Szerelmes, titkokat felfedő, megbocsátó, baráti körös.

Emely nehezen dolgozza fel, hogy Elyas normálisan viselkedik vele. Folyton attól tart, mikor támadja hátba a fiú. Luca miatt is töpreng, hisz hiába nagyon szimpatikus a levelező társa, az első nagy szerelme Elyas volt, és még mindig nincs túl rajta. Amikor egy buliban a lány nagyon kiüti magát, Elyas veszi gondjaiba. Hazaviszi, vigyáz rá, és még szerelmet is vall neki. Emely el sem hiszi, hogy megvalósulhatnak az álmai. Elyas megnyílik neki, tudnak mindenről beszélgetni, és romantikus ajándékokat kap tőle. De akkor egy véletlenül kihallgatott beszélgetés olyan titkot tár fel, amely alapjaiban zúzza össze a lány álmait és reményeit. Elyas magyarázkodna, de most minden csak fáj. Lehet, hogy ezzel az utolsó esély is elszállt, hogy a kamaszkori szerelem feltámadjon?

Tény és való, hogy nagyon rég olvastam az első részt. Nem is sok emlékem maradt meg róla, de arra határozottan emlékszem, hogy azon is végig morogtam. Nagyjából ugyanazért, amiért a folytatást sem szerettem: egyrészt nagyon mese, másrészt nem szerettem a szereplőket, harmadrészt túl könnyű kitalálni, mi a csavar.

Ahogy a Cseresznyepiros nyárban, ebben is Elyas – Emely kapcsolata körül forog minden. Az elején még több minden történt is benne, de ahogy a titok kiderült, az egész már csak az érzelmek halmozásáról szólt. Unni is kezdtem, az meg még annyira sem kötött le, ki mennyire szenved. Különben is fenntartásokkal tudom csak kezelni, hogy egy kamaszkori szerelmet – úgy, hogy közben évek teltek el és más kapcsolataik, szerelmeik is voltak – így folytatnának tovább. Nem szeretem, hogy ezzel az van sugallva, hogy az első szerelem az igazi és az bármikor folytatható. Hiszen még itt is van olyan, hogy a lány meglepődik azon, hogy Elyas milyen mélységeket rejteget a személyiségében! De ha ezeket nem tudta, nem igazán ismerte, akkor igazából kit szeretett benne?

Vannak benne romantikus gesztusok, a válogatás kazetta nagyon tetszett. Ahogy újra megismerik egymást, az tetszett. Csak ne lenne erőszakosan nyomva, hogy már 16-17 évesen is mennyire odavoltak egymásért!

A nagy csavar sem meglepő, és nagyon kiszámítható a történet menete. Millió meg egy példa: boldogság – butaságon veszekedés és szenvedés – nagy gesztussal békülés.

Azt már megszoktam, hogy a szereplők mesébe illően tökéletesek. Elyas olyan szinten tökéletes, hogy az már nem emberi. Jómódú család, nagyon jól néz ki, orvosnak tanul és nagyon tehetséges zenész is. Épp csak Superman köpenyt nem rejteget az orvosi alatt. Emely meg a szomszéd lány karakter, akivel könnyű azonosulni. Amikor Elyas elmondja, hogy kamaszként miért szerette meg, az inkább kedvelhetővé teszi, mint különben az egész szereplése a kötetben. Rájuk van kihegyezve minden.

Ezzel a kötettel egy negyedik gondom is lett. Az alapkonfliktus, a jelenben és a múltban is. Annyira mondvacsinált, és olyan könnyen meg lehetett volna oldani mindkét esetben! Semmi másról nincs szó, mint kommunikációs zavarról. Ha ahelyett, hogy megsértődnek és menekülnek beszélnek, és tisztázzák a dolgokat, mindent azonnal lehetett volna rendezni és megspóroltak volna egy csomó szenvedést. De nem – inkább azt olvashatom a könyv harmadába, hogy mennyire szenvednek. Nem tudtam sajnálni őket, maguknak okozták. Annyira elcsépelt, hogy egy beszélgetés helyett fejezeteken át szenvednek és nyavalyognak…

Nagyon nem az én regényem. Az a szerelmes mese, aminél irritál, hogy valósnak adják el.

Bartsch: Türkizzöld tél – Mint new adult: 65% sok érzelemmel egy romantikus mese, hibátlan és szerethető hősökkel.

Szubjektíven: 25% pár romantikus gesztus tetszett, de sokat nyavalyognak, béna a konfliktus.

Gyászoló, családos, katasztrófát feldolgozó.

A matematika professzor apának nem könnyű úgy elhelyezkedni, hogy annyit keressen, a családját is el tudja tartani. Ezért utazik a család: a szülők és a két fiuk. Egy nő a vőlegényéhez tart. Egy fiatalember flörtöl az egyik utaskísérővel. Idegen emberek, akiket annyi köt össze, hogy ugyanazzal a repülőgéppel utaznak. Hamarosan minden híradó velük van tele. A gép lezuhant, és mindössze egyetlen túlélő van. Edward, 11 évesen, aki már többé nem lehet Eddie. Aki a szüleit, a bátyját vesztette el és nehéz út áll előtte a sérülései miatt. Akit a nagynénje és a férje fogadnak be. Aki a bátyja ruháit hordja, és aki többé nem képes zongorázni, noha tehetséges volt, de akinek már elveszett a muzsika. A nevelői szeretete, a szomszéd kislány barátsága lassan elkezdi visszahozni az életbe.

Nem szívesen írok erről a regényről, mert a témája és a regényről a véleményem éles ellentétben áll. A szeretteink elvesztése fájdalmas téma, a gyász sokféleképpen jelentkezik az életben. Nem is szabad hagyni, hogy tabutéma legyen belőle. Ugyanakkor ez a regény… ha nem is fájt olvasni, de nem tudott mit adni.

A történet két idősíkon van elbeszélve. Egyrészt, követjük Edward útját egészen 18 éves koráig, míg leérettségizik és egyetemre megy, szerelmes lesz. A felépülése, amelyben igen mélyről kell visszajönnie, annyira depressziós volt és fájdalommal teli. Csak éppen érzelmileg ez nincs meg a kötetben. Annyira Eddie belső útja a lényeg, és mivel ő nem érzi, milyen mélyen van, mi sem fogjuk ezt fel. A tüneteket látjuk: ahogy 2 évvel később is a testvére ruháit hordja, ahogy alig bír aludni. Itt van a szenvedés külsősége, de érzésben nincs benne.

Ugyanígy a gyógyulási folyamatot sem tudtam átérezni. Hirtelennek is éreztem, ahogy a levelekkel valami elkezd változni a fiúban. Nincs meg az a pont, egy pillanat vagy egy folyamat, ami érezhetővé vagy érthetővé tenné, hogy mitől lesz jobban. Ahogy a mély fájdalmát, a javuló állapotát sem éreztem.

Shay, a gyerekkori barát mégis mikor és miért, hogyan lesz a szerelme? Nincs ebben a kötetben semmi romantika, ahogy a két kamasz között kémia sincs. Jó barátoknak még elmentek, a lány különc volt, a fiú meg az egyetlen, aki meghallgatta, de fel nem fogom, miért kellett a végére szerelmespárt írni belőlük. Ok, a szeretet visz előre és örülni kellene, hogy Edward talál magának valakit, aki boldoggá teszi, de itt is érzelmileg teljesen üresnek éreztem ezt a kapcsolatot. Nem hittem el, hogy ők egymásba szerettek.

A másik szálon a repülőn levő utasok vannak követve. Szinte percre lebontva, ami az út alatt történt. Felvillan egy-egy karakter, aztán jön a zuhanás és mindennek vége lesz. Ennek mi volt a célja? Még most is töröm a fejem. Mennyire gyorsan véget érhet minden? Az benne volt Edward történetében is.

Ez könnyen lehetett volna sírós könyv is, mert nagyon tudom sajnálni azt a kiskamaszt, aki elvesztette a testvérét, a szüleit és minden megtört körötte. Lehetett volna korunk szatírája is, hiszen azt is megmutathatta volna, hogy a média hogyan száll rá az egyetlen túlélőre, és mit meg nem tesznek, hogy a szenzációt eladják. De itt éppen csak említik, hogy micsoda hírértéke van mindennek, ami az eset után kapcsolatos a fiúval.

A könyvben sincs semmi olyan plusz, ami adna. Nincs benne életbölcsesség, és azt annyira klisének és evidenciának érzem, hogy az élet véges és addig kell szeretni, amíg élünk.

Sokkal többet vártam ettől a könyvtől, részemről nagy csalódás volt.

Napolitano: Ezüst madarak - Mint kortárs: 35% az osztott idősíkkal feldobja a történetet, de unalmas és kevés az érzelem.

Szubjektíven: 15% nem voltak szimpatikusak a szereplők, nem éreztem át, csak az ötlet ok.

Szerelmes, kötelezettségekbe beleszokó, álcás.

Viktor nem akart a következő svéd király lenni, az a bátyja lett volna. Ám fivére halála után rá száll a kötelezettség, mikor még a gyászát sem tudta feldolgozni. Álnéven Amerikába küldik, ahol névtelenül gyászolhat. Maggie újságíró akart lenni, és ösztöndíjjal be is jutott egy jó egyetemre. Az álmokat azonban szétzúzta, amikor a szüleit meggyilkolták, és a lány felelőssége lett a kisebb testvéreiről való gondoskodás. Hazaköltözött, és takarítónő lett egy helyi hotelben. A pénz állandó gond, pedig legidősebb öccse is abbahagyta az iskolát és mindenben igyekszik segíteni. Egy alkalommal benyit egy szobába, és szemben találja magát egy jóképű, meztelen férfival. Amikor legközelebb látja, egy bárban itta magát merev részegre. Hazaviszi magával – mikor pedig rájön, hogy a vendége a svéd trónörökös, egy titkos interjú gondolata ötlik fel benne. A szerelem azonban átírja a terveket.

Egyes történetek visszatérnek újra és újra. Ilyen az, amikor az álruhás herceg vagy hercegnő beleszeret egy közemberbe. Ezt a történetet meséli Karina Halle is, aki bevallottan a Római vakációt gondolta újra pár változtatással. Megcserélte a nemeket és több románcot vitt bele a történetbe – aranyos helyett érzéki lett a meséje.

Mert ez bizony mese, és végig kiakasztott, milyen erőltetett konfliktusok vannak benne. Mert azon nem lepődtem meg, hogy a cselekmény pár mondatban összefoglalható. Egy násztánc, ahogy a kezdeti vonzalom forró viszonnyá alakul, majd igyekeznek jövőt is biztosítani maguknak. Nem egy izgalmas könyv, de romantikusban nem is az izgalom szokott a leggyakrabban előforduló jellemző lenni.

Visszatérve, a konfliktusok. Azt még megértem, hogy a hétköznapi lány nincs otthon az etikettben, a nyelvet sem beszéli – ezért vannak ellenérzések a királyi párban, hogy milyen hercegné, majd királyné lenne belőle. Maggie egyéb dilemmái viszont röhejesek: komolyan képes azt gondolni, hogy a testvérei nem költöznének át Svédországba, egy palotába (!), ahol a királyi család tagjai lennének és gazdagok. Inkább maradnának otthon a szegénységben és a kilátástalanságban. Butaságon vesznek össze Viktorral, és a nagy gesztussal békül is tiszta klisé – az egyik gyerek meg is jegyzi, hogy mindketten túl sok romantikus filmet néznek. Bár azt inkább Halle teszi, hogy ilyen megoldást írt.

Szokás szerint nem voltam oda érte, hogy elkezdi összemosni a vágyat a szerelemmel. Mondjuk, nem nagyon tudok mit hozzátenni ahhoz, hogy Maggie először Viktor farkát látja meg, és teljesen a hatása alá kerül, mekkora. Sok is az erotika a kötetben, de azért Halle figyel, hogy legyen romantika is. Nem állítom, hogy nem túl gyorsan lesznek halálosan szerelmesek és hihetetlen, de ez női mese. Vannak romantikus gesztusok, randik, nem csak az ágyban ismerkednek. Most tudtam örülni ennek is.

A két főszereplő nagyon tipikus romantikus regényes. Se Maggie, se Viktor nem egy emlékezetes figura. Mindketten szépek, tehetségesek, csak most gyászolnak és tanulják cipelni az új felelősségeiket. Jó emberek, túl jók is. Nem egyéniségek, csak a nyálregények klasszikus hősei. A mellékszereplőkben több élet van: Maggie testvérei vagy éppen a norvég herceg, Magnus, változatosabb és kevésbé tökéletes egyéniségek – jobban is bírtam őket.

Mennyire sikerült a Római vakációt átírni? Nekem az eredeti jobban tetszik. Az aranyos volt, klasszikusan romantikus. Ez inkább nyálregényes erotikus szórakoztatás, amiben a két összeillő ember minden téren összejön.

Halle: A lázadó herceg – Mint romantikus: 55% szórakoztató és könnyed, de eredetiség nélkül és kliséket halmozva.

Szubjektíven: 35% egy-egy mókásabb részt leszámítva téptem a hajam a buta konfliktusokon.

James Patterson egyike a bestseller listák sztárjainak.

Ebben nem kis része van annak, hogy jól ráérez, kivel kell együtt dolgoznia. Nem is tudok olyan szerzőt rajta kívül, akinek ennyi kétkezes regénye lenne.

Az alábbi szerzőkkel mit jegyez együtt?

1: Bill Clinton

2: Mark Sullivan

3: David Ellis

4: J.D. Barker

5: Liza Marklund

Megoldás: Tovább!

Kamaszos, bosszút állós, bűnügybe keveredő.

Beacon Heights látszólag egy átlagos kisváros, ahol jómódú emberek élnek. A gimnázium az egyik legjobb az országban, szinte garantált, hogy innen bekerülni a kiszemelt előkelő egyetemre. A tökéletesség itt nem kivételes, hanem elvárás. A jó jegyek, a külső, egy megfelelő hobbi és tehetség. Az iskola királya az a Nolan, aki nemcsak jóképű, sikeres sportoló, de még gazdag is. A látszat azonban csalóka: Nolan kegyetlen diktátor is, aki többek életét megkeserítette. Öt lányét is, akik egy iskolai projekt után kitalálják, hogyan álljanak bosszút. A tervüket azonban valaki félreviszi, és az iskolai csíny halálos merényletté vált. Nolan halott, és a lányok gyanúsítottak. Ahogy a rendőrség egyre közelebb ér hozzájuk, úgy próbálnak maguk rájönni, ki volt Nolan gyilkosa, és miért őket akarja bemártani.

Sara Shepard több sikeres ifjúsági sorozatot is jegyez, és a tévé is felfedezte a munkáit. A Pretty Little Liars hatalmas siker lett, egy olyan sorozat nőtt ki belőle, ami még alsorozatokat is kitermelt, ha azok nem is értek az eredeti nyomában.

A perfekcionisták önálló sorozat volt, ha vannak is hasonlóságok a legsikeresebb Shepard-regényekkel. Kamaszlányok, gazdagok és szépek, egy elit iskolában. Bűnügy, és titkok őrzése, miközben valaki kiszemelte őket. Igen, az alapok határozottan egyeznek. Így borítékolható, aki az egyiket szerette, a másikkal is meg lesz elégedve. (Azért a belőlük készült sorozatokat kár volt összekötni, de ez már egy másik történet.)

A történet pillanatok alatt pörög fel, és mire észbe kapunk, megtörtént a bűntény. Nolan halott, a rendőrség nyomoz és a lányok titkokat őriznek. Dupla feszültséggel játszik el a szerző: egyrészt, fokozatosan adagolja a titkokat, amelyeket a lányok őriznek. A gyilkossághoz képest nem fajsúlyos titkok és sérelmek ezek, ami egy guilty pleasure sorozatba illik. A gazdag lány igazából elszegényedett. Ilyesmik. Mindegyikben akad bulváros elem, miközben kamasz problémák is.

Azért meredekebb témák is felmerülnek, de a szerzőre jellemző könnyed stílusban. Az, hogy egy kamasz öngyilkos lesz, mert annyit zaklatják az iskolában: komoly dráma. De mivel annyi könnyedebb van mellette, és sok minden felmerül, nálam inkább olyan hatást váltott ki, hogy hitetlenkedtem. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a középiskola ennyire pokol, mindenkinek – kivéve a zsarnokoknak, bár Nolan holtan végzi.

Mellette a lányok maguk kis eszközeivel Nolan gyilkosa után erednek, megvan a maguk gyanúsítottja, és trükköznek, hogy bizonyítékot gyűjtsenek. Itt is inkább a guilty pleasure elemek dominálnak, ez nem egy komoly thriller.

Az 5 hősnő elég változatos, és leképeznek egy-egy típust. Az egyéni stílusú művész, a szépség, a méhkirálynő, a sportsztár és a problémás. Így meg lehet találni, akivel azonosulni tud az olvasó. Ahhoz sokan vannak, hogy mindenkit mélyen ábrázoljon Shepard, de mivel típusok is, így azt bővíti egy-egy egyedi vonással, és készen is vannak.

Gyorsan lehet benne haladni, nagyon könnyed a stílusa. Filmszerűen peregnek az események, bőven van függővég és a lányok közti váltások miatt nagyon dinamikus is. Érthető, a lányok oldaláról eléggé érzelmes is, miközben a nyomozás és rejtély bolondítja az eseményeket.

Elsősorban szórakoztató regény, nem is akarok tanulságokat kihozni belőle. Inkább pont az zavar, hogy nagyon bulvár és hihetetlen a környezet és hogy az iskola ennyire pokoljárás.

Azonban elszórakoztatott, és ha a lányokat nem is kedveltem meg, a sztori vége érdekel.

Shepard: A perfekcionisták - Mint ifjúsági: 70% szórakoztató, könnyen fogyasztható. Felületesen érint komolyabb témákat.

Szubjektíven: 65% bár a lányokat nem kedveltem meg, a rejtély és a stílusa olvastatta velem.

Cím: Lassan izzó tűz

Szerző: Paula Hawkins – sikerszerző, bár annál a lánynál a vonaton sikeresebb kötetet még nem sikerült írnia.

Műfaj: női, thriller

Cselekmény: három nő, egy brutális gyilkosság. Laura, aki véres ruhában hagyja el a helyszínt, és mindig azt hallotta, hogy valami baj van vele. Miriam, aki tanúja volt a lány útjának és véres ruhájának. Carla, akinek megölték az unokaöccsét és békére akar lelni.

Várható megjelenés: nyár végére várható a magyar kiadás

Miért várós?

• Bár nem vagyok Hawkins rajongója – Flynn köteteit jobban szeretem –, azért elég nagy név már, hogy figyeljek rá.
• A cselekményből még kevés derült ki. Tartok tőle, hogy a három nő lelki drámája lesz középpontban, de talán jut bele cselekmény is.
• Hawkins eddig mindig rejtett nők elleni erőszakot a cselekménybe, érdekel, itt vajon hogyan. Mert kétlem, hogy ez elmarad.

Kosztümös, misztikus lényes, emberi útra lelő.

Yves de la Croix atya a Napkirály szolgálója, tudós elme. Meg van győződve arról, hogy a sellők léteznek, és egy expedícióval el is indul, hogy bizonyítékot hozzon. Egy élő és egy holt sellővel tér vissza, elnyerve a király kegyét. Megvan a terv: a holtat tanulmányozzák, míg az élőt felhizlalják és a királyi lakoma főfogása lesz. A lény azonban nem akar enni – Yves húga, Marie-Josephe kezd vele foglalkozni. A viselkedése, a dala lassan meggyőzi a lányt, hogy a sellő nem oktalan állat, ő is emberi lény. Harcba kezd, hogy megmentse a sellő életét. Senki nem akar hinni neki, inkább az elméletet tesztelnék, hogy a sellő húsa halhatatlanná tesz – ez a király álma. Lucien, a király tanácsadója azonban egyre közelebb kerül a lányhoz, és ő meggyőzhetőnek tűnik. Yves is melléjük áll, és már együtt küzdenek a sellő életéért.

Izgalmasak azok a projektek, ahol fogják a történelmi helyzetet, és beletesznek valamit, ami nagyon nem illik bele, de ennek ellenére működik a történet. Naomi Novik így küldött harcba Napóleon korába sárkányokat is, és Vonda M. McIntyre így vitt a Napkirály udvarába sellőt.

A történet kényelmes tempóban van elbeszélve, itt nem a cselekmény a lényeg. Igazság szerint lassan és kevés dolog történik benne, nagy izgalmak sincsenek benne. Még talán a sellő szöktetési jelenete a legmozgalmasabb, de az egy rövid rész a közel 500 oldalból.

Viszont, a korszakot, az emberek közti viszonyokat és kétségeket nagyító alá helyezi, és részletesen megmutatja. Ha a kort nézem, ez az a világ, ahol a látszatokat őrzik, de mögötte mindenki egy nagy fertőben él. Mindenki szeretőket tart, fattyakat rejteget vagy éppen ismer el. A szereplők jó részéről ki fog derülni a végére, hogy más az apja vagy az anyja, mint ahogy a társadalom elismeri, a világ tudja. Egy esetben ez még izgalmas csavar lehetett volna, de itt többször meg van ez játssza. Így csak azt érte el, hogy mennyire álságosnak és hamisnak éreztem azt a világot, amit bemutat.

Emberileg pedig olyan témákat feszeget, mint a haláltól való félelem, s így a halhatatlanság hajszolása. Lajos jellemét ez egészen eltorzítja: szószegő lesz miatta, önző döntéseket hoz és nem csak magát, az udvarát is megrontja. Lucien törpe méretű, és ezért választ egy bizonyos életformát. Ő attól fél, hogy mit örökítene egy utódnak, így playboy lesz, noha a szíve mélyén neki is a szerelem és a család kellene. Marie-Josephe ugyanolyan kutató, élénk jellem, mint a bátyja. De mivel nő, a társadalom egy bizonyos szerepbe kényszeríteni, és amint kicsit is próbál kitörni, már máglyával és boszorkánysággal fenyegetik. Ahogy a történet halad, szembe kell nézniük a félelmeikkel és a társadalommal. Lesz, akik egymásba kapaszkodnak és győznek, mások kénytelenek kitörni a kereteik közül.

Az emberek jelleme, a királyi udvar és az a politikai légkör, amelyben benne van a pápának való megfelelés kényszere, hiteles és már szinte történelmi. McIntyre történetébe nagyon simán beleillik a sellő, nem érezni mesének tőle a történetet. Inkább egy izgalmas kosztümös urban fantasy vele – a sellő meséi, maga a jelenléte és a tervei egy plusz színt adnak a regénynek. Valamint, rámutatnak arra, milyen gyarló az ember. Simán szembe lehet állítani a sellők életét azzal, amit a királyi udvarból látunk. Ahogy már fentebb is említettem, az emberekre nem kedvező, ha elvégezzük a szembeállítást.

A nyelvezettel azonban küzdöttem. A beszédben és a megszólításokban is felcsendül egy letűnt kor. Nehezebb olvasni, körülményes. A rangok használata helyenként követhetetlen.

Összességében több dolog tetszett, mint ami nem. Nem bánom, hogy elolvastam.

McIntyre: A nap és a hold dala - Mint fantasy: 70% izgalmas történelmi környeztet teremt, nagyon emberi kérdéseket feltéve.

Szubjektíven: 65% a megszólítások az agyamra mentek, tragikusnak is éreztem, de a sztori jó.

Gyerekkori traumát feldolgozó, sztárvilágos, szerelmet lelő.

Cate színészdinasztia sarja: dédszülei, nagyszülei és szülei is híres, szép színészek, akiktől a lány remek géneket örökölt. Gyerekszínészként ő maga is sikeres, szép kislány is. A gyermeki ártatlanságot azonban elveszik tőle: még csak 10 éves, amikor az unokatestvéreivel bújócskázik a család vidéki birtokán, de őt elrabolják. 10 milliós váltságdíjat követelnek érte. Cate harcos alkat, amint lehetősége nyílik rá, megszökik és egy közeli farmon lel menedékre: a pár évvel idősebb Dillon fogadja be és az anyjával hívják a seriffet, a lány szüleit. A megpróbáltatásoknak azonban még nincs vége – újabb sok jön, amikor kiderül, pontosan ki és miért rabolta el a lányt. Ahogy felnő, keresi a maga helyét, a múlt duplán nyúl utána: egy bosszú miatt az életére törnek, ugyanakkor a múltból talál rá a nagy szerelem is.

Annyi mindent ki lehetett volna ebből a regényből hozni! Olyan történetszálak vannak benne, amelyek nagyon le tudnak kötni. A gyerekrablás, a sztárok élete és a kulissza mögötti titkok, de még a családi botrányok is. Ideális strandkönyv lehetett volna. Csak…

Az erős kezdést nem tudta felülmúlni a könyv. A gyerekrablás, Cate lélekjelenléte, és amerre az események haladnak pörgős, izgalmas, és kellően bulváros is. Gazdagok és szépek, de akadnak csontvázak a szekrényben, amelyek az eset miatt dőlni kezdenek. Volt izgalom, volt bulvár, és mindez annyi érzelemmel, hogy bárkinek a helyébe bele tudtam élni magam. Még a jövő felé induló klisé is el lett indítva – mert gondolom az már a fülszövegből kitalálható, ki lesz majd Cate számára a nagy Ő, ha felnőttek mindketten.

Majd jön Cate útkeresése, ami nem is nagyon tudom, mi. Nem romantikus regény, bár a lány a szerelemben is keresi a helyét. De itt még nincsenek nagy szenvedélyek, és olyan sekélyes az egész. (Dillon itt még nem lép színre, csak egy jelenet erejéig, ami szintén arra utal, hogy majd később számolni kell vele.) Nem thriller, mert bár a lányt éri fenyegetés, az a kezdethez képest unalmas. Pletykálnak róla, rossz hírét keltik – ha több Hollywood és sztárvilág lett volna mögötte, jobban elment volna, de ez úgy van megírva, hogy Cate annak ellenére nagyon normális és átlag életet igyekszik élni, hogy kik a rokonai és ő maga is milyen híres. Vagyis, a regény jókora részét kitevő közepes részt untam, és nem éreztem, hogy haladna bármerre is a cselekmény. Lassú is, túlírt is, maximum annyit tudok kihozni belőle, hogy Cate jó ember lett.

Majd a visszatérés a vidéki házba felnőtt nőként, és ott van a jóképű szomszéd, Dillon. Pedig általában a romantikus részek kötnek le a legkevésbé, itt ezt tudtam szeretni. Nem csak azért, mert minden ide vezetett és annyira összeillik a pár, de szimpatikus volt, ahogy Dillon felismeri először magán, hogy szerelmes lett, majd megvárja, amíg Cate is mer így érezni iránta. Barátok, majd szeretők és szerelmesek. Van a kapcsolatuknak íve, és csak minimálisan zavar, hogy onnantól erre ítéltettek, hogy gyerekként találkoztak azon a végzetes napon.

Ugyan a végére megint hoz egy kis thrilleres izgalmat a szerző, de az már csak nagyon mellékszál és alig hangsúlyos. A vége abszolút romantikus és szerelmes.

Abba bele lehetne kötni, hogy minden szereplő egysíkú. Cate és Dillon, meg a családjaik annyira idillikusak, hogy képeslapra kellene nyomtatni őket. A két fiatal annyira egymásnak van megírva, hogy az már puszta giccs. De ennek ellenére szerettem őket.

A stílus a szokott, de a középső rész azért más. Az elején van feszültség és izgalom, a vége aranyosan romantikus. De a közepe… időhúzó, személytelen, nehezen is értem át rajta.

Összességében az elejét és a végét szerettem, a közepét meg túl kellett élni.

Roberts: A pihenőlak - Mint strandkönyv: 55% a lehetőség megvan benne, de sok a felesleges kör, és nem bulváros.

Szubjektíven: 65% az eleje izgalmas, a vége aranyosan romantikus, de a közepe untatott.

Hisz Gandhi-ji is megmondta: A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul. (Joshi: A hennaművész)

De tudjátok-e, nemes urak, miről ismerszik meg, hogy az idők történelmiek? Hát arról, hogy sok minden történik és gyorsan. (Sapkowski: Narrenturm)

– A víz alatt? – vonta fel a szemöldökét. – Egy ember?
– És ha azt mondom – húzta elő titkos aduját Agroinna –, félig sellő?
– Azok félig nők, félig halak, amennyire én tudom, felség… Ez meg teljesen férfi volt. Ha félig sellő, jól álcázta. (Winney: Sellők, hollók és csodalámpák)

„Vérszomjas természetünk – írja Edward O. Wilson biológus egy évszázaddal később – mélyen gyökerezik bennünk, mert a csoport csoport ellen az alapvető hajtóerő, amely azzá tett minket, akik vagyunk.” Úgy tűnik, az emberi természet alapvető része, hogy „az emberek kényszert éreznek, hogy egy csoporthoz tartozzanak, és miután csatlakoztak hozzá, felsőbbrendűnek érzik a többi, versengő csoportnál.” (Sands: Kelet-nyugati utca)

Mi azzal a gond, ha más vagy, mint a többiek? (McGarry: Vágyálmok)

– Majd szólok, ha szükségem lesz a segítségedre. Felfogtad? Ez az én életem.
– Jól fog majd hangozni a temetéseden. (Campbell: Idegen a parton)

Te csak sakkozz. Ott minden a gusztusod szerint lesz. Ez fekete, amaz fehér, és mindegyik mező négyszögletű. (Sapkowski: Narrenturm)

– Ő Muszti! A háziállatom!
Zajnór csalódottan nézte, amint fia a vállára teszi kiszemelt zsákmányát, az pedig izgatottan gazdája fején ugrál.
– Egy patkány a háziállatod? Azt hittem, te olyan kutyás fajta vagy… (Winney: Sellők, hollók és csodalámpák)