Szerelmes, trónért harcolós, politikai, családos.

Edyth egy gróf leányaként született a középkori Angliában. Mikor a gróf sérelmezi, hogy helyette egy érdemtelen ifjú kapja a kinevezést, felbosszantja a királyt, és a család száműzetésben találja magát. A walesi királyi udvar fogadja be őket, ahol a karizmatikus harcos, Griffin az úr. Bár a férfi jóval idősebb a lánynál, Edyth és Griffin nagyon vonzódnak egymáshoz, amiből házasság is lesz. Griffin politikája idővel háborúhoz vezet, és az a Harold végez a seregeikkel, akinek a párja Edyth legjobb barátnője. A férfi ki is menti innen az asszonyt a gyermekeivel, hazatérhetnek Angliába. Ahol egy kérdés foglalkoztat mindenkit: Edward halála után kire száll a trón? A helyi urak Harold fejére tennék a koronát, oldalán Edyth királynéval. A nő is el tudja képzelni így, de ezzel nem árulja el barátnőjét?

Joanna Courtney története úgy igazán érdekes, ha együtt látjuk a teljes kompozíciót. Hiszen a témája 1066, amikor három király vetélkedett Anglia trónjáért. (Jó, az egyik akkor még nem volt király, csak herceg.) Courtney mindhármuk történetét megírta egy trilógiában, de nem a férfiak szemszögéből. A feleségeik történetén át meséli el a politikai helyzetet, és mutatja be a szereplőket.

Ugyan még csak az első részt végeztem ki, ez a walesi királyné története, de már előre várom, hogyan érnek majd össze a szálak. Mert az a szereplő, aki itt mellékalak, pl. a másik királyi udvar tagja, a másik történetbe előre léphet. Bízom benne, hogy kifejezetten izgalmas lesz, ahogy megmutatja majd, hogy ugyanazt a helyzetet hogyan értékelte az angliai, a normann és a norvég királyi pár, akiknek a sorsa 1066-ban dőlt el.

Tetszett az is, ahogy női oldalról ábrázolja az eseményeket. A hatalmi játszmákban, a tervezgetésekben ott lehetett a királyné is, ő éppen csak a háborúba nem megy. Így csatajelenetek nincsenek, de a történelmi kor és helyzet tökéletesen bemutatható.

Így lehet romantikus regény is, mert a férfi szereplőkkel ellentétben ezek a nők, a walesi királyné mindenképpen sokat foglalkoznak érzelmekkel, szerelemmel. Edyth első házassága abszolút szerelmi – de szerencsére Courtney nem nyálasan írja meg, itt is inkább a kor jellege dominál, a társadalmi szokások, mint a nagy érzelmek.

A regény második felében egy olyan szerelmi háromszöget mutat be, amely szintén a kor sajátja. Már a kereszténység a vezető vallási ág, nősülnek a nemesek a római úton, ahogy a regényben nevezik. De még élnek a pogány szokások is, akik fogadalmat tettek egymásnak, és ennyi. Ez szült olyan helyzeteket, hogy egy férfinak egyszerre volt pogány szokás szerinti és római módi felesége is. Ilyen helyzetbe kerül Edyth is – akinek ráadásul a pogány szokás szerinti feleség a legjobb barátnője. Érzelmileg alaposan kifejti a szerző, miért és hogyan nehéz ez az érintett asszonyoknak.

Vagyis, ez romantikus regény is, karakterközpontúan, alaposan bemutatva a szereplők érzéseit is, de egyben történelmi is. Szokásokban, hangulatában, még politikában is ott van benne a korszak, sokkal fontosabb a történelem benne, mint azokban a románcokban, ahol a kor csak egy háttér, ami előtt a pár egymásba szeret.

A koncepció nagyon tetszik, Edyth története is érdekes volt, folytatása következik!

A walesi királyné - Mint történelmi romantikus: 70% az alapötlet erős, elég hiteles a korrajz, a szerelem nem a fő.

Szubjektíven: 80% bár volt érzelem is, jól megfogta a történelmi kort. Bejön a koncepció is.

Más világos, kamaszos, gyászolós, feladatos.

Mackenzie egy különleges képesség birtokosa, melyet az apjától örökölt. Képes olvasni a tárgyakban, emberekben is. Ez képessé teszi, hogy Őrző legyen. Mert a halál után egy testmás az Archívumba kerül, melyből a Könyvtárosok az élet képeit képesek kiolvasni. De időnként egy-egy Történet (test) öntudatra ébred, és megpróbál visszajutni az emberek világába. Ilyenkor jönnek az Őrzők, akik visszavezetik őket a helyükre. Mac is ilyen Őrzővé válik, de kisöccse halála óta állandó kétség és fájdalom gyötri. Két fiú tűnik fel, akik a maguk módján talán segíthetnek: Wes, egy másik Őrző és Owen, aki felébredt Történetként bolyong a Sikátorban, ami az Archívum és az élők világa közötti átmenet helye. De Owen nem zavarodott, emberi, és Mac miatta reménykedik, hogy visszakaphatná az öccsét.

Tudtok olyan szerzőt mondani, akinek egyidejűleg több kiadó is ad könyvét? Nehezítsük azzal, hogy nem magyar szerzőbe kell gondolkodni! Agatha Christie, George R. R. Martin neve ugrik be, aztán elakadok. Olyan lenne bőven, hogy egyik kiadótól átkerült másikhoz, de hogy egyik könyve itt, másik amott jelenik meg… az ritka.

Most itt egy ilyen fehér holló: Victoria Schwab jelen van a Fumax, a Ventus Libro és a Főnix kínálatában is. És még csak azt sem tudom mondani, hogy nagyon más stílusba tartoznának a kötetei. A fantasy a domináns műfaja, amit más zsánerrel kever.

Az archívum is fantasy, de mellette ifjúsági regény is.

Tetszett benne, hogy egyszerre tudja a tipikus zsáner jegyeket felmutatni, miközben nagyon eredeti ötletei is vannak. Nem egy szokványos fantasy elemekkel operáló lánymese.

A cselekmény nem igazán pörgős, itt még jobban dominál a világépítés. Pont azért, mert olyan eredeti világot talált ki, meg kell ismertetnie vele. A fogalmakkal, az egyedi kifejezésekkel. A Történetek, az Archívum, az Őrzők, a Könyvtárosok, és még sorolhatnám. Látszólag mindnek ismerjük a jelentését, de Schwab ad nekik egy új értelmet is, és sajátos szlenget alakít ki. Hamar bele lehet rázódni, és nagyon jó hangulatot teremt.

Mire a világot megismertette, elkezdi az eseményeket is pörgetni. Az egyszerűnek tűnő Történet vadászatokat egyre nehezebbek váltják fel, lesz egy titkos összeesküvés is, vagyis unatkozni se fog rajta senki.

Az ifjúsági vonalat három ponton lehet nagyon tetten érni, mindhárom Mac jelleme miatt. Az egyik, a gyásza az öccse miatt. Ahogy megéli, ahogy meggondolatlanul a megoldást keresi, kifejezetten a hősnő korához illő. A második, a szerelmi szál. Nem nyálas, van benne csavar, és egy olyan háromszög, amiben az is nagy kérdés, ki kit ver át. Kifejezetten tudtam értékelni, hogy nem Mac és Wes hatalmas szerelmének krónikáját kaptam, ez sokkal árnyaltabb. Végül, Mac útkeresése. Hiszen azzal is küzd, hogy milyen élete van, milyet szeretne, hol van ő a történetben. Ezek tipikusan olyan kérdések, mely a korosztály sajátja, csak itt kis természetfeletti tematikával lett feldobva.

Hogy azt se hallgassam el mi zavart, nem kerek még a történet. Sok-sok kérdés nyitva maradt, és ettől folytonos hiányérzetem volt. Mintha logikailag rések lennének benne.

De létezik folytatása, talán azzal együtt jobb lesz az összkép!

Az archívum - Mint ifjúsági fantasy: 75% érzelmileg beleélhető, érdekes világ, nem szokványos szerelem.

Szubjektíven: 65% érdekes volt, ötletes, de nekem nagyon sok kérdésem maradt. Kezdő kötet.

Tudományos kérdéses, ufós, fejlődős, jövőbeli.

A férfi a családjával síelni ment. Korábban remek síelő volt, de mióta családja van, veszélyes pályákon nem kockáztat. Egy itt megismert férfi ad neki egy szemüveget, mely feldobja a könnyű pályát is, de az események nem várt fordulatot vesznek. (Síkaland) Nem értették, az irodalomba szerelmes fiatalember miért szaporodásbiológusnak tanult. Nem tudhatták, hogy éppen az irodalom utáni szenvedélye hozta erre a pályára. Titkon újrateremtette József Attilát, négyszer is. (A lélek mérnöke) Katonának képezték ki, idegen lényekkel harcolt. Mindig tudta, egyszer halni is így fog. Most pedig eljött a nagy csata ideje. (Utazó helyőrség)

Kínlódni szoktam azzal, hogy egy antológia néha annyira vegyes felvágott, hogy míg egyes történeteket imádok benne, mások nagyon nem találják el az ízlésem. Ritka, ha olyan kötet akad a kezembe, amibe nem tudok rábökni egy történetre se, hogy az nagyon nem kellett volna. De vannak azért ilyenek is.

A Rés a valóság szürke szövetén is nagyon közel esik ehhez a kategóriához, pedig nem egy könnyen emészthető zsánerbe mozog. Sci-fi, ráadásul azzal a koncepcióval, hogy a mai tudomány egy-egy elméletét, kérdését dolgozza fel minden történet. Vagyis, volt számomra kockázati tényező: nagyon elvont, nagyon tudományos, esetleg érthetetlen a számomra.

Ehhez képest azt vettem észre, hogy remekül szórakoztam. Volt egy olyan feldolgozása a Schrödinger macskájának, hogy aki eddig nem értette a tételt, most megértheti. Volt szó klónozásról, idegen civilizációkról, mesterséges intelligenciáról, Istenről, az elmekutatásról, és minden egyes novellából ide húzhatnám a maga témáját. Tetszett, hogy tényleg olyan problémák, ötletek vannak benne, melyek nem is elképzelhetetlenek.

Ehhez hozzájön az is, hogy a történetek nagyja, miközben kipipálja a fent leírt tudományos kérdést, kalandos és mozgalmas cselekménnyel is rendelkezik. Nem jellemző a kötetre a filozófiai, elmélkedős novella, amely nem is hiányzott nekem. Így élvezhettem kalandokat, érdekes felvetéseket, anélkül, hogy egy-egy témába tudományos mélységekig merülnöm kellett volna. Játékosan tanított, elgondolkoztatott, nem várt el tőlem komoly fizikai előismereteket, amelyek szintén könnyítették a befogadást.

Díjaztam azt is, ahogy a többség ki van hegyezve egy csavarra. Bűn lenne ezeket lelőnöm, így csak annyit mondok, gyakran nem is arról olvasunk, amit gondolunk. A végén csavar egyet úgy több szerző, hogy minden korábbi elméletünket kicsavarja. És ez jó móka.

Érdekelne, kinek melyik történet mond majd a legtöbbet. Bennem az maradt meg nagyon, amelyben az irodalomrajongó újrateremti József Attilát, és kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy a művészi zseninek kell a szenvedés is. Úgy értelmezi Petőfit, József Attilát, ahogy nekem még nem jutott eszembe – főleg Petőfit. De van benne valami.

Gyakran maga a szöveg is tetszett. Ahhoz képest, hogy minden történet más szerző tollából született, van egy egységes hangulata és miliője a kötetnek. A szerkesztő a munkájáért megérdemel egy vállon verést minimum, mert könnyen váltottam a történetek között, nem vesztem sem el a kötetben, nem untam bele sem.

Határozottan tetszett nekem ez az antológia, biztos lesz, amit majd újraolvasok belőle.

Mint sci-fi: 90% változatos, kalandos, és elgondolkodtató. A koncepció megoldásai ötletesek.

Szubjektíven: 95% nagyon bejött, ahogy továbbgondolták a tudományt. A csattanók ütnek.

• Magnus, áruld el. Mi a baj?
• Fontos nap a mai, Lucia. Elég ironikusnak találom, hogy mind közül végül épp ma tértél vissza hozzánk. Hozzám.
• Miért, mi van ma?
• Az esküvőm napja.

Lucia tátott szájjal meredt a bátyjára, és küszködve próbált felülni az őt körülvevő számos vánkos és párna között.

• Micsoda? Kit veszel el?

A fiú állkapcsa megfeszült.

• Cleiona Bellos hercegnőt.

Lucia nem akart hinni a fülének.

• Ezt előre elrendezték.

Magnus sokatmondó pillantást vetett rá.

• Ó, dehogyis, egyáltalán nem. Miután segítettem elfoglalni az atyja királyságát, és tönkretenni az egész életét, mit tehettem mást, őrülten beleszerettem. Hát persze, még szép, hogy elrendezett! (Rhodes: Lázadók tavasza)

A pánik még soha senkit nem segített a túlélésben. Uralni kell a helyzetet. (Grylls: A sárkány küldetés)

• Tudod, a hadsereggel beutazhatod a világot, érdekes emberekkel találkozhatsz…
• És megölheted őket. Ja, tudom. (Parks: Az idegen a házamban)

• Nem élünk már a sötét középkorban…

Mondjuk, éppenséggel abban éltek, de aki benne él, az sosem látja a sötétséget. (Cowell: Hajdan varázslói)

Ez a baj a történelemmel. Ami nincs ott, azt nem láthatod. Érzékeled a hiányát, de már sosem tudhatod, mi volt az. (Alderman: A hatalom)

Tudom, hogy szereted a történelmet, Abigail! Vésd az eszedbe, azok, akik nem tanulnak belőle, arra ítéltetnek, hogy megismételjék. Vagy inkább… Akik tanulnak belőle, képesek megismételni? (James: Aranykalitka)

Elképesztő tehetséget fejlesztett ki magában arra, hogy az aktuális hatalom elképzeléseit a sajátjának érezze. Még ha az aktuális hatalom éppen egy kiégett ügyésznő és egy relatíve nagy befolyással bíró vidéki vállalkozó alkalmi detektívkettőse is. A Simlis és a Szende, Kate Beckett és Richard Castle, Lucifer Morningstar és Chloe Decker magyar módra. Na, ezért hagytam itt ezt a szánalmas országot. Meg a háromezer-ötszáz euró nettó miatt. (Mészöly: Rókabérc, haláltúra)

• (…) egy szakember a saját kezével végzi a műveletet.
• Úristen, és a páciens milyen állapotában?
• Nyugalmi…
• Nem lehet valami szép hivatás: pénisznyújtogató. (Wild: Jó szeretők)

Technikás, titkos, hazugságos, kutatós.

Riccardo kutató, aki az emberi viselkedéssel foglalkozik. A legutóbbi állása pont a legjobbkor talált rá: az apja meghalt, a barátnőjéről kiderült, hogy rendszeresen csalta. Az új kutatás segített túlélni. Plusz, itt ismerte meg Annát, aki a csapat egyetlen női kutatója lett. Eleinte nem tetszett neki a lány nőként, de a közös munka alatt közel kerültek egymáshoz, és pár hete titkos kapcsolatba élnek egymással. Egy este Riccardo kap egy ingyenes, új programot a telefonjára. Telepíti, de egyszerre nem észleli a változást. Majd rájön, a program egyfajta hazugságvizsgáló. Ahogy írnak neki, kijelzi, igazat vagy hazugságot üzentek neki. Eleinte nem akar hinni a szemének, de ahogy teszteli a programot, ráébred, igaza van a gépnek. Még fejlődik is: az igazságot is kiírja a kapott hazugság helyett. Riccardo ennek fényében vizsgálja a kapcsolatait, bár a program további fejlődése már fenyegető.

Bár nem a kedvenc zsánerem, tény, hogy a sci-fi az egyik legszínesebb. Előremehet évezredeket az időben, vagy csak a közeli jövőbe kalandozik. Szerepelhetnek benne robotok, génmanipuláció, űrlények, ember teremtette vagy másvilági szörnyek. Végtelen a paletta: lehet tudományos, kalandos, szerelmes, filozófiai és még sorolhatnám.

Ami engem a legjobban le tud kötni, egy-egy kivételtől eltekintve, az olyan történet, ami a nem túl távoli jövőben játszódik, és a technikai fejlődés veszélyeire hívja fel a figyelmet. Pontosan az, amit a tévében a Black mirror sorozat bemutat. Ezt most azért emlegetem fel, mert az Anna éppen hazudik is beleilleszkedik a sorba.

Képzeljük el a programot, ami felfedné a hazugságokat, amiket el akarnak hitetni velünk! Kicsit, nagyot, mindent! Hova vezetne egy ilyen program? A regény ezzel foglalkozik, és nekem akaratlanul is eszembe jutott az Agymenők azon része, amelyben Sheldon kapott egy eszközt, mely értelmezte neki az emberek arckifejezéseit és gesztusait. Eleinte ott is jónak tűnt, ahogy a regényben is, de aztán mindkettőben eljutottak oda, hogy vannak hazugságok, melyeket békében kell hagyni.

Nekem ez volt a regény legfontosabb tanulsága. Nincs, és nem is lehet teljesen őszinte ember a világon. Ferdítünk, elhallgatunk, túlzunk, kiszínezünk, hazudunk dolgokat. És vannak köztük nagyon természetesek, ezek már a mindennapjaink része. Ha elkezdünk helyettük őszinték lenni, valami kisiklik. Képzeljétek csak el, ha egy „Hogy vagy?” kérdésre mindig, mindenki őszintén felelne!

A regény alapötlete tehát jó, megmozgatta az agyam.

Sajnos, a cselekmény és a karakterek már ennyire nem nyerték el a tetszésem. A cselekmény lassú, és nem sok minden történik. Ha azért nem is unalmas, az izgalmas jelző sem illik rá. Nincsenek olyan karakterei, akiket engedett volna a történet megkedvelni.

Egy csavarral igyekezett a szerző az egészet feldobni, ami még tetszhetett volna is, ha másként írja meg. Azzal, hogy a mindentudó elbeszélő direkt elferdíti a történéseket, becsap, hogy a végén az igazság még döbbenetesebb legyen, én rosszul éreztem magam. Oké, hogy mindenki hazudik, de még a szerző is az olvasóinak? Ez kifejezetten rosszul esett.

Ugyan a témában látok lehetőséget, de a kibontása nem nyerte el a tetszésem.

Anna éppen hazudik - Mint sci-fi: 60% érdekes alapötlet, gyors fejezetek, gondolkoztató. A cselekmény kevesebb.

Szubjektíven: 40% az elbeszélő húzásai nagyon nem tetszettek, a cselekmény se az igazi.

Elnyomásos, szerelmeseket elválasztós, zárdai életes.

1950-es évek, Magyarország. Egy vidéki kisvárosban az ÁVH egyik fejesének 17 éves lánya rendszeresen zongoraleckéket vesz. Itt találkozik tanárnője pár évvel idősebb unokaöccsével, a zongoraművésznek készülő Istvánnal, akinek a tehetsége meglenne a karrierhez, de nemesi származása miatt a rendszer hátráltatja. A fiatalok között kibontakozik az első szerelem, de a lány édesapja ellenzi a kapcsolatot. Hogy elválassza a szerelmeseket, lányát zárdába adja. Borbála döbbenetére a zárdában szabad szellem uralkodik: miután a német és szovjet megszállók is prostituálták az apácákat, van egy abortusz programjuk, és a kényszerből itt levő lányok megtalálhatják a módját szerelmeik megélésének is. A lány után utazó Istvánnal nekik is jut néhány boldog perc, de a rendszer ellenük dolgozik.

Inkább a filmek kapcsán, de szoktam emlegetni, hogy most az a trend, hogy olyan szempontból dolgozzuk fel a háború élményét, ahogy korábban nem volt divat. A legjobb példa a Homok alatt, de tudnék mondani másokat is. Elkopik az a győztes heroizmus, ami a nagy, klasszikus háborús történetek sajátja volt.

Ebbe a trendbe illeszkedik az Apácabordély is, ami annak állít emlékét, hogy a megszállók hogyan zsarnokoskodtak a megszállott területeken. Nő kellett nekik, hát prostituálták, akit csak akartak, minden etikát vagy erkölcsöt elfeledve. Ha nagyon hasonlítgatni akarom a regényt, hasonló volt a Háború virágai című film is, csak az Ázsiában mutatta ugyanezt.

Pergel könyve számomra már az elején el lett rontva azzal, hogy elolvastam az Előhangot. Tulajdonképpen az összes poént lelőtte, amit a történet alatt jobb lett volna átélni. Olyan volt, mintha előre megkaptam volna a cselekmény vázlatát. Értem, magyarázni akarta, hogy milyen történelem szemlélettel dolgozott, hitelesítette az egészet egy szemtanúval, de a regény élményt ezzel megcsonkította. Utóhangként jobban működött volna.

De még ezzel együtt is, történelmi regénynek inkább el tudtam fogadni a regényt, mint romantikusnak. A technika különben történelmi regénynél divat: valós események és körülmények között elmesél egy kitalált karakterről egy történetet. Csak éppen ez a történet, annyira nyálregény kompatibilis, hogy az ettől való ódzkodásom fel is pörgött. Már rég nem szórakoztat az ilyen Rómeó és Júlia történet (itt különben a West Side Story találóbb hasonlítási pont lenne), egyszerűen unom.

Az se segített, hogy romantikusan szélsőséges ez a szerelmi szál. A nagy első látásra egymásba szeretés, a kis idejű lángolás, majd a lehető legnagyobb kiégés. Mit kellett volna éreznem? Sírni, sajnálni őket, együtt érezni? Ha nem untam volna ennyire, talán összejött volna. De untam, pont az lett mindig, amit vártam. Nem is tetszett.

A karakterek is nyálregénybe illő figurák. Vagy, tudok jobbat. Szappanoperásak.

Tanulságokat levonni nehéz. A hatalom zsarnok természetét tudnám kiemelni. Annak igazságtalanságát, hogy a hatalom birtokosai mennyire kifordulnak az emberi valójukból. Hogy mennyire igazságtalan, amikor az ártatlanok más kedvtelése vagy rögeszméje miatt szenvednek. Valahol Európában-t idézve, egy emberélet oly könnyen megtörhető.

El kell mesélni ezeket a történeteket is, ha a románc része irritált is.

Apácabordély - Mint történelmi romantikus: 55% a rendszer érdekes, maga a cselekmény nyálregénybe illő.

Szubjektíven: 35% tulajdonképpen az előszó lelőtte a poénokat, ettől unalmas lett az egész.

Nő és férfi szembenállós, forradalmas, társadalmat megváltoztató.

Az egész szinte láthatatlanul kezdődött. Egy-egy lány észrevette, amikor veszélyben érezte magát, hogy meg tudják védeni maguk. Képesek elektromosan rázni. Ahogy elkezdték az idősebbekben is felébreszteni a képességet, egyre több kormány és rendszer bukott meg. Moldáviában a szexrabszolgának elrabolt lányok kivívták a szabadságuk, bosszút álltak. Az elnyomott arab nők is kivonultak, és átírták a sorsuk. A bántalmazott gyerek, Allie kitalálta magának Eva anya alakját, szektát alapított és egyre nagyobb hatalomra tett szert. Roxy bandavezér apja mellett az erő, míg Eva háborúját is vívta. Margot politikai hatalmat szerzett, és gyógymód keresése helyett a lányok képzésére tette a hangsúlyt. Tunde mindenről tudósított, arról is, ahogy összeomlott az addig ismert világ.

Abban a korszakban élünk, amikor a nők elkezdik felemelni a hangjuk, és követelik az egyenlő bánásmódot. Amikor pellengérre állítják a hatalmukkal visszaélő, zaklató férfiakat. Még nem világjelenség, de egy olyan trend bontakozik ki, ami egyre csak gyűrűzik. Zászlóshajó Atwood regénye, és a belőle készült sorozat (A szolgálólány meséje).

Talán, nem is véletlen, hogy most tud kritikai és közönségsikert aratni egy olyan regény, mint a Hatalom. Aminek segítője, ha nem is írója Atwood is. Aki elolvassa, érezni is fogja, mennyire észrevehető benne Atwood hagyatéka.

Van egy nagy ötlete, ami duplán elgondolkoztatóvá teszi a történetet. Bár inkább ügyes szerkesztésnek kellene neveznem, mert ez az ötlet megszokott fordulat a fikciós műveknél, hogy hitelesebb tegyék a történetet. Kapott egy keretet, melyben a történet írója küldi el véleményezésre a regényét. Ebből kiderül, hogy milyen a jelen – vagyis, a leírt történethez képest a jövő. Látjuk, minden ott induló folyamat hova futott ki.

Valahol borzongatónak éreztem a jövőképet. Jobb lett a világ? Nem, csak fordultak az arányok. Én nem tudom azt mondani, hogy jobb, ha a nők nyomják el a férfiakat. Ugyanolyan rossz, mintha a férfi teszi ezt. Miért kell egy győztes/elnyomó és egy vesztes? Ahogy Alderman a keretben megfogalmazza, miért nem egyensúlyra törekszünk?

Viszont, hatásos az, ahogy kiforgatja a mi jelenünk a jövőbeli más világgá. Borzongató, elgondolkoztató, mozgatja az ember agyát.

A jelen eseményeit több szereplő szempontjából fogja meg, és így sok folyamatot le is tud képezni. Tunde tud összekötő karakter lenni, aki riporteri munkájánál fogva valahogy majd mindenkivel kapcsolatba kerül. Több társadalomban is elemzi, mi történne, ha a nők ilyen hatalmat szereznének. Jól építi a világot.

Majd, jön az emberi természet rajza. Nekem nagyon tetszett, ahogy azt meg tudja mutatni, hogy a hatalom miként korrumpál, még jó embereket is. Margot az elején már szinte hős, jó elképzelései vannak, és nekem ő volt a legszimpatikusabb. Aztán övé lesz a hatalom, és egyre több mindenben az erő és érdek dominál majd az ész helyett.

Van a regénynek erős cselekménye is, ami a központi karaktertől függően hol eseménydúsabb, kalandos, hol elmélkedős. De megvan így az összhang, működik.

Egyszer mindenképpen érdekes, nemi szerepektől függetlenül is.

A hatalom - Mint disztópia: 80% ötletes, gyakran kalandos is. Most divattéma, és van is mondanivalója.

Szubjektíven: 70% egy-egy szereplő sorsa lekötött, ötletes a körítés is, de valami hiányzott.

Gyászolós, továbblépős, rejtélyes.

Aimee kislánykora óta James párja volt. Amint a fiúék a városba költöztek, legjobb barátok lettek. Kamaszként szerelemmé mélyült a kapcsolat, ami mindkettejük számára az igazi volt. Most az esküvő van soron, a közös család. De James egy mexikói üzleti úton eltűnik, egy hajóbalesetben odaveszik, és az esküvő napjára így a temetés esik. Aimee majd belepusztul a gyászba, amin nem segít, hogy egy idegen nő azt állítja, James él. Mivel halottlátó, Aimee nem hisz neki. Gyászol, majd próbál továbblépni. Kávézót nyit, és egyre közelebb kerül hozzá a tehetséges fotós Ian, aki a kávézóba is besegít, és több akar lenni, mint barát. Aimee lassan beengedi a szívébe, de ehhez végleg el kell engednie Jamest. A nyom után ered, amit a halottlátó Lacy adott neki, és nagyon másra talál, mint amit remélt.

Nem egyszer fejtegettem már, hogy jobban szeretem a férfias thrillereket és sztorikat, mint a nőiesen érzelgőseket. Esetleg, egy-egy női thriller tudja úgy kombinálni a kettőt, hogy az nekem is tud tetszeni. Előzetesen azt reméltem, Lonsdale könyve is ilyen lesz. Női szempontból közelít, de különben korrekt thriller rejtélyesen eltűnt vőlegénnyel.

De nem, egész máson van a hangsúly. (Miért is nem kapcsolt be a vészjelzőm attól, hogy a Könyvmolyképző az Aranypöttyös sorozatba tette? Ha thriller lenne, más lenne a színe.) Nem James halálának rejtélye, hanem Aimee gyásza és gyógyulása a hangsúlyos.

Ha számosítani akarom, a regény utolsó hatoda volt kicsit thrillerre emlékeztető, amúgy egy női regény. Azért nem szerelmes regény, de nem is igazán dráma. Valahol a kettő között.

Ebből kifolyólag nem is történik benne sok minden. Nekem kevés is volt a cselekmény. Aimee nyit egy kávézót, és ott van vele Ian. Ezzel össze is foglaltam a történet nagyját. Mert arra mennek el a hosszú oldalak és fejezetek, hogy Aimee mit érez. Mennyire fáj James halála, milyen a hiánya és hogyan kezd el gyógyulni. Amikor attól szenved, hogy fontos lesz Ian is, de ezt árulásnak érzi. Abszolút karakterközpontú regény, amiben minden érzelmeken és érzéseken keresztül van megfogva.

Nekem jobban tetszett volna, ha nem csak Aimee szemszöge van meg. Értem, ő a főszereplő, ő a fókusz, de érdekes lett volna az is, a többiek hogyan élik meg a dolgokat. Például Ian, aki beleszeret egy olyan nőbe, aki nem tud szabadulni a halott kedvestől. Vagy Carlos, aki nem árulom el kicsoda, mert ő a csavar a regényben.

Ha tetszene nekem az ilyen regény, ami ennyire érzésekről szól, akkor jónak tartanám. De cselekményszeretőként nekem ez nem volt az igazi. Arról nem is beszélve, mennyire nem voltam kibékülve a történet végével. Nem kell feltétlen mindenkinek happy end, de ahogy az utolsó fejezet után elképzeltem, mi lesz most, mindenkit komolyan tudtam sajnálni. Tulajdonképpen annak az utolsó fejezetnek a történései mindenki életét megtörhetik.

Igazán egyik szereplőt se tudtam közel érezni magamhoz, mert túl jónak érzem őket. Egyetlen karakter van, akinek legalább rossz tulajdonsága van. De belőle a végére már szinte mitikus, gonosz, bosszúálló figura lesz. Amennyire a többiek rendesek meg tisztességesek, ő annyira elromlott. (Az ő szemszöge sincs benne, kár.)

Nem ezt vártam. Nem az én műfajom, akinek az ilyen tetszik, nekik nagyon korrekt lesz.

Minden, amit eltitkoltunk - Mint női: 70% érzelmi oldalról megfogott történet, minimális rejtéllyel, szimpatikus hősökkel.

Szubjektíven: 40% nekem nagyon női és érzelmes, a rejtélyt hiányoltam, a vége nem tetszett.

Folytatódjon a nyári csúszda és megjelenés hullámzás! A héten várható:

- Szerep nélkül/A legédesebb gyümölcs (Nora Robert nyálfolyam - csakhogy legyen mit vennem anyámnak karácsonyra, kiadó: HarperCollins)

- A fal (Európa, a leírás alapján kicsit dráma, kicsit thriller, de még egy kis túlélő kalandot is el tudok képzelni benne)

- Így veszítettelek el (Alexandra, thriller)

- Sherlock Holmes: Dr. Moreau serege (kedvenc nyomozóm találkozása egy másik viktoriánus hírességgel a Szukits jóvoltából)

- Sötét zöna (thriller, a 21. század Kiadótól)

- Az éjjeli vadász (egy Libri krimi)

- A vadállat (Alexandra, urban fantasy)

- A mostoha (Libri, thriller)

- Az elrabolt lányok (Libri, krimi)

- Visszatérő végzet (a Mogul annyiszor kiírt thrillere, hogy már nem hiszem el, hogy valaha is kiadják)

- Wild Cards 19. (egy szinten régen csúszó kötet, Libri és sci-fi, kaland, fantasy elemek keverednek benne)

- Tönkretett tinikor (ifjúsági a Könyvmolyképzőtől, de csak honlapjukon rendelőknek! Többieknek 1 hónap csúszással érkezik majd.)

Rég volt ilyen szép hosszú lista, akkor ugrik a majom, hány lesz valóban megvehető jövő héten!

Családos, elcserélt gyerekes, drámai.

Alison sokáig küzdött a boldog életért. Nagy álmai voltak, de egy kamaszterhesség mindent elvett. Hosszú barátság után lett Jeff szerelme, aki bestseller szerző lett, és egy édes kislányuk is született. Katherine mindaz, ami boldoggá teszi az asszonyt. Sportos, okos, szépséges. De egy napon egy idegen kopog be hozzá. A hír, amit hoz, összezúzással fenyegeti Alison életét: Katherine nem az övé, hanem a kopogtatóé, Tom lánya. A kórházban összecserélték a babákat. Akit ő nevelt, Olivia, ő Alison lánya. A DNS teszt megerősíti, a családok bemutatkoznak egymásnak. Tom özvegy, három gyerekkel. A testvérek elbűvölik a lányt, miközben Alison idegenkedik Oliviától, akiben nagyon magát látja. Egy betegség árnya, egy szörnyű titok az életük fenyegeti, és Alison nem tudja, hogyan oldjon meg mindent.

Mintapéldája lehetne ez a thriller annak, ami a zsáneren belül nőies ágként kialakult. Thriller is, de ugyanakkor nagyon női regény is, ami olyan ősi toposzokat vesz elő, mint az anyaság és a család védelme. (A másik kedvelt női thriller toposz, a nők elleni visszaélések, erőszak, itt csak nagyon kis mértékben van jelen. Sőt, olyan formában, ami nem kifejezetten női – szülő általi elhanyagolás.)

Ha szét tudnám törni a regényt, női lélektani történetnek és thrillernek, majd a darabokat mérlegbe tenném, a lélektani súlyától lecsapódó fül ereje valószínűleg megreptetné a thriller részecskéket. Ennyivel több most az érzelem és gondolat, mint a feszült cselekmény. Ami nem baj, van, aki kifejezetten ilyeneket szeret olvasni. Nekik nagyon tetszeni is fog a kötet.

Mivel én többre tartom a pörgős, esetleg feszült cselekményt, annyira nekem nem jött be a kötet. Átéreztette velem, Alison mennyire féltette a családját, az anyaságát, de nem tudtam együtt érezni vele. A párja, Jeff sokkal pozitívabb karakter volt nekem. Egyszerűen nem egészséges az a mód, ahogy eleinte Oliviára reagál. Taszítja a saját lánya? És Olivia is érzi, tökéletesen meg is fogalmazza egy ponton. Hogy tudná őt szeretni, amikor magát sem szereti? Hiszen annyira rá hasonlít, hogy akaratlanul is a nem szeretett magát látja benne. Ez, ahogy Alison állandóan kompenzál, úgy érzi, neki semmi nem jár, tényleg van benne nem kevés önutálat, az nem esett jól nekem. Aláírom, Parks jól megírta, de nem szívesen olvastam.

A vége, amikor egyértelműen eluralkodik a thriller, jön egy erős csavar, onnantól a regénnyel is jobban kijöttem. De az csak a vége volt.

Megírva különben nincs rosszul, kifejezetten olvasmányosnak találtam. Még akkor is pörgettem a lapokat, amikor a számomra érdektelenebb lelkizés volt a kiemelt téma. (Ez pedig a regény nagyja, ahogy fentebb is írtam.) Nincs sok leírás, inkább egy belső kép, ahogy Alison a saját bizonytalanságait, félelmeit megéli és kezeli.

Humora sincs éppenséggel, de nem is igazán fért volna bele a koncepcióba. Ez egy frusztrációkkal, önutálattal teli utazás, aminek a végére azért ki lehet jutni a fényre.

Az üzenetét is ebből lehetne levezetni. Minden megoldható, csak akarni kell. Az ember hozzáállásán múlik, hogy az élet nyújtotta citromok megkeserítik-e végleg, vagy nekiáll limonádét készíteni belőlük.

Jó könyv, csak most nem nekem. Ehhez lelkizős hangulat kell, ami nekem nem volt meg.

Az idegen a házamban - Mint thriller: 75% lassan indul, de a végére begyorsul. Van csavar, lélektanilag alapos.

Szubjektíven: 65% sokáig tartott, amíg izgalmas lett, a lélektan – fájdalom – kevésbé érdekelt.