Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Baráth: A jófiú

2024. január 26. - BBerni86

Fülszöveg: a_jofiu.jpg

A főnök című regényből megismert Oliver Jones ügynök története, amelyben feltűnik az Igazság-trilógia főszereplője, Hannah Jones.

Szerintem: 

Mi volt ennek a történetnek a lényege? Erre nem tudtam rájönni.

Ok, itt Oliver az elbeszélő. De új dolgot nem tudtam meg róla, ez kiderült a regényekből is. Ő volt a jófiú, csak aztán balszerencséjére megismerte Anát és szerelmes lett. Nyomorult pasi, azóta már több könyvben is olvastam róla, a szerelem nagyon nem akar összejönni neki. Még mindig nem értem, mi kell neki ebben a nőben, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy

Tovább

Barnes: Az örökség ára

Örökösök viadala 2.

az_orokseg_ara.jpgFülszöveg: 

Alig egy hét telt el a villában tett sokkoló felfedezés óta, és Avery semmivel sem jutott közelebb a megfejtéshez, hogy miért hagyta rá az öreg milliárdos, Tobias Hawthorne a vagyonát. A DNS-teszt bebizonyította, hogy a lány nem vérrokon, a jelek mégis arra utalnak, hogy sokkal szorosabb szálak fűzik a rejtélyes családhoz, mint hitte.
Avery próbál kizárólag a rejtély megoldására összpontosítani, de nem könnyű tiszta fejjel gondolkodni, amikor a két szívdöglesztő Hawthorne testvér, Grayson és Jameson egyre jobban beférkőzik a bizalmába, és ez talán kockázatosabb, mint a folyamatosan rá leselkedő veszélyek.

Szerintem:

Egész egyszerűen unom ezt a

Tovább

Barnes: Örökösök viadala

Fülszöveg: az_orokosok1.jpg

Avery ​pontosan tudja, mi kell a szebb jövőhöz: túlélni a gimit, szerezni egy jó egyetemi ösztöndíjat, aztán irány a nagyvilág. Az élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a kőgazdag Tobias Hawthorne ráhagyta a teljes vagyonát. A dologban az a legfurcsább, hogy a lány nem is ismerte az idős férfit, és fogalma sincs, mivel érdemelte ki az ölébe hulló milliárdokat.
Az örökséget viszont csak egy feltétellel kaphatja meg: ha beköltözik a kastélynak beillő, titkos folyosókkal és kódokkal teli Hawthorne-házba. Ez még nem lenne vészes, de ott laknak a hoppon maradt rokonok is, köztük Tobias unokái: négy veszélyesen vonzó, zseniális srác, akik abban a hitben nőttek fel, hogy egy napon milliárdok szállnak rájuk. Az örökség legfőbb várományosa, Grayson pénzéhes szélhámosnak tartja Averyt, és mindent elkövet, hogy elüldözze. Öccse, Jameson nagyapjuk utolsó feladványának tekinti a lányt – fejtörőnek, amit meg kell oldaniuk ahhoz, hogy megértsék, miért hagyta Tobias Hawthorne egy vadidegenre a vagyonát.
Averynek két választása van: vagy elmenekül, és ezzel lemond az örökségről, vagy beszáll a játékba, amelyben az élete a tét.

Szerintem: 

Korrekt, csajos ifjúsági, ami többet tud, mint a szerelmi

Tovább

Card & Johnston: Gyanútlanul

Az első hangy háború 1.

gyanutlanul.jpgFülszöveg: 

Az El Cavador nevű űrhajó szinte egyedül van a Kuiper-övben, távol a Földtől, a Plútón is túl. Amikor a bányászhajó teleszkópján feltűnik egy nagy sebességgel közeledő objektum, először el sem tudják képzelni, mi lehet az. Az objektum hatalmas, és majdnem fénysebességgel halad. Mivel az El Cavador legénységének egyéb problémái is vannak, nem az az elsődleges gondjuk, hogy egy olyan távoli objektum miatt aggódjanak, ami vagy földönkívüli űrhajó vagy sem.
Pedig jól tennék, ha minden figyelmüket erre fordítanák, mert ennek a csillaghajónak a megjelenése a legfontosabb dolog, ami az emberi fajjal az utóbbi egymillió évben történt. Az első hangy háború kitörése a küszöbön áll.

Szerintem: 

Orson Scott Card is olyan szerző, akinek az esetek többségében rajongani tudok a könyveiért. Fantasy és sci-fi zsánerből is jegyez nem egyet a kedvenc történeteim közül. Szerencsére sokat olvashatunk tőle magyarul is, és ha a Végjáték

Tovább

Kafka: Az átváltozás / A fűtő

Fülszöveg: az_atvaltozas.jpg

Az első írás, Az átváltozás című novella a szerző talán legismertebb műve. A reggelre kelvén szörnyű féreggé változó Gregor Samsa történetében Kafka egyszerre tárgyilagos és groteszk módon mutatja be azt az elidegenedett, egyre embertelenebbé váló világot, amelyben élnie adatott. A második írás, A fűtő Kafka töredékes és befejezetlen, Amerika című regényének első fejezete. Ezt az akár önálló novellaként is olvasható szöveget az teszi különösen érdekessé, hogy Kafka a jegyesének, Felice Bauernek írt egyik levele tanúbizonysága szerint ezt tartotta regénye legsikerültebb részének: Végül arra a cáfolhatatlan meggyőződésre jutottam, hogy regényemben csak az első fejezet (A fűtő) formálódott, mint egész, a belső igazság elve szerint.

Szerintem: 

Egy kötetben kettő és nem bírok rájönni, mi a

Tovább

Baráth: Aki gróf úr akar lenni

aki_grof.jpgFülszöveg: 

Mialatt Angliában Jane Austen a legújabb regényét körmöli, addig Magyarországon egy balsorsú grófkisasszonyt csak a házasság menthet ki szorult helyzetéből.
Ám a kisasszony legalább olyan makrancos, mint amilyen ágrólszakadt.

A szomszéd kastély urának jobbkezét, egy fortélyos, közrendű férfit szintén csak a házasság segítheti hozzá, hogy följebb kapaszkodjon a ranglétrán.
Ám a férfi legalább olyan csapodár, mint amilyen becsvágyó.

Ők ketten talán megakadályozhatják a merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok – no meg az esküvő fenyegetése elől.

Szerintem:

Baráth Katalin a románcok felé vette az irányt – azért, hagyott meg kalandot és

Tovább

Flynn: Fogy az idő

Kilenc perc 2.

Fülszöveg:fogy_az_ido.jpg

Azt ​hitték, a kivégzésével lezárul az egész. Tévedtek.

Dél-Florida leghírhedtebb és legbrutálisabb motoros bandájának a vezérét kivégezték egy méreginjekcióval. Napokkal később a családjának és barátainak vissza kellett volna térniük a régi kerékvágásba, hogy továbbléphessenek. Ehelyett egy olyan eltorzult és veszélyes világban találják magukat, ahol még a legkönyörtelenebbek is megdöbbenten szembesülnek az árulások gubancos hálójával, nemcsak Dél-Florida veszélyes utcáin, de egészen a legmagasabb szinteken is.

A Kilenc perc ezen magával ragadó folytatásregénye, a Rossz időben az 1950-es évekbeli közép-Florida napfényes síkságaitól Fort Lauderale trópusi hőségén át a floridai siralomház folyosóin át kalauzolja el az olvasót, mígnem megérkezünk Jason „Grizz” Talbot háttértörténetéhez és a titokhoz, amit egész életén át próbált leplezni.

Még Grizz belső köreiben sem ismerik a férfi teljes történetét – a tragédiát, ami rányomta a bélyeget a fiatalkori éveire, a véletlenszerű felfedezés, ami a kormány legkeresettebb és leginkább rettegett emberévé tette, és a szerelmének mélységeire Ginny, a gyengédszívű, ártatlan lány iránt, akit egykor elrabolt, majd feleségül vett.

Ginny, Grizz egykori rögeszméje, és most a gyermeke anyja, éveken át gyászolta a férfit, akit eleinte elutasított, aztán megszeretett. Mostanra újraházasodott Tommyval, a banda egy korábbi tagjával, és a pár több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy próbálták az erőszakos, bűncselekményekkel teli világtól távol, a floridai Everglades szélén kialakított normális életüket élni.

Tommy számára különösen magas a tét. Éveken át kétségbeesetten szerelmes volt Ginnybe, és most végre valóra vált az álma: feleségül vette a nőt, akiről azt hitte, sosem lehet az övé. De még a normális élet látszatával – virágzó karrier, két gyönyörű gyermek és egy őszintén boldog és szeretetteljes házasság – sem képesek maguk mögött hagyni a múltat. Valahányszor megfordulnak, újabb titokra derül fény, feltárva az őket összekötő szálakat.

És most, hogy Grizzt kivégezték, Ginny olyan sötét, olyan kegyetlen titkokat tud meg, nem is biztos, hogy képes továbbmenni.

Vajon ezek a titkok darabokra törik a szerelmüket? És meddig fogja Grizz védelmezni azt, amit a sajátjának tart, még a síron túlról is?

Szerintem: 

Flynn tudja, hogy kell elvenni az életkedvem. Bár, inkább az lesz a fő probléma, hogy

Tovább

Náray: A találkozás

Barbara 2.

barbara2.jpgFülszöveg: 

Egy család, amelyet a szeretet tart össze. Egy évszázad, amely számtalan embert próbáló eseményt tartogat. Sorsok, amelyeket sokszor a végzetszerű találkozások alakítanak…

Miközben a történelem fellegei egyre gyülekeznek, és mind több a baljós előjel a harmincas évek Európájában, az emberek ugyanúgy szeretnek, félnek, féltenek, vágynak és tanulnak, élik olykor bonyolult, olykor megejtően egyszerű életüket, mint máskor.
Az első kötetben megismert Barbara gyönyörű felnőtt lánnyá cseperedik, fényes jövő áll előtte, és találkozik egy igen megnyerő fiatalemberrel is. Szerető közege fészekként öleli körül, ám a sors bőven tartogat még számára és családja számára megpróbáltatásokat.

Szerintem: 

Most kicsit olyan érzésem van, hogy egyik tragédiából menetelünk a

Tovább

Náray: A végzet

Barbara 1.

Fülszöveg: barbara1.jpg

Egy száz évvel ezelőtt kezdődő történet, amely ma is égető aktualitással beszél a végzetről, a háború kegyetlenségéről és a túlélésről

Barbara idilli gyermekkorának az 1920-ban kirobbanó lengyel-szovjet háború vet véget. A kislánynak hamar meg kell tanulnia alkalmazkodni az élet váratlan nehézségeihez, és szembenézni az elkövetkező évek olykor fájdalmas eseményeivel és veszteségeivel. Családja életben maradt tagjai segítségével országhatárokon átívelő menekülés vár rá, s amikor végre úgy tűnhet, hogy mindnyájan szerető gondoskodásra lelnek, a végzet újabb kihívások és próbatételek elé állítja őket. Azonban mégsem adják fel. Összekapaszkodva merítenek egymásból erőt, mert elszántan hiszik, hogy a sorsukat nem a külső körülmények, hanem a saját tetteik alakítják…

Szerintem: 

Új regény, új történet és újabb család meséje. Ez már nem Náray saját élményein alapul, hanem

Tovább

Stokes-Chapman: Pandóra

pandora.jpgFülszöveg: 

A 21 éves Dora Blake nagybátyjával él az egykor a szülei által vezetett régiségbolt felett. A lány ékszerészi pályáról álmodozik, ám nagybátyja teljesen más életet szán neki, olyat, amelyben semmi szerepet sem kap tehetsége és szülei által gondosan ápolt műveltsége. Amikor egy titokzatos ógörög váza érkezik a nagybátyja által lezüllesztett boltba, Dora egy fiatal antikvitásszakértő, Edward Lawrence segítségét kéri. A váza eredetének feltárásától Edward a tudományos karrierjének beindítását, Dora pedig szülei egykori boltjának újbóli felvirágzását és a viszolyogtató nagybátyjától való menekülést reméli, ám egyikük sem áll készen az antik tárgy valódi titkaira.
Edward felfedezései nyomán Dora kénytelen megkérdőjelezni mindent, amit eddigi életéről, családjáról és a valóságról gondolt, és rádöbben, hogy bizonyos ajtókat sohasem szabad kinyitni…

Szerintem: 

Susan Stokes-Chapman egész kellemesen meglepett ezzel a

Tovább
süti beállítások módosítása