Fülszöveg:
Vaelin Al Sornát egykor a királyság legnagyobb harcosaként ismerték, mielőtt végleg letette volna a fegyvert. Legalábbis reményei szerint. Ugyanis egy jóslat, és az aggasztó hírek a tengerentúlra vezették, hogy megkeresse az asszonyt, akit valaha szeretett. Vaelin ott belebonyolódott Kehlbrand Reyerik, a Sötétkard háborújába, aki istennek képzeli magát, és fanatikusokból olyan sereget gyűjtött maga köré, amely az egész világra fenyegetést jelent. Úgy tűnik, senki sem állhat ellen hódító hadjáratának.
Kivéve talán Vaelint, akinek viszont hadai egy csúfos vereség után szétszóródtak. Ám az egykori várúr közben visszaszerzi a sötét varázslatot, amely páratlan képességgel ruházta fel a csatában. De a vér éneke mintha megváltozott volna: noha ez a háború szinte megnyerhetetlennek tűnik, a Vaelint irányító ének mindennél jobban áhítja ellenségei vérét…
Szerintem:
Anthony Ryan most már ravaszabban zár. Az eredeti trilógia végén