Harcos, túlélésért küzdős, idegen lényes.

Két Predator érkezett a bolygóra. Egy legendás harcosra akarnak lecsapni, aki évekkel korábban legyőzte a népüket. Ugyan az egyikük elégedetlen: már öregember, milyen kihívás van a levadászásában? Ám Sloane a feleségével az oldalán most is felveszi a harcot, és bizonyítja, öregember nem vénember. (Visszavágó) Fix egykori katona, akinek a legkisebb gyereke súlyos beteg, pénz kell a gyógyítására. Ezért vállalja a Játékvilág kihívását, ahol a harcosoknak génmódosított szörnyekkel kell szembeszállni. Neki valami mást ajánlanak: egy idegen lénnyel, egy fogságba esett Predatorral kell kiállnia. (Játékvilág) Jackson, a déli tábornok a legjobb embereivel a csata előtti este még terepszemlét tartana. Ám a mezőn az uniós seregnél halálosabb ellenfélre bukkan. (Stonewall utolsó csatája)

Most döbbentem rá, mekkora franchise lett a Predator is. Ha jól számolom, eddig láttam 3 filmet belőle, plusz az első Alien versus Predator mozit. De ennél sokkal több minden létezik: több regény, sőt, még képregény sorozatot is ihletett eme sci-fi szörny. Mivel a legutóbbi Predator film nekem jó szórakozás volt – a keménymagvas rajongók sok mindenen kiakadtak rajta, de mivel nekem ilyen gyökereim nincsenek, én simán jól szórakoztam rajta – kicsit szétnéztem a könyvpiacon is.

A Vérözön egy novellagyűjtemény, amiben több szerző Predator története került bele. A legtöbben nálunk ismeretlenek, egy akadt, aki azért a hazai könyvpiacon is ismerős lehet: Mira Grant, akinek már jelent meg horror regénye. De attól függetlenül, kik a szerzők, vannak jó történetek ebben a gyűjteményben. Kicsit hullámzó a minőség, de melyik gyűjteményben nem akad jobb és rosszabb történet is?

Ami közös lesz mindenben, a harc és a vadászat. Ezeket alapvetően három típusra lehet bontani: a történelmi múltba visszatekintők, amiben olyan legendás harcosok mérik össze magukat a Vadászokkal, mint a vikingek. Az amerikai polgárháborús volt talán ezekből a kedvencem. De valahol ezek a legnehezebben emészthetőbb történetek is: mennyi esélye van az embernek pl. egy bunkósbottal egy Predator ellen?

A második csoportba azokat tenném, amelyek mai viszonyok között játszódnak. Itt már sok jó is van, főleg, ahol az ember nem csak a harcászati képességeit és a fegyvereit veti be, hanem az eszét is. Külön érdekesek azok is, amelyekben a Predator gondolkodása, világa nyílik meg kicsit jobban. Jót mosolyogtam pl. azon, amelybe az orosz fogságba esett amerikai pilóta azt hiszi, hogy egy kínai pilótával morzézik a falon, aztán a szökéskor kiderül, hogy egy Predator lett a társa az oroszoktól való menekülésben…

Végül, a jövő, amikor már az emberiség is a világűrt járja és gyarmatosítja. Itt a legerősebb a sci-fi mag. Akadtak benne kifejezetten ötletes sztorik, de olyan is, ami sokkal jobban idézte meg az Alien történeteket, mint a Predator világot.

De alapvetően pörgős, akciódús történet mind, jó szórakozás a kötet.

Erős, harcos emberek a főszereplői, és nekem jól átjött a Predator gondolkodásmód is.

Azt kicsit sajnálom, hogy ilyen-olyan utalásokat kivettem, de nem értettem. De hát ennyit tesz az, hogy csak egy kis szeletét ismerem a Predator franchise tagjainak.

Predator – Vérözön - Mint akció: 75% változatos korok, hősies harcosok és sci-fi mag. Jobb és egyszerűbb is akad.

Szubjektíven: 80% ugyan éreztem, hogy vannak hiányosságaim, de jól szórakoztam a kötettel.

Szerelembe esős, beszélgetős.

Egy húszas évei végén járó fiatalember egy karácsonyi buliban találkozik egy lánnyal. Elég csak annyi, hogy Clara vagyok, és a férfi elveszett. Tetszik neki a nő, és ahogy beszélgetni kezdenek, egyre jobban ráhangolódik. A külseje, a viselkedése, amit lát belőle, mind szerelemre sarkallja. De félénk, bizonytalan a nő küldte jelekben, így nem kezdeményez többet. De másnap újra találkoznak, majd újra. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, nyolc nap minden nap találkoznak. Lesz, amikor mindketten szerelmesnek érzik magukat és mámor tombol bennük, másnap egy csalódáson kell túl lenni. És a nyolcadik napon eldönteni, ez egy téli kaland volt, vagy lehetne belőle sokkal több is.

Andre Aciman egy regénnyel lett nagyon ismert. Szólíts a neveden – bár, ha belegondolok, a film inkább feltette az alapregény íróját a térképre, mint korábban önmagában a regény. Nem is kell meglepődni, hogy az új könyvét már ennek a segítségével igyekeztek bereklámozni.

A Nyolc fehér éjszaka mutat is hasonlóságot az előző kötettel – egyelőre a regényt nem olvastam, csak a filmet láttam, de még így is észrevenni a közös pontokat.

A legnyilvánvalóbb, a szerelem témaköre. Ez a regény is arra épül, hogy milyen szerelmesnek lenni, szerelembe esni. A férfi hős, akinek a nevét nem is ismerjük meg a történetből, első látásra vonzódni kezd a nőhöz. De mikortól lehet ezt szerelemnek nevezni? Clara mely ponton tart ott, hogy viszonozza az érzelmeket?

Nem a cselekménye miatt lehet ezt a könyvet elolvasni. Az nagyon kevés van benne, nekem túl kevés is. Nyolc nap, amikor összefutnak, és beszélgetnek. Igazából ennyi a konkrét esemény, többet nem is tudok kihozni belőle. De amit közben a férfi hős átél… azt képzeljétek el, az is közel 10 oldal, amíg feldolgozza, mi mindent indít el benne Clara köszönése – csak két szó, Clara vagyok, de érzelmi vihar indul belőle.

Az a folyamatos agyalás, hogy vajon mit gondol a másik, a saját szavait és reakcióit többször átrágja magában, majd minden közösen töltött pillanatot hosszan elemez magában és hol fél, hol reménykedik. Szerelembe esős könyv, nagyon. A romantikus nyálregényekben számon szoktam kérni, hogy a vonzalom bennük hogyan lehetne szerelem. Aciman abból, ami ott egy oldal, ha szokott lenni, közel 500 oldalt írt. Erről tényleg el tudom hinni, hogy ilyen szerelembe esni, és a kezdeti vonzalom így alakul valami mélyebbé.

A fentiekből nem nehéz kitalálni, hogy ez abszolút karakterközpontú regény. Elsősorban a férfi az, akit nagyon megismerünk. Ő a narrátor, és minden gondolata, rezdülése ott van a lapokon. Úgy ismerjük meg nagyon mélyen, hogy mindabból, ami egy ismerkedésnél alapnak tűnne, semmit nem tudunk meg. Azt igen, milyen ember. Hogy mivel foglalkozik, hogy néz ki, minden más elem azonban homályban marad.

Clara esetében halmozottan igaz ez a homály: a férfi szemén keresztül az embert látjuk meg, a természetét, és ennyi derül ki róla. Ő nincs úgy az olvasó felé nyitva, mint a férfi.

Kiemelném, hogy Aciman szövege is igényes. Már azt lenne kedvem mondani, hogy szép a regény szövege is.

Csak egy bajom van: a cselekményt szerető kis agyamnak ez bármilyen szép volt, unalmas.

Aciman: Nyolc fehér éjszaka - Mint romantikus: 80% a cselekmény minimális, az érzelem maximális. Igényes szövegezés.

Szubjektíven: 20% nekem egyszerűen kell a cselekmény is! Hiába szép, ha unom.

A karakter közismert, de ki alkotta meg?

1: Sean King, Oliver Stone, John Puller

2: Cormoran Strike, Draco Malfoy, Göthe Salmander

3: Cotton Malone, Cassiopeia, Rachel Cutler

4: Rentai Renáta, Nagy Márk, Újvári Hanna

5: Arthur, Uhtred, Thomas, Saban

Megoldás: Tovább!

Mesés, harcos, kutatós.

A Varázserdő a Város alatt létezik, és mindenki megtalálhatja a levezető utat, ha van hozzá mersze. A varázslatos világ, az erdő csodás, de veszélyeket is rejt. Csak három alapszabályt kell betartani: ne hazudj! Ne maradj egy helyen hét napnál tovább! Ne köss alkut a sárkánnyal! Egy vándor lassan elhagyja a bejárt ösvényeket, és ahogy egyre jobban megismeri az erdőt, úgy látja át a világot fenyegető veszélyt. Mert a Sárkány hatalmat akar szerezni, létrehozni az uralkodó Várost, ahol szoboremberek, aranyszeműek és a tiszták uralkodnak, egyre többen feledkeznek meg az erdőről, ahonnan az igazi erő származik. A vándor belekeveredik a harcba, mely eldönti a világ további sorsát.

Mondjuk ki, nagyon nem erre számítottam. A Battleground Zero remekül egyensúlyoz a YA disztópia és egy horror-thriller határvonalán. Azt nagyon szerettem is, minden kritikával együtt, amit a világunkról tartalmazott.

A Varázserdő egy egészen más élmény. Mese is, de nem is. Még a cselekményét sem lehet egyszerűen vagy csak normálisan elmesélni, mert folyamatosan úgy éreztem, hogy mindennek van egy mélyebb rétege is. Mintha egy példázatot olvasnék, amit belegondolás nélkül könnyen felfoghatok egy fantasy mesének. De az kevés, mert minden mögött éreztem egy mögöttes tartalmat, ami nagyon is meg akar szólítani.

Nézzük csak a szereplőket! Akiket vámpírnak hívnak a Varázserdőben, és a Városban élősködnek az embereken. El tudom őket képzelni a történet alapján mesebeli vámpírnak, nem embernek. Ugyanakkor ők azok az energiavámpírok, csábítók is, akik rátelepednek másokra és kiszipolyozzák. És nem meseien a vérét veszik, hanem minden figyelmét és energiáját. Vagy pénzt, kitartást várnak. Szépnek tűnnek, de igazából mélyen romlottak.

A kötet tele van népmesei utalásokkal, és azokat is nagyon meg akarom fejteni. A szereplők túlnőnek önmagukon. A kisfiú, aki ártatlanul járja az erdőt Kölyökké lesz. A szerelme után ideköltöző nő az Erdő Asszonya. Jelképek, többek önmaguknál. Még azok is, akik meséből ismerősek. Mint a Sárkány. Aki különben önmagában egy nagy igazság: az erdő egyik legnemesebb lelke volt, míg a Hatalom nem korrumpálta. Most ő a legnagyobb a szörnyek között. Ismerős nem? A legjobbakból lehetnek a legvégzetesebb gonoszok.

Egy ponton fel is adtam, hogy nagyon kutassam a történet értelmét vagy a mélységeit. Számomra ezt a történetet nem megérteni kell, hanem átérezni. A túlelemzés csak elrontja az élményt, egyszerűen csak sodródni kell a szereplőkkel és az eseményekkel.

Talán nehéz is olvasni, mert annyira ellent mond az elbeszéléseknek ez a történet. Néha nagyon lírai, a képei túlnőnek magukon és a történet folyásán. A cselekmény sem lineáris, de nem is flashback elemekkel dolgozik. Úszkál, felmerül egy-egy szál, aztán halad valamerre másfele, miközben mégis van egy mag, ami körül rendeződnek az események. Ahogy mondtam, nem szabad a logika útját keresni benne, csak érezni, sodródni.

Már a Battleground Zero esetében is levontam a konzekvenciát, hogy Gaál jó mesélő. Ez itt is meglátszik. Jó a szövege, és ezen túl a képei is megragadóak.

Különös könyv, de kis nyitottsággal érdemes belevágni. Ez valami más. Érzős könyv, mese.

Gaál: Varázserdő - Mint fantasy: 80% többrétegű, mesének, de példázatnak is olvasható. Igényes. Nem egyszerű.

Szubjektíven: 75% tetszett mese szinten, és nyugtalanít a mondandója. Kicsit zavarba ejtő.

Cím: Az új munkatárs

Szerző: Michelle Frances - már megjelent tőle nálunk A barátnő. Korrekt femi-thriller volt, és az új könyv sztorija ígéretesebbnek tűnik, ha érzek is közös pontokat.

Műfaj: femi-thriller

Cselekmény: Carrie élete tökéletes. Jó állása van, vezető pozícióban. A férje remek, szeretik egymást, és sikerül teherbe is esnie. Minden tökéletesnek tűnik. Amíg a munkahelyén fel nem tűnik Emma. Aki helyettesíteni jött őt a munkában. Aki kedves, helyes, de aki lehet, hogy a nő legnagyobb ellensége. Mi van, ha nem csak Carrie állása, de az egész élete kell neki?

Várható megjelenés: 2019 elején

Miért várós?

- A barátnő korrekt lett, így az írónő új könyve is esélyt kap.

- Tetszik az alaphelyzete.

- A XXI. Század Kiadó jó szokott lenni thrillerben, talán annyira nem is femi, csak thriller.

Nyomozós, szektás, eltűnt személyes, gyászolós.

David sikeres riporter volt, de amikor a neje megbetegedett, feladta az állását, hogy az asszonnyal lehessen. Ő biztatta a férjét arra, hogy vállaljon el eltűnt személyek utáni nyomozást, amelyhez megvan a türelme és a kapcsolatai is. Derryn halála után ennyi maradt csak a férfinak. Ám az élete felpörög, amikor egy ismerőse különös kéréssel keresi meg. A fia évekkel ezelőtt eltűnt, majd holtan látta viszont egy autóbaleset után. Mégis, biztos benne, hogy Alexet látta az egyik nap. Mi történt a fiúval? Tudnia kell. David nem nagyon hisz a nőnek, de aztán nyomozni kezd, és valami rettenetes nyomára akad. Emberek tűnnek el, halnak meg, mégis élnek. Egy titkos szekta söpör el minden nyomot, és már az ő nyomában is ott vannak. David pedig nem áll le, míg nem talált meg mindent választ.

Nagy kérdőjel volt előzetesen számomra ez a regény. Az Urbis Kiadó nem sokat mond nekem, nem is vagyok benne biztos, hogy e köteten kívül mást ismerek-e tőlük. Tim Weaver regényt sem olvastam még. A fülszöveg meg alig több a semminél – annyi adatom volt csak, hogy ez egy thriller lesz. Belevágtam, félve, mit takarhat a Holtvadászat cím.

Jelentem, egy nagyon korrekt kis thrillert, aminek akár még a folytatása is megjelenhet, hiszen ez a David főszereplésével kezdődő sorozat felvezetése. Férfi a szerző, és talán ennek is hála, ez most nem femi-thriller. A főszereplők férfiak, és itt is van lelki élet, de messze nem úgy, mint egy femi-thrillerben, ahol gyakran fontosabb az érzelem, mint a cselekmény.

Itt viszont kőkeményen tettek vannak és pörögnek az események.

A krimi és thriller elemei szépen keverednek egymással. David riporter volt, és ahogy nyomoz, hordoz ebből nyomokat, de nagyon megfelelne egy magánnyomozónak is. Végül is, ha belegondolok, ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ. Mi történt? Hol? Mikor? Miért? Kikkel? David szemtanúkkal beszélget, nyomozati anyagokban kutat, elméleteket gyárt és ellenőriz le. Ez a krimis vonal.

De egyre jobban belekerül az ügybe személyesen is. Fenyegetettség érződik egyre jobban, ahogy minél többet tud, annál nagyobb veszélyben van. Ahogy az áldozatok szemszöge kinyílik, az ő helyzetük még jobban tele van rejtett feszültséggel és időnként horror elemekkel is. Azért nem Kevin Lyon szintjén borzongat, de azért az a keresztes jelenet kemény.

Mindeközben jó szereplőket mozgat a szerző, kevés vonással is, de jellegzetes hősöket tud teremteni. David Raker sebzett ember, aki még mindig gyászolja az elvesztett feleségét. De nagyon céltudatos, logikus. És nem olyan depresszív, hogy a balsorsa miatt skandináv krimi nyomozónak is állhasson. Alex is mély nyomokat hagy maga után, de a regény gonoszai is igazán eltalált figurák.

Nekem tetszett Weaver stílusa is. Mesélős, de nem anekdotázik túlzottan. Pörgeti az eseményeket, miközben annyira képszerű, hogy bele is éljem magam a történetbe. Nem irodalmi mélység, de azt egy thrillertől nem is várom.

Ami nem tetszett: a szedés. Hatalmas betűk, nagy sortáv. Közel 400 oldal, de egy kevésbé elhúzott tördeléssel simán lehet, hogy csak 250-300 körül lenne.

De a regény tetszett, ha folytatódik a sorozat, én olvasom majd tovább is.

Weaver: Holtvadászat - Mint thriller: 80% okosan építkezik, kicsit kiszámíthat, de jó a csavar és hangulatos is.

Szubjektíven: 85% tetszett – bírtam a karaktereit, meg, ahogy ismerős zsánereket használ.

Kémes, beépülős, szerelembe esős.

Bombák robbannak, és az izraeli titkosszolgálatnak megvan a terve, hogy állítsák meg a merényleteket. Titokban egy kis csapat szerveződik, akiket a titokzatos Kurtz fog össze. Ő hozza vissza aktív szolgálatba az egykori sztárügynökük, Gadit. A szervezetbe beépüléshez egy lányra van szükségük, és egy színésznőt választanak ki. Charlie helyes, de messze nem gyönyörű. Viszont, amikor játszik, uralja a terepet. Tartozni akar valahova, így beleegyezik a kémkedésbe. Gadi feladata lesz, hogy felkészítse a lányt. Ketten együtt megalkotnak egy valóságot, ami lehetett is volna, amiben Michael szerepét Gadi játssza. Charlie sikeresen elkezd beépülni, egyre közelebb jutnak a célhoz, miközben a játékból szerelem lesz.

A klasszikus kémregények egyik legelismertebb alkotója John la Carre. Rengeteg történetét filmesítik meg, dolgoznak újra fel. The little drummer girl, ez volt a legutóbbi újrázó. Hiszen a 70-es években íródott regény már létezett filmen, és most elkészült a mini sorozat változata is impozáns szereplőgárdával.

Ennek örömére a regény is megjelent, akinek kedve van, nézés mellett olvashatja is.

A regény pontosan olyan, ahogy Carre írni szokta őket. Aki szereti, ezt is szeretni fogja. i többiek meg értékelhetjük, hogy a kémes zsánerben megalkotta az etalont, és a mai napig érdekes tud lenni, de annyira élvezni nem fogjuk.

Őszinte leszek: én szabályosan szenvedtem, miközben olvastam. De a sorozat sem volt olyan szórakozás, amit élveztem volna. Nekem ez a zsáner ellenszenves, és nehezen emészthető. Pont így voltam a Kettős szerepben világával is.

A legnagyobb bajom, hogy nem szoktam szeretni e világ alakjait. Gadi, Charlie, egyik se nőtt a szívemhez. Gadi túlzottan homályban marad, a körötte levő titok a sorozatban jobban érdekelt, de a regényben nem tudtam vele mit kezdeni. Miért vezekel, miért olyan búval bélelt ez a karakter? Legalább pár választ szerettem volna kapni, mert így végig távol maradt tőlem.

Charlie meg nagyon felszínes nekem. Annyira lóg a semmibe, hogy azzal szintén nem tudok mit kezdeni. Színésznő, aki játszik. Nem rossz ember, de nem is nevezném jónak. Nem tetszik, ahogy él. A sorozatba nem tették bele, de pl. a regényben benne van, hogy amíg az akció kezdésére jár, párszor összefekszik a volt barátjával. Aki abszolút hidegen hagyja, csak nem tud jobbat. Mégis, ki csinál ilyesmit?

Az is nagyon furcsa, ahogy Gadi és Charlie egymásba szeretnek. Mindketten egy szerepet játszanak, tulajdonképpen a kapcsolatuk majdnem egésze alatt azt játsszák, hogy mások. Carre le is írja, ahogy Charlie fejében elkezdenek keveredni az alakok. Mennyire igaz ez az érzelem? De ebben a világban egyáltalán mi igazi?

Átverések vannak, hosszú játszmák, amelyek látszólag értelmetlenül túl vannak bonyolítva. Egyszerűen nem tud engem lekötni, még ha érzem is, hogy ennek egyszerűen ilyennek kell lennie. A titokkal, a hosszas játszmákkal – de egyszerűen nem bírom!

Carre stílusa pontos, realista, férfias. Talán ez is az oka annak, hogy ennyire nehezen olvasom. A femi-thriller női írók már belém verték az érzelmesebb stílust.

Tudom, hogy jó, a valóság – játszma felkészítés eredeti, de nem az én világom.

Carre: Kettős szerepben - Mint kémregény: 90% erőteljes történet, emlékezetes szereplőkkel, eredeti ötletekkel.

Szubjektíven: 30% nem akar e zsáner tetszeni nekem – nem szeretem a szereplőit, átveréseit.

Isten nem azt mondta, hogy nem lesznek bajaid, hogy nem fognak bántani, hogy nem fognak megkínozni; Ő azt mondta, hogy nem fognak legyőzni. (Weir: Aragóniai Katalin)

A szó elszáll a szélben – jelentette ki tanácsa előtt –, ám a szél képes tüzet szítani. Apám és nagybátyám acéllal és lángokkal harcoltak a szavak ellen, mi azonban szavakkal fogunk, és megakadályozzuk a tűzvészeket. (Martin: Tűz és vér)

• Csak hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a borzalmas dolgok mindig máshol és mással történnek. Sőt, lehetőleg tőlünk minél távolabb. Aztán hidegzuhanyként ér minket, amikor szembesülünk vele, hogy ennyire testközelben tud lenni bármi, amit előtte elképzelni is nehezen tudtunk.
• Az én időmben a népek még tudták, hogy ahol fény van, ott árnyéknak is lönnie köll. És ennek tudatában éltek. (Cure: A boszorka hagyatéka)

• Utólag nézve a dolgokat teljesen máshogy kezeltem volna.
• Utólag nézve – felelte az apja. – Mindig csak egy leheletnyivel túl késő minden. (Moriarty: A hipnotizőr szerelme)

A szerelem olyan bonyolult dolog nekünk, embereknek. Túlanalizáljuk, gyötrődünk, próbáljuk megérteni. Könnyebb megérteni, ha úgy gondolnak ránk, mindannyiunkra mint állatokra, vágyakkal és szükségletekkel. Mindannyian azok vagyunk. (Rouda: A legszebb nap)

Itt és most úgy érzi, mintha az egész világ halott lenne. Mintha ez a csónak volna az utolsó hely, ahol még létezik élet. A világ többi része a csónak orrából indul ki: egy üres golyóbis, virágzó és sivár minden evezőcsapással. (Malerman: Madarak a dobozban)

Szerelmes, kémkedős, kapcsolatos.

Patrick a férfi, akit két nő is nagyon megszeret. Az egyikük Ellen, aki hipnotizőrként dolgozik. A harmincas éveiben járó nő hisz az elme erejében, és ezzel igyekszik segíteni a dohányzásról leszokni akaró menyasszonynak, vagy a nőnek, aki nagyon küzd az anyaságért. Számára Patrick új élmény, a társkereső oldalon megismert özvegy, akit nagyon hamar megszeret a kisfiával együtt, és aki mellett el tudja képzelni magát. A másik Saskia, aki a megözvegyülése után lett Patrick támasza és a kis Jack nevelőanyja. Patrick hirtelen szakított vele, és Saskia képtelen feldolgozni a történteket. Négy éve a férfi nyomába jár, kémkedik utána. Ellen is a célpontjává válik, akihez álnéven be is jelentkezik terápiára. Ahogy a sorsuk egyre jobban összefonódik, mindenkinek szembe kell néznie a múltjával és hibáikkal.

Liane Moriarty neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt sem. Már az előtt elkezdtek megjelenni a regényei, hogy tavaly nyáron a Hatalmas kis hazugságokból forgatott mini sorozat nagy HBO nyári siker lett. De tény, hogy a sorozat sikere jót tett a könyves megjelenéseknek is. Nem csak a Hatalmas kis hazugságok, de más történetek is érkeztek sorban – természetesen a sorozatot használva reklámnak.

A hipnotizőr szerelme rafinált kis könyv. Ahogy Saskia Patrick és a családja nyomában jár, ahogy Ellen szinte betegesen kíváncsi lesz rá, és a férfi múltjára, az nagyon thrilleresen cseng. A regényben is megvan ennek a hangulata, ha úgy tetszik, íze. Nagyon sokáig ott lebeg a szereplők felett a bárd, és olvasóként arra vártam, mikor robban a feszültség. Mikor pattan el valami Ellen vagy Saskia lelkében annyira, hogy a maguk keretei között valamilyen vérfürdőt rendezzenek.

De Moriarty másképpen vezeti a cselekményt. Igen, megvan a thriller feeling. De nem thriller a regény! Ez egy női, lélektani, és szerelmes regény. A fő nézőpontja Ellen lelki világa, aki szerelmes lesz, aki kíváncsiskodik, aki hivatásából adódóan is mások traumáját keresi és segíteni akar, ha néha emészti is magát a határai miatt. Az a fontos, ezek a nők mit gondolnak, és hogyan éreznek.

Ahogy megy előre a cselekmény, a fenyegetettség, a feszültség egyre csökken. Mert pontosan lehet érezni, hogy ez nem thriller. Ez egy női történet, érzésekről és érzelmekről. Egyszerűen érezni, hogy nem lesz itt nagy jelenet, ahol egymásnak esnek a szereplők vagy bonyolult tönkretételi taktikák. Amikor eljön a szembenézés, ezek az érző lények beszélni fognak és érezni, nem harcolni.

Amivel nincs is semmi baj. Moriarty ír annyira érdekesen, hogy lekötött, ami a szereplőiben zajlik. A szembenézés az anyasággal, a szeretet és szerelem formáinak típusaival.

Lehet szeretni a szereplőit, pedig mindenki maximálisan valóságos. Tele vannak kétségekkel, hibákkal, és nem éreztem gonosznak senkit. Nincs jó és rossz paletta, csak hibák, amiket helyre lehet hozni, ha felkészültek rá és bele mernek vágni.

A stílusa lelkizős, de jó értelemben. Átélhetően ír érzelmekről, és cseppet sem nyálas. A kis thriller feszültségek is jót tesznek az összképnek.

Meglepett, de szerettem ezt a történetet. Illik a sémába, ahogy Moriarty regényeit hirdetik.

Moriarty: A hipnotizőr szerelme - Mint romantikus: 80% thriller elemekkel feljavítja, mélyen ábrázolja hőseit, érdekesen.

Szubjektíven: 70% főleg az eleje tetszett. Megfogta a karaktereit, és elénk nyitotta őket.