Már Shakespeare megírta: színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Most bizony a regényhősök is!

Suzanne Selfors egyenesen a mestertől kölcsönzött magának történetet. A Mentsük meg Júliát! történetében egy fiatal lány a családi színházban játssza Júliát, egy szívtipró rocksztárral az oldalán. Csak éppen ő inkább orvosi egyetemre járna… Amikor Troyjal hirtelen az igazi történetben találják magukat, Mimi nem bírja veszni hagyni a fiatalokat. Ügyködni kezd, hogy happy end legyen a történet vége.

Gaston Leroux története maga lett klasszikus és világhírű. Mondjuk, nem keveset köszönhet Az operaház fantomja Webbernek is… A párizsi operában új darab bemutatójára készülnek és egy véletlen okán a fiatal Christine kap egy szép szerepet benne. Fel is figyel a lányra a gyerekkori ismerős, egy fiatal gróf. Ezzel akaratlanul beindít egy gyilkos hullámot: a lány féltékeny mentora ugyanis egyenesen az operaház gyilkos fantomja, aki látatlanul terrorizálja a társulat tagjait, és most a darabja bemutatására kényszeríti őket – a tét maga Christine.

Akkora a történet sikere, hogy nem csak újabb és újabb filmek készültek, de előzmény- és folytatásregények is más szerzőktől. A kedvencem egyszerűen A fantom címet kapta, Susan Kay jegyzi. Ebben a kezdetektől követhetjük nyomon a fiú sorsát, akit sokféle tehetséggel áldott az ég: zseni volt, remek zenész, csak éppen a külseje miatt szörnynek bélyegezték. Kay a teljes életútját elmeséli, és most a fantom szemszögéből olvashatóak a párizsi operában történtek is, amikor színre vitték a Don Juant.

Róbert Katalin 6 hét a világ című története new adult történet, amelyben a színház rajongó Nelli eléri, hogy nyári gyakorlaton egy pesti színháznál lehessen. Ez egyrészt jutalom magának, mielőtt nekiáll annak a komoly életútnak, amit az apja elvár tőle, valamint egy esély arra, hogy felfigyeljen rá a társulat fiatal sztárszínésze, akibe a lány nagyon rég szerelmes. Csak éppen az élet nem a tervek szerint alakul, és Nellinek át kell értékelnie pár dolgot, míg belát a színházi kulisszák mögé.

Szintén a kulisszák mögé visz Sándor Erzsi. Az ő hősnője egy vidéki színház színésznője, akinek viszonya van a pesti sztárral, korábbi tanárával. Míg egy közös darabot próbálnak, a viszony virágzik, a színházi berkekben semmi nem marad titok és megy az ármánykodás, szívtörés, próbák és szinte előre megírt módon mindenki játssza a szerepét, ami elkerülhetetlennek tűnik. Meddig jössz a cím, és a regényből érthetővé is válik, miért ez.

Látható teát, modern vagy kosztümös, romantikus vagy drámai, a színház regényben is jó háttér tud lenni.

Utazós, kalandos, repülős.

Földvári András egész életében a repülés után vonzódott. A látása miatt pilóta nem lehetett, de másban nagy szerencséje volt: kivételes nyelvérzék jutott neki. El is sikerült helyezkednie légi társaságnál, és nem csak a hobbija, de a szakmája is lett a szenvedélye. Munkaügyben, de szabadidejében, szórakozásból is sokat repült. Az évek alatt nem egy mulatságos vagy éppen ijesztő esemény jutott osztályrészéül. Élt át ijesztő leszállást, voltak vízummal kalandjai és nagyon sok embert megismert. Bejárta a világot, és róla elmondható, veszélyes bárhova meghívni. Mivel légi cégnél dolgozott, csak szabadjegyet kellett igényelnie, és már repült is. A felesége a természeti látnivalókért, ő az építészetiért rajongott, így együtt sokféle csodát megnéztek sokfelé. Egy kalandos élet története sok utazással benne.

Kettős érzéseim vannak a kötet miatt. Az egyik felem szórakoztatónak tartotta és élvezet volt olvasni, a másik sárgul egy kissé. Földvári annyi mindent látott és megtapasztalt, hogy az irigylésre méltó. Most meg pláne, hogy nem utazhatunk úgy, mint 2 évvel korábban.

A kötet felépítése nagyjából lineáris. Elindulunk az első úttól és az időben haladunk szépen előre, mikor merre járt és milyen kalandjai voltak a szerzőnek. Az emlékek miatt akadnak flashback részek, vagy éppen előre ugrások, de ezek nem zavarók, és szépen belesimulnak a történet szerkezetébe.

Már csak azért is, mert ez egy mesélős kötet. Anekdotákkal van tele, és nem a regényekben megszokott cselekménnyel dolgozik. Akkor már inkább egy novella füzérre emlékeztet, hiszen a történetekben van összefüggés. Ugyanaz a főszereplő, egy élet epizódjai. De ezek mind külön történetek, egy-egy kaland és turista élmény elbeszélései. Akár úgy is lehetne olvasni, hogy az ember kiválasztja azokat a helyeket, amelyek érdeklik, és lexikonszerűen az adott fejezeteket olvassa el.

Ennek viszont megvan az a hátránya, hogy a hozzám hasonlóan folyamatosan olvasó, ’leülök a könyv mellé és kivégzem’ típus a végére el tud benne fáradni. Unalmasnak nem mondanám, mert azért másféle dolgok esnek meg az egyes reptereken, országokban, de a szerkezet hasonló, és egybemosódik a sokféle kaland. Sokkal inkább emlékszem a könyv első felére, mint a másodikra, amikor már telítődött az élmény. Vagyis, ez egy olyan könyv, amit le kell tenni, nem egyszerre befalni.

Érdekes volt az is, ahogy a fókusz le van szűkítve. Az utazások mellett sok más téma is felmerülhetne, de ezeket rutinosan kikerüli a szerző – vagy a szerkesztő? Annak ellenére, hogy szó van arról, hogy milyen nehezen lehetett egyes helyekre eljutni a szocializmusban, hogyan nyílt meg a világ a rendszerváltással, nem megy bele ezekbe a témákba. A sorok között néha éreztem valamit, de ezek szépen le vannak metszve és tényleg csak arról szól a könyv, hogy elment világgá és mit látott.

Szerettem, hogy személyes a hangvétel, de nem kitárulkozóan őszinte és mindent felfedő. Bár mellékszereplőként feltűnnek a fiai, a felesége, eszében sincs a házasságát vagy a gyerekeit elemezni és bemutatni. A legnagyobb vállalása annyi, hogy egyszer leírja, hogy erős a házassága és nem véletlenül tart már 40 éve. Magáról sokkal nyíltabban ír, főleg egy-egy kifejezetten személyes útra épülő fejezetben. Amikor autóba ült, és a 66-os utat járta be: az nem csak az útról szólt, de volt egy lelki megújulás színezete is.

Nem szabad kihagyni azt sem, hogy ez egy humoros kötet. A történetekben, de a stílusában is olvasóbarát és mosolyogtat. Az meg egy jó dolog, az esetleges gondokban is meglátni ezt.

Van már másik kötete is a szerzőnek – ez alapján meg fogom szavazni annak is a bizalmat. Csak taktikusan, elosztva fogom olvasni.

Földvári: Elmentem világgá! – Mint memoár: 75% egységes stílusú, humoros és szenvedéllyel megírt történet. Anekdotás.

Szubjektíven: 60% tetszett, de a végére elfáradtam. Nem szabad egyben darálni az egészet!

• Athenaeum: Ezek voltak az apák - kortárs, lélektani
• Agave: Egy nehéz nap Utópiában - disztópia
• Kossuth: Az auschwitzi mágus - történelmi
  • Romy és Párizs fényei - női
• General Press: Az utolsó könyvtár - női
• Álomgyár: Toszkán örökös - női, romantikus
  • Elrabolt jövő - romantikus, akció
• Central: Holdfény a szavanna felett - történelmi romantikus
• Libri: Tükör és fény - történelmi
• Könyvmolyképző: Réztábla a kapu alatt - történelmi
  • Kedves Evan Hansen - YA
  • Bukottak Akadémiája első év - YA fantasy
  • Tündöklő pusztulás - YA fantasy
  • Amikor még hittünk a sellőkben - női
  • A legerősebb érzés - erotikus, romantikus

Szeptember

27. Ross: A királynő koronázása - YA fantasy 4

28. Fortunati: Semmi súlya - kamaszos fájdalmas 5

29. Falk: Savanyúkáposzta-kóma - krimi 4

30. Butcher: Fehér éjjel - fantasy 5

Október

1. Castillo: Égető titkok - krimi 4,5

2. Baráth: A főnök - erotikus/romantikus 2

   Binnings Ewen: Párizs királynője - életrajzi 3,5

3. Armentrout: Megveszekedett - YA fantasy 3,5

    Nesbo: A birodalom - skandináv krimi 3,5

Újabb őszi hónapot nyitunk - reméljük, jó könyvekkel!

Testvéres, családi titkot őrző, bűn felé hajló, szállodát építő.

Roy még kisgyerek volt, amikor az apja megmondta neki, hogy az öccse nem olyan, mint ők ketten. Ahogy az anyjuk, Carl is szép és gyenge. Ők ketten viszont megteszik, amit kell, a család védelmében. Ez történik aztán mindig, egész életükben: ha Carl körül valami nem stimmel, Roy lesz a megmentő. Ahogy az iskolai verekedésekből is kimentette. Már felnőtt emberek, és az Amerikában karriert csináló Carl feleséggel tér haza. Shannon és Carl nagy terveket dédelgetnek: a család földjén, közösségi finanszírozással szállodát akarnak emelni és nem csak a környéket fejleszteni, de meg is gazdagodni. Roy észre sem veszi, és megint Carl támaszának kell lennie: az örökségükről lemondani, elhallgattatni a kérdezősködőket. Közben egyre közelebb kerülnek a titkaik is a felszínhez: erőszak és halál van a múltjukban, ami lassan a jelent is megfertőzi.

Nem egy klasszikus Nesbo regény. Nem is teljesen krimi, bár van benne bűnügy és nyomozás is. A főhős azonban nem rendőr, nem nyomoz, pont fordítva: ő az, aki őrzi a titkokat és bűnöket rejteget változatos skálán.

Rettenetesen nyomasztó a regény világa, ami a birodalom. Ez igényel egy kis magyarázatot: a fiuk apja hívta a birtokát birodalomnak, ami egy zord hely volt. Ami a birodalomban történik, ott is marad. Van ezekben az eldugott, hegyi településekben és lakóiban egy olyan beteg összetartozás, amivel nem is tudtam mit kezdeni. Mi az a bűn, amit még a családtagodnak elnézel és fedezed? Itt nem egy olyan történet van, hogy nekem belefájdult a gyomrom.

Már az elejétől érezni, hogy ez a két férfi valami nagyon súlyos dolgot őriz. Vannak is utalások és el lehet menni egy irányba – mintha kamaszként nem csak fivérek lettek volna, hanem a testiség útjára is együtt léptek volna. (Igaz, már olvasás közben azon kattogott az agyam, hogy nem illik ez Roy jelleméhez és ahogy a testvérével bánik.) Aztán elkezdenek a titkok kiderülni, és egyre jobban kavargott velem a sztori. Családon belüli erőszak, zaklatás és gyilkosság van itt többszörösen. Mintha ez egy olyan bűn lenne, ami tenyészik a hegyvidék zord körülményei között. Kirúgtak, unod magad otthon? Időnként ugorj rá a kamasz lányodra!

Annyira beteg ez az egész, hogy már egy katasztrófaturista bőrében éreztem magam. Nesbo pedig csak fokozza a borzalmakat. Az krimibe illő, ahogy egyre több bűn kiderül, é újak születnek. A dinamika, a logika, ahogy megállíthatatlanul haladunk a vérfagyasztóan rettenetes végkifejlet felé.

A legtöbb szereplőt egyszerre tudtam megvetni és sajnálni. Nem egy karakternek a családja tette tönkre az életét és próbál valahogy a felszínen maradni. Roy rendes, csendes embernek tűnik, aztán kiderül, mi minden fortyog a felszín alatt. Hidegvérrel képes ölni, pedig erkölcsös, törvénytisztelő ember. Csak éppen a családért bármit. Nesbo a végsőig feszíti a húrt, mit néz még el és fedez az öccsének. Carl ezt maximálisan ki is használja. Carl, aki látszólag egy szépfiú, de akiről kiderül, hogy mennyire gátlástalan üzletember és a saját érdekeit védve szintén nagyon messze képes elmenni. Le is döbbenten az utolsó kanyarnál: ott azt hittem, Ábel és Káin története lesz ez a végére, de Roy meglepett. Valahol szánalmasnak is érzem, hogy mennyire nem tudja kezelni az öccsét és mindent megbocsát. Aki persze, valami iszonyaton esett át szinte egész gyerekkorába, de az miért kellene, hogy a jelen bűneit feloldozza? A saját bűnei is súlyosak, ha mások is.

A regény hangulatában is nyomasztó és sötét. Egyszer érdemes lenne megnézni, hogyan lett ez ennyire fájdalmas, de most túl erős még a hatása. Rossz olvasni, miközben a sztori érdekes.

Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc Nesbo-regényem. Bár értékelni tudom, hogy más, mint a Harry Hole-kötetek, lekötött, de képtelen vagyok azt mondani, hogy tetszett is.

Nesbo: A birodalom – Mint skandináv krimi: 70% rettenetesen nyomasztó, sötét karakterek és történetek regénye.

Szubjektíven: 55% meg tudott lepni, de annyira el is szörnyesztett, hogy az már nem tetszett.

Kate számára gyanús az egész esemény.

Daniel látszólag remek fiú volt, mindenki nagyon szerette. A nyomok szerint azonban kicsalták a pajtába, bezárták és rágyújtották. Mit csinálhatott, amiért ilyen kegyetlen halált érdemelt?

Így az ismerősöket kezdi el lenyomozni és kérdezgetni. Kideríti, ki volt a barátnője, akivel azt várták a családok, hogy össze is fognak házasodni. Kikkel barátkozott, volt-e ellensége? Arra hamar rájön, hogy a jóképű fiú szerette a lányokat és nem tágított, amíg a kiszemelt lányt meg nem szerezte magának. Voltak barátnők is, akik ugyanabba a boltban dolgoztak, és akiknek mindegyikét el akarta csábítani.

Csakhogy azok a lányok korábban többen voltak. Most három barátnő, korábban négyen voltak. Az egyikük öngyilkos lett, és kiderült, hogy gyermeket várt. Kate rájön, hogy Daniel simán megerőszakolta, aki nemet mondott neki. Nem ez a lány volt az egyetlen - van még egy lány, csak ő meg is szülte a babát és gyorsan férjhez ment, hogy rejtve maradjon a szégyen. Ám a férje rájön, hogy a titok lassan kipattan. Megöli a nőt, magát, csak a baba marad meg, akit a nagyszülei fognak felnevelni.

Kate kiszedi a lányokból a vallomást: együtt intézték el Danielt, a bőneiért.

Kate pedig igent mond a barátja lánykérésére, tervezik az esküvőt és a közös otthont.

Tündéres, vadászó, szerelmes, titkos társaságos.

Ivy Morgan elkötelezte magát – mondhatni, az őt ért tragédiák kijelölték az útját. A szülei elvesztése, majd a nevelőszülei és a szerelme is a tündérek miatt veszett oda. A lánynak így egyértelmű volt, hogy maga is csatlakozik a titkos harchoz, és őrködik, hogy a tündérek ne szedjenek több áldozatot. New Orleansban él, egyetemre jár és mellette vadászik. Egy alkalommal baj is lehetne, egy tündér rálő – noha mágiájuk van, nem fegyvereik. Szerencséjére két társa karjai közé zuhan. Az egyikük új a városban, és elképesztő zöld szemekkel néz a világba. Bár a szerelme halála óta Ivy azt hitte, a szíve is halott, Ren sok mindent felkavar és megmozgat benne. A fiatalember nem véletlenül van itt, a titkos szervezeten belüli titkos szervezet tagja, és nem csak a tündérvilágba nyíló kapuk nyitásának megakadályozása a célja, de van egy titkos célpontja is. Ivy a harcostársa lesz, és közben a végére járhatnak annak is, mit éreznek egymás iránt.

Nem meglepő, hogy ez a kötet is egy sorozatnyitány. J.L. Armentrout ifjúsági fantasy sorozatokat jegyez, nem is rémlik olyan története, amely egyetlen kötet lett volna. Inkább a folyamatos bővítés és az univerzumépítés jellemző rá.

A Megveszekedett a tündéreket helyezi a középpontba. Pontosabban a tündérekre vadászó embereket. Van ötlet ebben a világban, még bőven lehet bővíteni és lényekkel megtölteni. Most csak az alapokat kapjuk meg: mi jellemző a tündérekre, miért veszélyesek. Sok-sok lehetőség akad még a társadalmukban, a világukkal, meg egyáltalán: hogy lehet nekik az ember egyszerre táplálék és szexuális tárgy. Egy ponton fel is merült bennem, hogy sok vonásukban a vámpírokra emlékeztetnek.

A mágiával, az őrzött varázslattal is így éreztem. Most megkapjuk a tényt: végezni kell a félvérekkel, mert egy félvér és egy tündérherceg/hercegnő gyermeke megtörné a kapuk védelmét. De miért és hogyan? Ez pont olyasmi, ami birizgálja az agyam. Lehetne mögötte egy történet, valami logika. Mert jelenleg csak a következményei miatt fontos ez a tény, de nincs még beágyazva a történelembe.

Ez mutatja különben, hogy ez inkább ifjúsági regény. Nem a világépítés a lényeg, hanem Ivy és Ren kapcsolatának alakulása. Azért is tetszett kevésbé, mert sok esetben nagyon nem szerettem a szereplők döntéseit, érzelmekre alapozva. Az annyira nem profi, hogy Ren milyen könnyen beavatja a titkaiba a lányt! Értem, így alakul a cselekmény és bimbózik a románc, csak éppen a személyes vonzalomnak nem kellene befolyásolnia a szakmaiságot. Szimpátiára alapozva titkos társaságot leleplezni…

A szerelmi szál önmagában pedig pont olyan, mint a szerző többi regényében is. Nagy vonzalom, némi erotika, nagy szerelem. A regény nagyját ki is tölti annak ecsetelése, mennyire jó pasi Ren és mennyire egymásra vannak kattanva. Egyre inkább fizikai síkra terelik a vonzalmuk. Ok, van mellette természetfeletti kaland és vadásznak is, de az csak háttér és elsikkad a románc mögött. A végére lenne konfliktus, de ahogy megtudjuk, mi Ren küldetése és amilyen hévvel kizárja Ivy-t, lehet sejteni, mi lesz a végjáték.

Ahogy Armentrout szokta, a női karakter a jobban megírt. Van múltbeli fájdalma, van ereje és most nagyon szerelmes lesz, ami sok tekintetben merészebbé teszi majd. Nem teljesen badass, nem is mimóza. Ren sokkal szimplább, túl szép – fizikailag is –, hogy igaz legyen. Átlagos YA regény szépfiú, minden hősnő álma.

Tempós, érzelmesen szenvedélyes, de szerencsére azért cselekménye is akad.

Egyelőre nálam kérdőjeles. Lehet ez még jó, ha a románc helyett világot kezd építeni és inkább mágia, vadászat, stb. kerül előtérbe. Majd meglátjuk, hogyan folytatódik.

Armentrout: Megveszekedett – Mint YA fantasy: 65% kötelezőket szépen hozza, bővíthető fantasy világgal, de szerelmesen.

Szubjektíven: 55% olyan kis tipikus, nincs benne semmi plusz. Sajnos, túl sok a szerelmes.

Kémkedő, cégért küzdő, magánéleti titkot őrző.

Gabrielle Chanel egy jelenség, aki keményen megdolgozott azért, hogy a Chanel azt jelentse, amit. Ahogy a nácik közelednek, és egyre biztosabb, hogy elkerülhetetlen a háború, a nőnek más dolgok miatt fő a feje. Cégtársa a No.5 receptjével együtt elhagyta az országot, és kisajátíthatja a sikerüket. Ő nem szándékozik harc nélkül feladni: felvásárolná az összes jázmint, ellentervet sző. A bevonuló németek miatt kell változtatni a stratégián. A cél szentesíti az eszközt alapon a nácikkal is képes lenne alkudni, a zsidó törvényekre alapozva fosztaná meg társát a cég ráeső részétől, bár ez veszélyes játszma, mert Göring szívesen kisajátítaná a Chanel céget és titkokat. Még messzebb kell mennie, amikor kedvenc unokaöccse – aki egyben Coco nagy titka is – eltűnik a fronton.

A XX. század meghatározó női alakjai között bérelt helye van Coco Chanelnek is, aki több területen is bizonyított. Mélyről küzdötte fel magát, ikon lett, és még mindig izgalmas, hogy mennyi árnyalata volt a személyiségének.

Pamela Binnings Ewen regénye nem életrajz, hanem életrajzi elemeken nyugvó regény. Több cselekményszál is van benne, amely nem tény – az írói fantázia szüleménye vagy elméleteken, pletykákon alapul. Akár úgy is lehetne olvasni, hogy teljesen fikcióként kezeljük, és nem kutatjuk, mi az igazság mögötte. Megállná a helyét sima, szórakoztató regényként is.

Történelmi regényként… kicsit felemás a véleményem. A korszak, a háború alatti Párizs rajza tetszett benne. Azt különösen érdekesnek találtam, hogy mi vesz rá egy embert, hogy kollaboráns legyen. Látjuk, hogy mit tenne meg a tulajdonáért, vagy éppen a családjáért. Egy olyan Gabrielle Chanel portréja született meg, aki nem csak a divatdíva. Benne van az is, hogy milyen bűnök terhelik a lelkét a háborús időből.

Ugyanakkor a magánéleti szálon van, amit még nem emésztettem meg. Ebben a verzióban André csak névleg az unokaöccse, valójában Boy és Coco szerelemgyereke, akit a férfi soha nem vett a nevére, Coco sem fedte fel a személyét, hanem lefizettek egy embert, hogy vallja a maga és Coco testvérének a gyerekének, így is nőtt fel a fiú. Olvastam már Chanelről, filmeket is láttam, és eddig ez a verzió még nem került elém, nem is tetszett. Az valahogy beégett az agyamba, hogy az énekesnői időkből egy abortusz miatt nem lehetett anya, pedig Boynak szült volna. (Pl. Gidel is így írta az életrajzot.)

A regény különben sodor előre, a cselekmény és Coco személye is. Olvasmányos. Annak ellenére, hogy egyes tetteiért el lehet ítélni a nőt – pl. simán egy náci szeretője lesz és kémkedik is nekik – összetett személyiség és a szerző keresi a tettei mögötti indítékokat. Flashback elemekkel megmutatja (az idősíkok váltása fel is dobja a kötetet), hogy jutunk a háborúig és az ott látott nőig, aki ragaszkodik ahhoz, amit elért. Akinek a neve, a márkája az élete – ez ő. Végig mutatja, hogy az apja általi elhagyottság, a zárdában töltött évek hogyan formálták a jellemét.

Nem bírom ki, azért meg kell jegyeznem, hogy egyes részeken azért húztam az orrom. Tudom, az én mániám az életkorok számolása, de Coco a történet idején közelebb van a 60, mint az 50 éves korhoz. Mégis, úgy hódítja a férfiakat, mint egy huszonéves. Valahogy nem érződött ki a kötetből, hogy ott nem egy negyvenes, hanem egy közel hatvanas nő szerepel.

Szerencsére sok minden kárpótol érte: jó húzása van a történetnek, alapos lélektanilag és számomra új szempont volt a háborús bűnök felől közelíteni Chanel felé.

Jár egy pont a külcsínért is. A borító is szép, de ha levesszük, megidézik nekünk a Chanel No.5 üvegjét. Egy divatikon esetében jár is a stílusos kiadás.

Binnings Ewen: Párizs királynője – Mint életrajzi regény: 75% fordulatos, több idősíkkal, megragad egy összetett személyiséget.

Szubjektíven: 55% az André körüli titok irritált kissé, de maga a regény sodort és tetszett.

Bűnszervezetes, szerelembe eső, mássá váló.

Ana Moreno megteremtette az életet, amit szívesen él. Van egy gazdag vőlegénye, aki a tenyerén hordozza. Szerelmes. Így nem kis pofonként éri, amikor a férfi eltűnik, ő meg a maffiavezér Ryan Walsh fogságában találja magát. A vőlegénye adósságát kellene ledolgoznia, és Ryan nem szívbajos az ötletekkel. Ha az apja nem zsarolható, eladná a dögös nőt. Ana esze azonban meggyőzi, hogy inkább maga mellett tartsa és képezze. Ahogy Ana a drogbizniszbe zuhan egyre jobban, Ryan szívébe is…

Egyre kevésbé szórakoztatnak ezek a sztorik. Ebben a regényben is, nem a szenvedélyes szerelmet meg a romantikát vettem észre, hanem azt elemezgettem magamban, hogy Ana mennyire szenved Stockholm-szindrómában. Én egyszerűen nem hittem el.

Ana az a tipikus nő, akiből trófeafeleség lesz. Jól néz ki, erre alapoz mindent. Meg lehet nézni, hogy folyamatosan a külsejét használja. Amikor a vőlegényével van, meg is fogalmazza, hogy neki az a munkája, hogy jól nézzen ki az üzletember kedvese karján. Amikor fogságába kerül, a férfi nem véletlenül próbálja örömlánynak eladni. Ahogy az sem véletlen, hogy nem egyszer használják Ana külsejét figyelemelterelésre már a drogbizniszbe kerülve. Nem jött le, Ryan honnan veszi le, hogy agya is van, nem csak domborulatai.
Szóval, nem tudtam elhinni, hogy Ryan maga mellé veszi és kiképzi. Főleg úgy, hogy pontosan lehetett látni, mire használja a nőket a környezetében. Azt sem hittem el, hogy Ana ilyen könnyen rákap a bűn ízére.

A szerelem – szerelem? Leginkább az ágyban és az üzletben kattan ez a két ember egymásra. Minimális, amit tényleg megosztanak magukról. Bár a szerző igyekezett ívet adni a kapcsolatuknak, és van fejlődés – pl. ahogy megegyeznek arról, hogy mással nem fekszenek össze, azért nekem végig erősebb volt a beteg volta a viszonyuknak, mint az igazi szerelem.

Érdekes kérdés az is, mennyire lehetett ezeket a szereplőket kedvelni. Határmezsgyén mozognak, mert igazság szerint mindenki bűnöző. Csak éppen egyeseknek maradtak elvei is. Ryan a kemény felszín alatt rejteget szívet is, de még Anának is sokáig tart, amíg ezt meglátja. Plusz, az hogy összejönnek és együtt üzletelnek, ők maguk nem személyesen ölnek, attól még nagyon is elítélendő, amit művelnek. A drog méreg, és nincs itt mérlegelés, kinek adják el. A profit a lényeg, és a pénz sem arra kell, hogy Robin Hoodként segítsék a környéket.

A maffiás szál hoz kalandot és izgalmat, csak éppen ebben a sztoriban a szenvedély a lényeg. Így kevésbé is kötött le.
Nagyon csajos könyv, és nem csak a cselekmény miatt. A stílus is. Sok az érzelem, sok a női csevej és az egésznek a hangulata. Mintha guilty pleasure élmény akarna lenni, gazdagok és szépek a bűnnel kacérkodva…

Ami viszont meglepett, a vége. Baráth Viktória merész befejezést adott a sztorinak. Azt értékeltem.
Azt is le merem írni, hogy a borító is megfogott. A belbecs tartalmasabb volta többet számítana, de ez nem az én regényem – de legalább jól néz ki.

Van kiegészítő novella is hozzá, amely közvetlenül azt mutatja meg, mit tett Ryan, mielőtt fogságba ejtette Anát. Bár időben előbbre van az a sztori, akkor van értelme, ha ezt a regényt is ismertük. Emberibb arcát rajzolja a férfinak, aki a macsó énjét mutatja a regényben.

Egységes a stílusuk is, nem véletlenül kiegészítő novella. Passzolnak. Egy plusz jelenet, egy plusz szín, de a nagy egészhez nem tett hozzá.

Baráth: A főnök – Mint erotikus/romantikus: 40% szinte guilty pleasure, bűnnel kevert szenvedély, szexi hősök.

Szubjektíven: 15% nem szimpatizáltam a szereplőkkel, a történetet nem hittem el, kicsit sem.

Mi a közös bennük?

Rentai Renáta

Latter Zsófia

Kornélia (Lia)

Újvári Hanna

Linda

Megoldás: Tovább!