Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Mire várunk?

2021. május 21. - BBerni86

Cím: A füredi földesúr

Szerző: Karády Anna – a jogász végzettségű írónő A füredi lánnyal debütált, és folytatja is a történetet.

Műfaj: történelmi romantikusmire_110.jpg

Cselekmény: Almássy Anna már Oroszy Mihály földesúr felesége. A férfi tudja, hogy a felesége honnan érkezett hozzá, és eltökélte, hogy megvédi és megszereti. De hogyan boldogul egy XXI. századi lány egy XVIII. századi földesúr feleségeként?

Várható megjelenés: az év második felében, talán ősszel

Miért várós?

  • Még nem értem az első rész végére, de amit eddig olvastam belőle, kifejezetten tetszett. Tényleg megvan benne az a plusz hangulat, jó a húzása. Már ennyiből látom, hogy érdekelni fog a folytatása is.
  • A fülszöveg annyira sovány, hogy elképzelni nem tudom, mi lesz a cselekményben. Mi lesz a fő konfliktus?
  • Érdekel, hogy mi lesz a páros sorsa.

Ng: Kis tüzek mindenütt

Anyai érzelmes, kamaszos, titkokat őrző.

Mrs. Richardson jómódban él férjével és négy gyermekével, akikhez ezer szállal kötődik. Rajongva szereti nagyobb lányát és két fiát, csak a legkisebb, Izzy miatt fáj a feje. A lány különc és vad, aki érzi is, hogy bármit tesz is, az anyjának soha nem fog megfelelni. Az asszonynak van egy örökölt háza, melyet rendszeresen bérbe ad. Mivel nem szorul a pénzre, olyan embereknek akar segíteni, akik rossz helyzetben vannak, és ami jót tesz akis_tuzek_mindenutt.jpg lelkének. Így kap helyet nála az alkalmi munkákból élő művész, Mia és a kamasz lánya, Pearl. A kezdeti barátságot gyorsan írják felül a városban történtek: amikor egy örökbefogadás előtt álló pár babáját visszavenné az anyja, Mia és Elena más oldalra állnak, miközben gyermekeik az első szerelmek tüskéit és örömeit igyekeznek meg- és túlélni.

Egy jó cím már fél siker. Celeste Ng kötetének pedig találó jutott. Kétszeresen is utal a regényre: szó szerint a tűzre, amely a cselekménysor végén meggyullad, és egy házat lángba borít. Azonban van átvitt értelme is: a tüzek, mint titkok és konfliktusok, melyek minden szereplőt behálóznak, ha egyesek nem is tudnak róla.

Tetszett, hogy sokféleképpen tudtam olvasni ezt a regényt. Hajlamos vagyok menni a cselekmény után, így ennek van egy nagyon erős ifjúsági regényes vonala. A Richardson gyerekek közül három is a szerelemmel viaskodik – de Ng nem a lányregényes, csöpögős romantikát alkalmazza, hanem a realitásokat és a drámákat. Itt bizony a kamasz lány szembe kell nézzen azzal, hogy a nagy szerelmének gondolt fiút egyáltalán nem lelkesít egy közös család gondolata, és amikor nincs szex, minimális szívfájdalommal elköszön. Ebben a történetben az okos lány is megy az érzékei után, és a fivérek közül nem azt választja, aki tényleg látja és a barátja is, hanem a helyesebbet. Pusztán, mert ő a jóképű.

Nagyon élveztem, hogy Ng lerántja a rózsaszín szemüveget, és bár fontosak a szerelmi témák, ez nem egy csöpögős, mesebeli történet, egyik pár esetében sem. Ahogy ugyanilyen érzékletesen és hihetően nyúl az egyéb kamasz témákhoz: a féltékenység és megbántottság, vagy éppen a magány, a szülő elleni lázadás.

De a könyvnek van egy másik vonala is. Az anyaságot járja körbe, sok módon. Mit jelent anyának lenni, mire képes az anyai szeretet? Az abortusz, az örökbefogadás, a feltétlen szeretet és a feltételhez kötött. Minden anya más egy kicsit, és Ng egy egész tablót elénk varázsol így a témában.

Az egyik nagy konfliktust, az örökbe adott baba visszavételét is ez a téma robbantja ki. Ng mindkét oldal érveit felsorakoztatja, de enged választani. Te kinek adnád a babát és miért? Azért, azt meg kell jegyezni, a tárgyalásnak vannak nagyon abszurd részei. Amikor az emberek már nagyon PC-k akarnak lenni, és átcsúszunk a liberális rasszizmus oldalára. Majdnem röhögő görcsöt kaptam, amikor azt hozták fel a tárgyaláson, a kisbaba hány mesekönyvében vannak kínai szereplők. Most komolyan?

Feszültséget generál, hogy minden szereplőnek megvannak a maga titkai. Olvasóként a legtöbbet ismerhetjük, és az egészen izgalmas, melyik milyen konfliktust és félreértést okoz. Nem a körömrágóan izgalmas regényke közé tartozik, de a jól megírtak közé, érdekes is.

Szerettem a karakterábrázolását, ha sok szereplőt nem is. Meg van ragadva egy-egy jellemző vonásuk, de többek a kliséknél. Mint Pearl, az okos lány, aki a szerelmi életében nem okos.

Nem is olvasás közben tetszett igazán, hanem utána. Erős problémafelvetései vannak.

 

Ng: Kis tüzek mindenütt - Mint női: 85% az anyaság árnyalatait nagyon mélyen hozza, konfliktusokkal és feszültséggel.

Szubjektíven: 70% minden szereplőt nem szerettem, de hitelesek, ahogy a cselekmény is.

Gardner: A szerencsés lányok esete

Perry Mason 3.

Nyomozós, ártatlanokon segítő, ügyvédes.

Perry Mason irodájába egy vidéki, negyvenes bankár érkezik nem is kicsit feldúltan. Szívszerelme, a szép és fiatal Margie ügyében jött. A lány a lábával megnyert egy filmszerepet, amiből aztán semmi sem lett, átverés volt az egész. A bíróság nem tud mit tenni, de ha Perry csalásért elkapja az ügynököt, a filmvállalat és perelhető lesz és a lány már nyugodtan hazatérhet. Perry elvállalja az ügyet, és magánnyomozó barátját is bevonja. Az ügy azonban a_szerencses_lanyok_esete.jpgnagyon hamar más fordulatot vesz: az ügynököt meggyilkolják, és Margie nagyon is tettesnek tűnik. Ráadásul az is kiderül, hogy ezzel a trükkel több lányt kihasználtak és átvertek már. A lányba egy fiatal fogorvos is szerelmes, aki szintén a legrosszabbkor érkezik a városba. Perry beveti magát, és kész messze elmenni az ügyfeleiért, megoldva a szerencsés lányok esetét, akik nem is voltak olyan szerencsések.

Perry Mason klasszikus krimi figura. A nevét már hallottam korábban is, de a történetét nem ismertem. Aztán jött az HBO sorozat, ami tetszett és Perry előzménytörténetét mesélte el. Ezek után kíváncsi lettem, milyennek írta meg őt Erle Stanley Gardner. Hát, nem pont azt kaptam, amire előzetesen vártam.

Mivel Perry híres ügyvéd, arra számítottam, hogy ez tárgyalótermi krimi lesz. Olyan nyomozós, amiben az eset tárgyalása közben nyomoznak is, és a végére kiderül az igazság. De a hangsúly azon van, hogy tárgyalótermi történetet vártam. Ehhez képest ez sokkal inkább magándetektív történet volt, és nem ügyvédes.

Perry megkapja az ügyet és nyomozni kezd, tevékenyen részt vesz a dolgokban. Nagyon kevés tényleges ügyvédi munkát végez, és mondanom se kell, a tárgyalóteremnek a környékén sem járunk. A krimi ettől még ül, és jól van megírva, csak meglepett, milyen sztori ez és milyen a főszereplő.

Akiről különben nem sok mindent tudtam meg. Olyasmi, mint egy noir hőse. Magányos farkas, de van pár jó barátja, akik egyben a munkatársai is. A munkamorálja nagy és az erkölcsi értékrendjét is hamar megfogalmazza nekünk. Ha elvállal egy ügyet, ő harcol a védencéért. Csak éppen ezt most nyomozóként és manipulátorként tette, nem éppen ügyvédként. Még abban sem vagyok biztos, hogy megkedveltem. Ahhoz túl rugalmasan kezeli a törvényt és furának találtam a módszereit.

Gardner kevés vonással, de határozottan jellemzi mellette a történet egyéb szereplőit is. Mindenkire lehetne egyetlen jelzőt találni, ami magába foglalja a szerepét és a karaktere lényeket. A könyörtelen bankár, a hősszerelmes, a tökéletes titkárnő. Della Street különben is jellegzetes, szimpatikus szereplő, akinek már a neve is jól eltalált. Szinte azt mondanám, hogy képregényben lenne a helye és nem krimiben.

Az ügy tartogat csavarokat. Ez hoz fordulatokat, és egészen másról szól a regény különböző pontjain. Bár általában díjazom, amiben sokat beszélnek, itt néha azért megfordult a fejemben, hogy a sok beszélgetés helyett az események is pöröghetnének. Unatkozni egyáltalán nem unatkoztam, de néha egy-egy dolog az agyamra tudott menni.

Ha már az idegesítő dolgok: ahogy a szereplők neveit általában teljes formában használják. Nem Perry, nem Mason, hanem Perry Mason. Ahogy Della is Della Street. Ennek volt valami funkciója azon túl, hogy idegesítsen?

De összességében nem volt rossz első találkozás a szereplővel, ha nem is ezt vártam tőle.

 

Gardner: A szerencsés lányok esete – Mint krimi: 75% jellegzetes hős több fordulattal elmesélt nyomozása, sok párbeszéddel.

Szubjektíven: 65% azért van bennem egy kis csalódás is: el sem jutunk a bíróság? Jaj, Perry!

Idézzünk!

Parker, mindenki sérült a maga módján. Csak az emberek ezt „tapasztalatnak” hívják. (Shepard: A perfekcionisták)

 

– Hastingsnek már megmondtam, olyan vagyok, mint a primadonna, aki örökké még egyszer föllép – jegyezte meg mosolyogva Poirot.
– Nem lepne meg, ha úgy végezné, hogy kinyomozza a saját halálát – folytatta Japp nagyot nevetve. (Christie: Az ABC-gyilkosságok)

 

A jó ellentéte nem a rossz, hanem a jót akartam. (Bartsch: Türkizzöld tél)

 

Egyszer minden véget ér. Ezen nincs mit szomorkodni. Az a fontos, hogy mi kezdődik el. (Napolitano: Ezüst madarak)

 

– Az élet nem egyszerű.
– Szerintem az emberek bonyolultak. (Petch: A toszkán titok)

 

A boldogtalanság és a boldogság a falak titka. Fülük van ugyan a falaknak, de nyelvük nincs. (Dumas: Monte Cristo grófja)

 

A gazdag nem jelenti azt, hogy boldog is, anya. (Roberts: A pihenőlak)

 

Szerintem ha az ember szerelmes, akkor mindent dalnak hisz. (Halle: A lázadó herceg)

 

Megpróbált minél kevesebbet mozogni, mert így talán nem bukik le a lóról, nem ejti el a kardját, és nem veszti el az eszméletét.
– Mi történt, M. de Chretien? – súgta oda Yves.
– Nagyon kérem, ne érjem hozzám!
– Halálsápadt.
– Ez most a divat – morogta Lucien. (McIntyre: A nap és a hold dala)

 

Még meg is értem, miért igyekeztek titokban tartani… de az ég szerelmére, Catey, ez színház. Pletykafészkek vagyunk, és imádjuk a szexet meg a drámát. (Roberts: A pihenőlak)

 

A szép szavak néha jobban tudnak fájni, mint a drót, amit amely az ember húsába vág. (Bartsch: Türkizzöld tél)

 

– Mit tudott volna véghezvinni, ha szabadon élhetne?
– Talán semmit. Meglehet, hogy az agyamnak ez a túltelítettsége haszontalanul elpazarlódott volna. Szerencsétlenség kell ahhoz, hogy kiaknázzuk az emberi értelem titkos képességeit. Nyomás kell hozzá, hogy felrobbanjon a puskapor. A fogság egy pontba sűrítette az én itt-ott szétszórt tehetségeimet, ezek egy szűk helyen összeütköztek, és, mint tudja, a felhők összeütközéséből villamosság lesz, a villamosságból villám és a villámból fény. (Dumas: Monte Cristo grófja)

 

Mi a gond a különbségekkel? Mi a gond azzal, ha összekeverjük a különböző alapanyagokat, és egy csodás, új receptet alkotunk? (Petch: A toszkán titok)

 

A tragédia kellős közepén kezdődik a komédia. (Christie: Az ABC-gyilkosságok)

Dumas: Monte Cristo grófja

Kalandos, bosszút álló, kosztümös.

Edmond Dantes álmai sorra valósulnak meg: mikor kapitánya meghal, a fiatalembert nevezik ki hajója kapitányának. Már semmi akadálya nincs, hogy feleségül vegye szerelmét, Mercedest. Ám vannak, akik féltékenyek rá, és ezt még csak nem is sejti. Fernand, aki Mercedest szereti. Danglars, aki magának akarta a kinevezést. A szomszédja, aki eddig kölcsönt adott neki. Feljelentő levelet írnak ellene, és az ügy pont azon ügyészmonte_cristo_grofja.jpg elé kerül, akinek személyes érdeke, hogy Dantes a Napóleontól kapott levelet ne adhassa át – így Villefort If várába záratja a fiatalembert, a családtól minden hírt elzárva. Edmond egyetlen szerencséje, hogy a szomszédos cellába egy nagytudású abbé raboskodik, akivel együtt dolgozhat a szökésen és aki kiműveli. Ő adja az eszközt is, mellyel egy regényes szökést követően Edmond Isten balját játszhatja, és igazságot szolgáltathat.

Az egyik legismertebb kalandregény születése óta, egyike a szerzőt halhatatlanná tevő műveknek. Ma is olyan hatása van, hogy nem csupán újra és újra feldolgozzák a történetet, de modernizált változatok születnek belőle. Hiába, a bosszú kelendő cikk a szórakoztató regényekben és filmekben…

A Monte Cristo grófja vérbeli romantikus kalandregény, amely magán viseli a klasszikus kalandregények minden jellemzőjét. Nagy és szélsőséges érzelmek, személyiségek és kalandok gyűjteménye. Tele van váratlan fordulatokkal, kalandokkal és olyan csavarokkal, amelyek mesébe illenek. Maga az abbé kincse is ilyen, de meg lehet nézni azt is, hogyan derül ki Monte Cristo előtt, ki kibe szerelmes! Mindig tetőponton, nagy érzelmek viharában, és mindig megfordítja az események menetét. Hosszú regény, de végig izgalmas és változatos.

Azt külön ki kell emelni, milyen tökéletes a bosszúterv is. Dantes igazság szerint senkit nem lök hóhér elé, nagyon finomak az eszközei. Mindössze olyan körülményeket teremt, hogy mindenki a saját természetéből fakadóan tönkretegye magát. Így a végső romlásuk oka saját maguk lesz, és Edmond végig nemes jellem tud maradni.

A regény világa romantikus hősökkel és gonoszokkal teli. Nem ismer ez a világ szürkét, csak fekete és fehér színeket. A pozitív szereplők nemesek, nagyszerűek, bátrak és karakán jellemek. Bár alapvetően a férfiak regénye, erős női alakokat is használ. Azon még merengek is, hogy Danglars kisasszony mennyire korát meghaladó egyéniség. Dantes minden tekintetben kiemelkedik, mesehősnek is elmenne. Vitéz, okos, igazságos és meg tud bocsátani. Talán az benne a legnagyszerűbb, ahogy képes halálos ellenségei gyermekeit is happy endhez segíteni, legyőzve nem egyszer önmagát is. Az ifjú Morrel lett még nagy kedvencem, aki különben számomra új karakter: a filmben nem volt benne.

Ahogy a cselekményben, a szereplők jellemében is hatalmas szenvedélyek munkálnak. Végzetesen szeretnek, halálos párbajt vívnak, mindent feláldoznak – itt még az olyan ellenszenves szereplők, mint Fernand, is képesek a színről tisztességgel lelépni.

Nem mai regény, de ez az élvezeti értékéből nem vesz el. Talán a nyelvezete nem a mai köznyelvet tükrözi, de vagyok annyira sznob, hogy még élvezni is tudtam, hogy itt nem káromkodnak és finoman fejezik ki magukat.

A leírások, a párbeszédek is láttatják a történetet, és filmszerűen peregnek. Talán a nagy vagyon ragozása egy ponton már sok, de azért nem irritálóan.

Azt biztosan el tudom mondani, hogy szeretem a filmes feldolgozást is, de a regény több.

 

Dumas: Monte Cristo grófja - Mint kalandregény: 100% halhatatlan történet, nagy szenvedélyek és kalandok, hősök.

Szubjektíven: 95% bőven több, mint a feldolgozásai. Azt nyújtja, amit a zsáner csak adhat.

5 regény, amit el kell olvasnod

Másféle hősök

r5_79.jpg5: Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere – Wei Wuxian a legnagyobb szörnyeteg, aki valaha kultivátornak született. Démoni mágiát űzött, és egész klánoknak kellett összefogni, hogy végezhessenek vele. Amikor azonban a lelke visszatér, eszébe sincs megtorlásba kezdeni. Csak békében meg akar húzódni, ám egykori ellensége, Lan Wangji magával rángatja és egy mitikus nyomozásba kezdenek. Még az is kiderülhet, hogy egyik férfi sem olyan, amilyennek mindenki gondolja őket…r4_92.jpg

4: Rowling: Az Ickabog – az Ickabog minden rossz forrása. Egy mitikus lény, akivel minden gyereket rémisztenek. A király egyszer a fejébe veszi, hogy levadássza. Az eredmény: elesett katonák és egy hazugság, amiből majd diktatúra épül. A király megtévesztve, az ország szenved, csak pár gyerekben lehet r3_108.jpgreménykedni. Meg az Ickabogban, aki a hírével ellentétben nem egy szörnyeteg és valóban létezik.

3: Muir: Gideon, a Kilencedik – Gideon nem akar senki megmentője vagy hőse lenni. Csak le akar lépni a bolygóról, ahol felnevelték, és ahol soha nem lehet igazán otthon, hiszen nem nekromanta. Viszont, az úrnőnek harcosként szüksége van a segítségére. Így Gideon kénytelen elmenni egy halálos viadalra, sötét titkok mélyére leásni ésr2_124.jpg megbékélni azzal, akitől szabadulni akar. Talán még a hőst is megleli magában…

2: Maas: Macskanő: Lélektolvaj – Selina Kyle élete szép is lehetett volna. Tornásztehetség, akinek az olimpia sem lehetetlen álom. Mellette okos és szép r1_130.jpgis. Ám a családja problémás, és a kishúga rá számíthat csak. Így keveredik a bandák és utcai harcok, majd egy titkos szervezet köreibe, a testvére védelmében. Gothambe harcos manipulátorként és tolvajként tér vissza, de a látszat csalóka. A bűnöző álcája alatt egy hős rejtőzik.

1: Johnston: A megtörtek istene – Edrin Walker száműzve lett a városából, ráadásként mágiával még az önpusztítást és romboló gondolatokat is a fejébe plántáltak. Olyan ereje van, ami a világ zsarnokává tehette volna, így pusztulásra ítélték akkor is, ha Edrin nem is volt rossz ember. Mégis, megmentette a városuk és most halálos küldetésre indul, hogy megmentse a birodalmat a külső és belső ellenségtől. Talán cinikus, talán mindenkire pusztulást hozhat, de akkor is ő a hős, akire szükségük van.

Christie: Az ABC-gyilkosságok

Sorozatgyilkosos, nyomozós, párbajos.

Hercule Poirot már bőven nyugdíjas korban van, de mindig akad egy olyan eset, ami miatt visszatér és dolgoztatja a kis szürke agysejteket. A legújabb eset már a kezdetektől baljós: egy levelet kap, egy kihívást. Sok részlet kiderül belőle, és Poirot érzi is, a gyilkos hamarosan lecsap. Andoverben egy idős boltos, Alice Asher volt az az_abc-gyilkossagok.jpgáldozat. A nyomozó a helyszínre utazik, és biztos benne, hogy ez csak a kezdet volt. Újabb levél érkezik, és Bexhill városkájában Betty Barnard esik áldozatul. Megindul a versenyfutás az ABC gyilkos ellen. Poirot nem csupán minél előbb akarja kézre keríteni, de fel akarja tárni az őrületét is. Meg van róla győződve, ha megérti, mi a rögeszméje, miért őt hívta ki párbajra, miért ezek az emberek az áldozatok, a gyilkos is meglesz. Az áldozatok száma nő, a rendőrség is nyomoz, és a rokonok is összeállnak, hogy segítsenek.

Az irodalom nem egy olyan nyomozót adott az emberiségnek, akinek a már a neve hallatán beugranak dolgok. Sherlock Holmes: pipa, hegedű, elmepalota. Hercule Poirot: bajusz, szürke agysejtek, belga, önérzet. Filmen, regényben is halhatatlan.

Az ABC-gyilkosságok attól jó regény, hogy ötvöz dolgokat. Érdemes az elején odafigyelni, hogy mit mond Christie a különféle gyilkosságokról a szereplőin keresztül. A külső és belső, intim gyilkosságokról. Poirot az utóbbit szereti jobban, amikor úgymond családon belül kell keresni a tettest, személyes indítékok vannak. Társa a külső, látványos és nagy ügyek rajongója, amikor sok esetben a gyilkos véletlenszerűen választ áldozatot, nem a baráti, családi köréből.

Az ABC-gyilkosságok mindkettőből vesz elemeket, és ahogy a kettő összeáll, ahogy elkezdenek a fordulatok kibomlani, egy egyedi kombináció születik. Az is tudja élvezni, aki a random sorozatgyilkos eseteket szereti, az is, aki Poirot ízlésének megfelelően az intim bűnök nyomozását kedveli jobban.

Poirot ebben a történetben is nagyon magát adja. Minden kis külső jellemzője megvan. Talán a legutóbbi feldolgozása miatt a kötetnek, most megfigyeltem azt is, hogy az öregedés hogyan kerül be nagyon finoman a regény világába. Bizony, ebben is van olyan rész, hogy Poirot hajfestéshez folyamodik. Viszont, még elismerik és nagy nyomozónak tartják, a filmbe betett keserű hang nincs meg.

Inkább a humort véltem felfedezni benne. Poirot tesz olyan megjegyzéseket, oda tud csípni úgy, hogy jókat mosolygok rajta. Mély emberismeretből ő eltalálja a kényes pontokat, és amikor szarkasztikus, akkor nagyon célra tart és talál telibe. Ritkán van olyan érzésem, hogy egy krimi intelligensen humoros, de most volt.

A nyomozás szokás szerint alapvetően a beszélgetéseken alapul, és nagyon szépen körvonalazza, hogy Poirot a tényeket és bizonyítékokat használva profiloz. Szeretem is, hogy neki az lesz a döntő, miért tesz dolgokat a gyilkos. Megérteni akarja, és nem ujjlenyomatokat gyűjt vagy irattárakban kutakodik. Ő az embert vizsgálja.

Közben Christie alapos látleletet ad az angol társadalom több rétegéről is. Ez nem az a regény, amiben csak a nemesek, a felsőbb osztályok kapnak helyet. Most szegényebbek is a hősök közt vannak, bár velük is a szokott köröket futja. A mellékszálon a szerelmi szál annyira tipikusan Agatha Christie, hogy azt is felvehetném a kipipált jellegzetességek közé.

Számomra a humora miatt lesz emlékezetes, sajnos a film miatt a megoldást tudtam előre.

 

Christie: Az ABC-gyilkosságok - Mint krimi: 85% pörgős, gyorsan olvasható és sok párbeszéddel dolgozó Poirot-regény.

Szubjektíven: 75% rontott az élményen, hogy nem régen láttam a filmet, és tudtam a végét.

Várható heti megjelenések

  • Metropolis Media: Ház az égszínkék tengernél - fantasy
  • KUK: A hajnali vendég - skandináv krimi
  • Central: A távoli remény - női, családregény
  • Digitanart Stúdió: Hajdan varázslói 4. - gyerekkönyv
  • Európa: A láthatatlan menyasszony - kortárs, történelmi
  • Gabo: Az árnyékbarát - thriller
  • General Press: Véres Balaton - krimi
  • Libri: Varázsolj haza! - női, kutyás, dramedy
  • 21. Század Kiadó: A lelenc - női
    • Showbusiness, Hungary - bulvár, ismeretterjesztő
  • Könyvmolyképző: Batman Az éjszaka rémei - YA akció
    • Zuhanás - erotikus, romantikus
    • Nyáridő a kis francia panzióban - női, romantikus

Visszanéz7ő

19. hét

Május

10. Kepler: Lázár - skandináv krimi 4,5

11. Joshi: A hennaművész - női 4,5

12. Roberts: A pihenőlak - strandkönyv 3,5

13. McIntyre: A nap és a hold dala - fantasy 4

14. Shepard: A perfekcionisták - ifjúsági 4

15. Halle: A lázadó herceg - romantikus 2,5

      Napolitano: Ezüst madarak . kortárs 1,5

16. Bartsch: Türkizzöld tél - new adult 3

      Petch: A toszkán titok - női 3

Újabb változékony héten túl - már olvashattunk napfényben, de vihar is akadt a héten. Ahogy nézem, a heti regények is viharzottak.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil