Nyomozós, gyerekrablós, átverős.

Alex Cross pszichológiából doktorált, de hamar rá kellett jönnie, mivel fekete, Washingtonban nem tud praxist építeni. A rendőrséghez ment át, ahol szintén megvannak a határok, de érdemi munkát végezhet. Felesége halála óta nehezen talál magára, nagyanyja és két gyereke tartja benne a lelket. Éppen egy sorozatgyilkos nyomában jár, aki a gettó feketéi között mészárol és csonkít, amikor a felettesei egy gyerekrablási ügyre állítják rá. Egy magániskolából a matematika tanár elrabolta egy Oscar díjas színésznő lányát és a pénzügyminiszter fiát. Minél jobban megismeri a családokat, annál jobban szeretne segíteni. De a gyerekrabló könnyeden játszik velük, mindig egy lépéssel előttük jár. Míg Alex egyre közelebb kerül a vele dolgozó titkosszolgálatos ügynöknőhöz, egy összeesküvés és egy pszichopata nyomára bukkan.

Nem véletlenül ezzel a sorozattal alapozta meg a hírnevét James Patterson. Ebben teljesen benne van az, amit a műfajtól vár az ember. Izgalmas, fordulatos, jól elbeszélt – az sem véletlen, hogy film készült Alex Cross történekből, és stabil bázisú rajongótábora van a sorozatnak. Megérdemelten.

A magyar kiadás sajnos nem is kicsit hiányos. A közel 20 Alex Cross regényből nálunk 4 jelent meg: az a kettő, amelyekből filmet is csináltak, és még 1-1 a filmes kötetek előtt.

Ha sorrendbe nézzük, ez a rész a sorozat nyitánya. Rábukkantam antikváriumba, be is szereztem, nem is bántam meg.

Mert bár sokat tudtam már Cross nyomozóról, hiszen olvastam a másik 3 regényt és a filmeket is láttam, mégis ez az alap. Itt fekteti le a nyomozó személyiségét a szerző, és legalaposabban itt tárgyalja a mozgatórugóit. Hogyan került a rendőrségre, pontosan mi történt a feleségével és ez hogyan hatott a családra. Később ezekre csak utalás van, itt a teljes történet.

Cross pedig egy izgalmas karakter. Okos, jó megfigyelő, és nekem kifejezetten bejön, ahogy egyszerre gyilkossági nyomozóként és pszichológusként gondolkozik. Kicsit, mint Chris Carter sorozatában Hunter nyomozó. Alapvetően jó ember, de megvannak a gyengéi, és nagyon emberi attól, ahogy az emberi oldala kihat a nyomozására is. Amerikai krimiben ez ritkább, a skandinávoknak megy ez kifejezetten jól, de ebben a sztoriban Crossra is igaz. Egy szerelmi szál sokáig tagadásba viszi, és későn lát meg dolgokat.

A cselekmény fordulatos, izgalmas. A klasszikus nyomozati elemek, a bűnjelek kereséses és értelmezése, a kihallgatások mellett üldözések, akciók is vannak benne. Ami kiegészül Cross pszichológiai megfigyeléseivel, mondhatni, egy kis profilozás ez igazából.

A csavar nagyon ül a végén, és nem légből kapott, amit én mindig díjazok.

Cross mellett a mellékszereplők is jól formáltak, több karakter is kifejezetten bonyolult jellem lett, ha a nagyon mellékszereplők (pl. a gyerekek szülei) csak vázlatosak is.

Tetszett az elbeszélői mód is, sokat dobott a történeten. Cross fejezetei belső elbeszélőt kaptak, ő maga E/1-ben. A többieket egy mindentudó külső elbeszélő közvetíti.

Nekem kifejezetten tetszett ez a krimi, ha egyes áldozatokat nagyon sajnáltam is.

Mint krimi: 90% izgalmas, fordulatos, pörgős. Cselekménygazdag és jó a pszichés része is.

Szubjektíven: 85% lekötött, megkedveltem a szereplőit, jó a csavar. Csak Michaelt sajnáltam.

Szerelmes, problémás, kavarós.

Caleb Drake elvált, szabad ember lett, és végre nyíltan harcolhat azért, akit az óta akar, amióta csak meglátta. Olivia. Aki férjhez ment, és a férjébe se tud Caleb belekötni, sikeres és rendes ember. De összetartoznak a nővel, még ha Olivia mindig fut is előle. Most kivárja, mindent megtesz érte. Közben Leah hazugságának is utánajár – mindenki mondja, Estella tőle kell, hogy legyen. Így Caleb a szeretett nőért és a lányáért harcol, miközben átgondolja, hogyan jutottak ide. Hogy tetszett meg neki már egyetemistaként a lány, akivel mindig messze lökték egymást. Hogyan hazudott amnéziát egy új esélyért, amit Leah játszmái vettek el tőlük. És még most is, hiába szeretik egymást, hiába tesznek szörnyűségeket is egymásért, nincsenek együtt. Miért nem elég a szerelem?

Tarryn Fisher az agyamba már elkönyvelődik női bestseller szerzőnek. Ha sorozatok lennének a könyvei, ezek lennének a guilty pleasure néznivalóim. Csupa szépséges, sikeres ember, akik mégis olyan romlottak és olyan botrányokat kavarnak… így regénybe maradok annál, hogy strandkönyvek, de csajos bulváros szerelmesnek is nevezhetném.

A Tolvaj annak a sorozatnak a zárlata, amivel az írónő sikeres lett. Egy szerelmi sokszög alap háromszögének a történetei, minden rész valamelyik másik szereplőnek a szemszögéből, mindig kicsit tovább gördítve az eseményeket is. Az első még elmenne new adult kategóriába is – a kiadó különben ide teszi a sorozatot, ott egyetemisták, majd fiatal felnőttek. A másodikban már családalapítás van, komoly állások. A harmadikra eljutunk a válásokig, és a középkorhoz. Nálam ez már nem new adult.

A Tolvaj a férfi szemszög, Caleb története. Caleb, aki a legkisebb erőfeszítéssel mindig sikeres volt és a nők megvesztek érte. Őt akarta Olivia és Leah is, ahogy az előző két részből megtudtuk. És durva, de Caleb szemszöge hozzá tud tenni a történethez. Fisher tényleg egy egészen más szemszögből néz rá az eseményekre, és így átértékel sok mindent, amit eddig gondolhattunk.

Jó húzás az is, ahogy egyszerre előre és hátra is lép. Váltva megyünk előre a jelenbe, és Caleb visszaemlékezései a kezdetektől vezetnek el a jelen kezdőpontjába. Mint egy farkába harapó kígyó. A szerkezetet nagyon feldobja, és jó annak is, akinek ez az első rész, de annak is, aki olvasta a Szeress, ha hazudok is korábbi részeit is. Átvesz mindent, így tökéletesen érthető szólóban is, a folytatóknak meg egy vadiúj nézőpont.

A cselekmény már ismert része az a guilty pleasure, ami felfoghatatlan, mivel tart a lapokon. Ha belegondolok, mindenki bűnös, mocskos húzásaik vannak, és nem tudok kinek drukkolni. Mert igazából se Leah, se Caleb, se Olivia nem jó emberek. Nem olyan figurák, akik hősök lehetnének egy átlag regényben. Mintha egy történet tele lenne csupa Jockey Ewing figurával. De pont ez benne a vonzó is, mintha egy katasztrófa peregne az ember szeme előtt. Borzalmas, de nem lehet nem odanézni.

Jár a piros pont, hogy a vége is illik az egész sorozathoz. Mondhatni, mindenki azt kapta, amit megérdemelt. Ami nem a nagy, rózsaszín happy end, de nem is tragédia.

Nem ez volt a kedvenc részem a sorozatból, de korrekt. Strandkönyvnek ideális.

Tolvaj - Mint strandkönyv: 70% botrányos, érzelmes, bonyolult karakterekkel, gazdagok játszmáival.

Szubjektíven: 60% nincs már az benne, ami a korábbiakban. Ez csak összefoglal és zár.

Nyomozós, templomot kirablós, szektás, klasszikusokat megidéző.

Egy író meghívja magához régi barátját, aki abban reménykedik, egy új könyvet lesz majd alkalma elolvasni. De a szöveg nagyon más, mint amit a sci-fi szerzőtől megszokott. Egy rablás a 100 évvel korábbi Kölnben, a templomban? Nem érti. Aztán megtudja a történetet, hogy egy őse most megtalált, elrejtett iratait dolgozta fel, hiszen maga Sherlock Holmes volt az, aki a kölni eseten dolgozott teljes titokban, és az ő őse volt az, aki megőrizte Watson feljegyzéseit az esetről. Amiben egy banda sátánista szertartáshoz elrabolta a kölni dóm szent ereklyéit, amiben a Holmes – Watson páros egy cirkuszba is beépült, amiben egy jezsuita atya csinos unokahúgával és a dóm iratait tanulmányozó Jones doktorral Holmes felvette a harcot a renddel, akik öltek is volna a sikerért.

Egyszer tényleg érdemes lenni utánanézni, melyik az a karakter, az a történet, ami a legtöbb feldolgozást kapta. Biztos tarolna Shakespeare is, vagy az olyan mesék, mint a Szépség és a Szörnyeteg. De az is nyilvánvalónak tűnik, hogy Sherlock Holmes is listás lenne. Írnak mindenféle Sherlock történetet napjainkban is, és filmeken is rengeteg változata él. (A gnómot bár tudnám feledni, de létezik Sherlock Gnomes is.)

A német Stefan Winges is írt Sherlock Holmes regényt, és minő meglepő módon, ő egy német kalandot talált ki neki. De legalább stílusosan tette…

Igaz, eleinte az agyamra ment az a stílus, amiben Holmes és Watson kommunikáltak egymással. Olyan mű barátságosnak tűnt, hogy azon is gondolkodtam, hogy ez paródia akar-e lenni. De ahogy megszokta a szemem és fülem, már inkább korjellegzetességnek láttam, amikor ennyivel körülményesebben és szívélyesebben beszéltek egymással az emberek.

A cselekmény kellően mozgalmas, ha szárazabban is van elbeszélve – és direkt nem az elmesélve igét használom. Mert bármennyire sajnálom is, ez nem egy élvezettel végigmesélt történet. Érezni benne, a szerző mennyire Holmes rajongó maga is, mennyire szereti a nyomozót és kalandjait, de stílusában megmarad egy realistább, szárazabb világnál, aminek megvan a maga haszna, de nem sodor magával. Hitelesebb, de nem szórakoztatóbb.

A nyomozásban benne van mindaz, amit egy Holmes történetben elvárhatunk. Hajsza, álruhák, éles megfigyelések, olyan következtetések levonása, amire csak Sherlock Holmes lehet képes. Egy-egy ponton azonban elvesztett, a fent említett szárazsága miatt. Tipikusnak, egyszerűnek éreztem, holott nem az, csak úgy van elmondva.

A karakterek között a régi ismerősök a megszokott arcuk mutatják. Az új szereplők az izgalmasabbak, de ők kevesebb vonással bírnak. Sablonosak. Ebben a történetben fontos a cselekmény és a világépítés, a szereplők nem annyira.

Amit viszont kifejezetten élveztem, az utalásai. Nagyon sok van az egyéb Sherlock Holmes karakterekre és történetekre, de akad benne valami egészen más is, ami csak a végén esett le. Komolyan kísértésbe is estem, hogy lelőjem ezt a poént. De beérem egy utalással: dr. Jones amerikai, majd hazatér Amerikába az itt megismert és megszeretett nővel, aki a felesége is lesz, és kettejüknek lesz egy Henry nevű fia, aki apjához hasonlóan a történelem szerelmese.

Nem a legjobb Sherlock adaptáció, de korrekt. És a végén az a plus poén a fiatalúrral…

A negyedik király - Mint krimi: 70% eredeti történet, sok utalással, érezhetően Sherlock Holmes rajongással teli.

Szubjektíven: 75% utalásait élveztem, a krimit kicsit száraznak találtam, stílusát erőltetettnek.

Kamaszos, távkapcsolatos, szerelmes, félreértős.

Soma és Niki nagy nehezen leküzdötték a kommunikációs zavart, és összejöttek. Két hétig ők voltak a legboldogabb kamaszok Budapesten. Akkor viszont Soma szülei kitalálták, hogy elvállalnak egy állást Dél-Afrikában. A fiuk természetesen viszik magukkal, hiába Soma minden ellenkezése. Megígérik, várják egymást, és ott a net, a skype, kapcsolatban maradnak. Miközben kezelik barátaik zűrjeit is, Flóra is támadásba lendül. Még nem tett le arról, hogy szétszakítja a párt, és ő szerzi meg Somát. Kavar fotókkal, és mintha valóban az ég is összeesküdött volna a fiatalok ellen. Félreértés követ félreértést, és megint ott tartanak, mint tavaly. De most ki veszi rá őket, hogy beszélgessenek feltételezések helyett?

A Menő könyvek tavaly kezdte el kiadni az Ellenpontok sorozatát. Ifjúsági történeteket jelentetnek meg, egy jó könyvnyomtatási ötlettel: a regény első fele az egyik karaktere, a másik a másiké, akivel valamilyen konfliktusa van. Középen pedig ott volt a történet vége, melyet az olvasónak kellett még felvágni is! Tulajdonképpen egy történet, de két szemszögből megírva, közös véggel. Nekem bejött.

Erdős Zsuzsanna könyve is azok közé tartozott, melyek elég nyitott véggel bírnak ahhoz, hogy folytatható legyen a történet. Valószínűleg fogyhatott is, mert már itt is van a folytatása. Onnan, ahol a múltkor abbamaradt.

Már a kötet kézbe vételekor kicsit csalódott voltam azért, mert ez már nem az Ellenpontok sorozat hagyományai szerint van nyomtatva. Nincs két külön regény összefűzve, és a közepét sem vághattam fel. Ha már egyszer ez a sorozat védjegye, most miért más?

Pedig a cselekményben megtartotta Erdős a kettős elbeszélőt, akiket váltogat is egymással. Egy fejezet Soma, egy fejezet Niki. Nem mindig, de elég gyakran ugyanazt a szituációt veszi végig velük, csak a saját szemszögükből. Olvasható, érthető, igazából nem kellene ezzel, hogy bajom legyen, de annyira szerettem az Ellenpontok formáját eddig…

A cselekményt nézve egy tipikus tini történet, de tényleg kamaszos és elég reális. Elhittem a szereplőket, a helyzeteket. Tetszett, ahogy az egész kommunikációjuk megjelenik. Mert írnak is, neteznek, és ez is benne van, nem csak az elbeszélés és a párbeszédek. Fel tudja dobni a szöveget, hogy nem csak a klasszikus formátumot tartalmazza, hanem helyenként felugrik egy chat, és azon futhatunk végig.

Kellenek ezek, hogy a fiatalabb olvasók is magukénak érezhessék. Nyelvileg talán kevesebb így az értéke, de jobban visszaadja az élőnyelvet. A formát leszámítva marad a köznyelvnél, úgyhogy még akár merészebb is lehetett volna. Emoji, rövidítések, miegymás. (Ha már ennyire a nyelvet nézem, azért kicsit bántotta a fülem, ahogy az angol teljesen magyarosítva lett. Simán beletettem volna angolul, csillaggal alul a magyar fordítást, akinek szüksége van rá. Nem sok ilyen rész volt benne, különben is. Brian max.)

Ugyan a problémaköre sokszor nagyon gyerekes, de benne van a kamaszos lendület. Így toleráltam akkor is, ha tulajdonképpen csak kommunikációs gondot kellett megoldani.

Ugyan nem Niki és Soma történetének folytatása érdekelt volna az eddigiek közül legjobban, azért hozta a kötelezőt és jó volt. Most reménykedhetek, hogy a „Muszáj” is folytatódjon.

Még sincs vége - Mint ifjúsági: 85% nagyon kamaszos a sztori meg a szereplők is, de pont ez volt a cél.

Szubjektíven: 70% tetszett a forma, a cselekmény egyes elemei is, de igazi dráma nincs.

Nemi erőszakkal vádolós, titkos, szerelmes, bírósági ügyes.

Jack élete tökéletes volt: gazdag családba született, jól nézett ki, és a munkája volt a hivatása: történelmet tanított egy középiskolában. De az egyik lány nemi erőszakkal vádolta, vádalkuval börtönbe kellett mennie, mindenki megtagadta, aki korábban fontos volt neki. Mikor kijön, csak nekiindul a világba, ahol senki nem ismeri, és kicsit nyugta lehet. Salem Falls kisvárosába kerül, ahol mosogatói állást vállal egy büfében. Lassan visszailleszkedik az életbe, és egyre közelebb kerül a bisztró tragikus sorsú tulajához, Addie-hez. Ám egy helyi kamasz erőszakkal vádolja, bíróság elé citálják. Jack ártatlan, de vajon elhiszi neki bárki is, hogy kétszer is ártatlanul vádolták? Vajon Addie, akit kamaszként megerőszakoltak, tud hinni neki és lehet még jövőjük?

Már most van egy sanda gyanúm, a héten az Ítélet lesz a SpoilerZóna szereplője, mert nagyon sok mindenről csak akkor tudok érdembe írni, ha elmesélem hozzá a cselekményt is. Ezt itt nem akarom megtenni, de majd vasárnap kirészletezem, mire gondoltam.

Most maradjunk az általánosabb, cselekménymentes elmélkedésnél!

Aki olvasott már Jodi Picoult könyvet, azt fogja kapni, amit ott megtalált. Egy drámát, amiben a család áll a középpontban, és valamiképpen egy bírósági tárgyalásra is sor kerül benne. A stílus, a felépítése, az egésznek a hangulata is a megszokott Picoult minőség.

A cselekményt több szereplő fókuszba helyezésével meséli el a mindentudó elbeszélő. Ezáltal egy széles spektrumot megjelenít az írónő, az adott esemény (nemi erőszak) egész közösségre való hatását be tudja mutatni. Természetesen megvannak a kiemelt szereplők, elsősorban Jack és az őt megvádoló Gillian, de egy-egy rövidebb fejezetre, vagy pl. Addie esetében visszatérően más nézőpontokat is megismerhetünk. Különösen izgalmasak voltak azok, melyekben ugyannak a történésnek a hatását láttuk ugyanabban az időpontban, csak más szemszögéből követve az eseményeket.

Az időszerkezetet is játékosan kezeli Picoult: a fő történet lineárisan halad előre, de flashback elemként, elszórva a történetben, megjelennek a szereplők múlt darabkái, melyek mindig kicsit hozzáadnak a jelenhez. Jobban érthetőek lesznek a szereplők indítékai, és a jelen eseményeinek is érdekes adalékai.

Abban is szokott a történet, hogy a főszereplők szimpatikusak, könnyű együtt érezni velük. Majdnem mesehősszerűen jók, de csak majdnem. Mert vannak olyan döntéseik, félelmeik, melyek sokkal emberibbek, mint a hősök. (Pl. Addie első körben nem hisz a szerelmének.) A gonosz sem igazán gonosz, ha a tettei között akad bőven elítélhető is. Őt is közelebb hozza a szerző, megérteti az indítékait, és mondhatni, megkapja a büntetést is.

A regény elsősorban karakterközpontú, de cselekmény is van benne. A bírósági ügy érdekes is, ha nem is az a szint és mélység van benne, amit egy ütősebb Grisham sztori szállít. Itt fontosabbak a szereplők és az érzéseik.

Nehéz témákat feszeget a regény, és közben nagyon húzza is az ember lelkét. Legalábbis, az enyémet sikerült birizgálnia. Annyira nem bírom, amikor az ártatlanok szenvednek!

Nekem határozottan tetszett ez a regény, és akkor vasárnap elmesélem mélyebben is!

Ítélet - Mint dráma: 85% női történet, sok érzéssel, karakterközpontúan, erős bírósági betéttel.

Szubjektíven: 80% tetszettek a karakterei, nagyon tudtam sajnálni a főszereplőt. Tetszett.

Filmforgatós, szerelembe esős, válást kiheverős.

Cole Masten áloméletet él: jóképű és sikeres filmsztár, aki 5 éve elvette álmai nőjét. Egy nap azonban arra megy haza, hogy szintén filmsztár neje, Nadia éppen csalja a legújabb filmje rendezőjével. Majd újabb sokként éri, hogy Nadia a legújabb filmjének a felét akarja, pedig semmi köze nem volt hozzá. Míg a legkegyetlenebb váló ügyvédet keresi a városban, vigasztalásul beveti magát a partikba. Az ügyvéd állítja le: nincs több búfelejtő szex, elmegy szépen vidékre forgatni és jófiú lesz, amíg ő mindent visszaszerez neki a bíróságon. Cole kénytelen belemenni. Hogy aztán vidéken belebotoljon egy dögös szőkeségbe, akivel egymás agyára mennek, aki egy birtokot igazgat, de tökéletes lenne a női főszerepre. Summer is hordozza a maga sebeit, őt is csúnyán megcsalta az exe. De kell a pénz, belemegy a szerepbe, és lassan az ellenségeskedés vonzalommá alakul – noha Cole most nem kezdhet kapcsolatba.

Alexandra Torre ezzel magyarul megkapta a második megjelent regényét. Az elsőt nem akarom itt kielemezni, de az több volt egy laza szerelmes regénynél. Volt benne egy olyan csavar, ami romantikába nem szokás. Így adtam egy esélyt ennek a kötetnek is, ki tudja, hátha megint meg tud lepni az írónő.

Sajnos, a Hollywoodi mocsok nem több a zsáner tipikus darabjánál. Nincs ötletes csavar, csak az a kiszámítható szerelmes történet némi szexualitással feldobva, ami a cselekmény nagyjában untatott. Vártam a fordulatokat, a humort, valamit. De csak azok jöttek, amelyek a nyálregények sajátjai. A páros, akik eleinte nem bírják egymást, majd az utálat szexuális feszültséggé alakul, amiből aztán szerelem lesz. Arról nem is beszélve, milyen rózsaszín happy end novellát kapott a két főszereplő zárófejezet gyanánt. Komolyan, cukormérgezésem lett tőle…

A cselekmény meg minimális. Addig volt érdekesebb, amíg a két főszereplő nem találkozott egymással. Torre bemutatta őket, a világuk, a bajaik. De amint összekerülnek, már csak a romantikus zsáner maradt.

Néhol van benne humor, és Torre szórakoztatóan tud írni, ez menti a menthetőt. Egy semmilyen nyálregénynél többre képes, de mivel olvastam már az írónőtőé messze jobbat, és a zsáner se a szívem csücske, összességében csalódott maradtam.

Amit még szerettem, és több jobb lett volna, a rejtély. Summer kitaszított a környezetében, kiközösítik, és lassú utalások vannak, miért. Tett valamit a múltban bosszúból, és ezért vetette ki a társaság. De mit? A regénybe elszórva vannak a flashback elemek. Visszanézve az volt a kedvenc részem, amikor megtudtam, mitől lett rémálom a próbavacsora, amitől Summer ördögi lett a környéken. Az a maga módján tényleg vicces volt.

Pozitív az is, hogy Torre nem meseszereplőkről ír. Cole, Summer és Nadia is megéri a pénzét. Messze nem hibátlan emberek, így sokkal érdekesebbek, mintha egy szimpla női álom sztori tökéletes szereplői volnának. Még akkor is, ha a meseszereplőknek járó tökéletes befejezést meg is kapják a történetben.

A kiadó betette a new adult kategóriába, amit én nem fogok megtenni. Ugyan jobbnak érzem egy nyálregénynél egy fokkal, de ez messze nem new adult. Elvetemültebb annál.

Hollywoodi mocsok - Mint romantikus: 65% a dráma kevés és könnyen megoldott, a szerelmi szál kibontott.

Szubjektíven: 40% leginkább untam. Kiszámítható. Szerencsére Torre stílusa valamit ment.

Maradjunk a tényeknél vagy mesélgessek? Legyen is-is!

• Műfaj: bonctermi krimi.

Scarpetta doktornő az egyik, ha nem a legjobb boncnok az országban. Unokahúga, Lucy is kivételes teremtés, szintén a bűnüldözésben érdekelt – csak éppen a lány a számítógépek és akciók specialistája. Kay Scarpetta legújabb esete egy filmmogul lányáé, akinek a halálát mindenki balesetnek tartja, Kay kivételével. De bármit tesz is, mintha a gyilkos 3 lépéssel előbb járna. Az sem segít, hogy nyugtalanító videót kap unokahúgáról, akinél az FBI is razziát tart. Vajon minden összefügg?

Kay minden részben, már a fülszövegben látható módon ebben is, bőven lesz a boncteremben és gyűjti a törvényszéki bizonyítékokat, de kimegy terepre és a saját szakállára is nyomozgatni kezd.

• Szerző: Patricia Cornwell.

A Scarpetta sorozat tette világhírűvé, bár más sikerkönyveket is jegyez. (Pl. írt egyet Hasfelmetsző Jackről is.) Kathy Reichs-szel ellentétben ő nem orvosból lett író. Újságíróként kezdte, majd belekezdett a Scarpetta sorozatba egy magánnyomozó és egy boncnok életét mintaként véve. Bár volt férjnél is, ma már felvállalja, hogy leszbikus. Férjétől elvált, most felesége van. Minél többet megtudok róla, annál több vonását vélem felfedezni Lucy alakjában.

• Sorozat: Scarpetta.

Egyike azon krimiknek, amelyeket viszonylag korán elkezdtek nálunk is kiadni. Az Európa gondozta, majd az Alexandra vette át, most pedig a Művelt Nép folytatja a sort. Az Elfajzott szív a 18. magyarul megjelenő Scarpetta regény. Angolul még 6 létezik. A sorozatban vannak összefüggő részek, amelyekhez fontosak az előzmények, de ez a rész olyan, amivel akár kezdeni is lehet. Ha valaki korábbi köteteket keres, az elsőket antikváriumokba, a legutóbbiakat akár boltba is megtalálhatja.

• Megjelenés: 2018 novembere. (Erről nem tudok mit mesélni.)

• Borító: látványos. (Nekem tetszik, de nézzétek meg fentebb magatok is!)

Aki szereti a Dr. Csont sorozatot, vagy a Kathy Reichs regényeket, érdemes ezt a sorozatot is kézbe vennie, ha eddig nem talált rá! Nálam várós, ha nem is minden rész tetszett, ez az eredeti bonctermi krimi!

Nyomozós, túszejtős, családi titkos, zárt közösséges.

Kate Burkholder rendőrfőnök éppen egy graffiti ügyet igyekszik rendezni, amikor telefonhívást kap. Joseph King megszökött a börtönből, és gyaníthatóan Kate körzete felé tart: a férfi öt gyereke itt él a rokonokkal. A férfit a felesége meggyilkolásáért ítélték el. Kate-et felkavarja az eset, hiszen Joseph egykor a legjobb gyerekkori barátja volt, a hőse. Igyekszik figyelmeztetni a családot, maga is a környéken marad. Így történhet meg, hogy Joseph elkapja, és sakkban tartja a házban, ahol a gyerekek is vannak. Neki is váltig állítja: soha nem ölte volna meg a nejét. A legkisebb gyerek, Sadie látta is a gyilkost, de mivel annyira kicsi volt, senki nem hitt neki. Kate hinni kezd, és segítséget ígér. Joseph őt el is engedi, de magát nem adja fel. Kate versenyt fut az idővel, hogy igazságot szolgáltasson és megakadályozzon egy közelgő, hasonlóan nagy tragédiát.

A General Press Világsikerek sorozatának egyik sikerszerzője Linda Castillo. A Sötét úton már a kilencedik Kate Burkholder regény a sorban, amit kiadnak. Nekem ez a második találkozásom a sorozattal, és eddig abszolút meg vagyok vele elégedve.

Megint egy olyan okos krimivel állunk szemben, ami nagyon gondosan van felépítve. Nincs túlírva, így folyamatosan gyors tempót tud tartani, és nem csak pörgős, de izgalmas is. Felvezeti a szereplőket és eseményeket, csavargatja a szálakat, hogy a végére minden összeálljon egy nagy fináléban. A csavar is pont olyan, amilyet szeretek: meglepő, van olyan eleme, amire abszolút nem számítottam, de nem légből kapott. Előkészíti, vannak hozzá vezető nyomok, csak annyira ügyesen tereli Castillo az olvasó figyelmét, hogy mégis meg tud lepni, amikor mindenre fény derül.

A siker kulcsa lehet az is, hogy a témába emelte az amishok közösségét. Két regényből származó tapasztalatom alapján ez lehet az a plusz, ami kiemeli ezeket a krimiket a többi közül. Nálunk még az amerikaiaknál is egzotikusabb az amish közösség, és az kifejezetten érdekessé teszi a könyvet, amit az ő kultúrájukról és szokásaikból megtudunk. Most is megvan ez a jellege, és töröm is a fejem, hogy pozitív vagy negatív az a fajta naivitás és ártatlanság, amit ez a közösség megőrzött.

Kate továbbra is izgalmas hősnő. Bár már a kilencedik kötetnél jár a sorozat, Castillo még igyekszik színezni és izgalmassá tenni őt. Ebben a részben ehhez az amish múltját használja, amikor még ő is egy ártatlan kislány volt, nem az a kemény nő, akinek különben megismertük. A nyomozásban pedig továbbra is az a céltudatos és kemény nő, aki elég messze elmegy, hogy igazságot szolgáltasson és napvilágra kerüljön minden.

Castillo stílusa is bejött. Nem nagy mesélő, de lényegretörő és realista. A fejezetei gyorsak és élesek, ahogy a párbeszédei és a leírása. Semmilyen szinten nem húzza az időt, elmondja a legfontosabbakat, aztán pörget mindent előre.

Egyedül talán tanulságot nem tudok belőle levonni, de nincs is rá szükség. Ez egy szórakoztató krimi, annak jó is – ha van is, akinek a sorsa elkeserített a végjátékra.

Tetszett az előző és ez a rész is, úgyhogy biztos fogom még keresni Castillo könyveit. Mivel van még 7 olyan is, amit nem olvastam, haladhatok visszafelé is…

Sötét úton - Mint krimi: 85% izgalmas, csavaros, jól felépített. Az amish közösség megadja a pluszt is.

Szubjektíven: 75% gyors, cselekményközpontú, jó karakterekkel. Csak volt, akit sajnálok.

Kalandos, nyomozós, sorsról döntős, űrben ragadós.

Eltelt 3 hónap, és még mindig próbálja mindenki kitalálni, hogyan tovább. Koros átvezette a vezér szerepét, de nem akar új Ősfő lenni, a nevét sem veszi fel. Sorra igyekszik megoldani az olyan gondokat, mint az űrbeli haladás, a fogyó táplálék, a közösség megváltozása a pszichotikus drogok hatásától szabadulva. Az emberek lázadnak, megkérdőjelezik őt, és magának is szembe kell néznie a kérdéssel, valóban ő ez ideális vezető. Nem könnyíti meg a dolgát, hogy Amy is távolságot tart tőle. A lány nem tudja megbocsátani, hogy Koros felébresztette. Amy Luthor miatt is fél, de ezt a helyzetet is Koros nélkül akarja kezelni. Így botlik bele Orion hátrahagyott rejtélyébe, mely egy olyan titokhoz vezet el, mely mindenki sorsára hatással lesz.

Azt már most leszögezem, ez egy pozitív csalódás volt. Már elég régen jött ki az első rész, a Túl a végtelenen – igen, a sorozatkiadás nehézségei – és az bár tetszett, most kérdőjelek voltak a fejemben, hogyan lehet továbbépíteni a történetet. És közben volt pár YA sci-fi, jobb és rosszabb is, meg egy Utazók is, aminek egy része nagyon hasonlít erre a sztorira. De Beth Revis sorozatának második része helyt állt, jó volt ez a könyv.

A történet egyfajta reboot, új szálakon haladunk tovább, új konfliktusokkal. Azért nem árt az előzmények ismerete, de annyi utalás van, hogy akár nélküle is bele lehet vágni a Milliónyi csillagba, működne önállóan is.

Pozitívan értékeltem, hogy Revis nem a szerelem köré írt egy sci-fi mesét, hanem van egy erős sci-fi története, amiben van egy szerelmi szál is. Ráadásul most eléggé takarékon tartja, így szinte csak egy kis része az egésznek a Koros és Amy közötti kapcsolat. Ami teljesen reális is: amikor olyan problémákkal szembenézni, mint az egész közösség életben maradása, haladás a célbolygó felé, elhanyagolható az a kérdés, hogy most éppen szeretik vagy gyűlölik egymást.

Nincs is Koros részéről érzelmi hullázás: ő szereti a lányt, és most vár, Amy mit dönt felőle. Így vezér lesz, és a szerelmi történetben elég passzív fél. Ő kapja a történet morális felét, a vezér kérdéseit. Amy az érzelmi motor a történetben, aki szenved. Szinte mindentől. Ő az, aki tényleg kamaszosan viselkedik, és próbál jót is tenni, miközben nagy a zavar körötte és benne is. Szerencsére, nem az a fő szempont, hogy őrlődik a szerelem mellett vagy ellen, de akinek ilyen karakterisztikára van igénye, általa kap abból is.

Cselekményközpontú a regény. Mindig van egy helyzet, amit kezelni kell. Talán nem úgy pörög, mint egy kalandregény, de elég változatos és érdekes, hogy végig fenntartsa a figyelmet és a feszültséget. Ahogy pedig átvezet a Föld árnyai (3. rész) cselekményébe, hibátlan. Amit abból előrevetít, azt a részt várom legjobban. Mellette ott van a kis rejtvényfejtés is. Talán a megoldástól nagyobb durranást vártam, de ez is korrekt.

Nem újítja meg a műfajt, de a zsánereket okosan kezeli. Olvasmányos, kezelhető sci-fi, ami annak is befogadható, akinek ez a műfaj annyira nem a szíve csücske – mint ahogy én is állok vele. Jól is van megírva, szórakoztató és könnyen olvasható.

Tetszett, örülök, hogy folytatta a kiadó, várom a 3. részt is!

Milliónyi csillag - Mint YA sci-fi: 80% jól használja a zsáner elemeket, jó a cselekmény és a karakterek is.

Szubjektíven: 85% érdekes lett, izgalmas, és nagyon várom a folytatást is – ez tetszett.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Réti László regényt nem hozza ki a héten a Művelt Nép Kiadó, van viszont egy olyan újdonságuk, ami későbbre volt várható.

Lisa Jewell: A férfi titka

Bár thrillernek hirdetik, a szerző pár korábbi munkájának ismeretében gyanítom, hogy ez inkább romantikus sztori lesz, amiben akad némi rejtély.

Sztori röviden: adott egy friss feleség, akinek eltűnt a férje. Adott egy másik nő, aki egy férfit talál a kertjében, aki nem emlékszik semmire. Behívja magához.  (Nekem ennyi alapján is inkább tűnik romantikusnak, mint thrillernek, de ne legyen igazam!)

A kiadó miatt van némi bizodalmam a regényben, de jobban örültem volna, ha a Budapest Boulevard költözhetne a könyvespolcomra...