Farkas visszatelepítős, családos, életért küzdős, vadászós.

A farkasok egykor az amerikai kontinens csúcsragadozói voltak. De megérkeztek az emberek, és addig folytatták a vadászatot, amíg a farkasok Alaszkától eltekintve kihaltak az USA-ban. A Yellowstone Nemzeti Parkban a ragadozó hiánya már mutatta a hatását – így elkezdték visszatelepíteni a farkasokat, a helyi vadászok nagy tiltakozása mellett. A parkőrök és egy-egy farkas figyelő megszállottan kutatta a kedvenceit. Családok hosszú sorának küzdelmeit nézték meg: hogyan vált 21H olyan alfává, akit évekkel később is mindenki emlegetett. Hogyan lett a legjobb vadász és erős alfa egy harmadik generációs leszármazott, Null-Hatos. A farkasok társas szokásai, küzdelmei egymással a területekért, a vadászatok, a kicsinyek nevelése és párválasztás – mindent láthattak a rajongól, míg a farkas ellenségek a törvény eszközeivel akartak minél több farkas életének véget vetni.

Ez talán bután hangzik, de teljesen úgy tudtam olvasni ezt a regényt, mintha egy kalandos szappanopera lenne. Mert a farkas társas lény, a falkák egyben családok is. És mivel annyival rövidebb az életük az embernél, egy-egy megfigyelő és parkőr generációk hosszú sorát látja felnőni, és most nekünk is elmesélik ezt.

Hogyan telepítették be 10H és 9N párosát, hogy veszett oda a hím, majd hogyan mentették meg a nőstényét és a kölyköket. Köztük ott volt az a 21H, aki megalapítja majd a park legerősebb falkáját, és az első nagy kedvence lesz a park látogatóinak. Hogyan küzd a remek vadász Null-Hatos egy párért, majd területért, miközben egyre több kölyköt nevel fel, és nő a falka. Ha utánaszámolok, 5 generáció sorsát követi végig a regény, és nagyon családregényes.

Csak éppen, mivel farkasokról beszélünk, az ő történetük véres harcokról, nagy vadászatokról és megható családi pillanatokról szól. Izgalmas, kalandos az egész. Egyaránt izgalmas tudott lenni egy vadászat izgalma, a harc a területért egy más falkával, és nagyon aranyos, amikor a kölykök már kimásznak a kotorékból, és elkezdik felfedezni a világot.

Blakeslee meg tudja ragadni, hogy ezek az állatok milyen társas lények, milyen érzőek tudnak lenni, miközben a legjobb gyilkosok is a hegyekben. Mindkét oldal izgalmas és érdekes.

Plusz, ahogy egy-egy farkast kiemel, azzal olyan szereplőket teremt, akikért ugyanúgy lehet szorítani, mintha emberekről olvasnánk. Megmutatja a karakterüket, és ez után egy farkas nem csak egy farkas lesz. Mert egyéniségek!

Tetszett az is, ahogy megmutatja a szerző mindkét oldal érvelését és a tetteik: a farkasokat védők és a vadászok világát is. Nincs ítélkezés egyik oldal felé sem, csak kalandregényesen az események és harcok történései. Emberi arcot mindkét irányzatnak, megjelenítve a fontos szereplőket. És igen, lehet a regény után farkas rajongónak lenni, de érteni fogjuk azt is, miért nem szeretik sokan őket a Yellowstone környékén.

Mindehhez hozzájön, hogy mennyire szórakoztató Blakeslee stílusa. Bár mindennek megvannak benne a tudományos alapjai, gyakran bírósági ügyeket elevenít fel, van benne bőven adat is, mégis regényes és színes, izgalmas az egész. Tele van olyan megállapításokkal is, amelyeket érdemes lenne kiírni és poharakra nyomva terjeszteni.

Nagyon tetszett, nem csak szórakoztatott, de megértette velem a farkasokat és viselkedésük.

Az amerikai farkas - Mint dokumentumregény: 100% kalandregényes, miközben hiteles és pontos. Jól elmesélt is.

Szubjektíven: 100% nincs mibe belekötni. Faltam az oldalakat – erős történet, és tanultam is.

Kamaszos, első szerelmes, családon belüli erőszakos.

Amber és Jake rettegnek az apjuktól. Tudják, ha kicsit is az útjában vannak, bántja őket. Egy vacsoránál a 8 éves lányt a falhoz vágja a férfi, majd a segítségére siető nejét és fiát megveri. A lány magát vádolja, éjjel sír, képtelen elaludni. A szomszéd fiú és egyben Jake legjobb barátja, Liam bemászik hozzá és megvigasztalja. Vele alszik. Ez a szokásuk titkon évekig megmarad: Amber csak akkor nem álmodik rosszat, ha Liam mellette van. Aki 18 éves korára a környék szívtiprója, de mindig Amber hű barátja. Amikor a lány vonzódni kezd hozzá, hamar ők a tökéletes szerelmes pár: Liam rég erre várt. A lány túlféltő bátyja is áldását adja a párosra. Minden szép lehetne, de az apjuk visszatér a környékre egy új családdal. Ambernek szembe kell néznie a legnagyobb félelmével, hogy jövője lehessen a szerelme oldalán.

Komolyan nem tudom, minek olvasok ilyeneket. A kamaszos fájdalmas zsánert sajnos szeretem, és mindig reménykedek, hogy rábukkanok egy igazán jóra. Az Álmaim őrzője ugyan a fülszöveggel nem tűnt túl ígéretesnek, de esélyt kapott tőlem. Nagyon hamar rájöttem azonban, hogy ez nem az, amit kerestem.

Már az elején, az első két fejezetben teljesen nyilvánvaló, hogy ez egy nyálregény. A könyv teljes első fele nem szól másról, mint Amber és Liam mennyire szeretik egymást, mennyire összeillenek és a szerelem mennyire gyógyír mindenre. A konfliktusok annyira beleerőszakoltak, hogy nem is jelentenek igazi akadályt. Pl. olyan könnyen jönnek össze, hogy egy este Amber megcsókolja a fiút, aki visszacsókolja, és máris kapcsolatban vannak. Jön is a nagy vallomás, hogy mindig is őt szerette, kiskoruktól kezdve, csak azért csajozott annyit, hogy valahogy próbálja kivárni, amíg Amber is a szerelmet, nem a barátot látja benne.

Utána olyan idióta veszélyhelyzeteket kapnak, mint a bujkálás Jake elől. Most komolyan? A legjobb barátja, mégis, kire bízhatná a kishúgát, ha nem a legjobb barátjára? Vagy, eddig Liam minden legyet röptében is megdöntött. Most, hogy barátnője lett, arra kezdenek fogadni, ki tudja elsőre elcsábítani. Annyira gyerekes, buta az egész, nyakon öntve a nagy szerelmes jelenetekkel, hogy legszívesebben nem is olvastam volna tovább.

De akkor visszajött a bántalmazó apa, aki magának akarja a lányát. Mondanom se kell, nem az apja akar lenni. Hanem a rabtartója és szeretője, a saját lányának. Annyira beteg az egész, hogy leírhatatlan. És utálom, ahogy kezelik. Senki nem mond semmit, magukban akarják intézni, ahogy gyerekként is kidobták, elfelejtették. Amivel elérték, hogy mással folytassa a szadista dolgait. Itt ugyan elintézik így, és jöhet a happy end, de annyira rossz üzenetnek érzem ezt! Nem szabad ezt hagyni, börtönbe kellett volna küldeniük!

A happy end is gyomorforgató és hiteltelen. Amber 16 évesen elköltözik a barátjával új városba – komolyan? Úgy van megírva, mintha ez 22-25 évesek sztorija lenne, de itt csak 16 és 18 éves kamaszok vannak! Olyan végezetes és tökéletes nagy szerelembe, ami a mesébe sincs. Azt még nem is írtam, hogy a végére kiderül, hogy Liam hoki sztár. Ennek egy 400 oldalas könyv utolsó 20 oldalán kell kiderülnie? Mintha csak azért tette volna bele az írónő, hogy indokolja, miért költöznek és lesz sztár és gazdag Liam, vele Amber is.

Nagy csalódás, ezt nem is ajánlom senkinek. Találtok ennél messze jobbat is!

Álmaim őrzője - Mint YA: 30% az eleje nyálas lánymese, a második felébe próbál dráma is lenni – túlírt.

Szubjektíven: 25% az első részén szabályosan szenvedtem, a vége jobb. De így is csak mese.

Összezárt idegenes, gyerekrablós, hajszás.

Darby csúnyán vált el az anyjától, akiről most kiderült, hogy súlyos rákbeteg, azonnal műteni kell. A lány az egyetemről siet haza, hogy még legyen esélye bocsánatot kérni és elmondani, mennyire szereti. De hatalmas hóvihar van, a lány egy pihenőhelyen ragad. Van már itt pár idegen: egy másik egyetemista, egy fura nagykamasz és egy idősebb unokatestvér páros hazafelé egy ünnepségre. Amikor Darby kimegy az épületből, az egyik kocsiban mintha látna valamit. Kíváncsi, közelebb megy, bevilágít. Valaki egy kislányt zárt oda, megkötözve, ketrecbe. A lány segíteni akar neki, de hogyan tehetné? Valaki odabent gyerekrabló. Ki kell találnia, ki, majd a többiektől segítséget kérni. Hiszen össze vannak zárva, innen senki nem tud elmenni. A lány belevág, nem is sejtve, milyen szociopata kezei közé került, és az éjjel végére már nem csak a kislány sorsáért, a saját életéért is harcolnia kell.

A Lélekvesztő sorozat női thrillerek sorozata, melyet a Tericum Kiadó adogat ki. Eddig volt 6 kötete, a No exit a hetedik a sorban. Nekem eddig ez tetszett legjobban a kötetek közül, aki az akciósabb thrillereket szereti, ezzel bátran próbálkozhat! Mert sajnos, eddig a Lélekvesztő kötetek inkább az érzelmekre mentek rá, és nem voltak túl izgalmasak. Ez a kötet más.

Alapból egy nagyon jó szituációval indít, aztán folyamatosan emeli a téteket. Mindig jön egy újabb felismerés, egy újabb csavar, és lassan már semmiben nem lehet az olvasó biztos. Ki is a rossz, és miért? Itt folyamatosan zajlanak az események, és nem azzal megy el a tartalom, hogy Darby érzelmeit vagy félelmeit elemezze a szerző. Mivel thriller az alap, természetesen veszélyben érzi magát, fél, de itt nem ennek az érzésnek a születése, erősödése a téma. Hanem, hogy ennek ellenére mit tesz a lány. Ő egy harcos, és tulajdonképpen a regény egész cselekményében aktívan igyekszik megoldani a helyzetet és túlélni.

Így lesz a regényben akció jelenet is bőven – autós üldözés, harc a fegyverért, kínzás, szökés – lehet sorolni bőven. Cselekmény központú a történet.

A karakterek ellenpontul nincsenek kiemelve, és mélyítve. Viszont elég jellegzetesek, hogy így is emlékezetesek maradjanak. Nekem nem is hiányzott egy mélyebb lelki vonal bele, jó volt, hogy inkább akcióközpontú a megközelítés. Együtt lehetett érezni a főszereplőnővel, és a gonosz is olyan kattant lett, hogy bátran nevezhetem szociopatának. Ugyan egy ponton majdnem emberi motivációt kap a borzalmakra, de aztán ez a vonal elhal, és marad a sötét embertelenség kegyetlenséggel párosítva.

Ha valamit hiányolni akarok, akkor az a stílus gyengébb volta. Hiába a jó történet, valamiért nincs igazán beleélősen, jól elmesélve. Nem éreztem egyszer sem, hogy annyival magával ragadna, hogy olvasnom kell tovább. Nem pongyola, gondosan is van szerkesztve, csak az a kis plusz, amitől egy szerző jó mesélő, az nincs meg benne. Korrekt iparos munka, szórakoztató is, de ezért nem tud maradandó élmény lenni.

Érdekes döntés az is, hogy nem adtak neki magyar címet. Különben jó cím, illik a történethez, de azért nekem furcsa, hogy legalább alcímként nincs mellette a magyar is. Ahogy sok más kiadó csinálja.

Bár volt, ami nem tetszett, összességében korrekt thriller, és tetszett is.

No exit - Mint thriller: 85% fordulatos, izgalmasan megírt, ülnek a csavarok. A karakterek tipikusak.

Szubjektíven: 75% lekötött, a stílusában lehetett volna még valami plusz, de korrekt sztori.

Varázslatos, istenies, mitologikus, város mentős.

Lazlo Strange árvagyerek volt, akit egy kolostorba fogadtak be. Egy másik világról álmodott, egy elveszett különös városról, és könyvtárosként kutatott utána, írt róla. Amikor a királynő kegyeltje, Thyon alkimista náluk dolgozik, Lazlo ad neki egy ötletet. Nem sejtheti, hogy Thyon a munkáiból az elveszett Könny nyomába ered, és amikor Könny követsége érkezik, a tőle lopott tudással szerez helyet az Istenölő csapatában, Könny megmentésére. Ez Lazlo álma. Kiharcolja, hogy ő is mehessen. És Könnyben szembenéz a város sötét történetével: hat isten évszázadokig rabszolgaként tartotta őket, míg Istenölő vezetésével nem végeztek mindegyikkel. De palotájuk a város fölött lebeg, eltakarva a jövőt és napot. Nekik kellene eltüntetni onnan. Nem sejtik, hogy az istenek pár túlélő ivadéka fentről lesi őket, köztük egy lány, aki Lazlo álmaiban reményre lel, és ketten együtt új legenda kezdetét jelentik majd.

Tudom, ne akadjak fenn a magyar címeken, már megtanulhattam volna. De komolyan, miért? Ha van egy jó angol cím, miért kell azt kiforgatni? Strange itt nem a különösre utal. Nem melléknév, hanem személynév. Mint Doktor Strange esetében. Itt Lazlo Strange a főszereplő. Strange, az Álmodó (Strange the Dreamer). Bár Strange egyben egy különös álmodozó is, de akkor is… utálom, amikor úgy érzem, olyan adta a címet, aki nem olvasta a regényt, mert akkor értené az eredeti ötletet… mindegy.

Az, hogy ennyire fennakadtam a címen, mutatja, hogy a regény jó. Tetszett, beleéltem magam, és így nem vagyok elégedett egy majdnem jó, de messze nem tökéletes címmel.

A cselekmény lineáris, de több szálon vezetett. Alapból egy jól kitalált másik világban játszódik, de ahogy haladunk előre a cselekményben, még sokkal komplexebb és okosabb lesz. Könny városának saját mitológiája van, és még rengeteg megválaszolatlan kérdés, amire majd érkezik a második kötet. Így kell sorozatot alapozni. Sokat ad, de még bőven van benne lehetőség, érdekel is, Laini Taylor mit talált ki a Rémálmok múzsájában.

Varázsos képességek, istenek, és sok-sok rejtély. Miért tette a hat isten, amit? Hogyan került Lazlo kisgyerekként a kolostorba? Hogy folytatódik a történet?

Jó, akad benne tipikus szál is. Hogy Szárája és Lazlo egymásba szeretnek. Hogy Lazlo igazából kicsoda, és milyen képessége van igazából. Nagyon jellegzetes YA elemek, de jól vannak használva. És kell a jó folytatáshoz, mert pont ezek kellenek ahhoz, hogy olyan patthelyzet álljon elő a kötet végére, ami előáll.

A karakterek is sok vonásukban tipikusak, de Taylor sokakat többé is tesz, mint egy meseszereplő. Kezdve az Istenölővel, akinek olyan tragikus történetet írt Taylor, hogy komolyan örülök, hogy nem az ő istenek elleni lázadása a regény fő témája, mert az ember szíve beletörne. Vagy Thyon, aki elsőre az álomfiúnak tűnik, majd Lazlo nemezisének, hogy a végére az ő tragédiája is komplexen feltűnjön. A tipikus elemek inkább a két főszereplőt, a szerelmespárt jellemzik, akiknek kényszer, hogy YA hősök legyenek a várt jellemzőkkel.

Plusz, olvasmányos is. Jól ábrázol a szerző, egészen filmszerű.

Talán azért tetszett annyira, mert egyszerre van meg benne a jó világteremtés, a cselekmény- és karakterközpontúság is. Eddigi kedvenc regényem az írónőtől.

A különös álmodozó - Mint fantasy YA: 90% összetett világ, pörgős cselekmény, jó szereplők. Nem csak szerelmes.

Szubjektíven: 85% a világa nagyon tetszett, bírtam sok szereplőt, és igazi, jó meséje van.

Az Alexandra se nagyon hirdeti meg előre a könyveit, így néha lehet tőlük meglepetésszerűen új kötetet találni. Mint ma is.

Kathryn Hughes: A titok

Mivel elsősorban thrillereket keresek tőlük, így ez majdnem elkerülte a figyelmem. Szerintem két szálon fognak benne menni az események: adott egy nő, aki tett valamit 40 éve, és ezzel átírta a családja sorsát, és azóta is titkolózik. Meg van egy fiatalabb, aki soha nem ismerte a vér szerint szüleit. De most elő kell kerítenie őket, mert a kisfia halálos beteg.

Bár a hátoldalán nincs rajta, de arra tippelnék, donor kell a fiúnak, és a nagyszülei ezért lennének fontosak. És lehet sejteni, hogy minden bizonnyal a két nő rokon. Maximum az benne a rejtély, hogy anya-lánya, vagy nagynéni-unokahúg a rokoni szál. És minden bizonnyal valami szerelmi tragédia miatt kellett örökbe adni a kislányt.

De erre csak tippelek! Tessék kideríteni, igazam volt-e!

Kamaszos, jövőképes, droidos, virtuális, családos.

Petra tehetséges tervező diáklány, aki egy virtuális középiskola tanulója egyben. Valaki feltöri az agykomputerét, és kínozni kezdi a lányt. Felveszi fürdés közben, egyre mocskosabb dolgokat követel. Egy Gergő nevű osztálytársa kisegíti, Petra játékot ír az élményből. Ami elvezeti majd a zsarolójához és a bosszúhoz is. (Életjáték) Megtervezte az álomnőt, meg is jelent. Ám egy idő után feltűntek a hibák, és már a cserén gondolkodott. A nő azonban megelőzte – nem csak a férfi csalódott a tervezésben. (Tervezett kapcsolat) Lina beperli az anyját, amiért gyerekkori képeket osztott meg róla. Ám ami igazán fáj a lánynak, nem ez, csak az indok. Az apja halála után az anyja a férfi személyiségének halvány mását feltöltötte az otthoni rendszerre – de Szellem nem Lina apja, csak fáj a jelenléte. (Gumicukorszív)

Már tavaly is jó ötletnek tartottam a kezdeményezést, a Jelen kapcsán, hogy pályázatot írnak ki, és a pályakezdők nyertes műveit kiadják már befutott szerzők egy-egy történetével novellás kötetben. Idén is megrendezték, és a téma a jövő volt. A nyertesek és a sikerszerzők el is készítették a jövő víziót, és az eredmény a 2050.

Tartalmilag 13 történet került be a kötetbe. Ugyan nem átlagoltam ki az oldalszámokat, de érzésre 20 oldal körül van egy, némelyik rövidebb, de van olyan, ami hosszabb valamennyivel. Ami közös: a jövőbeli események.

Érdekes is, ki hogyan képzeli el a jövőt. Van olyan, amelyikben csak annyira apró különbség van a mához képest, hogy az már szinte észrevehetetlen. (Ezek nem is igazán tetszettek.) Vannak, amelyek a világ túlnépesedésének és a menekülthullámoknak a jövőjét gondolták tovább – akad jó ötlet, de Réti László Falak című thrillere messze erősebb ezeknél. Vannak, amelyekben a tudományos fejlődés hoz el egy más kort. Ez az irány kötött le legjobban, és alapvetően két ágra oszlik: a robotos történetek és a digitális valóságok. Egy időbe mondogattam, hogy az ifjúsági kalandregényeknek a disztópiák lecsengése után lehetséges új trendje lehet a digitális valóság. Ha még akkora hullámot nem is vet, mint Katniss és társai, azért jelentek meg bőven ilyen sztorik. (Ready Player One, Dashner sorozata, Erebos és még sorolhatnám.) Ami nekem a legemlékezetesebb a kötetből, ezekbe a zsánerekbe esik bele.

És azért tudnak ifjúsági sztoriként is működni ezek, mert bár megjelennek ezek a szálak, az igazi konfliktusai és a szereplői elsősorban kamaszok, fiatalok. Küzdenek az identitásukért, konfliktusaik vannak a szüleikkel – és a gondjaik, ha a környezet jövőbeli is, a ma fiataljainak is ismerősek lesznek, vagy annak, aki volt egyszer önmagát kereső fiatal.

Nagyon széles a skála, a szerelemtől kezdve a családi harcokon át a világ sorsán át mindenre akad benne példa. Nagy a változatosság a történetek nyelviségében és szerkesztettségében is: a nagyon profik mellett gyengék, mondhatni, hibásabbak is előfordulnak. De szerencsére van annyi jó, hogy az feledtetni tudja a gyengébbeket.

Rendszeresen kattog azon is ilyenkor az agyam, hogy mi ihlette meg a szerzőket. Anélkül, hogy párosítanék, nekem beugrott többek között a Westworld, a Black Mirror egy-egy része (pl. a szatíros rész) és a Philip K. Dick’s Electric Dreams ugrott be.

Összességében nekem tetszett és jól szórakoztam olvasás közben.

2050 - Mint ifjúsági: 75% szórakoztató, ötletes, de nem egyforma a színvonal. Szemezni kell!

Szubjektíven: 70% egy-egy nagyon tetszett. Főleg a cselekmény miatt. De jó ötlet, tetszett!

Kamaszos, film premier előtti, önmagával szembenézős.

Caitlin a tipikus jó kislány, aki mindenkinek igyekszik megfelelni. Singleberry gyerekként ő az egyike a 10 testvérnek, akik szüleikkel keresztény dalokat énekelnek. Még nem csókolózott, nem ivott, nincs tetoválása, nem is vezetett. Van viszont egy Heller nevű unokanővére, aki a nagy hollywoodi karrier kapujában áll. A héten lesz a filmje bemutatója, ami sztárt csinálhat belőle. Csak éppen Heller zűrös lány, alkohol és fiú gondokkal, akinek felügyeletre van szüksége, valakire, aki a bemutató előtt józanon tartja. A nagynénje Caitlint kéri meg erre, aki gyerekként még Heller legjobb barátnője volt, de egy baleset óta nem is beszélnek. Caitlin elvállalja, és mire észbe kap, egy börtöncellában vár a tárgyalásra festett hajjal, tetoválással a karján – mégis, mi siklott ennyire ki?

Mióta olvasta, hogy a szerző, Paul Rudnick, igazából forgatókönyv és színpadi író, nem regényszerző, azon kattog az agyam, milyen film lenne ebből a regényből. Így, olvasva tetszett, azon még agyalnom kell, moziba hogyan működne, és tetszene-e.

Bírtam, hogy alapvetően két olvasatát érzem a regénynek. Egyrészt, simán tudom olvasni ifjúsági regénynek. Amiben van egy unokatestvér páros, akik segítenek egymásnak. A merev, mindentől félős felszabadul, a balhés pedig újra kap egy igazi barátot, aki segít neki a nehéz pillanatokban. Egyszerre vannak benne olyan mindennapi kamasz gondok, mint az egyetem kiválasztása, vagy olyan sztárosak, mint a gyűlölködő trollok kezelése.

Rudnick végig jól egyensúlyoz azon a határon, ami a mindennapi és a sztár életbe betekintős között van. Megengedi, hogy belessünk a kulisszák mögé, és ha figyelmesen olvasunk, ott van a sorok között a szerző véleménye a sztárokról és erről a világról. Nekem nagyon tetszett, pl. amikor Heller szájába adja, hogy milyenek a színészek. De tudunk azonosulni is, mert Caitlin a másik oldalt, az utca népét jeleníti meg ebben a közegben, aki velünk együtt csodálkozik rá a kulisszák mögötti titkokra.

Tetszett a cselekményben, hogy nem romantikus ez a regény. Ez tényleg két lányról szól, akik nem is tudják, de szükségük van egymásra. Ebben a regényben nem a szerelem a válasz a kérdésekre, ha elő is kerül a fiú téma. De nem úgy, mint egy tipikus YA sztoriban.

Ugyanakkor a regényt lehet úgy is olvasni, mint a YA sztorik és filmek paródiáját. Én nagyon jót szórakoztam azon, ahogy görbe tükröt tart a siker sztoriknak, én meg rájuk ismertem. Pl. Heller egy tini sorozattal lett híres, amelyben egy világsztár modellt játszott, aki a saját nevén szinte lúzerként járt iskolába, míg modell énjéért mindenki rajongott. Ez itt az Anna Banana – mi ugrik be? Hannah Montana. Az Angyalok háborúja történetében nagyon az Angyalsors, a szerzője és a rajongás körötte, tiszta Alkonyat. De pl. a lányok ügyében ítélő bíró lányunokái a következő nevekre hallgatnak: Katniss, Bella és Hermione.

Vicces ez a könyv, még a drámai részeken is. Nekem a tini zsánert szivató poénjai tetszettek legjobban – az Angyalok háborújában az egyik karakter hobbi keramikus, aki bögrékből készít magának páncélt – de helyzetpoénok, beszólások tömkelege van benne.

Abszolút napsugaras, mosolygós könyv, tele pozitív üzenetekkel. Olvasmányos, könnyed.

Azt hiszem, adnék a mozinak is egy esélyt: a történet jó, én szerettem.

Minden a te hibád - Mint ifjúsági: 90% mókás, miközben komoly kérdéseket tárgyal. Jó karakterek, olvasmányos.

Szubjektíven: 95% díjaztam, hogy ez csajos, felnőtté válós sztori, nem nyálregény. Vicces is.

Egyszer volt, hol nem volt, egy Európa Kiadó által megjelentetett regény, amire nagyon gyorsan rákattantam. Ez volt a John Lago sorozat első része, a Nyírd ki a főnököd. Akció, humor, kis szerelmi szál, nagyon csavaros végjáték - izgalmas, de egyben okos regény is volt, amin még jókat is derültem.

Ha nagyon akarom, akkor David Baldacci és Gregg Hurwitz az a szerző, akinek a munkásságához tudnám hasonlítani, csak ez viccesebb azoknál, miközben ugyanolyan okos és akcióval teli.

És bánatom oka, hogy a folytatás csak nem akar magyarul megjelenni! 2014 óta várom a folytatást. És csak várok. Várok. Várok. Még mindig várok...

A képen látható a 2. rész, a Hostile takeover. (Ellenséges átvétel)

Ott folytatja a sztorit, ahol az első abbahagyta. Alice és John egymás gyilkolása helyett a házasságot választották. De Alice nehezen szakad el a szervezettől, ami mindkettejükből gyakornok-bérgyilkost nevelt. (A cég taktikája: a már gyerekként kiképezni kezdett, 18 éves korára profi gyilkos és okos emberkéket cégekhez építik be gyakornoknak, ahol meg kell ölniük a főnököt.) John próbál küzdeni az életéért és a házasságáért, ezért azt teszi, amit megfogadott, hogy nem fog többet: ő is visszamegy gyakornoknak.

Amennyire szerettem az első részt, nagyon adnék ennek is egy esélyt, de egyelőre nincs rá lehetőségem. De nálam nagyon várós! Talán majd egyszer...

Addig is tessék beszerezni a Nyírd ki a főnököd! A regény is jó, és talán ha többen várjuk az új részt, a közösségi akarat csodára lesz képes...

Életrajzi, festészetes, korszellemes, siker után törős.

Ernest Meissonier a Szalon kedvelt festője, aki többször is megnyerte a kiállítás nagydíját. Festményei monumentálisak, és maximálisan törekedett a hitelességre. III. Napóleon uralma alatt nem kevesebbet vállal, mint a nagy császár nagy csatáinak nagy pillanatainak megörökítése. Ezzel szemben Manet az ismeretlenségből igyekszik kitörni, és elfogadtatni a képeit. Komoly harcokat vív, hogy a szalonban állíthasson ki, ne csak az Elutasítottak Szalonjában. Ha sikerrel is jár, nincs benne köszönet: rengeteg kritika éri. Az emberek kinevetik a Fürdőzőket, amit át is keresztelnek Reggeli a szabadban címre. Az Olympia botránykép lesz, és eladhatatlan. Egy évtizednek kell eltelnie, hogy Manet megbékéljen az olyan fiatalokkal, mint Monet és együtt elindítsák az impresszionizmust.

A sikertelen művészek vigasza lehet, hogy az utókor ítélete oly gyakran nagyon más, mint a kortársaké. Az ilyen művészettörténeti sztorik érdekelnek is, így könnyeden felidézhetem Mozart személyét, aki betegen és szegényen halt meg, ma pedig ő az egyik legnagyobb klasszikus. Kafka kötelező olvasmány, életében szürke kis hivatalnokként a fióknak írt.

És igen, az impresszionisták is. Éltek, alkottak, nyomorogtak – szerintem, ha ma feltámadnának, és kicsit körülnézhetnének a világban, el sem hinnék, haláluk után mi lett a sorsuk. Rajongott mesterek, kiállításokat szentelnek nekik, nagyok lettek, akik életükben egyre csak harcoltak, és sokan soha nem érezhették a győzelmet.

Ross King egy ilyen alapra húzza fel műve alapjait. Vesz két festőt: az egyik a korszak elismert festője, akinek rajongtak az alkotásaiért, vagyonokért keltek el már életében. A másik egy kinevetett kis festő. És ma? Manet nevét még az ismeri, aki nem festészetrajongó. Meissonier nevét? Őt elfelejtettük.

Végig megvan a párhuzam a regényben – az egyik min dolgozik, hogy fogadják. A másik mibe öli a kreativitást, mit ér vele. Két életút, amelyek egy ponton találkoznak: kortársak, és mindketten festők. Ez elég ahhoz, hogy az életrajzokon túl, a festészeten túl a szerző arról is mesélhessen, hogy a művészet megítélése is mennyire változhat.

De mindezen túl a Párisz ítélete visszaad egy egész korszakot, annak minden elemével. Bár az impresszionizmus megszületése a témája, és sorra vonultatja fel az olyan alakokat, mint Monet, Whistler, Zola, Cézanne – ennél mélyebbre megy. Megragadja a korszellemet, a divatot. Bemutatja a korszak történelmét, a politikát annak viszonyrendszereivel.

King nagyon olvasmányos, miközben nagyon hiteles és felkészült is. Tények és adatok sokaságát kapjuk szórakoztatóan, miközben anekdotákat mesél, és regényszerűvé teszi az elbeszélt eseményeket. Művészettörténeti ismeretterjesztő regény, de képes feszültséget generálni, és elérni, hogy izguljunk Manet egy-egy képéért, a jó fogadtatást, még ha hozzám hasonlóan tudjuk is, hogy mi jutott neki életében.

Úgy ír festészetről, festményekről, hogy olvasás közbe muszáj megkeresni legalább neten a képeket és nézegetni, befogadni. Van ugyan festménymelléklet is a könyvbe, de sokkal többet megismerünk, mint ami oda bekerülhetett.

Alapos, okos és olvasmányos munka, de egy kis előismerettel még jobb. Elmélyíti a tudást.

Párisz ítélete - Mint dokumentumregény: 90% alapos, hiteles, és érdekesen van megírva. Előismerettel jobb.

Szubjektíven: 80% tetszett a szerkesztési ötlet, jó a képmelléklet, életre kelt egy korszakot.

Kamaszos, szerelmes, titkos, balesetet feldolgozós.

Caleb és Maggie élete ugyanazon az estén ment tönkre. Caleb részegen vezetett, elütötte a lányt, és csak később ment vissza megnézni, minek ment neki. Maggie súlyosan megsérült, örökre sánta marad, és annyi lett a sportösztöndíjának is. Caleb a fiatalkorúak javítóintézetébe került, ahonnan bő egy év múlva jöhet ki. Próbál visszailleszkedni az életébe, visszatalálni a barátnőjéhez és a csapatába, miközben Maggie bocsánatát is próbálja elnyerni. Ahogy közelednek egymáshoz, mindkettejüknek szembe kell nézni a kimondatlan igazságokkal és titkokkal az életükben. Kit szeretnek igazán, mennyire hűségesek a barátaik, és mit tesznek meg azokért, akik fontosak a számukra. Szerelembe kezdenek esni egymással, de minden összeesküdött ellenük – lehet bármi esélyük valami jobbra?

Nekem szimpatikus, hogy a Könyvmolyképző a kötetei nagyján meghagyja az eredeti címet is, de azért a magyar is rajt van. A legtöbbször nincs bajom az ő verziójukkal sem, de ez nem olyan eset. Ha nagyon akarom, bele tudom magyarázni a cselekményt a magyar címbe is. Caleb az, akinek a múlt miatt hátra kell hagynia mindazt, ami a Paradicsom lehetett volna neki. A lányt, akit szeret, a családja, mindene. De igazából az eredeti címben nem ez van benne, szerintem. Paradise a város neve, ahol a sztori játszódik. És Paradise maguk mögött hagyása, a kiűzetés ténylegesen is megtörténik, nemcsak képletesen. Talán ezért jobb az angol: az kétértelmű, a magyar nem tud az lenni.

És az is igaz, hogy a címben benne van minden. Mintha már ott le lenne lőve a poén. A regény hangulata is ilyen, komor és fájdalmas. Minden szereplő cipeli a traumáit, és a megoldások nem jönnek. Ugyan vannak boldog, reményt adó pillanatok, de ez a kötet nem a megváltásról, hanem a kiűzetésről szól.

A cselekmény is sovány, több szerepe van a karakterek érzéseinek, és annak, ahogy maguk értelmezik az események és érzéseik, mint a konkrét eseményeknek. A fő cselekményszál az este, amikor a baleset történt. Mindennek az alfája és omegája ott van – és minden arra megy ki, hogy a végére pontosan tudjuk, mi és miért történt.

Azt díjaztam, hogy szerelmes történet is, de nem erőteljesen. Díjaztam, hogy a szerelem nem győz itt le mindent, és nem lesz megoldás. Így súlya lett a drámának, és a tetteknek valóban lettek következményei. Reálisabb, fájdalmasabb és jobb is így a történet.

Még akkor is, ha vannak benne logikai hibák – bár lehet, hogy ezek az érzelmekből adódnak, ami megmagyarázza a logika hiányát. Maggie a számomra legkevésbé logikus, és a végére egészen mást éreznék reális reakciónak, mint amit majd ő tesz. De érthetetlen Leah viselkedése is, és szinte mindenkinek tudok mondani egy olyan tettét, aminek nincs értelme vagy nincs összhangban más tetteivel.

De legalább nem unalmasak a karakterek. Nem hibátlanok, nem tökéletesek sehogy sem. Ettől lehet igazán együttérezni velük, kivéve, amikor nagyon nem tudom megérteni, miért teszik, amit. Nekem bőven volt ebben a kötetben ilyen, zavart is eléggé.

De a legnagyobb bajom, hogy nem lett igazság sem. Különben nem lenne rossz, sok jó dolog akad benne, de az a fajta igazságtalanság, ami kibontakozik, nagyon nem megy le a torkomon.

Kiűzetés a Paradicsomból - Mint ifjúsági: 65% sok jó ötlet van benne, de nincs kibontva. Olvasmányos, jó szereplőkkel.

Szubjektíven: 40% utáltam, hogy nincs igazság benne. Sok szálat érzek záratlannak is.