Pszichopatás, fenyegetett, túlélős, szerelembe esős.

Sophia látszólag egyszerű életet él: senkit nem enged közel magához, kapcsolatai kimerülnek egy messze költözött barátnővel és néha egyéjszakás kalandokkal. De akkor besétál az üzletbe egy fiú, aki kéri, hogy rejtse el. Megsajnálja, és amikor egy jóképű, tetovált alak a fiút keresi, félrevezeti a férfit. Nico azonban visszatér, és a két ember érthetetlenül vonzódni kezd egymáshoz. Miközben Sophia múltja is visszatér kísérteni – pszichopata bátyját kiengedik a szanatóriumból, és Sophia retteg, mit tesz majd ellene a fivére – Nico egyre közelebb ér a lány szívéhez. Szenvedélyes viszonyuk szerelembe kezd fordulni, míg Sophia végre képes lesz szembenézni a gyerekkora rémeivel, és rádöbben, nem is az volt a szörnyeteg, akit évekig annak gondolt.

Pszichopata, fenyegetettség, múltbeli titkok – egy jó thriller receptjének tűnik. A regényt sajnos mégsem tudom jó thrillernek nevezni, nekem röviden nem tetszett.

Ennek a legfőbb oka az, amit a cím is előre elmond a cselekményről. De ezt ennél jobban nem akarom kifejteni, akkor az egész cselekmény végső poénját lövöm le. A lényeg az, hogy szerintem ez a végső csavar nincs jól megalapozva, és elég érthetetlenül is van tálalva. Még csak azt sem tudtam igazán eldönteni, hogy akkor mi is a regény vége.

Az meg már jelez valamit előre, ha azzal is gondba vagyok, hogy eldöntsem, ennek most happy end a vége, vagy éppen ellenkezőleg.

Műfaját tekintve is ugyanez a többszörös érzetem van. Alapvetően thriller, méghozzá a női alfajból. Hiszen egy nőről szól, akinek egy múltbeli trauma, családon belüli erőszak fenyegeti a mindennapjait a jelenben is. Csak éppen mellette nagyon erős benne a szerelmi szál is, aki azt szereti jobban, simán lehet úgy is olvasnia, mint Sophie és Nico szerelmi történetét.

Azért az sem egy egyszerű történet. Elég meseien van megragadva, ahogy ezek ketten szerelembe esnek. Sophia konkrétan abból jön rá, hogy Nico több mint egy egyszerű jó pasi, akivel összefekszik, hogy hagyja magát megcsókolni neki. Mit ne mondjak, ezek nem éppen olyan szálak, ami miatt letehetetlennek érzek egy könyvet.

A karakterek néhány vonással jellemzettek, és gyakran zavarosak is. Nico most akkor micsoda? Egy üzletember, vagy egy maffiózó? Az egyik fejezetben azt a Christian Greyt idézi, aki már nősülésre is adná a fejét, a másikban meg szinte várom, hogy a Keresztapa zenéje szól a jelenetei hátterében. De a pszichopata Doriano, ő az, aki leginkább zavaros a cselekményben. Most akkor pszichopata, vagy sem? Ahogy Ludányi összerakta a cselekményt, egyszerre az is, meg nem is. Ezért se voltam oda.

A regény vége meg mindezen csavar még egyet, még rosszabbá téve a véleményem.

A történetnek tanulsága sincsen. Rá is húzom a jelzőt, hogy ez csak egy szórakoztató ponyva, amibe van ugyan némi pszichés, valamivel több erotikus, és még több szerelmi szál, de semmi értelmet és mélységet nem sikerült beleírni. Ez pont olyan könyv, amit influenzásan fuldokolva könnyen követsz, miközben a papírzsepiket dobálod a kukába, és az agyadat belassultnak és majdnem használhatatlannak érzed.

Látható, nekem nem tetszett, a legjobb ötlet benne a borító törése, amit a kép nem ad vissza.

Ludányi: Meghasadt valóság - Mint thriller: 45% romantika dominál, eseménydús, de nem izgalmas. Elnagyolt karakterek.

Szubjektíven: 20% ki látta a Nő kétszert? Ez kábé olyan élmény, csak gyengébb a sztori.

Űrhajós, újrakezdős, civilizációs.

Szkur nem azért lett katona, mert az akart lenni. Az apját akarták az ő besorozásával sarokba szorítani. De a szolgálat végre letelt, a háború véget ért, a lány már készül haza. Az utolsó pillanatban esik fogságba, és a szadista Orvin egy a szíve felé tartó lövedékkel a testében hagyja a hajóján meghalni. A lány kivágja a golyót, majd elájul. Egy másik hajón ébred, a sebe már begyógyult. Döbbenten fedezi fel, hogy egy büntető hajón kötött ki, ami ugrást hajtott végre, és elvesztek az időben. Évszázadokkal előzték meg a koruk. Miközben a magukhoz térők próbálnak rájönni, mi történt velük és a világgal, belső harcokat is kénytelenek megvívni. Sokuk ellenség volt a háborúban: mint Szkur és Orvin is. Ám ha túl akarják élni, félre kell tenni az ellentéteket, és együttműködni az emberiség érdekében.

Alaistair Reynolds nem ezzel a kisregénnyel mutatkozott be a magyar olvasóközönség előtt, de talán jobban jártunk volna, ha ezt olvassuk el tőle először. Vagy, legalábbis nekem pozitívabb lenne az összkép, mert ez a történet sokkal jobban tetszett, mint az epikus, és jó vastag sorozata. Ez kisregény, tömörebb, lényegre törőbb, hatásosabb.

A cselekmény a kisregény hossz ellenére is meglepően összetett és több konfliktust is képes megjeleníteni. A kiindulási időben egy háború sújtotta, kíméletlen világot ismerünk meg. Innen viszik át az ellentéteket a jövőbe is. Durva, ahogy nem azon esnének ott egymásnak tömegesen, hogy egykor ölték egymást, kevés a forrás, hanem a vallás lenne képes egymás ellen fordítani őket. (A hit egyesít, a vallás elválaszt. Milyen igaz, ebben a regényben is meg lehet figyelni.) De természetesen a bosszú is a motívumok között lesz. Az egész csoport dinamikájában vannak megoldandó problémák és személyes szinten is.

A kettőt össze tudja egyeztetni a szerző, így az egyéni döntések is hozzájárulnak majd a helyes út megtalálásához. Szerettem is benne, ahogy van egy szereplő, akinek drukkolhatok, de rajta keresztül egy nagyobb egész konfliktusait és helyzetét láthatom át.

A sci-fi környezet – jövő, űrutazás, idegen lények az univerzumban – mellett, ami a kalandokat szolgáltatja, komoly témákon kell elgondolkozni a szereplőkkel együtt. Ahogy vesztik el az adatokat, tulajdonképpen az emberiség szellemi örökségét, a kultúrát vesztik el, és el kell dönteniük, mi az a töredék, amit megmentenek.

Újra kell definiálniuk magukat.

Nincs benne sok szereplő, de azok túlnőnek magukon. Komplexen, de lényegre törően jellemzettek, és az új helyzettel folyamatosan formálódnak. Szkur meglepően szimpatikus hősnő és narrátor volt, akinek egyedi stílusa a szöveget is feldobta.

A regény sorozatába száraznak éreztem Reynolds stílusát, de ebbe a kisregénybe az elbeszélés, maga a szöveg is tetszett. Nincs túlírva, befogadható.

Nagyon jó gondolatok vannak benne, miközben jó sci-fi történet is. Tetszett.

Reynolds: Lassú lövedékek – mint sci-fi: 90% egy szórakoztató történeten keresztül komoly dolgokat tud kifejteni, mint a kultúra vagy az identitás. Kevés, tömören jellemzett szereplőt mozgat, cserébe karaktert ad nekik. A kisregény terjedelem ellenére is komplex világot teremt, sci-fi és világvége elemekből összerakva. Szubjektíven: 80% lekötött, érdekesnek is találtam. Maga a sztori is okosan van kitalálva, de az igazán jó a mögötte tartalma, ahogy az emberek fejlődnek, és valami elindul. Reményteli, hogy van még az emberiségnek remény.

Az alaphelyzetet elolvashatjátok a Vérvonal bejegyzésben, így most csak az eredményeket foglalnám össze:

1: Alex azzal akarja megtörni Kimet, hogy a nevében leveleket írt az anyjának, és megbocsátásról, második esélyekről írt neki. Az asszony így kezdett jobban lenni, és készen állt a bírósági meghallgatásra, hogy kikerüljön a szanatóriumból. Kim természetesen nem képes megbocsátani az anyjának, akit legszívesebben a pokolra küldene. Miután egy fegyőrnőnek hála Alex cellájából sikerül megszerezni Mikey és Kim egyetlen gyerekkori fotóját (Mikey Kim ikeröccse volt), Kim elmegy az anyja meghallgatására. Jól teljesít, bűnbánó anyának tűnik, aki mélyen megbánta, amit a gyerekeivel tett. (A radiátorhoz láncolta őket, majd otthagyta meghalni őket. Kim túlélte, de Mikey a karjai között veszett étlen-szomjan. A kisfiát a kezdetektől terrorizálta, Kim igyekezett vigyázni az öccsére.) Kim rákérdez a fotókra, melyekkel a Sátánt akarta leleplezni a fiában. Le is hull az álarc, az anyja kifejti, hogy a fia maga volt a Sátán, akinek meg kellett halnia. Nem is engedik szabadon, mehet vissza a szanatóriumba.

2: Alex szabadulása érdekében két irányba kezdett el ármánykodni: addig zsarolta a többi elítélt, míg az egyik a gyereke védelmében hajlandó volt meggyilkolni a szintén börtönben ülő Ruth-t, aki az Alex elleni vád koronatanúja, aki Alex sugalmazására végzett a férfival, aki megerőszakolta. Egy korábbi cellatársát is beprogramozta, hogy Ruth ellen küldje. Kim időben rájött, mire játszik, így Ruth megsérül ugyan, de túléli mindkét támadást. Kim ellen pedig az anyját használta az 1-es pont szerint, valamint egy szabaduló lányt állított rá. Gemma utcagyereknek tűnt, aki segítségre szorul. Kim pátyolgatni is kezdte, Gemma közel jutott a célhoz. De Alex egy másik áldozata, Shane időben közbelépett. Ő sérült meg komolyan. Talán meglehetett volna menteni a fiatalembert, akiből szintén Alex csinált gyilkost (ő a nagybátyjával végzett, aki gyerekként évekig erőszakolta, majd Alex hatására rá hasonlító férfiakra kezdett vadászni), de ő kérte Kimet, hogy hagyja így elmenni. Így Kim nem fogta le a szúrt sebet, Shane a karjai között vérzett el és mosollyal az arcán halt meg, békében.

3: a két meggyilkolt nő kapcsán találtak egy korábbi ügyet is, abban ugyanilyen módszerrel egy kisfiút késeltek meg. Kim rádöbben, hogy a hasonlóság nem az áldozatokban, hanem a családjukban van. Mindenkinek van egy rokona, aki az igazságszolgáltatásban dolgozik. Kiderül, volt is egy közös ügyük. Egy 15 éves fiút ítéltek nagykorúként börtönre, amiért elrabolt és hetekig kínzott egy kiskamaszt, aki öngyilkos is lett az esetet követően. A fiú nem bírta a börtönt, ő is végzett magával. A listáról már csak a nyomozó hiányzott, aki lecsukta a fiút. Rohannak hozzá, Kim egyik főnöke, de arra már a gyilkos elvitte a férfi unokáját. Kim időben rátalál a kislányra, őt sikerül még megmenteni. Anna, a gyilkos büszkén vállalja is a tettét, mindenkinek fájdalmat akart okozni, akik részt vettek a fia elítélésben.

Ezek a végkifejlettek a szálakon, de a nyomozás maga nagyon jó a könyvben, érdemes elolvasni!

Kémkedős, terrorista elfogós, beépülős.

Szaladin nem pihen a legutóbbi akciója után, folytatja a Nyugat ellenes hadjáratát. Az ő műve a London szívében végrehajtott többszörös merénylet a színháznegyedben, majd a francia kémszervezet székházát robbantja fel, hogy aztán vasútállomásokon okozzanak káoszt a merénylői. Meg kell állítani, ez a Moszad vezető pozícióját elfoglaló Gabriel Allon elsődleges feladata. Egy nemzeteket összefogó szövetség alakul a cél érdekében: csatlakoznak a franciák, az MI6, velük Keller, aki hazatért angol kémnek a szicíliai éveket követően. Szaladin lenyomozásának kulcsa a pénzügyei lehetnek, a drogbevételei. Ehhez meg kell nyerniük a francia milliárdos, Martel segítségét, aki ezt a drogot árulja. Mihail épül be a francia Riviérán, és jut egyre közelebb a férfihoz, miközben Gabriel a háttérből mozgatja a szálakat.

Számolgattam kicsit – azt, hogy ez a 17. Allon regény, nem volt nehéz. Ha nincs is a borítón feltüntetve, rögtön az egyik első méltatásban ott van ez az adat. Azt már nehezebb volt összeszedni, hányadik, amelyet olvastam. Mikor az Ulpius kezdte kiadni, akkor kezdtem bele, vagyis az első részek, melyekben még náci bűnösökre vadásztak, nekem kimaradt. De így is észrevenni, hogyan változnak a tendenciák attól függően, éppen mi foglalkoztatja a világot.

Jelenleg az iszlám terrorizmus réme fenyeget, így Allon egy iszlám terrorista vezér ellen száll harcba. Már megkezdődött a harcuk az előző kötetben, most pedig megindul a Szaladin utáni vadászat, a szokásos módszerekkel.

És ez az, ami a regények, ennek is a legjellemzőbb cselekménydarabja. Megismerjük a helyzetet, az izraeliek kidolgoznak egy beépülési akciót, aztán a végére egy kis fizikai akcióval is megtűzdeli a helyzetet a szerző. Nagyon kevés Allon regény van, ami eltér ettől a sablontól. A Kémek Háza egy az egyben ilyen regény volt. Ami jó annak, aki erre kattan, akinek már ismétlődésnek hat, nem fogja annyira élvezni.

Ami új, és nekem be is jön, hogy már nem Gabriel áll a tűzvonalban. Sokkal jobban működik ő most, hogy az akciók esze és motorja lett, de nem a végrehajtó. Én különben is bírom a figurákat, akik most a tűzvonalba mennek. Hiszen a 17 kötetben Allon rengeteg kapcsolatot épített, és már ki-be mozognak a szereplők a részek között. Nagy kedvencem az egykori SAS, akiből szicíliai bérgyilkos lett, most pedig angol kém. Keller ott van a frontvonalon. Mellette Mihail, aki a Moszadnál váltja a terepen Gabrielt. Nála hidegebb, keményebb figura, amit jól kiegészít Gabriel intellektusa és érzékenysége a háttérből. Bejáratott figurák, Silva kis emlékeztetőkkel azonnal mozgásba hozza őket, és a több nézőpontos, több főszereplős regény szórakoztatóbb, mint amikor Gabriel volt a teljes fókuszban.

A cselekmény a szokott elemekből épül fel, de a zsáner működik és Silva már profin variálja az ismerős mozzanatokat. Ahogy becserkészik a prédát, ráveszik az együttműködésre, majd indulhat a nagy akció, amit soha nem úsznak meg békésen. Most sem. Jól felépíti a korrupt milliárdosok világát, a megszállott iszlámistákat, és a kémszervezetek működését.

A kémes vonal mellett ellenpontoz Gabriel családi élete, ami végre sínen van. A gyerekei iránti szeretete erős motiváció, és megható jeleneteket is generál belőlük a szerző.

Nekem bejön az irány, folytatom majd a 18-sal. Vagy keressem meg a kimaradt köteteket? J

Mint kémregény: 80% egyrészt aktuális, másrészt kalandos, harmadrészt Silva zsánerkövető.

Szubjektíven: 80% sokkal jobb, mióta Allon vezet akciózás helyett. Bírom a terepi utódait.

És még a héten elérhetővé vált:

- Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Nálunk a 21. század Kiadó adta ki. Rengeteg díjat besöpört, többek között 2017-ben az amerikai nemzeti könyvdíjat.

A főszereplő egy 13 éves fiú, kevert örökséggel. Apai oldalról fekete, anyairól fehér. Mikor anyjával meglátogatják az apját a börtönbe, egy másik fiú szelleme beszélni kezd a gyerekhez. Életről, múltról, örökségről, történelemről.

Nem véletlenül a KULT könyvek sorozatba került, szépirodalmi igényű kiadvány lesz.

Szerelmes, beépülős, csajos, kémkedős, embermentős.

Lili Green élete nem tudott visszazökkenni a mindennapokba, bármennyire is próbálkozott vele. Életre szólóan beleszeretett a Görög becenevű drogkirályba, és ugyan kiderült, hogy Nikosz igazából beépített ügynök és nem bűnöző, mégsem lehetnek együtt boldogok: a férfinak újabb bevetésre kell mennie, és a lány a titoktartási kötelezettség miatt senkinek nem mesélhet róla. Így miután Nikosz elment, és az FBI ügynök barátai bajba kerültek, Lili hajlandó megint besegíteni a fiúknak. Egy klubba kell beépülnie, mint pincérnő, majd a főnök asszisztensévé kell válnia. John igyekszik neki segíteni, miközben Zacet keresik. Arra egyikük sem számít, hogy Nikosz is pont ezen az ügyön dolgozik, és a magánélet megint megkavarja az amúgy sem veszélymentes kémjátszmát.

A durva az volt, mennyire könnyen visszajött az első rész cselekménye, miközben olvastam ezt a kötetet. Annak Szemtanú volt a címe, és arról szólt, hogyan keveredett Lili az FBI ügynökei közé és lett szerelmes. A történet szinte azonnal az előző vége után veszi fel a fonalat, és gyorsan az események közepébe is vág.

Elég önálló ennek a cselekménye, minimálisan kapcsolódik az előzményekhez. A kis utalások segítségével az is követheti a cselekményt, aki nem olvasta az egyet. De azért jobb annak az ismeretében nekivágni, több kapcsolódási pont lesz általa, és az utolsó előtti csavar is az első kötet ismeretében lesz csak izgalmas.

A regény különben tipikusan csajos strandkönyv. Tesz bele krimit és kis csajos akciójeleneteket az írónő, így azért nem egy nyálregénye, de sokban hasonlít rá. Egyrészt, kiemelt szerepet kap a történetben, hogy mi van Lili és Nikosz között. Hogyan működhetne a kapcsolatuk? És ott vannak mellettük még potenciális lehetőségek is – John is szívesen bonyolódna Lilivel viszonyba, ahogy Nikosz is vonzza a női rajongókat. Egymásért megőrülve, mások által kívánva lenni, flörtölgetni – igazából ezek alkotják a történet gerincét.

Lehet, hogy jobban a kémkedésre is lehetett volna koncentrálni, de nekem nehezemre esett. Hogyan is vehettem volna komolyan, amikor Lili úgy jut feljebb a ranglétrán, hogy a sértett vendégnek (aki a beépült John, megjegyzem) spontán előad egy vérforraló táncot? Vagy, Lili nagy konfliktusa a szerelmével azon lesz, hogy a férfi információért hajlandó másokkal is lefeküdni. Most komolyan, hogy hasonlíthatnám ezt egy Gabriel Allon regényhez, vagy akármelyik másik, komoly kémes sztorihoz?

Könnyed, humoros, szerelmes. Ez a könyv ilyen, és a kémkedős, beépülős, akciós részek a ráadás, és olvastatták velem is végig a szerelmi szál ellenére.

A szereplők karakteresek, és akit kicsit humorosra vett a szerző, bírtam is. John, akármilyen macsó nőcsábász is, rákerült a kedvencek listájára. Nikosz túl tökéletes, főleg azzal a nagy romantikus gesztussal a regény végén. Az már egyenesen nyálregényes, anyám kedvelt nyálregényeibe is tökéletesen megállnák a helyüket. Lilit nem utáltam, ez is valami.

A humorát szerettem a kötetnek, az írónő stílusa bejön. Még akkor is, ha a története számomra csajosabb és szerelmesebb, mint nekem jól esett volna.

Lesz még folytatása, majd elmesélem, az milyen lett.

Cooper: Ügynök tűsarkúban – Mint strandkönyv: 70% krimis, akciós vonala is van, de a csajos részek a vezetők. Humoros.

Szubjektíven: 55% jópofa karakterei vannak, de nekem furcsa ennyire csajosan kémkedni.

Hány borítót ismertek meg a montázson?

Megoldás, szokás szerint a Tovább mögött!

Bosszúállós, pszichés, sorozatgyilkosos, nyomozós.

Női holttestet találnak, egyetlen késszúrással végeztek a nővel. Az esetet Kim Stone és egysége kapja, akik éppen most végeztek egy nemi erőszak elkövető elfogásával. Nincs nyom, minden egy hidegvérű gyilkos működésére utal. A gyilkos újra lecsap: ezúttal egy drogos, fiatal lánnyal végzett egyetlen szúrással. Az áldozatok között nincs összefüggés, a nyomok nem vezetnek sehova. De Kim feje nem csak az ügy miatt főhet: a zseniális pszichopata, dr. Alex Thorne a börtönből is képes megnehezíteni az életét. Miközben a doktornő a szabadulásáért játszmázik, Stone személyiségét is meg akarja törni. Ezért ott támad, ahol legjobban fáj: Kim anyjával lép kapcsolatba. A nyomozónőnek saját legrosszabb rémálmaival kell szembenéznie, miközben az áldozatokat sem hagyhatja cserben.

A Kim Stone sorozat is egyike a General Press azon krimis sorozatainak, amelynek minden új kötetének nagyon tudok örülni. Alapvetően krimi, az izgalmas fajta, de egy-egy részben a thriller elemek is nagyobb szerepet kapnak. Ez a rész is ilyen.

Az eddigi kedvencem a második rész volt, melyben színre lépett az embereket manipuláló, zseniális és egyben kegyetlen Alexandra Thorne doktornő. Kim abban a részben sikeresen börtönbe juttatta a doktornőt, de erre a részre Marsons visszahozta a karaktert, nagy örömömre. Megint játszmázik, megint manipulálja a teljes környezetét, és brutális húzásai vannak. Elvileg a mellékszál az övé, de szép lassan egyenértékű lesz a sorozatgyilkosos üggyel. Folyamatosan pszichológiai trükköket vet be, és a narrációban megkapjuk ezek magyarázatait is. Szórakoztató, de kifejezetten érdekes is. Az ilyesmikből, most is, tudtam pár trükköt megjegyezni magamnak. Ez a rész hozza a thriller vonalat, hiszen Alex mesterkedései lesznek, melyek megteremtik a Kim életét felőrölni próbáló feszültséget.

A sorozatgyilkos szál sok szempontból tipikus krimi szál, de Marsons jól írja ezt a krimit. Tetszett, ahogy az egész csapat nyomoz, és hozzátesz valamit a megoldáshoz, nem Kim a megoldóember mindenki helyett. Meg is jegyeztem a körötte levő nyomozókat: a fiatal Dawson, aki nagyobb felelősségre vágyik és jó a terepen. Az adatbázisokban remekül kutató Stacey. Bryant, aki sima modorával ellensúlyozza Kim hevesebb temperamentumát. Kim a csapat vezetője is, és kapunk egy jól működő csoportdinamikát, melyekben lehetnek viharzások, de Kim kezeli őket és tényleg egy jó nyomozó brigád áll össze a kezei alatt.

A fentiekből talán látszik is, hogy a sokféle képességű embernek hála mindenféle szempontból láthatunk egy nyomozást. A nyomelemzéstől kezdve a tanúkihallgatáson át az adatgyűjtésig és elemzésig, lesz itt minden.

Mozgalmas, izgalmas a történet, amiben a csavarok is ügyesen vannak elhelyezve. Marsons ráadásul okosan is ír, elejti a nyomokat, de ügyesen el is vonja róluk a figyelmet. Így meg tud lepni a végkifejlettel, miközben logikusnak is érzem, hiszen a helyére kerülnek az addig kevésbé fontosnak tartott információk.

Ebben a részben kifejezetten szerettem a több pszichológiát, és Thorne játszmáit. Bejön a stílusa, a cselekménye is, sok szereplőt bírok benne. A sorozatnak még van kiadatlan része, úgyhogy várható még Stone eset, majd akkor mesélek még róla!

Marsons: Vérvonal – Mint thriller: 95% cselekménygazdag, izgalmas, összetett szereplőkkel és jó pszichés résszel.

Szubjektíven: 100% dr. Thorne a kedvenc negatív szereplőm, nagyon bírtam a játszmázást!

Cím: Hat varjú

Szerző: Leigh Bardugo

Műfaj: ifjúsági, fantasy, kaland

Tartalom: Katterdam városában minden eladó, ha tudod, kihez kell fordulni. Kaz egyike azoknak, akik megszerzik, amit csak kell. Most olyan vagyont ajánlanak fel neki, amit korábban elképzelni sem tudott. De egyedül egy ilyen veszélyes küldetésre nem indulhat, társak kellenek. És összeáll a 6 fős csapat: a bosszúra éhes elítélt, egy mesterlövész szerencsejáték-függőséggel, egy titokzatos múltú szökevény, egy kém, egy varázserejű szívtipró a nyomornegyedből és a tolvaj, aki mindenhonnan meglóg. Sikeresek lehetnek, ha nem ölik meg egymást még a veszélyek előtt.

Megjelenés: valószínűleg 2018 karácsonyi szezonban.

Miért várós:

• a Grisha regényeket szeretem, és ez is abban az univerzumba játszódik.
• a heist movie az egyik kedvenc zsánerem.
• bírom az írónő stílusát.
• felfogom vigaszdíjnak, ha már nem a Grisha trilógia zárlata érkezik. Különben ez is sorozat, csak duológia. Lehet reménykedni, hogy kijön a kettes rész is…

Becsületi kérdéses, harcos, keleti.

Rozsomák, vagyis Logan keresi a helyét. A mutáns képessége miatt halálos, képtelen öregedni is, a sebei gyógyulnak – de már öregnek érzi magát. Egy ideig az X-Men tagja is volt, de aztán magánúton tesz rendet azok között, akik rászolgálnak a büntetésre, például a felelőtlen vadászon, aki bevadított egy medvét, ami aztán több embert megölt. Mire a küldetéssel végez, azzal kell szembesülnie, hogy japán szerelme az apja adóssága fejében férjhez ment. A klánvezér apa Logant is kiosztja, a férfinak nincs maradása. A harcos Jukio mellett igyekszik felejteni, de a szíve visszahúzza Mariko mellé. Amikor rájön, Jasida milyen összeesküvést szőtt ellene, visszamegy igazságot tenni és felveszi a harcot a Kézzel is.

Ma már két kiadásban is beszerezhető ez a kötet, ha valaki Logan eme kalandjára kíváncsi. Még korábban megjelent szólókötetként, puha borítóban, kisebb méretben. Aztán része lett a Marvel képregényes sorozatnak, amely A4-es méretet és keménytáblát jelent. Az olcsóbb kiadást olvastam, nekem ebből is megvolt az élményem. (Hozzáteszem, a képregény gyűjtés eddig és ezután sem tartozott a hobbiim közé, sorozatok össze-vissza megjelentetett részei helyett minisorozatokat vagy ciklusokat egybe preferálok.)

Ami még könnyítheti a befogadást, hogy sok minden ismerős lehet a Hugh Jackman főszereplésével készült 2. filmből is – legalábbis úgy rémlik, a japános történet a 2. volt a sorban. Vagy ezzel kezdtek? Bocs, lusta vagyok megnézni, hogy a kezdetek vagy ez volt előbb. Minden esetre nem voltam oda a filmért. Ebből következik, hogy a képregény cselekménye se tetszett igazán.

Pedig minden elem benne van, amitől akciós kaland történetként működhet. Van egy ironikus, de még fejlődésre képes hőse. A karakterek, főleg Logan, többek egyszerű fekete-fehér figuráknál. Most Logan mellett a nők kapnak kiemelt szerepet, egyszerre harcostársként és szerelmi aspiránsként. Tele van akció jelenetekkel is, melyekbe Logan hol karddal, hol a karmaival veti bele magát.

És mégis, tőlem távol állt ez az egész. A történet által végigvitt becsület kérdése nekem túl ázsiai volt, aminek jelentős vetületeit nem értem. Annyira más a becsület fogalmuk, amit egy képregény nem tud mélységében megragadni. De nem is ezeken volt a hangsúly, Logan végigküzdi a cselekményt.

Mivel képregény, fontosak a külső jellemzők is. Ami pozitív csalódás volt, hogy színes kötettel állunk szembe. A legtöbb képregény, amibe belefutottam fekete-fehér, pedig sokkal jobb színesben. Mint ez a kötet is. Az már más lapra tartozik, hogy mennyire nem tetszett nekem a képregény grafikája. Tudom, hagyományosan ilyennek kell lennie, de gyűlöltem Rozsomák harci jelmezét! Mert a munkaruházathoz túl… csicsás, harsány – még talán funkciót mellőző is. De nem voltam elégedettebb a szereplők arcával sem, nem dolgoztak szép arcokkal ebben a részben. Még Mariko is csak átlagos, ha kedves vagyok.

Amik végig a történetben tartottak, Logan néha megcsillanó humora. Ami lehet, hogy inkább valami keserű narráció, de nekem bejött. Az összehasonlítás a filmmel.

De nem ez lesz a kedvenc képregényem, és kedvet se kaptam több Marvel sztorihoz.

Claremont & Miller: Adósság és becsület - Mint képregény: 75% színes, jó minőségű lapon, kalandos történet, sok akció elemmel.

Szubjektíven: 40% nem az én világom. Filmen, vagy regényben el lettem volna, ezt keveslem.