Fülszöveg:
A húszéves Brooklyn „Bee” Turner számára a gyász régi ismerős. Miután hatévesen szemtanúja volt édesanyja brutális meggyilkolásának, Brooklyn zárkózott, sebzett, és – mindenki szerint – egyenesen kiállhatatlan lett. És a lánynak tökéletesen meg is felel, ha elviselhetetlennek tartják, hiszen így senkit sem kell közel engednie magához.
Ezért aztán teljesen felkészületlenül éri, hogy miután– szó szerint – belebotlik Finn Chambersbe, az egyetem hírhedt szoknyapecérébe az egyik helyi együttes énekesébe, a fiú makacs elszántsággal igyekszik összebarátkozni vele, Brooklynban pedig veszélyes vonzalom támad iránta.
Tudja, hogy ami köztük van Finn-nel, az több lehet szexnél.
Talán több barátságnál.
És talán több még szerelemnél is.
Ám amikor felbukkan a múltjából egy fenyegető árny, és minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja őt, Brooklyn eléri a töréspontját. Tizenöt év után először kénytelen szembenézni a gyászával és az emlékeivel, miközben halálos macska-egér játékba bonyolódik egy láthatatlan ellenséggel.
Mert néha más démonokkal is szembe kell néznünk, nem csak azokkal, amik bennünk rejtőznek…
Szerintem:
New adult romantikus némi traumával a szereplők múltjában – a zsánerben