Végvári, harcos, romantikus, kardos, történelmi.

Küsgergő lassan nagykamasz lesz, akinek a gyereklétből dolgozóvá kell válnia, folytatni apja halászmesterségét Dunaszentandráson. Ám mióta a fiú hallotta a vándortanítót, a szíve fáj, többre és messzebb vágyik. Ám azt soha nem kívánta, hogy az álma így teljesüljön: a török rajtaüt a falun. A fiú családját megölik, őt rabláncra fűzik. A törökökön rajtaütő Hunyadi János szabadítja ki, és viszi magával apródnak a megárvult Gergőt. A tehetséges fiú barátságot köt ura kisebb fiával, Mátyással. Örök ellenséget szerez a főapród, Boromissza Gábris személyében, akivel ugyanabba a lányba szeretnek bele, az intéző Anna lányába. Boromissza addig mesterkedik, míg a fiút hamis vádakkal száműzik és megalázzák. Gergő kalandjai között sóbánya, erdei lovagság, egy olasz mutatványos is sorra kerül, míg Nándorfehérvár ostromakor minden gazságról lehull a lepel, elnyeri jutalmát a fekete lovag.

A történelmi regényeknek szép hagyományai vannak Magyarországon is. Ahogy megérkezett a regény, a maira emlékeztető műfaji jellemzőkkel, szinte azonnal születtek is a történelmi témájú történetek. Különösen érdekesnek találom, ahogy ma történelmi regénynek tudunk olvasni olyan regényeket, mint „A kőszívű ember fiai”. Jókai idején az még keményen kortárs téma volt: neki a forradalom és szabadságharc, az utána következő megtorlás a jelen volt.

Nem véletlenül emlegetem Hunyady József regénye kapcsán a nagy magyar mesemondót. Annyira Jókai jutott eszembe folyamatosan a regényt olvasva, hogy azt csak valami nagyon felsőfokba levő és fokozó melléknév fejezhetné ki.

Stílusában ez ugyanis hamisítatlanul egy romantikus (korstílus, nem szerelmes értelemben) történelmi regény. Hunyady József, talán a neve miatt is, vonzódott a Hunyadiak korához, több regénye is szól róluk. János, László, Mátyás – visszatérő alakok az életműben. De romantikus regényhez illően egy kalandos, szerelmes történetet rakott itt össze, melyben a szegény, de lélekben nemes fiú magasra emelkedik a Hunyadiak oldalán.

Jellemző ez a fogás: vesz egy kitalált alakot, akit szinte mesés kalandok során emel a szerző magasba, elnyerve neki vagyont, nevet, a szeretett nőt. Közben történelmi fordulópontokon van jelen, nagy történelmi alakok alakítják a sorsát – miközben ő maga fikciós karakter. Mondhatni, így a kecske is jól lakik, meg a káposzta is megmarad. Kapunk valódi történelmet és hírességeket, miközben a fikciós karakter miatt a mese is belefér. Kell is, hogy pozitív lehessen a véghang: talán Hunyadi János nem sokkal élte túl a nándorfehérvári diadalt, és azt is tudjuk, milyen sorsra jutott szeretett László fia, de Gergő rangot és jó feleséget kap tőle.

A történeten végighaladó romantikus fordulatok, ármányok és kalandok miatt is mindig Jókai jutott eszembe. Mondjuk, inkább a korai romantikus, aki nagyon a franciák nyomain haladt még. Plusz, elemek sora ismerős az Egri csillagokból. Gazdag lány, szegény fiú. Amulett. A töröktől megmentett pórfiú felemelkedése a nagy törökverő mellett, akit nem értékel a kora.

A karakterek is a romantikus irodalom termékei. Szélsőségesen jók és szerethetőek, vagy pokolfeketék. Se a jellemfejlődés, se a szürke karakterek nem jellemzőek, ettől is mesei kicsit.

Ifjúsági regénynek is nagyon működne, tele van hazaszeretettel és romantikus kalandokkal. Csak a nyelvezetét kell emészteni, de azért abba is bele lehet jönni.

A fekete lovag - Mint történelmi: 70% romantikus történet, ízes nyelven, a cselekményben Gárdonyit idézve.

Szubjektíven: 65% a történetet szerettem, de a nyelvezettel nehezen barátkoztam meg.

Családos, háborús, túlélős, egymásra találós.

Lebensklang Áron zenész család szülötte volt, apja és nagyapja is muzsikus volt. Áron is az lett, zeneszerző, fuvolaművész, tanár. A zene szeretetét a családjában is továbbadta: rendszeresen játszott kislányainak. A II. világháború előestéjén, már nyakukon a zsidó származásuk feletti fenyegetettséggel is, zenét hagy örökül lányaira. Egy darabot, amelyet nekik írt. Hiába van egy jó barát, aki segítene nekik hamis papírokkal, mire lépnének, már elvitték őket. A gyilkos menetelést egyedül a nagyobb lány, Eszter éli túl, akit egy árvaházba adnak be. A lány magába zárul, de a nevelői gondoskodása, a zenei órák lassan visszahozzák az életbe. Az örökül kapott dal pedig a háború után visszahozza neki az elveszett testvért is.

Bauer Barbara életművében jól nyomon követhetőek a változások: légi kísérő kisasszonyként kezdett, majd az élményeit is felhasználva romantikus regényeket írt ugyanezen szakmát űző szép fiatalokról, akiknek a szakma mellett a szerelmi kalandjait is ecsetelte. Bulváros is volt, de elsősorban romantikus. Majd jött a sima romantikus regény, amit elkezdett történelmi korszakokba is elhelyezni, és harmadik állomásként megjelentek nála a történelmi románcok. Valamely szinten ebbe a csoportba tenném be ezt a kötetet is.

Ami furcsa volt nekem, most nincs szerelmi szál. Ugyan volt már olyan kötete az írónőnek, melyben a szerelmi szál háttérbe szorult, de ez az első, amelyből teljesen kimaradt. Maga a családtörténetbe van romantikus vonás, csak nem szerelmi értelemben.

Már szinte szentimentális hangon ír arról, ahogy a testvérek egymás közelében, egymást ismerve és szeretve, de nem tudva az őket összekötő kapocsról nőnek fel. Az egész regénynek van egy mesterségesen édes vagy szomorú felhangja, amit most nagyon erőltetettnek éreztem.

Valahogy az egész regénnyel az volt a bajom, hogy nem volt hiteles. Nem volt elég regényszerű. Annak indul, ahogy a Lebensklang családot megismerjük, ahogy szó szerint a halálukba menetelnek. De onnantól kezdve, hogy a két kislány lesz a központi szereplő, elveszett a történet. Az egész a jelenetek helyett átcsúszik felsorolásba, hogy élték túl az éveket, hogy kerültek a zene közelébe. Még ha lett is volna benne ötlet, nem volt jól elmesélve. Untam is, de van rosszabb is.

Ennek meghatónak kellene lennie! Konkrétan éreztem belőle, hogy az lenne a cél, hogy az olvasó több helyen is könnyezzen a lányok sorsa felett. De ehhez nem kaptam megfelelő érzelmi alapot! Nem szomorú, nem tragikus – maga az esemény az lenne, de ahogy el van mesélve, nincs benne ez a hatás.

A mellékszereplők nem tudnak kibontakozni. Nincs senki annyira jellegzetes, akire érdemes lenne emlékezni. Ugyan némi áthallással kereshettem volna benne az Abigélre emlékeztető elemeket, annak annyira olcsó változatai vannak itt, hogy inkább nem bosszantottam magam ezzel.

A történelmi kor rajza is minimum hiányos, de biztosan nem élményszerű. Ott van témának az árvaház, a kialakuló rendszer bánásmódja a gyerekekkel, az egyházzal – és semmi nincs kifejtve, gyakran még utalásokat se leltem benne!

Eddig ez volt a leggyengébb Bauer sztori, pedig a romantikus nyálregénye se tetszett.

Az élet hangja - Mint történelmi: 35% kevés a történelem. Inkább romantikus családi regény, tartalomszegény.

Szubjektíven: 15% az eleje tetszett, de aztán alig szólt valamiről. Nem ütött vagy hatott meg.

Új világos, űrlényes, harcos, fejlődős, emberi.

A kisfiú játszótársai az életre kelt origami állatok voltak, melyeket édesanyja hajtogatott neki. De ahogy egyre nagyobb lett, bántani kezdték kevert származása, kínai anyja miatt. A fiú kikövetelte, hogy minden kínai dolguk tűnjön el. Anyja halála után az állatkák egy utolsó varázst elhoznak, hogy a fiú újra közel kerüljön az anyjához. (A papírsereglet) Démonvadász egy női kísértő rókaszellemre vadászott, míg a fia belebotlott a róka kölykébe. Megkímélte, és a barátságuk újrateremtette a mágiát, miután a fehérek tudománya egy új korszakot hozott el. (Jó vadászatot!) Az emberek a lelkükkel születnek meg, melyet óvniuk kell. Rina lelke egy jégkocka – a hideg a lány társa. De egy napon szerelmes lesz – mi történik, ha megolvad a jég? Megéri, próbát tenni és esetleg belehalni? (Állapotváltozás)

A novellák cselekménye előtt már van két dolog, ami miatt érdemes lehet ezekkel a novellákkal foglalkozni: egyrészt, agyon vannak díjazva. A Papírsereglet egymaga nyert egy tucat díjat – ennyi bizottságnak tetszik, akkor biztosan van bennük valami. Másrészt, izgalmassá teheti őket látatlanban az is, hogy egy kínai gyökerű amerikai írta őket. Így lehet számítani arra, hogy a nyugati civilizáció ízlését tükröző történeteket kapunk, némi keleti ízzel megbolondítva.

De ha figyelembe vesszük a novellákat magukat is, akkor már nincs kérdés, hogy érdemes őket elolvasni. A kötet sokféle, összességében és együtt is nagyon izgalmas, érdekes és színes történeteket tartalmaz. Van benne vegytiszta sci-fi, fantasy mese, de ezek keverékei is. Liu nem híve a tiszta műfajoknak, és olyan mixeket készít, amelyek nem csak szórakoztatóak, de mélyen elgondolkoztatóak is.

Az egész kötetre jellemző a mese és a mélység keveredése. Miközben megnevettet, beleránt egy egzotikus kalandba, a történet mélyén mindig megbúvik egy mélyebb igazság is, ami az ember lelkének ad valami többet. Egy fantasztikus űreposzban újrajátssza a teremtést, és keresi az emberi fogalom mélységeit. Egy életre kelt origami állatos családi mesében sokat mond az anyai szeretetről, és a kevert etnikumú egyének tragédiáiról. De írt olyan krimis, sorozatgyilkosos történetet is, melyben ott a vadászat izgalma, és egy olyan társadalom rajza, mely felé haladunk, és megijedhetünk attól, hova tartunk.

Liu világára nagyon igaz, hogy a mi kulturális közegünkbe is illeszkedik, az amerikai ízek érezhetőek végig. Ugyanakkor benne vannak a szerző kínai gyökerei is, melyeket nem tesz uralkodóvá a történetekben, de úgy megszínesíti vele a történeteket, hogy valami nagyon egyedit, érdekeset teremt. Néha eszembe jutott róla egy-egy anime, néha a kínai filozófia, de egyszer nem éreztem úgy, hogy ez az én világomtól idegen lenne.

Nagyon tetszett a szerző stílusa is. Nagyon olvasmányos, mesélős, miközben tudományosan is nagyon alapos és hiteles. Egyszerre tud szórakoztató lenni, és alapos, már szinte ismeretterjesztő is. (A szerző különben a tudományos világban ténykedő jogász is, és nem egyszer olvashatjuk utóhangban, milyen valódi, technológia ihlette a történetet.)

Nem tudnék kiemelni belőle olyan történetet, amelybe ne lenne mélyebb igazság, miközben jól megírt, szórakoztató novella is – még a teljes sci-fi, ami tőlem távolabb áll, az is üt.

A papírsereglet és más történetek - Mint fantasy/sci-fi: 100% elgondolkoztatóak, de nagyon szórakoztatók. Egyediek. Ötletesek.

Szubjektíven: 95% kevés sci-fi nem az én világom, de a többi egyszerre mesés és okos is.

Nyomozós, misztikus, krakkói.

A Mester Krakkó utcáinak jellegzetes figurája. Ki ő igazán, mivel foglalkozik? Talán senki nem tudja igazán. Azt azonban lépten-nyomon megjegyzik neki, hogy nagyon megöregedett, megőszült és még hízott is. A Mester nem is érti, miért találja meg ezzel mindenki. Áramlanak körötte az emberek, mindenki éli a maga kis mindennapjait, de erre mindenkinek van ideje. Egy napon a kedvenc kocsmájába belépve egy holttestbe botlik. Mint elcsépelt magánnyomozó, a rejtély nyomába ered. Mintha emlékeztetne az eset egy régi sorozatgyilkos munkájára, vagy mégsem? A kérdések sokasodnak, a válaszok nem akarják adni magukat, miközben az idő egyre telik.

A kortárs szépirodalom nem a szívem csücske. Egyetemen szépen megtanultam a jellemzőit, és kicsit oldottak az ellenséges érzelmeimen is, de még mindig ez az, amiben nagyon nehezen találok értéket. A kortárs szépirodalom nem híve a cselekményelvűségnek, ami számomra kifejezetten fontos. A kortárs szépirodalom meg akarja nehezíteni az olvasó dolgát: mintha kiváltság lenne, hogy valaki szépirodalmat olvas. Ehhez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ezek az írók önmaguk ellenségei? Amúgy is azzal a veszéllyel néz szembe az irodalom, hogy az egyéb szórakoztató platformok kiszorítják. Akkor ráadásként nehezítsük meg direkt a még olvasók értelmezését is? Amit viszont szerettem, az utalások. Magunkra, korábbi művekre, a popkultúrára – mert az irodalom élő kell, hogy legyen, ami a mindennapokból növi ki magát.

De miért is elemzem ezt? Mert a Tizenkettő kapcsán teljes a képzavar a fejemben. Misztikus? Krimi? Mégis, mi ez? Leginkább az a tanácstalanság fog el a kapcsán, amit a modern szépirodalom is ki tud váltani belőlem. Vannak is hasonló vonások.

Swietlicki sincs oda a klasszikusan elbeszélt cselekményért. Mi több, nem is állt a fejemben össze egy olyan cselekmény, amit el lehetne mesélni. Az emberek sodródnak egymás mellett, kiragadott pillanatok vannak az életükből, és hiányzik egy központi mag, ami köré bármi elrendeződhetne. Ugyan a Mester egy gyilkos nyomába ered, a végére megszületik a megoldás is, de semmi krimis nincs a nyomozásban. Nem is értettem, hogy lett meg a gyilkos. Az igazság, egy idő után nem is akartam megérteni.

Ezt a regényt leginkább egy impresszionista gyűjteményként tudom felfogni, amiben benyomásokat és hangulatokat ragadott meg a szerző. Van az utcákban, ebben a városban valami realista, ugyanakkor misztikus, valami az emberekkel élő örök igazság. Bár megfogalmazni nem tudom mi az, de a hangulatot kiérezni a regényből.

Mikor elolvastam a szerző biográfiáját, erre is valamiféle magyarázatot kaptam. Dalszerző, és ahogy a dalok sem beszélnek el legtöbbször konkrét sztorikat, ez a regény sem teszi. Kár, hogy ez pont az, amit én nem bírok egy regényben. Nekem kell a korrektül elbeszélt cselekmény, bocs, modern irodalom!

Bajba is vagyok azzal, hogy erről a regényről nem tudok olyasmiket mondani, mint a többiről. Szerintem nincs mondanivaló. Olyan töredékesek a szereplők, hogy nem tudok jellemekről és fejlődésről beszámolni. Csak hangulat van, és sok kérdőjel a fejemben. Nem az én világom!

Tizenkettő - Mint krimi: 10% lassú, szétfolyik a cselekmény. Atmoszférát teremt, történetet nem.

Szubjektíven? Érthetetlen volt nekem, nem tudtam, mit kezdjek vele. Hangulat van, más nem.

- A harag napja (az új Forstchen thriller, tartalom alapján ígéretes, 21. század Kiadó)

- A karmazsin lobogó (Delta Vision, egy új Locke Camorra regény)

- Teliholdkór (Delta Vison, egy új Dresden akta)

- A lélek árnyai (Delta Vision, egy új Ködszerzet regény)

- A sötét erdő (Európa, sci-fi)

- Bűnös vagy (Jaffa)

- Az idegen a házamban (Művelt Nép, thriller)

- A lányok a szomszédból (Művelt Nép, thriller)

- Visszatérő végzet (Mogul, thriller)

- Pszichológia mindenkinek (Kossuth, enciklopédia)

Ahogy múltkor jósoltam, tényleg nem jött ki a Művelt Nép egyszerre több thrillerre. Az összes csúszik, van amelyik többet, van amelyik kevesebbet. De a hétre van beígérve több pár hete tolódó regény is, majd meglátjuk. A thrillerek nekem jöhetnek, és A lélek árnyai nagyon várós még. Sanderson Ködszerzet sorozatát nagyon bírom!

Szülő – gyermek kapcsolatos, fenyegetett, zaklatós.

Lindsey mindent megpróbált, hogy összetartsa a házasságát. Pedig Andrew verte is, betegesen féltékeny is volt. De egyben csodás apa is. Mikor Lindsey rászánja magát a menekülésre, Andrew követi, balesetet okoz, és évekre börtönbe kerül. A nő új életet kezd, vállalkozik, Sophie helyes kamasszá érik, és lassan új férfit is enged az életébe. Ám Andrew szabadul, és felbukkan az életükbe. Sophie szép emlékeket őriz, kíváncsi a férfira, és Lindsey nem tudja eltántorítani. Hamarosan fenyegető változások jelennek meg az életükben: figyelik őket, bántották a kutyájuk, betörtek hozzájuk. Lindsey biztos benne, hogy Andrew akarja ilyen beteg módon visszakapni a családját. Újra elmeneküljön, vagy nézzen szembe a férfival? És azért is aggódik, mert Sophie első szerelme, Jared megijeszti. Sophie ismétli az ő hibáját?

Az Álomgyár úgy tűnik, talált magának egy sikerszerzőt. Aminek csak örülök, mert amióta a Nincs menekvés még az Alexandránál kijött, kíváncsi voltam, milyen más könyvei vannak az írónőnek. Most kifejezetten divatos is a zsáner, ami a regényeit jellemzi: Stevens női thrillereket ír sorban.

A Soha nem engedlek el is a bántalmazó kapcsolatokkal, a nők családon belüli tönkretételével foglalkozik. Elsősorban Lindsey kapcsán, de a történet haladásával Sophie kapcsolata is kérdéseket kezd el felvetni. Mikortól beszélhetünk bántalmazásról? Meddig kell eljutnia a párnak, hogy valaki elmeneküljön? Mit lehet megbocsátani, és mi az, ami már bűntett? Miért tűr egy nő, ha szabályosan retteg már?

Stevens mindezekre úgy igyekszik választ adni, hogy beenged két női hőse lelkébe. Felváltva adja nekik a fejezeteket, és a helyzeteket sorra átszűri rajtuk. Nem csak az tud érdekes lenni, hogy reagálnak ugyanarra a szituációra, de hogyan értelmezik és a kapcsolatukra milyen hatással lesz. Mert nem értenek mindenben egyet.

Tetszett az a vonal is, ahogy Sophie és Jared kapcsolata komolyodik, ahogy a fiú elkezd aggasztó jeleket küldeni. Ahogy Lindsey agya kattog, hogy mennyire bízhat a fiúban, ahogy maga Sophie érzi a történéseket, jól eljátszik Stevens, hogy kedveljük-e a fiút vagy menekülni kellene. Sejtet, utal, és olyan feszültséget teremt, amit aztán nem is tud teljesen zárni.

Mert Andrew és Lindsey életében levő férfiak szála, a múltbeli titok átveszi a vezető szerepet, és még nagyobb feszültségeket, veszélyeket generál. Ahogy egy jó thrillerben kell, erős csavart is tett a végére. Külön öröm, hogy nem a semmiből veszi elő. Vannak ráutaló nyomok korábban is, csak Stevens ügyesen vonja el róluk a figyelmet. A szereplők érzelmei más aspektusra vezetnek rá, és csak a végén derül ki a sok kis epizód igazi tartalma.

A történet cselekményben is sűrű, de lelki oldalról is jól megfogott. Ugyan van, aki ezt mesteribben űzi, pl. Paris regényei szerintem nagyobbat ütnek, de Stevens is nagyon korrekt.

A stílusa olvasmányos, kellően képszerű. Még úgy sem unja el az ember, hogy sok a belső narráció és elsősorban a lelki folyamatok leírása. Sikerül egy-egy olyan képet megfestenie, hogy szinte beleég az olvasó retinájába.

Nem hagyományosan szórakoztató, ahhoz túlzottan dráma és thriller, de lekötött. Jobban tetszett, mint a Végzetes örökség. Jöhet az Aznap éjjel is! (Őszre tervezik kiadni.)

Soha nem engedlek el - Mint thriller: 80% női, sok lelkizéssel, erős csavarral a végén, női szereplőkre kihegyezve.

Szubjektíven: 70% tetszett, de volt némi hiányérzetem. Túl sok volt a konyha pszichológia.

Rablós, családos, vagyonos, élet értelmes.

Az Ábrahám család szépen él, szeretik egymást és boldogok is. 5 gyermeket nevelnek, pénz soha nincs elég, de eddig boldogultak. Amikor a nagylány, Edit lehetőséget kap egy koppenhágai konzervatóriumban tanulni, az apa ötlethiányból egy lottószelvényt ad fel. Míg a család nyaralni van, két fiatalember betör hozzájuk. Az értékeik mellett a hűtőre tűzött lottószelvényt is elviszik. A szelvény telitalálatos lesz: milliárdokat ér. Hanbal és Tim belecsöppennek a gazdagok világába a barátnőikkel, már semmi nem drága. De a nyaralások, vagyon mellett sem tudnak boldognak lenni. Tim Helga halála, Hanbal és Angelika eltűnése után törleszteni akar, jobb emberré válnak. Ennek egyik lépése, hogy milliókat küld vissza az Ábrahám családnak – a találkozás egyre elkerülhetetlenebb.

Az alapötlete azért durva – meg is fogott vele. Az alkalmi betörők elvisznek egy lottószelvényt, amiről idővel kiderül, hogy egy vagyont ér. Mindenki élete megváltozik, de hogyan? Erről szól a regény, és volt benne számomra meglepetés is.

Egyrészt, nem úgy alakul a cselekmény, amit vártam. Nincs benne krimi vonal, és nem is egy heist movie dinamikáját követi. A rablás szerepel ugyan, de annyira szimpla, hogy abban semmi kalandregényes sincs. Egy olyan bűntett, ami teljesen hétköznapi. Később a család sem tesz semmit ellenük, mintha mi sem történt volna.

Nem is cselekmény szinten történnek velük dolgok – a következmények mindenkit inkább belülről változtatnak meg. A család elveszti a biztonságérzetét, valami megrendül bennük, amit mindenki másképpen reagál le. Legjobban a kisebb gyerekeken látszik ez meg: Liza, a legkisebb mániásan mászni kezd, és titkon lázad, pl. elkezd dohányozni. Az ikrek elzárkóznak a maguk világába, bajba keverednek. De a két felnőtt úgy érzi, ezzel megmenekültek valami rosszabbtól, és helyre tudják tenni a dolgokat és a gyerekeket.

A rablott nyeremény luxus életet biztosít a másik csapatnak, de így sem lesznek boldogok. Olyan gondokat cipelnek magukkal, amiket nem old meg a pénz. Szétesett házasság, szexuális zaklatás – olyan durva szálat tett be az író Angelika múltjába, hogy csak arra építve lehetne írni egy női thrillert.

De itt nem ezen van a hangsúly. Hanem a pénz hatásain. Ami igazából nem segít. A nyomorult szerencsétlen marad a világ legszebb helyein is. A vezeklésben sem segít, a fájdalom ugyanolyan maró marad odabent.

Ettől kicsit példázat is a kötet, olyan tanulsággal, amit a mai kor embere azért nehezen emészt meg. Különben is, nagy közhely. A pénz nem boldogít. Ehhez csak azt fűzném hozzá, amit nem egy sorozatban hallottam már erre rávágni: ezt mindig az mondja, akinek van pénze. Mert ha nem is boldogít, de meg tudja könnyíteni az életet. Nem is tudom teljesen magamévá tenni a regény üzenetét, ha egy részét el is fogadom. A túl sok pénz van annyira rossz, mintha nem is lenne.

A kötet nem cselekményben gazdag, sokkal inkább egy lelki utazás, egy állapot következményeinek lekövetése. Érdekes, lekötött, de azért valami csavar jól jönne a végére.

Olvasmányos, elgondolkoztató, kár, hogy a cselekmény éhségem nem elégíti ki.

Osztozkodók - Mint kortárs: 80% rövid, velős, elgondolkoztató, kicsit példaszerű, jól megfogott figurákkal.

Szubjektíven: 60% a tanulság nekem elcsépelt, és vártam valami nagy durranást, ami nem lett.

Kamaszos, problémás, bűnesetes, összetartós, rejtélyes.

A Mirror mirror négy középiskolás bandája volt, ami kezdett egyre népszerűbb lenni. Ez volt mindegyikük életének a megmentője, de most csapást szenvednek. Az alapító, a basszus gitárosuk, Naomi eltűnt. A banda már ettől meginog, de amikor Naomi félholtan, súlyos sérülésekkel és kómában kerül elő, rosszabbodik a helyzet. Ők nem tudják elfogadni, hogy Naomi ártani akart magának. Főleg Red nem, aki az igazat akarja kinyomozni. De közben a saját démonaikkal is szembe kell szállniuk: Red az alkoholista anyjával, aki szinte gyűlöli a gyerekét. Leo a szeretett bátyjával, aki egyre nagyobb balhékba rángatja bele és terrorizálja az öccsét. Rose az eltitkolt nemi erőszak üggyel, amit képtelen kiheverni. Ha segíteni akarnak a barátjukon, előbb magukon kell – össze kell fogniuk!

Az ilyen regényeknél mindig felmerül bennem, hogy a regény mennyire a híres szerző és mennyire a szellemíró gyermeke. Ahogy azt sem hiszem el, hogy Bella Thorne ráér egy ifjúsági sorozatot írni, ugyanúgy gyanús nekem Cara Delevingne is. Arról nem is beszélve, hogy egyikből sem nézem ki azt az irodalmi teljesítményt, ami a regényeikben benne van. Meg egyáltalán, nem fura, hogy az a szerző, aki több ifjúsági regényt is jegyez, hivatásszerűen író, ott van mindenütt mellette, csak éppen az ő nevüket sokkal kisebb betűkkel írják? Érdemes megnézni itt is a borítón, mekkora Delevingne és mekkora Coleman.

Igaz, a Mirror mirror legalább a zsánerében jó könyv, függetlenül attól, ki írta. Ifjúsági a témájában, a nyelvezetében is, ami egyszerre szórakoztató, de elgondolkoztató is.

Zsánermix is, hiszen több stílus elemeit és tipikus szálait kevergeti. Van benne krimi, hiszen Naomi eltűnik, majd félholtan kerül elő, és a kamaszok akarják kideríteni, mi történt vele. (Nagyon távolról emlékeztet a 13 perc alaphelyzetére, csak az sokkal jobb.) Young adult is, hiszen mindene egyes szereplőnek van egy tragédiája, amit fel kell dolgoznia, ha bármit is akar kezdeni az életével. Minimálisan bulvár is, hiszen egy felemelkedőben levő zenekar kulisszatitkaiba ad egy kis betekintést.

A legerősebb vonal a YA, de nincs ezzel baj. Eleinte ugyan túlzsúfoltnak éreztem, valahogy beteges, hogy minden egyes szereplőnek van egy nagy trauma az életében. De ahogy megszerettem a szereplőket, úgy drukkoltam, hogy mindenki elkezdje összerakni magát.

Vannak meglepő húzások benne, nagy titkok. (Red kapcsán nem is kicsit lepődtem meg a személye miatt. Szerintetek ő lány, vagy fiú? Én az egyikre gondoltam, aztán kiderült, hogy nagyon benéztem.) Nem egy unalmas sztori, kellő lelki háttérrel alátámasztva. A vége is olyan, hogy jó így is, de akár folytatható is. Ügyes.

A nyelvezete elsőre sok volt nekem, mintha erőltetve lenne a szleng, meg egy mesterséges, fiatalos hangnem, ami pont attól bukik meg, hogy túl van nyomva. De ez is javul a történet előrehaladtával, de az is lehet, hogy csak az agyam állt rá egyre jobban.

Hangulatában elsősorban a dráma dominál, de vannak benne humoros, aranyos, és kis szerelmes részek is. Leo vallomása kifejezetten cuki volt, de azért nem bánom, hogy nem csúszott át a történet Leo és Rose szerelmi meséjébe.

Ha lesz folytatás, jövök vissza, szerző ide vagy oda, a regény tetszett!

Mirror mirror - Mint ifjúsági: 80% fiatalosabb nyelvezet és téma, bár a problémaköre zsúfolt. Zsánerkeverő.

Szubjektíven: 75% az elején irritált a sok gond, egy-egy szereplő, de a végére megszerettem.

Kapcsolatos, titkos, emberi, barátos, megismerős.

A vidékre költözött írónő és férje azt a tanácsot kapták, hogy egy helyi személyt vegyenek fel segítségül a háztartás vezetésére. A választás Szeredás Emerencre esett, aki nagyon sokáig volt rejtély a családnak, noha évtizedekig tartott a kapcsolatuk. Emerenc mindig pontosan végezte a munkáját, de nem nyílt meg nekik. Szótlan, csendes, magának való személy volt. Az írónőt annál jobban érdekelte, ki ő és milyen élete volt. Morzsákból rakta ki a történetét, a ritka alkalmakkor, amiért megnyílt kicsit. Hogyan mentett meg egy zsidó kislányt a haláltól. Milyen tragédiát cipel kisgyerekkora óta. Milyen elvek szerint él. Miért csak Viola kutya az egyetlen, akinek feltárult a háza ajtaja, és láthatta, mi van odabent.

Mivel köt le egy regény? Az olvasó ízlésétől is függ, de a leggyakoribb válaszok között bizonyára ott találjuk a cselekményt, a nagyon szimpatikus szereplő sorsának alakulását, és talán még a szöveget is. Hiszen vannak olyan regények, amelyeket jó olvasni csak azért, mert maga a nyelvezete szép.

Egy felnőtt Szabó Magda regény varázsát nehezebb megtalálni. Mert kicsit mondhatom a fentieket, de egyik sem tisztán igaz rá.

Az ajtó is egészen letehetetlen, egy erős Szabó Magda regény, de tisztán erre sem alkalmazhatom a képletem.

1: a cselekmény. Van neki, de nagyon lassú. Az események úgy csorognak, hogy gyakran észre sem vesszük. Évtizedeket ölel át pár oldalon, fejezetben. Nincs úgy linearitása, mint egy klasszikus történetnek. Mégis összeáll, és testes egész lesz, mert egy kapcsolat történetét adja ki, egy ember életútját, csak mozikból kell kirakni. Modernebb szerkezet ez, mint a romantika korabeli regényeké, nehezebb befogadni is, de megéri. Másként jó.

2: a szerethető karakterek. Azok, de nehezebben megfejthetőek. Rejtegetik az értékeik, gyengeségeiket is. Hiszen maga a regény is a személy rejtélyére épül, nem adhat hozzá könnyű megoldást! Szabó Magda különben is nagy a lelkek ábrázolásában, és megint egy nagyon összetett figurát bont ki az olvasónak. Egy nagy jellemet, szilárd elvekkel. Példának a mai világra nem merném állítani, de sok mindent meg lehetne tőle tanulni.

3: a szöveg. Ez lesz a kivétel, mert ezt a legkönnyebb belátni. Szabó Magda szövegei szervesen élnek, dallamuk van. Jó olvasni akkor is, ha nincs erőnk a jellemekre, a cselekményre koncentrálni.

Nagyon ütős különben már maga a címe is. Van egy igazi ajtó is, amely elválasztja Emerenc világát a külvilágtól. De létezik ez az ajtó a személyisége és a világ többi része között is. És kiemelten fontos, kit engedünk be ezen az ajtón. Mert minden embernek van egy ilyen ajtaja, csak a többség nem zárja annyira, mint Emerenc. A kötet szépen ábrázolja azt a folyamatot, ahogy megnyílik az ajtó, és egyre többet megtudunk arról, mit rejt – ahogy két asszony barátságot köt, ahogy beengedik egymást az életükbe.

Dráma van ebben a történetben, ha engedjük, hogy hassanak ránk a kihámozott történetek. Szabó mesterien alkalmazza a balladai homályt – ha megfejtjük, fájni fog, és így is kell lennie. Ez a szép az irodalomban: nemesít. Szabó Magda is ezt tette.

Az ajtó - Mint dráma: 90% remek karakterrajz, részletekből kibontakozó cselekmény, mélyen emberi.

Szubjektíven: 80% bár cselekményben szegény, mégis jelentős. A lélekrajzok ütnek, ráznak.

Gyerekrablós, rejtélyes, anya – gyerekes, megszállott.

Tessa élete kétszer omlott össze: elsőként, amikor az ikrei születésekor a kislányát elvesztette. De ott volt a fia, Sam, akibe kapaszkodhatott. Ám a kisfiú súlyos beteg lett, alig volt 3 éves, amikor a rák legyőzte. Tessa összeomlott, depressziós lett, végül a férjét is sikerült elüldöznie, aki tovább akart élni. De Tessa azt árulásnak érezte a halottjaikkal. Most kénytelen azt is elfogadni, hogy Scott új társat talált, gyereke lesz mástól. Kimerülten megy haza a kiürült házba, ahol egy 4 éves kisfiút talál. A neve Harry, és azt kérdezi, Tessa az új anyja? Az asszony helyesen akar cselekedni, bár beleszakad a szíve. Szól a rendőrségnek. Harry hazakerül az apjához, a sajtó Tessára támad. Mintha ő rabolta volna el a kisfiút. Tessa az igazság nyomába ered, és olyan titokra bukkan, ami mindent megváltoztat.

A női thriller történeteknek megvannak a tipikus fordulatai. Az egyik leggyakoribb a családon belüli erőszak: amikor a lányt valamely szerette rendszeresen bántalmazza és erőszakolja. Lehet ez a testvér, a szülő, a férj, de a család jó barátja is. Ahogy a bántalmazás skálája is széles. Van, akit lelkileg tesznek tönkre, mást testileg is.

A másik gyakori téma, amikor az anya elveszti a gyermekét – abban széles a választék, miért. Betegség, elrabolták, megölték. Ebbe a sémába illeszkedik Shalini Boland regénye is, amely egyszerre vegyíti is ezeket a szálakat, és ezekre építi a csavart is.

Ami különben egyszerre jó is, meg kiszámítható is. Nem eredeti, olvastam már ilyet, és vannak erős utalások is, hogy erre kell számítani a regény végére. Ugyan egy eredetibb zárlatnak jobban örültem volna, de még így is inkább ki vagyok békülve ezzel, mintha lenne valami eredeti, de nagyon légből kapott. Ezt felépíti az írónő, előkészíti, hihetővé teszi.

A regényben Tessa lelki útja a legfontosabb szál. Hogyan éli meg a gyászát, hogyan akar végre békét lelni, hogyan kezd el nyomozni. A szerző meg tudja írni az anyja fájdalmát, majd a megszállottságot, ami ebből nő ki. Mintha az igazság képes lenne arra, hogy begyógyítsa a múlt sebeit és megadja a továbblépés lehetőségét. (Boland úgy alakítja a történetet, hogy ez meg is történhessen.)

Hozzá képest a többiek kevésbé árnyaltak, egy-egy klisé megtestesítői. Az alapján válnak jóvá vagy rosszá, hogy Tessa szenvedélyével szemben hogyan reagálnak. Ben, aki segít neki és megérti, lesz a jófiú. Scott, aki továbblépett, és azt akarja, hogy tegye ezt Tessa is, negatív színezetet kap. Azonban egy-egy ponton képes megvillantani bennük többet a szerző, egy-egy jelenettel többé teszi őket a kliséjüknél.

A cselekmény lassan halad, a feszültséggel együtt gyorsul a regény végére. Ott már cselekszenek is a szereplők, nem csak megélik és átérzik a dolgokat.

Boland olvasmányosan is ír, könnyen olvasható, gyors fejezeteket írt. A leírások elsősorban a szereplők lelki életére terjednek ki, minden másban tömörebb és gyorsabb. Irodalmi mélység, humor nincs benne, de a célját így is eléri.

Emlékeztetett nem egy thrillerre, amit már olvastam. Volt közöttük jobb is, mint ez. Nem is lesz a kedvenc thrillerem, de egyszer olvasható, zsáneren belül korrekt darab. Akinek a női thrillerek tetszenek, jól ellesz ezzel is.

A titkos mama - Mint thriller: 75% feszültség, a végéig fokozva. A fordulat erős, a karakterek jól felépítettek.

Szubjektíven: 70% a végét ki tudtam találni, lehetett volna meglepőbb is! Tipikus női thriller.