Fülszöveg:
Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó, nagy hatalmú fajok vadásztak, amíg meg nem született közöttük egy paktum. Az azóta eltelt évszázadok során a tündék mindig Luella falujából vittek el egy fiatal nőt, hogy ő legyen az emberkirálynéjuk. Akit kiválasztanak, arra a falu úgy tekint, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy megmenekült ettől kislánykorában, és lehetősége nyílt arra, hogy a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse az életét, és a város egyetlen javasasszonyává válhasson.
Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelenik a faluban a tündekirály, aki érte jött. Minden, amit Luella a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután elviszik egy vad mágiával teli vidékre, Luella kénytelen királynévá válni a hideg, de perzselően jóképű tündekirály oldalán. A legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedély okozza neki, amire nem is számított.
Szerintem:
Határozottan kellemes meglepetés volt. Ugyan felismerek benne kliséket és megszokott történetmenetet, de mellette ötlet is volt benne és úgy dolgozza fel a Hades – Persephone mítoszt, hogy az nem is túl direkt.
Az alap különben népmesét idéz: