Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Lauren: Kalandtúra Wilder-módra

2023. július 15. - BBerni86

kalandtura.jpgFülszöveg: 

Lily Wilder mű-kincsvadászatokra viszi a turistákat Utah állam vörössziklás kanyonjaiba. Ebből éppenséggel megél, de esélye sincs visszavásárolni a szeretett ranchot, amit apja sok évvel ezelőtt eladott. A pénzszűke miatt nem mondhat nemet, amikor szedett-vedett baráti társaságával az a férfi bukkan fel, hogy részt vegyen egy kincsvadásztúrán, akibe régen szerelmes volt. Lilynek voltaképp nincs is ellenére, hogy kivigye a fickót a semmi közepére – és aztán ott hagyja a francban.

Leo Grady viszont mást sem akar, csak újra felvenni a fonalat első és egyetlen szerelmével. Lily ebben sajnos nem partner: egyértelműen értésére adja, hogy Leo csak mint túravezetőre számíthat rá.

Ahhoz, hogy a szerelmük még egy esélyt kapjon, a túrán egy csomó mindennek balul kell kiütnie. Vajon mégis igaz a kincset övező legenda? Lilynek és Leónak össze kell fognia, hogy kihúzzák a bajból a társaságot – és eközben Lily nemtörődöm apjának múltjával és a kettejük közös múltjával is szembe kell nézniük.

Szerintem: 

Csajos, jópofa nyári olvasmány – bár a

Tovább

Bates: Zűrzavar a vonal végén

Fülszöveg: zurzavar_a_vonal_vegen.jpg

Három hét telt el azóta, hogy a történelemtanára meg akarta ölni Emmyt az Emptor Akadémia könyvtárában. A lány ugyan megmenekült, de nem tud szabadulni a rémálmoktól, és attól a megmagyarázhatatlan érzéstől, hogy még mindig figyelik minden lépését. Ráadásul a Frederick St. Jamestől kapott, csúcstechnológiás phabletre sorra jönnek az üzenetek, amiben valaki azt kéri, hogy ölje meg az argentin nagykövetet.
Emmy egészen addig nem vesz tudomást az SMS-ekről, amíg a nagykövet rejtélyes körülmények között meg nem hal, zsebében ugyanazzal a cetlivel, amit Frederick holtteste mellett is találtak. Véletlen egybeesés lenne? Bár szeretné ezt hinni, Emmy tudja, hogy lennie kell összefüggésnek. De ami még rosszabb, Sebastian is tudja. Sebastian, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elkapja a nagyapja gyilkosát. A forrófejű, kiszámíthatatlan srác az utolsó, akitől Emmy segítséget kérne, de amikor eltűnik az anyja, tudja, hogy nincs más választása, együtt kell működnie az okleveles rosszfiúval. Hacsak már nincs túl késő…

Szerintem: 

Felhúztam magam rajta. Hiába tudom, hogy

Tovább

Laam: A szerelem és hóesés eltűnt évszaka

a_szerelem_es_hoeses.jpgFülszöveg: 

Üresfejű. ​Könnyelmű. Önző. Feslett. Milyen gyakran derül ki az igazság az olyan nők jelleméről, akiket így emlegetnek?
A történelem különösen kegyetlenül elbánik azokkal a nőkkel, akik feszegetik a hagyományos szerepek kereteit, úgymint kötelességtudó lány, hű feleség és odaadó anya. A történelmi beszámolók, amelyeket többségükben férfiak írtak, rendszerint pellengérre állítják a nőket, ha bármi nyomát találják romantikus vagy szexuális „eltévelyedésnek”. Azonban kevés lenyűgözőbb téma adódik, mint egy gyönyörű, rossz hírű nő.

A tizenhat éves, kíváncsi és híresen szép Natalja legszívesebben az orosz irodalom tanulmányozásában mélyülne el, ám édesanyja szerint ideje megfelelő férjjelölt után nézniük. Első bálján, az 1928-as moszkvai idényben rögtön lecsap rá a szerelem: az Oroszország-szerte ünnepelt költő, Alekszandr Puskin lép elé szégyenlősen, és örökre rabul ejti a szívét.
Házasságuk alatt sem alszik ki a szenvedély. Miközben boldog családi életüket élvezik, Nataljából az arisztokrácia báljainak csillaga válik, akit nemcsak irigyei méregetnek féltékenyen, de felkelti a cár figyelmét is. Nemsokára pedig felbukkan az udvarban Georges d'Anthès, a sármos francia, aki a végzetét jelenti Nataljának, a végét mindannak, amit igazán szeretett.

Szerintem: 

Keresd a nőt – szállóige, és ennek a kötetnek is a mottója lehetne. Emlékszem, irodalmon is úgy tanultam, hogy kora legnagyobb

Tovább

Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Fülszöveg: azon_agyalok.jpg

„Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni” – a Telefonbetyár újra és újra ugyanezt az üzenetet hagyja a lány telefonján. Ez jár a fejében a lánynak akkor is, amikor a barátjával, Jake-kel, autóznak Jake szüleinek házához.
A látogatás felemásra sikeredik, s amikor visszafelé kitérőt tesznek Jake régi, elhagyatott erdei középiskolájában, már teljes az aggodalom a lányban: ki az, aki folyton figyeli, aki üldözi, és miért szól a kihalt folyosón az a végtelenített, félelmetes zene?

Szerintem: 

Nem tudom, hogy jobb a vége ismeretében vagy

Tovább

Rojik: Szárazság

szarazsag.jpgFülszöveg: 

Az ország, ahogy az egész világ, a bekövetkezett klímakatasztrófa okozta kihívásokkal küzd. A szerencsésebbek a belső kerületekben élvezik az állam által biztosított jólétet. Viszont akik a peremkerületekben élnek, nem sok jóra számíthatnak. Az állam szigorú szabályait mindenkinek be kell tartania, és ami a legfontosabb, a fennálló rendet nem szabad megkérdőjelezni.

Dani, a magának való fiú és osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, ha hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és a kibontakozó szerelmét azonban félbeszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól és az egész addigi életük fenekestül felfordul.

Vajon sikerül Daninak Anikó nyomára bukkanni, és ha igen, képesek lesznek együtt megbirkózni a rájuk váró kihívásokkal? Mit kezdenek az új információkkal, amik alapjaiban rengetik meg a világukról alkotott elképzeléseiket?

Szerintem: 

Több minden tetszett benne, ám van

Tovább

Slaughter: Jéghideg szív

Fülszöveg: jeghideg_sziv.jpg

Az eltűnt lány és a Kegyetlen kötelékek bestsellerírójának zseniális novellájában megismerhetjük az 52 éves Pamet, aki hűséges feleségként mindent megtett – immár csak ex- – férjéért, Johnért. A férfi kíméletlenül elbánt vele, de most, hogy Johnt halálos kór fenyegeti, Pam elérkezettnek látja az időt, hogy rendezze a számlát. Mégpedig oly módon, ahogyan azt senki nem várná…

Szerintem: 

Slaughter is feliratkozott azon írók listájára, akik sokkal

Tovább

Braswell: Ami enyém volt rég

ami_enyem_volt_reg.jpgFülszöveg: 

Hogy ​megmentsék királynőjük és születendő gyermeke életét, a hűséges alattvalók mindenfelé keresik a gyógyító erejű Aranyvirágot… ehelyett azonban véletlenül a Holdvirágot viszik el a palotába. A csillogó virág meggyógyítja a királynőt, aki egészséges lánygyermeknek ad életet. A kislány haja ezüst, mint a fényesen világító hold. Ám ezüst hajának veszélyes varázsereje van: gyógyítás helyett kárt tesz másokban. A királyság biztonsága érdekében Rapunzel hercegnőt egy nagytudású boszorkány, Gothel asszony gondjaira bízzák, és egy toronyba zárva éli az életét.
Rapunzel tizenkilenc évet tölt a torony falai között. Elfogadja, hogy az embereket meg kell védeni mágikus hajától. Amikor végül úgy dönt, hogy elhagyja az egyetlen otthont, amit valaha ismert – hogy láthassa a lebegő fényeket, melyek minden évben megjelennek az égen a születésnapján –, két tolvaj társaságában váratlan kalandokba keveredik. Az egyikük Gina, a feltörekvő törvényen kívüli, a másik pedig Flynn Rider, a körözött bűnöző. Rapunzel ráébred, hogy a története, a mágikus haja és a jövője sokkal több meglepetést tartogat, mint azt valaha képzelte.

Szerintem:

A sorozat egyik legszerethetőbb darabja, méghozzá azért, mert

Tovább

Claremont & Lee & Byrne & Lobdell: X-Men Mutánsok genezise

Fülszöveg:x-men.jpg

Ebben a klasszikus történetben az X-men ősellensége, az aszteroidán emelt fellegvárában ármánykodó Magneto, a Mágnesesség Mestere új szövetségesek után kutat. Miután az embergyűlölő Akolitusokkal új seregre tesz szert, fondorlattal az egyik X-men-csapatot a másik ellen fordítja, ám közben két nagyhatalom – az Egyesült Államok és Oroszország – is összefog ellene.

Ezalatt a Földön a Kéz feltámasztja a hidegháború egyik kísértetét, Vörös Omegát, aki olthatatlan bosszúszomjat érez Rozsomák és annak esküdt ellensége, Kardfogú iránt. Bár az X-ek legyőzése sem kihívás számára, Omega egy még nagyobb hatalmat rejtő titok után sóvárog, amelynek egyedül Ro­zso­mák van a birtokában, és semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze azt Logan adamantiumkoponyájából…

Szerintem: 

Túl sok mindent nem fogok tudni írni róla. Ez most

Tovább

Bayard: Azok a halványkék szemek

azok_a_halvanykek_szemek.jpgFülszöveg: 

1830 ​októberének végén felakasztva találják Leroy Fry kadétot az Egyesült Államok Katonai Akadémiája, a Hudson-felföldi West Point lezárt területén. Az öngyilkosság kizárva, mivel az áldozatot brutálisan meggyalázták: kivájták a szívét a mellkasából.
Az akadémia jó hírének megőrzése – és egyáltalán: fennmaradása – miatt a létesítmény vezetője a nyugdíjas éveit a közeli településen, Buttermilk Fallsban élvező egykori New York-i rendőrnyomozót, Augustus Landort kéri fel az eset felderítésére és a tettes vagy tettesek kézre kerítésére. A szigorú szabályok szerint működő katonai bázison azonban nincs könnyű dolga a feleségét és a lányát is a közelmúltban elvesztő bűnüldözőnek. Ám akad egy önjelölt, nem kevés önbizalommal – és nem mindennapi koponyával – rendelkező, ékesszóló, ugyanakkor meglehetősen szószátyár segítője: az első évfolyamos Edgar Allan Poe kadét személyében.

Szerintem: 

Az a történet, amiről nehéz úgy beszélni, hogy

Tovább
süti beállítások módosítása