Fülszöveg: 

Egy állás, ami örökre megváltoztatta az életem.
Merrick Crawfordot az állásinterjúmon ismertem meg. Pontosabban húsz perccel korábban, amikor berontott a próbafülkémbe, pár háztömbnyire az interjú helyszínétől. Egy szál melltartóban veszekedtem a jóképű szemétládával, ezért amikor rájöttem, hogy ő lehet a jövendőbeli főnököm, nagyon megrémültem.
Ő azonban láthatóan nem ismert meg. Vagyis csak azt hittem…
Fel sem merült bennem, hogy megkapom az állást, mégis kaptam egy e-mailt, melyben behívtak egy második fordulóra. Elmentem, mert tudnom kellett, hogy a katasztrofális kezdés után miért tekintenek még potenciális jelöltnek. Kiderült, hogy Merrick csak azért akart alkalmazni, hogy lássa, ahogy kudarcot vallok. Csakhogy én nem adom meg neki ezt az örömet.
Arra azonban nem gondoltam, hogy lesz olyan, amit majd élvezetesnek találok Crawforddal való kapcsolatomban…

Szerintem: 

Most már tudom, hogy a Keeland – Ward duó közös könyvei közül ki inkább a

Fülszöveg: 

Öles ​termetű vándor barangol a Magyar Királyság erdeiben. Nyomában rejtély lappang, útitársa egyetlen irdatlan husáng. Senki sem emlékszik rá, mikor és honnan érkezett. Csak előbukkan olykor a fák árnyékából,és igazságot oszt a sűrűbe tévedők között.
Ki tudja, talán ő is a jövőlátó tükröt, az ősi Mirrént oltalmazza a sötét erőktől.

Brunar története nyolcszáz esztendővel röpíti vissza az időben az olvasót. Varázserejű hősök és túlvilági lények járják a Pilis bérceit, titokzatos,törpenövésű szerzetek vonulnak hadba a Mirrén védelmében. Mindeközben Fehérváron András herceg német asszonya, Gertrúd ördögi tervet forral a gyermekkirály ellen. Férje fején kívánja látni a koronát, s ezért bármilyen gazságra képes. Ám színre lép az erényes és tiszta szívű Bánk bán, aki a hazaszeretet örök szimbóluma a magyarság számára…

Szerintem: 

Amikor véletlenül ugyanaz a téma megtalál több történetben is. Megnéztem

Fülszöveg: 

A hollywoodi PR-os, Lucy Green nemsokára betölti a harmincat. Azt reméli, végre előléptetik, és hogy a barátja is megkéri a kezét. Azonban a szülinapja előestéjére megbeszélt randira a fiú nem megy el – ami nem először történik meg. Így Lucy egyedül marad a bárban, vagyis nem teljesen egyedül, hiszen a pult másik oldalán egy jóképű csapos áll. A lány a koktélja felett búslakodva azt kívánja, legyen tökéletes másnapi születésnapja. De a dolgok valahogy balul sülnek el, ahogy az gyakran előfordul, amikor a kívánságok valóra válnak…

Amikor Lucy felébred a nagy napon, nem tudja rávenni magát, hogy végigcsinálja szigorú fitnesz- és szépségápolási rutinját – melyekről eddig azt mondta magának, szereti őket. Ráadásul nincs kedve csak egy kanál joghurtot enni reggelire, és a kényelmetlen alakformáló fehérneműbe se akarja beleerőltetni magát.

Amikor a lány megérkezik az irodába, rájön, nemcsak magának, de senki másnak sem tud hazudni többé. Sem az ügyfeleinek, sem a barátjának, sem a görény főnökének. Most, hogy nem tudja eltitkolni, mit érez, Lucynak meg kell küzdenie az összes olyan igazságtalansággal, melyekkel nap mint nap szembesül a munkahelyén, a párkapcsolatában és az élete minden más területén… Az igazság nagyot fog szólni.

Szerintem: 

Annyira egy filmekből ismerős klisé az alapja, hogy nem sok jóra számítottam. Van

Fülszöveg: 

1926. Az ország még mindig próbál magához térni a háború után, London szédítő éjszakai élet központjává válik. A Soho klubjaiban egymást érik a sztárocskák, külföldi előkelőségek és a gengszterek. A lányoknál egy tánc ára egy shilling.

Ebben a csillogó világban Nellie Coker a királynő, aki könyörtelen ambícióval igyekszik előmozdítani hat gyereke boldogulását. Sikerével óhatatlanul ellenségeket is szerez, fenyegetések sorával kell szembenéznie. A Soho a felszínen harsány vidámságot áraszt, a mélyben azonban sötét szándékok munkálnak. A város, ha az ember nem vigyáz, bárkit elveszejt.

Szerintem: 

Az elveszett nemzedék. A jazzkorszak. Ismerős az Államokból, A nagy Gatsby az egyik kedvenc regényem. Ismerős Németországból, a Babylon Berlin sorozatból és az eredeti regényekből is. Atkinson ugyanezt a korszakot az

Fülszöveg: 

Nyikolaj Lancovnak mindig is volt tehetsége a lehetetlenhez. Senki sem tudja, mit élt át hazája véres polgárháborújában – és jobb is, ha ez így marad. Most, amikor ellenségek gyülekeznek az ország meggyengült határainál, a fiatal cárnak meg kell találnia a módját,
hogy feltöltse Ravka kincstárát, új szövetségeket kössön, és felszámolja az egykor nagyszerű grisahadseregre leselkedő fenyegetést.

Ám minden egyes nappal erősebbé válik benne a sötét varázslat, ami azzal fenyeget, hogy elpusztítja mindazt, amit felépített. Egy fiatal szerzetes és egy legendás grisa szélhívó segítségével Nyikolaj elutazik Ravka azon helyeire, ahol a legerősebb mágia él, hogy legyőzze a benne rejlő szörnyű örökséget. Mindent kockára tesz, hogy megmentse az országát és önmagát. Akadnak azonban olyan titkok, amelyeket nem szabad eltemetni – és olyan sebek, amelyeket nem szabad begyógyítani.

Szerintem: 

Az első trilógiában az a helyzet, hogy Nyikolaj Lancov volt a kedvenc szereplőm. Így aztán volt

Fülszöveg: 

Mindenki kedvenc szájmenéses zsoldosának kedve szottyant felfedezni a mangákat is! Deadpool tehát Tokióba költözik, ahol azon nyomban meg is gyűlik a baja néhány kőkemény arccal. Amúgy minden a szokásos mederben folydogál: ismert és új szuperhősökkel áll össze, istenekkel hadakozik, koncertre megy, és néha-néha ott hagyja a helyszínen valamelyik végtagját. Szóval semmi extra.

Hol is tartottunk… Ja, igen. Deadpool és Tokió. Maga Vasember invitálja meg a Bosszúállók vadonatúj, Szamurájosztag nevű élcsapatába Deadpoolt, aki ezúton egy bizonyos hálóhintázó kollégára is szert tesz. Deadpool, Szamurájosztag, Japán. Ez a helyzet egyszerűen NEM TUD kisiklani. MINDEN rendben lesz!

Szerintem: 

Elvileg az lenne benne az újdonság, hogy

Fülszöveg: 

Az ​etológia fiatal tudományág létére gyorsan népszerű lett – többek között kitűnő ismeretterjesztő szakírói miatt is. Közéjük tartozik a természetfilmes David Attenborough is, aki trilógiájának – amelynek első két darabja: Élet a Földön és Az élő bolygó – zárókötetét az állatok viselkedésének szentelte. Az élet erőpróbái Attenborough szerint az egyed- és fajfenntartásért folytatott küzdelem eseményei, amelyek éppoly változatosak, mint maga az állatvilág. Már a születés is nagy erőpróba: az életképesség első megmutatkozása, de nemcsak a Karácsony-szigeti vörösrákoknál, hanem a madaraknál, hüllőknél, emlősöknél is. Ahogy később az utódok nevelése, gondozása, az otthonteremtés, amely bizonyos madárfajoknál az udvarlás része is. Számos erőpróbát kell kiállniuk az állatoknak, hogy a genetikai versenyben győztesek legyenek, s ehhez az évszázadok során bizonyos fajok passzív, mások aktív stratégiákat dolgoztak ki. De a genetikai átörökítés mellett minden egyed célja saját fennmaradásának biztosítása is, s e küzdelemben az győz, aki maximálisan képes kihasználni lehetőségeit, a legjobban tud alkalmazkodni környezetéhez. A legtöbb táplálékot tudja megszerezni magának gyorsasága révén, mint a kolibri, leleményességgel, mint a hüllők és rovarok, türelemmel, mint a pókok. A legjobban tud tájékozódni, mint a nap irányát követő sivatagi hangyák, az ultrahangrezgéseket érzékelő denevérek, az érzékeny szaglószervű hiénák, a csillagok állását és belső térképüket követő költöző madarak, a Föld mágneses terére érzékenyen reagáló angolnák. Vagy a legjobban tudja magát álcázni, a legtrükkösebben tudja ellenségeit megtéveszteni, mint a rejtőzés nagymesterei, a rovarok. Az állatok azonban nemcsak egymás ellenfelei, hanem egymás kiegészítői is, mint a bohóchalak és a bíborrózsák, az emlősöket tisztogató seregélyek, a csorda védelmében élő növényevő emlősök, a társaikat önzetlenül tápláló rágcsáló és denevérfajták, a társadalommá szerveződve élő hangyák, méhek, darazsak. Mások kihasználják szomszédaikat, mint az alkonylepke a szövőhangyákat, a kakukkfélék a fészkelőmadarakat, vagy egyszerű paraziták, mint a halakon, emlősökön élősködő atkák, bolhák.

Szerintem: 

Attól függetlenül, hogy a madárfóbiám miatt a borítótól frászt kaptam, újfent egy

Fülszöveg: 

Négyföldet ​új fenyegetés, ám egy nagyon is ősi gonosz környékezi. A Sötét Mágia Könyve, az Ildatch ismét öntudatra ébredt, és mint már annyiszor, ezúttal is az Omshfordok új nemzedékének kell harcba szállnia a veszély ellen.

Brin és Jair Oshford különleges hatalommal bír: varázserejű énekük, a Kívánságdal képes megváltoztatni az őket körülvevő világot. Kettejük közül ezúttal a leányra, Brinre hárul a feladat, hogy a Maelmord rettenetes erdején át az Ildatch közelébe kerüljön. Védelmezői közt ott van maga Allanon, a druida, no meg Rone Leah, Menion leszármazottja.

Jair, a fiú hátramarad, ám szörnyű jóslatot hall: ha nem indul időben nővére után, mind Brin, mind Allanon odavész. Az ő társasága sem szégyellni való – egy legyőzhetetlen fegyvermester és egy elf királyfi, valamint egy határmenti óriás, egy törpe és egy gnóm nyomkövető alkotja. Csakhogy útjukat újra meg újra elállják az Ildatch szolgái, a fáradhatatlan Mordrémek, Brinre és Allanonra pedig halál vár, ha Jair túl soká késlekedik…

Szerintem: 

Brooks az eddigiek alapján rálelt egy receptre, aztán írta azt kicsit

Fülszöveg: 

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!

Szerintem: 

Egyszer már szemeztem ezzel a történettel, most

Fülszöveg: 

Az ​ünnepelt Mina Appleton személyi asszisztenseként Christine Butcher már az első naptól fogva tudja, hogy mit várnak el tőle. Abszolút lojalitást. Teljes diszkréciót. Christine húsz éven át a legodaadóbban szolgálta Minát, néma tanúja volt élete minden mozzanatának. Olyan csöndes, hogy szinte nem is lehet tudni, hogy ott van.
Pedig Christine napról napra, évről évre ott volt, láthatatlanul – figyelt, hallgatózott, magába szívta a körülötte lebegő összes titkot. Megőrizve őket.
Christine megbízható. Azoknak a hűségben és diszkrécióban eltöltött éveknek azonban nagy ára van. És ezt Christine végül meg is fizeti.

 De hiba lenne alábecsülni egy olyan állhatatos nőt, mint Christine. Mert, ahogy arra nemsokára mindenki rájön, veszedelmes vonal választja el az engedelmességet a megszállottságtól.

Szerintem: 

Novellaként talán nagyobbat tudott volna