Van nem egy regény, amelyben egy állat a főszereplő. Az változó, hogy ez mennyire példázat vagy valóban egy állat életét követhetjük nyomon.

Orwell klasszikusa, az Állatfarm ilyen témában kihagyhatatlan. Egy farm életéről mesél nekünk, ahol az állatok fellázadnak és elűzik az embereket. Maguk kezdenek el gazdálkodni, és hoznak szabályokat, hogy mindenki egyenlő legyen, és egyenlő javakat kapjon. Pár állat azonban egyenlőbb akar lenni az egyenlőknél, és az egyenlőség hamarosan a disznók diktatúrájává válik. Állatmese, de a kommunizmus/sztálinizmus regénye is.

Moskát Anita Irha és bőr című regénye is önmagán túlmutató disztópia. Az ő világában az állatok egy része egyszer csak megváltozott. Emberiek kezdtek lenni: átalakultak testileg – változó, ki mennyire lett emberi. Van, aki elmenne embernek is, más állatiasabb külsőben maradt. De a fontosabb, hogy a tudatuk is kinyílik. Idővel pedig küzdeni kezdenek a jogaikért. Rasszizmusról, szegregációról, erőszakról beszél, és nem csak állatra értelmezhetően.

A Pi élete különleges, már csak azért is, mert mindkét verziót megengedi nekünk. Olvashatjuk állattörténetként, de akár meg is fejthetjük, hogy az egyes állatok milyen emberek igazából. Martel regényében egy indiai fiú a családjával és az állatkertjük lakóival költözne Amerikába. Egy vihar tör ki, és a fiú egy csónakban találja magát pár állattal. Indul a harc a túlélésért. (Tényleg sokkal emészthetőbb, ha állatok esnek egymásnak, és nem emberek.)

Kipling gyűjteménye, A dzsungel könyve a Disney miatt senkinek nem újdonság. Maugli története, akinek a szüleit megöli a tigris, és a kisfiút a farkasok nevelik fel. Kipling azonban sokkal többet írt ennél. A dzsungel könyve egy gyűjtemény, mindenféle állat dzsungelbéli történeteit tartalmazza – és nem mesék, állatos novellák. Nekem nagy meglepetés is volt, amikor olvastam és rájöttem, A dzsungel könyve nem Maugli meséje – sokkal jobb annál.

Végül, ha már emlegettem a kutyusokat. Kortárs kutyás regény? Sokunknak W. Bruce Cameron könyvei fognak beugrani. A legnagyobb sikere az Egy kutya négy élete volt. Ebben egy Bailey nevű golden retrievert ismerhetünk meg, aki a legjobb barátja Ethannek. A kutyus kíséri végig a felnőtté válás mentén, látja a nagy szerelmét, és a balesetet, ami majd megtöri a fiú életét. Bailey egész életében mellette van, és még utána is. Mert újjászületik, egészen addig, amíg nem kerül vissza Ethan mellé, hogy még egyszer segíthessen neki.

De rengeteg állatos regény létezik, még könnyen lehet, hogy írok még állatos összeállítást.

Jövőben játszódó, emlékekért küzdő, társadalmi viszályos.

Rany nem egy átlagos kislány Overtoun városában. Itt az a megszokott, hogy minden élőlény az emberen kívül veszélyes. Az állatok kifejezetten tiltottnak számítanak, és a kutyák sem jelentenek többet célpontnál. Rany nem tud így érezni, és amikor a sors összehozza egy kutyával, amikor felfedezi a városon túli világot is, ő más útra lépne. Még csak gyermek, de különleges árva. Olyan emlékei vannak, amelyek nem a sajátjai. Emlékei egy más korról és olyan tudományról, amiért Overtoun vezetői messze elmennének. Akaratán kívül csöppen bele a világ jövőjét formáló harcokba és próbál ő maga is tenni egy jobb világért. Azonban még meg kell tanulnia a játék szabályait, és rá kell jönnie, hogy a tudása miképpen vértezi fel arra, hogy belülről tegye majd tönkre a rossz rendszert.

Még merengek, jó ötlet volt-e, hogy az előzménykötettel kezdtem. Az már hozott egy elvárást, és ez a könyv más, mint az volt. Minimális utalások kötik össze a kettőt – az ott megismert szereplő leszármazottjáról olvashatunk most. DE a világ egészen más – akár külön regényekként is kezelhetném őket.

Overtoun nem egy szívderítő hely. A szerző rétegről rétegre halad beljebb, és feltárja, milyen játszmák vannak a felszín alatt. Tetszett, hogy egyszerre kaptunk pörgést – még egy lázadás is kirobban a cselekményben – és társadalmi, gondolkozást lekövető alapozást. Lentről indulunk, hogy a végére a vezető réteg fejébe lássunk bele.

Hendon szépen hozza a misztikusabb/tudományos szálat is, hogy egyesek mire képesek és ezt miképpen használják fel. Azért nem olyan az emlékezés itt, mint pl. Az emlékek őrében, de bőven érzek még abban lehetőséget, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Az emlékek itt hatalmi játszmák elemei, és soha nem lehet tudni, mi bukkan éppen fel. Még akár komoly disztópia felé is hajolhat azzal, ahogy a vérvonalat igyekeznek fenntartani. Nem csak Lowry jutott éppen ezért eszembe, de A szolgálólány meséje is pl. De ez azért még nem keményvonalas, ha van is egy-egy sötétebb jelenete, nem vált még túl drámaivá és vészjóslóvá.

Még izgalmas és lehetőségeket rejt, hogy az emlékekkel milyenné alakulna ez a világ. Mondjuk, nem mindegy, kinek a kezébe jut a tudás. Egy borzalmas diktátor, de akár egy élhetőbb világ kiépítése is elképzelhető. Különben e két elképzelés összecsapására számítok a folytatásban – az előzménykötet inkább csak magyarázza, hogy alakultak ki a képességek és miképpen lettek az állatok ellenségek.

Rany azért érdekes főszereplő, mert egyszerre gyermek is, de koravén is. Az emlékek miatt érettebb, nem is könnyű élete volt. Ugyanakkor még nagyon fiatal, most csöppen bele az egész játszmába. Van még benne idealizmus, és nyitottabb. Akaratlanul is szembe kell hogy álljon a vezető rendszerrel, csak még rá kell lelnie az útjára. Nem mindig éreztem gyereknek, de van annyira különleges helyzetben, hogy ez nem zavart. Azért, azt nem tudom nem megjegyezni, hogy jó hamar bele akarják húzni nyomorultat a képesség örökösítési láncába. Még csak gyerek, de már itt a konkrét terv is, hogy kihez kellene hozzámennie, hogy a képesség a legnagyobb eséllyel öröklődjön. (Mondtam, A szolgálólány meséje.)
A kutya nézőpontját is szerettem, egy jó plusz szín volt a cselekményben.

Alapozásnak jó volt, innen lesz érdekes, hogyan tovább. (Azért megjegyzem, az előzménykötetet jobban szerettem. Az emlékezetesebb volt számomra szereplőkben és cselekményben is.)

Hendon: Korcsok – Mint disztópia: 65% jól alapozza a világot, hagy teret a folytatásnak, agyas, de kalandos is.

Szubjektíven: 50% az előzményt jobban mainak éreztem, ez túl sok más sztorit idézett fel.

• Scolar: A királynő - életrajzi, ismeretterjesztő
• Gabo: Egy dinasztia királynője - történelmi, ismeretterjesztő
  • Az év magyar science-fiction és fantasy novellái 2021 - antológia
  • Soha - thriller
• Alexandra: A hadifogoly felesége - történelmi, romantikus
  • Öt véres szív - krimi
  • Lépéshátrány - thriller
• 21. Század: Restaurant, Hungary - ismeretterjesztő
• Művelt Nép: Az égi hivatalnok áldása - fantasy
• Agave: A hívás - thriller
• Libri: Shadow Sands rejtélye - krimi
• Könyvmolyképző: A Gucci-ház - ismeretterjesztő, bulvár
  • A kutya karmai közt - western, thriller
  • Kattanj rám! - New Adult
• Magistra: Szörnyeteg - történelmi krimi
• Álomgyár: Életre szóló döntés - krimi
  • Út az elveszettekhez - thriller
  • Amit a szív diktál - humoros, romantikus

November

1. Lee: Az Ezüst Utazó: Példabeszéd - képregény 3,5

    Móra: Ének a búzamezőkről - szépirodalmi 4,5

2. Leiner: Higgy nekem - ifjúsági 5

3. Christie: Szentivánéji krimik - krimi 4

4. Graham: Demelza - családregény 5

5. Sager: Várj, amíg sötét lesz - thriller 5

6. Chase: Királyi szerető - romantikus 3,5

    Castillo: Szégyen - krimi 4

7. Higgins: Angyali kísértés - YA fantasy 3

    Koontz: Az éjszakai ablak - thriller 4

Megvan a maga szépsége, amikor a kandallónál, egy meleg takaróban a fotelben olvas az ember... Remélem, a héten volt szép őszi olvasás élményetek!

Titkos szervezettel leszámolós, életért menekülős, ijesztő technikás.

Travis biztonságba lett helyezve, így Jane folytathatja a harcát az igazságért, legyen az bármilyen reménytelen is. Álruhában jár, olyan emberekkel köt szövetséget szükségből, akiket egy más életében rács mögé juttatott volna. A média Amerika ellenségének állítja be, de ugyanezzel elérte azt is, hogy egyesek neki higgyenek és segíteni akarjanak. Amikor valaki a nyomába szegődik, döbbenten fedezi fel, hogy egykori FBI-os társa, a nőért rajongó Vikram talált rá, és akar segíteni a harcában. Az informatikai zseni már lépéseket is tett, hogy egyszerre, az egész szervezetet le tudják leplezni. Már csak egy utolsó harc vár rájuk, miközben egy újabb fenyegető árny vetül Travis életére. Miközben a szervezet mögött álló vagyon ura tönkre akart tenni egy életet, de leckét kapott egy fiatal filmestől, aki meglepő kreativitásról tesz tanúbizonyságot.

Rendben is van, nem is. Vagyis, most elég vegyesen érzem magam a regénnyel kapcsolatban.

Ami tetszett: nagyon korrekt zárása a sorozatnak. Nem csak visszakapcsol a korábban történtekre és hoz vissza szereplőket, de egész hihető az is, ahogy egy ekkora szervezetet le tudnak buktatni. Korábban már járt az agyam, hogy annyira összetett ez az összeesküvés, hogy reménytelennek tűnik a harc, de Koontz egész normális megoldást talált ki. Akkor is, ha azért a korábbiak alapján nehezebb dió is lehetett volna, mint amilyen tényleg lett a szervezet.
Olyan szálak, amelyek korábban nekem lógtak a levegőben – mint az író testvérpár története – most értelmet nyernek, és a nagy kirakósba szépen illeszkednek.

Jane továbbra is remek hősnő, tele jó tulajdonsággal és hősiességgel. Még az is tetszett, hogy most nem magányos farkasként kell dolgoznia, kap egy társat, és felvillan az, milyen lehetett ügynöknek minden előtt.
Vikram is szimpatikus összességében, bár túlzásnak találtam, ahogy rajong Jane-ért. Én ki is voltam békülve azzal, hogy a végére egy testvéri állapotba jut el a kapcsolatuk, bár nyitva hagyva, mivé fejlődhet még később. Ő is zseni figura, de valahogy túl könnyen jön neki a megoldás. Nem bántam volna, ha nem ennyire pofon egyszerű egy kis hackeléssel mindent megoldani.

Jót tett a cselekménynek, hogy nem csak Jane és Vikram történetét kapjuk meg. Travis is kap egy kis kalandot, ha már nem is annyira domináns ez a szál, mint korábban. Ad egy kis plusz izgalmat és visszaköt az előzményekhez.

Plusz: a szervezet egyik fejese maga intézi a Hamlet-listát, és egy fiatal filmes kerül nála életveszélyes helyzetbe. Azt nagyon bírtam, ahogy ezzel a szállal finoman átismételünk mindent, amit ezek az emberek tettek és kapunk egy szimpatikus hőst, akinek nem szuperügynökként kell megpróbálnia életben maradni. Szimpatikus volt Tom maga is, és azokat a részeket találtam a legizgalmasabbnak, amikor ő küzdött az életéért.

Talán már érezni, mi az, ami nem tetszett. A hirtelenség. Semmi előkészítése nem volt, hogy ez a kötet lesz a végjáték és a végső összecsapás. Már majdnem a regény végén jártam, amikor rádöbbentem, hogy ez a vége. Eddig túl nagy, túl megfoghatatlan volt az ellenség, most meg ilyen könnyen vége? Mert az eddigi kötetek alapján sokkal nagyobb összecsapást, egy lehetetlenebb küldetést vártam.

De olvasmányos, bőven van benne kaland és kerek zárás. Elég korrekt, nem is panaszkodom rá többet.

Koontz: Az éjszakai ablak – Mint thriller: 75% feldobják az új szereplők, minden szálat elvarr és hozza a tipikus elemeket.

Szubjektíven: 65% miközben teljesen rendben van, zárt és mozgalmas, hirtelen zárókötetnek.

Démonos, megváltásért küzdő, szerelmes.

Kayden sorsa már a születésekor eldőlt. Az apja a pokol egyik démona, méghozzá a bujaság ura. A fiának így már szinte kiskamaszként oktatni kezdték, hogy csábítson erre a bűnre embereket, és saját magát bevetve hogyan gyűjtse a pokolnak a lelkeket. Más esélye nincs: démon fiaként a mennyre esélytelen, a lelke mindenképpen a pokolra jut. Ha az apjának ellent mondana, előbb is, mint utóbb. Egy egyre híresebb banda dobosaként, ráadásul egy szívtipró küllemével rendelkezik, nem okoz neki gondot a folyamatos szex és csábítás. Egészen addig, míg az életébe nem sétál Anna. A lány annak ellenére nagyon ártatlan, hogy maga is egy démon gyermeke, a függőségé. Anna nem tudta eddig, ki ő és a démonok belé vájnák a karmaikat. A fiúban olyan érzelmek ébrednek, melyre nem tartotta magát képesnek. Jó akar lenni hozzá, szeretni akarja – ehhez azonban sokat kell változnia. Nem csak a lány céljait kell segítenie és lázadnia a származása ellen is, de le kell győznie a saját bűnös késztetéseit is.

Az alaptrilógiát jó régen olvastam, és mivel nem igazán szerettem, ezt a kiegészítő kötetet jó ideig halogattam. Annak ellenére, hogy nem pontoztam éppen magasra, le kell szögeznem, hogy sokkal jobban tetszett, mint maga a trilógia.

Egy ismerős csavarral (egy időben kifejezetten divat volt így a nézőpontváltás) Higgins ugyanazt a történetet meséli el most angyalokról, démonokról és a félig ember gyerekeikről. Csak éppen nem a lány, hanem a fiú szemszögéből.

Miért jó ez?

1: Kayden sokkal színesebb figura, mint Anna. A lány túl jó, hogy igazi legyen és ő a YA regények tipikus világmentő hősnője. Kayden viszont mélyről jön, belenevelték a csábításba és a démoni szolgálatba. Igen, Anna és a szerelem miatt változik meg, de ezt Higgins szépen meg is mutatja. Nem megy egyszerre, több idő kell hozzá – ugyan most is hihetetlennek tartom, mennyire megfordul a karaktere, de itt belülről megfogva jobban elhinni, mint simán Anna szemszögéből.

Kayden vívódásai megjelennek, nem csak tényként kapjuk meg, hogy a rosszfiúból Anna hűséges társa és szerelmese lett. Az is, ahogy saját magával, az is, ahogy az apjával szembefordul és valóban megjavul.

2: a három kötet cselekményét itt egy regénybe szőtte bele a szerző. Így sokkal mozgalmasabb és nincs olyan érzetem, hogy túl van írva. Történnek is dolgok, haladnak az események, nem csak a szerelem és a sanyarú sorsuk miatt búsonganak. Itt a kevesebb több!

Ez persze nem ment meg attól, amit eleve nem szerettem. Hogy Anna mennyire tipikus világmentő hősnő, hogy az Alkonyat mintájára házasodunk, aztán esnek ágyba és mennyire uralkodik a sztoriban a szerelmi tematika. Ahhoz képest, hogy minden óriás (a démonok és emberek félvér gyerekeit nevezik így a kötetben) és démon sorsa a tét, esélyt kapnak a megváltásra és az örök pokolra is, mégis csak az tűnik a fő konfliktusnak, hogy Anna viszont szereti-e hősünk, beteljesedhet-e a szerelmük.
Különben is, gyakran éreztem túl szimplának magát a cselekményt. A nagy végjáték sem olyan lenyűgöző, egy rendes nagy összecsapás sincsen benne. Bántóan egyszerű a megoldás és a végső küzdelem, igazán áldozatot sem követel, csak időzíteni kell.

Vagyis, a történetet és Annát továbbra sem szeretem, de ezt Kayden pimaszabb stílusa, a sűrített cselekmény jobban eladja.

Higgins: Angyali kísértés – Mint YA fantasy: 50% több a cselekménye, nagyon érzelmes, de stílusos és töményebb is.

Szubjektíven: 45% jót tett neki a sűrítés és a nézőpontváltás. Most is tipikus, de olvashatóbb.

Maggie rájön arra, hogy sok minden igazság van az apja könyvében, de nem minden igaz belőle. Igen, elmenekültek onnan, és megtörtént, amikor leszakadt a tető, ömlöttek a kígyók. Megvolt az ijesztő pizsama parti is, és tényleg voltak képzeletbeli barátai. De szellemek? Az nem. Majdnem összejön egy helyi fiúval, amikor rájön, hogy ő mennyire ismeri a házat, be tudott járni és kapcsolatban volt a gyerekkori dadájával is, akinek innen veszett nyoma.

Megvédi magát, a srác kórházba kerül.

De még mindig nem áll össze a történet. Az apját már nem kérdezheti meg, marad az anyja. Aki végre mindenbe beavatja. Hogy mindent azért tettek, hogy a lányt megvédjék. Azt a kamaszlányt Maggie ölte meg, remélik, hogy balesetből lökte le a lépcsőn. Elrejtették a testét, megjátszották a szökést a házból. A lányuknak tényleg voltka képzeletbeli barátai és az apja megírta a Horrorház történetét álcaként. A túl nagy sikerrel azonban nem számoltak. A házasságuk ráment a közös titokra, a lányuk védelmére.

Maggie gondolkodik a házban, hogy fel kellene magát adnia. De akkor még valami kiderül: van a szobájában egy titkos bejárat, amiről akkoriban nem tudtak. Az egyik képzeletbeli barátja nagyon is igazi volt. Az asszony, aki előttük lakott itt, akinek a férje megölte magát és a közös kislányukat, ott járt be esténként és leste meg az alvó kislányt, aki simán szellemnek gondolta. A dada azonban rajtakapta, hívni akarta a rendőrséget. Ő lökte le a lányt a lépcsőn és így lett a gyilkosa, nem Maggie. Aki hiába mondta, hogy a szellem volt, nem hittek neki.

Mielőtt Maggie-t is bánthatná most, a halott lány anyja, akit nem vettek észre és mindent hallott, ugyanúgy löki le a lánya gyilkosát a lépcsőn, ahogy a lánya is végezte.

Maggie nem menekül többet, már mindent tud.

Gyerekrablós, családi titkos, nyomozós.

Az amish közösségben egy nagymama két lányunokájával elmegy diót szedni. szép napjuk van, míg egy férfi nem tör rájuk. Az asszony próbálja feltartóztatni, hogy a gyerekek elmenekülhessenek – ám a tragédia nem kerülhető el. Kate Burkholder kapja az esetet, aki gyorsan megállapítja, hogy ez személyes ügy volt, túl nagy kegyetlenséggel késelték meg az idős asszonyt. Majd a megmenekült kislánytól megtudják azt is, hogy a húgát elvitte a gyilkos, akit csak az ördögnek nevez. Kate versenyt fut az idővel, hogy hazavihesse a gyermeket. A nyomozást nehezíti, hogy a család titkolózik. Kate érzi, hogy nem mondanak el mindent neki, mi több, többet tudnak, mint amit feltárnak – szóra kell bírnia őket, minden perc számít, miközben más forrásból is az igazság nyomába jár.

Egy kifejezetten pörgős regény a sorozatból. Ha két fő jellemzőt kellene hozzá írnom, az idő és a család lenne az.

Mivel egy gyilkosság mellett gyerekrablás is történik, nagyon fontos, hogy minél előbb meglegyenek a nyomok és a kicsi nyomára akadjanak. Castillo több módszerrel is folyamatosan a tudatunkban tartja, hogy mennyire pereg az idő, mekkora a baj. A legfeltűnőbb, hogy több fejezet is azzal kezdődik, hogy mennyi ideje tűnt el Elsie – de az alvás vagy annak hiánya is visszatérő motívum, mert most mindenki gőzerővel dolgozik, és minden perc számít.
Ez jó tempót is adott a regénynek, most valóban gyorsan haladnak az események és halad a regény üres menetek nélkül. Bár nem tökéletes az analógia, de az idő folyamatos megjelenítésével és a rövid időtartammal eszembe juttatta a 24-et is, csak krimiként.

Sok a párbeszéd, gyorsan a következtetések. Így olvasni is könnyű, se a cselekmény, se maga a szöveg nem ragad be.
Castillo különben ügyesen vezeti az olvasót – lehetett sejteni, hogy mi is történik és nagyjából miért, de a teljes részletekért végig kell olvasni a könyvet. Azt nem mondanám, hogy meglep, de logikus és szépen felépített, ez nekem többet is ér egy hihetetlen fordulatnál.

Megint jól alkalmazza az amish közösség sajátosságait. A témával kényes pontot is feszeget, és szerettem, ahogy a múltbeli történetet mindkét oldalról igyekszik megértetni. A szülők, Kate, de a püspök és társainak nézőpontjára is rá lehet mondani, hogy meg tudom érteni, miért tették, amit.
Különösen jó az, ahogy Kate a nyomozás során falakba botlik, nem akarnak neki elmondani dolgokat. Ebben nagyon benne van a zártságuk, a makacsságuk, valahogy egyszerre az erősségük és a végzetes hibájuk ez. Mi meg gondolkodhatunk azon, hogy a jó szándék mindig elég-e és így kellett volna-e eljárni, vagy lett volna más út.

A család pedig nagyon sok szempontból meghatározó ebben a részben. Családi titkok miatt történik minden, és minden bűnt ez indokol. Az amish közösség alapját ez adja, és itt nagyon finoman benne van a sorok között, hogy ettől függetlenül nem lenne szabad a célnak szentesíteni az eszközt. Ütközteti az amish nézetet a törvénnyel és izgalmas, ami így született.

Kate, Tomasetti jelleme ugyan nem kap újabb színeket, de itt nem is kellett. Ők most itt nyomozók, és a személyük kevésbé fontos. Azért jó volt összedolgozni is látni őket, bírom ezt a párost.

Összességében korrekt krimi, jó rész a sorozatból.

Castillo: Szégyen – Mint krimi: 70% gyors tempó, összeszedett cselekmény. A közösség, a titkok is működnek.

Szubjektíven: 65% pár eleme kiszámítható, de jól levezett és logikus. Kate életét hiányoltam.

Szerelembe eső, uralkodós, tévéműsoros.

Henry nem tervezte, hogy valaha is király lesz belőle. Ugyan hercegnek született, de másodikként és mindig is a bátyja volt felkészítve az uralkodásra. Ő az volt, aki bulizott és bajba keveredett, katonának állt a nemzeti seregbe és sokat csajozott. Nem volt tervben, hogy a bátyja a szerelemért lemond a trónról és neki kell a helyére lépni. Nyomasztják is az elvárások, amelyek között ott van a nősülés és az utódnemzés. A gond csak az, hogy elég komoly lista van, mit kell teljesítenie annak a lánynak, aki a királynéja lehet. A származása, a neveltetése, a szüzessége… Jobb ötlet híján Henry belemegy, hogy egy Nagy Ő-t idéző műsorban válogat a jelöltek közül. Csak arra nem számított, hogy az egyik lány nővére nagyon is megragadja a képzeletét. Sarah zárkózott és csendes, igyekszik észrevétlen maradni – Henry azonban a régies ruhák és a csend mögé lát. Miközben a műsor pörög, ő a kulisszák mögött kezd egyre szerelmesebb lenni.

Tudom szeretni a guilty pleasure romantikus sztorikat. Gazdagok, szépek, jó nagy ármányok – legalább annyira tudnak gyűlölni, mint szeretni, luxus környezetben. Valami ilyesmit szerettem volna olvasni most is, de helyette kaptam egy tipikus nyálregényt.

Még kamaszként olvastam a Párválasztó sorozatot. Ez tulajdonképpen majdnem ugyanaz, csak korhatáros verzióban. Dögös hercegünk egy Nagy Ő-re hajazó showban keresi az igazit, és egy nőben meg is leli. Igaz, ő nem versenyző, hanem az egyik résztvevő nővére. De attól még illik rá minden kitétel: állampolgár, nemes és még szűz is. Olyan szinten kiszámítható az egész, hogy csak két meglepetés volt a könyvben:
1. előbb lesz szex, mint házasság. Most komolyan, ennyire futotta a feminista vonalnak? Nehogy már a leendő királyné szűzhártyáját vizsgálgassák? Ez a királyság roppant elnyomó a nőkkel, bár éppen királynő ül a trónon.

(Nem is értem, miért nem lehetett eddig törvényt módosítani. Az logikusabb lenne, ha a királyi utódon végeznének DNS tesztet, nem a szűzhártyát nézegetik, aminek a kijátszására különben a regényben is van pár tipp. Pl. az orvos lefizetése.)
2. Sarah kapott egy elég durva családi hátteret. Az komolyan meglepett, mitől vannak a pánikrohamai. Ez a vonal még tetszett is volna, és Chase humort is vitt bele: Henry felszerelkezik karddal meg egyéb fegyverekkel, hogy levadássza a nő apját. Azért megnéztem volna, mi lesz, ha tényleg elindul a vadászatra…

Hihetetlen és mesebeli szerelem, a rosszfiú megjavul. Meg kiderül, hogy nem is volt ő olyan rossz, csak eddig senki nem hitt benne eléggé. A hősnő meg a szolid nő, aki a szemüveget és a konzervatív ruhát lecseréli, aztán máris ő kapja a parti drogot, mert meg is rontanák egyből…
Szóval, igen, szappanopera érzülettel lehetne ezt szeretni, csak éppen nekem ez így unalmas. A meglepetést várom mindig, de ez a tipikus elemeket variálta.

Ami kicsit javított a közérzetemen: Henry pimaszabb stílusa. Még akkor is, ha helyenként indokolatlanul annyira trágár a szöveg, hogy az bántotta a szemem.
Ami viszont lehúzta, amint Sarah szüzessége oda, eléggé átmegy ágytornába a sztori. Vagy díjazzam azt, hogy itt legalább beszélgettek, ismerkedtek, szerelmesebbek is lettek, mielőtt ágyba vetődtek? Igazából nem fontos, mert onnantól esik a színvonal és az IQ, marad az orgazmus hajsza, ami hosszú oldalakon keresztül szintén unalmas tud lenni.

Röviden, egyszer el lehetett olvasni, de nem az én szájízem.

Chase: Királyi szerető – Mint romantikus: 65% szex előtt volt ismerkedés is, van stílusa is, bár átlagelemeket variál.

Szubjektíven: 45% nem volt meglepetés, kiszámítható az egész és trágárabb is a kelleténél.

Az őszi könyvjelző/háttérkép (mert van aki papír alapú könyvet, más digitálisat olvas) egy őszi ünnephez kapcsolódik: HALLOWEEN!!!

Egy olyan regény ihlette, ami ekkor játszódik. Melyik is?

Megoldás: Tovább!