Hiába menekül el az ember otthonról, akkor is együtt kell élnie saját magával.

A pletykák sosem mesélik el a valódi történetet, még akkor sem, ha némelyik súrolja az igazságot.

Kisvárosi, sorozatgyilkosos, kamaszos.

Osborne egy unalmas kisváros Nebraskában. Makani nem önszántából költözött ide a nagyanyjához – bár a hivatalos változat szerint a romló egészsége miatt felügyeli az asszonyt, míg leérettségizik, valójában így büntetik és tartják távol attól, amit otthon tett. A lány őrzi a titkát, senki nem tudja, igazából miért itt és nem Hawaii partjainál maradt. Szerzett két barátot és érdekesen alakul a kapcsolata Ollie-val, aki hozzá hasonlóan nem illik ide. Ollie, akit a szülei halála óta rendőr bátyja nevel, aki szőke fürtjeit rózsaszínre merte festeni egy konzervatív kisvárosban. Barátok, szerelmesek – maguk sem tudják, de készen állnak kideríteni. Ám a nyugalmat egy gyilkosság zavarja meg: az iskolai előadások sztárját, a kiemelkedően tehetséges Haley-t brutálisan meggyilkolják. Majd a veretlen focicsapatuk ásza, Matt válik hasonlóan kegyetlen gyilkosság áldozatává. Amikor Makani kerül a gyilkos célkeresztjébe, szembe kell néznie azzal, ki volt és miért ragadt itt.

Duncan az a szerző, aki ezt a zsánert remekül érezte. Ifjúsági történeteket írt, amelyekben volt szerelem is, kamasz kérdések is, közben meg horror és thriller elemek színesítették a történeteit. Erről a könyvről nagyon az jutott eszembe, hogy olyan, mint egy nagyon gyengén sikerült Duncan-regény. (A legismertebb a Tudom, mit tettél tavaly nyáron.)

A Valaki van a házadban kétféleképpen olvasható. Lehet benne keresni a thriller és talán minimálisan a horror elemeket, nagyobbrészt azonban ifjúsági regény. Thrillerként elég gyengén muzsikál, ifjúságiként némileg jobb a véleményem.

A középpontban nagyon Makani áll, és Perkins jól el is játszik azzal, hogy mi történhetett a lány múltjában. Rengeteg utalás van, hogy valami súlyos dolgot követett el otthon, azért száműzték ide. De hogy konkrétan mi történt, csak a vége felé derül ki, amikor mindent elmesél a barátainak – mert már nem lehet titkot tartani, a rendőrségi ügy miatt úgyis kiderülne minden. Addig húzta az idegeket a szerző, és velem el is hitette, hogy valami borzalmat rejteget Makani. Ehhez képest teljesen kiakadtam, hogy mennyire kisszerű az eset, amit olyan nagyon titkol. Levágta a barátnője haját – igen, fenyegetően és megijedtek tőle, majdnem katasztrófa lett az ijedtség miatt, de messze nem ő volt ott a legrosszabb. Nagyon csodálkoztam, hogy Makani lett a bűnbak, pedig az egész beavatási szertartás miatt kellett volna kiakadni, és azt betiltani. Az úszócsapat végzőseit is elő kellett volna venni. Makani is áldozat ott, nem a nagybetűs rossz. Ha a barátnője meghalt volna, vagy tényleg ártott volna neki, ok. De nem. Így nekem csalódás, mi volt a titok.

Különben meg nagyon tipikus lányregényes, ahogy a szerelmi szálakat építi Ollie-val. Ismerkednek, randiznak, olyan kis semmilyen. Talán csak annyival több, hogy a nyári flört után a történet jelenében beszélgetni is elkezdenek, és hihetőbb, hogy szerelmesek is lesznek, nem csak egymás mellé csapódnak.

A történet másik fele a gyilkosé. Sokáig a kamaszok életét nem is befolyásolja, csak meg vannak ijedve és döbbenve, hogy mi történik a városban. Mi olvashatjuk, amikor a gyilkos lecsap. Mondjuk, a véres részek ki vannak takarva – az áldozat rádöbben, hogy mi történik körötte és jön a pánik – itt pedig elhallgat a szerző. Egyetlen késelés vagy brutális tett sincs megörökítve. Mondhatni, korhatáros. Még így is ezek a kötet legjobb részei, engem legalábbis sokkal jobban lekötött, mint Makani nagyon lányos fejezetei, vagy az Ollie szerelem.

Sajnos, amikor Makani és Ollie bekerülnek a hajszába, azonnal az is kiderül, ki a gyilkos. El se akartam hinni, hogy ilyen egyszerűen megoldja Perkins. Semmi rejtély, semmi nyomozás, látják, ki volt a támadó és a rendőrség megindítja ellene a hajszát. Nagyon unalmas megoldás. Amikor a végén azt is elmeséli, mi volt az indítéka, legszívesebben kitéptem volna a lapot. Addigra már nem voltak nagy elvárásaim, de ennél mondvacsináltam és hülyébb indítékot nehezen lehetett volna kitalálni.

Perkins szerencsére jó mesélő, és megtölti élettel a karaktereit. Jól sikerült Makani és a nagyanyja kettőse. Tetszett, ahogy érzékelteti, mennyire rossz szülők Makani felmenői és ez milyen sebeket hagyott a lányban. Ha nem is pörögnek nagyon az események, nem unatkoztam olvasás közben.

Makani múltja és a gyilkos indítéka nekem nagyon lehúzta, de ifjúsági regénynek azért korrekt. Majd filmen is megnézem, mit hoztak ki belőle.

Perkins: Valaki van a házadban – Mint ifjúsági: 65% jól felépített karakterek, lelki sebek és szerelmi szál korrekten. A thriller elem színesíti, de sok a furcsa megoldás.

Szubjektíven: 50% Perkins stílusát szeretem, olvasmányos. A gyilkosos jelenetek is bejöttek. De sok más irritált, pl. a gyilkos személye és motivációja.

Más dimenziós, emberiséget menteni próbáló, politikai csatás.

2080-ra nem megy jól az emberiség sorsa. A túlnépesedés, a rasszizmus egyre veszélyesebb méreteket ölt. Megoldásként milliók fagyasztatják le magukat, és akarnak álomban lenni, amíg nem lesz munka és élhetőbb világ. A bea nevet kapják, és már elképesztően sok van belőlük. Jelenleg pedig nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben érdemes lenne felébreszteni őket. Az elnökségért indul, elég jó esélyekkel a fekete Jim Briskin, aki az Államok első színesbőrű elnöke lehet. A kampánystáb nehezen is viseli, hogy szívesebben mondaná az igazságot, mint a jól megírt sajtószövegeket. Briskin jelentős vállalása, hogy elnökként megoldást talál és felébreszti a beákat. A tudomány úgy tűnik, a segítségére siet: találnak egy repedést a térben, és a túloldalán egy másik Földet. Ott nem a homo sapiens, hanem a pekingi előember emelkedett fel, és egy szinte érintetlen, meghódításra váró bolygót ural. Megindulnak az emberi telepesek, de nem várt eseményekkel kell megküzdeniük.

Lehet, nem 3 óra alvás után és két ásítás között kellene Philip K. Dick regényről írnom. Érzek is magamban némi ellenállást, hogy ez most túl komoly, nem akarok ezzel foglalkozni. Amit rendszeresen megélek a szerző kapcsán: a regényei nálam nem jönnek át annyira, mint a novellái.

Az egyik oka, hogy nincsenek olyan szereplői, akikkel szimpatizálnék, vagy legalább ne hagyna hidegen, mi történik velük a történet végére. E regény legfontosabb szereplőjének Jim Briskint érzem. Ő az, aki emberileg az egyik legjobb a történetben. Valódi megoldást akar, igyekvő és szakmájához képest meglepően egyenes. Azt még valahol élvezni is tudtam, amikor ódzkodik attól, hogy a sajtónak hazudjon és eladja magát. Egyrészt, a stábja löki egy irányba, ő meg valamerre másfele menne.

Mert nagyon úgy látszik innen, hogy abban a világban ez a norma. A szavazásig mondani bármit, aztán elnökként csinálni, amit csak akarnak. Szívesen írnám azt, hogy ez Dick víziója, de ez a régi trükk. Megnyerni a szavazókat, aztán gyorsan felejteni, mi volt az ígéret.

Szintén az emberre nagyon jellemző, hogy mire készülnek a megtalált, párhuzamos dimenzióban. Vannak már ott őslakosok, értelmes lények. Mégis, onnan indulnak, hogy végeznek minddel. Elég nehezen merül fel az ötlet, hogy próbáljanak kommunikálni velük. Az meg sem fordul a fejükben, hogy engedélyt kérjenek a bolygó elárasztásához felébresztett beákkal és új életre vágyókkal. Az ember jön, gyilkol és uralkodni akar.

Meg lehet nézni, hogy melyik módszer volt a jobb. A békés, szép földet, de kevésbé gazdag embereket eredményező, vagy a pusztulóban levő otthona a főszereplőknek. Dick direkt nem mond véleményt, de azért sokat mond, hogy mi lesz az emberiség sorsa a történetében.

Bőven lehet benne a politikát elemezni, akár Jim kapcsán, akár George okán, aki a pekik istenének igyekszik eladni magát. Ez fogott meg kevésbé, nekem érdekesebbek voltak a Föld globális problémái és a megoldások keresése. Dick jól ráérzett: nem lesz menekülés, nem kapunk egy másik dimenzióban bolygót elkövetni ugyanazokat a hibákat. Itt kell megoldani a problémákat – és az űrközivé válás, a más bolygókat kolonizálás ötlete ma már halad a megvalósulás felé.

Ez a regény olyan volt most nekem, mint Az ember tragédiája. Sok elemét fontosnak érzem, és lehet róla beszélni. Aktuális problémákat feszeget. De olvasni nem szerettem. Vékony, de tömény. Kevesebb a cselekmény, mint ami jól esett volna. Azt meg már említettem, hogy a szereplők sem lopták be magukat a szívembe.

Van még regényem a szerzőtől, de novellák is. Lehet, inkább azzal folytatom…

K. Dick: Repedés a térben – Mint sci-fi: 70% aktuális témákat feszegető, feszes sci-fi, több ötletet is gondosan kibontott.

Szubjektíven: 55% a Föld ember okozta globális problémái lekötnek, ez is jó dolgokat mond, de olvasni nagyon nem szerettem.

Kapcsolatra visszaemlékező, szerelmes, apa – fiú kapcsolatos.

John Tyree sokáig nem tudta, mit kezdjen az életével. Az anyja korán elhagyta a családját, és a fiút zárkózott apja nevelte fel, akinek az érméi fontosabbnak tűntek, mint a gyermeke. John egy ponton minden ellen lázadt otthon, és rossz útra is tévedhetett volna, de bevonult. Gyalogsági katonaként megtalálta a helyét. Egy eltávon kimentette egy lány táskáját az óceánból, és így megismerte Savannah-t. A fiatal lány szociális munkásnak készült, sérült gyerekekkel akart foglalkozni. Kedves, bájos és sebzett – gyorsan szerettek egymásba. Leveleztek, míg várták, hogy John szolgálati ideje leteljen. Közben Savannah hatására John átértékelte az apjával való kapcsolatát is. Ám akkor jött 9.11 és nem lehetett a kötelességnek hátat fordítani. Évekkel később pedig csak átgondolni lehetett, mit és hogyan lehetett volna, ha egyáltalán lehetet volna másként tenni, hogy más legyen a befejezés.

Lehet, hogy úgy ismerősebb lesz, hogy Kedves John! Igen, ez az a regény, amiből a Tatum – Seyfried film készült. Megjegyzem, én nem láttam, nem is akarom megnézni, ennek ellenére nehezemre esett a regény és nem a színészek alapján elképzelni a szereplőket. Savannah pl. alacsony, barna hajú lány. Az őt játszó színésznő meg nagyon nem az volt.

Sparks sok regényét megfilmesítették és ez is szépen hozza azokat a cselekmény- és karakterjellemzőket, ami benne szokott lenni a szerző könyveiben. Egyrészt, most sem egy boldog, rózsaszín történetet kapunk. Több szinten sérültek a szereplők, és ha nem is díjazom, hogy a szerelemben keresik a megoldásokat, legalább többféle problémát felvetett. Savannah majdnem randi-erőszak áldozata lett, és idő, amíg ki tudja heverni. Mondjuk, pont ez, amiről elhiszem, hogy John imádattal vegyített szerelme segített neki. John felismeri az apja enyhe Asperger-szindrómáját, és másként viszonyul hozzá – nem olyan lesz, mint egy átlagos apa-fiú kapcsolat, de így is vissza tudnak találni egymáshoz és lehet attól még szeretni valakit, hogy neki más igényei vannak, mint másoknak. Így érzékenyít is Sparks, mert kihangsúlyoz jellemzőket, bemutatja az Asperger-szindrómát és végig megtartja a szereplő méltóságát.

Sparks mély érzésekről ír, és valahol sérelmezni is tudom, hogy lett volna itt bőven alapanyag, mégis a Savannah-szerelem, ami meghatároz mindent. Ha csak John és az apja kapcsolatát nézem, Savannah miatt kezd el másként nézni a férfira, lesz hajlandó ő maga változtatni és elfogadni. Ez ugyanaz a mély, már szinte mesébe illő szerelem John részéről, amit a Szerelmünk lapjaiban Noah is megélt. Furcsa, amikor pl. 9.11 traumáját is a szerelmen keresztül értelmezik.

Azzal sem vagyok kibékülve, hogy túl jónak érzem a szereplőket. Az is simán benne van, hogy nem hiszem el, hogy valaki ennyire önzetlen és önfeláldozó tud lenni. Én nem tudnék. Egyrészt, miért van mindenki annyira oda a lányért? Beteges, ahogy Tim és John is szajkózzák, hogy Savannah boldogsága az első és mindketten feláldoznák magukat érte. A lány még csak nem is látja, mit meg nem tesznek érte.

Amit különben nem bírtam megállni, arra rákerestem, a filmet hogyan fejezték be. A regény vége ugyanis… messze nem szokványos. Már menet közben éreztem, hogy ez lesz, vannak rá utalások. Végig tudjuk azt is, hogy nem maradtak együtt, Savannah másnak a felesége lett. John ezzel bizonyítja, a lehető legönzetlenebb módon, hogy mennyire szereti a nőt. A saját boldogságát, örökségét és a jövőjét adja fel, hogy Savannah boldog legyen. Keserédes, szintén jellemző a szerzőre. A film viszont módosít – ott John és Savannah kapnak majd még egy esélyt, ha azt nem is látjuk, hogy élni tudnak-e vele.

Egyes darabkák, pl. az apa aspergeres tünetei tetszettek, de összességében a regénnyel nem voltam megbékélve. A túl jó szereplők, az érzelmek teljes uralkodása a cselekmény felett annyira nem szokott tetszeni. Most sem.

Sparks: Kedvesem – Mint romantikus: 70% behoz komolyabb traumákat is, érzékenyít, miközben a szerelem önzetlenségét ünnepeli.

Szubjektíven: 40% túl jónak érzem a szereplőket, a regény végét sem tudom elhinni. Érzelgős is.

Ki döntött kurvára úgy, hogy a politika hazugságról és eltitkolásról szól? És arról, hogy az ember olyasvalakinek tetteti magát, aki nem ő maga.

Szerelembe eső, politikához kötődő, saját identitásért kiálló.

Alex Claremont-Diaz az első amerikai női elnök fia, a Fehér Házban él és maga is politikusnak készül. Mivel éppen az anyja újraválasztási kampányának közepén járnak, nagyon nem jön jól, hogy Alex egy rendezvényen szinte összeverekedett az angol herceggel, Henryvel. A botrány elkerülése végett a két fiatalembernek el kell játszania, hogy jó barátok és Alex Angliába utazik. A közös programok és hétvége alatt rá kell jönniük, hogy lehetnének valóban barátok és sok közös van bennük. Később is rendszeresen írnak egymásnak, és ha bármi gond van, a másikat keresik meg. Alex mégis ledöbben, amikor a közös szilveszter alkalmával régi barátnőjével csókolózik és Henry sértetten elrohan. Utánamegy, és Henry megcsókolja. A herceg titokban meleg, tetszik neki Alex – de mit kezd mindezzel az amerikai fiú? Ha viszonozza is Henry vonzalmát, milyen jövője lehet egy ilyen párosításnak?

Akkora a hype a kötet körül, hogy amikor megkaptam, gyorsan elolvastam én is, hogy értsem, miért szerették olyan sokan. A rövid válaszom: nem tudom.

Kétféleképpen tudom értelmezni. Egyrészt, nézhetem simán, mint szerelmi történet. Ez az, amiképpen jobban tetszett. Nem csak egy vonzalom van kifejtve, hanem egy olyan kapcsolat, aminek története van. Évekkel korábbi az ismertség, előbb voltak ellenségek, mint barátok, majd szerelmesek. Megmutatja a szerző, hogy érzelmileg hogyan passzol össze Henry és Alex. Mellette van szó a testi oldaláról is a kapcsolatuknak, de azért nem szélsőségesen megy el a szex felé a regény.

Viszont, bennem felötlött, hogy mégis milyen megoldás, ahogy Alex járni kezd Henryvel? Korábban csak barátnői voltak, szívtiprónak is számított, és ő nem csak megjátszotta, mint Henry, aki csak férfiakhoz vonzódik. Majd jön egy csók, és hirtelen rádöbben, hogy biszexuális? Vagy csak Henry tetszik neki? Mert végig volt egy olyan érzésem, ha nem lenne Henry, különben lányokkal járna, eszébe sem jutna egy egynemű kapcsolat. Túl kényelmesnek érzem, hogy egy csók hatására változik a szexuális irányultsága. Azért szerintem az nem annyira likvid, hogy 21 évesen csak úgy rájön, hogy hoppá, nekem azzal sincs bajom, ha a párom pasi. Eddig azt olvastam, abban is hiszek, hogy a szexualitás nem választás kérdése, de itt Alex esetében olyan, mintha az lenne.

 A mellékszereplők és a különféle családi kapcsolatok viszont szépen meg vannak írva. Az különösen tetszett, hogy mennyire másként reagál a két család. Mondjuk, nem meglepő, hogy az amerikai az elfogadó, míg a konzervatív angol az elutasító… De a családtagok és barátok jellegzetes alakok, és meg lehetett jegyezni őket. Ugyan ez elsősorban Alex és Henry regénye, de legalább vannak köröttük olyan személyek, akik befolyásolják az eseményeket, és nem csak végszavaznak a fiúk szerelmi történetének.

Van humor is benne – a coming out szül poénos helyzeteket. A kedvencem Alex anyjának prezentációja, aki egy diasorral igyekezett rájönni, hogyan kezelje a fia és Henry kapcsolatát.

A másik oldal, a politika, ott viszont csak olyasmi van, amibe nagyon bele tudok kötni. Eleve az, ahogy Alexet kezelik. Mintha amerikai nemes lenne – azért az elnök fia nem ugyanaz, mint egy király fia. Mintha az ő magánélete hatással lenne hosszú távon az amerikai közéletre és külpolitikára. Egy elnök 4 évre kap kinevezést – mit számít, hogy az elnök gyereke milyen viszonyban van egy európai uralkodócsaláddal? Az a baj, ha a szülő politikájára hatással van a gyereke magánélete. Az angoloknál is, a kormány dönt, nem a királynő, pláne nem a királynő unokája. Lényegtelen, hogy ez a két fiatal ellenség vagy szerelmes. (Maximum bulvártéma, az meg nagyon nem politika.)

De ott van az is, amikor az egyik kampányban azt feszegetik, hogy Ellen megválasztott elnök lehetne-e, ha nem tökéletes szépség. Könyörgöm: huszonéves gyerekei vannak, és ő maga sem tinianya volt. Egy minimum ötvenes nő, mint tökéletes szépség? Nekem túlzásnak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy Amerikában nem divat a fiatal elnök. Így szépen átcsúszik vágyálomba Ellen alakja: nő, viszonylag fiatal, szép, liberális és a volt férje mexikói. Aztán nézzük meg a mostani és az előző elnököt. Nem is ragozom tovább.

Összességében szerelmi történetnek némi fenntartással elment, de az elnök fia – herceg kapcsolat és a választások körüli ügyek engem inkább bosszantottak. Sokkal közelebb lehetett volna a realitáshoz, mert ez így nagyon mese.

McQuiston: Vörös, fehér és királykék – Mint new adult: 65% érzelmileg felépített, humort is felhasználó LMBTQ történet, hiteltelen politikai színezettel.

Szubjektíven: 45% a mellékszereplőket, egy-egy humoros helyzetet szerettem benne, de különben kötekedni tudok vele, főleg a beleerőszakolt politikai mese miatt.

Iskolás, barátos, népszerűségre hajtó, testvéres.

Greg kapott egy naplót, és bár naplót írni semmi kedve, elkezd bele rajzolni és beszámolni a napjairól. Mindig van valami az iskolában, ami miatt tollat kell ragadni. Hogyan jelentkezett diákfelügyelőnek és élvezte a reggeli forró csokit, míg egy alkalommal bepanaszolták, amiért ijesztgette a kicsiket, akiket haza kellett kísérnie. Mikor meghirdetik az iskolaújságban a képregény-rajzoló helyét Greg, aki szeret rajzolni és amúgy is tetszik neki az a poszt, a barátjával kezd el képregényt írni, majd nyer a saját alkotásával. Az már kevésbé tetszik neki, amikor a tanár átírta a képregényét és a humor helyett tanulásra akar buzdítani. Miként vág bele a világ legnagyobb hóemberének megépítésébe, hogy telik a Halloween és mi várja a karácsonyfa alatt – helyett a pincében. Veszekszik, megsértődik, békül és a családdal is mindig van valami.

Tény, nem én vagyok a célközönség. A humorán túl inkább kirándulásnak tekintem, hogy mi járhat egy fiúgyerek fejében. Bár öcsém van, és voltunk mi is gyerekek, azért nem az volt akkoriban a téma, hogy miről mit és miért gondol. Egyáltalán, mennyire máshogy él meg dolgokat egy kisfiú, mint egy lány.

Az első, hogy nem véletlenül van a címben, hogy ropi. Elsőre nem értettem, nekem a szövegkörnyezetből derült ki, hogy milyen is egy ropi gyerek. Azt hiszem, ma már nem így hívnám. Játékfüggő, vézna, szociálisan a helyét kereső. Bár a rajzok alapján a vézna az, ami leginkább benne van. Használják is a cselekményben humor forrásául és Greg hol tenne a ropi volta ellen, hol meg nem érti, miért nem lehet így békén hagyni.

Talán az a könyv legnagyobb vonzereje, hogy Greg messze nem egy tisztán jó karakter. Sőt. Vannak jó tulajdonságai, de éppen annyi dolgot tudok mondani ellene is. Ettől igazibb, és valódi gyerek érzete van. Egyrészt, megszokta, hogy Rowley a csatlósa és az van, amit ő akar. Felettébb önző srác is, és folyamatosan mozgatja, hogy neki mi lenne a jó és hogyan alakuljanak a saját dolgai. Hagyja, hogy a barátja kerüljön bajba, ha neki is hátránya származna az igazságból. Hazudik akár, megtéveszt és valahol akarnok is. Természetesen sokkal rosszabbnak érzi az életét, mint amilyen az. Ugyanakkor erőt tud venni magán, és tud rendes lenni. Kreatív, tele van élettel és valami mindig történik vele.

Nagyon mozgalmas és gyorsan is olvasható a kötet. Eleve csak a valamiért lejegyzésre méltó események vannak leírva, és Greg nem egy túlzottan lelkiző alkat. Nem is mond ki dolgokat, nem elemzi magát, de azért mindig átjön, ha elégedett magával vagy éppen féltékeny. A tettei, a cselekmény jobban beszél róla, mint maga a szöveg.

A többi szereplő is lényegre törően van megírva. Van egy-két tulajdonságuk, ami eléggé fel van nagyítva és arról megismerhetők. Olyan kategóriát nem érdemes felállítani, hogy jó vagy rossz. Inkább Greg mellett vagy Greg ellen, ami működne. Itt is érvényesül, hogy Greg világának mennyire saját maga a középpontja, és az alapján ítéli az embereket, hogy éppen mit tettek érte/ellene.

A Heffley család felépítése különben is olyan téma, amivel elszórakoztattam magam. 3 fiú, és a legkisebb annyival fiatalabb, hogy az már feltűnő. Manny neve is furcsa. Roderick, Gregory és Manny? Egyszer az is megfordult a fejemben, hogy a szülők váltak és az új párkapcsolatból van Manny, de nem. Édestestvérek. Pedig Manny az, akinek mindent megengednek, mindent megkap és kivételezett. Mégis, Greg inkább vele jön ki, mint a bátyjával.

A kötet szerves részét képezik a rajzok is. Annak a képregénynek a szintje, amit Greg bead a versenyre. A humor ebben is megvan, csak éppen nagyon nem tetszettek az emberi arcok. Manny pl. olyan, hogy egy kis patkány előbb eszembe jut róla, mint egy gyerek.

Mivel a Disney berendelte animációs sorozatnak, gyanítom, hogy megint lesz egy fellendülő időszaka a sorozatnak. Van addig is bőven része, amit magyarul is lehet még olvasni.

Kinney: Egy ropi naplója – Mint gyerekkönyv: 85% humoros, gyorsan fogyasztható, és könnyű azonosulni a főhőssel.

Szubjektíven: 65% szerettem a tempóját, a mozgalmasságát – a humor és a cselekménye azért nekem nem egyszer gyerekes, de gyerekkönyv…

Mélység nélkül nincs emelkedés. (Szabó: Nemlélegzők)

Nem tudott elképzelni kegyetlenebb börtönt az emberi testnél. (Farkas: Bróda Szálló)

Mese átiratos, szellemes, fenyegetett, sötét.

A boszorkányt a király menyasszonya keresi fel és segítséget kér: gyermeket vár, és nem a király az apa. Az alkut azonban nem teljesíti be a hercegnő, így évekkel később a boszorkány lányának kell szembenéznie a következményekkel. (Ajka fehér, mint a hó) Véletlenül fedezték fel: a jegenyésdi temetőben képesek beszélni az eltemetettek szellemével. Vigaszt és szeretet hoznak, míg a báró fiába nem lesz szerelmes egy leány árnya. (A jegenyésdi beszélő halottak) A falusi lánynak hozzá kellett mennie a kondásfiúhoz, az apja nem hagyott választási lehetőséget. Se szerelem, se remény – a lány egy gyermeket szeretne, hogy legalább valakit szerethessen az új életében. Ám nem esik teherbe, és egy vén banya ősi szertartásához fordulnak, nem sejtve, mi lesz az ára. (Az embergólya)

Bár furcsa, de képes vagyok egy horrorokat tartalmazó novellás kötet kapcsán kiírni, hogy az a legnagyobb gondom, hogy mennyire lenyomta a hangulatom a kötet. Nem egyszerűen ijesztő dolgok vannak benne, de sok nyomorult szereplő, balul véget ért sztori is. Az sem könnyed, ami a sorok között tanulságként benne van.

Moskát Anita története elsőre egy brutális módszerről szól, hogyan lehet tanulni az egyetemen. De mellette simán benne van, hogy mi értelme az egésznek? Az egyik főszereplő inkább mások helyett vizsgázik, halasztja a saját féléveit, pedig simán diplomázhatna. De tart attól, mi lenne utána. Mire lenne egyáltalán jó a diploma? Az is olyan baljós, ahogy a lány biztatni próbálja, hogy minden rendben lesz, és mindketten érzik a szavak hazugságát. Annyira rárímel arra, hogy mekkora létbizonytalansággal néznek szembe a fiatalok.

Az embergólya – nagyon könnyen bele tudom látni, hogy a történeten túl az van benne, hogy az anyasággal az ember már nem önmagáé. Mindig van valaki, akin segíteni kell, aki fontosabb magánál. Ami azért teher is, hasson ez bármennyire durván. A szülő már nem teheti, amit akar, mert a gyerekre kell gondolnia.

Gondosan szerkesztett kötetről van szó, és sokféle történetet kaptunk benne. Mese átirattól kezdve gótikusabb színezetű horroron át kortárs, mindennapi rémség is bőven akad benne. Szerettem is, hogy sose tudhattam előre, egy történetben mi vár rám. Mit takarhat a Nemlélegzők? Milyen ijesztő dolog lehet a Porszemekben?

Ahogy a végére értem, azt is tudtam, hogy nekem is bejönnek a weirdnovellák. Ezekben van valami furcsa, groteszk vonás és lény, a fantasy is táplálja őket. De mivel a fantasy is olyan zsáner, amit szeretek, nem is lep meg, hogy megragadtak ezek a sötét mesék, legyen az falusi rémtörténet szellemmel vagy a „gólya hozza a gyereket” mítosz kiforgatásával, vagy Hófehérke másképpen. (Mert nem tud azokról a hófehér ajkakról nem eszembe jutni a vérvörös ajkak, hófehér bőr – Hófehérke leírása.)

Tetszett benne az is, hogy a szerzőket is gondosan szűrték. Itt mindenki professzionális író. (Ugyan tudom szeretni, amikor kezdők is kapnak ehetőséget, de nem feltétlenül egy best of kötetben.) Több olyan szerző története volt benne, akiktől már olvastam és szerettem a történeteik: Moskát Anita, Gaura Ágnes vagy éppen Kleinheincz Csilla. De írtam fel magamnak új neveket és címeket is, amik érdekelnének. Kifejezetten hasznosnak találtam a novellák előtt a kis ismertetőket a szerzőkről.

Azért megjegyzem, minden novella nem tetszett. Van, ami különös, de attól még szép és sodort, pl. Kleinheincz Csilla novellája. Más viszont nem az én világom. De egy novellás kötetben az lenne fura, ha minden tetszett volna.

Zárásul meg annyit, hogy sokkal tartalmasabb és jobb ez a kötet, mint amit a borító sejtet. Mert az a kép… maradjunk annyiban, nagyon nem tetszett a borító.

Légszomj – Mint horror: 85% sokféle történet, több fantasy elem is megjelenik, miközben szórakoztatás mellett tartama is van.

Szubjektíven: 90% szerettem a változatosságát, a sokféle történetet és hogy tud a mára is rímelni, horror történetekben.

A többi ember a mindennapi tükrünk.
A többi ember szeméből olvassuk ki az értékeinket.

A földgolyó gyönyörű volt, egyben kegyetlen is, túl gazdag, túl kiszámíthatatlan.

De nem lehet esetleg, hogy minden nemzedéknek megvan a maga Hitlere? Hogy a megváltozott, nem biztonságosnak érzett világban valaki jobb életfeltételeket ígér, és ennek nevében az emberek készek elfogadni a diszkriminációt, a gyűlölködést és az erőszakot?
Nem kezdődik minden megint elölről?