Jane Correy a jobb női thrillerszerzők között van, így kicsit jobban kivesézzük a legutóbb megjelent regényét!

Következzen a Vértestvérek tartalma:

Az időrend ebben is keveredik, melyet lineárisan fogok elmesélni.

Alison és Kitty féltestvérek. Alison apja soha nem volt képben, kiskorában az anyja új párra talált, és 6 évesen lett egy kishúga. Alison volt a komoly, a jó tanuló, az átlagos külsejű. Kitty élénk volt, szép és nagyszájú.

Kitty 12 volt, amikor egy új srác jött az iskolába, Crispin. A kislánynak nagyon tetszett, de Crispin nem vette észre a gyereket. Annál jobban a nővérét, akinek a legjobb barátja az iskola legokosabb tanulója, Robin volt. Crispin őt akarta bántani, így egy buliban magával csábította Alisont, akit aztán meg is erőszakolt, majd megfenyegetett. Alison csak annak tudott örülni, hogy nem esett teherbe. Eltitkolta mindenki elől a történteket.

A húga és barátnője, Vanessa azonban az ablakon át látták, hogy Crispin és Alison együtt vannak. Kitty féltékeny lett, és egy alkalommal zsarolta a nővérét, hogy elmondja, mit látott. Alison bepánikolt – az úttest mellett voltak, pont jött egy autó. Alison kilökte elé a húgát, esett Vanessa is. Vanessa belehalt, Kitty súlyosan megsérült. Az autót Crispin anyja vezette, aki szintén belehalt az ütközésbe. Az anyósülésen Crispin ült, aki mindent magára vállalt, hogy az anyja neve ne sérüljön, és Alison hagyta ezt.

Közel 15 évvel később Alison művészeti órákat ad az egyetemen. Mivel bűntudata van, egy börtön programra is jelentkezik oktatónak. Azonnal jó viszonyba kerül egy Martin nevű fegyenccel, míg egy idős férfit aggódva szemlél. Az egyetemen egyre közelebb kerül egy korabeli diákjához, akit magában Gránitembernek becéz. Clive udvarolgat neki, összejönnek, és neki mond el a nő pár titkot. Valaki a múltja titkával rá akar ijeszteni.

Kitty agysérüléssel került otthonba. Tolószékbe került, nem tud értelmesen beszélni, csak érthetetlenül dünnyög. De az elméje ép, ha gyermeki is maradt. Időnként ketten látogatják. Az idős férfi halálra ijeszti, ha nem is érti, nem emlékszik, miért. A helyes, de nagy nőcsábász Johnny elkezd körötte dongani, amit hagy is, hátha akkor Johnny megvédi az öregtől. Sokként éri, amikor kiderül a terhessége. Johnny az anyja nyomására feleségül veszi, és hozzájuk költözik az otthonból.

Alison most veszi fel velük a kapcsolatot, szívesen segítene a babával.

De a börtönben tragédiába torkolnak az események: Martin a nőre támad, hiszen ő valójában Crispin, aki az anyja helyett ül. De a börtönélet nehéz, kislány gyilkosaként a többu fegyenc megkeserítette az életét. Alisont okolja mindenért, akinek ülnie kellene. Aki kilökte a lányokat, aki hagyta, hogy mindenért ő fizessen. Kényszeríti, hogy írja le az igazat.

Egy üvegdarab is előkerül, és az idős férfi, akit a nő nem tudott eddig hova tenni, közéjük ugrik. Az életét adja, hogy Alison sérülés nélkül kijusson onnan.

De a nőnek így is bíróság elé kell állnia azért, amit a húgával és Vanessával tett. Sokként éri, amikor szerelme, a Gránitember is a tanúk padjára ül. Az igazi neve James, és Crispin bérelte fel, hogy szedje ki belőle az igazat, akár azzal is, hogy a közelébe férkőzik. Újabb sok, hogy az idős férfi az apja volt, akit az anyja végig letagadott neki. Mivel börtönbe ült, nem akarta, hogy a lányának bármilyen kapcsolata legyen az apjával. Alisont elítélik, börtönbe kerül.

Itt indul meg Kitty szülése, akinek valami eszébe jut arról a napról. De mire megvan a baba, elfelejti. Johnny válni akar, Kitty anyja igyekszik gondoskodni a babáról és a lányáról. Johnny családja gazdag, ők intéznek egy kísérleti programot, mellyel számítógép közvetítené Kitty gondolatait. A teszt sikeres, és Kitty emlékeiből ez-az visszatér. Emlékszik, hogy az apja elmondta neki, hogy Alison apja nem halott, hanem börtönben van. Ő elmondta a legjobb barátnőjének, Vanessának. Aki féltékeny volt Alisonra, mert ő volt Kitty testvére, pedig Vanessa akart az lenni. A baleset napján Vanessa el akarta mondani az igazat Alisonnak, amit Kitty nem hagyhatott. Ő lökte ki a lányt az autó elé.

Ez elég lesz ahhoz, hogy Alison kiszabaduljon a börtönből. Gránitember békülne, bocsánatot kér, de Alison nem képes bízni benne. Az életébe visszatér Robin, akinek a nemi erőszak miatt szintén bűntudata van. Ő vette rá Crispint, hogy hívja meg a lányt. Mindig tetszett neki, ott akarta randira hívni. Crispin tudta, bántani akarta, a lányt használta ki. Robin és Alison közt fellobban a szikra.

7 évvel később Robin és Alison együttvannak, a kislányuk, Florence most kezdi majd az iskolát. Alison aggódik, hogy a két lánya között milyen a viszony. Mert ők nevelik Kitty lányát is, mivel Kitty hangulatingadozásai miatt nem maradhatott kint, egyszer a kislányát is bántotta. Alison nyugtatja magát, hogy köztük nem olyan a viszony, mint közte és a húga között volt.

Zárásként elmereng, miért nem megy feleségül Robinhoz, aki rendszeresen feleségül is kéri. Egy titka még van, amit nem akar a házasságba vinni, és el sem akar mondani. Tudta, hogy Crispin abban a börtönben ül. Mindig is tudta, hogy ő Martin. Direkt vitt aznap üveget magával. Azt akarta, hogy Crispin rátámadjon, és jogosan leszúrhassa, megölhesse. Csak nem számított az apjára, aki meg akarta menteni a lányát és közbeavatkozott.

Korrekt thriller, jól is van megírva. Ha valamit kritikázni akarok benne, az a záró csavar. Hogy Alison akart Crispin gyilkosa lenni. Az egyik divatos vége az ilyen regényeknek, hogy aki látszólag áldozat, kiderül róla, hogy igazából ő keverte a lapokat és nem olyan ártatlan, mint ahogy addig láttuk.

Máskor még talán tetszett is volna a fordulat, de itt túl sok mindent nyomott be az írónő a kötet végére. Nekem már túl sok volt.

De különben jól leírtam a benyomásaim hét közbe. Aki szereti a műfajt, annak kellemes kis olvasmány lesz.

Gyermekekkel visszaélős, nyomozós, bosszúállós.

Lottie Parker a munkájába menekült az otthoni helyzet elől. 2 éve elvesztette a férjét a rák elleni küzdelemben, és nélküle valami elveszett belőle. Otthonosabban érzi magát a rendőrségen, mint otthon szembesülve Adam hiányával. Most is inkább a meggyilkolt Susan és James ügyével foglalkozik – akiken azonos tetoválást találtak. Akik mindketten érintettek voltak a Szent Angéla egykori egyházi nevelőintézet eladásában. Mindketten a múltjukkal is ide kötődnek, és Lottie egyre több sötét titkot talál visszaélésekről, bántalmazásokról. Vajon ezért ölték meg őket, vagy a jelenben az eladás borzolta a gyilkos kedélyeit? A válaszkeresés közben egy saját családi titkot is felderít, míg szembesül azzal, hogy ő nem csak rendőr, hanem anya is, és a gyerekeinek szükségük van rá.

Patricia Gibney elsőkönyvesként aratott sikert Lottie történetével, amit hamar trilógiává is bővített. Már az első rész alapján látni lehet, melyek a fő összetevői:

• egy társadalmilag is vitatott, sőt botrányos témakör, amihez kapcsolódik a gyilkossági ügy.
• egy magánéleti tragédia, ami olyan nyomorulttá teszi a nyomozónőt civilben, hogy nevezhetne egy skandináv krimi szerepre is.

Nézzük konkrétan erre a regényre értve!

A témaválasztás brutális. A katolikus egyház rejtegette bűnök és visszaélések. Nem is olyan régen Oscar-díjat nyert filmet is láthattunk a témában, és most újabb fájdalmas eseményeket mutatnak nekünk. Gibney két szinten borzolja olvasói idegeit: egyszer, a jelenben Lottie nyomoz ki dolgokat, és szembesül a tagadással, félrenézéssel, amit az egyházi kötelékben tesznek. Nagyon durva, hogy olyan papok, akik bizonyítottan gyermeket molesztáltak sorozatban, semmi büntetést nem kaptak, hanem csendben áthelyezték őket más közösségbe, ahol megint elvoltak egy darabig, amíg újabb ügyek miatt nem kellett megint költözni. Nehéz felfogni, miért védték az ilyen beteg állatokat.

Másrészt, a flashback jelenetekben konkrétan megelevenedik a borzalom, amit a gyerekek átéltek. Gibney a nemi erőszakot nem ábrázolja plasztikusan, de eléggé ráutal, hogy elborzadjunk. A nevelőotthonba egyéb téren is olyan brutalitás volt, hogy el se akarja hinni az ember. Amikor a kukacoktól félő gyereknek lenyomják a kukacos almát a torkon, mert a félelme miatt nem akart almát szedni…

Annyira sok fájdalom van ebben a kötetben, hogy a végére szánt fájdalmas csavarra már kicsit eltompultam. Van egy erős ráutalás is, észrevettem, így meg se lepett igazán. De attól még ül, a helyén van, csak kicsit elveszik a sok másik mellett.

A karakterek emberiek, hitelesek. Emberi arcot ad mindenkinek, legyen az gyilkos, nyomozó, gyermek. Bár végig Lottie a fókusz, engedi, hogy mások helyzetét is megértsük és átérezzük. Lottie összetett figura, aki démonokkal küzd a fejében is. Szereti a gyerekeit, de hanyagolja őket, mert a férjére emlékeztetik őt. Iszik, magányos, miközben lelkiismeretes és pontos.

A cselekmény klasszikusan krimis, nyomgyűjtős és kihallgatós, kényelmes tempójú.

Nem lesz a kedvenc krimim, de tetszett annyira, hogy várjam a folytatást.

A hiányzók - Mint krimi: 85% fordulatos, pörgő párbeszédekkel, hiteles karakterekkel. Elgondolkoztat.

Szubjektíven: 75% lekötött, érdekes, de a csavar lehetett volna ütősebb. Sok a tragédia!

Véres, más világos, rémképes, sötét.

A démon léte mindig is a fiúéval volt összekötve, akinek végzete volt. Neki kellett volna az élők ellen vezetni a holtak seregét. De a démon akárhogy kísértette, mindig nemet mondott. A démon imádta őt, de eljött az a pont, amikor be kellett látnia vereségét, és gondoskodnia kell az utódlásról. (Varjakkal teli ég, aztán semmi) Katasztrófák sora jött el, míg Józsi malac megszületett. Rendes disznóként nőtt fel, majd lett feldolgozva a toron. Ám a padláson a kisgömböc megkezdi a világ elnyelését, kezdve a falubeliekkel. (Kisgömböc) Egy férfi meséli el utazása történetét egy más dimenzióba, démoni istenek uralma alá, ahol szörnyű halál és örök szolgaság vár csak az emberekre. (Szorozva nullával)

Bevallom, a műfaj kiválasztása fogósnak bizonyult. Tudom, túlgondolkoztam. Vér van benne, gyilkosságok, rengeteg halál és világvége – egyértelműnek kellett volna találnom, hogy horror kötetnek nevezzem a novellásgyűjteményt. De többnek is éreztem annál, ha nem is tudnám megmondani, milyen zsánert éreztem még benne. A más dimenziók miatt talán sci-fi… de ezeket a dimenziókat nem tudomány hívta életre. Nem is varázs, hogy fantasy lehetne. Ez sokkal sötétebb, és így maradt a horror.

A fentiekben meg is határoztam, milyen témák kerülnek elő a történetekben: más, démoni dimenziók, melyek rémálmokba illenek. Különféle világvége víziók. De sok szól más létsíkokkal való találkozásokról, legyen az a szörnyek világa vagy a halálon túli. Ebből sejthetitek, hogy már most leszögezem, senki ne ezzel akarjon felvidulni egy depressziós napon! Ehhez hangulat kell, kissé merengős, de semmiképpen sem érfelvágós fájdalom!

Az utóhangban a szerző mesél az ihletőkről is, és nekem bejött, hogy egyes esetekben rájuk ismertem. De pozitív, hogy mégsem az eredeti hangok utánzása, a történetek is eredetiek, csak tiszteleg olyan szerzők előtt, mint Lovecraft. Igaz, az én kedvencem a kis gömböc népmeséjének horror változata. Íme: egy példa arra, hogyan lehet újraalkotni a magyar népmese kincset! (Bár szeretem Virág Emília fantasy – mese világát is, ez egy más szín. Vérvörös és végtelen fekete.)

Tetszett a gondos szerkesztés is. A novellák ugyan különállóak, de ha figyelmesen olvasunk, találunk vonásokat, melyek egy dimenzióba helyezik őket. Eszter, akit a Ködvárosban ismerünk meg, felbukkan a Borostyán komplex világában is, de bőven lehet találni más megfeleléseket is. Ezeket én szívesen keresgetem.

Vannak csavarok, amelyek között akadnak majd nagyon brutálisak és horrorosak, de lesznek fekete humorral átszőtt, vagy éppen tragikusak is. Hangulatilag nem egy vidám kötet, én közbe tartottam is szünetet a novellák között, de nem is lettem tőlük depressziós. Nekem jól esett, ahogy a halált feldolgozza egyes történetekben. Ugyan még mindig Gaiman Halálával akarok majd átsétálni a Nap nélküli világba, de ki lennék egyezve az Éjféli iskolával is.

Rengeteg jó dolog van bennük, nem is tudom, mit hangsúlyozzak ki. Nagyon kreatív, vagy igényesen tiszteleg más előtt. A hangja ránt magával, a szövegezés is forgatta az agyam. És a cselekmények – horror, de okosan az. Szórakoztat, néha borzasztva, és agyaltam vele.

Én biztos előszedem majd közbe-közbe, akinek bejön a horror, tudom ajánlani!

Éjféli iskolák - Mint horror: 85% változatos, jól megírt, és sötéten szórakoztató. Néhol egészen brutális.

Szubjektíven: 95% közbe kellett egy szünet, de megfogott. Kis kirándulás rémálmok között.

Felsorolok pár címet, karaktert, jellegzetes témát, biztos lesz, ami és aki ismerős. De emlékeztek-e, ki a szerző?

1: A víz mélyén, Rachel, családon belüli erőszak, alkoholizmus

2: John Puller, Teve Klub, hadsereg, Szabadíts meg a gonosztól, Amos Decker

3: Hajnalcsillag, Arató, ókori Róma és világűr, vörösek és aranyak

4: félistenek, Annabeth, Az utolsó olimposzi, Kane család

5: katonai nyomozó, Csak egy lövés, Jack, Esti iskola

Megoldások – szokás szerint fehérrel, kiemeléssel feltűnik:

1: Paula Hawkins

2: David Baldacci

3: Pierce Brown

4: Rick Riordan

5: Lee Child

Sorozatgyilkosra vadászó, biológiai, nyomkövetős.

Doktor Theo Cray különc figura, tudja is magáról. Rendkívül intelligens, nem szociopata, de sokkal nehezebben reagál a társas ingerekre, mint embertársai. Napi ügyeit intézné, amikor rá tör a rendőrség. Minden magyarázat nélkül beviszik kihallgatásra, majd csalódottan engednék szabadon. Rákérdez, mégis, mi volt ez? Kiderült, egy volt diákját meggyilkolták az erdőben. Theo ideális gyanúsított lett volna, ha nem állat az elkövető. Theo megnézi a képeket, újra és valami kattan a fejében. Ő ismeri az állatok viselkedését, rendszerekbe gondolkozik, és látja, hogy valami nem stimmel. Saját szakállára nyomozni kezd, és mire észbe kap, már lemodellezte egy eddig árnyékban maradt sorozatgyilkos mintáját, újabb testekre bukkan, és ezzel felírta magát a gyilkos halállistájára.

Időnként jön egy krimi, amiben van egy annyira jó ötlet, hogy teljesen rá tudok kattanni. A legutóbbi időszakban ilyennek találtam Andrew Mayne regényét, aki egy biomatematikust tett meg főszereplőnek. Amivel máris okosítania kell bennünket, mert kezeket fel, ki tudja súgás nélkül, mivel dolgozik és foglalkozik egy ilyen ember! Én se tudtam eddig.

Nagyon tetszett, ahogy Theo a fejemben egy modern miss Marple figura tudott lenni. Nem karakterében, természetesen, hanem a módszerében. Ahogy Marple abból oldott meg eseteket, hogy kis közösségében megfigyelte az embereket, kiismerte a viselkedésük, és ezeket a mintákat ismerte fel a gyilkossági ügyekben is, Theo a természetről és a viselkedésről tud ilyen felismeréseket tenni. Bírtam, ahogy rendszerelméletet használ, és logikusan, tudományosan, de mégsem szárazan végzi a munkáját.

Folyamatosan jöttek az érdekes tények, amelyek jól beépültek a krimi cselekményébe. Egyet elmesélek, mert ezen most is jót mosolygok: amikor már Theo lemodellezte a gyilkos útvonalát, rájött, hogy a természetben is van egy tökéletes gyilkos, aki ilyen pályán mozog. A nagy fehér cápa. Az ilyeneket nagyon bírtam.

A szerzőnek van humora is, és néhol engedi felszínre törni. Alapvetően ennél komolyabb a hangneme, gyakran a tudományos is jó jelző lenne, de ilyenkor kifejezetten erős mesélő, aki nagy betűsen szórakoztatni tud.

Egyedi karakter a főhőse is, akiben benne van az a zseni faktor, amiért az ilyen karaktereket szeretem. Abban is van valami érdekes, ahogy szociális gondjai vannak – de ezt nehéz lenne elmagyarázni, el kell olvasni, hogy bánik az emberekkel és az igazsággal. Valahol jó lenne, ha több ilyen ember lenne. Mert vannak érzelmei, ha nehezen is mutatja ki őket, miközben végtelenül egyenes jellem.

A cselekmény nem az a kifejezetten pörgős, de okosan épül fel, van benne csavar és feszültség. A végére kifejezetten felpörög, és akkorra minden egybe van benne: a karakterek, a cselekmény, a rejtély és a biomatematika is.

Ha a mélyebb tartalmat keresem benne, lenne ötletem. Szerintem alapvetően szórakoztató regény, de az emberi természetről és ösztönökről kifejezetten tanulságos. Azért nem 100 százalékban értek azzal egyet, hogy belül mind állatok vagyunk, de valahol igaz is.

Aki a megszokottól eltérő krimit keres, ezt érdemes kipróbálnia!

A naturalista - Mint krimi: 95% egyedi megközelítés, emlékezetes szereplők, izgalmas cselekmény.

Szubjektíven: 90% nagyon bírtam a biomatematikai megközelítést, egyedi volt! Tanulságos.

Szerelmes, párkereső programos, életet rendbe tevős.

Percy James már a nevétől is ki van akadva. Az apja a Titánok harcának rajongója volt, így a lányát is a szereplők után nevezte el. De nem elégedett meg Androméda hercegnő nevével, Perseus is lett belőle. Van egy biztos állása, amit un, pályázik Londonba, de annyira menőnek akarja mutatni magát, hogy nem veszik fel. Van egy biztos barátja, Adam, aki túl jó, hogy igazi legyen, de Percy titkon unatkozik mellette. Így él a lehetőséggel, amikor egy párkereső cég jelzi, hogy megtalálták neki az igazit. Le is döbben, amikor az igazi egy nő, Flora. Jól kijönnek, barátnőnek remek lenne, Percy még győzködni is próbálja magát, hogy összejönne. De szívesebben kavarna a főnökével, vagy a helyes, új ismerősével, Milóval. Mi lesz ebből?

Alapvetően két hozzáállás között ingadozom, amikor olyan történetet olvasok, ami nagyon emlékeztet egy másikra. Attól függ, hogy melyik volt a jobb. Ha az újonnan olvasott az izgalmasabb, szórakoztatóbb, akkor nem érdekel, szeretem és jóízűen elolvasom. Ha viszont gyengébbnek érzem… akkor aztán mindent elkezdek utálni benne, és úgy szétkapom fejbe, mint amit most fogok prezentálni. Mert a Bárcsak ismernélek a rosszabb eset példája.

Mire emlékeztetett? A tökéletes pár.

Ebben is van egy tökéletesnek mondott randi alkalmazás, amely megtalálja az igazit. És, ahogy ott is, itt is azzal szembesül a karakter, hogy egészen eddig heteroszexuálisnak tartotta magát, a tökéletes találata meg azonos nemű vele. A váltás annyi, hogy Marrs ezt férfiakkal játszotta el, Woods nővel.

Ami azonban lényeges különbség, hogy Marrs meg tudta mutatni a szikrát. Ő hitelesen megrajzolta azt a vonzást, amiben erős lett a testi és a szellemi vonzalom is. Ott elhittem, hogy a szereplő tényleg képes váltani érte. Itt viszont? Annyi nekem is átjött, hogy barátnők lehetnének, de nyoma se volt szikrának vagy szerelemnek. Irritált is, ahogy Percy győzködte magát, meg színjátszott, hogy működhet a kapcsolat.

Marrs ötletes volt, Woods klisés. Annyira fájó véget talált ki a sztorinak, hogy nem tudtam eldönteni, sírjak, vagy nevessek rajta. Percy belátja, hogy nem leszbikus – most komolyan nehéz kérdés ez, amikor folyamatosan férfiakhoz vonzódik az egész kötetben? – és erre meglepetésként az egyik kiszemelt férfiról kiderül, hogy Flora bátyja, és neki is tetszik Percy. Ami megint mese habbal – Percy a tipikus szomszéd lány. Kicsit telt, kicsit szerencsétlen, kicsit önbizalom hiányos. És e pasi lecseréli rá a szupermodell barátnőjét? Persze. Cate Woods álmaiban maximum.

Utáltam, ahogy a mellékszereplők kis drámáit lezárja. Vagy a semmiből bedob egy szülés utáni depressziót, vagy ellenszenvessé teszi a karaktert azzal, hogy szinte pasiként kezd viszonyulni az új barátjához. Nagyon nem ment a korábbi énjéhez.

Még nagyobb baj, hogy míg Marrs karaktereit szerettem, itt utáltam őket. Főleg Percy nem tetszett nekem, akit néhol megtéptem volna, máskor a meggyilkolásáról ábrándoztam. Elcsaphatta volna egy autó, kórházba kerül, ahol saját magát megmérgezi véletlenül…

Elvileg komédia is, de nagyon nem jött be a humora sem.

Nálam teljes mélyrepülés, inkább olvassátok el a Tökéletes párt!

Bárcsak ismernélek - Mint romantikus: 30% humorosnak szánt, de erőltetett. A karakterek is egysíkúak.

Szubjektíven: 10% nem szerettem a szereplőket, a helyzetet – a Tökéletes pár jobb.

Lassan kezdenek csörgedezni a hírek, a következő nagy szezonra milyen könyvek jönnek. Vagyis, mit tehetünk majd be a karácsonyfa alá. Az egyik kedvenc kiadóm, az Agave új sorozatba kezd, ami nálam máris várós. Ez lesz az Éjszárny.

Készítő: Ed McDonald.

Műfaj: fantasy.

Cselekmény: az Agave egyelőre nem adta ki a hivatalos fülszöveget, és nem hiszem, hogy az angol alapján akarok spoilerezni. Annyit mondok egyelőre, hogy egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol van egy Ryhalt nevű harcos, aki belekeveredik egy durva háborúba, akinek a vérében vészes örökség lappang, aki megismer egy titokzatos nőt, aki meg akarja őt majd váltani. Szörnyek, mágia, harc, politikai machinációk…

Megjelenés: az Agave tervezi, még idén októberre.

Miért várjuk:

• kint nagy siker, trilógiává is bővült.
• a kiadósok nagyon szeretik, és ők jó könyveket szoktak szeretni és hozni nekünk.
• szeretjük a jó fantasy regényeket!

Bár sokat nem tudok róla, a kiadó jó könyveket szokott hozni, sok kedvenc sorozatom náluk jelenik meg, én be fogom szerezni ősszel, és majd mesélek róla.

Sötét, hatalmi harcos, árulós, játszmás, akciós.

A városban változás szele közeleg. A különleges egység új vezetőt kap, és Duff nagyon meg akarja szerezni a pozíciót. Így nem szól senkinek, amikor a hírhedt motoros bandavezér és drogdíler horogra akadhat. A túlerő elsöpörné, de Macbeth és a Gárda a segítségére siet. Macbeth öl is érte. Ennek ellenére forr benne az indulat, amikor helyette Macbeth kapja meg a kinevezést. Macbeth elégedett lenne, de neje, az idősebb és hataloméhes Lady vérszemet kap. Már mindent akar, és nem győz intrikázni, hogy a férje még magasabbra jusson. A kaszinójába hívja Duncan rendőrfőnököt, és Macbethet ráveszi a gyilkosságra, amit a motoros bandavezér Swenóra akarnak kenni. Páran gyanakodnak, és Macbeth mindenkivel végezne, aki gyanús – a nevelőapját se kíméli. Páran elmenekülnek a tisztogatás elől, és egyesítve erejüket visszatérnek leszámolni a már rendőrkapitánnyá lett férfival.

Shakespeare adaptációk – érdekes, de inkább filmen ugranak be jobbak. A Kemény motorosok, a mai Hamlet sokkal keményebb környezetben. Ha Macbeth, akkor ott az amerikai House of Cards. Ami talán jobban eltér az alaptól, de a mag ugyanaz.

És most Nesbo, aki írt belőle egy skandináv krimit, erős akcióbetétekkel. Hogy eddig nem jutott eszembe, hogy mennyire illik ebbe a zsánerbe az eredetileg angolszász történet… mintha csak ebbe a kemény, komor, drámákkal teli zsánerre találták volna ki. Mondjuk, Shakespeare ráérzett erre már a reneszánszban, hiszen dán hercegétől tudjuk, hogy valami bűzlik Dániában…

Ebben a történetben meg nagyon sok minden bűzlik az erőszaktól, korrupciótól és a tragédiáktól. Kicsit noir környezet, kicsit Shakespeare – vagy inkább nagyon, és kifejezetten skandináv krimis is, csak a Nesbo változatban. Akciódúsan, csavarosan.

Imádtam, ahogy újraéledt a történet. Mert minden benne van, csak mai környezetbe. Izgalmas úgy, hogy az eredetiből nagyon tudtam, kivel mi történik majd, és hogyan hal meg. Mert itt aztán hullnak az emberek ármánytól, golyózáportól, tőrtől. Még a boszorkányokat és a varázst, átkokat is hitelesen átültette napjainkra a szerző… nagyon kész az egész. Egyszerre elégítette ki a bennem élő Shakespeare rajongót, és a szórakoztató regény rajongót is.

Van bőven akciójelenet, izgalmasan és látványosan. Kifejezetten menő, ahogy Macbeth a tőrökkel bánik. Van bőven érzelmi rész is, Nesbo építi a karaktereket, és bonyolult jellemekké faragja őket.

Tetszett, sőt, zseniális, ahogy a karakterek mély motivációit kibontja. Macbeth, aki korrumpálódik, gyilkos drogos, ugyanakkor mégse antihős. Tragikus jellem. Duff, aki tökéletesen megfogalmazza, hogy mindaz akart lenni, ami Macbeth, ezért elvett tőle dolgokat. A szerelmét is. (Nekem nagyon kattogott is az agyam, mi lett volna, ha Macbeth köt ki Meredith mellett 15 éve, és nem találkozik Ladyvel.) Aki kimondja, hogy igazából Macbeth a hős kettejük közül. Mert Macbeth kegyelmet ad, ahol Duff gyilkol. Duff vezérlője a gyűlölet, Macbeth a szerelem miatt válik gyilkossá.

És a szövege… egyes sorok az agyamba ették magukat. Méltó az eredetihez.

De maga a regény is az. Mai, izgalmas, az agyam is mozgatja, miközben Shakespeare hű is.

Macbeth - Mint skandináv akció krimi: 100% pörgő, meglepő, remek szövegezésű, újjászületett mű.

Szubjektíven: 100% a kedvenc Shakespeare drámám méltó újrázása. Komor, de imádtam.

A héten is jöttek új kötetek. Íme:

- Waters: A kis idegen

Kosztümös, rejtélyes - a cselekményről nem sokat tudni, de a Rebeccához hasonlítják, az jó kezdet.

- Wilkinson: A lány, aki visszatért

Női thriller, amiben egy kisgyerekként eltűnt lány hazamegy. Már ha valóban ő az...

Szerelmes, csábítós, egymásba veszős.

Ian az egyetem királya: pokolian jóképű és gazdag is, olyan testtel, hogy a lányok szabályosan a lába elé vetik maguk. Ian alaposan ki is élvezi a helyzetét. Mellette legjobb barátjával vállalkozást vezet: önbizalomhiányos lányoknak segítenek összejönni a kiszemelt sráccal. Ian komoly szabályokat is hozott, hogy a magánélet és a munka ne keveredjen. Csak éppen besétál az életébe a röplabdázó, stréber, fiús Blake, aki valamit megmozgat benne már a kezdetektől. Amikor pedig a fiús ruhák helyett lányos holmik kerülnek a bombázóvá alakuló lányra, akire a kiszemelt kosaras is szemet vet, Ian a legnagyobb szabályát készül felrúgni: ügyféllel soha ne jöjj össze! A lány megtartásához azonban nem elég a külső, a fiúnak meg kell nyílnia élete töréspontjáról is, ami sokkal nehezebb feladat, mint eddig bármi.

Még csak három regényt olvastam Rachel van Dyken írónőtől – magyarul különben ennyi jelent meg tőle – de már észrevettem pár sémát. Ami jó, ha ez bejön az olvasónak, kevésbé, ha szeretne új fordulatokat is a szerzőtől, nem csak ugyanazt olvasni kicsit másképpen.

Ki is pontoztam ezeket, hiszen az Egyetlen 1-2 és a Szárnysegéd Bt. első része is közös az alábbiakban:

1: a főszereplő srác mesebelien tökéletes. Magas, sportos, természetesen görög istenhez foghatóan jóképű, és gazdag is. Amit általában titkol, nem a pénzével akar barátokat nyerni. Valamely területen kiemelkedő: háromból kettő sztársportoló volt, a harmadik popsztár. A lányok nyomultak rájuk, éltek is a lehetőségekkel, míg be nem sétált a nagy Ő. Aki miatt a vadászó oroszlánból doromboló házimacska lett. A Szárnysegéd Bt. második részének leendő hőse, Lex is pont ilyen. Csak nála a valamiben szuper, az esze lesz. Tökéletes kinézete mellett számítógépes zseni. Honnan tudom? Ő Ian legjobb haverja, már itt fontos mellékszereplő.

2: a hősnő a gyönyörű naiva szegényebb családból, akinek időbe telik kinyílni. Ártatlan, kedves, jó tanuló, csak nem tudja használni a külsejét. A szuper srác mellett azonban dögös csaj is lesz, akiért többen is tepernek. De a főszereplő veszi el a szüzességét, és egy félreértés után jön a nagy szerelem, eddig háromból kettő jegygyűrűt is kapott, és szerintem e sorozat folytatásában Blake ujjára is felkerül a méregdrága gyémánt.

3: egy betegség tragédiája hozza a drámát. Eddig volt súlyos balesetbe megtört első nagy szerelem, komoly szívbetegség és rák. Ian is kapott egy testi – lelki traumát. Az NFL legígéretesebb újonca hősiesen félrelökött egy kisfiút egy autó elől, így viszont őt csapták el. A lába szétment, máig fáj neki, de az igazi seb a foci elvesztése volt.

4: a kínokra a probléma: a szerelem. Tulajdonképpen Ian irigylésre méltó életet él, mindene megvan. Mégsem boldog. Majd jön Blake, és minden a helyére kerül.

Lehetne újabb pont, hogy pontosan betartja a romantikus zsáner szerkezetét, de ez annyira tipikus, hogy feleslegesnek látom kiírni. Egymást megismerő, vonzódó szereplők nehezen összejönnek, boldogok, félreértés miatt szakítás, majd nagy gesztussal békülés és happy end.

Akár ki is akaszthatna, amiért ennyire mese és tipikus, de van Dyken stílusa olvastatja. Az Egyetlen drámai hangnemet kapott, ez flörtös, szexis lett, minimális drámai felhanggal.

El voltam vele, de nekem a dráma jobban fekszik – az Egyetlen két részét jobban szerettem.

A csábítás szabályai - Mint new adult: 60% tökéletes szereplők, humoros hangnem. A szerelem a középpontja.

Szubjektíven: 50% az elején még viccesnek találtam, de aztán túl szerelmes lett. Hol a dráma?