Fülszöveg:
Ezek az indián mesék nem híres-neves kultúrák üzenetét hozzák, nem a büszke inka, azték vagy maja folklór gazdagságát hirdetik, hanem a dél-amerikai őserdők primitív népeiről vallanak. Ismeretlen táj, ismeretlen természet, furcsa élet, furcsa ember tárulkozik ebben a mesevilágban és sok-sok meglepő külsőséget kell lehántanunk, hogy közel férkőzzünk ennek a sejtelmes világnak lelkületéhez, gondolkodásához. „Egyszer két kisleány meghallotta, hogy a kolibri furulyázik. Olyan szépen játszott, hogy az egyik kisleány így szólt: >A felesége akarok lenni.< Felkereste a kolibrit és vele aludt.” – Ilyen üde színek váltakoznak nekünk oktalan, szokatlan drasztikummal, varázslattal, olykor suta költőiséggel, de kópé-derűvel és bölcselő kedéllyel is. ha figyelmesen olvassuk, mi mindent gondol a kóbor halász-vadász önmagáról és környezetéről, a sok furcsaság mögött valami nagy megnyugtató tanulságot lelünk: egy kissé rokonok vagyunk, mert talányai-honnan-hogyan-miért jött létre az ember és a környező világ ezer jelensége, a tűz, az éj, a csillag, az ünnep, a dal vagy a földművelés – tulajdonképp a mi talányaink is.
Szerintem:
Ezt a kötetet nem is annyira mesekönyvként olvastam. Pedig az, mesegyűjtemény. De