Cím: Együtt a sírban

Szerző: Jeaniene Frost

Műfaj: urban fantasy

Cselekmény: Cat egy kis magánéletre vágyik a férje oldalán, de szokás szerint nem jön össze, előbb menteni kell a világot. Évszázadokkal ezelőtt Heinric Kramer hírhedt boszorkányvadász volt. Most minden Halloween idején testet ölt, és ártatlan nőket kínoz, mielőtt elégeti őket. Cat és Bones vele kell, hogy leszámoljon.

Várható megjelenés: egyelőre nincs adat, reménykedem a Könyvhétben. (2019 tavaszán) De az előkészületi listára már feltette a kiadó, így esélyes, hogy valóban kiadják.

Miért várós?

- Még az Ulpius idejében megszerettem Cat és Bones párosát.

- Romantikus részei is vannak, de nem az a hangsúlyos. Akció, természetfeletti kalandok vannak túlsúlyban.

- Simán örülök, hogy folytatódik magyarul is a sorozat, bár megszerettem a másikat is, amit a Könyvmolyképző (Dracula) elkezdett, szintén ebből az univerzumból.

- Kiváncsi leszek a magyar borítóra. Eddig az angolok voltak a jobbak.

Szerelmes, középiskolás, természetfeletti lényes, helykeresős.

Midori túl fiatalon árvult meg, és egy idős asszony vette magához, akit a nagyanyjának nevez, noha nem rokonok. Viszont, egy fajba tartoznak. Midori ugyanis nem ember. Ő egy kicune. Olyan ember, aki ugyanolyan otthonosan létezik róka testben is. Most nagy változás előtt áll: el kell költöznie, emberek között élnie, iskolába járnia, hogy eldönthesse, ember vagy róka akar inkább lenni. Midori sejti, azért döntött így a nagyanyja, mert rókaként összebarátkozott egy környékbeli fiúval, akitől így elszakítják. Midori megkezdi az iskolát, be is illeszkedik a cserediákokkal teli iskolába. Asszisztál barátnője, Rei és a cserediák Tristan szerelméhez, belekeveredik a Chantal körüli őrületbe, és mikor megjelenik Akira is, aki most lányként ismerheti meg a rókáját, a szerelem is rátalál. De mindennek ára van – kész megfizetni?

Mielőtt jobban belemegyek a részletekbe, le akarom szögezni, hogy ez az Eszes Rita regény tetszett jobban. Olvastam az erdélyi, tündéres történetét is, de azzal kifejezetten sok ellenérzésem van. Ezt sokkal szórakoztatóbbnak és érdekesebbnek találtam. És azért akarom ezt kihangsúlyozni, mert ennek ellenére most nagyon nekimegyek ennek a regénynek.

Rögtön azzal kezdem, ami a legnagyobb bajom volt. A vége. A történetet belengi a tragédia, olvasod, és szinte érzed a sorok közül, hogy ennek nem lehet jó vége. A lány nem választhat két életet, döntenie kell, fájni fog, és amúgy is úgy alakulnak az események, hogy tragédiát készítsenek elő. Jófajta tragikum van benne, ami érdekessé teszi. ÉS akkor milyen véget kap a regény? Hihetetlenül nagy happy end, mintha átestünk volna egy másik történetbe vagy dimenzióba. Sziruposan édes, nyálas és tökéletes. Egyszerűen nem hittem el, hiteltelen és mindent bántott bennem.

Félre ne értsetek, nem vagyok a happy end ellensége. Szeretem őket. Az életben van elég tragédia, legalább regényben szeretem, ha jól alakulnak a dolgok. De nem minden és nem ennyire! Ez már a ló másik oldala, amikor minden mesésen rózsaszín. Jó, legyen happy end, de az igazi boldogság akkor értékelhető igazán, ha valami veszteség, valami fájdalom is kerül mellé. Mert, ha nem lenne bánat is, hogyan tudnánk értékelni az örömet?

Itt sehogy. Szabályosan azt éreztem, hogy legszívesebben legyilkolnám a szereplőket, annyira boldogok, tökéletesek, annyira jó minden. Annyira nem igazi és annyira más, mint amit a története hangulata előre ígért.

Aztán, ez a történet Japánban játszódik. Miből kellett volna ezt észrevennem? Ha nem lenne a kicune szál, bármelyik világvárosba játszódhatna. Szóval, ilyen téren is keveset kaptam. Vagy, lehet, hogy az anime rajongó és Lian Hearn olvasó hátterem miatt érzem ezt ennyire kevésnek? Minden esetre nem kaptam japán hangulatot a kicune mitológiát leszámítva.

Abba már nem is megyek bele jobban, hogy a szerelmi szállal milyen bajaim vannak. Leginkább az, hogy zsáneres. Olyan eleve elrendelt, hogy a róka után a lány is kell a fiúnak. Hogy a szerelem minden akadályt legyőz – tényleg kellett volna legalább egy csepp tragédia, hogy ne irritáljon ennyire a nagyon-nagyon édes befejezés!

Mondtam, több a bajom, mint amit dicsérni tudok. A karakterábrázolás, főleg a mellékszereplőké, tetszett. Van stílusa a szövegnek. De nekem akkor se esett jól, főleg a vége.

Eszes: Rókatündér - Mint YA: 55% a más mitológia behozása érdekes, de a kamasz szál a megszokott a zsánerben.

Szubjektíven: 40% többet vártam. A vége túl boldog, a kamaszos rész tizenkettő egy tucat.

Történelmi fordulópontos, szerelmes, saját utat keresős.

Kitty O’Kane egy sokgyerekes ír család sokadik gyermeke egy szegény környéken. A lány gyerekkora szenvedéssel teli, melyben nem csupán a szegénység, de az apja is fontos szereplő, aki iszákos, és részegen rendszeresen a gyerekein tölti ki a haragját. Kitty egyetlen vigasza egy kicsit jobban élő család fia, Tom. A fiú az egyetlen, aki rendes vele, aki a barátja, és mikor iskolába küldik, megígéri, egy napon visszajön érte. Kitty nem tud hinni ebben, a kártyajós is megmondta, ő rossz emberek mellett köt ki. A lány abban bízik, amit a természettől kapott: a szépségét használva jut ki a nyomorból és kerül fel a Titanicra, mint szobalány. Túléli a hajó elsüllyedését, és egy újságíró mellett tanulni kezdi a szakmát. A férfival tart a forradalmi Oroszországba, ápolónő lesz az ír lázadásokkor. És amikor Tom visszatér az életébe, már csak magát kell meggyőznie, hogy megérdemli a férfit.

Colin Falconer regényei már rendszeresen jelennek meg nálunk, és nagyjából egy szinten elégítik ki a történelemre fogékony, de romantikus lelkületű olvasók igényeit. Tudjátok, ezek azok a regények, melyben a történelem fontos eseményei zajlanak, de a cselekményben mindig fontos a hőse boldogulása és szerelmi élete is.

A legutóbb Kitty O’Kane története érkezett meg, amely a XX. század elejére enged betekinteni. Amit kínál a történelemből: a Titanic és a Lusitania elsüllyedése, a szüfrazsett mozgalmak, a bolsevik hatalomátvétel és az ír polgárháború. Már a lista is sejteti, hogy elég pörgős regényről van szó, ha a magánéleti szálak mellett ez mind elfér laza 350 oldalon.

Hogy mindezt elmesélhesse a szerző, nem is folyamatos a cselekményidő. Kiemeli a fontos pillanatokat az évtizedekből, és szinte mozaikosan állítja össze a cselekményt. Látunk egy jelenetet Kitty gyerekkorából, majd előre ugrunk 7 évet, amikor a Titanicról néz az óceánra nagy reményekkel. De ezt végig észrevehetjük, Falconer arra nem áldoz fejezetet, hogy olyan helyszíneket és eseményeket írjon meg részleteses, melyek nem illeszkednek a nagy történelmi pillanatok közé. Inkább utalásokkal, rövid összefoglalóval képbe hoz, mi történt Kittyvel az eltelt idő alatt. De jellemző, hogy semmi lényeges: a fordulópontok, nagy események mindig a nagy történelmi pillanatok köré rendeződnek.

Fontos, hogy a cselekmény mindig magánéleti szálakkal van összefonva. A bolsevikok közé is azért kerül a lány, mert az élettársa megszállottan hisz bennük, és ő akar ott lenni, tudósítani az eseményekről. Mindig ott van valamiképpen a szerelmi élete is a történésekben, ha Falconer sokkal realisztikusabban és szenvtelenebbül ír Kitty magánéletéről, mint egy nő tenné.

Kitty erős hősnő, nem kevés démonnal. Leginkább saját magát tekinti értéktelennek, és ez okozza a magánéleti konfliktusai javát. Valahol szomorúnak is éreztem, hogy a véletlenek is összejátszanak ellene. Ha Tom csak pár hónappal korábban jön vissza érte a szülővárosukba, a lány nagy tragédiái elkerülhetőek lettek volna.

De a Tom – Kitty szál különben erősen romantikus regény szagú, csak stílusában nem. Zavart is, mennyire ellent mond ennek a szálnak a meséje a regény realista világának.

De szórakoztató, pergő, és a történelem nem csak díszlet benne. Nem bánom, hogy olvastam.

Falconer: Az elpusztíthatatlan Kitty O’Kane - Mint történelmi romantikus: 75% erős hősnő, jól válogatott történelmi helyzetek, jó mesélés.

Szubjektíven: 60% a kevés szerelmi szálát is sokalltam, mese a regény többi részéhez képest.

Fogalmam sincs, mit tehetnék. Egy rakás zombi baba ellen lehet harcolni, de egy ilyen erővel nem ellenkezhetsz; olyan elementáris, mint a gravitáció, olyan kérlelhetetlen, mint az idő, olyan hideg, mint az abszolút zéró. (Mészöly: Plázafoglyok)

Maguk, tanárok, azért dicsőítik a tanulást, ebből keresik a kenyerüket, pedig semmi haszna, nemhogy jobb lesz tőle az ember, hanem inkább gonoszabb. (Ferrante: Aki megszökik, és aki marad)

Most már azt is vágom, hogy miért lett volna rám tisztán szüksége. Hát, mert koszosan azért mégsem veszünk senkit a szánkba, bármennyire is bűzlünk a dögszagtól. Meg bármilyen igénytelenül is vagyunk felöltözve, gondolok itt a testét fedő, foszladozó lepelre, ami még újonnan sem fért volna be a TuriButik választékába. (Csurgó: Plázafoglyok)

A boldogság gyerekeknek és állatoknak van kitalálva, és nincs biológiai funkciója. A boldog emberek nem alkotnak semmit. Az ő világukban nincs helye művészetnek, zenének és felhőkarcolóknak, felfedezéseknek vagy újításoknak. Minden vezető, minden hős mániákus. A boldog emberek nem lesznek mániákusak, nem szentelik az életüket betegségek meggyógyításának vagy repülőgép-készítésnek. A dolgokért élnek, fogyasztóként vannak jelen a világban. (Backman: Életed üzlete)

Szeretem az éleket. Nekem is vannak, nem csak a tárgyaknak. Éles vagyok és érdes. (Sohonyai: Plázafoglyok)

• Utána pedig gondolj bele abba, hogy mennyire megrendül majd az emberek bizalma a rendőrségben, ha a Los Angeles Times megírja, hogy a gyilkosok több mint fele megússza a Hollywoodi Őrs miatt!
• Nem hinném, hogy aggódnunk kéne az emberek belénk vetett bizalma miatt – válaszolta Bosch. – Az nem tud ennél mélyebbre csökkenni, szerintem. (Connelly: Fekete jég)

Brooklynban csak egyetlen helyen születhetett szerelem első látásra: a mozivásznon. (Swanson: Az üvegerdő)

Titkos, eltűnt személyes, házasságos.

Angie az 1960-as években boldog feleség és anya – a férjével kint élnek vidéken, a kisfiuk tündéri, és bár a férje jó pár évvel idősebb nála, Angie imádja Pault és érzi a férfi szerelmét is. Békéjük Ruby telefonhívása zavarja meg: az apja, aki Paul bátyja, öngyilkos lett, és a lány anyja eltűnt. Elutaznak a lányhoz, akit a rendőrség szinte gyanúsítottként kezel. Azt hiszik, Silja ölte meg a férjét, megszökött, de a lány tudja, hova. Miközben Angie egyre mélyebbre ássa magát a család életében, rá kell jönnie, mennyire keveset tud a férjéről, a családjáról és a múltjáról. A Glass család titkokkal teli, és talán ő sincs biztonságban, ahogy a kisfia sem. Talán a férje sem az, akinek gondolja.

Lassan már szinte elvárom, hogy a Gabo thrillerek jók legyenek. Ha nem is tetszenek igazán, minőséget képviseljenek. Most sem kellett csalódnom, ha Az üvegerdő nem is pontosan olyan thriller, amit letehetetlennek tartok.

Amit Cynthia Swanson regényéről azonnal meg kell jegyeznem, hogy nem tisztán thriller. A jelen eseményei, a vezető szál az, de nagyon erősen jelen van a romantikus regények zsánere. A történetet több elbeszélő szemszögéből ismerhetjük meg, több idősíkból, és mások is ezek a részek. Angie története egy boldog véget ért szerelmes történetnek indul, a boldogan élnek, amíg meg nem halnak stílusban. De aztán ez lesz a thriller ág, amiben a nőnek mindent meg kell kérdőjeleznie, és egyre fenyegetettebb helyzetbe is érzi magát. Ruby ezt a vonalat erősíti fel, akinél érezzük, hogy valami nem stimmel, hogy valami nagy titok lappang a múltban, de a jelenben is. A harmadik szál pedig elmenne egy kosztümös, romantikus regénynek. A II. világháború a kiindulási pontja, melyben a helyes lány és a jóképű katona egymásba szeretnek. Csak aztán nem a mesék szerint alakul a történet. Nem akarom a poénokat lelőni, de végig követhetjük Silja és Henry házasságát a kezdetektől a végig, nem kevés szerelemmel, fájdalommal, és a végére kibomló titokkal.

Tetszett, hogy keveri a zsánereket, és folyamatosan változott, melyik szál tetszik a jobban. Az elején Angie története kötött le, aztán Silja fogott meg. Mégis, a végére nagyon nem tetszett, ahogy átvált thrillerbe, és nagyon hamar feloldja a feszültséget, és szinte a semmiből előkapja a megoldásokat. Mondhatni, mindenki megkapja a még élők közül, amit érdemel, de akkor is maradt bennem hiányérzet. Nem a zárás, hanem ahogy a végpontba eljutottunk.

Nagyon női az is, hogy a cselekményt végig érzelmi oldalról közelíti a szerző, ezzel a femi-thrillerek világába is kirándulva, egy kis családon belüli erőszak témával dúsítva. Fontos az is, ami történik, de mindig fontosabb, hogy a három nő mit és hogyan érez, hogyan dolgozza fel az eseményeket. Sokat lelkiznek, de nem nyavalyognak, ezért jár a piros pont.

Azért is, hogy egyetemessé teszi a történetet. Ugyan a II. VH utáni években játszódik, mai történet is lehetne. Az összes karaktere, a helyzetei annyira emberiek, hogy teljesen mindegy a környezet. Ugyanúgy el tudnám képzelni az iraki háború után, napjainkban, de egy sci-fi csillagközi háború utáni világban is.

Összességében, nekem kicsit túl sok volt a lelki rész, a zsánerek közti ugrás a végén túl éles, de egyedi és érdekes regény lett, ami a romantikus, de a femi-thriller olvasóknak is tetszhet.

Swanson: Az üvegerdő - Mint thriller: 65% keveredik a női romantikus regény zsánerrel, lélek és érzelemben erős.

Szubjektíven: 55% hullámzott, mennyire tetszett. Elég éles a váltása a család és a thriller közt.

5: Morris: Az auschwitzi tetováló - igaz történet, arról, hogy a szerelem a pokolban is az emberre találhat, és segíthet túlélni. Lale önként jelentkezett munkatáborba, hogy a családját mentse. De tábor helyett Auschwitzba vitték, kemény munkára. A fiatalember mindenkibe igyekezett tartani a lelket, majd mikor ő került bajba, a tetováló vette maga mellé, és így megmentette az életét. Már tetoválóként Lale felfigyelt egy lányra, és Gita lett számára a szerelem, akivel egymásért küzdöttek. Romantikus regény ötletének is elmenne, de ez tényleg megesett. A szerző ráadásul nem dokumentumregényt, hanem regényt írt, melynek az alapja valós, de nem a dokumentumokra és a tényekre teszi a hangsúlyt, hanem az emberekre.

4: Leyson: A lehetetlen valóra vált - az egyik legismertebb holocaust történet, ahonnan szinte mindenki ismeri az auschwitzi tábort, a Schindler listája. Leyson arra vállalkozott, hogy egy más szemszögből mutassa be, mit tett Oscar Schindler, és kiket sikerült megmentenie a haláltól. Ez is igaz történet alapján íródott, mesélős stílusban megírva, de tényeken és interjúkn alapul. A vége meg egyszerűen szívbe markoló. Tudjátok, ki az egyetlen nem zsidő, akit Jeruzsálembe helyeztek örök nyugalomra? Igen, Schindler az. Ezt is ebből a regényből tudom. Mert minden hibája és emberi gyarlósága ellenére hős is volt. Neki köszönheti az a kisfiú az életét, akinek a története ez a regény.

3: Holden: Túlélőnek születtünk - szintén igaz történetek jelentik az alapját, szintén elég mesélősen van megírva, de ebben már erősebben dominál a dokumentum regény jelleg is. Szélesebb képet nyújt a főszereplői történeténél, a kort és a történelmet is megismerteti. A történet is olyan hihetetlen, hogy csak az élet írhatta. Voltak nők, akik terhesen kerültek az auschwitzi táborba. Akinek rájöttek az állapotára, a gázba vagy orvosi kísérletekre kárhoztatott. De volt, akinek sikerült a jó sorba kerülnie, és rejtegetnie az állapotát. Ez a regény olyan nők története, akik nem csak megszülni tudták a kicsinyük, de életben is maradtak a babákkal. Szép szerelmes történetek szereplői voltak más.más társadalmi osztályból, majd rengeteget vesztettek, de élni akartak és az élettel győzték le a nácikat.

2: Loridan-Ivens: És te nem jöttél vissza - memoár, de ha úgy tetszik, szenvedélyes vallomás és búcsú. A szerző, Marceline Loridan-Ivens az apjának írta meg ezt a regényt, aki soha nem olvashatta el. Hiszen már a cím elárulja, az apja nem jött haza. Auschwitzból. Ahova zsidó, francia lányként Marceline is került, de neki sikerült túlélnie. Rendkívül érzelmes, és valóban önterápia jellegű. Le mer írni olyanokat, amelyek teljesen érthető érzelmek, egyszerre fájdalmat és dühöt, amiért az apja nem élte túl. A történetből megelevenedik a család története, apa és lánya kapcsolata, Auschwitz utáni élet, de a tábori rémségek is. Az elbeszélés technikája nagyon modern: az emlékezés mentén haladva idősíkok kavalkádján keresztül bontakozik ki a cselekmény, miközben a szöveg is jó.

1: Gárdos: Hajnali láz - sikeres regény lett ez a magyar kötet, mely szintén igaz történeten alapul. A filmrendező Gárdos Péter a szülei padlásán talált leveleket, melyből megismert egy soha el nem mondott történetet. Melyből megtudta, hogy mindkét szülője túlélte a haláltáborokat. Hogy az apja halálos betegen, miközben a tábor után egy kórházban küzdöttek a meggyógyításáért, elhatározta, hogy ő élni fog, hazamegy és családot alapít. Zsidó lányoknak, hozzá hasonló lányoknak írt, hogy megtalálja a leendő feleségét. Volt egy, akiről hamar megállapította, hogy ő, vagy senki. Udvarlás, intrikák zajlanak a túlélők között is, így a szerelemnek olyan akadályokat is le kell győzni, mint a féltékeny barátnő vagy az orvosi tiltások. Gárdos jó érzékkel adagolja a szerelmes pillanatokat, az emberi drámákat, egy-egy holocaust emléket, de a humoros pillanatokat is. A stílusa is egyedi, szép a szövege, és van benne patina. Amit még muszáj kiemelnem, hogy ebből a kötetből árad az élni akarás, a hit, valami olyan pozitív erő, amit receptre lehetne írni. Sajnos, a belőle készült film ennyire nem tetszett, de a regényt érdemes elolvasni. Annak is, aki csak a filmet látta, és nem volt oda érte. A kötet sokkal jobb.

+1: A Maxim újdonságát, a Karolinát még nem olvastam, de ha jó lesz, annak is helye lesz itt. Tündérmesét keverni a holocaust témához? Majd elmesélem, milyen lett!

Barátnős, házasságos, karrieres, lelki.

Lila és Elena messzire kerültek egymástól. Elena írt egy elég sikeres regényt, a barátja megkérte a kezét, és az esküvőt követően el is költöznek, maguk mögött hagyják a telepet. Lila viszont marad, el nem válik, de Enzo párja lesz papír nélkül is. Egy szalámigyárban vállal állást, és távolról követi Elena életútját. Évekkel később Elena komolyan küzd azzal, hogy magáért értékeljék, saját élete és döntései lehessenek, ne csak a férje felesége és a lányai anyja legyen. Élvezni akarja, hogy többre vitte, mint Lila. De az életébe visszatérő Nino felkavarja, újra. Egész életében hozzá vonzódott, és most így érzi, meg is kaphatja a férfit. Bármilyen hidat is kelljen felégetnie. Sokat segít, hogy a számítógépekkel sikeressé váló Lila miatt megint féltékeny, de Nino az övé lehet.

Elena Ferrante regényei olasz bestsellerként kezdték, de egyre ismertebbek lesznek világszinten is. A legújabb lépcső, hogy a leghíresebb sorozatát, a Nápolyi regényeket sorozatban fel is dolgozzák, még szélesebb körben ismertetve meg az emberekkel a történetet. (A sorozat a Briliáns barátnőm címet kapta, amely a sorozat első részének volt a címe.)

A sorozat, de ez a 3. rész is erőteljesen olyan témákkal foglalkozik, amelyek a #metoo mozgalom miatt most divatosnak is mondhatóak. Ugyan a hetvenes években játszódik az „Aki megszökik” cselekménye, sok olyan vonatkozása van, ami ma is aktuális, és amire oda kell figyelni. Ilyen, hogy a nőknek is jár az önkitejesedés, nem lehet belőlük kiegészítőt csinálni a férjük oldalán. Hogy a szegénység mennyire képes tönkretenni. Hogy társadalmilag rengeteg az igazságtalanság, régről elnyomó rendszereket hagyományoz generáció generációra.

Mindkét nő, Elena és Lila is a maga keresztjét cipeli, más-más oldalról megfogva a kérdést. Elena magasabban van, de ő is ugyanúgy elnyomott, mint Lila. Még nőiségükben is hasonló gondokkal küzdenek. Ahogy Ferrante a szexualitásukat ábrázolja – nem az aktusokat, az érzelmi vetületeket – azzal nagyon felidézte bennem az Iszonyt. Nincs nyíltan kimondva, de a regény világában a szexualitás a férfiak világa, amelynek a nő elszenvedője. Aki ki akar ebből ugrani, az meg kap egy szégyenbélyeget a homlokára. Ha ki nem is lökik maguk közül a nem megfelelő viselkedésűnek gondolt személyt, elérik, hogy magától távozzon.

Nem is jó olvasni ezt a könyvet, mert folyamatosan azzal szembesít, mi működik rosszul, de tulajdonképpen az élet minden területén. A karrierben, a házasságban, még a barátságokban is. Elena és Lila kapcsolata különben is egy izgalmas kérdés. Ezt barátságnak hívni… nehezemre esik. Elena részéről folyamatosan irigységet érzek benne, mintha Lila azért kellene neki, hogy érezhesse, hogy jobb lett nála. Mert Lila volt a tehetségesebb, az első regényének az ötlete is az övé, de Lila szülei már az általánosból kivették a lányt, dolgoznia kellett és szinte gyerekként férjhez kellett mennie. Elena tanulhatott, sokkal több lehetősége volt. És még mindig kényszert érez arra, hogy bizonyítsa, ő a jobb. Az a férfi kell neki, aki Lila szerelme volt. Azt akarja, hogy a család őt dicsérje a barátnője ellenében.

Talán ebből látszik is, hogy nekem Elena nagyon nem szimpatikus. Ezért nehezen olvastam, bármilyen jó is a regény. Ő az a nő, aki örül a barátnője sikerének, amíg nem sikeresebb nála.

A szövege, az érzelmi részei az ellenérzéseim ellenére is megfogtak, olvasom majd tovább.

Ferrante: Aki megszökik, és aki marad – Mint kortárs: 80% #metoo kérdéseket boncol, cselekményt lelki oldalról közelíti, hangulatos.

Szubjektíven: 55% nekem túl lehangoló, ami történik. És még mindig utálom Elenát.

A nyári feleségek - a Művelt Nép femi-thrillere.

Az olyan nők - Művelt Nép femi-thrillere, volt már Mire várunk.

Karolina - a Maxim holocaustos meseregénye - igen, már ilyen is van. Szintén volt már Mire várunk rovatban.

Mrs. Jeffries főzni kezd - a Lettero sorozatának 3. kötete továbbra is a Downton Abbey és a Mrs. Marple ötvözeteként definiálja magát.

Gyilkos hazafi - a Patterson dokumentumregényes történet a hétre csúszott a G-Adam Stúdiótól.

Éjvadászok - az Agave utolsó idei újdonsága is megjelenik, a Trónok harca folytatásának hiányában Martin egyéb novelláiva. A címadó Éjvadászok különben filmsorozattá is válik.

Könyvmolyképző:

• Második kísértés - egy paranormális-romantikus széria következő része.
• Micsoda fény! Ha közönségére talál, ez kifejezetten jól mehet majd. A 13 okom volt szerzőjének új kamaszos fájdalmas regénye.
• Meghitt pillanatok - ünnepi novellák.
• A tél menyasszonya - mesekönyv.
• Túl késő - new adult.
• Ez a srác - meleg témás new adult.
• A legkedvesebb szomszéd - new adult.

Ha még valami jó feltűnik, hét közben jelzem!