Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Salvatore: Az úrnő

Első király legendája 3.

2024. november 05. - BBerni86

az_urno.jpgFülszöveg: 

Honce ​szövevényes úthálózatának kiépülése nagy reményekkel töltötte el a föld lakóit. A javak és áruk immár jóval szabadabban áramolhattak – és ugyanígy a hadseregek is. Mely seregek, remélték sokan, végre megszabadítják őket az ádáz véressapkás törpéktől és a goblinoktól. Az utaknak köszönhetően a Honce földjét birtokló számos független királyság és uradalom emberemlékezet óta először került közel ahhoz, hogy egyetlen nagy birodalomban egyesüljön. Az utóbbi évek során azonban az egyeduralomért küzdő két nagyúr háborúja e vágyott birodalom ígéretét az egyszerű emberek számára rémálommá változtatta.

Bransen Garibondot, az Útonállót a legkevésbé sem érdeklik Honce hatalmi viszonyai. Az ő szemében a térség két egymással hadakozó nagyura ugyanannak a pénzérmének a két oldalát jelenti csupán: bármelyikük is arasson diadalt, a népre ugyanakkora szenvedés zúdul. Azonban északra vezető útja során Bransennek rá kell döbbennie, hogy alaposan leegyszerűsítve szemlélte eddig a helyzetet… mert akadnak dolgok – mint például a becsület és az igaz barátság –, amelyek valóban fontosak.

Szerintem: 

Egyenes folytatása az előző résznek – vagyis, ismételten meg tudom erősíteni, hogy ezt a sorozatot sorban érdemes olvasni, és nem kihagyva részeket. Ugyan Salvatore bőven tesz bele

Tovább

Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Fülszöveg: a_hazavezeto_ut.jpg

„Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.”

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Szerintem: 

A szerzőnek van egy könyve, amiben a kisfiának foglal össze gondolatokat. Ez annak a párja is lehetne – csak most elköszönni kell tudni.

Nem is igazán mondanám, hogy van

Tovább

K & B Ritchie: Elvonó

Addicted 1,5

addicted2.jpgFülszöveg: 

Lily ​Calloway szexfüggőként kénytelen a lehetetlenre vállalkozni: kilencven napig meg kell tartóztatnia magát a szextől.

Lily mindennapjait vágyak és fantáziálások teszik ki, míg Loren Hale lassan kezd kigyógyulni az alkoholfüggőségéből. Lily eltűnődik, vajon a fiú tudja-e, hogy ő micsoda szörnyeteg, mert minél tovább marad hű Lorenhez, a szexfüggése annál inkább eluralkodik az életén.

Haladás, Lily erre törekszik. De azzal, hogy próbál közelebb kerülni a családjához, akik nem tudnak a szexfüggőségéről, még nagyobb akadályokat gördít maga elé, Amikor több időt tölt a legkisebb húgával, többet tud meg róla, mint amit valaha is képzelt, és megérzi, hogy Daisy és Ryke Meadows között valami nyugtalanító kapcsolat van.

Lilynek és Lo-nak rendellenesen működő kapcsolatuk kiegyensúlyozatlansága és bizonytalansága miatt szükségük van arra, hogy a távolság áthidalására megerősítsék a kötelékeiket. De fizikai érintkezés híján ez lesz a legnehezebb próbatétel a gyógyuláshoz vezető úton. Van szerelem, ami csak meglegyint minket. Van, ami a szívünkbe akaszkodik.

Szerintem: 

Továbbra sem érzem magaménak a sorozatot. Pedig, az a sok és tényleges szex most nincs is benne.

Itt van a cselekmény egyetlen csavarja: ez úgy

Tovább

K & B Ritchie: Beteged vagyok

Addicted 1.

Fülszöveg: addicted1.jpg

Senki sem sejti a félénk Lily Calloway legnagyobb titkát. Miközben mások főiskolai bárokban táncolnak, Lily a fürdőszobába vonul el. Hogy megdugják. Szexfüggése egy éjszakás kalandokba, erotikus kapcsolatokba és olyan helyzetekbe sodorja, amiket később szégyenkezve bán meg. Az egyetlen, aki ismeri a titkát, maga is titkot őriz.

Loren Hale legjobb haverja a whiskeys üvegje. Lily csak második helyre szorul. Három éven át úgy tesznek, mintha együtt járnának, hogy a családjuk ne jöjjön rá a függőségükre. Mesterien értenek hozzá, hogy italosüvegeket és itt-ott felcsípett pasikat rejtsenek el, akik jönnek-mennek a lakásukban.

De miközben egyre mélyebbre süllyednek a szenvedélybetegségükben, úgy kapaszkodnak egyre erősebben ebbe a romboló kapcsolatba, és végre el kell gondolkodniuk, hogy egy igazi közös élet nem jobb-e, mint a hazugság. Féltve őrzött életükbe beszivárognak idegenek és családtagok, és Lily meg Lo az új kihívások nyomán rádöbbennek, hogy talán nem csak a szex és az alkohol rabjai. Az igazi vétek talán éppen a másik.

Szerintem: 

Annak idején jókora hype volt a High School Musical körül. Ahogy ezt a könyvet olvastam, annak a filmnek a 3. része ugrott be. Kifejezetten idegesített, hogy a férfi főszereplő hatalmas tragédiája az volt, hogy nem tudta eldönteni, három elit, Borostyánligás egyetem közül melyikre menjen. Tudtam sajnálni a gondjaiért.

Itt meg kapunk

Tovább

Benyák: Egy forrongó nyár emlékezete

Requiem 2.

reguiem2.jpgFülszöveg: 

Paradisóba beköszöntött az évezred legforróbb nyara. A tavasz tragikus eseményei után a város új vezetés alatt próbál boldogulni. A polgármester székébe az ördögi Vernon Wells kerül, aki vasszigorral nyomja el a polgárok ellenállását.

A szigeten ragadt motorosbanda tagjai, Carmen, Sam és Eli próbálnak a megoldatlan titok végére járni, de nincs könnyű dolguk, mert mindhárman csak egy kis részét ismerik a rejtvénynek, így először is meg kell tanulniuk megbízni egymásban.

Valéria különös képességei továbbfejlődnek a boszorkány Lukréciával töltött hónapok során, és szükségük is lesz az erejükre, mert új ellenféllel kerülnek szembe.

A város Doktora eközben sérülten, félőrült állapotban bolyong a csatornarendszer mélyén − és ezúttal talán őrangyala sem tudja megmenteni.

Szerintem: 

Kezdem látni a rendszert az őrületben. Avagy, most kaptam egy mankót, ami mentén olvasom a regényt.

Ez pedig

Tovább

Benyák: Egy különös tavasz emlékezete

Requiem 1.

Fülszöveg:requiem1.jpg

Létezik egy eldugott, paradicsomi sziget, rajta egy festői szépségű város. Paradiso különleges hely: csak egyetlen híd köti össze a világgal, így békéjét már hosszú ideje nem zavarta meg semmi.

Most azonban egyre több különös jelenség borzolja az ott lakók kedélyét. Az álmos kisváros csendjét négy vad motoros veri fel, miközben rejtélyes alakok formálják a sziget sorsát: az éj leple alatt nyomozó, pestisálarcos Doktor, egy misztikus képességekkel megáldott, fiatal nő és egy vén boszorkány, aki bizarr praktikáival igyekszik megmenteni egy bajba jutott lány életét. A rejtélyes bűncselekmények hálójában pedig hétköznapi emberek vergődnek, mit sem sejtve a közelgő végzetről.

1999-et írunk, küszöbön az új évezred. De Paradiso vajon készen áll rá?

Szerintem: 

Rendben, kicsit beteg vagyok és nehezebben fogott az agyam. De miért volt nekem ennyire

Tovább

St. James: Gyilkos út

gyilkos_ut.jpgFülszöveg: 

1995 júliusa. April és Eddie friss házasokként egy üdülővárosba tartanak nászútra. Éjszaka rossz helyen kanyarodnak le az autópályáról, és a néptelen fasoron megpillantanak egy stoppos lányt. Csak azután veszik észre a kabátja alól csöpögő vért, hogy már beszállt a kocsijukba. Pár pillanattal később vészesen közelítő fényszórókra lesznek figyelmesek maguk mögött, és a lány elhaló hangjára: Sajnálom! Jön! Sikerül lehagyni az üldözőjüket, azonban mire beérnek utasukkal a legközelebbi kórházba, az meghal.

A pár hirtelen a Coldlake Falls-i rendőrség célkeresztjében találja magát. Az Atticus fasoron ugyanis évtizedek óta gyilkolják a stopposokat, a rendőrök tehetetlenek, és végre akad két szemtanú, akik akár gyanúsítottak is lehetnek. April és Eddie tisztázni akarják magukat, és mivel az ő érdeklődésüket is felkeltik a halálesetek, valamint néhány megmagyarázhatatlan történés, nyomozni kezdenek. Hamarosan kiderül, hogy egy természetfeletti erő lépett működésbe, amely nemcsak a környékre látogató fiatalokra jelent veszélyt, de Eddie és April házasságára, sőt az életükre is.

Szerintem: 

A borító és a 'szellem az autópálya mellett' tematika némi előképet már festett, mit várok ettől a regénytől. Ehhez képest több ponton is meglepődtem, amit a regény javára írok.

Az első, hogy

Tovább

Roberts: Hatalom nélkül

Fülszöveg: hatalom_nelkul.jpg

Ilyában évtizedek óta csak az Eliteket tűrik meg. Amióta a király kihirdette, hogy minden Átlagost száműzni kell a birodalomból, bűnnek számít, ha valakinek nincs természetfeletti képessége.
Paedyn Átlagos, gyerekkora óta az életét kockáztatja azzal, hogy a város nyomornegyedében bujkál, és Látnoknak adja ki magát. Egy nap tudtán kívül megmenti Kait, Ilya egyik hercegét, majd arra kényszerítik, hogy részt vegyen egy könyörtelen viadalon, aminek az egyedüli célja, hogy az Elitek fitogtathassák az erejüket. A lányra nemcsak a nála jóval tapasztaltabb ellenfelei jelentenek veszélyt, hanem a herceg iránt egyre erősödő érzései is…

Szerintem: 

Eredeti történet már egyre kevesebb van. Nem véletlenül soroljuk trope-okba őket és rengeteg az adaptáció is. Tudom, és néha mégis zavar, ha túlzottan érzem, mivel rokon az adott olvasmányom.

A Hatalom nélkül konkrétan olyan, mintha

Tovább

Mafi: Ne engedj

Ne érints 5.

ne_engedj.jpgFülszöveg: 

Juliette rövid hivatali ideje Észak-Amerika főparancsnokaként katasztrófába torkollott. Ráadásul támogatás és útmutatás helyett Warner összetörte a szívét, amikor kiderült, hogy sötét titkokat rejtegetett előle a származásával kapcsolatban.
A drámai eseményekkel zárult szimpózium után Juliette-nek szembe kell néznie családjával, megrázó eredettörténetével és a Regeneráció valódi törekvéseivel, miközben gyermekkorának olyan emlékei is felszínre törnek, melyek örökre megváltoztatják kapcsolatát azokkal, akiket igazán szeret.
Vajon elég erős ahhoz, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is felülkerekedjen a körülötte egyre csak sűrűsödő sötétségen?

Szerintem: 

Hullámzó ez a sorozat. Vagy, inkább az a pontos, hogy nem tudom eldönteni, miért tetszik az egyik része nagyon, míg a másikkal nagyon szenvedek.

Kb. az új sorozatrészek, azok után, hogy

Tovább

Glück: Szarvasok honában

Természet tisztelete sorozat

Fülszöveg: szarvasok_honaban.jpg

 Életének ​nagy részét Glück István a Dráva és a Duna összeszögellésében elterülő Kopácsi-rét peremén, Bellyén élte le. A minden természeti gazdagsággal megáldott vadászterület, bolyongásainak, vadászatainak, természetjárásának színhelye, melyet „Aranytenger"-nek nevezett, a Drávaszög legnagyobb uradalmának volt része. A birtoktest erdei, rétjei, vizes élőhelyei európai hírű vadászterületeknek számítottak. Nagy híre volt a bellyei szarvasnak, amelyről Széchenyi Zsigmond is megemlékezett és hosszan értekezett. A bellyei birtokról, a Kopácsi-rét természeti szépségeiről, a nádasokról, pagonyokról, vizes árterekről és az ott szerzett vadászélményeiről szóló elbeszéléseit igazából nemrég fedeztük fel újra. Éppen akkor, amikor kiéhezetten keressük azokat az írásokat, melyek figyelmünket újból a természet szépségei felé igyekeznek terelni. Éhe van az efféle elbeszéléseknek. Mai olvasója is érzi, hogy varázslatos hangulatúak a megszólalásai. Úgy fogalmaz, ahogyan Assisi Szent Ferenc halála előtt írt, az ószövetségi hagyományokat követő Naphimnuszában vallott a teremtett világ iránti szeretetéről. Glück István írásainak javában, ugyancsak a természetben gyönyörködve, szintén magasztalja és dicséri a teremtett mindenséget. A Teremtőre figyelve, a szent méltatlan utódaként ő is ámulva rácsodálkozik és megörökíti a rét, a mocsár, a ringó nádas, a sűrű erdők világát, lakóit, az évszakok varázslatos változásait. Az összes szépség számára is Isten kezének munkáját dicséri és áldja. El-elsütötte fegyverét, a trófeák előtt ő is fejet hajtott, de a hozzájuk vezető út, az az atmoszféra és környezet, amelyben megszerezte azokat, hasonló élményt jelentett számára. A rétek, nádasok, mocsarak világában való gyönyörködés legalább olyan fontos volt neki, ha nem lényegbevágóbb, mint a vad elejtése. Hozzáértőként hitelesen ír a gazdag dél-baranyai természeti környezetről, elbeszélései hűséges képet festenek egy azóta részben elveszett, összezsugorodott világról. A természetet és élővilágát tökéletesen bemutató, vele harmóniában élő embert ismerünk meg írásaiból. Megkívánjuk, bárcsak vele lehettünk, kísérhettük volna vadászatain, természetjárásain.

Szerintem: 

Mélyen zavarba hozott ez a kötet. De az is lehet, egyszerűen nem értem a

Tovább
süti beállítások módosítása