Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv


Miralles: Szerelem kisbetűvel

2024. május 06. - BBerni86

Fülszöveg:  Amikor Samuel, a német tanszék magányos egyetemi oktatója felébred az új év első napján, biztos benne, hogy ez az esztendő sem hoz számára mást, mint szenvedő igéket és jelentéktelen pillanatokat. Pedig még túl fiatal ahhoz, hogy élve eltemesse magát. Egy nap váratlan vendég surran be…

Tovább

Adams: A könyvlista

Fülszöveg:  Ha ​esetleg szükséged lenne rá – így kezdődik az a titokzatos könyvlista, amely sokkal több, mint olvasnivalók gyűjteménye. Elveszett, magányos, tanácstalan lelkek megmentője és összekötője az a nyolc történet, amely szerepel rajta.    Ki ne érezte volna már, hogy megértésre,…

Tovább

Kvensler: Sarek

A gyilkos túra

Fülszöveg:  Anna, Milena és Henrik hosszú évek óta minden nyáron együtt túrázik Észak-Svédországban. Amikor Milena azzal a javaslattal áll elő, hogy ezúttal az interneten megismert új barátját, Jacobot is vigyék magukkal, az összeszokott csapat másik két tagja vonakodva mond igent a kérésre. Mihez…

Tovább

Cullhed: Eufória

Sylvia Plath élete nyomán

Fülszöveg:  Az ​Eufória, amely remekül idézi meg az amerikai író- és költőnő, Sylvia Plath műveinek stílusát, hangulatát, nemcsak a mély átéléssel megírt, felkavaró története, hanem az anyaságról, családról, szerelemről, művészi alkotómunkáról megfogalmazott gondolatai miatt is magával ragadó…

Tovább

Cohen: Louis és Louise

Fülszöveg:  Egy élet. Kétféleképpen leélve. Louis és Louise ugyanaz a személy, aki két különböző életet él. Csupán az orvos által megállapított nemük és az „e” végződés különbözteti meg őket egymástól. Ugyanazok a legjobb barátaik, ugyanolyan vörös a hajuk, ugyanaz az álmuk, hogy íróvá legyenek,…

Tovább

White: Sötétedik

Fülszöveg: Két évtizeddel a nővére brutális meggyilkolása után Meg Brogan rátalált a boldogságra… Vagy legalábbis úgy tűnik. Megtörtént bűnesetekről szóló könyvei sikeresek, híres lett, van pénze és gazdag vőlegénye. Amikor azonban egy tévés műsorvezető rákérdez, mi a helyzet az egyetlen…

Tovább

Sager: Már csak egy maradt

Fülszöveg:  „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő…

Tovább

Farkas: A 33-as ügy

Dávid és Vivien 2.

Fülszöveg:  Mit tennél, ha a gyermekedet valaki elvinné?Dávid és Vivien ezúttal egy emberrablóval találják szembe magukat. Eredménytelenül keresik a nyomokat, de az elkövető mindig két lépéssel előttük halad.Aztán egy különös idegen toppan be a nyomozónő életébe.Egy naplót nyújt át neki, ami…

Tovább

Ludányi-novellák

Yanna titka és A fantom

Fülszöveg:  Yanna titka - Függőség 1,5 Yanna Kormou függő, nyolc éve józan. A legjobb barátnője, Niki Varela, egyben a mentoráltja is. Együttes erővel harcolnak a vágy ellen, úgy tűnik, sikeresen. Egyik nap azonban Yanna különös dolgokat tapasztal barátnője, Niki körül. Arra gyanakszik, hogy újra…

Tovább

Johnson: Játszik még a fény

Fülszöveg:  Laurie-nak és Pete-nek sosem kellett volna találkoznia. Ám a sors okkal hozta őket össze.Hat hónappal korábban ugyanazon az estén veszítették el a párjukat és a rájuk váró közös jövőt. Gyászukkal küzdve csatlakoznak egy terápiás csoporthoz, és itt találnak egymásra.Pete és Laurie azon…

Tovább
süti beállítások módosítása