A Gabo kihozta azt a dokumentumregényt, amit akár kriminek is nevezhetek, vagy emlékiratnak. És amit vártam, amióta tudtam, hogy nálunk is meg fog jelenni.

Douglas & Olshaker: Utazás a sötétség mélyére

Nem is igazán tudom, lehet-e cselekményről beszélni így előzetesen. Ki nézte tavaly a Mindhuntert? Én nagyon bírtam, és sikeres lett, hamarosan jön az újabb évada is. Az első évadának az alapötlete eme szerzőpáros Mindhunter című munkája volt - a sorozat sikerének volt hála, hogy évtizedes késéssel mi is olvashattuk. Az arról szólt, hogy született meg a BAU.

Ez a rész valamennyire folytatásnak is felfogható. A páros még többet megoszt a BAU működéséről - hogyan profiloznak és segítik a rendőrség munkáját sorozatgyilkosok elkapásában. Valamint, megint lesznek esetek, melyeket végigmesélnek.

A Mindhunter nekem tetszett, ehhez is nagy reményeket fűzök. És igen, direkt nem a magyar borítót csatoltam ide. Azt majd akkor, ha a kötetről mesélek :)

Kalandos, mágikus, életkérdéses, sorsfordító.

A Halhatatlanok kiváltságosak: örökké fiatalok, hatalmasak, erőteljesek. De mindennek megvan az ára is: mindannyian egy feladatot kell, hogy ellássanak. A Halál egy fiatal lánynak tűnik, aki minden élőhöz eljön egyszer. Van, akivel többször is akad találkája. Vidáman, kedvesen kíséri át a lelket a nap nélküli világba. Képes hosszú éveket várni egy velencei, rejtet szigeten, hogy a mágiával elrejtőzött lelkekért mehessen, amikor egy halandó végre kinyitja neki a kaput. Ráébreszt egy kamaszt az élet értelmére, miközben egy éjjel fogságba esnek, és egy banya szívét keresik. Ad egy esélyt egy popsztárnak, hogy annak szentelhess az életét, ami igazán számít. Nem siet, nem erőszakos, nem fenyegető. Neki van ideje. És egyszer mindenkiért el fog jönni.

Neil Gaiman sok mindenben otthonosan mozog. Ír urban fantasyt, modern mesét, vannak már szinte irodalomtudományra nyúló tanulmányai is. Idén a humorát is megmutatta, amikor az Agymenők egy részében vendégszerepelt. De amivel első körben megalapozta a hírnevét, az a képregényes világ volt.

A Sandman szép karriert befutott sorozat volt, amit magyarul kiadtak, nekem is megvan és szerettem. Abban találta ki a halhatatlanok feladatait és alakjait, ott az Álom volt a központi szereplő. De mellékszerepelt például Lucifer is, aki elunta a poklot és elment bulizni Los Angelesbe. Aki a filmes blogot is követi, nemrég írtam a sorozatról, ami ebből az ötletből nőtte ki magát, a Lucifer.

De a Sandman mellékkaraktere volt Álom húga, Halál. Aki saját történeteket is kapott, amiket a Fumax kiadott egy gyűjteményben. Először is, meg kell dicsérnem magát a kiadványt. Minőségi, öröm kézbe venni és lapozni. Minőségi lapok, színek, kötés. Nagyon tetszett.

Ahogy ezek a történetek is. Ha Gaiman novellaként írja meg, akkor is nagyon rá kattantam volna. Érdekesek, elgondolkoztatóak, és tele vannak tanulságokkal, ha kicsit is kinyitjuk rájuk a szemünk. Bár a Halál a fő karakter, sokkal inkább szólnak az életről és az emberekről. Hogyan érdemes élni, és hogyan kell felfogni a halált.

A történetek tele vannak ötlettel és humorral is. Akad feketébb, de kifejezetten bájos is. Némelyikben van mágia, mások nagyon hétköznapiak. De a lényeg változatlan: az élet érték, és egyedi, megismételhetetlen. Aminek a része a halál is, és ostobaság félnünk tőle. Úgysem menekülhetünk előle, akkor minek keserítsük vele a drága pillanataink? Az élet olyan sokszínű, minden pillanat lehetőség. És igen, vannak rossz napok is. De azok is kellenek – mert hogyan értékelnénk a szépséget és a jót, ha nem lenne bánat és rossz is?

Bár képregény, komplex szereplőket és konfliktusokat tud mozgatni. Ugyanúgy belefér a történetbe a kamaszkori életválság, mint a homoszexualitás felvállalása. Vannak gonoszabb karakterek, de nincs olyan gonosz, ami a nagybetűs Gonosz lehetne. Itt mindenkinek több oldala van, és ez a változatosság kiemelt is.

Még a rajzok is változatosak. Mivel Gaiman több grafikussal is közreműködött, a történetek vizualitása is más. Így a történetek mellett a képek is tanulmányozásra érdemesek, egyediek.

Én kifejezetten szerettem, és remélem, előbb-utóbb a Sandman is folytatódik!

Death - Mint képregény: 100% példaértékű. Gyönyörű kiadvány, okos és gyakran lírai történetek.

Szubjektíven: 100% mozgatta végig az agyam, miközben szórakoztatott is. A humora is ok.

A héten a Maxim kiadó tervezett megjelenései között szúrtam ki egy érdekeset.

RM Romero: A krakkó babakészítő

A történet félig mese, félig történelmi regény. A történet főszereplője egy baba, aki a Babák Földjén él. Karolina a barátjával, Fritzcel igyekszik véget vetni a háborúnak a patkányokkal. De egy mágikus szél elragadja a babalányt, aki a mi világunkban tér eszméletére. Egy krakkói babakészítő alkotása itt, és a férfi magával hordja a babát, aki szeretne hazajutni, és beszédbe elegyedik a készítőjével, akinek sok mindenben segít is. A babakészítő összebarátkozik egy zsidó származású hegedűjátékossal és kislányával. De a nácik jönnek, és a zsidók sorsa egyre kegyetlenebb. Karolina és a babakészítő segíteni akarnak.

Kicsit érzem benne a Diótörő örökségét, a Pinokkiót, amihez hozzájön a II. világháború. Érdekes lesz, remélem, jó is.

Az angol fülszövegben van egy jópofa rövid összefoglaló – különben angolul informatívabb a borító – amit nyersen fordítva ide tűzök:

A babák földjén él a mágia.

Az emberek földjén háború dúl.

Mindkettőben szenvednek.

De együtt van remény.

Őszre várható, de amíg nem előrendelhető, semmi se biztos. Azért reménykedem, hogy karácsonyra beszerezhető lesz.

Olasz, vetélkedős, történelmi, építészetes.

Firenze a gyapjúkereskedelemnek hála gazdag várossá lett. Hogy a világnak is megmutassák, mennyire feltörtek, a korszak legnagyobb templomát készültek megépíteni. Nem volt mindig egyszerű az építkezés: a felcsapó pestis, gazdasági válságok akadályozták a munkát. De az épület elkészült, egy ponton megakadva: a kupola. Senkinek ötlete sem volt, hogyan lehetne akkora teret lefedni. A tanács végül pályázatot írt ki, és két megoldás volt, melyet érdemes volt megfontolni. A két építész már korábban is vetélkedett ugyanazon állásért – a keresztelőkápolna bronz ajtajának elkészítéséért, ezúttal Brunelleschi lett a nyertes. Mániásan óvta terveit, és a kupola kezdett formát ölteni, hiába próbálták meg riválisai akadályozni. Ő lett az első építész, akit művészként ünnepelt a kora.

Már írtam, hogy a magyarul megjelent munkáiból ítélve Ross King szívéhez két korszak áll nagyon közel: a reneszánsz és az impresszionizmus. Bár évszázadok választják el őket egymástól, van egy közös pontjuk. Amiért én is rajongok a két korszakért. Olyan korszakok voltak ezek, amikor koruk legragyogóbb művészei egy helyen alkottak, és megváltoztatták az utánuk következő világot. Firenze, Párizs – mai napig szeretjük őket ezért, és azokért, akik benne akkor ezeket a csodákat megalkották.

Ross King képes úgy mesélni ezekről a korszakokról és a benne élő zsenikről, hogy mindig hiteles, rengeteg forrásmunkát használ fel, mégsem lesz a műveinek lexikon íze. Ezt el lehet mondani a jelen kötetről is, mely a firenzei dóm kupolájának és alkotójának állít emléket. A trükk ezúttal egy szembenállás lesz: Brunelleschi és Ghiberti egy életen át tartó rivalizálása.

Ezt a művészi szembenállást írja meg szinte kalandregényesen King, mely köré felépíti a dóm történetét is. Miközben lehet izgulni azon, hogy a két nagyon más életvitelű és gondolkodású művész milyen módszerekkel ármánykodik, rengeteg tudományos és történelmi tényt ismertet meg a szerző. Lesz, akit majd a kupola fizikája nyűgöz le, másnak az lesz élményszerű, ahogy Brunelleschi nagy nehezen eléri, hogy Firenze is ráébredjen, hogy a kupola az ő munkája és ötlete, nélküle Ghiberti semmire se menne a munkálatokkal. (Én különben nem a fizikai részeket találtam az érdekesebbnek, bár King meséli azokat is annyira jól, hogy megértettem, milyen erőket kellett kiegyensúlyozni, hogy a kupola ne omoljon össze.)

Most is széles látókört von be a történetbe a szerző. Hogy minden érthető és logikus legyen, megismertet a szereplői életrajzával, a korszak történelmével és gazdaságával is. Közben pedig ott lesz még az építészeti szakanyag is. Ebben a kötetben különösen az a művészettörténeti rész tetszett, amikor a márvány kitermelésről, előkészítésről és szállításról volt szó. Mai fejjel nehéz is elképzelni, milyen nehézségeket kellett megoldani, hogy ezek az épületek elkészülhessenek. A kötet érzékeltetni tudja ezeket.

Stílusában a megszokott jellemzőket tudom feleleveníteni: okos keveréke a tudományos anyagnak és a szórakoztató irodalomnak.  A korszak szeretete, a szerző mindenre kiterjedő figyelme és mesélőkedve áthatja az egészet. A lelkesedés pedig ragadós – az olvasónak kedve lenne azonnal Firenze felfedezésére indulni.

Tetszett ez a kötet is, egy firenzei nyaralás előtt nagyon érdemes beszerezni és rákészülni!

Brunelleschi kupolája - Mint dokumentumregény: 90% alapos, de regényszerű: egy vetélkedéssel feldobva a tényeket.

Szubjektíven: 85% sok mindent meg lehet belőle tanulni, miközben szórakoztatott is. Jó.

Párkapcsolatos, angyalos, háborús, képességes.

Elena egyre jobban belejön abba, milyen feladatokat kell ellátnia egy uralkodó arkangyal párjának. De mellette marad az a harcos is, akinek a férfi megszerette. Védelmezi az emberi családját és barátait, kiáll az angyalaik mellett. Most szükség is lesz a korábban megszerzett nyomozói ösztöneire: az angyalokat egy rejtélyes kór támadja meg, egyre többen zuhannak le és szereznek súlyos sérüléseket. Raphael is küzd egy kórral, valami nagyon sötét erő kerülgeti, ami halálra rémíti a nőt. Lijuan egyre nyíltabban is háborút hirdet ellenük, ez is az ő műve lenne? A háborús készültség mellett Elena a családja miatt is aggódik: az apja nem akarja engedni kisebb lányának a vadászképzést, Elena így a húgáért is harcol, miközben párja anyja igyekszik elbizonytalanítani, és a háborúba szövetségeseket keresnek.

Tulajdonképpen örülök, hogy folytatódhat magyarul is a sorozat. Az első kiadója eltűnt, és szerintem évekig nem is lehetett hallani az Angyali vadász kötetekről. Pedig nem lehettek rossz eladásai, ha korábban kiadtak öt részt, plusz egy elbeszéléskötetet. Így én jó hírnek veszem, hogy a Könyvmolyképző a bővülő repertoárjába felvette ezt a sorozatot is. Egészen rákapok az urban fantasy szekciójukra is… (zafír pöttyös)

Kérdés, bele merjen-e vágni, akinek nincsenek előismeretei. Igazság szerint bele. Igen, lesz utalás, melyet nem fog érteni, csak ha utána olvas. Raphael kapcsolata a szüleivel, vagy éppen a történet, ahogy Elena angyallá lett. De a történet tökéletesen érthető, követhető itt kezdve is, hiszen most érkezik el a sorozat a következő alapkőhöz. Hiszen a sorozat jól szakaszolható!

Az első részek szóltak Elena és Raphael kibontakozó szerelméről, illetve a nő angyallá válásáról. Majd elkezdett alapozni egy háborút egy másik arkangyallal, Lijuannal. Ezekben a részeken nem is Elenáék voltak a középpontban, hanem Raphael legjobb embereit emelte ki Singh egy-egy kalandra és vele szerelembe esésre. Ebben a részben tért vissza az írónő az eredeti hőseihez, és vitte tetőpontra a háborút. A kémkedés véget ért, jöhet a harc! Ami olyan fordulattal zárul, melyet nem lövök most le, de amely a sorozat következő irányvonala lehet.

A kötet szépen kipipál mindent, amit egy urban fantasy kell, hogy tartalmazzon:

• egy olyan fantasy világ, amelynek a mi világunk az alapja, csak van benne egy eltérő elem. Ami az angyalokat jelenti. Tovább építi a világképet Singh ebben a részben, bevezet egy új mitológiai elemet is. (Jön a Légió!)
• a cselekmény akciódús. A szereplők harcosok, és olyan a helyzet is, amikor harcra kényszerülnek. Ebben a részben eljutunk a nyílt háborúig, amikor mindenki bevet mindent, ami a repertoárjában van, legyen az karddal kaszabolás vagy angyaltűz. De mellette van krimis nyomozás, politikai lépegetés is. Cseppet sem lehet unatkozni.
• a szerelmi szál fejlesztése. Elena és Raphael stabil pár, nagyon erős és működő kapcsolattal. Már nincsenek felesleges körök, ők nagyon egymásért élnek – ezért a konfliktus ezen a vonalon elég mű. Elena azon aggódik, hogy ő a férfi gyengepontja. Azért nem fejlődik halálosabbá, mert ő mellette van. De omnia vincit amor.

Tetszett ez a rész, a megkezdett vonal – és a stílus is a szokott színvonalú. Ha folytatják, én biztos olvasom tovább is. (De egy Illium főszereplésű kötetnek is tudnék örülni…)

Angyalháború - Mint urban fantasy: 90% cselekményközpontú, pörgős, minden kötelező elemet kipipál.

Szubjektíven: 85% szeretem a szereplőit, a világát, örülök, hogy folytatódik! Jó rész lett.

Fura ez a nyár... aminek meghirdetett megjelenési ideje van, jó esetben napokat, rosszabban heteket késik, míg mások meglepetésszerűen előugranak. Mint ez a kötet is.

Jakeman: Megtörhetetlen

A sztori: adott egy nő, akivel jól elbánik a férje. Ad  neki két hetet, hogy eltűnjön az életéből és a közös házból, vagy a fiuk felügyeletének annyi. Imogen bosszút fogad. Valamit csinál is - hogy mit? Meglepetés. A fülszövegből nem derül ki. Lenne olyan tippem, hogy megöli a volt férjét, vagy valami hasonló lesz. Zsarolja? Kicsit megnyomorítja? Csakhogy a felbukkan a férfi előző felesége, új szeretője is, és összekuszálják a szálakat.

Az Álomgyár adja ki, így van bennem egy kis félelem, hogy erős lesz a romantika vonal a thriller ellenében, de még reménykedem, hogy nem ez lesz a helyzet.

Én kíváncsi lettem rá.

Születéses, kapcsolatos, művészetes, újrakezdős.

Béla a kukoricacsősz 22 éves fia volt, aki nyaranta be szokott segíteni az apjának. Mindig két gyereket akart rajtakapni a kukoricásban, de azok mindig kicsúsztak a kezei közül. Nagyapaként az unoka egy házija láttán újra vadászni lesz kedve: az egyik gyereket felismeri, akire hiába vadászott nyaranta. Regisztrál a Facebookra, hogy itt folytatódjon a játszma. (Csukárdi: Születni a Facebookon) A fiatalember ejtőernyős ugró volt. Egyszer egy csinos lányt vitt magával, akit egy év múlva újra látott. Találkozgatni kezdtek, majd a fiú egy balesete után ki is mondták, mennyire fontosak egymásnak, összeházasodtak. Most jön az első baba, és ez nagyobb ugrás, mind eddig bármi az életben. (Shero: Ugrás az ismeretlenbe)

Mindig örülök egy új novellás kötetnek. Lehet a műfaj kortárs, egyperces, fantasy, horror, bármi. Fájóan érzem annak a hiányát, hogy nálunk nincsen olyan novella megjelenési lehetőség, mint az Államokban. Pedig jó történetek születnek nálunk is, és azért már kötetek is jelennek meg.

A Magyar Irodalmi Ház is jelentet meg novellákat. Az első kötet 2017-ben látott napvilágot, és stílusosan a Születés címet kapta. Reméljük, valóban megszületett ezzel egy hagyomány, és évről évre érkeznek majd a novelláskötetek.

De a cím jelöli azt is, ami a kötet témája. Minden novellában jelen van a születés, valamilyen formában. A legkézenfekvőbbtől kezdve – tanúi lehetünk sokféle szülésnek. Az apa szemszögéből, a babáéból, az anyáéból, az egyikben az orvos szemével. Abban is változatos, hogy drámai hangokat is mer pengetni: lesz a történetek között halvaszülés is, míg a kicsinek felhőtlenül örülő szülők is.

De a születés ennél tágabban van értelmezve, amit kifejezetten ötletesnek tartok. Kreatív ötletek is bekerülhettek. Egyes történetek művészet születéséről szólnak, de az emberiség teremtése is megjelenik, vagy éppen az öreg nagyapa, aki az internetes életét kezdi meg. De az is igazán különleges, melyben egy színházi karakter lát napvilágot.

Terjedelmet tekintve mindegyik rövid – ha nem is egyforma a hosszuk. Egy oldalastól kezdve 6-7 oldalasig terjed a skála. Gyorsan olvashatóak, és alapvetően mindegyik egy csattanóra van kihegyezve. Még az is, ami a többihez képest kifejezetten tragikus.

Humorban is széles a terjedelem – tragikomikus, vicces, de nagyon fájdalmas is akad a történetek között. Az egyik kedvencemben a nagyon gyereket akaró, álterhes nőnek passzolja le az új orvos a féltestvérétől született fattyát. Ez így durván hangzik, de ahogy a szerző megírja a nő ráébredésért az igazi helyzetre, miután boldogan hazament a babával, egészen thrilleres. Itt a történeten belül is váltogatja a hangnemet és humort a szerző, és nagyot üt.

Mivel novellás kötet, természetes is, hogy minden történet nem tudott tetszeni. Ha elgondolom, melyek voltak a negatív élményeim, általában két típust találok: amely nem varr el minden szálat, melyekben a történet hiányos maradt. Valamint, amelyek nagyon posztmodernek voltak. Már barátkozom ugyan az írás témává emelésével és a negyedik fal lebontásával, amikor kiszól hozzánk a szerző, de még mindig cselekménypárti vagyok.

Volt, ami jobban tetszett, más kevésbé, de érdekes volt és jó a kezdeményezés!

Születés - Mint novelláskötet: 60% a tematikát sokoldalúan fogja meg. Stílusban, témában is színes.

Szubjektíven: 50% sok túl posztmodern az ízlésemnek, de voltak benne jók is.

Bicikliversenyes, találmányos, csalós.

Varjas István egy magyar fiatalember volt, aki kiskorától kezdve két területen is kiemelkedett az átlagból. Az egyik, a kerékpározás volt. Amennyire a szovjet érában, magyarként el lehetett jutni ebben a sportban, ő összehozta. A másik terület a fizika volt, és ez élvezetett előnyt is: ha fizika és kerékpár verseny kellett dönteni, a fizikára ment. Ezzel került ki olasz egyetemre, és ehhez fordult, amikor egy olasz kerékpáros csapatba bekerülve szembesült azzal, hogy mindenki csal, és a szervezetük kémiai szerekkel tömik. Dolgozni kezd az elektromos motoron, mely betenné a kaput a doppingnak. Kimutathatatlan, nem teszi tönkre a szervezetet, és bemutatna a doppingolóknak. De a szabadalmat eladta, nem is tudja, mi lett a motorral. De tippek vannak. A motor eladva, és Armstrong versenyeket nyert könnyeden.

Duplán becsapva érzem magam. Eszem ágában sem volt egy dokumentum regényt megvenni a biciklis csalások eme formájáról. Én egy thrillert vártam, amiben egy találmány belső harcokat, ármányokat indít a sporton belül, és a feltaláló élete is veszélybe kerül. A poén, egyszerre nem is gyanakodtam, hogy nem fiktív történetet olvasok. Ott kellett látnom leírva Armstrong nevét, hogy rádöbbenjek, mennyire más ez a kötet, mint amit olvasni akartam. Az volt az első csalódás.

De mivel a biciklis sportról szeretek olvasni, pipáltam is már ki dokumentumregényeket a témából – Brunel emlegeti a kötetben Hamilton kötetét, például azt is olvastam – adtam így is egy esélyt neki. Ez hozta a második csalódást: mert nem volt jó dokumentumregénynek se a kötet. Bőven vannak kifogásaim.

Egyrészt, nincs eredmény és nincs bizonyíték. A történetet egy külsős meséli el, egy oknyomozó riporter, aki nem volt személyesen része a történetnek. Van egy teóriája, amit igyekszik felderíteni. Egy lehetséges verzió arra, miért tekert úgy Armstrong, ahogy. Az ő válasza az, hogy megvette az elektromos kerékpár prototípusát teljes titokban, és nagyon sokáig meg is tartotta magának és a csapatának.

A gond az, amire a végén kilyukad. Akár igaz is lehet, de ki tudja? Bizonyítani semmit nem lehet, csak elméleteket gyártani. Ettől az egész kötet csak egy összeesküvés elméletnek tűnik, és feleslegesnek érzem az időt, amit az olvasásával töltöttem.

Ami tényanyagot használ, Varjas életrajzát leszámítva, más Armstrongról szóló kötetekben már olvastam. Csak itt sokkal szárazabban, unalmasan van megírva az, amiből más jó sztorit tudott mondani – hiába, ahogy említettem, a szerző csak megfigyelő, nem volt benne az eseményekbe, és ezt érezni az elbeszélésen is.

Nem tetszett se a stílusa, se a szerkezete. Össze-vissza ugrál, gyakran nehézkes a logika, ahogy egymás mellé teszi az eseményeket. Még csak sugallni se tud jól, pedig gyakran direktbe is felteszi a kérdést, amire csak utalnia kellene, vagy ha felteszi, tudnia kellene rá egy választ is nyújtani!

A szöveg száraz, és gyakran nehézkes is. Újságíró a szerző, és bizony a hírlapok száraz, unott stílusát éreztem ennek a soraiban is.

Nekem nagy csalódás volt. Biciklisport, Armstrong témában keressétek a Titkos versenyt!

Rejtett előny - Mint dokumentumregény: 30% az alapötlet érdekes, de semmi tény, nem is regényes. Kevés.

Szubjektíven: 20% thrillert vártam, mást kaptam. Csalódtam, és a kötet se tetszett. Hiteltelen.

• Állítólag ennek a gyengeelméjűnek az elődje IGAZI démonnagyúr volt! Egy igazi vérszomjas gazember, egy nőcsábász, aki vérre vadászik az éj sötétjében.
• Te most egy vámpírról fantáziálsz, nem egy démonnagyúrról. (Yun-Hee: Démonnapló)

Még a regényekből is elég hátborzongatóakat sikerült összeválogatnod – folytatta Amy. – Hannibal ébredése, Amerikai psycho, Beszélnünk kell Kevinről, Donald Trump önéletrajza… (Marrs: A tökéletes pár)

• Kiborult a fehérjeturmix, és eláztatta az alátétet, amin a fegyvereimet szoktam tisztítani. Hazafelé bemennél a belvárosba, és vennél egy újat? Csak a Johnson Firearms tart olyat, amin fel van tüntetve a Sig Sauer P250-es minden egyes alkatrésze.

Jack felkacagott.

• Mi olyan vicces?
• Nem is tudom. Egy várandós feleség többnyire nem jégkrémért meg sós-ecetes csipszért küldi a férjét?
• Jól hangzik.
• Melyik?
• Mindkettő.
• Rendben – felelte Jack. – Jégkrém, csipsz és egy fegyveralátét. Ez minden? (Grippando: Szökésben)

Amikor az emberek magukról beszélnek, olyan ügyesen vetítenek valamilyen elképzelt képet önmaguk köré, hogy a végén már maguk is valóságosnak hiszik. De a hely, amelyet a lakóhelyüknek választanak, mindent elárul róluk – akár akarják, akár nem. (Carrisi: A lelkek ítélőszéke)

• Mire készítsem fel magukat? – kérdezte Holden. – Hogy botokkal szurkáljuk az isteneket?
• Nem, Holden kapitány. Nem botokkal – felelte Duarte. – Amikor istenekkel harcolunk, a mennyeket kell lerohanni. (Corey: Perszepolisz felemelkedése)

Szükségem van a szavakra. Az írás elhiteti velem, hogy még nem őrültem meg, nem vesztettem el a lényegem, az emberségem, amitől különlegesnek és egyedinek gondoltam magam ebben a vadonban. Amikor tollat ragadok, több vagyok, mint egy vadállat, hiszen az állatok nem papíron osztják meg egymással a kétségeiket, nem álmodoznak tintával, nem hagyják az egészet az utókorra. (Benyák: Az utolsó emberig)

• Te tényleg… nem emlékszel?
• Nem! Most mit csináljak? Mi történt velem? Meghülyültem?
• Elkapta őt az Alzheimer?
• Mármint amnézia, nem Alzheimer. Már eleve hülye voltál. (Yun-Hee: Démonnapló)

Ha a szerelmesek olyan okosan gondolkoznának, mint amilyen szépen éreznek, bizonyára kevesebb szerelmi tragikum volna az életben is, meg az irodalomban is. (Dánielné: A boldogság útja)

Nyomozós, traumából felépülős, rendőrös.

Thorkild Aske 44 éves, és legszívesebben meghalna. Egyszer próbálkozott is vele, felakasztotta magát a börtönben. De balszerencséjére letört a cső, amire kötötte a lepedőt. Leülte a büntetését, de kint se várja semmi. Rendőrnek nem mehet vissza, a baleset után súlyosan gyógyszerfüggő lett, és a nő is halott, aki fontos volt neki. Letargiájából egy kérés rángatja ki: meg kell találnia egy eltűnt fiút. Egy világítótornyot újított fel, gyakran búvárkodott. A rendőrség szerint megfulladt. A testét kellene visszahoznia. Thorkild leutazik, kérdezősködik, és a víz kisodor egy női holttestet. Az ügy komolyodik, és miközben a férfi kénytelen szembenézni a múltjával, egyre közelebb jut a megoldáshoz is.

A skandináv krimi nem könnyű műfaj. Tele van sötétséggel, depresszióval és olyan borús világnézettel, hogy az olvasónak néha kedve lenne pengét ragadni, és a főszereplőkkel párhuzamosan eret vágni. Nem lehet szórakoztatónak nevezni őket, de mégis van bennük valami. Nem véletlenül lettek világsikerek.

Heine Bakkeid is skandináv krimiben utazik, és ez a fajta sötétség az ő könyvében is megvan. Sőt, egyenesen többszörösen is megvan. Egyrészt, ott van Thorkild múltja. Amiben átverések vannak, tragédia és fájdalom. Másrészt, itt van a jelenje. Ami fájdalomról szól és gyógyszerekről, depresszióról. A nyomozás maga is nyomasztó: mégiscsak egy holttestet keres, és gyilkos titkok nyomában jár. Harmadrészt, amire rájön, az sem éppen egy napfényes történet. A mellékszereplők között is tragédiák gyűrűznek: például az asszonyé, aki elkeseredetten igyekszik teherbe esni, miközben pontosan tudja, hogy nem lehet gyermeke, kivették a méhét. De ezt a férjének nem mondta el. Hogy is lehetne egy ilyen történet vidám?

De e sötétségen és hangulaton túl jönnek a hiányok. Egyrészt, a történet. Ugyan a cselekményt feldobja, ahogy párhuzamosan haladunk a jelen ügyben, és megismerjük az ügyet, ami miatt Thorkild mindent elvesztett, de igazán egyik szál sem ütős. Lassan haladnak az események, és még egy skandináv krimihez képest is alig történik valami. Igen, a végkifejlett durva és kemény ügy, de hogy jön rá erre a nyomozó? Megérzés, nincs logikusan levezetve. Ezt nem szerettem. Olyan, mintha egyszer csak kiderülne a megoldás.

Majd, az igazság. Ki nem állhatom, amikor valaki nagyon nem azt kapja, ami járna neki. Thorkild is hibázott, de ahogy kiderül a múlt, nekem az jött le, hogy tulajdonképpen csapdába csalták. Akkor miért neki kellett mindenért felelősséget vállalnia? És nem lesz jobb, tehet akármit, akkor is mindenkinek ő lesz a bűnbak.

Nem csak a krimi, de maga a cselekmény is kevés. Ha belegondolok, a történet nagyja Thorkild szenvedése. Erről szól minden: az emlékezés, a gyógyszerfüggősége, ahogy a jelenben nyomoz. Nem megváltást keres, ő maga is úgy érzi, az neki nem jár. Bakkeid remekül megírta ezt a karaktert az egész pokoljárásával, de nagyon nem könnyű olvasni róla. Vagy átérezni mindazt a nyomort, amin keresztülmegy.

A stílusát se szerettem igazán. Áthatja az a sötétség és szenvedés, amit fentebb emlegettem. Lehet ezt is jól mesélni, de ez leginkább csak szenvedéstörténet.

Nekem csalódás volt, túl sok minden hiányzott. Leginkább egy jobb történet.

Holnap hiányozni fogsz - Mint skandináv krimi: 60% komor, tele drámával. A fő karakter rajza alapos. A történet lassú.

Szubjektíven: 30% sok hiányérzetem van: több cselekmény, érdekesebb nyomozás kellene.