Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Whitney G.: Barátod: Carter

Barátod: Carter 1.

2023. június 09. - BBerni86

Fülszöveg: baratod_carter.jpg

Arizona Turner negyedik óta a legjobb barátom.
Akkor is az volt, amikor éppen „utáltuk” egymást.
Az első csókokon, az első randikon, az első csalódásokon át támogattuk egymást.
(Még az egyetemeink is pár perc távolságra voltak egymástól…)
Annyi éven át – mondjon bárki bármit – sose léptük át azt a bizonyos határt.
Nem is gondoltam rá. Nem akartam rá gondolni.
Ám egy éjszaka minden megváltozott.
Legalábbis mindennek meg kellett volna változnia…
Barátok vagyunk. Csak barátok.
Mondogatom, amíg ki nem derül, tényleg „csak” a legjobb barátom-e…

Szerintem: 

Próbáltam lenyomni, de nem, most

Tovább

Karády: Zserbó

zserbo.jpgFülszöveg: 

1910, Fiume – A Magyar Királyság egyetlen kikötője.
Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában. Így kerül a fiumei gyorsvonattal a belvárosi cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka kisasszony egyenesen a híres tengerparti sétaútra – a kalapos kisasszonyok és sétapálcás urak legelőkelőbb üdülőhelyének szívébe.
A Gerbeaud-kisasszony útjába egy tengerészt sodor a bóra nevű szél, akivel csupán abban egyeznek, hogy mindkettőjüknek igen határozott víziója van arról, hogyan is képzelik el a jövőt.
Az emberek csupán véletlenül találkoznak életük során, vagy a sors rendeli így?
Vajon a szerelem fordít a sorsunkon vagy éppen beleteljesíti azt?

Szerintem: 

Bőven akad benne olyasmi, amit

Tovább

Boyer: Délvidéki pezsgés

Fülszöveg: delvideki_pezsges.jpg

Liz Talbot magánnyomozó modern déli szépség: melegszívű, jó hírű és Sig 9 pisztolyát mindig a táskájában hordja. Amikor megölik a nagymamáját, Liz hanyatt-homlok rohan vissza Dél-Karolina szigetére az otthonába, hogy megtalálja a gyilkosát.

Rendőrfőnök bátyja kizárja a nyomozásból, ezért saját kezébe veszi az ügyet, ráadásul feltűnik a régen meghalt legjobb barátnője is, ami tovább bonyolítja a dolgokat. A család halálos veszélyben van, így Liznek többre lesz szüksége, mint az esze és a szépsége, hogy biztonságban tudhassa őket. Elindul az alvilági nyomok után, hogy elkapjon egy pszichopatát, mielőtt az kapja el őt.

Szerintem: 

Igyekeztem megbarátkozni vele, de

Tovább

Zevin: Világépítők

vilagepitok.jpgFülszöveg: 

Két ​gyerek, egy kisfiú és egy kislány találkozik egy kórházban 1987-ben. A lány a leukémiában szenvedő nővérét látogatja meg, a fiú egy autóbalesetből épül fel. Közös témájuk, a videójátékok iránti rajongás – a bennük található lebilincselő világok, az izgalmas versenyek és a mindennapi élet bajai elől nyíló menekülési lehetőség – különös barátságot eredményez köztük. Mégis nyolc év telik el, mire ismét találkoznak, ám sorsuk innentől végleg összefonódik.

Sam és Sadie az egyetemi éveik alatt futnak össze újra egy zsúfolt metróállomáson. A lány a fiú kezébe nyom egy floppy lemezt, amin a legújabb játéka található, amit az MIT haladó játékfejlesztés szemináriumára készített. Samet lenyűgözi a program, és meggyőzi Sadie-t, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, hogy megvalósítsák az álmaikat: tervezzenek játékokat, amelyek világai megigézik és beszippantják a kor egyre népszerűbb szórakozási formájának szerelmeseit.

Hamarosan szupersztárok lesznek a területükön. A siker és a csillogás azonban nem várt kihívások elé állítja mindkettejüket.

Szerintem: 

Valahol imádtam, valahol meg szenvedtem vele. Ahogy egyszerre

Tovább

Baráth: Bűnösök közt

Fülszöveg: bunosok_kozt.jpg

Becca, ​a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe veszi a sorsát.

Amikor megtudja, hogy az FBI a drogelhárítással dolgozik együtt egy motoros banda ügyén, nyomozásba kezd. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően pedig egy pillanat alatt az események középpontjában találja magát: munkát kap a banda klubházában. Beépül a szervezetbe, hogy belső informátorként segítse tovább a szövetségiek munkáját. Eleinte könnyűnek tekinti az ügyet, de ahogy megismeri a tagokat, egyre jobban bevonódik az életükbe. Főleg akkor, amikor érzelmileg és testileg is közelebb kerül Loganhez, a motoros banda alelnökéhez.

Beccának választania kell, hogy hű marad-e a hivatásához és a régi kapcsolatához, vagy átadja magát az újonnan felszínre törő énjének és az ezzel járó szenvedélynek.

Szerintem: 

A fülszövegből nem derült ki, de

Tovább

Salvatore: Csillagtalan éj

Drizzt 8.

csillagtalan_ej.jpgFülszöveg: 

Mélysötét. A komor homály birodalma, ahol nincsenek árnyak, s ahová Drizzt Do 'Urden soha többé nem akar visszatérni. Mégis elindul a Drow városba, ahol hamarosan rádöbben, milyen hihetetlen veszedelmek fenyegetik barátait… Napfényt sosem látott szörnyekkel kell megküzdenie, olyan ellenségekkel találkozik, akiket rég elveszettnek hitt, ám végül ott lel szövetségesre, ahol a legkevésbé várta…

Szerintem: 

Most már van egy tippem, ez a

Tovább

Armentrout: Lángoló árny

Originek 2.

Fülszöveg: langolo_arny.jpg

Evelyn Dasher és Luc útjai keresztezték egymást, és a lány egy szempillantás alatt a luxenek világában találta magát. Ráadásul arra is fény derült, hogy egykor nem volt ismeretlen számára ez a közeg.

Ám nem csak a luxenek múltja rejt titkokat – Evie az emlékezetkiesése miatt több hónapra nem emlékszik az életéből, de érzi, hogy történt vele valami, amit nem tud felidézni, és nem is hajlandó senki elárulni neki az igazat. Ki kell derítenie, ki ő most – és ki volt valaha. De a válaszok újabb kérdéseket vetnek fel. Kutakodásai közben egyre közelebb kerül Luchoz, az erős, arrogáns, éteri szépségű és rendkívül veszélyes originhez… aki valószínűleg szerelmes belé. És ahogy Evie lassan viszonozni kezdi a fiú érzéseit, akaratlanul is felmerül benne a kérdés, hogy Luc vonzalma vajon neki szól-e, vagy egy rég létezett lány emlékének.

Eközben új fenyegetés üti fel a fejét: egy influenzaszerű, halálos vírus, amit – a kormány sziklaszilárd meggyőződése szerint – a luxenek terjesztenek. A szörnyű betegség mindenkit megváltoztat, aki elkapja, pánikot keltve a már amúgy is az összeroppanás szélén álló országban.

Szerintem: 

Armentrout kb. azt csinálja a Luxen sorozattal, amit

Tovább

Dugoni: A nyolcadik nővér

Charles Jenkins 1.

a_nyolcadik_nover.jpgFülszöveg: 

Charles ​Jenkins, a CIA volt tartótisztje válaszút előtt áll: családja van, úton a második gyereke – a biztonsági tanácsadó cége pedig a csőd szélére került. Egy nap felkeresi az otthonában a volt rezidentúravezetője, és egy kockázatos megbízást ajánl neki: egy fedőtörténettel utazzon el Oroszországba, és keresse meg azt az orosz ügynököt, akiről azt feltételezik, hogy sorban végez a „Hét nővér” néven ismert amerikai kémsejt tagjaival.

Mivel égetően szüksége van a pénzre, Jenkins elfogadja a megbízást, és elindul Moszkvába. Ám amikor megtalálja a gyilkosságok értelmi szerzőjének tartott ügynököt – az úgynevezett nyolcadik nővért – kiderül, hogy a nő nem az, akinek és aminek mondták.

Hiszen ebben a halálos macska-egér játszmában senki sem az.

Egy makacs orosz elhárítótiszttel a nyomában Jenkins vakmerően megszökik a Fekete- tengeren át, de azzal szembesül, hogy az ügynöksége magára hagyta. Miközben veszélyben forog a családja és a szabadsága, Jenkinsnek élete küzdelmét kell megvívnia – a hazája ellen.

Szerintem: 

A kémregény nem éppen az én zsánerem, de

Tovább

Way: Mintha szellemet látnál

Esernyő Akadémia spinoff

Fülszöveg: mintha_szellemet_latnal.jpg

AMIKOR A 18 ÉVES KLAUS kirúgatja magát az Esernyő Akadémiáról, és nem kap több apanázst sem, egy olyan helyre indul, ahol értékelik kísérteties tehetségét – Hollywoodba. Egy varázslatos trip után azonban, amit egy vámpír drogbárótól lopott anyagnak köszönhet, Klausnak segítségre van szüksége, a testvérei pedig nincsenek ott, hogy megmentsék.

Szerintem: 

Spinoff történet, időben a többi

Tovább

Boza: Az éjszaka színei

az_ejszaka_szinei.jpgFülszöveg: 

Veronica sztriptíztáncos, ő Seattle fénylő csillaga, ám az életét megnehezíti egy különleges képesség: látja az aurákat. Egyik este rátalál a brutálisan bántalmazott barátnőjére, és amikor megismerkedik az ügyben kirendelt nyomozóval, fenekestől felfordul az élete.

Jack gyilkossági nyomozó, aki nemcsak magánéleti bajokkal küzd, hanem a nyakába sózzák egy megerőszakolt sztriptíztáncosnő ügyét is. És ha mindez nem elég, ott van a szexi tanú, Veronica, akitől több okból sem akarhat semmit.

A gyanúsítottak köre egyre nő, Veronica és Jack között pedig menthetetlenül fellobban a szikra. Mindketten a maguk módján próbálják kideríteni, ki a tettes: Jack hideg fejjel és logikával, Veronica az auralátó képessége révén.

Vajon lehet-e közös jövője két olyan embernek, akik közül az egyik gyűlöli az éjszakát, a másikat meg az élteti?

Szerintem: 

Hogy akarjam értelmezni ezt a regényt? Most azért

Tovább
süti beállítások módosítása