Dénes.

A stílusáért se vagyok oda, mert bizony az is akad benne, ami a halálom. Leírni nem tudom, mennyire irritál, amikor a szereplők nyavalyognak. Viru jó benne – csoda, hogy nem bírom?

Remélem, hamar jön az IOV 2, mert ha sokáig ilyeneken vegetálok, esni kezd az IQ-m is.

Titkok árnyékában - Mint ifjúsági: 50% nagyon tipikus, nagyon erőltetett konfliktusokkal, ismétli is magát.

Szubjektíven: 35% a szereplőket se bírom, az ismétléseket se, minek is olvasom még?

Nyomozós, ügyvédes, családos, bűnös.

Charlie még csak 13 éves, amikor az élete a feje tetejére áll. Az apja védőügyvéd, és sokan haragszanak rá, amiért szerinte mindenkinek kijár a védelem. Felgyújtják a házuk. Majd az új lakóhelyükre betörnek ketten, akik tartoznak az apjuknak. Az anyjuk agyonlövik, a két kamaszlányt kiviszik az erdőbe. 28 évvel később Charlie védőügyvéd, akinek szétesőben a házassága, pedig Ben az egyetlen férfi, akit szeret. Ostobaságból belement egy egyéjszakás kalandba, és most a középiskolába kénytelen menni, hogy visszaszerezni a telefonját. Ahol lövéseket hall. A fegyver egy kamasznál, a földön két holttest. Charlie emlékei feltörnek, és az apja lesz a kamasz ügyvédje. Megint fellángolnak az indulatok. Miközben Charlie az igazság nyomában jár, kénytelen szembenézni a 28 évvel korábban történtekkel, mert még mindig vannak sötét titkok, melyek észrevétlen mérgezik az életét.

Karin Slaughter a magyar könyvpiacon még az Ulpius thriller sorozatával mutatkozott be. Most a HarperCollins gondozza a műveit, és ők igyekeznek szélesebb skálát bemutatni az írónő munkáiból, nem csak a Grant Country sorozatot, ha annak folytatását is felvállalták.

Az Apja lánya egy újabb önálló történet, de aki figyelmesen olvas, sok mindent talál benne, ami emlékeztetni fogja az írónő más munkáira. És itt nem a stílusra gondolok. Vannak olyan történeti elemek, melyekkel előszeretettel foglalkozik Slaughter, és teszi bele sorra a regényeibe. Ez most kifejezetten zavaró is volt számomra.

Mert Ben és Charlie kapcsolatában, Charlie karakterében sok minden jön a Grant Country történetekből. Ott is van egy szétesett házasság, amit részek alatt, de újra összeraknak. Kicsiben, gyorsított változatban ugyanezt csinálja most az Apja lánya házaspárjának esetében. Mindkettőben olyan hősnő van, akit súlyosan bántalmaztak fiatalon, és ennek egészségügyi következményei lettek. Még a két nő karakterére is hasonlóan hatottak a velük történtek!

Ugyan a történet jó, érdekesen és izgalmasan van megírva. Ahogy a jelen iskolai lövöldözős esete és a 28 évvel korábbi gyilkosság és bántalmazás esete egymásra rakódik, egészen zseniálisan van kitalálva. Jól is szerkesztette meg az írónő, dinamikus és okosan pakolgatja egymás mellé a kirakós darabjait. Mert természetesen mindkét esetben nem pont az történt, ami a látszat.

De! Lehet, hogy én vagyok csak cinikus, de nem tudom elhinni, hogy vannak ennyire önzetlen és a dolgokon túl tudó lépni emberek. Charlie végignézte az anyja megölését, a nővére fejbe lövését és eltemetését, és még ott van az is, amit vele művelt az elkövető. Erre védőügyvéd lesz? Nekem az lett volna logikus, ha ő lesz az állam legvérszomjasabb ügyésze. És különben hiába jók a karakterábrázolások, az apa és lánya, a nővérek, vagy a férj és feleség közti kapcsolat felépítése, ez olyan törés, amin nem voltam képes átlendülni. Hogy lehetett belőle védőügyvéd?

Ez is akart lenni a regény végső üzenete, hogy meg kell tudni bocsátani és tovább kell lépni. A végére nagyon hangsúlyosan ki is jön ez, ott nem is annyira zavaró, de minél jobban belegondolok, szerintem vannak megbocsáthatatlan bűnök.

Jó könyv volt, feszültséggel teli, titkokkal teli, de azért kicsit fejcsóválva tettem le.

Apja lánya - Mint thriller: 80% fordulatos, emberi, de Slaughter tipikus fordulatai, karakterei szerepelnek.

Szubjektíven: 75% lekötött, jól van megírva, de miért kell más sztoriját felidéznie?

Szerelmes, bandás, átverős.

Ginny szép volt, alig 15, már megfordulnak utána a férfiak. De a lány vallásos, imádja a könyveket, nem egy cicababa. Egy nap a könyvtárból tart hazafelé, amikor egy idegen felajánlja, hogy hazaviszi. Ginny vele tart a motorján, de a férfi nem haza viszi, hanem elrabolja. A motoros bandájának táborába viszi, ajándékba a főnökének. Grizz vigyáz a lányra, aki még barátra is lel itt, a korabeli, okos Grunt személyében. Belé szerelmes is tudna lenni, de ő Grizz tulajdona. El kell felejtenie, ami lehetne, és annak élnie, ami van. Grizz és a banda brutális, de Cicc – ezt a nevet adja a lánynak – fontos neki és eléri, hogy szeresse viszont, még össze is házasodnak. De Grizz lebukik, és életbe lép a vészterv. Ginny így tudja meg a döbbenetes igazat mindarról, ami a szeme előtt, bár rejtve történt.

A borító és a fülszöveg alapján valami nagyon mást vártam, valami sokkal rosszabbat. Egy beteges szerelmes regényt, amiben az erőszak váltakozik a nyálas részekkel. De ez a regény nem ilyen. Miért is nem kapott jobb borítót, már az is sokat segítene neki! Mert ez egy jó sztori, majdnem thriller. Talán romantikus thrillernek el is fogadnám…

Alapvetően három történetet kapunk általa: a banda életét, bár ez a legkevesebb. Ginny nem lesz aktív bandatag, ő csak a főnök nője. Lát dolgokat, a regényből lejön a motoros bandák kemény világa, de azért ez nem a Kemény motorosok. Ginny és Grizz szerelmi történetét, ami meglepő, de nem lesz nyálas. Hihetetlen? Kicsit, talán. Érzem benne a Stockholm szindrómát is, de a helyzetben benne is van. Végül, Grunt története is, ami egy reménytelen szerelmi történetnek tűnik, de igazából ez az igazi thriller és borzongás.

És a regény nagy trükkje, ahogy ezt elrejti a szerző minden mögött. Utólag kap minden egy új, más értelmet, ami a vége után fog mindent megváltoztatni. Ott van minden, ki lehetne találni, de Ginny nagyon nem jön rá, más a vezető szál, és az olvasó elsikkad felette. Teljesen fejbe vágott az utolsó 2-3 fejezet, még mindig próbálom megemészteni. Imádom az átverős sztorikat, és itt nem esett le, hogy egy nagy átverős történet ez az egész. Hú…

A karakterek is utólag, a csavar ismeretében válnak igazán komplexé. Ginny a legszürkébb, noha ő az elbeszélő.Belecsöppen egy különös életbe és alkalmazkodik. A történetben elsősorban ő a vágy tárgya, és a szerelmi életére van kihegyezve a szála. Nem is nagyon tudtam meg róla mást, minthogy szeret olvasni, és két férfit szeretett életében. Esetleg azt, hogy a túlélése érdekében képes lehunyni a szemét és átverni magát.

Grizz – Jason, de a Grizzly becenév így rövidül le – és Grunt, vagyis Tommy igazából, a két sokkal izgalmasabb figura. Mindketten a szerelemért képesek brutális tettekre, csak mások az eszközeik. Grizz nyers, de tulajdonképpen őszintébb. Kegyetlen, de így utólag meg lehetett érteni, valahol mélyen jó lelke volt. Mentegetni nem fogom, megérdemli a sorsát, de az utolsó részek adnak neki egy kis szimpátiát is. Grunt, ő volt az a karakter, ami a zsánerem. A zseni. Tényleg ott voltak a jelek, egy helyen ki is szúrtam, de hagytam félrevezetni magam vele kapcsolatban… még mindig emésztem is, hogy milyen ő igazából.

A történet pörög, mindenféle események zajlanak benne, unalmasnak nem lehet nevezni. Flynn jó elbeszélő is. És ez a vég… aki nem szokványos szerelmi sztorit akar, ajánlom!

Kilenc perc - Mint new adult: 90% jól elkapott karakterek, pörgő cselekmény, döbbenetes csavar a végén.

Szubjektíven: 80% még mindig nem hevertem ki a végét. Kész… szinte thrillerré vált.

Itt a Könyvfesztivál!!! Vagyis nagyon sok új könyv jön, lehet válogatni!

Agave:

- Caesar trónja (történelmi krimi)

- A negyedik majom (thriller)

- A papírsereglet és más történetek (fantasy)

- A káosz évei (akció sci-fi) (a szerző, Pierce Brown a könyvfesztiválon jön dedikálni is :) !!!)

Fumax:

- Viszály (akció sci-fi)

- A DODO felemelkedés és bukása (sci-fi)

- Veszélyes amazonok (fantasy novellák)

- Kritikus rendszerhiba (sci-fi)

- Minden szív kaput nyit (fantasy)

Gabo:

- A fekete szemű szőke (krimi) (múlt hétvégére kihozták a nyomdából)

- Kemény dió (csajos)

- Csak tudnám, hogy csinálja (csajos)

- Mindig ez van (dráma)

- Ha igaz (ifjúsági sci-fi)

- Az év legjobb science-fiction és fantasynovellái 2018

Maxim:

- A rózsa vére (YA)

- 7. nap (YA)

- Soha mindig néha (ifjúsági)

- Álmomban szerettelek (YA)

- Éjjeli napfény (YA)

- Világok utazói (fantasy YA)

Jaffa:

- Az élet hangja (történelmi családregény)

Alexandra:

- Tábortűz (thriller)

- A medve és a csalogány (meseregény)

Menő Könyvek:

- Ne szeress! (fantasy YA)

- Egy év, tíz hiba (ifjúsági)

Animus:

- Lesben (skandináv krimi, az új Kepler-regény)

- Az élet dolgai (retorika/beszéd, de JK Rowling tollából)

Pozsonyi Pagony:

- Panthera 3. (gyerek kalandregény)

Kossuth:

- Szép álmokat, Feketerigó (krimi)

Tilos az Á:

- Sebek (ifjúsági)

Athenaeum:

- A tizedik kör (az új Picoult dráma)

General Press:

- A parancs: halál (az új Mitch Rapp akcióregény)

- A lelkek ítélőszéke (thriller)

- Senki földje (akció krimi, az új Puller kaland)

Libri:

- A hiányzók (krimi)

- Wild Cards 2. (sci-fi/fantasy)

- A sorozatgyilkos 2. (krimi)

Álomgyár:

- Soha nem engedlek el (thriller)

A Mogul megint ígéri a Visszatérő végzet című thrillert, de már szkeptikus vagyok.

Plusz, a Könyvfesztivál miatt lehetnek olyan meglepetések, amelyek majd csak jönnek. Ahogy múlt héten is akadt jó pár. Lehet, hogy hét közbe azokat még kiírom, ha lesz annyi.

Vidéki, csoportos, bosszúállós, változós.

Anglia, egy vidéki földbirtok. A föld a gazdáé, de a földjén emberek tucatjai élnek, akik gazdálkodnak neki, és ezért cserébe ellátják őket. Minden évben nagy ünnep az aratásé, amelyet záró ünnepséggel is felköszöntenek és királynőt választanak. A jövevényeket nem szeretik, féltik a munkájukat. De most egy új család érkezik, egy nő és két férfi. Az asszony akaratlanul is felkelti a figyelmet a más szépségével, a drága kendőjével. Mivel éhesek, elkapnak egy csirkét, megsütik, megeszik. A férfiakat ezért kalodába zárják, az asszonyt brutálisan megnyírják, aki el is szökik. Boszorkányüldözésbe kezdenek a helyiek. Ezzel foglalkoznak a fenyegető jövő helyett: a birtok örököse, az új, fiatal gazda birkákat akar tartani, és megszüntetni a vetést, vele együtt az ő megélhetésüket.

Ez egy olyan könyv, aminek még a tartalmát is nehéz összefoglalni, mert ugyan van cselekménye és szereplői, de sokkal fontosabb mindaz, ami ezek mögött van. Ez egy olyan könyv, amit megél az ember és pörgeti magában, átformálja magának, nem csak szórakoztatónak érezve elolvassa, aztán lép tovább. Ez mélyebb.

Amit több eszköz bevezetésével ér el a szerző. Ennek egyike a nyelv. Az utolsó aratás lírai szöveg próza létére. Ritmikája van, ami elringat a történetbe. Kedvem lenne egy dalhoz is hasonlítani, vagy versenyműhöz, aminek minden tétele más hangulatot hordoz. Benne van a föld szeretete, egy mély hűség csendes szonátája. Benne van egy tempós, de feszes örömünnep, az elvégzett munka boldogsága. De van benne egy szinte hamis félhang is, egy folyamatosan feszültséggel teli vibrátó, egy felszín alatti fenyegetés, ami aztán ki is tör majd. Nem a cselekményekkel ad hangulatot a szerző, sikerül kifejezni magával a szöveggel is.

A cselekmény is mélyebb tartalommal bír. Már szinte mitikus, pedig teljesen hiteles, elképzelhető és egyszerű esetet rögzít. Az utolsó aratást, mert jövőre jönnek a birkák. Egyszerre van benne ünneplés, fájdalom, veszteség és az a düh, ami kitör, és az ártatlanok szenvednek majd tőle. Nem véletlen a boszorkányos motívum sem, nekem beidézte a helyzet Salem világát is, ahogy az emberi tudatalatti olyan dolgokat hitet el, amiket a racionális elme könnyeden félresöpörhetne.

A karakterek kevés vonással rendelkeznek, inkább őstípusok, mint emberek. Az újító gazda, az új embertípus, akinek már nem a közösség és a munka az érték, hanem a haszon. A pénz mindenek felett. Az öreg és hű szolga, aki nem beszél sokat, de aki felfogja, hogy most egy eddigi világ hal meg. Egy világ, amit vissza fognak sírni, mert a szolgáknak rosszabb lesz. Pedig ők nem tettek semmit, mintha büntetésben lennének ok nélkül. Crace remekül le is vezeti, ahogy ez a férfi, aki tisztességgel végigdolgozta az életét, aki jó volt, eljut arra a szintre, hogy vesszen minden, pusztítson meg mindent a tűz. Az asszony, aki a kísértés, önakaratán kívül.

Visszatérő motívum a hazugság, a bosszú és a tűz. Crace egy változó világot mutat, és az új születésének feltétele a régi halála. A rendből káosz lesz az újabb rend előtt. Jobb lesz? Nem tudni, biztosan nem mindenkinek. A folyamat pedig fájdalmas.

Kicsit Steinbeck hatását kerestem benne, de ez egy másfajta történet. Nekem tetszett.

Az utolsó aratás - Mint szépirodalom: 80% lírai, tartalmas, gondolkoztató. Egy letűnt korról, az örök emberről.

Szubjektíven: 75% látszólag egyszerű, de sokkal többet találtam benne. Agymozgató volt!

Kamaszos, szerelmes, rejtélyes, amnéziás.

Silas és Charlie egymás mellett ébrednek, megint üres tudattal. De most mellettük vannak a leveleik, és utasítások saját maguknak. Ezek nyomán elindulva, a testvéreik segítségével gyorsan a rejtély nyomába erednek. Charlie végre szembe tud nézni az apjával, és rádöbben, mennyire vakon hitt neki eddig. Nem csupán a börtönbüntetéséről ismeri meg az igazat, de egy eltitkolt gyerekről is, ami átértékeli benne a korábban történteket. Silas pedig arra ébred rá, az átok kettejük miatt lépett életbe. Nem voltak tökéletes kamaszok, hibáztak, de most jobbá váltak, és bárhogy is igyekeztek elszakadni egymástól, összetartoznak. Marad egy napja arra, hogy elérje, Charlie megint szeressen belé, és ezzel talán az átkuk is megtörik.

Egyszer volt, hol nem volt, két írónő, akik látszólag nagyon más stílusú könyveket írnak, úgy döntöttek, hogy alkotnak egy közös történetet. Az egyikük hozta bele az érzelmeket és az emberi drámát, a másik a guilty pleasure élményt, és a szereplők sötétebbik oldalát. Így született meg a Soha, de soha.

Érdekes kiadói döntés, hogy nem egy regényként jött ki a történet, hanem három kisregényt kaptunk. Bár, az anyagiakkal jól lehet magyarázni. Három könyvből több lehet a bevétel, igaz a kockázat is: mi a garancia, hogy valaki megveszi az összes részt?

De maradjunk a történetnél! Ami egyértelműen az utolsó fejezetéhez ért, és a szálak elvarrása történik meg. Már ismerjük a szereplőket, a múltjuk: szerelmük és konfliktusok történetét. Tulajdonképpen már csak ki kell mondani az igazságokat és megtörni az átkot.

Lineáris, egyszerű íve van a sztorinak, amit a naplórészletek törnek meg csak kicsit. De ezekből nincsen sok, és épp annyi a szerepük, hogy az utolsó kirakós darabok is a helyére kerüljenek. Volt egy olyan érzésem is, hogy ez így túlzottan szimpla. Vártam valami nagy ötletet, fordulatot, valamit, de csak nem jött.

Ez volt a bajom az átok megtörésével is. Az előzményekhez képest olyan semmilyen, majdnem olyan, mint egy nyálas tini filmben. Az utolsó pár fejezet különben tényleg olyan, egy nyálas, tinis szerelmes film. Nem láttam valami hasonlót már filmen is? Könnyen meglehet, annyira tipikus.

Szerintem nem tett jót neki, hogy a thriller hangulat helyett egy tini szerelmes sztori lett. Ez a történet sokkal jobban működött az elején, amikor semmit nem tudtak, csak próbáltak rájönni, mi és miért történik velük.

De az írónők stílusa jól kiegészíti egymást, és a panaszaim ellenére lekötött a sztori is, meg szeretem is, ahogy a stílusuk keveredett. Olvasmányos mindkettő, és megható is tud lenni, meg botrányos is.

Van benne egy rész, amikor Charlie rádöbben, hogy nem volt sem ő, sem Silas igazán jó ember korábban. Elkényeztetettek, elvakultak, néha gonoszak. Hogy bántottak másokat, játszottak, csak magukra gondolva. Ez az a világ, ami annyira Tarryn Fisher – a szereplők, akikkel együtt is tudunk érezni, meg szeretjük is utálni őket.

Sajna csak a két fő karakter bomlik ki, hiába van pár mellékszereplő, ők csak statiszták.

Összességében nem volt rossz a sorozat, de az eleje erősebb, mint a különben korrekt vége.

Soha, de soha 3. - Mint ifjúsági: 75% jól szerkesztett, alapvetően érzelmes regény, a misztika kevesebb.

Szubjektíven: 70% jól indul, de a végére nagyon szimpla megoldása lett mindennek.

Nyomozós, városi titkos, akciós.

Jack Reacher az utakat járja, véletlenszerűen választva úti célt. Felfigyel két kisvárosra, a neveik miatt. Hope (Remény) mellett Despair (Kétségbeesés) fekszik. Reacher csak egy ebédet szeretne, és beül az étterembe Despair főterén. Mire feleszmél, a polgárőrök már be is vitték a börtönbe. A bíró csavargás vádjával kiutasítja a városából, a rendőrök átviszik a szomszédhoz – felszólítják, vissza se merjen nézni! Reacher gyűlöli, ha valamit megtiltanak neki, így visszalopódzik. Mit akarnak elrejteni? Semmi különöset nem talál, sima cégváros, de visszafelé gyalogolva egy holttestre bukkan, amit másnapra eltűnteknek. Hope olcsó szállásán reménykedő nők várnak hírt a párjukról. Despair mellett egy katonai bázis áll titokban. Reacher képtelen tovább menni, ki kell derítenie, mi folyik a városban!

Általában azt szeretem, ha egy sorozat meg tud újulni. Tartsa meg mindazt, amiért megszerettem az elején, de nyújtson valami újat is! Lee Child nagyon hasonló elemekből süti a Reacher sorozat szeleteit, de a történetei változatosak annyira, hogy nem zavarnak az ismétlődő panelek.

A 12-es kötet, vagyis a Nincs mit veszítened azonban a nagyon jellegzetes Reacher regények mintapéldája. Ebben nincs semmi új elem vagy szín, hanem kőkeményen olyan akciókrimi, amivel a karakter népszerű lett. Most jól esett nekem ez is, hiszen a katonai nyomozócsapatos előző kötet nem nyerte el a tetszésem. Ezzel visszatért a kezdetekhez.

A történet olyan elemekből épül fel, cselekmény szinten is, amelyekből már rá lehet ismerni egy Reacher kalandra. Az országot járja, és egy étteremben rátalál a baj. Kimaradhatna mindenből, csak tovább kellene állnia, de a becsületkódexe miatt marad és rendet tesz. A szerelmi szál pedig olyannyira jellegzetes: minden Reacher regényben ez van, talán két kivétellel a tizenkettőből. Vaughan csinos, fiatalabb, karakán nő, akivel Reacher együtt dolgozik, párszor le is fekszik vele, de aztán mindketten továbbállnak és folytatják az életük. Olyannyira ez van mindig, hogy néha legszívesebben át is ugranám a párkapcsolati részeket, mert már az elején tudom, mi lesz a vége.

A nyomozás azonban érdekes, hiszen a semmiből indul. Csak rejtélyek vannak, mindenféle válasz nélkül. Reacher sorra kezdi felfedezni a történéseket, és összerakni a nagyobb képet. De Child remekül tart egészen sokáig bizonytalanságba, és a rejtéllyel folyamatosan fenntartja a feszültséget és a figyelmet.

Ahogy megszokhattuk, egy Reacher regény pörög, és tele van akciókkal. Itt is lesz verekedéstől kezdve autós üldözésen át kémkedésig minden. Igaz, hozzáteszem, már itt is olyan panelek vannak, melyek ismétlődnek a történetekben! Reacher harci stílusa: ahogy először neki kell megsemmisítő csapást bevinnie. Volt olyan érzésem, hogy ezt a verekedést már olvastam Reacher regényben, annyira tartja magát a stílushoz.

Child stílusa a szokott, reális, de olvasmányos. Az előző részhez képest sokkal mesélősebbnek éreztem, bár lehet, hogy csak azért, mert nekem ez a történet sokkal jobban tetszett és valóban rejtélyes volt a kinyomoznivaló.

Nekem bejött, ahogy fentebb is írtam, tipikus Reacher történet, de most jól esett.

Nincs mit veszítened - Mint akciókrimi: 95% pörgős, fordulatos, élvezetesen elbeszélt – jellegzetes Reacher rész.

Szubjektíven: 95% amit szeretek a sorozatban, prezentálja ez a rész. A szerelmi szál kivétel.

Kalandos, mesés, herceges, szerelmes, tanulságos, állatos.

Mátyás király egyik reggel álruhát keres, de tévedésből a szeneslegény helyett az udvari medve gúnyáját ölti magára. Megkergeti a saját őrsége, és még boszorkányok közé is keveredik. (Mátyás király és a medve) Mindenki szerette a legkisebb, derék királyfit. Apja kérésére Laci elindult a mátkájáért, diákjeggyel levonatozott a világvégére. Ám az utolsó előtti megállóban gyönyörű dalt hall, amit meg kellett tanulnia eljátszani. A halál elfogadta tanítványnak, de a lecke szomorú véget ér. (A halhatatlanság dala) Máté kedvenc játéka a Minecraft, ahol Princess rendszeresen kockákat kéreget tőle. Ad is a lánynak, adatokért cserébe. Amikor a tanára bajba kerül, a fiú pont ezzel tud neki segíteni, amiért majd a jutalmát is elnyeri otthon. (Kockán nyert princess)

Időnként gondolkoznak irodalmárok azon, hogy vannak-e még mesék, születnek-e újak, van-e létjogosultságuk. Gaiman erről nagyon szépen írt egyszer, és melegen ajánlom mindenkinek a Hófehérke átdolgozását! Annál jobb bizonyíték nem kell, hogy még a felnőtteknek is születnek mesék napjainkban is.

Ha pedig a gyerekeknek szeretnénk új meséket olvasni, a Naphegy Kiadó rájuk is gondolva új meséket jelentetett meg a napokban. Két típussal találkozhatunk a kötetben: régi mesék újrafeldolgozásával, mint amilyen a fent említett Kockán nyert princess. De vannak teljesen újak is, némelyik klasszikusabb, mások modern elemekkel.

11 mesét tartalmaz a kötet, és nagy benne a változatosság, ami kifejezetten szórakoztatóvá tette a kötetet. Állatmese, herceg keresi a menyasszonyát, de Mátyás király és egy kis Shakespeare is felbukkan a lapokon. Akár egyben is végig lehet olvasni az egészet, annyira széles skálán mozognak a mesék, hogy nem lehet beleunni.

Mindre – még a tragikus végűre is – igaz, hogy ezek boldog mesék, és nagyon sok vicces van benne. A cselekményben, a nyelviségében is arra törekszik, hogy mosolyt csaljon az arcokra. Azon vitatkozhatnánk, hogy a Frédi és Béni rímes beszédét idéző nyelvezet kinek mennyire elviselhető (nekem nem a szívem csücske), de ezt is sikerül benne a helyén kezelni. A mesének ad egy olyan dallamot, ami még játékosabbá és vidámabbá teszi.

Tanulság van bennük, alapvetően arról mesélnek, hogyan kellene, hogyan érdemes élni. A Három csipet só ilyen szempontból külön említést is érdemel, rég olvastam tényleg mai történetté formálva ilyen szép mesét. Tartalmas, érthető mindenkinek, és kicsit a szívéhez kap tőle elérzékenyülve az ember.

A karakterek mesebeliek, de itt nem is várok nagyobb jellemrajzot. Most, hogy így belegondolok, volt egyáltalán gonosz karakter? Nem rémlik egy se. Ez egy pozitív kötet.

Ha gyengeséget keresek a kötetben, nekem a rajzok nem tetszettek. Talán, mert a Disney aranykorában voltam gyerek, nekem a mesékhez tartozik a szép grafika. Az Oroszlánkirály, az Aladdin, és még sorolhatnám az etalont – itt meg olyanok a képek, mintha gyerekek rajzolták volna őket. Miért nem lehetett ez szebb?

Vannak remek mesekönyvek még napjainkban is, az egyik kedvencem pl. Eco olasz népmese gyűjteménye, de a Világvége alsó se vall szégyent. Nekem kifejezetten tetszett!

Világvége alsó - Mint mesekönyv: 85% ötletes, mosolygós, minden korosztálynak élvezhető munka.

Szubjektíven: 80% a legtöbb tetszett és jókat mosolyogtam rajta, a grafika lehetne szebb is.

Kutyás, rejtélyes, tapasztalós.

A kiskutya mindig is érezte, hogy ő más, mint a többiek. Az első gazdájához kerül, amikor egy élmény visszahozza az emlékeit: ez nem az első élete. Korábban ember volt. A gondolkozása megmaradt, néha egy-egy emlékfoszlány is beugrik. Mi történt, hogy lett belőle kutya? Nagyon nem ér rá ezen töprengeni, mert életben kell maradnia. Problémás természete miatt a gazdája megszabadul tőle, utcára kerül. Egy Rumbó nevű kutya kezdi el mentorálni, aki őrkutya egy műhelynél, de rendszeresen jár a környékre lopni és patkányokat irtani. Mázli mellette nő fel, de amikor a műhelyet bezárják, újra vándorolni kényszerül. Úgy dönt, megkeresi az emberi családját, kideríti, mi történt vele. Nem azt találja, amit elképzelt.

James Herbert elsősorban a horror és thriller történeteivel jelent meg nálunk. Nagy kedvencem a Patkányok, amit nyugodt szívvel lehet egy lapon említeni a Cápával vagy éppen a Kirajzással. Véletlenül bukkantam rá a Préda című regényére, amitől szintén valami csavaros thrillert vártam. A Préda nem az. Sőt, mintha nem is Herbert történet lenne, pedig az.

A Préda – már a címmel bajba vagyok a regény ismeretében. Nincs benne olyan helyzet, ami indokolná ezt a címet. Nincs benne se vadászat, se olyan veszélyhelyzet, amiben bármelyik szereplő préda lenne. Nagyon belemagyarázni se tudok semmit. Maximum, mindannyian prédák vagyunk az élet ellen? Ez a cím nagyon nem tetszett. A Kutya is találóbb lett volna.

A történet viszont nem rossz, sőt, állatbarátoknak bátran lehet ajánlani is. Egy keverék kutya története, de érdekes szemszögből. Herbert igyekszik állati tulajdonságokat és ösztönöket is adni a karakternek, miközben van benne még emberi is. Így egy érdekes nézőpontot kapunk, ami egyszerre lesz állatregény és emberi fejlődéstörténet is. Különösen érdekes, bizonyos szempontból borzongatóak az olyan részek, ahol a két természet ütközik egymással. Herbert pedig képes jól megragadni az ilyen helyzeteket, és elgondolkoztatni velük.

De nem kell komor történetre gondolni, vagy filozófiaira. Ez egy kalandos sztori, némi rejtéllyel. Mázli sok kis állatos kalandon megy keresztül, sokféle emberrel találkozik az útja során. Van benne vadászat, macskákkal való összetűzés, de állatbarát, jótét lelkek is, akik segítik a kutyus útját. A regény teljes első fele egy állatsztori, egy kutya története.

Az utolsó negyed más, ami már jobban illik a szerző profiljába. Mázli rájön, hogy ő Nigel Nettle volt, hazamegy, és a változásokat látva belehasít a gyanú, hogy egykori cégtársa tette el láb alól, hogy megszerezhesse a nejét és a cégét is. Ki kell derítenie az igazat, de hogy tehetné ezt meg kutyaként? Ez már thriller irány, és működik is.

Ugyan a vége nem tetszett, de a regényhez illik. Nem is lövöm le a poént!

Herbert erős, jellegzetes karaktereket talált ki. Nigel – Mázli különösen izgalmas figura ezzel a félig állati, félig emberi tudattal. De a mellékszereplőket is sikerül egy-egy vonással emlékezetessé tenni, akár egy-egy embertípust is leképezni velük. Bella és Arnold különösen találónak tűnnek, de a Viktória névre hallgató macska is kifejezetten jól sikerült.

Herbert stílusa is kifejezetten jó, élvezetesen és képszerűen ír. A kutya szerep miatt sok a leírás és narráció, de ezek sem lassítanak vagy unalmasak.

Érdekes volt, szórakoztató is, csak a vége… azt szerettem volna, ha nagyobbat üt.

Préda - Mint szórakoztató: 80% állatregény, meg nem is. Pörgős, elgondolkoztató, olvasmányos.

Szubjektíven: 75% érdekes volt az elbeszélő nézőpontja, de a történet végétől többet vártam.