Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Belle: Szépségek

2023. augusztus 21. - BBerni86

Fülszöveg: szepsegek.jpg

Naia ​Kamano számára Hawaii nemcsak egy vakáció, nem a nyár és a féktelen kikapcsolódás helyszíne, hanem a szülőföldje, ahol ugyanúgy meg kell küzdenie a hétköznapok problémáival, mint bárki másnak. Reggelente műsort vezet a helyi rádióban, majd hula táncot tanít, míg esténként önkéntesként segédkezik. Számára az jelenti a boldogságot, ha úgy érzi, mindennap tett valami hasznosat.
Fekete Kolos magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, majd családjával együtt Hawaiira költözött, és nagykanállal kezdte habzsolni az életet. Először keresett modell lett, majd reality-szereplő és szörfös. Jelenleg harminchárom éves, de még mindig vakációnak fogja fel az életet. A helyi rádió felkérését is, hogy legyen társműsorvezetője a reggeli műsornak, poénnak tartja.
Naia és Kolos azonban már az első naptól képtelenek elviselni a másikat. Ám a közös munkától nem olyan könnyű megszabadulni, mint hitték.

Szerintem: 

Jól hozza azt, amit B.E. Belle képvisel a

Tovább

Holland: Ki a Fekete Párduc?

ki_a_fekete_parduc.jpgFülszöveg: 

Az afrikai Wakanda évszázadokon át dacolt az idegen hódítókkal, a technológiailag rendkívül fejlett országot soha senki nem tudta leigázni. Uralkodója, T’Challa a harcos királyok dinasztiájának büszke sarja, nem más mint Fekete Párduc, kinek ereje és gyorsasága legendás, vibrániumból készült páncélja pedig elpusztíthatatlan.
Mivel az egész világon csak itt található vibránium, ezért Wakandát már sokan próbálták meghódítani, hogy megszerezzék a felbecsülhetetlen értékű kincset. Most, az új kor hajnalán Fekete Párduc otthonát ismét veszély fenyegeti. Egy könyörtelen gyilkos, emberfeletti képességű zsoldosokból álló sereggel tör az országra, eltökélve, hogy pusztulást és halált hozzon Wakanda lakóira…

Szerintem: 

A Nagy Marvel Regénysorozat Wakanda epizódja, ami ugyanazon recept szerint készült, mint a

Tovább

Roberts: Az én rendőröm

Fülszöveg: az_en_rendorom.jpg

Marion ​megpillantja a legjobb barátnője bátyját, a széles vállú, szőke, kék szemű Tomot, és azonnal beleszeret. Amikor a fiatalember leszerel a katonaságtól, úgy dönt, hogy rendőr lesz, Marion pedig, aki épp megszerezte pedagógusi diplomáját, eltökéli, hogy megszerzi magának a fiút. Képtelen elismerni, hogy bizonyos jelek szerint nincs minden rendben, belevág a házasságba, és biztosra veszi, hogy a szerelme mindkettejüket átsegíti a nehézségeken.

Csakhogy Tomnak van egy másik élete is, és akad egy másik személy, aki ugyanilyen ellenállhatatlanul vágyik a szerelmére. Patrick, a Brighton Museum kurátora szintén belebolondult az ő rendőrébe, és egy addig ismeretlen világot tár fel Tom előtt. Azonban egy olyan korszakban, amikor a „kisebbségeket” mind a társadalom, mint a törvény megbélyegezte, az a biztonságos megoldás, ha a rend őre elveszi a tanítónőt. A két szerelmesnek osztoznia kell Tomon, míg végül az egyikük nem bírja tovább, és mindhármuk élete tönkremegy.

Szerintem: 

Amit hamar leszögezek, ez nem olyan stílusú kötet, ami

Tovább

Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban

fiuk_cinkkoporsoban.jpgFülszöveg: 

„Mi nem egyszerűen csak rabszolgák voltunk, hanem a rabszolgaság romantikusai” – írja Alekszijevics könyve előszavában, mely mind ez ideig a legkegyetlenebb számvetés arról, mi történt Afganisztánban 1980 és 1989 között. A fehérorosz írónő az Afganisztánt megjárt katonákkal s az elesett fiaikat gyászoló anyákkal folytatott megrázó beszélgetéseit fűzte dokumentumregénnyé, elsősorban azt a kérdést vizsgálva: miként válhat az ember számára természetessé a gyilkolás. A könyv 1991-ben sokkoló erővel szembesítette az orosz társadalmat mindazzal, amit a szovjet hadigépezet Afganisztánban elkövetett, s egyúttal keserű ítéletet mond a „rabszolgaság romantikusait” kinevelő militarista rendszer fölött.

Szerintem: 

Lassan végig érek Alekszijevics riport-kötetein, de még mindig meg tud csapni, milyen

Tovább

Cates: Az Ezüst Utazó - Feketeség

Fülszöveg: az_eu_feketeseg.jpg

UTOLÉRI-E A VÉGZETE NORRIN RADDOT?

Szerintem:

Nem a végén kellene kezdeni, de most ott volt az, ami a legnagyobb hatást tette rám. Van ott egy köszönöm, Stannek. Hozzá egy kép és egy idézet. Stan Lee Ezüst Utazó képregényéből van, a Példabeszédből. Olvastam azt is, és annak fényében ezt a képregényt most úgy néztem, mint annak egy más verzióját.

A történetben van kaland, van tényleges története is, de

Tovább

Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna

Finlay Donovan 1.

finlay1.jpgFülszöveg: 

Finlay ​Donovan kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Az élete totális káosz. Az ügynökének beígért könyvével egyáltalán nem halad, a volt férje kérdés nélkül elbocsátotta a kisegítő bébiszittert, négyéves kislányát pedig épp egy igen szerencsétlenül alakult első hajvágási kísérlet eredményeképpen a fejéhez szigszalagozott tincsekkel kénytelen óvodába vinni.

Finlay egyre sokasodó problémáin az sem segít, hogy az ügynökével folytatott üzleti ebédje alatt a szomszédos asztalnál ülők kihallgatják krimije tervezett történetét, és tévesen bérgyilkosnak vélik. Finlay pedig saját maga legnagyobb döbbenetére igent mond a felkérésre, hogy elintézzen egy kellemetlen férjet. Mert hát valamiből élni is kell.

Persze a való életben közel sem olyan egyszerű egy rendes bűncselekményt elkövetni, mint egy regény lapjain, ráadásul kisvártatva – hogy semmi se legyen egyszerű – Finlay menthetetlenül belebonyolódik egy nagyon is valódi gyilkossági nyomozás eseményeibe.

Szerintem: 

Csajos, szórakoztató és akad benne krimis vonal. Szinte

Tovább

Brackston: A boszorkány lánya

Fülszöveg: a_boszorkany_lanya.jpg

1628-ban járunk. A kis Bess Hawksmith rémülten nézi végig, ahogy anyját boszorkányság miatt felakasztják. Egy titokzatos férfi befogadja és felneveli. Ám Gideon oltalmának hatalmas ára van. Megátkozza a lányt, hogy örökre üldözni fogja. Ugyan már, ki venné ezt komolyan?
1888-at írunk. Dr. Elisabeth Hawkins sebészeti műtétekhez asszisztál, és közben egy különleges ügyben nyomoz: Londonban valaki sorra végez prostituáltakkal. Ki sejtheti még akkoriban, hogy Hasfelmetsző Jack a történelem egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosaként vonul be a történelem lapjaira?
2012-et mutat a naptár. Elizabeth visszavonultan él. Már szinte beletörődött, hogy a férfi hajdani átka alól sosem lesz szabadulása. De egy napon beállít hozzá egy fura tinédzserlány. És Elizabeth elkezdi tanítani őt…

Szerintem: 

A helyzet az, hogy az Addie LaRue nagy kedvencem lett, és ez a történet annyira

Tovább

Harding: Erzsébet és Fülöp

erzsebet_es_fulop.jpgFülszöveg: 

Windsor, ​1943. Miközben a világban háború tombol, Erzsébet, az ifjú hercegnő izgatottan várja, hogy újra találkozzon a lefegyverzően jóképű tengerésztiszttel, akit tizenhárom éves kora óta képtelen kiverni a fejéből. A Királyi Haditengerészet egyik legfiatalabb hadnagya, Fülöp mindazt képviseli, amitől Erzsébetet egész addigi életében óva intették. A kiszámíthatatlanságot. A már-már arcátlan vakmerőséget. A kalandvágyat.
Kapcsolatuk nemcsak VI. Györgyöt, hanem az udvart és a kormányt is aggodalommal tölti el: gyanús származásával és féktelen természetével Fülöp olyan kockázatot jelent, amelyet az ifjú hercegnőnek sosem lenne szabad vállalnia. Erzsébet azonban bárkivel kész szembeszállni ezért a szerelemért.

Szerintem: 

Helyes kis regény, jókat mosolyogtam rajta. Szinte

Tovább

Xiang Tong Xiu: Az égi hivatalnok áldása 4.

Fülszöveg: az_egi4.jpg

Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült a halandók világába. Néhány évvel később újra felemelkedett, de ezúttal csak néhány percet tölthetett odafent, és megint a mélybe zuhant.

Nyolcszáz év elteltével Xie Lian harmadszorra is az égbe emelkedik, hogy az ég császárától kapott első megbízatása során egy a szellemeknek parancsoló titokzatos démonnal hozza össze a sors. A koronaherceg nem is sejti, hogy a démon már milyen régóta szemmel tartja őt.

Szerintem. 

A végére kezdem értékelni ezt a

Tovább
süti beállítások módosítása