Életrajzi, művészettörténeti, festészetes.

A nehéz kezdet után Claude Monet elért a festészeti magasságok csúcsára. Az egykor nélkülöző művész kortársai szerint is a legnagyobbá lett, akinek a képei vagyonokért kelnek el, és már életében szó van róla, hogy a Louvre is befogadja a képeit. Egyik legismertebb témái a vízililiomok voltak, és a kerti tájképek. Giverny eleinte családi nyaralások helyszíne volt, ahol kilógott a környezetből a festő, két fia és szeretője, valamint annak 6 gyermeke társaságában. Majd otthonná lett, és Monet olyan kertet hozott benne létre, melynek csodájára jártak a látogatók, ha Monet volt kegyes körbevezetni őket. Ám az élet nehézségeket is lökött még az idős festő útjába: második felesége, majd elsőszülött fia halála, a látásgondjai, mely azzal fenyegetett, hogy megvakul. De mindig voltak mellette hű barátok is.

Mivel ez már a második Ross King kötet, amit végigolvastam, kicsit utánajártam a szerzőnek is. Nem elsősorban író, bár rendszeresen jelennek meg az ehhez hasonló ismeretterjesztő dokumentumregényei. Várostúrákat vezet, olyan városokban, mint Firenze és Párizs.

Nem véletlenül ezt a kettőt emeltem ki, hiszen köteteiben is e kettő és két korszak jelenik meg: Firenze és a reneszánsz. Párizs és az impresszionisták.

A Párizs ítélete után vettem kézbe a Dühödt ámulatot. Hamar észre is vettem, hogy akaratlanul is eltaláltam a sorrendet. Ugyan a Párisz elsősorban Manet története és az impresszionizmus felemelkedéséé, abban is megjelenik már Monet. Mint fiatalember, küszködő festő, akinek gyereke lesz szeretőjétől és egyben modelljétől.

A Dühödt ámulat hőse már idősebb ember, befutott festő. Mintha egészen más karakter is lenne, mint akit korábban megismerkedtünk. Mondhatni, a siker rajta is otthagyta a kézjegyét, de szerencsére ez nem állt rosszul neki.

Számomra kifejezetten érdekes volt annak a története, ahogy Monet híres kertje megszületett. Ahogy már életében nem csak az egyik legnagyobb festőnek tartották, hanem nagy kertésznek is. A kötetben vannak képek is – fotók. Ezek fekete-fehérek, de ha mellétesszük a kötet színes festménymellékletében látottakat is, határozottan érzékelni fogjuk, milyen csoda lehetett Monet kertje. A szerzőnek van érzéke ahhoz, hogy szóban is érzékeltesse a színek és árnyalatok játékát, így a kötet is növeli a hatását a képeknek. Fel is írtam a bakancslistámra, hogy Giverny és Monet kertje nem maradhat ki az életemből!

King odafigyel arra, hogy ne csak a festészet és művészet legyen az előtérben. Ugyanennyire igyekszik megragadni a személyt is, aki ezeket a képeket megalkotta. Alapos abban is, hogy a korszakot és a történelmi személyeket is elhelyezze és bemutassa. Tablót fest, aminek ugyan Monet a középpontja, de sok kis részlettel érdekessé és színessé teszi a tabló többi részét is.

Nagyon alapos, leveleket és leírásokat emel be a szövegbe, de olyan finoman, hogy ne legyen túl hivatalos és dokumentumszagú.

Valamiért mégsem éltem meg azt a varázslatot, mint a Párisz esetében. Azt regényszerűbbnek éreztem, ez közelebb van a dokumentarista stílushoz.

Mindkét King bemutatta korszakot és várost nagyon szeretem magam is, így a második impresszionista kötet után hamarosan belekezdek a reneszánsz kötetekbe is.

Dühödt ámulat - Mint dokumentumregény: 75% alapos, sok forrásból dolgozik, olvasmányos munka.

Szubjektíven: 55% ez most kevésbé ragadott meg. Korrekt, szakszerű, de a varázs nincs meg.

Házasságos, régi tűzhöz visszatalálós, baráti társaságos.

Drew és Jenny, mióta csak összejöttek, tűzforró lángon égnek. Ők azok, akik rendszeresen kikötnek a kórház ügyeletén, mert volt egy kis balesetük egy szexjátékkal. Ők azok, akik arcuk kitakarva videóznak és neveznek egy pornóoldalra. A kislányuk születése nem változtatott semmin, de amióta a kis Billy is megjött, valami megváltozott. Drew már totál ki van, hogy egy éve nem nyúlhatott a nejéhez. Jenny se érti, miért nem az a tüzes vadmacska, aki a második terhessége előtt volt. Maguktól is próbálkoznak, de aztán elkezdenek baráti tanácsokat is megfogadni. Így kötnek ki terapeutánál, szépségszalonban, férj kiképzésen. Ha nem velük történne az egész, még nevetnének is, mit végig nem csinálnak, hogy minden visszarázódjon a régi kerékvágásba.

Ilyen könyv se sok akad a kezembe, pedig szerintem nem lenne rossz. Sokkal inkább díjazom ezeket a sztorikat, mint a nyálregényeket vagy a szürke 50 követőket. Mert ez is szex téma, de ez vicces is mellette, meg van rendes cselekménye is. Nem arról szól 300 oldalba, ki kivel és hogyan, miközben minden a szex körül forog.

De kicsit a sorozatról! Ez a harmadik része Sivec sorozatának, és az előzőekkel ellentétben most párt vált. Eddig Carter és Claire volt a középpontban, de erre a kötetre egy baráti párt tett középpontba a szerző. Őrültek, fiatalok, helyesek, szórakoztatóak. Aki lemaradt az első részekről, ő is nyugodtan kézbe veheti, mert nincs cselekményi összefüggésben a Csokoládéimádók első két részével.

Tele van őrült figurákkal és őrült helyzetekkel. A téma, hogyan hozzák vissza a tüzet a házasságukba, és közbe olyan dolgokat csinálnak végig, hogy könnyesre lehet nevetni magunkat rajta. A kedvencem különben Drew apja és ténykedése volt – az egykori haditengerész kiképző, aki olyan kegyetlen volt, hogy előbb nyugdíjba küldték, mert nem akadt jelentkező, aki bírta volna mellette a kiképzést. Amikor Drew attól fél, hogy a neje más felé kacsingat, az öreg tetőtől talpig álcába indul kémkedni. De az se semmi, amikor katonai kiképző stílusban tanítja a fiát a házimunkára és csecsemőgondozásra.

Az egész könyv pörög és vicces. Nincsenek üres menetek, minden fejezetre sikerül kitalálnia valamit a szerzőnek, amin jókat lehet derülni. Alapvetően lineárisan megy előre a sztori, néha vannak visszaemlékezések, azok is a nevettetés érdekében.

De az is jó benne, hogy minden könnyedsége és komédia volta mellett szíve is van ennek a történetnek. A szereplők szeretik egymást, küzdenek egymásért. A barátaikkal összetartanak jóban-rosszban. Érezni, hogy sokkal több minden van közöttük, mint felszínes jó pofizás. A család, az összetartás itt értékek, ami végig meg is marad. Soha, egyiknek se jut pl. eszébe, hogy megcsalja a másikat, egymással akarnak újra tökéletesen lenni.

Sivec még a stílust is halálpontosan belőtte, ahogy ezt meg lehet írni és eladni. Jellemzi a nyers szókimondás, de ez teljesen belefér a pár életébe. Ők ilyenek, az lenne a hiteltelen, ha szépelegnének. Pont annyira pikírt és nyersebb a nyelvezete, hogy még szórakoztató maradjon, és ne érezzem öncélúnak a trágárságát.

Hangulatos, komikus az egész, szerintem filmen is nagyon bírnám. Sivec még folytathatja is.

Nyűgök és nyalánkságok - Mint humoros: 90% egyik komikus helyzet követi a másikat. Eredeti szereplők, vicces.

Szubjektíven: 80% így kellene a szexről komédiát csinálni! Mert ez vicces, nem undorító!

• Látod ott azt a magas hegyet? Egy pasas a feleségéről nevezte el.
• Ez kedves.
• Hacsak nem azt üzente ezzel, hogy a nő frigid és barátságtalan. (Adams: No exit)

A rajongók értékelik és nagyra becsülik azt a sportolót, aki folyamatos, kitartó edzés eredményeképpen fejlődik, és sok szép történet szól róluk. De az őstehetséget, aki pont arra született, amit csinál, azt egyenesen imádják. (Blakeslee: Az amerikai farkas)

Gyanakodni kezdtem, a táskájában turkáltam, mobiljában ellenőrizgettem az üzeneteket, időnként követtem az utcán. Nem születtem detektívnek, nyomkeresőnek sem, mert mindig kiszúrt valaki, egyszer majdnem meg is vertek, zsebmetszőnek véltek. Még jó, hogy a heti két fallabdával kondiban tartom magam, futottam, akár a nyúl. (Lackfi: Tervezett kapcsolat – 2050)

Először is: jól mondod, itt, New Jersey-ben nincs halálbüntetés, mivel ez egy humánus és könyörületes állam. Ha lenne halálbüntetés, a Feleségek luxuskivitelben összes szereplője eltűnne a Föld színéről. (Rudnick: Minden a te hibád)

A rómaiak olykor úgy nevezték a hajnalt, hogy inter lupum et canum, vagyis a farkas és a kutya között. A nappalt a kutyák, az ékszakát a farkasok uralták. Az emberiség leginkább imádott és legjobban rettegett állata gyakorlatilag egy és ugyanaz. (Blakeslee: Az amerikai farkas)

Az alkimista vonzó arcán nyoma sem volt gúnynak vagy rosszindulatnak, ahelyett elmélyülten, lelkesen és lenyűgözve tanulmányozta a szöveget. Márpedig ez sokkal, de sokkal rosszabb volt, mint bármi, amitől Lazlo tartott. Mert ha a könyvtáros azt hitte, hogy egy álmot nem lehet ellopni, akkor alábecsülte Thyon Nerót. (Taylor: A különös álmodozó)

• Valójában a Hellernél sokkal rosszabb neveket szánt volna annak a kislánynak, de még időben sikerült lebeszélnem róluk.
• Miket talált ki?

Anya felsóhajtott, majd elnevette magát.

• Írt egy listát. Mielőtt közbeléptem volna, éppen a Heroin és a Hurrikán között vacillált. (Rudnick: Minden a te hibád)

Csak, amikor nagyon boldogok vagyunk, akkor tekintünk vidám szemmel a végtelen víztükörre, mely kitartóan, egyenletesen görgeti hullámait, és kíséri komoly vagy vidám gondolatainkat. Ha vidámak, a hullámok is visszhangozzák derünket; ám, ha szomorúak, minden egyes hullám újabb szomorúságot hoz, reménytelenségről beszél, és arról, hogy örömeink végesek. (Orczy: A Vörös Pimpernel)

Háborús, kémkedős, nyomozós, szerelmes.

Charlotte 1947 májusában az anyjával Svájcba tart. A lány teherbe esett vőlegény nélkül, és a család el akarja intézni ezt a kis balesetet. A lány Európába érve azonban egy más rejtély miatt szenved, ami 2 éve emészti. Francia unokatestvére, legjobb barátnője, Rose 2 éve eltűnt. Így menekülve kicsit a helyzete elől is, Charlie megszökik az anyjától, és Rose nyomába ered. Segítségül csak Eve-hez fordulhat, aki a háborúban eltűnt személyeket kutató hivatal munkatársa volt. Az iszákos, megtört asszony elküldené a lányt, de akkor meghallja, hol dolgozott Rose. Az a kávézó sötét emlékeket idéz fel benne, és mindenesével a lány mellé szegődnek. Miközben Rose nyomába járnak Franciaországban, Charlie és Finn egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és Eve múltja is kiderül – aki kém volt az első világháború alatt, és egyedüli túlélője lett az Alice hálózatnak.

A romantikus regényeknek van egy olyan ága, amely történelmi korban játszódik. Ha máshonnan nem is, de a könyvesboltok polcairól biztosan ismeritek ezeket! Általában egy délceg félmeztelen férfi ölelget rajtuk egy kosztümben levő hosszú hajú szépséget. Ezekben közös, hogy a történelem csak díszlet, kimerül a ruhákban és a díszletekben, a történet lényege minden esetben az, hogy a borítón levő páros összejöjjön.

Volt egy félelmem, hogy az Alice hálózata is valami ilyesmi lesz. Szerencsére, nem teljesen ez a képlet.

Mert van valóság alapja annak, ami a történetben megbúvik. Ahogy a nők kémkedtek a németek tervei után álcában, maga az Alice hálózata. A regény természetesen csak alapul használta a tényeket, és nagy romantikus történetet szőtt belőle, de legalább az alapok igaziak, és nem csak díszlet a történelem.

A kémkedős része a történetnek gyakran még érdekes is. Ugyan ez is karakterközpontúan van megfogva, de utat vázol annak, ahogy egy nő mindent elkezd feláldozni a célért. Eve egy kávézóban dolgozott, ahol németeket is kiszolgáltak. Hallgatta őket, de aztán rájött, hogy a tulajtól sokkal több mindent megtudhat. De ehhez magát kellett feláldoznia: Rene szeretőket tartott, nem bizalmasokat. És a regény felépíti, ahogy Eve meghozza ezt az áldozatot, majd mindennek megfizeti az árát később.

A regény másik fele, ahogy Charlie és a kis csapat Rose nyomában jár, sokkal tipikusabb és lányregényesebb. Finn ott van biztos támaszként mellette, és ő lesz a megoldás a lány minden bajára – a becsúszott terhességre és a szüleitől való elszakadásra is. Ugyan csöpögős szintre nem megy le Quinn, de sokkal több romantikát bevisz a történetbe, mint amit szerettem volna olvasni benne. Ahogy megy előre a történet, sajnos a szerelem átveszi a nyomozás helyét.

A karakterek mélyülnek, és Quinn árnyalgatja is őket. Oda van arra figyelve, hogy a pozitív szereplőknek is legyenek hibáik, gyengeségeik. Ahogy a rosszak sem csak gonoszak, még Rene is kap jó tulajdonságokat és stílust.

A stílus viszont sajnos a nyálregényeké. Szentimentális, érzelgős – még a kémes vonalon is.

Nem állítom, hogy igazán tetszett volna, de jobb, a vártnál. Azért a témában sokkal ütősebb Sardou francia szeretője, azt jobban tudom ajánlani!

Alice hálózata - Mint romantikus történelmi: 85% karakterközpontú, fordulatos, az idősíkokkal jól eljátszik.

Szubjektíven: 60% több történelem és ármány, kevesebb érzelem nekem jobban tetszene.

Nyaralásos, esküvőt szervezős, szerelembe esős, üzleti titkos.

Ellen az, aki mindig kézben tartja a dolgokat. Remek eredménnyel diplomázott, sikeres üzletasszony. Most éppen Korfu szigetére tart a húgával, aki itt készül férjhez menni. Előkészítik az eseményt, amíg megjön az apjuk és Lacey vőlegénye. Ellen azonban nagyon hamar szembesül azzal, hogy neki kell visszafogni a húgát, aki nem hordja a gyűrűjét, látványosan flörtöl az egyik szállodai alkalmazottal – férjhez akar egyáltalán menni? Senki nem is sejti, hogy igazából neki kellene most segítség. Mert életében először bajban van, de senkihez nem mer fordulni. Jan, a hotel egy másik, dögös alkalmazottja figyel fel a nőre, és igyekszik segíteni neki. Míg Jan és Ellen között egyre forrósodik a hangulat, talán egymás életét is segíthetnek egymásnak rendbe tenni.

Igazából vacillálok, hogy Mandy Baggot eme regényét strandkönyvnek, vagy romantikus regénynek minősítsem. Igazából közel áll egymáshoz a kettő műfaj, és nem is nagyon érdemes eldöntenem a dilemmát. Ha strandkönyv, ha romantikus regény, akkor is csak közepes a kötet.

Hiszen a cselekménye nagyon szürke. Vagyis, történnek benne események, még fordulatok is vannak – némelyik úgy tálalva, mintha a világ legjobb thrillerének fordulata lenne – csak éppen az egész érdektelenül van elmesélve. Nem kelti fel a figyelmet, sem a feszültséget. Az össze konfliktus, a csavarok is mind súlytalanok. Emiatt nem lehet jó strandkönyv: annak szórakoztatónak, csillogónak, sőt: sziporkázónak, botrányosnak kellene lennie. Ez nagyon nem az.

A benne levő érzelmek is közepesek. Látszólag nagy szenvedélyekről, életre szóló döntésekről mesél, de nincs benne érzelmi erő. A szerelmi szál attól, hogy nagyon mese habbal, még lehetne szenvedélyes, vagy megható – de ez nem hat semmire, se a szívre, se a lélekre, se a libidóra. Szürke. Unalmas. Kiszámítható. És ettől lett rossz romantikus regénynek is. Bár a cselekmény miatt inkább strandkönyv kategória.

A cselekmény kap olyan fordulatokat, amik ezen felül még röhejesek is. Nem akarom lelőni a poént, mit vall be Jan a végén, de elsőre nem tudtam elhinni. Azt gondoltam, ilyen nincs. Ez egy vicc. De nem. Komolyan kellene venni – de egyszerűen nem lehet, annyira gagyi!

Mindez annak is a hibája, hogy Baggot szenvtelenül ír. Komolyan, annyira érzelemmentes és szürke a stílusa, hogy egy fekete-fehér film szivárványnak tűnik mellette. Vannak bénább történetek, amiket egy jó mesélő mégis elad. Baggot nem az a kategória.

De hogy valami pozitív is említésre kerüljön, a karakterei nem rosszak. Emberiek, jó és rossz tulajdonságokkal. Nem hősökről, emberekről mond történetet, és lehet is velük szimpatizálni. Csak egy ennél jobb történet kellene nekik. Meg nem egy olyan nyálas, hihetetlen happy end, ami alapokig rombolja a karakterek hitelességét is.

Még a történet se lenne vészes, vannak benne jó alapok, de nekem nem tetszett, ahogy el van mesélve. Nagyon nem.

Bár nem a regény témája, de míg ezt írom, a Rekviem egy álomért zenéje szól mellettem. 1 percében több az érzelem és szenvedély, mint a kötet 550 oldalában.

Őrült görög nyár - Mint strandkönyv: 50% a fűszer nincs benne. A történet alapja, karakterek jók, de unalmas.

Szubjektíven: 20% csak egy romantikus mese, tele nyálas túlzásokkal. A stílus se jött be.

Nyomozós, eltűnt személyes, kapcsolatos, csontos.

Tempe már kisgyerekként találkozott a halállal: meghalt a kisöccse. Az apja halálra itt magát. A legjobb barátnője nyom nélkül eltűnt. Most a régi környéken előkerül egy csontváz, egy gyereklány, és Tempe nem tud szabadulni a gondolattól, hogy végre Evangeline nyomára akad. Míg az azonosítás zajlik, húgával a saját szakállára is nyomozni kezd. Keresi a lány családját, és igyekszik megérteni, mi történt gyerekkorukban. Közben két rejtélyes ügyben is segítenie kell: három női tetemre leltek. Van három eltűnt kamaszlányos esetük is. Ryan Tempe szakértelmét kéri, noha a magánéletük nem is lehetne zavarosabb. Ryan aggódik Tempe férje miatt, mégse szakadt el tőle a nő? És ott van saját lánya is, akinek biztos hátteret akar nyújtani. Tempe és Ryan el kell, döntsék, egymástól mit várnak és akarnak.

A Temperance Brennan sorozat nálunk egészen kalandos utat járt be. Megpróbálkoztak a kiadással, de két rész után félbeszakadt. Jött évekkel később a sorozat, ami nálunk is sikeres lett, és elkezdték újra kiadni a regényeket is. A Szó öt részig jutott. Majd az Ulpius vette meg, új címen és már a Dr. Csont reklámmal kiadták az első hármat. Ulpius vég, következett a Fumax. Ők a hatodik résszel folytatták, és ezzel a kötettel már a 10-nél járunk. Természetesen a tévés sorozatra való utalás maradt, az a reklám sose rossz.

A tízedik részről is elmondhatna, hogy nyugodtan bele lehet vágni előismeretek nélkül is. A krimi szál teljesen új, nincs semmi, amit korábbról tudni kellene. A magánéleti szál a folytatásos, de Reichs az eddigieket hamar összefoglalja menet közben, így annak sem lesz hiányérzete, aki tényleg most kapcsolódik be a történetbe.

(Az már más kérdés, hogy a tévé sorozatot szeretők nem azt fogják kapni, amit a sorozatban szerettek és láttak. Ez mintha egy teljesen más Tempe lenne. Kanadai, idősebb, családja van, és nyoma sincs a sármos FBI ügynöknek, aki végül a doki szívét begyűjtötte.)

A regény ezt a két oldalát: a krimit és a szerelmet legszívesebben szétszedném, és a magánéletet nagyon meghúznám. Mert a krimi jól szerkesztett, átgondolt, és érdekes is. Tempe most kevesebbet akciózik szólóban, és inkább a laborban dolgozik, ami tényleg a törvényszéki antropológia területe, és nem a rendőrség helyett üldözi a gonoszt. Ugyan a húgával nyomozgatnak is, de az sokkal inkább magánügy, mint a labori munka hozadéka.

A magánélete viszont nekem már kezd röhejes lenni. Sejtem, hogy ezzel lesz emberi, és mutatja meg a szerző, hogy a főhősei nem mesealakok. Töprengenek, szenvednek, valahogy kínos az egész és annyira nem fogom fel ésszel, miért ezzel kell tölteni a sztorit! Tempe és Ryan is 50 körüliek, és komolyan arról kell olvasnom, hogy annyira nehezen boldogulnak és keringőznek most egymás mellett, mintha fiatal húszasok lennének? Egyáltalán nem olyanok, mint erős negyvenesek, a karakterek magánéleti viselkedése sokkal éretlenebb, és zavaros. Igaz, nekem a sorozat után fura őket ennyire idősen és mégis ennyire gyerekesen látni.

A stílus és a minőség különben a szokott. Reichs kellően tárgyilagos, a tudományos részek is érthetőek és szórakoztatóak. Vegyíti a cselekményt a karakterábrázolással, és egy-egy ponton nagyon eltalálja a kettő arányát, olyankor egészen sodort magával.

Nekem a tévésorozat jobban tetszik, de kevés a bonctermi krimi, így kitartok. Lesz 11 is.

Hamvadó csontok - Mint krimi: 70% az antropológia ad pluszt, a végére minden összeér. Erős a magánéleti vonal.

Szubjektíven: 55% a krimi vonal és antropológia tetszik, de a személyes szálak már zavarnak.

Kamaszos, szerelmes, társadalmi különbséges.

Caymen 17 éves, gúnyos kamaszlány. Sokat segít az anyja porcelánbaba boltjában, ahol megfigyelte, hogy a gazdagok szórják a pénzt felesleges holmikra, és más kasztba tartoznak. Egy nap Xander sétál be, ajándékot keresve. Caymen három dolgot azonnal észrevesz: a fiú helyes, nagyon gazdag és lekezelő. De ahogy Xander elkezd visszajárni, Caymen nem tudja elijeszteni magától, élvezni kezdi a társaságát. Már megbarátkozna azzal a gondolattal is, hogy Xander egy milliárdos vállalat örököse, kezd beleszeretni, de az anyja miatt titkolóznia is kell. Az asszony sokkal jobban kedveli a helyi rocker fiút, mint a gazdag Xandert. Plusz, arra is rá kell jönnie, hogy a pénznek van még más szerepe is a történetükben.

Nem voltam oda Kasie West előző regényéért sem, de egy esélyt még hajlandó voltam adni az írónőnek. Nem kellett volna – ez még annyira sem tetszett, mint a Szívességből szerelem. De nézzük is meg, miért!

1: a történet nem több egy tündérmesénél, semmi realitás alapja nincs. A gazdag fiú – szegény lány felállást használja, annak minden tipikus elemével. Még azt is megengedi magának, hogy a végére Caymen megkapja a happy end rózsaszín álmát mindenben. Ott lesz Xander, az anyja és még az is kiderül, hogy ő sem szegény, amilyennek hitte magát – mert a nagyszülei előkelőek és gazdagok. (Kb., mint a Gilmore család, csak őket sokkal jobban szerettem.)

2: a cselekmény valósággal egyenlő a nagy nullával. Mi van ebben a regényben? Caymen teszi mindenre és mindenkire a gúnyos megjegyzéseit, és amikor Xander bemegy hozzá a boltba, beszélgetnek. Tulajdonképpen a regény 5/6-át kitöltik ezek a párbeszédek, amelyeknek nem sok értelme volt. Nekem még csak az sem esett le, miért szeretnek ezek ketten egymásba. Aztán a végére kell egy bál, ahol Caymen rájön a származására, megsértődik nagyon kislányosan, és a végére mindenki kibékül. De utáltam!

3: hiteltelen. A történet maga egy nagy lányos álom, melybe a szegény lányba beleszeret a gazdag és nagyon helyes örökös fiú. De ahogy ezek ketten beszélgetnek, az egésznek a nyelvezete, az sem stimmel. Nincs olyan 17-18 éves, aki ilyen… felnőttesen cinikus és gúnyos, miközben meg olyan gyerekes húzásai vannak, hogy a falnak megyek tőle.

4: utáltam a szereplőket. Nagyon nincs mit rajta ragoznom. Xander az ifjúsági regények szépfiúja, akinek az egyetlen negatív tulajdonsága nem is rossz! Túl sok mindenben jó, és nem tudja, mi legyen a jövője. Nagy tragédia, nem igaz? Caymen meg gúnyosan nyavalyog. Mondanom se kell, mennyire ment ezzel az agyamra. (Nagyon!)

Nincs humora a regénynek, unalmas, nagyon mese. És azt már említettem, hogy Caymen képes abból is nyavalygás sort kreálni, amikor azt hiszi, az anyja terhes? Noha nincs barátja, tisztán nyilvánvaló, hogy az anyja beteg. De valamin drámázni kell a lánynak… jaj.

Utáltam, pedig lehetne ilyen regényt jól is írni. Az Életem a szomszédban is gazdag – szegény ellentét mellett összejövő párról szól, de abban volt cselekmény is, hitelesebb is volt, meg normális szereplői voltak. Ebben a könyvben egyik sincs meg.

Rákerestem, West termékeny író. Ha lesz még magyarul könyve, szerintem én kihagyom. Ha kettőből kettő nem tetszett, ideje elengednem.

A távolság relatív - Mint ifjúsági: 20% az alapprobléma felvetés ok, a történet gyenge és rosszul megírt.

Szubjektíven: 10% az egész hiteltelen. A szerelmesek, a helyzet, a happy end, még a stílus is.

Kicsit talán több lesz, mint múlt héten. Íme a kínálat:

- Visszatérő végzet (a Mogul megint meghirdette ezt a thrillert, de már nagyon szkeptikus vagyok. Mindig csúszott eddig...)

- Budapest Boulevard (az új Réti László akció krimi, ami csúszik múlt hétről a Művelt Nép Kiadótól. Ugye mondtam, már múlt héten, hogy fogunk erre még várni...)

- A tetoválás tolvaj (krimi, szintén Művelt Nép)

- Csendes hazugságok (a másik múlt hétre várt Művelt Nép megjelenés. Thriller, de vajon tényleg kijön a héten?)

- Szép álmokat, Feketerigó (a Kossuth skandináv krimije, szintén ígérgetve van egy ideje)

- A Fényigéző (Ventus Libro, Schwab London trilógiájának vége, könyvhétről csúsztatva. Én már nagyon-nagyon várom, úgyhogy tényleg drukkolok, hogy most tényleg megvehessem! Műfaja különben fantasy.)

- Londonban bármi megtörténhet )egy ifjúsági a Menő könyvektől)

Mondtam, a heti lista impozánsabb! Már csak azért kell drukkolni, hogy valóban érkezzenek a kötetet. Főleg a Fényigéző, nagyon tudni akarom, mi lesz Vörös London és Kel sorsa! :)

Vasárnap, így egy regény csavarjaira megint fény derül!

Ez pedig Taylor Adams No exit című kötete lesz.

Darby tehát megáll a hóviharban az autós pihenőnél, ahol már vannak négyen. Ashley egy huszonéves fiatalember, aki mérnöknek tanul, és nagy dumás. Ed egy idős állatorvos, aki az alkohol miatt vesztette el a családját, most reménykedik, hátha a családi összejövetelen békülhet a nejével és a fiaival. Lars egy 19 éves, rendetlen fiú, akiben van valami fenyegető. Sandi Ed rokona, akivel együtt tartanak a családi ünnepre. Unatkoznak, beszélgetnek, próbálják kitölteni az időt.

Miután Darby az egyikük kocsijában megtalálja az elrabolt Jay-t, már máshogy kérdezgeti a többieket, míg a kislány a kapott szerszámmal igyekszik kiszabadítani magát odakint. Rá akar jönni, melyikük a gyerekrabló. A tippje Lars. Kicsalja a mosdóba Ashley-t, és elmondja, mi van Lars kocsijában. Az a terve, ketten együtt legyűrik Larsot, és hívják a rendőrséget. De Ashley elbénázza az esélyük, mást kell kitalálni.

Lars kocsijából akar a lány fegyvert keresni, és kiderül, van valahol egy szögbelövő. Azzal lőtték át a kicsi kezét, amikor fegyelmezni akarták. Darby ledöbben: többes szám? Kiderül, ketten rabolták el. Mire teljes egészében felfoghatná, már jön is utána Lars és Ashley. Akik testvérek, és most rá vadásznak. Vissza kell mennie velük a házba, és úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Vagy Ed és Sandi is a halállistára kerül.

Ashley megtalálja az alkalmat, hogy elmondja a lánynak, ez egy emberrablás váltságdíjért. Ha úgy tesz, mintha semmi se történt volna, mindenki mehet a maga útjára, és senkinek se esik baja. De erre már Darby rájött, hogy Ashley úgy hazudik, mint a vízfolyás. Patt helyzet alakul ki, amit bonyolít, hogy Jay közben kivágta magát a ketrecből, és igyekszik megszökni.

Hajsza az erdőben. De a két lány nem tud megszökni, kénytelenek visszamenni a pihenőhöz, ahol Sandi és Ed mellett elbarikádozzák magukat. Amikor Jay ismerősnek találja Sandi-t, Darby igyekszik kikérdezni őket. Túl későn jön rá, hogy ők is benne vannak az ügyben. A mosdóba próbálnak elbújni mindenki elől.

Közben a visszaérő Ashley új tervet dolgoz ki. Végez az unokatestvérekkel (Ed ártatlan áldozat, őt csak alibiből cipelte el Sandi), és fel akar gyújtani mindent. De Jay kell neki. Darby az ablakon szökik előle, az utolsó működő kocsi kulcsát is elszórva. Menekülnek, térerőt keresnek. SMS-ban sikerül értesíteni a rendőrséget, már csak félórát kell kitartani.

Ashley elkapja őket. A rendőrségről nem tud, de a kulcsok kellenek neki. Kínozni kezdi érte a lányt, aki már csak a kislányt akarja innen kimenteni. Neki teremti meg az alkalmat a szökésre, ha ehhez fel is kell áldoznia az ujjait, amelyeket Ashley az ajtó zsanérjaiba zúzott össze. A bicskájával végez Larssal, és rohannak.

Ashley a testvéréért nagyon meg akarja ölni. Agyonlőné. Üldözés, dulakodás és az igazság is kiderül: Sandi volt a buszsofőr, aki rendszeresen hordta iskolába a kislányt. A szülei nagyon gazdagok, váltságdíjat akart. A társa Ashley lett, akinek a családi cég megmentésére kellett a pénz. De balul sült el a terv, a biztos ház kulcsait személyesen kellett átadni. Azért voltak most itt, de behavazódtak és megjelent Darby is. Ashley már nem Sandi tervét követi, túl sok nyom maradt hátra. Egy pedofil szexrabszolga hálózatba akarta eladni a lányt.

A rendőrök kiérnek, de tévedésből a lányt kapják el, aki éppen felülkerekedett a küzdelemben, és fegyvert fogott Ashley-re. Ashley kihasználja a lehetőséget, és végez a rendőrrel, majd készül Darby megölésére is. Jay veszi fel a leesett pisztolyt, és lövi le elrablóját.

A kiérkező rendőrség viszi őket a kórházba.

Hónapokkal később a felgyógyult Jay és szülei köszönik meg a lánynak, mindazt, amit tett.

Megírva jobban volt, én elég vázlatosra vettem. De azért az talán látszik belőle, hogy cselekménygazdag és fordulatos sztori volt.

Nekem tetszett is, talán Ashley karaktere jobban ki lehetett volna bontva - engem érdekelt volna, hogyan lett ilyen szociopata. De igazából jó volt így is.

Farkas visszatelepítős, családos, életért küzdős, vadászós.

A farkasok egykor az amerikai kontinens csúcsragadozói voltak. De megérkeztek az emberek, és addig folytatták a vadászatot, amíg a farkasok Alaszkától eltekintve kihaltak az USA-ban. A Yellowstone Nemzeti Parkban a ragadozó hiánya már mutatta a hatását – így elkezdték visszatelepíteni a farkasokat, a helyi vadászok nagy tiltakozása mellett. A parkőrök és egy-egy farkas figyelő megszállottan kutatta a kedvenceit. Családok hosszú sorának küzdelmeit nézték meg: hogyan vált 21H olyan alfává, akit évekkel később is mindenki emlegetett. Hogyan lett a legjobb vadász és erős alfa egy harmadik generációs leszármazott, Null-Hatos. A farkasok társas szokásai, küzdelmei egymással a területekért, a vadászatok, a kicsinyek nevelése és párválasztás – mindent láthattak a rajongól, míg a farkas ellenségek a törvény eszközeivel akartak minél több farkas életének véget vetni.

Ez talán bután hangzik, de teljesen úgy tudtam olvasni ezt a regényt, mintha egy kalandos szappanopera lenne. Mert a farkas társas lény, a falkák egyben családok is. És mivel annyival rövidebb az életük az embernél, egy-egy megfigyelő és parkőr generációk hosszú sorát látja felnőni, és most nekünk is elmesélik ezt.

Hogyan telepítették be 10H és 9N párosát, hogy veszett oda a hím, majd hogyan mentették meg a nőstényét és a kölyköket. Köztük ott volt az a 21H, aki megalapítja majd a park legerősebb falkáját, és az első nagy kedvence lesz a park látogatóinak. Hogyan küzd a remek vadász Null-Hatos egy párért, majd területért, miközben egyre több kölyköt nevel fel, és nő a falka. Ha utánaszámolok, 5 generáció sorsát követi végig a regény, és nagyon családregényes.

Csak éppen, mivel farkasokról beszélünk, az ő történetük véres harcokról, nagy vadászatokról és megható családi pillanatokról szól. Izgalmas, kalandos az egész. Egyaránt izgalmas tudott lenni egy vadászat izgalma, a harc a területért egy más falkával, és nagyon aranyos, amikor a kölykök már kimásznak a kotorékból, és elkezdik felfedezni a világot.

Blakeslee meg tudja ragadni, hogy ezek az állatok milyen társas lények, milyen érzőek tudnak lenni, miközben a legjobb gyilkosok is a hegyekben. Mindkét oldal izgalmas és érdekes.

Plusz, ahogy egy-egy farkast kiemel, azzal olyan szereplőket teremt, akikért ugyanúgy lehet szorítani, mintha emberekről olvasnánk. Megmutatja a karakterüket, és ez után egy farkas nem csak egy farkas lesz. Mert egyéniségek!

Tetszett az is, ahogy megmutatja a szerző mindkét oldal érvelését és a tetteik: a farkasokat védők és a vadászok világát is. Nincs ítélkezés egyik oldal felé sem, csak kalandregényesen az események és harcok történései. Emberi arcot mindkét irányzatnak, megjelenítve a fontos szereplőket. És igen, lehet a regény után farkas rajongónak lenni, de érteni fogjuk azt is, miért nem szeretik sokan őket a Yellowstone környékén.

Mindehhez hozzájön, hogy mennyire szórakoztató Blakeslee stílusa. Bár mindennek megvannak benne a tudományos alapjai, gyakran bírósági ügyeket elevenít fel, van benne bőven adat is, mégis regényes és színes, izgalmas az egész. Tele van olyan megállapításokkal is, amelyeket érdemes lenne kiírni és poharakra nyomva terjeszteni.

Nagyon tetszett, nem csak szórakoztatott, de megértette velem a farkasokat és viselkedésük.

Az amerikai farkas - Mint dokumentumregény: 100% kalandregényes, miközben hiteles és pontos. Jól elmesélt is.

Szubjektíven: 100% nincs mibe belekötni. Faltam az oldalakat – erős történet, és tanultam is.