Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

O'Neal: Amikor még hittünk a sellőkben

2024. január 16. - BBerni86

Fülszöveg: amikor_meg.jpg

A ​testvére tizenöt éve halott… ám egy nap feltűnik a tévéhíradóban.

Josie Bianci évekkel korábban, egy vonaton elkövetett terrortámadás következtében életét vesztette. Örökre elment. Legalábbis a testvére, Kit, a Santa Cruz-i traumatológus ebben a hitben él.

Ám néhány szívfacsaró pillanat elég, hogy a feje tetejére állítsa Kit világát. Egy aucklandi szórakozóhely tűzesetéről beszámoló riportban felbukkan egy nő a füstben, a romok között botorkálva. Hihetetlenül – és összetéveszthetetlenül – hasonlít Josie-ra. Kitet elárasztják az érzelmei, úrrá lesz rajta a gyász, a veszteség és a harag, de ezeket most talán feloldhatja, ha megtalálja a hamis életet élő testvérét. Új-Zélandra érkezve Kit egyben a múltjába is utazást tesz: felidézi a régi napokat Josie-val a parton és azt a kallódó tinédzser fiút, aki a családjuk része lett. És a traumát, amely egész életükben kísértette a testvéreket.

A két nővér csak úgy találhat ismét egymásra, ha felfedik a régen eltemetett titkokat, és szembenéznek a keserű igazsággal, amely túl sokáig tartotta őket távol egymástól. Ám ahhoz, hogy újra felépítsék a kapcsolatukat, talán mindent el kell veszíteniük.

Szerintem: 

Egy újabb női könyv, ami érzelmeket tesz a középpontba, és szenvedek a

Tovább

Meyrin: Mélyre ásott titkok

Itáliai rejtélyek 3.

melyre_asott_titkok.jpgFülszöveg: 

Az olasz Alpok festői kisvárosa ismét felbolydul. Tetemeket találnak mélyen a földbe ásva Lily Bolton frissen felújított házának kertjében. Lily attól tart, most már sosem mossa le magáról, hogy ahová lép, ott hulla terem, és nem ez az egyetlen problémája. A livignói nyomozás ugyanis elhunyt apja egyik korábbi ügyéhez kapcsolódik, meglepően kellemetlen módon. Ráadásul a végéhez közeledik a nyári szabadsága, de ő még mindig nem tudja, hogyan kezelje a mostohabátyja iránt érzett tagadhatatlan vonzalmát.

Szerintem: 

Lily és Raffaele története a végére ér. Bizonyos szempontból nagyon

Tovább

Meyrin: A tetováló

Itáliai rejtélyek 2.

Fülszöveg: a_tetovalo.jpg

Lily Bolton visszatért Londonba, újra minden idejét a munkája köti le. Próbál tudomást sem venni az Olaszországban történtekről és szívdöglesztő mostohabátyja, Raffaele iránt érzett vonzalmáról, de az igyekezete egy pillanat alatt dugába dől. Duplán is.
Kap egy levágott bőrdarabot, rajta tetoválással.
A tetoválás pedig szakasztott mása a Raffaele karján lévő egyik mintának.
Lily el sem tudja képzelni, ki és miért küldte neki a hátborzongató csomagot, csak abban biztos, hogy Raffaele élete veszélyben forog.

Szerintem: 

Pihekönnyű krimi, amit szinte

Tovább

James: Szeretném, ha szeretnél

szeretnem_ha_szeretnel.jpgFülszöveg: 

Egy nap mindörökké?
Gemma Petersnek nincs mire panaszkodnia. Rádiós producerként vált ismertté Los Angeles zenei életében. Legjobb barátnője, Lila tűzbe tenné érte a kezét, és minden este Rex, hűséges labradorja várja otthon.
Azonban mióta rocksztár exbarátja kihasználta őt, hogy lemezszerződést kapjon a rocklegenda apjától, a randizás terén a „zenészt nem" szabályt alkalmazza, ami egyre inkább a „nincs randizás" szabályává válik.
Szóval mikor Gemma egy csütörtök reggel (szó szerint) összefut Jackkel, először azt hiszi, hogy a sors végre megkegyelmezett neki. Elvégre ez a srác aranyos, és valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva déjà vu érzés keríti hatalmába, amikor ránéz a férfire. A lányra egyáltalán nem jellemző, hogy elfelejtene egy fiút, akit megcsókolt, akkor mégis hogyan magyarázza Jack ajkainak álomszerű emlékét az övén?
De ez nem egy átlagos csütörtök. Számukra nem. Valójában hónapok óta újra és újra átélik ezt a napot. És míg Gemmának sejtelme sincs, hogy időhurokban van, addig a fiú minden egyes ismétlésnek kínzó tudatában van. Szerencsére Jacknek van egy elmélete, amivel véget vethet ennek. „Egyszerűen” mielőtt a nap véget érne, csak rá kell vennie a lányt, hogy beleszeressen.

Szerintem: 

Én is bírom az időhurkos filmeket. Így most nem is tudom, hogy örüljek és ötletesnek tartsam ezt a regényt, vagy legyek csalódott? Mert bizony ez egy időhurok regény, de

Tovább

Breene: A rózsák királysága

Démonkirály átka 3.

Fülszöveg: a_rozsak_kiralysaga.jpg

Már túl késő…
Azért, hogy megmenthessem mindazt, amit szeretek, be kell fejeznem a munkát, amit Nyfain elkezdett, és tönkretennem a saját lényemet.
Alkut kötöttem a legalávalóbb teremtménnyel, aki valaha létezett. Magamat adtam mindenkiért, így a börtön az új otthonom. De lett egy új célom, Dolion elpusztítása.
Mindenképp ki kell jutnom innen, vissza az én Aranysárkányomhoz. Lehetőleg élve. Az egész királyság sorsa múlik rajta.

Szerintem: 

Egyenes folytatás: Finley az előző rész végén megkötötte

Tovább

Gemmell: Hajnalcsillag

hajnalcsillag_1.jpgFülszöveg: 

Az országnak égető szüksége van hősökre. Angosztin hódítók özönlik el a Felföldet, és mindent elpusztítanak, ami az útjukba kerül. A sötétség érkezik a nyomukban, amikor egy eszelős nekromanta feltámasztja az évszázadokkal ezelőtt meghalt vámpírkirályokat. Csak Jarek Mace, a bandita és Owen Odell, a varázshatalmú bárd elég bátor ahhoz, hogy megküzdjön az angosztinokkal és az élőholtakkal.

Hamarosan azt kezdik suttogni, hogy Mace nem más, mint a legendás Hajnalcsillag, a megmentő, aki megvédi hazáját a szükség órájában. Mace azonban nem tűnik többnek egy hazudozó tolvajnál. Ahogy közeledik a végső csata, Odell azon tűnődik, hogy a két Mace közül melyik fog győzedelmeskedni: az önző gazember vagy népe megmentője, a Hajnalcsillag.

Szerintem: 

Egyetlen baj van a Gemmell-könyvekkel. Ha az

Tovább

Makos: Lándzsahegy

Fülszöveg: landzsahegy.jpg

Amikor ​Clarence Smoyert a Sherman tankja irányzói pozíciójába ültették, a társai hamar rájöttek, hogy a pennsylvaniai szelíd óriás titkos képesség birtokosa: mesterlövész-őstehetség.
Clarence és társai, a legendás „Lándzsahegy hadosztály" harckocsizói eleinte legyőzhetetlennek hitték a tankjaikat. Aztán találkoztak a német Párduccal, amely olyan gyilkos erejű ágyúval volt felszerelve, hogy a legvastagabb páncélt is képes volt átütni. Ekkor Clarence-ék olyan fegyvert kaptak, amely elég erős volt, hogy bosszút álljanak vele az elesett bajtársaikért: a Pershinget, a híres-nevezetes „szupertankot". Ezzel azonban együtt járt egy gyötrelmes, új feladat is: immár minden támadás alkalmával ők haladtak legelöl. Így aztán Clarence tizedes azon kapta magát, hogy ő vezeti az Amerikai Egyesült Államok hadseregét az európai hadszíntér legnagyobb városi ütközetébe, amelyet Kölnért, Németország „Erődvárosáért" vívtak.
Mikor keresztülverekedték magukat a romokon, Clarence megütközött a félelmetes Párduccal, és harcérintkezésbe került a tizenéves Gustav Schaeferrel is, egy Panzer IV-es tank géppuskásával, akit társaival együtt öngyilkos akcióba küldtek, hogy állítsák meg az amerikaiakat. Amíg Clarence és Gustav golyózáport zúdítottak egymásra egy széles sugárúton, meglepetésként érte őket egy fekete autó tragikus felbukkanása. Ami ezt követően történt, az egészen a közelmúltig kísértette Clarence-t, és arra késztette, hogy térjen vissza Kölnbe, és cselekedje meg az elképzelhetetlent: nézzen szembe az ellenfelével még egyszer, utoljára.

Szerintem: 

Sok munka van ebben a

Tovább

Leiner: 40 nyári nap

40_nyari_nap.jpgFülszöveg: 

A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.

A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját.

Szerintem: 

Ez nem az a tipikus Leiner Laura-kötet. Ami különben nem baj, az

Tovább

Waid: Bajnokok 2.

Fülszöveg: bajnokok2.jpg

II. polgárháború következményeként Ms. Marvel, Nova és Pókember kilépnek a Bosszúállókból, és saját útjukra indulnak! Vivvel, Vízió lányával, az új Hulkkal és a fiatal Küklopsszal az oldalukon elhatározzák, hogy a maguk módján megváltoztatják a világot. Bajnokok néven mozgalmat indítanak. De vajon mit kezdenek a fiatal hősök azzal, ha jóhiszeműségüket kihasználva mások hasznot húznak a hírnevükből és még a jó hírüket is besározzák?

Szerintem: 

Bár a belekerült történetek linearitásával van egy kis problémám, még mindig

Tovább

Smith: ...és véget ért

Ahol elkezdődött, ott ér véget folytatása

es_veget_ert.jpgFülszöveg: 

Judit ​és Ákos élete végre normális mederben zajlik.
A szerelmesek felhőtlen mindennapjait élik, miközben megpróbálják eltemetni magukban az átélt borzalmakat. A régi napló és egy sötét árny a múltból azonban emlékezteti őket arra, hogy a figyelmük sohasem lankadhat. Valaki a legborzalmasabb próbatételeken viszi keresztül őket és szeretteiket, amelyek során a fájdalom legmélyebb bugyraiban mártóznak meg. Az életben maradáshoz és a józan eszük megőrzéséhez utolsó erejüket megfeszítve kell küzdeniük.
Vajon a barátság, a szeretet, a hűség és a végtelen bizalom elég lesz ahhoz, hogy megmentsék önmagukat és egymást? Mit bír ki egy szerelem? Mennyi szenvedést képes elviselni egy ember? Vérrel, mocsokkal borított talajból nőhet még ki virág?

Szerintem: 

Nagyon röviden: új cselekménnyel megkaptuk ugyanazt, amit az első kötetben. Folytatás,

Tovább
süti beállítások módosítása