Valamennyi emberi lény talány, mindenki titkos folyosók és rejtett szobák útvesztője. Soha senki nem ismer igazából senkit, és nem tudhatjuk pontosan másokról, hogy mire képesek. (Koontz: A suttogószoba)

• Nagyon pozitívan nyilatkoztak magáról.
• Ne higgyen nekik, nem ismernek. (Child: 61 óra)

• Ezek szerint maga elhiszi azt a történetet az erdőben lakó szörnyekről?
• Nem hiszek a szörnyekben - válaszolta Stanton. - Csak azokban az emberekben hiszek, akik szörnyeteg módjára viselkednek. (Katsu: Éhség)

Nagy dolgok csak szeretetből és fájdalomból születnek. (Cowell: Így árulj el egy hőst)

Galen összerezzent. Tudta, hogy Rózsa emlékezni fog a sajnálatos eseményre, de reménykedett benne, hogy nem fogja okolni érte. Mindenesetre a hercegnő sápadt ajkán játszadozó halvány mosoly arról tanúskodott, hogy Rózsa nem komolyan beszélt.

- Nos, felség, nem tagadom, jóképű vagyok, de aligha hibáztathat, ha tetszetős külsőm látványa olyannyira lenyűgözte, hogy azonmód ájultan rogyott össze - felelte kényeskedve. Legbelül persze nagyon is aggódott azon, vajon nem megy-e túl messzire a tréfával. (George: Éjféli bál)

Egyesek azt állították, hogy az újrakezdés csodás változásokat hozhat.

Mások azon a véleményen voltak, hogy az ember úgyis magával cipeli a problémáit. Hogy mindig minden ugyanaz marad. (Link: Fogócska)

A depresszió azoknak az elkeseredett embereknek való, akik úgy gondolják, hogy az életnek nincs értelme, Jane azonban tudta, hogy az életnek inkább túl sok értelme van. (Koontz: A suttogószoba)

Minden hozományra számot tartó leány már a születése napjától kezdve mást sem hall, mint hogy a megfelelő férfihoz kell feleségül mennie a megfelelő okokból és a megfelelő időben. - Elhúzta a száját. - Az ember lánya csak reménykedhet, hogy az illetőnek fogai is vannak. És haja. (George: Üveg hercegnő)

• Atyám, őrült jó illatod van. Mivel vagy befújva? Szerzek belőle egy liternyit.
• Ingyen termékminta a neve – feleltem. (Benton Frank: Belépés csak meghívóval!)

A nők hajlamosak voltak megforgatni a szavaikat a szájukban, mint a cukorkát, és ettől a gondolataik a felismerhetetlenségig eltorzultak. (Katsu: Éhség)

• Mi az istent műveltek ezek?
• Éltek - felelte Kate.
• Elég vadul, azt kell mondjam. (Link: Fogócska)

Ráadásul büszkeséggel töltötte el Galent, hogy saját kezével képes létrehozni valamit, szöges ellentétben a pusztítással, amelyet a háborúban kellett véghezvinnie. (George: Éjféli bál)

A taxi hirtelen lefékezett, és ők előrebucskáztak.

- Elnézést - kiáltotta Phil a lexiüveg mögül, amely elválasztotta a vezetőfülkét az utastértől.

Elforgatta a kormányt, és a taxi már az úton közlekedő többi kocsit kerülgette.

- Szerinted van jogsija? - kérdezte Iscia aggodalmasan. (Peers: Az elveszett város)

Háborús, jóslatot beteljesítős, vikinges, kalandos, ármányos.

Hablaty rejtőzködni kényszerül Acsarka és Alvin elől is. Közeledik a jóslat napja, amikor királlyá válhat a kiválasztott. Alvin az akar lenni, de ehhez a fiú sárkányára is szüksége van. Acsarka pedig érzi, hogy Hablaty az egyetlen, aki tönkreteheti a bosszúját. A fiú azonban nem bír nyugton maradni, még Takonypóc megmentésére is kész, akinek újabb esélyt ad. Hiába figyelmeztetik, hogy az unokabátyja áruló és gyűlöli, Hablaty neki sem tud hátat fordítani. A fiú információinak hála, pedig arra is támad egy ötlete, hogyan szerezze vissza az ereklyéket Alvintól. A kis csapat küldetésre indul, de nem várt nehézségekkel kell szembenézniük, mielőtt a Holnap szigetre léphetnének – győztesként vagy akár vesztesként.

Egy trilógiát is elég lehet megszerkeszteni. Az első részben be kell mutatni a szereplőket, a világot, a konfliktusokat, miközben van egy normális cselekmény is. A második részben adni kell elég választ, vinni kell bele izgalmat, de fel kell vezetni a zárást is. Majd a végén minden szálat el kell varrni, és még ide is kell bőven cselekmény. Bele sem akarok gondolni, mekkora szervezést igényel, aki 12-13 kötetben mond el egy történetet.

Az Így neveld a sárkányod ilyen meseregény, és most, az utolsó előtti kötetnél látom igazán, milyen koncepció van az egész mögött. Az elején felcserélhető, látszólag összefüggés nélküli kalandok voltak, de most minden a helyére kerül, és beilleszkednek egy nagyobb történetbe. Az utolsó király jóslatáéba, ami mindennel összefüggött eddig, de ezt csak most lehet megérteni. Imponáló, ahogy most összeérnek visszamenőleg is a szálak.

(Azért tény, hogy emiatt bajba kerül, akinek kimaradtak részek, vagy nagyon össze-vissza olvasta a kalandokat. Most kellene a logikai ívhez a pontos előismeret!)

Ahogy már jeleztem, a regénysorozat a végére sokkal komolyabb hangnemet kap. A 11. kötet az eddigi legkomorabb, és először történik igazi tragédia is benne. Eddig nem kellett senkit félteni, annyira gyerekbarát és mesés volt a hangulat, hogy nem fért bele a cselekménybe egy halál sem –még a rosszfiú sem, noha Alvin sok mindent megtett, hogy kimúljon. Túlélésben jó a figura, az már biztos. De most ez is változik.

Tetszik ez a váltás, kimutatható, ahogy felnőnek a szereplők és velük a cselekmény is. Csak azt sajnálom, hogy a narráció megöli az igazi feszültséget. Hogy is izgulhatnánk Hablaty életéért és győzelméért, amikor az öreg énje mesél el mindent, akiről tudjuk az elejétől fogva, hogy ő volt az utolsó viking Hős?

Felnőtt fejjel is értékelhetőek a kalandos fordulatai, a humora. Mert a veszteségek és drámai eseményszálak ellenére is ez egy könnyed, szórakoztató meseregény. Cowell elhelyez a cselekményben utalásokat is, itt már akad bőven előreutalás is. (Ajánlom mindenki figyelmébe a király elárulására kötött esküt.) Ezeket annyira nem élveztem, mert most már tudom, végül mi lesz Alvin veszte. Pedig még nincs is a kezemben az utolsó rész! Ok, tudom, gyerekkönyv, nekik nem lesz ilyen nyilvánvaló.

Továbbra is szíve és tanulsága van a történetnek. Tele van példaértékű karakterekkel, dicső tettekkel. Most az a fő üzenet, hogy mindenki megváltozhat, csak esélyt kell kapnia.

Várom a végjátékot, ezzel pedig vége a 11 hetes Hablaty – Fogatlan maratonnak.

Cowell: Így árulj el egy hőst – Mint gyerekkönyv: 90% komolyabb és komorabb, de mesélős, és remekül előkészíti a végét.

Szubjektíven: 85% tetszett a komorabb hangvétel, hogy igaziak a tétek. Kezd felnőni a sztori.

5: Kane krónikák - a Kane testvérek ritkán találkoznak, a fiút az apja neveli, a lányt a halott anyjuk családja. Most azonban össze kell fogniuk: az apjuk komoly bajban van! Fel kell ismerniük és megtanulni használni mágikus örökségük, és ősi egyiptomi varázslatokkal szembeszállni. Egy univerzumban a Percy Jackson szériával.

4: Artemis Fowl: Artemis egy zseniális bűnöző dinasztia leszármazottja. Az apja eltűnt, ő elő akarja keríteni, közben zseniális bűntényeket is kidolgoz. Pl. ő hisz a tündérekben, el is kap egyet, és még a kincsük is megszerzi. De amikor a világra veszélyek lesnek, képes összedolgozni a tündérekkel és többször is megmenti a világot.

3: A vadonjáró tanítványa: középkori környezet, de annál egy fokkal mesésebb. Minden évben az elég idős gyerekeket beosztják egy mester mellé, aki szakmát tanít nekik. A kötet elmeséli, hogy lesz lovag Horácból, vadonjáró Willből. Mentenek hercegnőt, nyernek háborút, kémkednek. Izgalmas, fordulatos.

2: Hanga ás Várkony: egy Sherlock Holmes rajongó kislány költözik egy kis településre az édesanyjával. Jó barátja lesz egy helyi fiú, Várkony. Ők ketten aztán mindenféle kalandba keverednek, mert a gonosz erők pont itt tesztelnék ördögi találmányaik. Hogy tűnnek el a kötelező olvasmányok, még a fejekből is? Milyen cukor tesz rabszolgává? Humoros, kalandos, szerethető, és még rajzok is jutnak a kötetekbe.

1: Időfutár - egy időn és téren átívelő kaland, amiben kamaszok keverednek bele egy időgép körüli hajszába. Aminek eredményeképpen eljutunk Mozart korába a Varázsfuvola bemutatójára, láthatjuk Róma égését Néró alatt, de a jövőbe is bele lehet esni. Sok humor, nagy ötletek, nagyon szimpatikus vagy nagyon álnok szereplők, letehetetlen elejétől a végéig. Nem véletlen, hogy már társasként és színdarabként is létezik.

Szemtanú életét mentős, korrupt városlakós, akciós.

Jack Reacher egy buszra kéredzkedik fel, különösebb cél nélkül járja az országot. Ám a dakotai vidéken kemény tél tombol, az öregekkel és a volt katonai nyomozóval a busz kisodródik az útról. A közeli város rendőrei sietnek a segítségükre, még szállást is biztosítanak nekik, hiszen a hotelek tele vannak. Van itt egy börtön, és a látogatók rendszeresen megtöltik a szobákat. Reacher, akit hamar lenyomoznak, még jól is jön nekik. Van egy titokzatos katonai létesítmény a határban, talán ő rájöhetne, mi az. Plusz, egy idős asszony, aki szemtanúja lett egy komoly bűnténynek, egy drogkirályt juttathat börtönbe, ha megéli a tárgyalást. Védőőrizetben van, de ha a börtönben helyzet van, minden rendőrnek oda kell mennie. Miközben Reacher a katonai titkokat kutatja, telefonon megismerkedik egy ígéretes nővel, vigyáz Janetre, a maffia és az áruló sem tétlenkedik.

Mostanában futottam bele egy olvasási kihívásba: a cél, hogy férfi szemszögű regényeket olvassunk. A kitalálója arra döbbent rá, hogy mennyivel több az olyan regény, amelyben a női szemszög érvényesül. Nekem eszembe is jutott, hogy ez mennyire zsánerfüggő is.

Ifjúsági? A regények 90%-ában a lány az elbeszélő. Paranormális? Szintén női pálya. Thriller és krimi? Már vegyesebb a kép, de amióta annyira divatosak a női thrillerek, itt is eluralkodik a gyengébbnek mondott nem. Az akció fenegyerekei azonban egyelőre még férfiak. David Baldacci, Lee Child, ők kitartanak karizmatikus hőseik mellett.

Child karaktere, talán a 14. kötetről mesélve, ezzel már senkit nem lepek meg, az egykori katonai nyomozó, Jack Reacher. Azon azért egyik szemem sír, a másik nevet, mennyire stabil karakter Reacher. Vagyis, ő soha nem változik semmit. Most is ugyanazt a jellemzést tudom róla adni, mint a korábbi részekben: magányos farkas, okos, jó megfigyelő, kemény öklű, stabil értékrenddel rendelkező. Egyfajta igazságosztó. Aki képtelen akár egy kapcsolatban is hosszan megmaradni, mert azok kötöttségekkel járnak, ami neki nem kell. Még ruhái sincsenek, a használtakat kidobja és újakat vesz.

Ahogy minden regényben, Child most is kifejti nekünk ezeket a vonásait, így teljesen mindegy az olvasásunk sorrendje is.

A kötet izgalmasan indul, a buszbalesettel. Kicsit a túlélő filmek ugrottak már be, de itt hamar változik a szín és kapunk nyomozást, bűnözőket, korrupt figurákat. Ha nem is történik látszólag semmi, Child képes feszültséget teremteni. Minden fejezet végén ott van a visszaszámoló idő, előre vetítve, hogy amikor letelik, valami szörnyűség érkezik meg. Nyugi, előbb elkezdenek pörögni az események, de a csúcspont a visszaszámláláshoz lett igazítva.

Van okos csavar, vannak addig akciójelenetek. Reacher most is bevetheti a testi erejét és a kiképzését. Mondjuk, sokkal jobban bírom akkor, amikor az eszét használja. A kedvenc részeim között volt, amikor egy laza okfejtéssel segít a körözött terroristát előkeríteni Turnernek, és neki lesz igaza, noha csak levont pár következtetést.

A stílus továbbra is tárgyilagos, férfias, maszkulin. Nincs felesleges lelkizés, tényszerűség és logika a kulcsszavak. Esetleg az adrenalin még belefér…

Nem a legemlékezetesebb Reacher történet, de korrekt és nagyon férfi szemszögű is.

Child: 61 óra – Mint akció-krimi: 90% pörgős cselekmény, nyomozás és akció, szokás szerinti kemény hős.

Szubjektíven: 80% tetszett a visszaszámlálás – 24 feeling. Jó a sztori, a csavar, tetszett.

- Firenze legszebb asszonya - IPC történelmi romantikus Botticelli egyik leghíresebb modelljéről.

- Holdvíz - Maxim ifjúsági thriller.

- Egy év Velencében - romantikus női a Letterótól.

- Majd egy nap - a Maxim trilógiájának zárlata, ifjúsági.

Május

6. Moskát: Irha és bőr - disztópia 5/5

7. Cowell: Így szerezd meg a sárkánykövet - gyerekkönyv 5/4,5

8. Koontz: A suttogószoba - thriller 5/4

9. Katsu: Éhség - horror 5/4,5

10. Link: Fogócska - krimi 5/4

11. George: Éjféli bál - Üveg hercegnő - meseregény 5/5

      Peers: Az elveszett város - gyerekkönyv 5/2,5

12. Benton Frank: Belépés csak meghívóval - női 5/2

      LeBor: Nyolcadik kerület - krimi 5/4

Viszlát a jövő héten!

Gyilkossági ügyben nyomozós, korrupciós botrányos, játszmás.

2015, a Keleti. Mozdulni sem lehet, tele van menekültekkel az egész környék. Menni akarnak tovább, Németország és Anglia felé, de a határok zárva. Egy fiatal szíriai ismerős fedez fel a tömegben – utána indul, ezzel aláírva a halálos ítéletét. Kovács Baltazár a rendőrség egyetlen cigány tagja. A gazdag családból érkező, kiváló jogi diplomát szerzett férfi egy gyilkossági helyszínre tart. Az áldozat az egyik menekült. Mire nyomozni kezdene, valaki el akarja ijeszteni: csúnyán megverik. De Baltazár nem az a típus, aki ennyitől hátat fordít. Egykori szerelmével, az újságíró Enikővel az igazság nyomába erednek. Közben a miniszterelnök is aggódik. Illegálisan útlevelekkel üzletelnek, amire az amerikaiak felfigyeltek. Tisztára kell mosnia magát, kell egy bűnbak. A korrupt játszma játékosai azonban mindenre készek, hogy a helyükön maradhassanak, és más legyen az elbukó tag.

Ha elejétől a végéig olvassuk a könyvet, a végén, a szerző utószavában van valami, ami felkeltette a figyelmemet. Ott elmondja, nem egyezik meg a magyar kiadás azzal, amit a világon máshol bemutatnak. Ki van belőle húzva minden, ami a magyar karakterisztika lenne. Vagyis, mi nem kapjuk meg a Magyarország történelmére vonatkozó fejezeteket, vagy amelyekben a magyar emberek általánosságban jellemezve vannak.

Durva, de ezek pont azok a részek, amelyek érdekeltek volna. Egy amerikai, aki különben szereti az országunk, vajon milyennek lát minket? De ez titok marad, mert a magyar változatot olvastam, amiben ezek a részek nincsenek benne.

Ami van helyette: egy közepes krimi és egy politikai thriller, ami már sokkal érzékenyebb húrokat penget meg. A menekültválságot átéltük, nem kívánom kommentálni. Mindenkinek megvan róla a véleménye. Ami viszont itt játszódik, a színfalak mögötti történet. LeBor ugyan kihangsúlyozza, hogy ez egy szórakoztató regény, de azért nekem kattogni kezdett az agyam. Mert ok, azt elfogadom, hogy az útlevél üzlet nem valóságon alapul – pedig kinézném a politikusainkból. De mindaz, amit a propaganda miatt tesznek, ahogy az egész helyzetet kezelték, bántóan ismerős. Nem jó belegondolni, milyen világot élünk, milyen vezetőkkel.

A regény tele van mocsok, szemét emberekkel, akik mégis hatalmasok és életek urai. Egymást is hátba döfik, arról meg jobb nem is beszélni, mindenki mással mit művelnek. Zsarolás, árulás, gyilkosság – széles a paletta, amit a szerző megmutat nekünk.

A politikai thriller mellett a krimi sokkal halványabb. Ugyan megvannak az ismerős elemek, a nyomok követése és az infók összegyűjtése, de se érdekességében, se izgalmában nem veszi fel a versenyt a regény másik felével.

A kettő együtt alkot különben egészet, ami szintén tetszett. Baltazár és a nyomozás a lent világa, míg ugyanezek következményeit és eredőit látjuk a magasban. Nem egy szívderítő kép, az biztos.

Nem volt könnyű olvasni azért, mert beleláttam, milyen világot élünk. Nálam ez mindig elnyomta a szórakoztató faktort. Sajnáltam, hogy itt a legnagyobb gazember a király, míg a rendes emberek folyton szívnak és szenvednek.

A terv egy trilógia, úgyhogy lehet, mesélek még Baltazár újabb ügyeiről.

LeBor: Nyolcadik kerület - Mint krimi: 80% jó tempójú, izgalmas, jellegzetes karakterekkel és témákkal operáló regény.

Szubjektíven: 75% a politikai játszmák tetszettek, a krimi oldal kevésbé. Gondolkoztatott.

Esküvős, családi ellentétes, női gondos.

Shelly és Fred szerelmesek, jól megvannak együtt, és szeretnék hivatalossá is tenni a kapcsolatukat. Mindkét család – leginkább az örömanyák – kicsit félve várják az esküvőt. Susan, a menyasszony anyja a nagyvárosi, gazdag feleségek tipikus életét éli, akinek a külsőségek jelentenek mindent. Most is hatalmas eseményt akar, a lehető legelőkelőbb módon. Fred anyja, az özvegy Diane attól tart, hogy az ő vidéki életvitelük és modoruk nem fog tetszeni Shelly kifinomult rokonainak. Mi lesz, ha a fia elszakad majd innen, hogy teljesen abba a másik világba olvadjon be? A két család, a két örömanya egymásnak feszül, hogy a közös rendezvényeken botrányok és világnézetek ütköztetése közben egy családdá váljanak. De az igazi családdá válás hosszabb folyamat.

Általában szidom a kliséket, és jobban szeretem, ha egy regényben találok valami eredetit. Bevallom, most csak egy könnyed, kis romantikus klisé regényt akartam olvasni. Amiben a gazdag lány és a szegény fiú szerelme minden akadályt legyőz.

Így nem is kicsit csalódtam, amikor olvasás közben rájöttem, hogy nem Shelly és Fred a főszereplők. Mi több, mellékszereplőként is alig vannak jelen. Ez az örömanyák, Diane és Susan regénye, akik abszolút nem tudtak érdekelni. Már eleve az, hogy 50-es éveikben járó, idősebb asszonyok, akikre már nem sok minden vár. Mindkettőnek megvan a maga élete, és nem is akarnak változtatni a dolgaikon. A regény második felében ugyan történik valami, ami felrúgja a status quo-t, és indukál eseményeket, de addig még csak nem is nagyon történik semmi. Untam, röviden.

Mert arról kellett olvasnom, hogy ennek a két nőnek milyen félelmeik és komplexusaik vannak. A jellemrajz rendben ugyan, de egyik karakter se volt szimpatikus. Az elején Susan kimerül egy divatbolond, márkarajongó gazdag nőben, aki jól akar kinézni. Diane pedig már-már rögeszmés a fia elvesztésétől tartva. Egyikkel se tudtam azonosulni, és ki nem állhattam, amikor oldalakon keresztül a siralmaik – nyavalygásaik – vártak olvasásra.

Ha már van egy nagyvárosi, elit család és egy vidéki, különös (azért a bunkó jelzőt nem használnám, mert nem rosszindulatúak, egyszerűen csak egyszerűbb és paraszti lelkek) família, legalább poénok lettek volna, amikor az eljegyzésen, a próbavacsorán vagy akár az esküvőn vegyül a két csoport. De nem, még csak humort sem kaptam.

Nem vicces, nem drámai, csalódáskeltő a történet.

Még jobban kiakasztott, amikor a regény második felében a jellemfejlődés részeként a szerelmi életük is porondra kerül. Ahogy már említettem, én a fiatalok történetére voltam kíváncsi. Abszolút nem tudott érdekelni, hogy Diane elmegy-e randevúra Aldennel, vagy sem. Amúgy is röhejesnek találtam, ahogy egy 50-en felüli özvegy, komoly családanya úgy aggódik és görcsöl egy vacsora miatt, mintha kamaszlány lenne.

A szerző stílusa se fogott meg. Az a szirupos, szentimentális nyál jellemzi, ami különben is megakad a torkomon. Karakterközpontú, a két nő hiteles alak is lett, de a történetük nincs úgy elmesélve, hogy érdekelni tudott volna.

Csalódás – többet nem olvasok az írónőtől, nekem nem jött be.

Benton Frank: Belépés csak meghívóval! - Mint női: 45% nincs benne elég tét és feszültség, de nem is komikus. Lélekrajzban erősebb.

Szubjektíven: 25% nagyon mást vártam, humort – kevés akad. Plusz, öregek a főszereplők?

Kate kénytelen visszatérni az apja városába: kiadta a meghalt férfi házát, de a bérlők szó nélkül távoztak. A nagyobb baj, a házat is tönkretették. A nőnek gondoskodnia kell róla, hogy minden helyre legyen állítva. Utána el akarja adni, nem éri meg a sok munkát, ami az örökséggel a nyakába szakadt.

A városban rendőrségi vészhelyzet is van: a 14 éves Amelie eltűnt. Néhányakban felmerül, hogy ugyanaz vihette el, aki pár éve már elvitt és meggyilkolt egy ugyanilyen korú lányt, Hannah-t. A családnak van olyan ismerőse, aki segítséget tud kérni Kate-től. A nő azonban szeretne távol maradni az ügytől: egyrészt, hiába rendőr Londonban, itt nincs fennhatósága. Másrészt, kerülni akarja az itt dolgozó Calebet, aki ugyan nem a legjobb rendőr a világon, de pár éve tetszett neki, és még mindig fáj, mennyire reménytelen volt a vonzalma.

Amelie előkerül: egy csavargó húzta ki a tóból a félholt lányt. A rendőrség igyekszik kihallgatni, amint jobban van. De a lánynak kevés emléke van, egyfolytában azon akad el, mennyire félt a vízben, azt hitte, meg fog halni. A csavargó nem tűnik el a család életéből. A hálás Deborah segíteni akar neki, amiért ő segített a lányuknak. Befogadja magukhoz, majd fizet neki hotelt is. Kölcsönadja az autóját, ruhákat vesz neki, amikor állásinterjúra megy. Abban reménykedik, ha lesz végre állása, nyugodtan hagyhatja már egyedül is boldogulni. A férje, aki jól keres, már teljesen el van adósodva, és a neje ilyen költekezése fárasztja. Ő úgy érzi, lassan összecsapnak a feje felett a hullámok.

Közben eltűnik még egy lány. Mandy azonban más, mint az előző lányok. Az anyja rossz szülő, aki bántalmazta és semmibe vette. Mandy lehet, hogy nem is a gyilkos kezében van, csak megszökött. Caleb ezt a nyomot is követi.

Kate sem képes leállni, a saját szakállára elkezd utána járni pár dolognak. Közben megismerkedik egy helyi férfival, aki egyre szimpatikusabb neki. Már kezdi azt hinni, most az egyszer neki is szerencséje lehet, és talált egy férfit, aki tudja szeretni annak ellenére, hogy nem szép nő.

Elsőként Kate jön rá, hogy Amelie elrablása megrendezett volt. Ahogy a lány újra eltűnik, követi az esetben szereplőket, rá kell jönnie, hogy az egész a pénzért ment. A csavargó és Amelie titkos viszonyt folytattak, és megegyeztek, hogy pénzt szednek ki a szülőkből, A lány most lelépett, hogy megszökjön a szerelmével - akinek már csak teher a kamaszlány, maga akar lelépni a pénzzel. Előkerülnek, de senki nem érzi jól magát. Amelie sem kerülheti el a büntetést, és a család majd belerokkan, mennyire nem ismerik a lányuk, mennyire nem láttak át a saját nyomorukon. Kate is kikészül, mert a szerelméről kiderül, hogy csak érdekből volt vele. A csavargó bűntársaként csak infókat akart kiszedni belőle, és a nő külseje csak azért nem izgatta, mert a hálóban úgyis sötét volt.

Mandy keményen küzd az életéért, amikor kibilincselek, egy King regényből vett ötlettel kiszabadítja a kezét, és mivel megszökni nem tud, arra készül rátámadni, aki bejön hozzá. Kate és Mandy együtt képesek lesznek leteperni az elrablóját. Aki Hannah beteg anyja: a lányát akarta visszakapni, de a pszichés betegsége miatt, amikor a lány már csak fárasztotta, hagyta éhen halni. De akarta a lányát, így bűntársával hasonló lányokat raboltak el. Akik egy ideig kielégítették az anyai vágyát, de amint valamivel kiakasztották, hagyta őket éhen halni.

Az ügyek megoldódtak, de a végén mindenki nyomorultul érzi magát. Magányosak és sebzettek.

Átkot megtörős, szerelmes, mesés, hercegnős.

A királynak kettős gondja van: nem elég, hogy hosszú évekig háborúban álltak, és az ország kivérzett, a lányaival is történik valami. Mind a 12 hercegnő hajnalra elvásítja a cipőjét, a nagyok és a kicsik is. A papság már boszorkányságot emleget – kénytelen felhívást közzétenni, valaki fejtse meg a cipők rejtélyét! Galen katona volt, leszerelése után bácsikája mellett, a királyi kertben talál magának állást. Jólelkű fiú, aki kész segíteni a lányoknak, ráadásul a legidősebb hercegnő, Rózsa különösen kedves a szívének. Kötőtűkkel, láthatatlanná tevő köpenyben és némi mágikus segítséggel nyomra bukkan, és a Kőbezárt király alkuinak megtörőjévé válhat. Pipacs hercegnő meg is fogadja, többet nem táncol! Amikor apja egy szomszédos királyságba küldi, megismerkedik a jóképű dánföldi herceggel, Christiannel. Ám felbukkan egy titokzatos, üvegcipellős lány a bálokon, aki megbolondítja maga körül a férfiakat. Pipacs megérzi az újabb átkot, és beveti magát – Christian megmentése érdekében még a táncparkettre is kész kimerészkedni.

Idézzem saját magam? Ha egy gyerekkönyv sikeres lesz, folytatása kell, hogy szülessen. Ugyan ez a két kötet már ifjúsági, csak mesékre épülnek, itt is igaz a szabály. Mivel mese is van még bőven, és a 12 hercegnőből még csak 3 találta meg élete szerelmét, lehet sejteni, hogy Jessica Day George visszahoz még minket e világba…

Igaz, ha marad ez a színvonal, nem is fogom bánni. Tisztelettel nyúl az eredeti mesékhez, kicsit megbolondítva őket. Nagyon szerettem a Széttáncolt cipellők verzióját is, de amit a Hamupipőke történetből kihozott… Gyerekkori énem beköszönt, akinek ez volt az egyik kedvenc meséje, és szerettem, ahogy átalakult, miközben ugyanaz is maradt a történet.

Közös elem, hogy gonosz mágikus lény ellen kell felvenni a küzdelmet. Közös elem, hogy nem a nyers erő, hanem a szív és a kreativitás lesz az, ami győzelmet arat. Közös, hogy mindkét történet úgy kalandos, hogy mellette nagyon mesélős is. Beleshetünk a szereplők gondolataiba, kényelmesen halad a történet, de soha nem lassul le annyira, hogy unjam.

Sokat adnak mindkét kötetnek a karakterei. Az elsőben Galen volt a kedvencem, aki felettébb egyedi eszközzel vív háborút: kötőtűkkel. George eléri, hogy férfi főszereplője úgy is felettébb férfias tud maradni, hogy szabadidejében szívesen köt. A másodikban pedig Pipacs a főszereplő, aki nem egy átlagos hercegnő. Neki eszébe sincs Christian herceg lába elé ájulni, amit a fiú felettébb értékel is. Remekül kártyázik, gond nélkül káromkodik, ha valaki kihozza a sodrából, hatalmas a szíve és bátor is. Persze, szép is – mese!

Ha valaki halovány, amit sajnáltam, az Christian herceg. Mindkét párosban van egy erősebb karakter: Galen izgalmasabb, mint Rózsa. Pipacs jobb szereplő, mint Christian. De Rózsa azért többdimenziós volt, míg Christian kimerül annyiban, hogy nemes és jóképű herceg.

Van a történeteknek humora. Szórakoztatóak, könnyedek, még az ijesztőbbnek szánt részek is egy tündérmese világában mozognak. Az írónő jó mesélő, könnyen olvasható és befogadható szövegeket hozott létre.

A borítók is tetszettek – az elsőé talán jobban.

Ha lesz folytatás, szerintem előbb-utóbb lesz, mesélek én is a hercegnők további sorsáról.

George: Éjféli bál és Üveg hercegnő - Mint meseregény: 90% humoros, tartalmas, jól nyúl az eredeti mesékhez, jópofa szereplőkkel.

Szubjektíven: 85% megkedveltem a szereplőit, tetszenek a módosítások, jópofa mesék.