Szerelmes, útkeresős, baráti társaságos.

Helena tervei készen állnak a jövőre: elégedett a kapcsolatában Neil párjaként. Együtt akarnak költözni, életet építeni maguknak. Ám a legjobb barátnője, Della nagy szerelme, Kit, valamit megmozgat a nőben, amit ő nem hajlandó tudomásul venni. Míg egy álom alaposan fel nem kavarja: abban Neil megcsalta, ő összejött Kittel és közös életük van, házasságuk és gyerekük. Bár a felébredő Helena feledni akarja az álomképeket, amiben sok minden nagyon nem illik rá, de nem megy ki a fejéből. Rá kell ébrednie, hogy Kit a szerelem. Amikor Neil megcsalja, egyszerre reménykedik és menekülne – Kit kellene, de Dellát nem bánthatja! Miközben igyekszik zöld ágra vergődni az érzéseivel, felfedezi önmagát is, és némi bonyodalom után talán a boldogság sem lesz elérhetetlen.

Van az, amikor az ember nem is tudja, mit akar. Tarryn Fisher történeteit rendszeresen azért szólom le, mivel túl bulvárosak, és olyan szereplőket vonultatnak fel, akiket inkább lehet utálni szeretni, mint igazán kedvelni. Most itt van tőle egy másfajta regény, és ez se tetszik! Ahogy Helena, én is eldönthetném, mit akarok, nem igaz?

Akkor már az elején ki is mondom, az utálatos szereplőket akarom, a gonoszkodást meg az ármányokat! Az szórakoztatóbb. Kis guilty pleasure. Az volt bennük a jó. Ha kivesszük a bűnös élvezeteket, sokkal üresebb az egész.

Mert Helena nem egy kavarógép, igyekszik helyesen cselekedni. Aminek az lesz a vége, hogy szórakoztató cselekmény helyett nyavalygást és válságokat kapunk. Mennyivel jobban élveztem, amikor Olivia - Caleb – Leah ármánykodott a másik Fisher történetekben…

Azért van itt is cselekmény, csak nem olyan pörgő. Lassabb, talán mélyebb is, másként gondosan felépített lelkileg. De hiába vannak meg ezek a pozitívumok, mert alaposan és jól leképezi, mi zajlik a hősnője lelkében és fejében, nekem ez most nem volt érdekes.

Talán azért sem, mert maga az alapszituáció nem ment a fejembe. Egy tévés romantikus komédiába el tudok fogadni valami ilyesmit, de regénybe képtelen voltam komolyan venni. Helena álmodik egyet a barátnője szerelmével, és ettől gyökeresen megváltozik a világa, a szerelme tárgya, végső soron majd önmaga is? ÉS itt nem a jósló álmok kérdéséről van szó, csak az, hogy egy srác, aki addig nem izgatta úgy, hirtelen a szerelme lesz egy álom miatt? Nekem ez tisztára hiteltelen, és irritált is, ahogy néha kicsavartan ugyan, de elkezdett az álom igazzá válni.

Értékelhetném, ahogy a szerelem mellett Fisher energiát fordít arra, hogy ne csak a szerelemről szóljon a története. Helena egy komoly lelki úton is keresztülmegy, amelynek a végére átértékeli a teljes életét. Ki ő? Mit akar? Valahol vicces is, hogy amit az elején klisének és elkerülendőnek tartott, a végére az álmává válik.

Ha már humor. Abban Fisher jó. Igaz, én jobban kedvelem, amikor a humora is feketébb, a története bulvárosabb. Most a humor is lágyabb, azt is mondhatnám: kedvesebb. Valahol tudtam mosolyogni a sok Harry Potter utaláson és poénon, de azért nem ez az, amit az írónőtől várok.

Levonva a konklúziót: nekem Fisher akkor jön be, ha antihősökkel és botrányokkal dolgozik!

Kapd be, szerelem - Mint new adult: 65% felnőttmese, formálódó karakterekkel, humorosan megírva.

Szubjektíven: 35% egyszerűen nem jött át: se a szerelem, se a karakterek. Max a HP utalások.

Zsarnok férjes, mindenért megfizetős, női.

Imogen egyszer nagyon szerelmes volt, Phillip mintha a válasz lett volna az imáira. A férfi, aki átsegítette az apja elvesztésén. Aki elhagyta érte a nejét, és feleségül vette. Akivel túlélte a kislányuk elvesztését, majd aki az imádott fia apja lett. De Phillipnek más arca is van: egy erőszakos, önző emberé, aki lecserélte a nőt egy fiatalabbra. Aki most azzal fenyegeti, hogy kidobja a családi házból és Alistair felügyeleti jogát is elveszi tőle a váláskor. Imogen eljut arra a pontra, amikor nem tud tovább tűrni. Saját kézbe veszi az események alakítását, és nem várt titkokat tud meg Phillip életének másik két asszonyától: az első feleségtől, Rubytól és a legújabb szerelemtől, Naomitól. Eljön az elszámolás ideje, Phillip minden bűnért meg kell, hogy fizessen az asszonyai feltételei szerint.

Egyszerre tudnék pozitív és negatív csalódásokról is beszámolni. Melyikkel is kezdjem? Először talán a jókkal – édesítsük meg a keserű pirulát!

A történet nem olyan nyálas, szerelmes, női thriller, mint amitől előzetesen tartottam. Ugyan érintőlegesen van benne szerelemről szó, de nem az összejövős, boldog korszak szerelméről. Nincs a kötetben az a gyengédség, nyálfolyam, amitől egy regényt legszívesebben félredobnék. Itt a kemény arca jelenik meg a kapcsolatoknak és a házasságnak is. Amikor a zsarnoki fél elnyomja a társát, és az erőszak egyre több formát ölt. Testi fenyítés, verbális megalázás, zsarolás. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy azt tudjuk legjobban meggyűlölni, akit egykor szerettünk. A Megtörhetetlen erre remek példát ad.

A cselekményt az tartja mozgásban, ahogy a feszültség kitör, és az elnyomott asszonyok akcióba lépnek. Phillip pedig ellenlépéseket tesz. Nem akarom lelőni a fordulatokat, de itt konkrétan egymásnak esnek a szereplők, válogatott módokon.

Szerkezetileg azzal bolondítja meg mindezt a szerző, hogy flashback jelenetekkel elkezdi a nők múltját, a kapcsolataik kezdeteit is megmutatni. Látszik, honnan hova jutottak a szereplők, amely még jobban jellemzi, milyen ember Phillip és milyen hatása van másokra.

De akkor a fekete leves! Három pontban tudom megragadni, mi nem tetszett: a karakterek, a csavar és a szerző stílusa.

1: a karakterek. Egyrészt, megfelelnek a kliséknek. Rudy az idősebb nő, az anyáskodó. Naomi a fiatal és dögös, akiért lelép a férj. Imogen meg a papucsállatka, akinek most önállósodnia kellene. Phillip is olyan szemét férj, aki rendszeresen felbukkan a női thrillerek lapjain. Nem olyan karizmatikus, hogy elvigye a sztorit a hátán, csak egy átlag gonosz, zsarnok férj. Ahhoz képest, hogy Imogen alakjának kellene a történetet elvinnie a hátán, nem érzem, hogy ez megtörténne. A fejlődése villámcsapásszerű és nagyon szimpatizálni se tudtam vele.

2: a csavar. Nyilván nem mesélem el, de maradjunk annyiban, Philliphez hasonlóan én is megdöbbentem, hogy Imogen nem jött rá előbb. Nyilvánvaló volt.

3: stílus. Egyszerűen nincs meg benne, amivel magával sodorna. Se nem esztétikailag szép, se nem beleérzősen borzongató. Csak elmondja a sztorit és annyi. Nem mesélős.

A címmel se értek egyet. Nekem pont az volt a sztori végkicsengése, hogy egy ponton minden és mindenki megtörhető. Elment, de nem lesz a kedvenceim között.

Megtörhetetlen - Mint thriller: 70% az ötlet jó, a karakterek mélyülnek, csak a történetelmesélés, stílus gyenge.

Szubjektíven: 65% a tempója nem tetszett: néha gyors, máskor megáll. A csavar is gyengébb.

Ágybeli témás, mesélős, nyílt.

A szexben vannak tabuk, melyeket nem szokás megkérdezni, de mégis mindenki szembesül velük olykor-olykor. A férfiakat izgatja, mekkora van nekik és mit szól ehhez a nő. Mégis, hogy látszódjon többnek a pár centi? A nőknek a mell kritikus. Akinek nagy van, az a baj. A kisebb meg kicsi. Hogy lehet a vadabb szexuális fantáziákat bevinni a hálószobába? Legyen az egy játék, vagy éppen egy harmadik fél. Ki mit vár el az előjáték alatt, milyen a jó orál? Hogy lehet javítani? De szóba kerülnek pózok, a védekezés és az orgazmus is. Egyes szemléltető példák a magánéletből jönnek, de lesznek történetek a pornófilmes világból is. Pl. a japánok méreteiről és szőrnövekedésétől kezdve a szövegkönyvekig.

Gondolkodtam, egyáltalán írjak-e erről a kötetről bármit is. Majd azon agyaltam, ha írok, hogy szedem össze a szokásos terjedelmet. De elolvastam, véleményem is van róla, a többi meg majd alakul!

Először is, leszögezem, nekem nem tetszett. Kamaszkorotokban volt Bravo magazinotok? Nekem volt. Abban voltak olyan levelek, amikor a kamaszok beírtak és mindenféle nyavalyákkal segítségre vártak. Emlékszem, én ezeket legtöbbször átlapoztam benne, maximum akkor néztem bele, ha nevetni vagy szánakozni vágytam. Mintha mindig ugyanazokkal, a röhejes problémákkal fordultak volna a laphoz. Komolyan, még az internet mindennapivá válása előtt se hiszem el, hogy egy magazinból kellene informálódni, hogy tampon vagy betét. Mindig vérzik-e az első szex után a lány.

Tudom, a szexuális nevelés a mi kis prűd országunkban – mert szerintem azok vagyunk – tabu. Ahhoz képest, hogy a Jó szeretők azzal a mottóval adná el magát, hogy tabuk nélkül, még ebben is éreztem ezt a prűdséget. Ami nem kellene – ha már nyíltan szex a téma, miért a pincéből kell valahogy feljutni a napfényre? Aki Michelle Wild kötetébe belenéz, kétlem, hogy zavarba jönne egy-egy realista képtől vagy megnevezéstől. Főleg, ebben a korban, ahol mr. Grey behozta a szadomazót a hétköznapi világképbe.

Azon túl, hogy zavart ez a tabuk nélkül, mégis tabuk között lépkedés, a témákkal se voltam elégedett. Nem tudtam eldönteni, mégis mit olvasok? Egy botránykönyvet, egy egykori pornósztártól? Nem. Nagyon ritkán sztorizik Michelle, akkor is kifejezetten visszafogottan. Pedig ez volt az, amiért egyáltalán kézbe vettem a kötetet. Szepesi Niki könyveire hajazó valamit vártam, de ez valami más.

Felvilágosító könyv? Az se igazán. Ahhoz túlzottan szubjektív és tapasztalatokon alapul. Ok, azért tényadatokat is lehet kivenni belőle. Bután hangzik, de eddig nem tudtam, mekkora egy átlag farok. Ti tudjátok, centire? Elárulom, 13-14 centi. A 20 fölöttiek nagyok. Wild még egy méret – név skálát is ad, nevezzem talán tanulságosnak? De azért ismeretterjesztőnek nem.

Hanem az a régi Bravo érzés. Még ebben is megjátsszák, hogy betesznek egy olvasói levelet, ami illik az adott témába és megy a tanácsadás. Először el se hittem, hogy erre képesek voltak egy önálló kötetet szervezni. Szegény beírókat meg minősítsem? Ugyanaz az érzet, ami kamaszkoromba, csak most komolyabb témákkal. Szopjak vagy ne.

Valami nagyon mást vártam, és nem is tetszett. Nem is tudom, kinek való ez.

Jó szeretők - Mint botránykönyv: 40% nyíltabb, de nem tabudöntő. Gyakran klisés. Humor oldja kicsit.

Szubjektíven: 10% egy-egy poénját értékeltem, különben olyan, amit kamaszként is untam.

A karácsonyi szezonra várható az új Nicola Moriarty regény. A címe: Az olyan nők. Bár vannak kétségeim, azért kíváncsi vagyok rá.

Mert:

• Nicola Moriarty előző könyve, ha nem is lett nagy kedvencem, korrekt volt. Alapvetően női regény volt, de azért a rejtélyt is szépen beletette.
• a történet érdekesnek tűnik, inkább thriller, mint románc. Adott Poppy, aki férjnél van. Aki arra jön haza, hogy a férje és a barátnője meghitten beszélgetnek. Azt hiszi, az ő születésnapi buliját szervezik. Helyette kiderül, hogy viszonyuk van, és a férje elhagyja a másikért, aki a gyerekét várja. Poppy mérges is lesz az olyan nőkre, akik más férjét szeretik el. Egy új szereplő lép az életébe, egy nő, aki segítene bosszút állni.
• Moriarty olvasmányosan ír, bejött a stílusa.

Attól ugyan tartok cseppet, hogy érzelmesebb lesz, mint szeretném, de meg merem kockáztatni, hogy mégsem.

A Művelt Nép adja ki, előreláthatóan decemberben.

Baráti társaságos, gyilkosos, nyaralás krimibe fordulós.

14 jó barát már 20 éve tart találkozókat, minden évben, hogy elmesélhessék, mi történt velük az érettségit követően. Idén egy luxus nyaralóba mennek a Rókabércre. Minden kényelemmel ellátott milliós álomotthon, csak éppen térerő nincsen. Pedig hamar háborús övezetté alakul a kellemes baráti fecsegés, évek óta rejtett indulatok és titkok derülnek ki. Doki gyerekmolesztálós ügye ugyanúgy borzolja a kedélyeket, mint a 20 éves szerelmi háromszög Gota, Zozó és Toni között. Amikor az első éjszakát követően Zozót holtan találják, az ügyészként dolgozó Gota áll neki, hogy kiderítse, melyikük végzett az első szerelmével. A holtak szaporodnak, a titkok kiderülnek, és már senki nem lesz ugyanaz, mint aki érkezett.

Kifejezetten díjazom, amikor egy szerző sokoldalú. Mészöly Ágnes simán megkapja tőlem ezt a jelzőt. Nagyon szerettem az ifjúsági regényeit – a Darwin-játszmát dedikálta is nekem az írónő J - bolondultam a krimis gyerekkönyv sorozatáért (Hanga és Várkony), tudom értékelni a kisebbeknek szánt meséit is. Most pedig krimivel jelentkezett – ráadásul jó krimivel, amit szívesen olvastam!

Ez köszönhető annak is, hogy bár felnőttesebb a stílus, kiérezni belőle ugyanazt a hangot és mesélőkedvet, ami az egyéb munkáit is jellemzi. Nem tudom, mennyire munka az írás (Agatha Christie-től tudjuk, hogy az írás nem egy felhőtlen, boldog folyamat, csak egy-egy történetét szerette megírni) számára, de olvasva úgy tűnik, mintha jó szórakozás lenne neki is, meg nekem olvasni is. Mint amikor a filmen érzed, hogy a színészek szívesen forgatták.

Az ugyan cseppet zavart, amikor a közel 50 éves szereplők gyerekesen viselkednek, és olyan kultúrájuk, beszédük van, amihez öregnek érzem őket, de valljuk be: szívesebben olvastam így, mintha komoly, komor ötvenesek párbeszédeit kaptam volna meg.

Akadnak megint utalások, amelyeket én mindig örömmel veszek. Szórakoztatónak találom, hogy milyen popkulturális utalást tart érthetőnek az adott szerző. Főleg magyar viszonylatba, mert amióta Internet világ van, én kihúztam a tévémet is, és fogalmam sincs, milyen sorozatokra való utalást ért meg a széles közönség. Pl. eléggé rákattantam most a Condor című sorozatra, de nem szokták ismerni, ha emlegetem. E műből kiindulva inkább a Luciferrel és Castle-lel kellene próbálkoznom…

Kriminek is abszolút megállja a helyét. Nyomoznak, kihallgatások vannak, kiderülnek sorra a régebb és újabb titkok. Zárt szoba rejtélyre hajaz, bezárva egy házba, miközben szaporodnak a halottakat. Van benne egy kis Agatha Christie érzet, nekem beugrott a Tíz kicsi néger, amíg olvastam. De teljesen önálló sztori, mesélősebb, mint Agatha volt, és a cselekmény fordulatai sem onnan vannak, csak az alaphelyzet olyan klasszikus angolszász krimis. Ami nekem bejön.

A karakterek színesek, érdekesek, és annyira sokfélék, hogy lehet kedvenceket találni. Nekem ez most az orvos Zsófi és az informatikai zseni, de enyhén Asperger tüneteket mutató Isti lett. Talán azért ők, mert ők rendbe vannak. A többiek megértéséhez, titkaihoz kell egy olyan élettapasztalat, annyi megalkuvás és belefáradás a mindennapokba, amihez még fiatalnak érzem magam.

Összefoglalva nekem tetszett a kötet, Mészöly krimit is olvasnék még szívesen!

Rókabérc, haláltúra - Mint krimi: 85% mélyülő karakterek, fordulatok, titkok, klasszikus krimis helyzetben.

Szubjektíven: 75% a krimi gyengébb, de az írónő stílusa bejött, és jól adagoltak a titkok.

Kalandos, gyerekes, varázslós, sötét erőkkel játszadozós.

Egyszer volt, hol nem volt, hajdan, mielőtt a tudomány kiűzte volna a világból a varázslatot, a sötét erdőkben varázsnépek és lények éltek. Voltak köztük gonoszak is, de egyszerű mágiahasználók is. A brit szigetekre megérkeztek a harcosok, fémmel erősítve maguk. A vason nem fog a mágia, és a boszorkányok után a harcosok minden más mágiát is célba vettek. Czár, a varázslók királyának fia boszorkányvadászatra indul, hogy végre varázserőre tegyen szert. Ábránd, a harcosok királynőjének lánya is a rengetegbe indul kalandozni egy lopott varázskarddal az oldalán. Amikor ők ketten találkoznak, nem csak a világba szabadítanak egy halottnak hitt sötét erőt, de a világaikat is közelebb hozhatják egymáshoz, és megállíthatják a gonosz fenyegetést.

Cressida Cowell olyan írónő, akinek eddig nem olvastam munkáját, mégis úgy éreztem, ismerem. Mert az Így neveld a sárkányod az ő terméke, egy rengeteg kötetből álló sorozata, mely alapján a DreamWorks megcsinálta az egyik kedvenc mesémet. Fogatlan, Hablaty a mesés kedvenceim között vannak.

Hiába tudom, hogy az a mese DreamWorks termék, annak a szeretetét átvittem az írónő felé is. Így fordulhatott elő, hogy kézbe vettem a Hajdan varázslóit is. Amit ifjúsági regénynek képzeltem, amilyen az Így neveld mesék. Ehhez képest koppantam egy nagyot: ez bizony mesekönyv/gyerekkönyv! Amiből azért már cseppet kinőttem.

Az első sokkhatás, mert sajnos az volt, a kötet grafikája kapcsán ért. Megint csak, köszi, DreamWorks, hogy magasabb minőségre szoktattál! Egyszerűen nem tudtam szépséget találni a kötet rajzaiban, pedig elég sok van belőlük. Jó, ez így nem teljesen igaz. Vannak a hómacskák arcáról egész mutatós portrék. De sajnos az emberi szereplők taszítottak. Ábránd, Czár, de a mellékszereplők se lettek mutatósak. Van egy rész, amikor arról van szó, hogy Szikorax királynő szép is volt. Megnézed hozzá a rajzát, és azon kezdesz el gondolkodni, hogy mégis melyik bolygón? A látássérültek között érdemelte ki e jelzőt?

Majd, kettes sokk, hogy ez egy mese. Nincsenek benne ifjúsági elemek. Ha erre készítem magam előre, még talán tetszett is volna, így viszont rendszeresen húzta az idegeim a szereplők gyerekes viselkedése. (13 évesek, így normális, csak most én nem díjaztam.) Plusz a történet gyerekekre szabott egyszerűsége, fordulatai.

A világteremtése viszont kiváló. Mesei szinten korrekten megismerjük a harcosokat, a varázslókat, kapunk egy kis szeletet a köröttük levő világból. Vannak mágikus lények, még egy olyan cuki is, mint a sárkányok – jó, ez túlzás. Azoknál nehéz lenne cukibb, megint csak köszönöm, DreamWorks!

A szövege is jópofa, gyerekekre szabott. Az írónőnek van humora, és ez a szövegeiben is visszaköszön. A sötét középkoros narrációja még mindig mosolyogtat. Direkt poén talán kevesebb van, de a gyerekbarát, kiszólogatós stílusa nekem tetszett. Lenne is tippem, ki a narrátor, ami szintén ötletes megoldás azzal, hogy nem árulja el, csak utalgat.

Összességében sajnálatosnak találom, hogy olyan a grafikája, amilyen. Különben szerethető mese lenne, de így a koboldok ugranak be nekem a Hercegnő és kobold meséből.

Hajdan varázslói - Mint gyerekkönyv: 90% kalandos, szerethetők a figurái, gyerekre szabott törés és képek.

Szubjektíven: 50% a világa még szinte tetszett is, de úgy éreztem, ebből már kinőttem.

Nyomozós, erőszaktevős, magánéleti drámás.

Louise Rick elkötelezett koppenhágai nyomozó. Rendszeresen nála kötnek ki a nők ellen elkövetett nemi erőszakos ügyek, lévén egyike a kevés női nyomozónak. Most is ilyen esethez kell kimennie: Susanne a saját lakásában szenvedett el támadást, kikötözve és megkínozva talált rá a felette lakó édesanyja. A nő tudata bezár, nehezen emlékszik vissza az eseményekre, ráadásul magát is hibáztatja – kritikus, nagyszájú anyja sem könnyíti meg a helyzetét. Louise egyszerre igyekszik segíteni neki, és a tettes nyomára akadni. A körülmények egybeesnek hasonló esetekkel, és lassan kibontakozik az erőszakoló módszere, aki az internetes társkeresők segítségével ismerkedik meg és választja ki áldozatait. Miközben Louise a nyomában jár, szembe kell néznie saját kapcsolata betegségével is.

Bár a szerző neve nem árulja el, egy skandináv szerzővel van dolgunk. A története is beleférne a skandináv krimi kategóriába, dán krimiként. Még a jellemző stílusjegyek közül is majdnem mind megvan.

Egyrészt, elég kemény témákat feszeget és ez hozza is magával a komor hangulatot. Sorozatos nemi erőszakok, kiszolgáltatottság, a nők sokféle nyomora. Nem csapott annyira fejbe, mint amikor a Millennium trilógiában olvastam hasonló (igazság szerint a Millennium durvább volt) szálat, de azért ez sem egy kellemes történet.

Másodszor, van társadalmi vonala. Amit elég különösnek találtam. Az internetes társkeresés jelensége van kiemelve, ami a történetben kap egy stigmát. Nem is értem: a dánoknak ennyire fura lenne az internet társas viszonyokra való hatása, vagy ennyire régi a kötet? Megértettem a regényben felvázolt állásfoglalásokat, de nem éreztem a problémát a magunkénak. A mi világunk már túllendült azon, hogy az interneten ismerkedésnek veszélyei is lehetnek. Meg, lenézik, aki így talál párt. Könyörgöm, mi már olyan világban élünk, amikor az internetes társkeresők hétköznapiak és szürkék. Már szexre kihegyezett appok is vannak – ahhoz vajon mit szólna a könyvben megjelenő világ? Visszahoznák az eretneküldözést és máglyákat raknának a telefonoknak?

Harmadszor, és ez a leggyengébb egyezés, van egy nyomozónk is, a saját nyomorával. De Louise korántsem olyan elkeseredett és szenvedő figura, mint Lisbeth vagy Harry Hole. A párkapcsolati gondját leszámítva egy céltudatos, önmagával is békében élő rendőrnő, akiről nem a skandináv krimik szenvedő figurái ugranak be.

Azoknak jó lehet ez a könyv, akik barátkozni próbálnak a skandináv krimikkel. Van ebben azokból, de nem olyan töményen és világfájdalommal tele, mint amit a keményvonalasok produkálnak. Skandináv krimi light?

A történetben szerencsére ügyesen vegyíti a szerző a cselekményeket és a karaktereket. Kapunk akciókat, logikusan felépülő nyomozást, és lelki vetületeket is. Mindkét része le tudott kötni, dinamikus és működik végig.

Ha valamit hiányoltam, az kicsit az elkövető pszichológiája. A végére érve sem tudtam meg, mitől lett ilyen a szerencsétlen. A beindító eseményt megismertük, a motivációt mégse.

Hamar végigpörgettem, lekötött, még tetszett is. (A borító mondjuk annyira nem.)

Bízz bennem - Mint thriller: 90% átélhető, krimis, az érzelmi pontokat is jól megfogja. Izgalmas, fordulatos.

Szubjektíven: 95% Louise magánéletét leszámítva kifejezetten lekötött. Hiteles, olvasmányos.

Kamaszos, szerelmes, trónért harcolós, mágikus.

Mytica hosszú ideje egy királyságban forr össze, Gaius király elfoglalt mindent és zsarnoki úrrá nőtte ki magát. Az ősköveket keresi, hogy ezzel minden ura lehessen, egy isten. E játszmában gyermekeit is bábokként rángatja: Magnus herceget eljegyzi Cleo hercegnővel, aki gyűlöli az országát elfoglaló fiút. Arról nem is beszélve, hogy Magnus szíve még mindig a lányé, akit a szülei örökbe fogadtak. Lucia a mágia után mély álomba merült, ahol egyre közelebb került az Őrzőkhöz. Már ő is tudja, a jóslat szerint neki kell megmentenie a mágiát. Cleo a lázadókkal szövetkezik titkon, Jonas el is bűvölődik a lánytól. Egyre jobban keresi az alkalmat, amikor bosszút állhat a királyon és a lordon, aki végzett a családjával. Ahogy a játszma zajlik, váratlan szövetségek köttetnek, és sokan az életük adják, akiknek élet járna.

Sokáig haragudtam, amiért az első részt úgy akarták eladni, hogy a GoT verziója kamaszoknak. Ha nem olvasom ezt a borítón, sokkal jobban tetszett volna. De ezzel rakták rá egy olyan plusz elvárást, aminek szinte lehetetlen megfelelni. Az első rész nem is ütötte meg azt a szintet, csak halvány árnyék lett a GoT mögött.

De most itt a folytatás, és megtörtént az, ami ritkán szokott. Sokat erősödött a történet! Már látszik, miért a GoT volt a példa az első résznél is. Megjöttek a játszmák, az áldozatok, igazságtalanságok, mágia, csak kamaszokra szabva, nem korhatárosan.

A cselekmény sokat javult, és nagyon fordulatos is lett. A mágiát háttérbe szorították, és a címnek megfelelően a lázadók ügyei és a királyság stabilitási kísérletei voltak kiemelve. Így aztán volt benne kardpárbaj, kierőszakolt esküvő, merénylet, politikai ármánykodás, többek között. Nem engedett unatkozni.

A különféle részeket ráadásul a kiemelt szereplők közül valakinek a fókuszából követhetjük végig. Közben az elbeszélő beenged az adott szereplő érzéseibe, gondolataiba is, így jó lehetőség van a karakterek árnyalására is. Nagy kedvencem Magnus herceg, aki egyszerre jó és rossz is. Pontosabban, a jelleme nemes és példaértékű. De nem cselekedhet annak megfelelően, kívülről akár gonosznak is tűnhet, mert van egy olyan apja, mint Gaius. Aki a 7 éves fiát anno fegyelmezésből súlyosan megvágta, aki most is iszonyatosan viselkedik. És most Magnus elkezd eljutni arra a pontra, hogy annak lássa az apját, ami. Hogy olyan útra lépjen, aminek a végén nagy és jó király lehessen belőle.

Még a magánéleti szálak is érdekesen alakulnak. Nem kamaszosan szerelmes történet, de azért vannak szerelmi szálak. (Így nekem pont meg is felelt.) Roppant kíváncsi is vagyok, hogy Cleo és Magnus kényszerházassága nem válik-e majd valami többé. Gondolom, már kitaláltátok, ki a kedvenc szereplőm. Észrevettem, megint ő a példa…

A világát most annyira nem bővíti, a mágia is kevesebb, de így is színesedik a kép. Mozognak a szereplők a sakktáblán, és nagyon éreztem, hogy Rhodes valamit előkészít.

Tetszett, ahogy a sorozatban gondolkodik és szerkeszt. Felvezetett az első részben, most kalandos és érdekes, miközben halad a következő epikus események felé. Ebből következik az is, hogy ezt jobb nem most elkezdeni, hanem haladni sorba a részekkel.

Kifejezetten tetszett, és várom a folytatást!

Lázadók tavasza - Mint YA fantasy: 90% fordulatos, a karakterek, a cselekmény és a világépítés is kipipálva.

Szubjektíven: 85% az eseményei sodróak, sok karakterrel nagyon egyet tudok érteni. A vég…

A kóbor csivavák állítólag falkákba tömörülnek, és megölik, majd felfalják gyengébb társaikat. Megesküdtem volna, hogy Harry egy ilyen alomból szabadult, miután felzabálta a klán többi tagját. (Baker: Mézeshetek Harryvel)

• Várj! Gondolkodtunk.
• Ehh! Hát, az biztosan merőben új élményt nyújtott nektek. (Gaiman: Death – Halál)

• Nézd a jó oldalát. Ha egy lány találkozik az anyáddal és nem lép le azonnal, akkor tudod majd, hogy gyűrűt kell húznod az ujjára.
• Dehogy – mondta Quan, kifelé kísérve Michaelt. – Akkor az lesz, hogy már nem egy, hanem kettő ördögűzésre szoruló nő lesz otthon. (Hoang: A szerelem egyenlete)

Ha tízszer belém mártod a kést, ne hivatkozz önvédelemre! (Baker: Mézeshetek Harryvel)

Egy történet értékéből mit sem von le, ha szomorú. Ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes belevágni. (Tápai: A befejezetlen történetek antikváriuma - in: Születés)

• Hogy vannak a fiúk? – kérdezem. Három van neki.
• Remekül – feleli, és összeroppantja a kezemet. – A legidősebb már idáig ér nekem – Monk a vállára mutat.
• Küldje el kosárlabdázni.
• Megtenném, csakhogy az anyja koordinációs érzékét örökölte.
• Nem tudja elkapni a labdát?
• Még a náthát se. (Robotham: Altató)

• Anyám bálra hívott bennünket – mondta Raphael.

Elena kést húzott elő a Raphaeltől kapott, vajpuha bőr alkartokok egyikéből.

• Ha nem haragszol, most kiszúrom a saját szemem… és ha már itt tartok, ki is belezem magam. (Singh: Angyalháború)

Előre tudtam, hogy az öreg több okból sem fog szimpatizálni velem. Legfőképpen azért nem, mert teljesen méltatlannak fog tartani a lánya kezére. De jó társaságban voltam.

• Ha Vilmos herceggel állítanék be, apám őt is arról faggatná, miből akar eltartani engem – sóhajtozott Tami, ami gyakran előfordult, ha a drága jó atyja került szóba. (Baker: Mézeshetek Harryvel)

Hemingway azt mondta, elegendő hihetővé tenni a hazugságainkat, hogy az életünkből regény legyen. Ami Armstrongot illeti, neki az eredeti verziónál jobban tetszett a hamisítvány. (Brunel: Rejtett előny)

Az írás a belső kastély, a titkos rejtekek, a legszebb, ahol a lét végtelen megnyilvánulásait járta be kacagva, mezítláb futkosva, meg-megállva, hogy megsimogassa az ott megbúvó gyönyörű kincseket. (Redondo: Mindezt neked adom)

Szerelmes, kapcsolatos, jobbá válós, apóssal háborús.

Todd nem egy főnyeremény, és ezt tudja is magáról. Az életben két dolog érdekli: a nők, meg a bárok. Az a szerencséje, hogy jó géneket örökölt, jó a dumája, és jól is keres. De neki a nők csak jönnek és mennek. Míg meg nem pillantja Tamit. Aki tökéletes, és a férfi érte bármire kész lenne. Csodaként éli meg, hogy a lány viszonozza az érzéseit. Egy baj akad: Tami apja. Harry, aki mániásan védi a lányát, és első látásra eldöntötte, hogy Todd nem érdemli őt meg, és el akarja üldözni. A két férfi vetélkedése ellenére a boldog pár az esküvőre készül – míg egy tragédia mindent össze nem zúz. A nászútra Todd kénytelen Harry társaságában utazni, akivel legszívesebben megfojtanák egymást. Gyászolnak, gyógyulnak, és békét kötnek.

A kritikák nagyon szerették, és rajta van azon a listán is, amit nagyon meg akarnak filmesíteni. Todd karakterére már megy a vetélkedés – érdekel is, kinél fog kikötni a szerep. Mindezek ellenére tartottam is kicsit a könyvtől. Úgy vettem meg, hogy valamiért thrillernek hittem. De nagyon nem az. Minden félelmem felesleges volt, mert ennél jobb dramedy rég akadt a kezembe. Le se tudtam tenni, úgy faltam a sorokat!

Képes arra, hogy az egyik percben nevessek rajta, a másikban meg szipogva kutatom a zsebemben a zsebkendőt. Hatalmas utazásra visz, amiben annyi minden van: egy szép szerelmi történet, egy nagy tragédia, komikus elemek, egy pokoli nyaralás, gyász és harag, továbblépés. Szerelmes regény, is. Dráma is. Komédia is.

Megvan benne az a kettősség, hogy korrekt cselekménye van, mindig történik valami, miközben a szereplők lelkét sem lehetne jobban megnyitni felénk. És mindkettőt nagyon érdekesen, beleélősen tudta Baker megírni! Nem lehet unatkozni, csak nevetni, sírni, reménykedni, izgulni.

Rengeteget ad a narráció. Todd szemszögéből van elbeszélve a történet, és már az elején beszippantott. Ok, elég nyers a figura modora, de nagyon stílusos! Nem véletlenül ilyen, és észre lehet venni a fejlődést a nyelvezetében is, amit a karakter a cselekmény alatt változik. Amihez hozzájön Todd egyedi humora, nagyon ironikus, de nálam nagyon bejött.

Ha már humor – amit Harry és Todd ebben a kötetben művelnek, az nagyon készen van. Szerette valaki az Apádra ütök filmeket? Ez még sokkal durvább. Komolyan, néha csak döbbentem bámultam a sorokat, hogy ilyen aztán nincs! Ugyanakkor nagyon hiteles is az egész, és a humor át tud menni érzelembe, tartalomba.

Bart Baker férfiként bátran férfiak érzelmeiről írt, és roppant hiteles az egész. A lányát féltő apa a maga bogaraival, a jó útra tért gazfickó, ahogy átélik és túlélik, ami velük történik. Egy pillanatra nem éreztem úgy, hogy ez mese lenne, vagy csak kitalált.

A szereplők nagyon életszerűek, hitelesek és karakteresek is. Ugyan elsősorban Todd és Harry viszi a prímet, de Baker gyönyörű alakot rajzolt Tami személyében is. Az olvasó megértheti, miért szerette annyira ez a két férfi.

Nem rág a szánkba semmit, nem mond ki konklúziókat, de nagyon jól rámutat a gyász folyamataira, az emberek közti kapcsolatokra, és az életről is vannak benne szentenciák.

Nagyon-nagyon tetszett, én csak ajánlani tudom bárkinek!

Mézeshetek Harryvel - Mint dramedy: 100% tartalmas, de szórakoztató. Nyers, de őszinte és mély. Karakteres.

Szubjektíven: 95% egyszer könnyeztem, egyszer nevettem, de letenni nem bírtam! Tetszett!