Mesevilágba zuhanó, kedvencet mentő, karácsonyi.

Jack legjobb barátja egy régi plüss malac, akit Püsmacnak hívnak. Vele vészelte át a szülei válását, az új iskolát és az anyja újabb házasságát is. Ám az új apuka mellé egy mostohanővér is jár: Holly korábban jó barát volt, ám ő rosszabbul viseli a szüleik egymásra találását és a dühét a kisfiún vezeti le. Egy alkalommal kidobja az autóból a malacot, és nem lehet visszaszerezni. A lány is látja, milyen fájdalmat okozott és karácsonyra egy ugyanolyan malacot ad Jacknek. Ám ez nem ugyanaz a malac, hiába néz ki ugyanúgy. Jack a régit akarja, ezt megpróbálja szétszabni is. Karácsony éjjelén a karácsonyi malac megelevenedik és felajánlja a segítségét: átmennek együtt az Elveszettek Birodalmába, és visszaszerzik Püsmacot. A kalandok közepette a pótlék lassan Kalaccá válik a fiú számára, és a kaland végén olyan döntést hoz, amelyet az elején elképzelni sem tudott volna.

Van egy olyan érzésem, hogy ezt a történetet mindenki át tudja érezni, akinek gyerekként volt egy kedves plüss állata. Nekem egy pandám volt ilyen – mai napig az ágyamon ül. Az biztos, kiakadnék, ha eltűnne.

Ez egy karácsonyi mese, és elég híres hagyományt követ. Karácsony éjjelén, amikor a csodák lejönnek a Földre, megelevenedik az álom. A Diótörő, a Karácsonyi ének és most A karácsonyi malac. Ahogy azokban, ezeknek a végére is a hősünk komoly leckét tanul meg és jobb ember/gyerek lesz, mint az elején volt. (Mondjuk, Jacknek nem kell akkorát változni, mint a karácsonyi ének öregének…)

Rowling érdemének leginkább azt érzem, ahogy a sokféle tanulságot egy kalandos történetbe tudta sűríteni és ritkán válik szájbarágóssá. Minden helyszínen van valami, ami átérezhető gyereknek is, felnőttnek is: mint a valóságban Holly dühe, amit Jack szenved el. Nem Jack az, akire igazából haragszik, de rajta tudja levezetni. Vagy a Birodalomban a Kék Nyuszi, aki csak arra vágyik, hogy őt is szeresse valaki és otthonra leljen.

Azért a trónteremben, amikor már fogalmak jönnek, az nehezebb dió. Azt éreztem nagyon szájba rágósnak. Miközben szerettem a megállapításait, azért nem biztos, hogy egy gyereknek az elvek elvesztését el akarnám magyarázni, vagy a reményét.

De, ha már a Birodalom. A vezetésében van valami, amit nem értettem. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a vezetők és uralkodók a rosszak. Még az elvek se voltak szimpatikusak, pedig elvileg ők a nagybetűs jófiúk. A Szépség vagy a király, Hatalom meg egyenesen rémesek. Mit kellene ebből kihámozni? Hogy ezek rossz tulajdonságok, és jobb, ha elvesztjük őket? De ezzel meg nem értek egyet. Túlzásba ezekkel se kell esni, nem ezeknek kellene az elsődlegesnek lenni, de ma igenis annak a jobb, aki bírja a szépséget és/vagy a hatalmat. De ezek már összetettek annyira, hogy ne egy meseregényből akarjam levezetni őket. Azt minden esetre díjazom, hogy ilyen nehezebb és gyereknek összetettebb téma is felmerül.

Tele van a sztori nagyon jó ötlettel és a fordító is kitett magáért. Már a nevek is megfogtak: Püsmac és Kalac. Egyszerű szóösszerántás, de hatásos, kifejező és működik. De a beszédes, ugyanakkor ötletes nevek is mind ide kerülhetnének. A Birodalom felépítése egyébként is tetszett. Ahogy egyre mélyebb rétegeit ismerjük meg, ahogy tagozódik. Az Agymanókat tartom az egyik legjobb Disney mesének, az csodásan elmagyarázta, hogy működik az agy és a psziché. Itt hasonló alapossággal van kitalálva, hogyan viszonyulunk a tárgyainkhoz. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy az is benne van, hogy jobban meg kellene becsülnünk mindent, ami a birtokunkban van. Mindennek van értéke, legyen az egy egyszerű fésű akár.

A szeretet és barátság üzenete meg nagyon illik egy karácsonyi történetbe. Mivel a végét nem akarom elmesélni, maradjunk annyiban, hogy a szeretet sokszínű és mind egyformán értékes. Valamint, a szeretet örök. Ha a tárgya el is vész, velünk marad. Olyan érték, amit nem vehetnek el tőlünk. Meghatóra sikerült a vége.

Illusztrált a kötet és a rajzokat is szerettem benne. Nem estek túlzásba, éppen annyi van, hogy színesítse a kötetet. A történet részekre, a részek fejezetekre oszlanak. Általában a részeket választja el egy-egy rajz – kivételes esetben akad benne plusz rajz. Mondjuk, a Mikulásnak a karácsonyi mesében csak jár külön rajz is, nem igaz?

Nagyon szívmelengető, nagyon aranyos kis történet ez, amiből szerintem remek rajzfilm is lehetne. Még az sem zavar, hogy tényleg fel tudom sorolni, melyik ötlet honnan ismerős. A Diótörő és az Agymanók már volt említve, de a Toy Story is simán emlegethető. Az meg, hogy a nyuszi hogyan kerül a kislányhoz – rémlik Hógolyó, meg a kis kedvencek?

Rowling: A karácsonyi malac – Mint gyerekkönyv: 90% nehezen indul, de aztán tele van ötlettel, tanulsággal és szeretettel.

Szubjektíven: 85% ötletes a fordítás, tetszett az Elveszettek Birodalma – ha listázni is tudom, miről mi jut eszembe.

Fülszöveg: 

Új ​valóságshow indul Amerikában, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy végigkísérje a Megváltó második eljövetelét.

A keresztény hagyományok és a legújabb tudományos eredmények ötvözésével a torinói lepelből kinyert DNS segítségével új Jézust klónoznak, anyának pedig egy ideális, még érintetlen lányt választanak. A J2-nek nevezett műsort hatalmas lelkesedés és óriási felháborodás övezi, amelynek köszönhetően megdönti a televíziózás történelmének minden korábbi nézettségi rekordját.
A Chrisnek keresztelt kisfiú ebben az ellentmondásos környezetben felnőve jó néhány meglepetést tartogat a show nézői és szereplői számára. Ahogy az újdonsült megváltó öntörvényűsége egyre több érdeket sért, úgy egyre több félelmetes ellenséget szerez. Vajon milyen sors vár rá egy ilyen álságos világban?

Szerintem: 

Sean Murphy Jokerét szerettem, így

A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.

A rénszarvas szándékosan jó sokáig nem pisilt, aztán ha meglátott valahol egy embert, felé szállt, és hajrá! Az emberek persze azt hitték, csak az eső esik.
– Hát ez nem valami szép karácsonyi ajándék, Villám!

A gondot legtöbbször nem is kell okozni. A baj többnyire jön magától.

Ha elég kitartóan megy az ember hegynek felfelé, akkor előbb-utóbb eléri a csúcsot. Ez alól nincs kivétel.

Az egy elhibázott ötlet volt. Mindenütt csak tánc, móka, kacagás. Mindenki boldog meg barátságos, ugyan már! A fontos dolgok pedig, mint a félelem meg az idegenek gyűlölete nem jutott szerephez.

Csodákat megtapasztaló, állatos, kalandos.

Nikolas 11 éves volt és nem voltak nagy kívánságai. Szerette az édesapját, az állatokat és szegénységük ellenére megelégedett azzal, ami jutott nekik. Ám az apja komolyan fájlalta, hogy nem tud többet nyújtani a fiának. Amikor a király meghirdeti, hogy kisebb vagyont fizet annak, aki eljut a Koboldok hegyére, és bizonyítani tudja a varázslények létezését, az erdőben egy vadásszal találkoznak, aki erre az útra szervez csapatot. Nikolas apja csatlakozik, és meghívja a nővérét, hogy vigyázzon távollétében a fiára. Karola néni mindent megtesz, hogy megkeserítse a gyerek életét: nem engedi a házban aludni, még ételmaradékot se nagyon ad neki és mentálisan kínozza. Nikolas úgy dönt, inkább az apja után ered és keresi ő is a koboldokat. Útja során kíséri az egere, összebarátkozik egy rénszarvassal, akit meggyógyít a sérüléséből és sok kaland után rájön arra is, mi az élete célja.

Matt Haig nevét eddig inkább felnőtteknek szánt történetek miatt ismertem. Nem mondhatnám, hogy túlzottan szerettem volna. Aztán jött a Netflix, meg a szokásom, hogy előbb szeretek elolvasni egy történetet, mint megnézni a belőle készült filmet. Így belevágtam ebbe a sorozatba – mert vannak folytatásai is, pl. a húsvéti nyúllal is.

Már az elején merengtem, hogy írói fogásnak vagyunk tanúi, vagy igaz történetet mesélt el a szerző, hogyan merült fel benne a regény ötlete. Egy történet gyereknek való továbbadása gyakori toposz az irodalomban, és a mesélő így keretet ad a sztorinak. De el tudom képzelni, hogy valóban megkérdezte a kisfia, hogy a Télapó is volt-e gyerek.

Szerencsére a tényleges tartalom, a meseregény van annyira jó, hogy nem ez a legfontosabb kérdés a történet kapcsán. A cselekmény is idézi a klasszikus mesékét: a szegény fiú elindul világgá, állati segítőket talál és a végére minden a helyére kerül. Haig kisebb-nagyobb kalandokat talált ki neki, amelyek sok-sok humorral vannak szórakoztatóvá téve. A magamfajta fekete humort kedvelőknek ott van Glimpi, aki a trollok fejének szétrobbantásával szórakozik és üdítően rosszindulatú és aranyos egyszerre. Az altesti poénokat kedvelők megkapják Villámot, a repülő rénszarvast, aki poénból is, de büntetésből is előszeretettel pisil és kakil le másokat. De van nyelvi humor, szituációs poén is bőven.

A Télapó történetének minden elemét sorra veszi majd, és megismerünk egy kalandot vagy ötletet, amiből az ismert legenda kinőtt. Miért olyan fontos a piros sapka, a bojttal a végén? Honnan jött a jók és rosszak listájának ötlete? Miért nem öregszik a Télapó, és hogyan lehetséges egy éjszaka alatt minden gyerekhez eljutni? Nagyon szépen ki van találva minden és Haig nagyon alapos is volt.

A kalandok és a varázslat világán túl emberileg is egy szép történet. Nikolas nagyon jó gyerek, nem is őt emelném ki. Ő a túl jó, hogy igaz legyen szint, de miért lenne más a gyerek, aki Télapóként ajándékot oszt majd minden karácsonykor? Sok-sok kalandon át taglalja a helyes és a helytelen döntéseket, hogy mire kell az embernek törekedni, és hogy meg lehet változni. Nikolas apja karaktere sokkal színesebb a fiánál, és benne van az apa szeretete, a gyerekkori fájdalmak és szegénység miatti düh – ő letér a helyes útról, és nagy áldozatot hoz majd, hogy a fia jó emberként emlékezhessen majd rá.

A rosszaság is különböző szinteken van jelen. Glimpi, aki szétrobbant trollokat, és Nikolas halálát is végignézné, nem gonosz. A maga módján még kedves is. Karola néni ellenben rosszindulatú, megkeseredett és annak ellenére, hogy ő nem öl meg senkit, mégis ő a sokkal sötétebb figura. Az is egy jó felvetés, miért érezhető ennyire másnak a két alak, ha mindketten rosszalkodnak?

Vodol apó kapcsán pedig a média szenzációhajhászása vagy éppen az idegengyűlölet lesz úgy témává emelve, hogy egy kisgyerekkel is lehessen róla érdemben beszélni.

De szerettem azt is, hogy ennek a történetnek része a veszteség és a fájdalom is. Nem akar egy nagyon rózsaszín mese lenni – vesztünk el szereplőket, és nem mindenki kapja meg, amit érdemelne. Karola nagyon könnyen megússza Villám kis ajándékával…

Nagyon állatbarát kötet is, emlékezetesre sikerültek a kiemelt állat szereplők. Mika egér, aki olyan nagyon hisz a sajtban és minden gondolatsort ki tud a tejtermékre vezetni, vagy Villám – simán megszavaznám azt a rénszarvast a kedvenc szereplőmnek.

Mindenen túl pedig olyan szépen benne van a karácsony szellemisége! A jóság, a másik feltétlen szeretete. Önzetlenség. Ahogy minden rárakódott anyagiasságtól függetlenül itt maga a gesztus, ami fontos. Nem tudom, ma ki tudna örülni egy répababának… Én még csak elképzelni se nagyon tudom, hogy nézhet ki. Répából faragott baba…

Utolsónak kiemelném, hogy illusztrált a kötet. Haig dicsérte a grafikust, én ennyire nem vagyok kedves. Hiába, én Disney klasszikusokon nőttem fel és nekem pl. Az oroszlánkirály meg az Aladdin a szép. Ez meg inkább a Nincs több suli vagy az Atlantisz. Egy-egy jól sikerült, kifejező és ötletes, de szépnek nevezni…

Most pedig jöhet a Netflix-film, megnézem, mennyit változtattak a történeten és hogyan néznek ki a koboldok meg a rénszarvasok. Azért reménykedem – a Klausszal már kaptam a Netflixtől olyan karácsonyi mesét, amit imádok.

Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak – Mint gyerekkönyv: 95% kedves és humoros, van tanulsága és kalandos is, illusztrálva, gyerekeknek írva.

Szubjektíven: 90% szerettem a történetet, a szereplőket – főleg az állatokat. Nagyon ki van találva, hogy minden a mítoszhoz illeszkedjen.

Fülszöveg:

Egy ​összetört szív, tíz vakrandi és egy kész bolondokháza! A tizenhét éves Sophie már alig várja, hogy az idei karácsonyt a barátjával, Griffinnel töltse édes kettesben, ám egy buliban fültanúja lesz annak, hogy a fiú szünetet szeretne tartani a kapcsolatukban. A lány szakít vele, majd autóba ül, és meg sem áll Shreveportig, hogy a karácsonyt az olasz-amerikai családja körében töltse, mialatt a szülei az anyai örömök elé néző nővérét látogatják meg. Miután Sophie beszámol a történtekről a nagymamájának, Nonna kitalálja, hogy elküldi őt tíz vakrandira, és ezeket más-más családtag szervezi meg neki. Köztük a drágalátos unokatestvére, Sara, aki egy zártkörű földalatti partiba küldi el Sophie-t egy nagyon helyes sráccal. Vagy éppen az őrült nagynénje, Patrice, aki iskolai betlehemezésben szán főszerepet neki egy síró kisbabával a karjában, ráadásul egy olyan fiú oldalán, aki a válláig ér. Amikor Griffin váratlanul felbukkan, hogy egy újabb esélyt kérjen, Sophie csak jobban összezavarodik. Merthogy talán, de tényleg csak talán gyengéd érzelmeket ébresztett benne valaki… Valaki, aki határozottan nem szabad.
Lehet, hogy ez lesz Sophie legrosszabb karácsonyi szünete? Vagy talán mégsem?

Szerintem: 

Meg kellett öregednem, míg végre hallom, mit kopog, mit kopogott. Nézd – mondta az apám tánca –, én ezt tudom adni neked, ezt a szárnyalást, ezt a futást, játék ez, tudom, de fontos, mert ha valaha megtalálod magadnak azt a jégpályát, amit neked öntött fel a sorsod, majd eszedbe jut, hogy az arabeszkeket, amelyeket te táncolsz el, az én génjeim tanították a fantáziádnak, és ha ugrasz, már nem fogsz félni reális dolgoktól, csak saját igényed ijeszt meg, hogy az arabeszk olyan legyen, amiben nincs hiba. Míg megtáncolod magadnak a mindennapi kenyeret, úgy harapj bele, hogy eszedbe jusson ez az alkony és ez a tánc. Hallod, mit táncolok neked, és fogsz rá emlékezni, megrendelt, kívánt gyermekem, aki meg akartál futni jövendő sorsod elől? Nem fogsz menekülni tudni, legalább te táncolj majd egy életen át. (Szabó)

Ne fogjunk mindent a világtörténelemre, betlehemi herceg. Te tudod, hogy mi, személyünkben és egyedeinkben vagyunk a világtörténelem. (Szabó)

Van az át nem élés átélésében valami rejtelem, ami pluszt ad hozzá. (Szabó)

Családi történetes, ünnepi, világszemléletet megfogalmazó.

A családba tartozott egy idős asszony, aki ott volt minden karácsonykor és a kislánynak bántotta a szemét. Melinda volt a rokon, akit el akart üldözni a közös karácsonyokról. De mivel nem lehetett, az ajándékaival bánt kegyetlenül. Már maga is idősebb, gyászoló asszony, amikor karácsonykor megérti Melindát. (Egy doboz fű Melindának) A patikárius megnősül, egy könyvtárosnőt vesz el. Az új asszony eleinte tart férje házvezetőnőjétől, Nenőtől, de gyorsan kialakul a napi rutin. Nenő vezeti a háztartást, majd a pár kisfiának lesz szerető dadája. Miután meghal, rájönnek, mennyit tett értük az asszony és mennyire nem értékelték, csak a kisfiuk szeretete volt tiszta és ártatlan. (Nenő) Családi program volt a közös éneklés. Amikor egy dallamos angol sláger kerül be a családba, hogy énekelni tudják, az apa gyárt hozzá egy magyar szöveget. Hosszú évekkel később a lánya meghallja az eredetit és maga is meglepődik, mit indít el benne. (A vízibornyú)

Nem először figyelek fel arra, hogy hajlamos a magyar irodalom a komoly íróit elkönyvelni ifjúsági szerzőnek, ha van egy közismert ifjúsági regényük. Még csak törekvés sincs arra, hogy egy nagyobb képet adjanak a szerzőről. Molnár Ferenc, aki nagyon komoly színpadi szerző is volt – nálunk a Pál utcai fiúk megalkotója. Gárdonyi, a rengeteg novellával, történelmi regényekkel, mégis az Egri csillagokkal van azonosítva. Szabó Magda – lélektanban nagyon erős, mély és kortárs regényeket írt, és az Abigél az egyenlőségjel.

A Libri és a Jaffa gyűjteménye ennél szélesebb és mélyebb képet ad az írónőről. Több arcát megmutatja: az életére visszaemlékező asszonyt, a komoly gondolkodót, de a jó történetmondót is.

A szerkesztési elvet már a címből látjuk. Olyan szövegeket gyűjtöttek tőle össze, amelyekben valamiképpen megjelennek az ünnepek. Amit azért furának tartok, hogy verses kötetként is számon van tartva, noha mindössze két vers van benne: a zárás és a nyitány. Ráadásul a zárás már szinte a szabadversekre hasonlít – Szabó Magda nem költő. A lényeg a két vers között van, a próza és az esszék.

Elsőre hajlamos lennék azt mondani, hogy az életrajzi írások fogtak meg legjobban. Ahogy megelevenednek a régi, családi karácsonyok és a rokonok. Melinda, aki csak tűrte, hogy a kislány kiutálná és hozta magával az érthetetlen szokásokat és a hallgatást. Micsoda remek kép, ahogy fekete gyertyával azonosítja Szabó Magda – főleg, ahogy a jövő ismeretében már ott tart, hogy ő maga lesz fekete gyertya más ünnepén. Olyan érthetően, szépen és emberien van megírva, ahogy a kislányt zavarja tudat alatt a más fájdalma, nem akarja azt az ünnepén, míg egy más élethelyzetben át kell élnie azt a más, szomorú szerepet is. Az empátia, amikor megérti a füves hagyományt. Szívszaggató. Az édesapa, aki átadta a szavak szeretetét, aki arra tanított, hogy az életen át kell táncolni. Az is olyan gyönyörűen meg van írva, a táncról és az örökségről, hogy miképpen kellene élni…

Másodszorra ott van a Nenő. Akkor is zseniális novella lenne, ha most nem érintene személyesen is. A gyermeki ártatlanság és szeretet megnyilvánulása, Nenő alakja, aki olyan, mint a mesebéli fa: mindig csak ad, míg már semmi nem marad belőle, és csak utólag ismerik fel, milyen nagy is volt valójában. Ahogy a végén a kis Tamás boldogan eszik Nenő halotti mécsesei mellett, míg a felnőttek torkán akad a falat… Ahogy a kisgyerek betakarta a haldoklót, mert ő csak annyit fogott fel, hogy lefeküdt, mert fázott. Amikor az anya szembesül vele, hogy amiért a gyerekét szeretik és őt jó anyának tartják, Nenő tanítása igazából. Ennyire szépen megírni azt, hogy gyakran túl későn ismerjük fel az értékeket és csak akkor tudjuk megbecsülni az életünk részét képező embereket, amikor már elmentek…

Végül, ott vannak az esszék is. Valahol szörnyűnek találom, hogy az egyikben politikáról van szó és mennyire ráillik a ma korára is, pedig nagyon nem mai szöveg. Tényleg, ennyire rossz ez a rendszer, hogy évtizedek alatt is ugyanott tartunk?

De, ha egyéb közös pontokat keresek, amit mindenképpen ki kell emelni, az a lélektani mélység. Olyan élők az alakjai, emberileg annyira átélhetőek. Szabó Magda az a szerző, aki annál többet mond nekem, minél idősebb leszek. Hozzá fel kell nőni, át kell tudni érezni mindazt, amit megírt.

A másik, a nyelvi igényesség. Szabó Magdát élmény olvasni. A szavak szeretete, a ritmika ott van a szövegeiben, ezekben az írásokban is. Nem véletlenül emlegetem azt a bizonyos táncot és az apát, vagy Nenő halott, fekvő kis alakját az ágyán, esetleg a képzeletbeli tevéket, akiknek csak egy kis fű kellene, olyan rég úton vannak már és biztosan éhesek. Nagyon erős képei vannak és gyönyörűen írta meg őket.

Tartalmas ez a kötet – a vallásos témák kevésbé fogtak meg, de különben nem egyszer szíven talált. Nagyon megilletné, hogy sokkal többet lássunk belőle, mint az Abigélt.

Szabó: Daloljanak itt angyalok – Mint szépirodalmi: 90% igényes – a történetekben, az alakjaiban, a mondanivalójában és a szövegében is. Mélysége van.

Szubjektíven: 75% a vallással kapcsolatos írások nagyon nem fogtak meg, de különben szíven ütött, szép a szöveg és nagyon élnek az alakjai.

Barátnős, szerelmet felejteni próbáló, sodródó.

Laurie és Sarah legjobb barátnők. Sarah a csinos, aki a tévénél akar karriert építeni. Laurie, aki inkább a kedves szomszéd lány típus, beérné egy állással egy magazinnál és a szerelemmel. Éppen egy buszon ül, amikor megpillant egy ismeretlen férfit: összenéznek, és Laurie tudja, hogy neki ő az igazi. Közel egy évig keresik Sarah oldalán, mire úgy-ahogy képes elfogadni, hogy többet nem látja a titokzatos idegent. Ünnepek idején Sarah mutatná be neki a párját: Jack karakteres, megbízható, nem Sarah szokásos típusa. De a sokk az, hogy Laurie azonnal felismeri benne a férfit, akit nem bír kiverni a fejéből. Jack viszont láthatóan nem emlékszik rá – hogyan is tenné? Éppen csak összenéztek egy pillanatra, miközben elment a lánnyal a busz. Laurie így igyekszik jó barát lenni, semmit nem mond, és nagyon igyekszik kiverni a fejéből a szerelmét. Sarah és Jack együtt maradnak, Laurie életébe belép Oscar és az élet halad tovább.

Nem értem, hogy lett ez a regény nagy bestseller. Nem látom benne azt, ami kiemelné az átlagból, vagy valamit, ami annyira jó lenne benne. Cuki szerelmi történetként van eladva – cuki, komolyan? Nekem meg inkább tragikusnak hatott.

Már ott kezdődnek a gondjaim, hogy nem tudom elfogadni az alaphelyzetet. Két ember, akik semmit nem tudnak egymásról, se a nevük, se a koruk, se semmit – egyetlen pillanatra összenéznek. Már azt sem hiszem el, hogy Laurie egyáltalán meg tudta jegyezni Jack arcát, nemhogy annyira beleszeressen, hogy más ne is kelljen neki, csak ő. Pedig itt teljes egészen úgy van megírva, hogy az a nagybetűs szerelem. Hát, nekem erről nem a cuki és nem a szerelem jut eszembe. Megvan Kepnes: You/Te sztorija? Hősünk meglát egy lányt és ennyi elég is, ő kell neki. Ez sem szerelmi történet, hanem thriller. Mert ez a hősszerelmes egy megszállott zaklató, akiből gyilkos is lesz. Itt meg ugyanaz a helyzet cuki? Ugyan!

Majd jönnek az évek, egy-egy kiragadott nap és pillanat a baráti kör életéből. Alig történik valami, csak érzelmi szinten lépegetnek ide-oda a szereplők. Nem éreztem se drámának, se romantikusnak, szinte csak egy lista. Az még rátesz egy lapáttal, hogy nem egy hasonló szerkezetű regény van, amelyek a maguk idején nagyot mentek. Ennek még a sztorija is kísértetiesen hasonlít az Egy nap (David Nicholls) történetére kis változtatásokkal – a szerkesztési elv meg egyenesen ugyanaz. Nehéz nem annak a bénább klónját látni benne, amikor már a címeik is ilyenek. Egy nap – Egy decemberi nap. Ugye, nem kell jobban magyaráznom?

De, ha már így belelendültem, irritált maga Laurie is. Miért kellene őt megszeretnem? Már eleve nem tetszett, ahogy a helyzetet kezelte, amikor Sarah bemutatta Jacket. Nem lehetett volna megmondani, hogy ő a buszos srác? Pláne, hogy láthatólag Jack nem is emlékezett rá és nagyon szerelmes volt Sarah-ba. Ha akkor szépen tisztáznak mindent, nem kell szerencsétlenül sodródniuk jó 10 éven át. Ha meg hajlandó vagyok elfogadni, hogy megérezte, hogy neki tényleg Jack a nagy Ő és annyira nagyon szerette, akkor minek minősítsem, hogy Oscar felesége lesz és még gyerekkel is próbálkoznak? Ha nincs ló, jó a szamár is? Sarah sokkal egyenesebb jellem volt – bár azt gyerekesnek érzem, amikor kiderül, hogy Jack a buszos srác és ezen összevesznek. Az annyira óvodás… Én láttam meg előbb, az enyém volt! Miért nem tudtál mondani valamit?

Nem jött be a humora sem, ez olyan kis csajos limonádé, ami nekem egyszerűen nem fekszik. Valahol érzem, hogy mi akar aranyos és mosolygós lenni benne, de én jó eséllyel azokon fel tudtam húzni magam. Ez annyira… naiv és buta sztori.

Nem fogom tovább ragozni. Profin meg van írva, zsánerben ok, de nekem nagyon nem jött be.

Silver: Egy decemberi nap – Mint romantikus: 65% aranyos, a maga módján humoros, de összességében csak egy mese.

Szubjektíven: 50% az alaphelyzet már nem tetszett, és később se szerettem, amit a szereplők tettek az életükkel.

Fülszöveg: 

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt barátja és menyasszonya szeme elől…

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

Szerintem: 

Egy korábbi Musso-történet, és jól is

Fülszöveg: 

Az Alfea Nemzetközi Iskolába a Másvilág minden részéből érkeznek diákok, hogy tanuljanak, erősebbé váljanak és felfedezzék, miként uralhatják a képességeiket. Az iskola kastélyába érkező öt idegen lány egy szobába kerül.

AISHA mindig túlteljesít. A víz feletti uralmát minden diáktársa irigyli.

TERRA esetlen, de jólelkű. A természet feletti hatalma váratlanul érheti ellenfeleit.

MUSA magának való, befordul, hogy az elméjét ne borítsák el a körülötte lévők érzelmei.

STELLA egy hercegnő – igen, valódi hercegnő –, akinek a fény feletti hatalma inspiráló, ugyanakkor félelmetes is.

És ott van még BLOOM: a kívülálló, az emberi világból érkezett lány, akinek a tűz feletti hatalma csaknem elpusztította a családját.

Ők mind csak azt akarják, amit minden más tini… megismerni önmagukat. Barátokat szerezni. Beilleszkedni az új iskolában. Ám amikor egy ősi, rég legyőzött gonosz erő ismét felüti a fejét a kastély falain kívül, az öt lány rákényszerül, hogy próbára tegyék erejüket. És felfedeznek egy olyan titkot, amely alapjaiban renget meg mindent, amit a Másvilágról és önmagukról tudtak.

Szerintem: 

Bár sorozat alapján készült, azért