Kalandos, mesés, herceges, szerelmes, tanulságos, állatos.

Mátyás király egyik reggel álruhát keres, de tévedésből a szeneslegény helyett az udvari medve gúnyáját ölti magára. Megkergeti a saját őrsége, és még boszorkányok közé is keveredik. (Mátyás király és a medve) Mindenki szerette a legkisebb, derék királyfit. Apja kérésére Laci elindult a mátkájáért, diákjeggyel levonatozott a világvégére. Ám az utolsó előtti megállóban gyönyörű dalt hall, amit meg kellett tanulnia eljátszani. A halál elfogadta tanítványnak, de a lecke szomorú véget ér. (A halhatatlanság dala) Máté kedvenc játéka a Minecraft, ahol Princess rendszeresen kockákat kéreget tőle. Ad is a lánynak, adatokért cserébe. Amikor a tanára bajba kerül, a fiú pont ezzel tud neki segíteni, amiért majd a jutalmát is elnyeri otthon. (Kockán nyert princess)

Időnként gondolkoznak irodalmárok azon, hogy vannak-e még mesék, születnek-e újak, van-e létjogosultságuk. Gaiman erről nagyon szépen írt egyszer, és melegen ajánlom mindenkinek a Hófehérke átdolgozását! Annál jobb bizonyíték nem kell, hogy még a felnőtteknek is születnek mesék napjainkban is.

Ha pedig a gyerekeknek szeretnénk új meséket olvasni, a Naphegy Kiadó rájuk is gondolva új meséket jelentetett meg a napokban. Két típussal találkozhatunk a kötetben: régi mesék újrafeldolgozásával, mint amilyen a fent említett Kockán nyert princess. De vannak teljesen újak is, némelyik klasszikusabb, mások modern elemekkel.

11 mesét tartalmaz a kötet, és nagy benne a változatosság, ami kifejezetten szórakoztatóvá tette a kötetet. Állatmese, herceg keresi a menyasszonyát, de Mátyás király és egy kis Shakespeare is felbukkan a lapokon. Akár egyben is végig lehet olvasni az egészet, annyira széles skálán mozognak a mesék, hogy nem lehet beleunni.

Mindre – még a tragikus végűre is – igaz, hogy ezek boldog mesék, és nagyon sok vicces van benne. A cselekményben, a nyelviségében is arra törekszik, hogy mosolyt csaljon az arcokra. Azon vitatkozhatnánk, hogy a Frédi és Béni rímes beszédét idéző nyelvezet kinek mennyire elviselhető (nekem nem a szívem csücske), de ezt is sikerül benne a helyén kezelni. A mesének ad egy olyan dallamot, ami még játékosabbá és vidámabbá teszi.

Tanulság van bennük, alapvetően arról mesélnek, hogyan kellene, hogyan érdemes élni. A Három csipet só ilyen szempontból külön említést is érdemel, rég olvastam tényleg mai történetté formálva ilyen szép mesét. Tartalmas, érthető mindenkinek, és kicsit a szívéhez kap tőle elérzékenyülve az ember.

A karakterek mesebeliek, de itt nem is várok nagyobb jellemrajzot. Most, hogy így belegondolok, volt egyáltalán gonosz karakter? Nem rémlik egy se. Ez egy pozitív kötet.

Ha gyengeséget keresek a kötetben, nekem a rajzok nem tetszettek. Talán, mert a Disney aranykorában voltam gyerek, nekem a mesékhez tartozik a szép grafika. Az Oroszlánkirály, az Aladdin, és még sorolhatnám az etalont – itt meg olyanok a képek, mintha gyerekek rajzolták volna őket. Miért nem lehetett ez szebb?

Vannak remek mesekönyvek még napjainkban is, az egyik kedvencem pl. Eco olasz népmese gyűjteménye, de a Világvége alsó se vall szégyent. Nekem kifejezetten tetszett!

Világvége alsó - Mint mesekönyv: 85% ötletes, mosolygós, minden korosztálynak élvezhető munka.

Szubjektíven: 80% a legtöbb tetszett és jókat mosolyogtam rajta, a grafika lehetne szebb is.

Kutyás, rejtélyes, tapasztalós.

A kiskutya mindig is érezte, hogy ő más, mint a többiek. Az első gazdájához kerül, amikor egy élmény visszahozza az emlékeit: ez nem az első élete. Korábban ember volt. A gondolkozása megmaradt, néha egy-egy emlékfoszlány is beugrik. Mi történt, hogy lett belőle kutya? Nagyon nem ér rá ezen töprengeni, mert életben kell maradnia. Problémás természete miatt a gazdája megszabadul tőle, utcára kerül. Egy Rumbó nevű kutya kezdi el mentorálni, aki őrkutya egy műhelynél, de rendszeresen jár a környékre lopni és patkányokat irtani. Mázli mellette nő fel, de amikor a műhelyet bezárják, újra vándorolni kényszerül. Úgy dönt, megkeresi az emberi családját, kideríti, mi történt vele. Nem azt találja, amit elképzelt.

James Herbert elsősorban a horror és thriller történeteivel jelent meg nálunk. Nagy kedvencem a Patkányok, amit nyugodt szívvel lehet egy lapon említeni a Cápával vagy éppen a Kirajzással. Véletlenül bukkantam rá a Préda című regényére, amitől szintén valami csavaros thrillert vártam. A Préda nem az. Sőt, mintha nem is Herbert történet lenne, pedig az.

A Préda – már a címmel bajba vagyok a regény ismeretében. Nincs benne olyan helyzet, ami indokolná ezt a címet. Nincs benne se vadászat, se olyan veszélyhelyzet, amiben bármelyik szereplő préda lenne. Nagyon belemagyarázni se tudok semmit. Maximum, mindannyian prédák vagyunk az élet ellen? Ez a cím nagyon nem tetszett. A Kutya is találóbb lett volna.

A történet viszont nem rossz, sőt, állatbarátoknak bátran lehet ajánlani is. Egy keverék kutya története, de érdekes szemszögből. Herbert igyekszik állati tulajdonságokat és ösztönöket is adni a karakternek, miközben van benne még emberi is. Így egy érdekes nézőpontot kapunk, ami egyszerre lesz állatregény és emberi fejlődéstörténet is. Különösen érdekes, bizonyos szempontból borzongatóak az olyan részek, ahol a két természet ütközik egymással. Herbert pedig képes jól megragadni az ilyen helyzeteket, és elgondolkoztatni velük.

De nem kell komor történetre gondolni, vagy filozófiaira. Ez egy kalandos sztori, némi rejtéllyel. Mázli sok kis állatos kalandon megy keresztül, sokféle emberrel találkozik az útja során. Van benne vadászat, macskákkal való összetűzés, de állatbarát, jótét lelkek is, akik segítik a kutyus útját. A regény teljes első fele egy állatsztori, egy kutya története.

Az utolsó negyed más, ami már jobban illik a szerző profiljába. Mázli rájön, hogy ő Nigel Nettle volt, hazamegy, és a változásokat látva belehasít a gyanú, hogy egykori cégtársa tette el láb alól, hogy megszerezhesse a nejét és a cégét is. Ki kell derítenie az igazat, de hogy tehetné ezt meg kutyaként? Ez már thriller irány, és működik is.

Ugyan a vége nem tetszett, de a regényhez illik. Nem is lövöm le a poént!

Herbert erős, jellegzetes karaktereket talált ki. Nigel – Mázli különösen izgalmas figura ezzel a félig állati, félig emberi tudattal. De a mellékszereplőket is sikerül egy-egy vonással emlékezetessé tenni, akár egy-egy embertípust is leképezni velük. Bella és Arnold különösen találónak tűnnek, de a Viktória névre hallgató macska is kifejezetten jól sikerült.

Herbert stílusa is kifejezetten jó, élvezetesen és képszerűen ír. A kutya szerep miatt sok a leírás és narráció, de ezek sem lassítanak vagy unalmasak.

Érdekes volt, szórakoztató is, csak a vége… azt szerettem volna, ha nagyobbat üt.

Préda - Mint szórakoztató: 80% állatregény, meg nem is. Pörgős, elgondolkoztató, olvasmányos.

Szubjektíven: 75% érdekes volt az elbeszélő nézőpontja, de a történet végétől többet vártam.

Szerelmes, zenés, hírnévvel megküzdős.

Liberty csendesen él vidéki magányában: szülei halála óta elmagányosodott, dolgozni is tud otthonról: borítókat tervez. Egy reggel a kertben egy részeg, undorító alakra bukkan, aki letarolta a motorjával a kerítését. Elég bunkó a viselkedése is, de nincs szíve a sorsára hagyni. Ágyba dugja, megreggelizteti. Lesz is döbbenet, amikor az új szomszéd már a saját házából megborotválkozva, tisztán kerül elő: istenien helyes, és olyan pillantásokat vet a lányra, hogy szinte lángra kap a levegő is. Killian roppant élvezi, hogy csinos szomszédjának fogalma sincs, ki ő. A Kill John gitárosaként és énekeseként a srác 7 éve világsztár, minden nő a lába elé veti magát. Kivéve Liberty, aki egyre jobban megtetszik neki. Amikor kiderül, hogy a zene is közös szenvedélyük, már csak az a kérdés, a lány vele tart-e a világába.

Annyira tipikus new adult regény, hogy mintapéldányként is mutogathatnám! Csak azért nem teszem ezt, mert vannak olyanok, amelyek sokkal jobban keverik az arányokat. Amelyekben nem csak a szerelmen van a hangsúly, mint ebben a történetben.

Mert hiába is szépítem, az Idol alig több egy nyálregénynél. Fejből fújjuk már, de azért a recept újra: a szereplők találkoznak, a kezdeti ellenszenvet hamar legyűri a kettejük közti vonzalom és szexuális feszültség. Egymásra találnak, boldogok együtt, de egy félreértés miatt minden veszni látszik. Ekkor az egyikük tesz egy nagy, romantikus gesztust, amire a másik megbocsát és boldogabbak lesznek, mint valaha. Új elemként hozzátenném, mert nem minden sztori tartozéka, de majdnem mindé egy utóhang. Pl. pár évvel később. Ilyenkor történik meg az eljegyzés, vagy esküvő, vagy első gyerek, vagy már boldog családként mutatják őket gyerekekkel együtt. Különben ez az elem itt is megvan, de nem mondom meg, melyik változattal! Igazából nem is számít, jó nagy a happy end, ez a lényeg.

A new adult azzal tud több lenni a nyálregényeknél, hogy kötelező jelleggel egy drámát is magába kell, hogy foglaljon. Ez lehet a szereplők tragikus múltja, egy őket ért bántalmazás, vagy valami hasonló. Callihan is használ egy ilyen elemet, szereplőként: Liberty gyászolja még mindig a családját. Killian meg szenved a hírnév árnyoldalaitól. Azt kell mondanom, egyik miatt se rágtam le a körmöm. Ráadásnak Liberty lámpalázával, amit aztán Killian segít neki legyőzni és beviszi a sztárok világába… annyira mondvacsinált módon van az összes megírva, hogy valósággal fájtak.

Túlírtnak is érzem, a cselekmény szinte semmi, mégis több száz oldalas a regény. Azok a részek, amelyek túlmutatnának a romantikán, meg ki vannak spórolva. Ott van Liberty karrierje, ahogy feltörekvő popsztár lesz. És mit látunk belőle? Hogy mivel a srácok turnéznak, a lány a saját dolgaival foglalkozva nem tud velük tartani, hiányoznak egymásnak. Most komolyan? Semmi dalszerzés, PR, akármi? De Killian hiányába majd belehal?

Olvasni mondjuk könnyű, gyorsan darálhatóak a fejezetek, de semmi extra nincs benne. Ha egy másik, teljesen átlag new adult regény mellé teszem, nincs olyan stíluselem benne, ami miatt felismerném a szerzőt.

Arról nem is beszélve, mennyire jellegtelen az összes mellékszereplő.

Mivel a zenekarnak még 4 szingli szexi srác a tagja, sajnos, biztos a folytatás.

Idol - Mint new adult: 60% elsősorban szerelmes, tipikus szereplőkkel, minimálisan drámáznak.

Szubjektíven: 35% a dráma erőltetett, a történet klisés, tipikusan illik a nyálregény sémába.

Háborús, sorozatgyilkosos, rendőrös, bosszúállós.

Harry Hole be lett osztva a csapatba, akik a külföldi politikusok védelmét látják el. Amerikai elnök évtizedek óta nem járt Norvégiában. Harry kiszúr egy gyanús alakot, meglövi – kiderül ugyan, hogy a Secret Service embere, de a szabályoktól eltérően járt el. Így Harry büntetés helyett kinevezést kap. Főfelügyelőként belebotlik egy ritka lövészfegyver, egy Marklin-puska eladásába. Ahogy elkezdi lenyomozni, egy merénylettől tartva, a II. világháború egy szégyenteljes fejezetére bukkan. Egy egykori katona kezdett bosszúhadjáratba, és egyre több holttest marad a nyomában. Az egykori szakaszból ki használhatja az Úriás nevet, és kik vannak még a listáján? Míg megszállottan dolgozik, a szerelem is rátalál Rakel személyében, akinek meg kell küzdenie a főnöke, Brandhaug piszkos vágyaival.

A Hóember film nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásaim, így visszatértem az eredeti Harry Hole karakterhez, vagyis Jo Nesbo regényeihez. A Vörösbegy a 3. a sorban, és az első, ami már igazi siker lett. Valóban, az első háromból ez a legjobb regény.

A későbbi Nesbo ismertetőjegyekből már nagyon sok megvan ebben a részben:

1: Harry Hole, mint jó nyomozó. A korábbi két részben hangsúlyosabbak voltak Harry defektjei, és a szerencséje, mint a képességei. Itt már sokkal kompetensebben áll neki nyomozni, és jön rá a dolgokra. Itt született meg az a Hole, aki talán a Hóemberből a legismertebb? Vannak gondjai, de a munkájában jó és megszállott. Díjaztam azt is, hogy az alkohollal való kapcsolata nem kapott fejezetnyi hosszokat, csak árnyalásra használta Nesbo.

2: filmszerű, csavaros, több szálon vezetett, a végére összeálló cselekmény. E típust szoktam a mozaikhoz hasonlítani: szép lassan kapjuk a darabkákat, amik a végére összeállnak. Itt is ez történik. Azzal is színezve a regényt, hogy az idősíkok között is nagy a váltogatás. Figyelni kell, dolgoztatni az agyunkat, hogy képbe kerüljünk!

3: a meglepetés a végén. Kell csavar! Nesbo jó bennük. Most is van egy, amin leesik az ember álla, pedig nem derült égből a villám, derengett is a tudatom szélén.

4: az író stílusa. Ugyan skandináv krimi, de annak a populáris, kifejezetten olvasmányos változata. Nincs benne az érfelvágás hangulata, olvasmányos, de azért sötétebb, mint az angolszász krimik. Élvezetes, jó szimbólumokkal. Amit most a madarakkal beletesz Nesbo… volt, hogy azok szimbolikáján merengtem egy-egy fejezet mellett. Okos!

5: társadalmi problematika. A skandináv krimik sajátja, és ezt Nesbo is fel tudja mutatni. Most kifejezetten divatos a II. világháború más szempontú feldolgozása – még ebbe a trendbe is illik így utólag a sztori. Kifejezetten erősek a háborús flashback részek, külön regény a regényben, miközben a jelenre kifejtett hatást, a következményeket is érzékelteti. Számomra kifejezetten érdekes volt, ahogy a sztori reflektált a Király választása című filmmel.

Az a szubjektív benyomásom is meglett, hogy végre kezdem érteni, miért szabadult a Hóemberben olyan nehezen Harry Rakel hálójából. Ott nagyon utáltam a nőt – filmen, regényben is – itt még kedvelhető.

Ezzel megismertem egy újabb Harry Hole kalandot, és a Hóembert leszámítva eddig ez a legerősebb. Denevér, csótány, vörösbegy – mi is lesz a következő fejezet? Folyt. köv.!

Vörösbegy - Mint krimi: 80% sok szálon vezetett, a végére összeálló izgalmas, élvezetesen elbeszélt krimi.

Szubjektíven: 75% a háborús szálat, Harry megszállott nyomozását, még Rakelt is bírtam.

Nyomozós, átveréses, jövőbeli, filozofikus.

Owen fiatal nyomozó a jövő világában. A bűnügyek szinte eltűntek, vagy azonnal megoldják őket: az Argos rendszert minden figyel, mindent rögzít, és a rendőrségnek megküldi az adatokat. Owen egy öngyilkosság helyszínére kell, kimenjen. Érzi, hogy gyilkosság volt, csak be akarták másnak állítani. Minden túl tökéletes. Az Argos ugyan megerősíti a gyilkosság tényét, de valamiért nem adja meg a gyilkosok kilétét. A nyomozó maga próbálja kinyomozni a történteket, amiben segítségére van egy furcsa öregember a rejtvényeivel és egy elektrokrata, Oliver. Lassan egyre közelebb jut egy felismeréshez, ami a világuk alapjait döntheti meg: az emberek nagyja Endümionra vágyik, ahol halhatatlanok lehetnek. De Owen most rádöbben, hogy minden mögött egy sötét titok lappang, amit neki kell felfednie.

Vékony kis könyv, ami a rövid cselekményleírás alapján könnyed kikapcsolódást ígér: egy krimi, sci-fi környezetben. De mint az Endümion, ez az elképzelés is csak torz tükörvilág. Vagyis, ugyan krimi elemek is vannak a történetben, és valóban a környezet – a jövőkép – egy sci-fit idéz, ez a regény valami egészen más.

A szilánk filozófiai akar lenni, ami az élet mélyebb értelméről, a létezésről akar elgondolkoztatni, néha szürreális elemeket is bevetve. Ugyan megvan a krimi és sci-fi alap, de az csak egy keret, hogy a lét-rejtélyt elhelyezhesse a szerző. Amivel nem is lenne baj, a sci-fi keretei megengedik, hogy a szerző filozófiával is kacérkodjon. (Nekem ez az ágazat tetszik kevésbé, de ez ilyen szempontból mellékes. Van ilyen.) Viszont, ez a filozófia nem igazi, nem új, ő maga is csak egy látszat. A végére komolyan úgy éreztem, hogy ez nem szólt igazán semmiről. Nem is tettem le jó szájízzel a kötetet. (A végső megoldását az emberi létezésnek direkt nem mesélem el, mert az akar lenni a regény poénja. Szerintem nem üt.)

A folyamatos rejtélyek és lét-értelmezések mellett elsikkad a krimi. Owen nyomozása, mondhatni, semmilyen. A rejtélyek túl ködösek, versszerűek. Nem is értem, Owen ugyan miből fejtette meg őket, főleg, hogy a megoldás gyakran nem is megfogható, hanem egy felismerés a világ hamis és korrupt voltáról.

A sci-fi egy fokkal erősebb, hiszen egy jövőbeli társadalmat fel kell vázolnia a szerzőnek, hogy értelmezni tudja benne az Endümion világát és az Argos rendszert. Kritikus, akadnak benne jó meglátások is, de túlírt, ködös, és ahogy a végső csavar, ezek sem ütnek.

A karakterek vázlatosak, papírmasék. Ez alól senki sem kivétel, még Owen sem. Ő a főszereplő, és mit tudtam meg róla? Fejlett az igazságérzete, amitől naivnak tűnik egy korrupt világban. Gyakran magányos. És ennyi. De a lány, akivel találkozgat, Éósz, róla semmit nem tudtam meg. De a felbérelt gyilkosok, Trevor és Ewan, a megbízójuk is csak van, de hogy kik ők, miért ilyenek? Az is beleveszik a létezés filozófia hajszájába.

Ami ötlet, és működik egy alsóbb szinten, a mitológia behozatala. Endümion, Szelene, Éósz, Argos – mind mitológiai alakok. És Endümion története is a halhatatlanságról szól, aminek meg kell fizetni az árát. Csodálom is, hogy a főszereplő nem ilyen beszédes nevet kapott.

A stílusa se tetszett, van benne valami amatőr színezet, valami esetlenség.

Az se sokat segített a megítélésén, hogy az Erebos olyan, mint a Person Of Interest gépe.

A szilánk - Mint sci-fi: 50% az alap nem új, de krimivel együtt érdekes. A mitológiai utalások színesítik.

Szubjektíven: 20% se nem igazán krimi, de nem sci-fi, mintha túlírna egy vékony ötletet.

Kémes, családos, titkos, beépített emberes, átverős.

Vivian Miller elemző a CIA-nál, Oroszországgal foglalkozik. Most éppen egy sejt nyomában jár, beépített ügynökök rendszerét leplezheti le. A vizsgált gépen van egy mappa, Barátok néven. Benne öt fotó, öt ember, öt alvó ügynök. Megnyitja, és a harmadiknál összedől az élete. A férje fotója néz szembe vele: Matt, aki 10 éve a nő mindene, akivel 4 közös gyereket nevel. Lehet, hogy soha nem is ismerte igazán? Otthon a férfinak szegezi a kérdést, aki nem is tagad. Igen, orosz ügynök. Már 22 éve. Orosz árva volt, akit amerikai beépülésre neveltek, akinek Viv a célszemélye volt. De állítja, hogy a családjuk és szerelmük igazi. A nő lehetetlen helyzetbe kerül: a családját is összetartaná, de az oroszok zsarolni kezdik. Viv nem akar se áruló, se halott, se gyászoló lenni. De hogyan? Kiben bízhat még egyáltalán?

Az Agave nagyjából egyszerre adta ki a Vörös veréb folytatásával – Az árulás palotájával. Mindkettő kémes, mindkettőben oroszok vannak, mindkettőben egy nő a főszereplő. Ez érdekelt kevésbé, tologattam is, míg Dominyika kalandját hamar elolvastam. De sorra került ez is, és az első fejezet után már tudtam, hogy nekem ez jön be jobban, meglepetés!

Ugyanis ez egy nagyon ügyes zsáner mix! Igen, kémregény is, de mellette egy akciós thriller is, ami minden zsáner legjavát foglalja magába. Benne van a kémkedés feszült játéka, az összeesküvések és megtévesztések bonyolult hálózata. Benne van a thrillerek hangulata és fenyegetettsége, több szinten is. Viv bizalma meginog a férjében, 10 közös és boldog év után azon kell töprengenie, ismeri-e, bízhat-e benne. Egy folyamatos libikóka, ahogy hol bízni kezd, hol meginog, és nem tud válaszokat szerezni. Az igazság bizonytalan. Fenyegetett helyzetbe kerülnek a gyerekei is, akikkel zsarolni kezdi az orosz ügynök, Matt tartója. És akciós is, mert Viv bizony nem marad nyugton, és próbálkozik kimászni a helyzetből. Matt is cselekvő fél lesz. Emberrablás, titkos akciók, mi csak szem-szájnak ingere.

Karen Cleveland maga is CIA elemző volt, és a tapasztalatai a regényt is hitelesebbé teszik. Egy pillanatra nem tűnik kémes mesének, elhiteti az egészet. Bele sem merek gondolni, mennyi a fantázia benne és a tapasztalat.

Bár ez a szerző első könyve, meglepően profi és olvasmányos máris. Gondosan szerkesztett, végig feszültségben tud tartani, hogy mi az igazság, milyen titkok derülnek még ki. A végére is odatett egy olyan jelenetet, hogy nagyon kézbe akarjam venni a folytatást. Gördülékeny, végigsodor a regényen a cselekmény és feszültség. Élvezetes a stílusa: Cleveland jó mesélő, miközben kellően realista, hogy hiteles is legyen.

Az sem utolsó szempont, hogy meg tudta szerettetni a szereplőit. Vivian, de Matt is szimpatikus volt, de még a gyerekeik is karaktert kaptak, és csekély jelenlétük ellenére is megragadtak a fejemben. Ez nem egy fekete-fehér világ, és Cleveland jól keveri a szürke árnyalatokat. Árulás és árulás között is bőven van különbség…

Talán az a nagy titok, hogy együtt van benne egy magánéleti és kémes válság, és mindkettőnek a megoldása izgalmas, érdekes, mélyen emberi.

Nem véletlenül ajánlják olyan szerzők, mint Grisham, Lee Child – nekem is bejött. Már alig várom, hogy filmesítsék (jogok már eladva) és talán folytatás sem elképzelhetetlen…

Tudnom kell - Mint kémthriller: 100% ötletes, fordulatos, feszültséggel teli, emlékezetes karakterekkel.

Szubjektíven: 100% nagyon olvastatta magát végig, izgalmas, okos, de emberi is. Tetszett!

Baleset kivizsgálós, médiacirkuszos, üzletes.

Az 545-ös járat Kínából tartott az Államokba. Minden nyugodtan zajlott, míg egyszer csak a gép rázkódni kezdett, majd zuhanásba kezdett. A reptéren ugyan sikerült letenni, de kb. 50-en megsérültek, és négyen életüket vesztették. Casey Singleton kapja a feladatot, hogy vizsgálja ki, mi okozta a tragédiát. A tétek nagyok: a cég a megmenekülése érdekében a technikája egy részét Kínába akarja eladni. Ám ha a gép hibája volt a meghibásodás, a kínaiak ki fognak hátrálni az üzletből. A cég így azt szeretné, ha Casey emberi hibára bukkanna. Mindeközben a média is rákap az esetre, akiknek viszont az lenne a szaftosabb sztori, ha a gépnek lett volna valami hibája, amit a vállalat figyelmen kívül hagyott. Casey igyekszik minden nyomástól szabadulni, és az igazságot megtalálni.

Michael Crichton letette már a névjegyét a szórakoztató, tudományos irodalomban. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a klónozással a Jurassic Park kapcsán találkozott először. De rengeteg témában alkotott már maradandót a szerző, és tanultunk tőle szórakozva a kórházakról, rejtett afrikai civilizációkról, mutációkról.

A Repülő koporsó egy újabb területet nyit meg az átlagos olvasó előtt, amihez különben semmi közünk nem lenne. Ugyan a légi biztonság 9.11 után sokat volt központi téma, és ma már a mindennapok része a repülés, a technikája és maguk a gépek nincsenek ennyire köztudatban. Talán Crichton regényét ma már meghaladta a technika, de még így is informatívnak éreztem.

De pont ez, ami egyrészről a regény erőssége, volt az, ami nagyon taszított. A regény olyan tekintetben krimi, hogy Casey a hiba okát nyomozza ki. De ez a nyomozás alapvetően technikai jellegű, és fejezet hossznyi részek vannak szakzsargonnal, gépekkel, alkatrészekkel, hasonlókkal tele. Egyszerűen ez nem tudott megfogni, lekötni. Egyedül a vége izgalmasabb, amikor Casey az elméletét a gyakorlatban teszteli, de az már tényleg csak a regény vége.

Érdekes lehetett volna a média szála is, ahogy a gátlástalan és törtető Jessica a nagy sztorit hajtja. Akinek az a lényeg, hogy neki legyen jó, nagyot szóljon a történet. Ugyan ez a sztori még nem tart azon a szinten, mint amit az Éjjeli féregben láttunk a szenzációhajhász médiáról, de már itt vannak a magvai. Elég volt pár év, hogy még vadabbá váljon a média világa. De nem vitt el ez a szál sem, mert elveszett a technika dzsungelébe, és nem bírtam a riporternőt. Mivel ellenszenves karakter, ez nem meglepő, de utálni sem lehetett. Így érdektelenségbe fulladt ez a rész, egy-egy epizódot leszámítva.

A regény stílusa, amit Crichton sikeresen prezentál. Száraz, realista, hiteles. A regény tudományos részei ezt indokolják, de mellette megöli a történetet. Amúgy is egy nagyon szakzsargonnal, gépészettel teli kötet, legalább az egyéb szálak olvasmányosabb voltával lehetett volna csökkenteni a hatást, de ez nem történt meg.

Aminek egyenes következménye, hogy a karakterek elvesznek a történetben. Kevés dolgot tudunk meg róluk, nincsenek árnyalva. Csak az események részesei, de nem éreztem őket hús-vér figuráknak. (Szinte a repülőt inkább, mint őket.)

Ez most nem tetszett, a szerzőnek vannak messze jobb regényei!

Repülő koporsó - Mint krimi: 60% erős tudományos háttere van, hiteles, reális, cseppet talán száraz is.

Szubjektíven: 20% untam a repülős szakzsargont! A vége jobb, de addig nehéz olvasni.

Tudom, hétfőn már megosztottam a heti listát, de így a Könyvfesztivál előtt érkeztek olyan újdonságok, melyeket nem jeleztek előre. Íme:

Lettero:

- A leskelődő (thriller - a leírás alapján a Lány a vonaton nyomvonalán halad)

21. század: (ezeket vártam is, de csak a fesztiválra. A kiadó kihozta őket előbb.)

- A hatalom (posztapokaliptikus)

- Az utolsó aratás (szépirodalmi)

IPC:

- Erdősötét ura (fantasy) szintén megkaptuk egy héttel korábban :)

Jaffa:

- Ne engedj el! (krimis thriller, az új Coben-történet)

Helikon:

- Text (szépirodalom)

- Egyperces novellák (szépirodalom) (végre az összes Örkény novellát magunkévá tehetjük)

Gabo:

- Mirror, mirror (YA)

- A mestermágus (fantasy, a papírmágus sorozat 3. része)

Ide azért megjegyezném, hogy a boltokba nem biztos, hogy még a héten kikerülnek. Az előrendelőknek már postára adták, de a Gabo nekik szokott adni pár nap előnyt.

Láthatjátok, jó hosszú a lista már most, és még csak szerda van! Ha a hét második felében is ilyen aktívak lesznek a kiadók, szombaton még visszatérek az újdonságokkal! Ellenkező esetben találkozunk hétfőn, a heti megjelenésekkel. Ami egyszerre örömünnep és gyásznap lesz: jön a Könyvfesztivál! Örülünk, rengeteg jó könyv jön, ennyit már előzetesen megsúgok. De a pénztárcám gyászol... a kora tavaszi spórolt pénzemnek annyi lesz!

New Age? Miféle név ez egy fegyvergyárnak? Talán együtt érzően ölnek meg? Pánsíp zenét játszanak, amíg megspórolod nekik a fáradságot, és önként felvágod az ereidet? (Child: A baj nem jár egyedül)

Élni annyi, mint másokat felélni. Valamennyien egymást faljuk. Ha nagy néha megcsillan valahol egy kevéske jóság lehetősége, ne tagadjuk meg magunktól. Erőt ad a nehéz időkre. (Remarque: A diadalív árnyékában)

Ostoba, az, aki úgy éli le az életét, hogy azt hiszi, emlékeznek rá a hullámok, melyeket átszelt. A tenger nem tud semmit. Pont ettől lesz gyönyörű. És hátborzongató is. (Bennett: Csodák városa)

Az igazság a legbiztonságosabb hazugság. (Preston & Child: Csendélet varjakkal)

Minden szolgálat közben meghalt katona családjának azt mondták, hogy azonnal meghalt, hacsak nem volt egyértelmű az ellenkezője. Úgy gondolták, ez némi vigaszt jelent a rokonoknak. És Orozco esetében technikai szempontból igaz is volt. Rögtön meghalt, legalábbis azután, hogy fogva tartották, rosszul bántak vele, éheztették és szomjaztatták, aztán felrakták egy helikopterre és kilökték. Aztán már nem volt más hátra, mint a húsz másodpercnyi sikoltozás és kapálózás, meg a szabadesés az éjszakában. (Child: A baj nem jár egyedül)

Kizárólag abban hisznek, amit a saját szemükkel látnak. Lucifer dühöng, az úr szintén. Tudod te, ki az a Stephen Hawking? (Millan: Raziel)

A vérségi kötelék csak annyira erős, amennyire azzá teszi az ember. (Johansen: Tear végzete)

Sorozatgyilkosos, vidéki, nyomozós.

Gyilkosság történt, a helyszín Gyenes. A hullaházból telefonáltak ijedten, hogy egy idegen holtat találtak. Az ügyet Berki százados kapja, aki két emberével azonnal a helyszínre siet. Az egykori sofőr, Juhász Béla nagy Casanova volt életében, gyanúsított bőven akad. Annak is biztosan van oka, hogy a testen egy fekete madártollat találtak. Berki mindent megfigyel, és sorra hallgatja ki az ismerősöket, szeretőket, lehetséges szerelemféltőket. De azt is számításba kell venni, hogy sofőrként Juhász illegális üzelmekbe is belekóstolt. Ezen a vonalon mennének tovább, amikor a legfőbb gyanúsított holtan kerül elő. Az ő zsebében is találtak egy tollat. Valamint egy titokzatos telefonáló tippeket ad, melyek mindig új irányba mutatnak. Míg a helyi patika csinos gyógyszerésznője egyre jobban tetszik a nyomozónak, a kis részletekből összerakja azt is, mi történt és miért.

Nemere István laza szórakoztató regényeket ír, belekóstolt a szórakoztató ismeretterjesztésbe is, de kacérkodott már a ponyvával is. Ma is aktív író, de régebbi munkáit is megtalálhatjuk a polcokon. A rémület irányítószáma a régebbiek közé tartozik, még az Albatrosz krimis sorozatának volt a része.

Könnyed kis olvasmány, hamar lepörgethető, és egy mai Nemere regénnyel összevetve jól látszik, hogyan változott a krimi trend az évek alatt.

A rémület irányítószáma szigorúan véve angolszász stílust követ, mondhatni Agatha Christie és Poirot pipájából bújt elő. Ennek megfelelő a felépítése: megtörtént a gyilkosság, a kiérkező nyomozó a kihallgatásokból és beszélgetésekből halad előre, hogy egy nagyjelenetben a történet végén minden titokról lerántsa a leplet, és mint egy bűvész, felfedje a gyilkosságot és annak minden indítékát. Még abban is egyezik, hogy itt emel ki olyan részleteket, melyeket nekünk is leírt az író, de most elmagyarázza, mire jött rá ő abból – amit olvasóként érzékeltünk mi is, csak nekünk nem tud ennyire összeállni a történet.

Kicsit hiányoltam is, hogy logikusabban következzen a megoldás. Ugyan van egy minimális előkészítés, de valósággal derült égből mennykőcsapásként zuhan az igazság az olvasókra. Ugyan az egyes szálakat logikusan levezeti, csak a végét érzem hiányosnak.

Ma már a thrilleres vonal a menő, itt ennek még nincs nyoma. Csak a nagy leleplezésben, motivációként kerül elő a lelki ok, az érzelmi állapot. Hiányoltam is közbe, hogy a szereplőket érzelmileg hozza közelebb a szerző. Egyfajta szenvtelenség vonul végig a regényen, a karakterek minimálisan nyílnak meg, így papírmasé figuráknál nem többek.

Berki van kiszemelve a nagy formátumú nyomozónak. Ő is fejti meg az ügyet, de a zsenije inkább csak mások elbeszéléséből derül ki. A kollégák áradoznak róla egy részen. De ő sincs úgy árnyalva, nincs úgy kikerítve az alakja, hogy olyan ismert nyomozó lehessen, mint Poirot vagy a regényben is emlegetett Maigret.

Ami mai szemmel érdekes volt nekem, az a kor, amiben ez a történet játszódik. Régebbi, még a szovjet idők köszönnek benne vissza, és természetesen jelennek meg benne olyan elemek, amelyek ma kultúrtörténetileg érdekesek.

Nem lesz a kedvenceim között, de korrekt krimi, és gyorsan le lehet pörgetni is.

A rémület irányítószáma - Mint krimi: 75% Agatha Christie hagyományait követi, szocialista környezetben. Érdekes.

Szubjektíven: 70% pörög végig, a nyomozót bírtam. Kár, hogy a megoldás túl hirtelen.