Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Spears: A bennem lévő nő

2023. november 28. - BBerni86

Fülszöveg: a_bennem_levo_no.jpg

Britney Spears végre saját maga mondja el történetét szabadságról, hírnévről, anyaságról, túlélésről, hitről és reményről.
2021 júniusában az egész világ a bíróság előtt beszélő Britney Spearsre figyelt. Történetének – igazságának – ereje tagadhatatlan volt, és beszéde nem csupán az ő életét változtatta meg, hanem számtalan más nőét is. A bennem lévő nőben Britney most először tárja elénk elképesztő életútját – és a popzene történetének egyik legnagyobb előadójában rejtőző belső erőt.
Britney Spears megalkuvás nélküli nyíltsággal és figyelemre méltó humorral megírt memoárja rávilágít a zene és a szeretet erejére, és annak fontosságára, hogy a nők végre a saját szavaikkal mondhassák el történetüket.

Szerintem: 

Britney idősebb nálam, így én még igencsak kiskamasz voltam, amikor berobbant. Nem is esett közel hozzám a zenéje, a sokadik dala, ami megmaradt bennem és a refrént máig tudom. A Lucky. Christina Aguilera hangja és dalai jobban tetszettek, de a Lucky után elhallgattam Britney-t is.

Így aztán pár dolgot tudtam róla a kötet

Tovább

Bíró: Lángmarta dél

Anjouk 2.

langmarta_del.jpgFülszöveg: 

1322. ​Miután Anjou Károly egy minden addiginál hatalmasabb sereggel meghódította a Felvidéket, és az utolsó erdélyi vár ellenállását is megtörte, még mindig nem kezdheti meg a nyugodt birodalomépítést. Az ország déli részén a Subicsok törnek borsot az orra alá, így a királynak a tengermellék felé kell fordítania tekintetét, és folytatnia az évtizedes belháborút, melynek talán sosem lesz vége. László, a lecsúszott udvari lovag, miután gyilkosként megszökött Temesvárról, és önmaga elől is menekülve vergődött át az országon, a horvát bán oltalma alatt próbál új életet kezdeni – ám a sors akarata folyvást közbeszól. Lackfi István, az alacsony sorból származó vad székely harcos, aki a felvidéki hadjáratban szerezte meg lovagi címét, ezúttal ezer lovast vezet a mühldorfi csatába, ahol egyszer s mindenkorra eldől, ki örökli a német-római császári címet. Mindeközben a sorsával megbékélt, és ismét liliomos lovagként élő Bátor Attila elszántan igyekszik megtalálni fiát és feleségét, akikről azt sem tudhatja, élnek-e még egyáltalán. A remény élteti, de a kegyetlen bosszúvágy hajtja: egy fekete lobogót keres, és az embert, aki elárulta.

Szerintem: 

Egészen rákapok a Bátor-család tagjainak történetére. Pedig nem csak ők

Tovább

Nowlin: Ha velem maradt volna

Fülszöveg: ha_velem_maradt_volna.jpg

Autumn és Finn régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán valami megváltozott közöttük. Vagy ők változtak meg. Most mindent megtesznek azért, hogy ne vegyenek tudomást egymásról. Autumnnak ott van a barátja, Jamie, és a szűk baráti társasága. Finn pedig az a fiú lett a suliban, akit mindenki a közelében akar tudni. Ettől azonban Autumn minden találkozásukkor azzal az egyre erősödő és mardosó gondolattal küzd, hogy talán a dolgok másképp is alakulhattak volna. Talán együtt kellene lenniük.

Augusztusban azonban a dolgok örökre megváltoznak. És ahogy telik az idő, Autumn kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy mennyire másképpen alakulhatott volna az életük, ha soha nem váltak volna el útjaik…

„Nem voltam Finny mellett azon az augusztusi éjszakán, de a képzeletem beleégette a jelenetet a tudatomba, így már emléknek tűnik. Természetesen esett. Finny egyenletes sebességgel hajtott az esőben a barátnőjével, Sylvie Whitehouse-szal, abban a piros autóban, amit az apjától kapott a tizenhatodik születésnapjára. Finny néhány hét múlva töltötte volna a tizenkilencet. Veszekedtek. Már senki nem tudja megmondani, hogy min. Mások szerint ez a történet szempontjából egyáltalán nem is fontos. Nem tudják azonban, hogy van egy másik történet is. Ez az első alatt és a számukra látható tények között rejtőzik. Nem tudják, hogy az én történetemben a veszekedés oka nagyon, de nagyon fontos.”

Szerintem: 

 Ezt hamar ki kell írnom magamból. Ha nem e-könyvként, hanem papíron olvasom, szerintem

Tovább

Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok

Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 2.

jo_kislanyok2.jpgFülszöveg: 

Valaki eltűnt.Senki sem beszél.
De MINDENKI figyel…
Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége.
Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből?

Szerintem: 

Ilyen egy ütős folytatás! Pip visszatért, folytatódnak az események, de van új eset is. Vagyis, minden adott

Tovább

Berry: Hazatérés

Fülszöveg: hazateres.jpg

Kate Bennett tizenegy évvel ezelőtt egy parkolóból tűnt el, hátrahagyva a férjét és a kislányát. Mikor egy csecsemővel a kezében, segítségért esedezve felbukkan egy montanai benzinkúton, a nyomozók azt gyanítják, hogy egy szekta rabolhatta el. Kate hazatérése az egész családja életét felforgatja. A férje újranősült, a lánya pedig alig emlékszik rá, ráadásul Kate sem úgy néz ki vagy viselkedik már, mint egykor.
Miközben a család segíteni próbál Kate-nek a társadalomba való visszailleszkedésben, olyan titkokat fednek fel egymás előtt, amelyeket mindeddig elhallgattak. Csakhogy nem ők az egyetlenek, akik titkolnak valamit. Ahogy egyre világosabbá válik, mi történt Kate-tel, arra is fény derül, hogy a hazatérésével még közel sem zárult le a sötét korszak, amely elől elmenekült.

Szerintem: 

Ez a történet egy csavarra épül. Nehezen is írok róla, mert

Tovább

Lee: Szigorúan bizalmas

K-Pop 1.

k-pop.jpgFülszöveg: 

URALJÁK A ZENÉT,
URALJÁK A SZÍNPADOT,
CSAK A SAJÁT ÉLETÜKET NEM.

Candace Park mesterien játssza a szerepét, ő a tökéletes, engedelmes koreai-amerikai diáklány. De a valódi tehetségét – a hangját – mindenki elől elrejti. Amikor beválasztják az egyik leghíresebb K-pop-cég első lányegyüttesének gyakornoki programjába végre lehetősége nyílik arra, hogy megmutassa magát a világ előtt.

Ám, a K-pop-gyakornokok élete nehezebb és kimerítőbb, mint azt valaha gondolta volna. Szöulba költözik, ahol próbál ellavírozni a hierarchiák és új szabályok bonyolult rendszerében.

Mi a legfontosabb előírás? Nincs randizás, ami elég hamar lehetetlen küldetéssé válik. Minél közelebb kerül a rivaldafényhez, annál bonyolultabb elkerülni a botrányokat.

Csak egy kérdés marad a végén: megéri?

Szerintem: 

Nem kicsit lepett meg ez a regény. Szinte kiskamasz főszereplő, egy tőlem teljesen idegen világ a középpontban. És mégis,

Tovább

Bennett: A Windsor-csomó

Őfelsége II. Erzsébet nyomoz 1.

Fülszöveg: a_windsor_csomo.jpg

2016 tavaszán II. Erzsébetet a Windsor-kastélybeli születésnapi ünnepségének az előkészületei kötik le, amikor sokkoló hír érkezik: az egyik vendéget holtan találták a hálószobájában. Látszólag minden jel arra mutat, hogy a fiatal orosz zongorista öngyilkos lett, ám a rosszul megkötött csomó idegenkezűségre utal. A királynő a nyomozókra hagyja az eset felderítését, de nemsokára bosszantani kezdi a rendőrség hozzá nem értése, ezért úgy dönt: diszkréten a saját kezébe veszi az ügy felgöngyölítését…

Szerintem: 

Nem is tudom eldönteni, hogy Bennettnek volt egy nagy ötlete, vagy éppen ellenkezőleg. Divatja van annak, hogy

Tovább

Scalzi: Állati gonosz

allati_gonosz.jpgFülszöveg: 

Mi történik akkor, ha egy titkos szupergonosz elhalálozik, és szeretett, ám tudatlan unokaöccsére hagy mindent? Mi lehet sokkolóbb az örökös számára? Szembesülni a ténnyel, hogy az eredetileg parkolómágnásnak hitt nagybácsi valójában a világ egyik leghírhedtebb gonosztevője volt – az az igazi, régi vágású fajta, akit a Bond-filmekben látni, vulkánba vájt főhadiszállással meg mindennel –, vagy, hogy titkos birodalmát értelmes, emberi nyelvet és számítógépet használó macskák irányítják?

És képes-e megbírkózni a hirtelen minden irányból rá leselkedő veszéllyel? Elvégre a végtelen mennyiségű pénz mellé az egész biznisz is jár, amire nem egy üzleti partnernek fáj a foga.

Szerintem: 

Valaki filmesítse meg legalább Jake bácsi temetését, és hadd nézzem meg! Az

Tovább

Madden-Mills: Drága Ava!

Fülszöveg: draga_ava.jpg

Egykor ​közéjük akartam tartozni – de aztán tönkretettek.

A nagynevű Camden előkészítő suli borostyán lepte falai közt a gazdag és népszerű Cápák uralkodnak. Csoda, hogy meglepett az egyikük névtelen szerelmes levele? Ábrándozzon csak! Velőig gyűlölöm azokat a pénzes mocskokat azért, amit velem tettek.
A kérdés csak az, melyik Cápa a titkos imádóm. Knox, a heges focista? Dane, az ikertestvére? Vagy Chance, a kétszínű exem?

Drága Ava!
A szemed, akár a Karib-tenger.
Francba! Micsoda marhaság.
Úgy értem… valahányszor rám nézel, érzem, hogy ez valami IGAZI.
Ami példátlan.
Tíz hónapja nem jársz ide, de nem tudlak elfelejteni.
Hiányzott, ahogy a folyosón sétálsz.
Hiányzott, ahogy a meccseimen szurkolsz.
Hiányzott a hajad illata.
Erre egyetlen éjszaka, és minden odalett.
Ha bármire bármire szükséged lenne, megtalálsz. Írj rám. Kérlek. 105-555-9201
Utóirat: Cápa vagyok, de sosem bántanálak.
Utó-utóirat: Minden erőmmel dacoltam, de akkor is akarlak. Még mindig.

Szerintem: 

Volt már ilyen, megint találtam egy ilyet. Simán mellé van lőve a

Tovább

R. Kelényi: Képtelen Kréta

Caroline Wood 9.

keptelenkreta.jpgFülszöveg: 

A szépség ára a halál…
Caroline Wood és szerelme, Ádám párterápiás célzattal Krétára repül nyaralni. A lány reméli, hogy a kettesben töltött néhány nap ismét fellobbantja az épp csak pislákoló lángot közöttük, ezért megpróbálja minden figyelmét a párjára fordítani.

Néhány meghitten unalmas nap után az egyedi hangulatú, romantikus kis szállodába egy nyolcfős amatőr alkotócsapat érkezik, hogy a táj és egy Eloise nevű, különösen bájos lány szépségét vászonra vigye. Eloise egy bormámoros, vidám estén lezuhan egy szikláról, és szörnyethal. A rendőrség balesetet állapít meg, Caroline azonban gyilkosságra gyanakszik, nem minden alap nélkül, hiszen a csoport szinte valamennyi tagjának lett volna oka meglökni Eloise-t. Bár Caro nem akar zűrbe keveredni, azt teszi, amit mindig: beszélget, kérdez, hallgatózik, kutakodik.

Szerelmi háromszög, zsarolás, vágyakozás, csalás, megcsalás…

Caroline feltevéseit mindaddig senki sem nem veszi komolyan, amíg fel nem bukkan egy újabb hulla. Olyan gyorsan fogy a festőkör létszáma, hogy a lány tudja, tennie kell valamit, különösen, hogy egy levélke szerint ő lesz a következő, ha nem hagyja abba a szaglászást.

Szerintem: 

Most mondjam/írjam, hogy én megmondtam? Ettől féltem – pont olyan lett ez a Caroline Wood-történet, amit

Tovább
süti beállítások módosítása