Nyomozós, iskolai mészárlásos, memóriás, bosszúállós.

Amos Decker élete kétszer fordult ki a sarkából: az első alkalommal profi sportolóként ütközött, és olyan agysérülést szenvedett el, mely után többé képtelen volt felejteni. Karriert váltott, rendőr lett, és családot alapított. Másodszor egy munkanap végén arra ért haza, hogy minden szerettét lemészárolták a saját otthonukba. Majdnem Amos is öngyilkos lett. A tettes nem lett meg, Amos teljesen leépült. Elvesztette a házát, az állását, csövesként várta a halált. Másfél év kellett, hogy valamennyire összeszedje magát. Volt társa, Lancaster keresi fel azzal, hogy egy idegen vallomást tett, bevallotta Decker családjának kiirtását. Decker erre tér vissza, és miközben próbálja megfejteni, Leopold vallomása igaz-e, egy mészáros a helyi középiskolában rendez ámokfutást. Nincs semmilyen nyom. Amos beszáll, és elkezd összefüggéseket meglátni. Egy zseniális, de őrült elme őt hívja játékra, melynek része a mészárlás, a családja megölése, és még nem végzett a listájával.

David Baldacci szerencsére a magyar könyvpiacon is jó ideje jelen van. Az Európa Kiadó kezdte gondozni az életművét, az elején puha borítókkal és a filmesítések nyomán (kit lep meg, hogy az Államérdek jelent meg nálunk először, amiből Eastwood forgatott filmet?). Majd egy egységesebb dizájn és a kemény táblák kora jött el, sűrűbben kiadott kötetekkel. A polcon is jól mutatnak, és a Puller sorozatot is megszerettem.

Az Emlékek börtönében, ez a kötet egy új kezdetet jelent. Búcsúzunk az Európától, és a General Press vette át a szerző regényeit. Az Amos Decker sorozattal nyitnak – a regény olvasása után jó kezdetnek tudom minősíteni – és az új Puller regénnyel folytatják, ami meg ígéretes folytatás a regény olvasata nélkül is (bírom azt a sorozatot).

Talán bután hangzik, de kinek tiszta, Amos milyen rassz képviselője? Szeretem, hogy Baldacci nem veszik bele a leírásokba, a lényegre szorítkozik és pörög, de azért ezen közbe-közbe elgondolkoztam. A neve, Amos, hogy amerikai football játékos volt, valahogy feketének gondoltatja velem. De nem egyértelmű.

Igazából Amos Decker karakterében ez nem is lényeges, hanem az elméje, ahonnan a regény a címét is kapta. Baldacci olyan hőst ad nekünk, aki tökéletesen megfelel a zseni nyomozókról alkotott elméletemnek. A munkában ő a legjobb, de a magánéletében sok a probléma. Decker személyisége is érdekes, és a családja elvesztése olyan trauma, amelyet soha nem fog kiheverni, és tragikussá teszi az alakját.

Baldacci így teremt újabb amerikai hőst. Mert Decker felülemelkedik ezeken, helytáll és elkapja a rosszfiúkat. (Akiket jól árnyal ebben a kötetben, a Decker ellen harcoló elme van olyan zseniális, és olyan sebzett is, mint hősünké.) Szó szerint is, hiszen a Baldacci regényekben ugyannyi a tényleges akció is minimum, mint az elméleti munka.

Összetett a sztori, ütős a csavar, határozottan tetszett ez a sorozatnyitó-kötet!

Értékelés (Emlékek börtönében) – mint krimi: 95% de ahogy a szerzőtől megszokhattuk, az akció jelzőt is odatehetném a krimi mellé. Nyomoznak, következtetnek, bizonyítékot gyűjtenek, miközben az elkövetővel folyamatos a fogócska. Fordulatos, tempós, izgalmas regény, emlékezetes szereplőkkel. Szubjektíven: 90% Amos Decker beállhat az emlékezetes Baldacci hősök közé. Nekem kicsit a Teve Klub Oliverét idézi, és nagyon bírtam a zseni – sebzett ember összetételt. A krimi része is jó, az akció is, és bejön Baldacci lényegretörő, minimálisan leíró prózája.

Gyerekes, kalandos, űrlényes, állatbarát, humoros.

A kisiskolás Aladár, a barátainak Ali rossz szájízzel megy haza azon a sorsdöntő napon. A barátai kinevették, mert kitalált egy olyan űrlényt, aminek nincs feje a jedi játék közben. Miért ne lehetne a végtelen univerzumba olyan lény, ami nem emberszerű? Imádott nagymamája kicsit lelket ver belé, és este vihart néznek távcsövön. Ali felfigyel valami különösre, valami lehullott a Földre. Még ezen az éjjel összebarátkozik a Földre tévedt űrlénnyel, akinek nincs feje. Olyan, mint egy kendő. A neve Slutty. Ali és barátai kalandos események sorát élhetik át az oldalán: űr utaznak, állatmentő akcióba kezdenek egy állatkerti látogatás után, dinoszauruszokat látnak. Közben megtanulják az univerzum pár fontos szabályát is.

Ha kortárs magyar ifjúsági irodalom, akkor előszeretettel nevezem a kedvenceim közé Leiner Laurát, Mészöly Ágnest, Kalapos Évát. Közülük Mészöly az, aki a kamaszok mellett sokat ír kisebb korosztálynak is. Jó, többet ír a kicsiknek, mint a nagyobbaknak. Ugyan imádtam a Szabadlábon és a Darwin-játszma történetét is, jellemzőbb az írónő bibliográfiájában a kisebbeknek szóló történet. Hanga és Várkony nagy rajongója lettem, pedig ők kifejezetten gyerekeknek kitalált hősök…

Slutty pedig most érkezett meg. Még egy kicsit kisebbeknek, mint a Hanga és Várkony sorozat célközönsége. Ezzel elérve azt a pontot, amihez már nagynak érzem magam. Ez egy gyerekmese, ami nekem már túl egyszerű és nagyon mese.

Ami nem jelenti azt, hogy a saját célközönségének ne lenne kiváló munka. Még én is mosolyogtam rajta, és tudom értékelni, tetszett, ha nem is az én világom már. A kicsiknek viszont gond nélkül a kezébe nyomnám, amint tudnak olvasni. Ők szeretnék!

Mészöly nagyon kreatív, és jópofa kalandokat talál ki a szereplő gyerekeknek és az űrlénynek. Mindegyik színes, érdekes, és van benne olyan tanulság is, amit észrevétlenül elsajátítanak a kis olvasók, miközben szórakoznak. Az állatvédős rész kifejezetten ütős lett az állatvédelem üzenetével, amit árnyalni is tudott a szerző.

A történet nyelvileg is tele van ötlettel és humorral. Mondjuk, azt még mindig nem emésztettem meg, hogy Aladár beceneve Ali. Talán az a baj, hogy az angolszász kultúra hatása miatt nálam az Ali lánynév. (Többek között Pretty little liars, Allison miatt. Őt is így becézték.) De ezt leszámítva kreatív és elmés szórakozás a szöveg maga is.

A karakterek a gyerekekre szabottak. Nincsenek mélyebb jellemek, ahogy ebből a történetből a gonoszok is kimaradtak. (Nagyon pozitív a világképe.) Kedves, bájos, teljesen gyerekbarát sztori, ilyen hősökkel. Talán azért is lett ennyire homogén a szereplők karaktere, hogy a kis olvasók jobban beleláthassák magukat…

A grafika is gyerekbarát. Nekem a Hanga sorozaté jobban tetszett, de ez színesebb.

Talán már kinőttem, de gyerekkönyvnek remek, 8-10 évesen faltam volna.

Értékelés (Slutty az űrből) – mint gyerekkönyv: 85% kedves és barátságos mese, ami egyaránt tartalmaz a gyerekek számára érdekfeszítő kalandokat és pozitív tartalmakat. Emberségre, állatszeretetre nevel nevettetés közben. Sok ötlet, nyelvi humor van benne, illusztrálva. Még a felnőtteknek is mosolygós mese lehet. Szubjektíven: 60% az írónő nagy rajongója vagyok, de azért ebből már kinőttem. Értékelem az ötleteit, a humorát, a történetnek vannak kifejezetten jó részei, de részemről maradnék Hangáék és a Darwin-játszma világában Slutty helyett.

Barátnős, nyomozós, eltűnt személyes, titkos.

Leah Stevens megküzdött érte, hogy újságíró lehessen. De egyetlen kisiklás elég, és újra kell kezdenie 30-asként az életét. Egy felbukkanó régi ismerőssel leköltözik vidékre, ahol Leah tanári állást szerez. Kivár. De egy helyi lányt brutálisan összeverve találnak az erdőben, a gyanúsított az a férfi, aki hónapok óta zaklatja Leah-t telefonon és levélben. Leah nyomozó szimata bekapcsol, és igyekszik az iskolában nyomozgatni. Otthon pedig rádöbben, hogy a lakótársát, Emmyt már napok óta nem látta. Mikor képtelen a nyomára akadni, a rendőrség segítségét kéri. Kyle eleinte készséggel segít, de a nyomozó semmilyen bizonyítékát nem találja Emmy létezésének, csak a halott barátját egy tóba süllyesztett kocsiban. Minden nyom Leah felé vezet, akinek a neve tisztázásához a jelen és a múlt rejtélyeit is meg kell oldania.

Megan Miranda ifjúsági regényekkel próbálkozott, de az áttörést a thriller hozta meg neki. A Minden eltűnt lány nekem is nagy kedvencem lett, és most itt az újabb Miranda-regény. Volt bennem félelem, de az írónő okosan váltott.

A tökéletes idegen nem is próbálja másolni az előző sikerét az írónőnek. Teljesen új a történet, a szerkesztés (állítom, a Minden eltűnt lány sikerének a kulcsa a remek szerkesztése volt), de hasonlóan ütős tud lenni. A megújulás sikeres volt!

Ez a sztori egy rejtély a rejtélyben történet, de nem is csak kettő, hanem még több réteggel. Egyrészt, van egy bántalmazásos eset az erdőben megvert lánnyal, aki külsőleg hasonlít a hősnőre. Akit zaklatnak, ez már a második rejtély – mert természetesen nem az szórakoztatja így magát, akire Leah gondol. Maga Leah múltja, amiért menekülnie kellett – rejtély 3. Miranda már bizonyította, milyen jól szerkeszt, és ez ebben a történetben, ebben az esetszálban megint nagyon jól megmutatkozik. Csepegteti az információt, folyamatosan fenntartja a figyelmet, és még egy csavart is kapunk a végére. De ezzel még nem értünk a rejtély lista végére: 4: hova tűnt Emmy? 5: kicsoda Emmy? 6: ki ölte meg a folyóba süllyesztett autó sofőrjét? Alaphangon is 6 rejtélyt variál a szerző, amelyeket aztán egyre jobban csavargat, és nagyon okosan egyre közelebb fűz egymáshoz. Mert itt minden összefügg, és bravúros, ahogy Megan Miranda össze tudja fogni a szálakat.

Röviden, ez egy okos könyv. Nagyon erős lélekrajzokkal, összetett karakterekkel. Elsősorban Emmy és Leah emelkednek ki ilyen szempontból. Összetett jellem mindkettő, és nagyon messze vannak a fekete-fehér skálától. Olyannyira, hogy Leah nekem sokáig kifejezetten ellenszenves szereplő volt, ha a regény végére el is kezdtem megbarátkozni vele.

Ki kell emelnem, hogy szövegileg is nagyon rendben van a könyv. Visszaköszön a Leah életét behálózó feszültség és titkok, tele van elgondolkozásra alkalmas megjegyzésekkel. Stílusos, képszerű – Miranda jó mesélő, magával sodor egyik fejezetről a másikba.

Újabb erős thriller – kezdek kíváncsi lenni, milyenek lehettek az ifjúsági regényei.

Értékelés (A tökéletes idegen) – mint thriller: 100% végig feszültség van benne, és többszintű rejtély. Szinte minden szereplő titkot őriz, és minden összefügg mindennel. A karakterek mélyülnek, összetettek. A történet érdekes, pörgősen és élvezetesen van elbeszélve. Jó a szövegezés. Szubjektíven: 90% beszippantott, nehéz volt letenni. Mindig volt egy újabb rejtély, és imádtam tippelgetni, mi történt. (Meglepetés lett a vége, jár a piros pont.) Leah nem tudott igazán szimpatikus lenni, ez az egy rontotta az élményem.

Túlélős, kalandos, sarkkutatós.

Az 1910-es években nagy lendülettel folyik a sarkkutatás. Sorra indulnak az antarktiszi utak, és szabályosan versengenek a kutatók, ki éri el elsőként a Déli-sarkot. Az ausztrál Douglas Mawson több kutatásnak is a részese volt, amikor saját útjának vezetője lehet. Az Antarktisz partszakaszát készülnek társaival bejárni, eddig ismeretlen területeket térképezve fel. Két alaptáborból indulnak neki, ahonnan nyáron venné fel őket az Aurora. Mawson csapata a balszerencse miatt egyre fogyatkozik: a jobb szánnal és a felszerelés nagyjával a síbajnok és tudós Mertz egy gleccserszakadékba zuhan, majd a fiatal Ninnis betegszik komolyan meg, és Mawson minden erőfeszítése ellenére meghal. A férfi egyedül marad a semmiben, szinte semmi felszereléssel és étellel, több száz kilométerre a tábortól. De ő nem adja fel.

A dokumentumregényekre nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy szeretem őket. Van, amelyik nagyon betalál. A Vágta, a Rendíthetetlen vagy az Ördög a Fehér Városban nagyon olvastatta magát, ott is vannak a kedvenceim listáján. De van bőven, ami teljesen hidegen hagyott és nem is értettem, miért kínoztam magam velük.

Sajnos az Egyedül a jég ellen nem tehető be a kedvenceim polcára. A saját műfajában elismerem, hogy jó, de nem találkozott össze az ízlésemmel.

A téma izgalmasnak hangzik: a századfordulón az Antarktisz kutatása, egy olyan túlélő kaland leírása, ami egészen hihetetlen még mai fejjel is, nemhogy az 1910-es években. De maga a sarkkutatás is olyasmi, amiről az átlagember nem tud sokat, és egy ilyen regényből sok mindent lehetne tanulni is. Pluszban, nekem pozitív élményeim voltak a Himalája meghódításáról írt dokumentumregényekről, vagy éppen Archer valóság alapú kalandregényéről, amivel látom a hasonlóságot. Egy nagy formátumú ember, aki elindul az életveszélybe a hó és fagy világába.

Nehéz is megmagyarázni, hogy tudott ez a kötet mégis, ennyire untatni! Valahogy mégse kötött le, ahogy ugyanazt a szorongatott helyzetet olvastam újra és újra. Nincs mit enni. Fúj a szél. Éhesek. Hideg van. Én a mai felszerelésekkel se vállalkoznék ilyen kalandtúrára, de akkoriban nekivágni… most már bizton állíthatom, hogy majdnem öngyilkos vállalkozás.

De van még valami, és talán ez az, ami engem jobban elijesztett. Már a nyitó fejezetben olyan leírással lettem sokkolva, melybe a vemhes husky halálra ítéltetik és a meg sem született kölykeivel együtt beadagolják a többi kutyának eledelként. Ez olyan sokkot váltott ki belőlem, hogy rövidre is zárta az agyam, és nem tudtam értékelni a regényt.

Pedig nagyon gondos kutatómunka eredménye, sok-sok naplót és hivatalos anyagot dolgoz fel, ráadásul regényszerűen és érdekesen. Kitekint a korszakra is, tényleg jó munka.

Az agyammal ezt tudom, de a szívem tiltakozik: megették a kutyákat! Nem bírom ezt ki!

Értékelés (Egyedül a jég ellen) – mint dokumentumregény: 80% korabeli naplókra, dokumentációkra támaszkodik, a maximális hitelesség a cél. Mellette regényszerű is. A szűk téma, Mawson túlélése mellett az Antarktisz kutatásokat is bemutatja. Nem egy kalandregény élmény szintjén mozog, de akit érdekel a téma, regényszerűen többet tudhat meg róla. Szubjektíven: 30% engem nem érdekelt különösebben a téma, gyakran untam a történetét. Arról nem is beszélve, hogy szegény husky sorsok úgy kiakasztottak, hogy azok minden más történetszálat kiszorítottak a felfogási mezőmből.

Sorozatgyilkosos, bosszúállós, nyomozós, rejtvényes.

Robert Hunter a ritka szabadnapjainak egyikét élvezi, amikor megcsörren a mobilja. Fél óra alatt tucatszor keresték: brutális gyilkosság történt, azonnal munkába kell állnia. A tetthely olyan, amilyet még senki nem látott korábban. A rákban haldokló, egykori ügyészt megkínozták: még élt, amikor elkezdték amputálni a tagjait. Mi több, a gyilkos egy absztrakt szobrot rakott össze a levágott testrészekből. Mindenki döbbenten áll az eset előtt, az ügyészség a legjobb nyomozóját, Alice-t is kölcsönadja a rendőrségnek, hogy segítsék a munkát. Hamarosan újabb torzó és szobor kerül elő: ezúttal egy egykori rendőrt ért utol a gyilkosa. Az esetek összefüggenek, de hogyan? Mit jelentenek a szobrok? Hunter, Garcia és Alice versenyt futnak az idővel, mert a gyilkos még nem ért a listája végére.

Chris Carter neve megtévesztő lehet – nekem beugrott róla az X-akták mindenese. Ha belegondolok, nem is lenne elképzelhetetlen, hogy szabad idejében ilyen krimiket ír. De a kettő nem azonos személy! Ez a Chris Carter brazil származású, és a Hunter – Garcia krimik tették bestseller szerzővé. Nálunk ez a 4. kiadott rész, angolul már van előzménykötet és még kb. 5 folytatás. (Kíváncsi vagyok, mire lesz belőle film vagy sorozat is.)

A halál szobrásza tartalmazza mindazt, amiért rákaptam erre a sorozatra. Vagyis:

1: karakteres főhős. Ugyan nyomozópáros van benne, és Carlos Garcia alakjába Carter saját örökségét is be tudja építeni (mindketten brazil származásúak), jó karakter ő is, de a szívem csücske Robert Hunter lett. Aki zseniális, megszállott a munkájában, a legnehezebb ügyeket is felderíti, de ennek ára van. Hunter, ahogy a legjobb nyomozók, egyben sebzett és különc is. Gyakran sajnálom is, mert tele van jó tulajdonságokkal, jó pasi is, de soha nem tud boldog lenni. A múltja is titokzatos, vadászni kell a részleteket a különböző kötetekből. Ebben a részben egy kicsit az iskolás éveibe nyújtottak betekintést, de csak egy kicsit.

2: brutális, de egyben zseniális gyilkos. A kivételes nyomozónak kell egy nehéz ellenfél! A Szobrász tökéletesen megfelel a kívánalmaknak. Nem hibázik, a tettei egyszerre borzongatóak és mégis lebilincselőek. Senki meglepetését nem rontom el, de nagyon kész, amit, és amiért tett ebben a regényben!

3: feszes regénytempó. Nincsenek üresmenetek, kitölt minden fejezetet a szerző és a történet folyamatosan halad a drámai összecsapásig, ami minden téren tetőpont tud lenni.

4: Carter jó mesélő. Élvezetesen ír, magával tud sodorni.

5: minőségi és logikus nyomozás. Itt valóban elhiszem, hogy ilyen lehet egy nyomozás. A tárgyi bizonyítékok, a nyomelemzés, a kórbonctan, a kihallgatások – mindenből kapunk, és mindnek megvannak a szakemberei, akik felépítik az ügyet, szedik össze a darabokat. Ugyan azt a plusz szikrát Hunter adja hozzá, de egy okos és jó csapat van mögötte.

Összefoglalva: ez a Carter regény is nagyon tetszett, alig várom, hogy jöjjön az újabb rész!

Értékelés (A halál szobrásza) – mint krimi: 95% végig fordulatos, okozatosan építkezik, és minden fejezetre adagolja az izgalmakat. Törvényszéki munka és pszichológia, rendőri megérzések együtteséből áll össze a nyomozás a végpontig tartva a feszültséget. Robert Hunter továbbra is zseniális figura, ha új színeket nem is kapott. Szubjektíven: 90% nagyon működött, hogy az író elterelte a figyelmet, és meg tudott lepni azzal, ki a gyilkos és miért. A pantomim ötletes, a gyilkosságok borzongatóan brutálisak. De Hunterért fáj a szívem… többre lenne érdemes.

Gyerekes, nyomozós, űrlényes, eltűnéses, titkos.

A 13 éves Tom egy zenélődoboz megszállottja. Nem kell felhúzni sem, hogy időnként lejátssza a „Boldog születésnapot” című dalt. Amikor játssza, a városkában valami különös történik. Eltűnik valaki, vagy valami. De senki nem hiszi el a fiúnak, akinek már konkrét elmélete is van: egy űrlény rejtőzik közöttük, aki gyerekeket és tárgyakat tüntet el. Tom meggyőződése, hogy az öccse, Peter is azért tűnt el egy éve, mert Vasláb elragadta. Most új fiú költözik a városba, Cosmi. A nyarat náluk tölti Tom unokahúga, Miranda. Ők hárman összefognak, és Vasláb nyomába erednek, hogy visszaszerezzék az elraboltakat. Közben talán ezt is megfejtik, miért felejtenek el az emberek olyanokat, mint egy könyvet, amit olvastak.

Mielőtt bármibe is belemerülnék, le kell szögeznem, hogy ez egy gyerekkönyv. Egy 12-13 éveseknek szánt könyv, ami nem is csoda, hogy nekem nem tudott tetszeni. A célközönségnél bőven idősebb vagyok, és nincs benne olyan elem, ami a könyvet a gyerek mellett a szülők generációjának is érdekessé tenné. Gyerekként talán jobban tetszett volna, bár ebben sem vagyok biztos. Én is ugyanis az a stréber gyerek voltam, akinek már 11 évesen Jókai Mór volt a kedvenc írója, vagyis már akkor a bonyolultabb történeteket szerettem.

De akkor vissza ehhez a regényhez! Amivel van még egy nagy bajom. Ha azt mondom, hogy egy kisváros, ahol gyerekek tűnnek el rejtélyesen, és az eltűnt bátyja nyomoz a barátaival, mert a felnőttek tehetetlenek, kinek mi ugrik be? Az és Stephen King. Stranger Things. Azok tényleg nekem szóltak, szerettem is őket, így máris úgy érzem, hogy ez csak gyenge és gyerekesített verziója egy-egy sikertörténetnek.

A regény nagyon egyszerű, a története és a szerkezete is abszolút kis olvasónak van szánva. Az események lineárisan haladnak, mindentudó elbeszélő által sorban elmesélve. Nincsenek nagy fordulatok, a tempó nagyon kényelmes. Amikor egy fejezetben egy cukrászdában eszegetnek, és a poén, hogy nincs náluk pénz, ki kell találni, hogy oldják meg a helyzetet, majdnem feladtam. Gyerek fejjel el tudom képzelni, hogy ez leköt, és olyan kitérő a cselekményben, ami érdekes is lehet, de a mai fejemmel nem találtam annak.

A karakterek egyszerűek és nagyon tipikusak. Nincs bennük olyan egyedi ötlet, ami miatt jól meg tudnám őket különböztetni, vagy emlékezetesek lennének. Jó fejek, nyomozgatnak. Az egyik erős, a másik okos. Karakterfejlődést sem fedeztem fel.

Durva, de nekem egyetlen fejezet tetszett, ami az űrlény szemszögéből van elmesélve. Annak volt humora is, abban volt ötlet is. Meg is állapítottam, hogy nekem sokkal izgalmasabb lenne egy regény, amiben Vasláb és az ő világa főszerepel.

Gyerekkönyv, így olyan értékek mellett áll ki, mint a testvéri szeretet, a barátság, a bátorság. Ezzel nincs is semmi baj, de Vasláb világával olyan témát is belenget, ami izgalmasabb lenne.

Nem ezt ajánlanám a rokon gyereknek sem, vannak jobb gyerekkönyvek ennél!

Értékelés (A fogadalom) – mint gyerekkönyv: 40% kis kalandok sorozata, sok gyerekeknek illő jelenettel, amelyek egy mesés összeesküvős történetté állnak össze. Van benne ötlet, testvéri szeretet. Könnyen olvasható is, a szereplők is egyértelműen a gyerekolvasóknak vannak kitalálva. De nehézkes, lassú a cselekmény és nincs mögötte mélyebb tartalom. Szubjektíven: 15% ez az a gyerekkönyv, aminek a kapcsán folyton az járt a fejemben, hogy ebből már nagyon kinőttem. Minden fejezetnél arra jutottam, hogy ez Az történetének átirata kisgyerekeknek.

Nyomozós, családi titkos, egyetemi életes.

Cordelia Gray félig-meddig szánalomból vállalta el, hogy a rendőrségtől menesztett Bernie partnere lesz a magánnyomozói vállalkozásában. Éppen betanította a férfi, amikor Bernie tudomást szerez a betegségéről, és öngyilkos lesz. A céget a lányra hagyja. Cordelia próbálja fenntartani a céget, ezért is vállalja el sir Reginald felkérését, akinek a fia rejtélyes körülmények között otthagyta az egyetemet, beállt kertésznek, majd öngyilkos lett. A férfi tudni akarja, miért. Cordelia a helyszínre látogat, beszélget a fiú alkalmazóival, látja a dolgait. Érzi, hogy ez gyilkosság volt és nem öngyilkosság. Az egyetemre is elmegy, ahol a fiú barátait és szerelmi életét térképezi fel, míg a ki részletekből összeáll a nagyobb kép.

P. D. James nem véletlenül az angoloknál örvend nagy népszerűségnek. Annyira tipikusan angol történeteket ír, a rájuk jellemző stílusban, hogy valósággal predesztinálva van az angolszász siker. Ahogyan a Dalgliesh sorozat is Agatha Christie nyomdokain halad, ezt teszi a Cordelia Gray sorozat is.

Igaz, ezzel a hősnővel és a témával James már modernebb, mint a nagy előd. Nem is egyszerűen a női egyenjogúság kérdéseit feszegeti, hanem a társadalomban végbement változás, a megváltozott női szerepek kapnak nála helyet. Cordelia már egy modern nő, aki maga választja a szakmáját (meg is kapja párszor, hogy nem nőnek való – de ennek ellenére itt már elfogadják e szakma képviselőjeként, és megbízást is kap magánnyomozóként) és a klasszikus női szerepekben is másként van jelen. Ő már nem feleség és anya akar lenni elsősorban, képbe kerül a házasság előtti szexualitás és a párkapcsolatok.

Ugyan a nyomozás tárgya, Mark fiatalember volt, de az ő kapcsolataiban is ez a minta mutatható ki. Mások az erkölcsök, mint egy Agatha Christie regényben, ha a stílusa nagyon hasonló is ahhoz az írónőnek.

Ezt a társadalmi vonalat gyakran fontosabbnak éreztem, mint a nyomozást. Ami nem nyűgözött le, ha őszinte akarok lenni. Nem logikai úton építkezett, hanem megérzések alapján. Ami nekem kevésbé tetszik. Ahogy egy nagyon szimpatikus, erőteljes nyomozó karakter kellene, de Cordelia nem az. Így is eljut a megoldáshoz, ami különben érdekes lett, és ez is társadalmi helyzetben, változásban alapszik, csak éppen az maradt rejtély: mégis, miből jött rá? Nagyon csak megérzések voltak, ami most ebben a formában kevés volt.

James ebben a regényében is nagyon erőteljes karaktereket tudott megalkotni. Kissé visszás módon Cordelia maradt jobban árnyékban, de Mark szülei és baráti társasága valósággal életre kelt a lapokon. Érdekes, sok regényben találni tisztán jó vagy rossz karaktereket. James ezt pont ellentétesen csinálja: nála a szürke a legmeghatározóbb árnyalat, neki tisztán jó vagy rossz karakterei nincsenek. Mindenki ember, hibákkal és vétkekkel.

A másik sorozata jobban tetszik az írónőnek, de volt ennél rosszabb könyve is. Elment.

Értékelés (Nem nőnek való) – mint krimi: 75% klasszikus angolszász krimi, Agatha Christie hagyományait követve. A karakterei jól mélyítettek, az ügyet is a személyiség és az indíték alapján oldja meg a főszereplő. Gyorsan pörgethető, rövid és párbeszédekkel teli fejezetei vannak. Stílusában nagyon angol. Szubjektíven: 60% egyszerűen nem szeretem, amikor a nyomozónak van egy megérzése, és arra alapozva megoldja az ügyet, minden bizonyíték nélkül. Érdekes volt, humora is volt, de ezt most hiteltelennek éreztem.

Misztikus, szerelmes, küzdős, félistenes.

Seth nem sok dologban leli örömét. Hogy is tehetné, amikor Apollón minden parancsára ugrania kell? Nagy nőcsábász, élő legenda, egy apollüon – mégis, boldogtalan. A legújabb parancsa, hogy keressen meg egy halandót és vigye biztos helyre: mert a kérdéses személy egy félisten, akire nagy szükség lesz az elkövetkezendő háborúban a titánok ellen. Vadásznak rá, és sebezhető, amíg nem bontakozik ki az ereje. Seth döbbenetére a félisten semmit nem tud saját igazi természetéről, és mellesleg egy bombázó is. Josie még fel sem eszmélt a döbbenetből, amit a dögös idegen meséje keltett istenekről és háborúkról, már szörnyek járnak a nyomában és az életéért kell futnia. A páros egyre közelebb kerül egymáshoz a kényszerű út alatt, de Josie isteni apja és Seth múltja is közéjük állhat még.

Az egyik sikerszerzője a Könyvmolyképzőnek egyértelműen Armentrout lett. Sorra jönnek ki a szimpla romantikus regényei is, de a misztikus ifjúsági szerelmes több sorozatban is kelendő lett. Az utóbbi fél évben kettőt is beindítottak: a démonos nekem is nagyon tetszett, annak már nagyon várom a folytatását is.

És itt van a titános, görög istenes első része is, ami nem tetszett annyira. Ok, minden benne van, amivel az írónő főzni szokott.

1: a hősnő tipikus YA karakter, akinek fogalma sincs róla, mennyire különleges. Természetesen gyönyörű. Nagy erő szunnyad benne, amit majd elkezd használni is, hogy megvédhesse magát is, de elsősorban másokat, mert nagyon jó a szíve is. Azt említenem se kell, hogy az igaz szerelem is betoppan az életébe, de lesz pár akadály a happy end feliratig.

2: a hős is ugyanazt a típust képviseli, mint az írónő másik sorozataiban. Erősebb a többségnél, sőt, egyenesen különleges a származása miatt. Van benne egy rosszfiús sárm is, ami a neveltetéséből és egy fájó régi emlékből fakad. Azt már mondtam, hogy ő a legjóképűbb a regényben? Mert így van! Ha nem teszem hozzá a nevet, akkor ember legyen a talpán, aki ebből kitalálja, melyik Armentrout regény férfi hősére gondolok!

3: természetfeletti vészhelyzet, mágikus szálakkal. Itt a görög mitológia kap egy kis modernizálást, de ebben finnyás vagyok, és nem tudom erre azt mondani, hogy telitalálat. Van benne ötlet, de korántsem annyi, mint egy Percy Jackson kötetben. Aminek okához vesd tekinteted, nyájas olvasóm a 4-es pontra!

4: a cselekmény ugyan tartalmaz akciót, kalandokat és mágiát – nem is válik unalmassá – de a legfontosabb szál a szerelmi. A nagy rejtély itt nem a gonosz terve, hanem Seth titokzatos múltja, ami a szerelmi életéhez is nagyon kötődik. Ahogy a fő feszültséget sem a titánok okozzák, hanem hogy Seth és Josie mire kezdik egymásról szaggatni a ruhát.

Akinek az írónő stílusa tetszik, bátran próbálkozhat ezzel a sorozattal is. Ugyanolyan a humora, a románc, csak angyalok és démonok, űrlények helyett most istenek vannak.

Értékelés (Visszatérés) – mint ifjúsági fantasy: 75% van benne szerelmi szál, hangsúlyosan, de mellette kalandos és izgalmas története is van, amely a görög mitológiából is merít. Kiszámítható szálak akadnak, de humorral kompenzál az írónő. Olvasmányos, szórakoztató, és akár feminista olvasata is lehet. Szubjektíven: 70% a humora tetszett még akkor is, ha messze nem olyan kreatív a görög mitológia terén, mint Rick Riordan és Percy Jackson. A szereplő szerethetőek, még akkor is, ha Josie tipikus YA hősnő, Seth meg balhé álomfiú.

Orvosi mulasztásos, csalós, nyomozós, kórházas.

Dr. Noah Rothauser borostyánligán végzett leendő sebész, egy neves kórház vezető rezidense. Az ő feladatai közé tartozik a negyedéves konferencián felvezetni megbeszélésre az olyan haláleseteket, melyekben orvosi hiba is felmerülhetett. Az egyik ilyen ügy, Bruce Vincent halála. Az eset kínos, hiszen a vezető sebész, dr. Mason párhuzamosan három műtétet vezetett, nem vették fel rendesen a kórlapot és a beteg is eltitkolt fontos részleteket. Mason a teljes felelősséget a fiatal altatóorvosra, Evára akarja hárítani. Noah az eset kivizsgálása közben a doktornővel is elbeszélget, és nagyon hamar a hatása alá is kerül. Mindketten a munkájuk megszállottjai, akik a digitális valóságban is otthon érzik maguk. Ahogy Noah beleszeret a nőbe, egyre inkább fedezni kezdi, miközben újabb haláleset történik a műtőben.

Robin Cook neve az orvosi regények világában megkerülhetetlennek tűnik. Több sikerkönyvét megfilmesítették, és hosszú évtizedek óta ontja magából a regényeket. Én tartottam egy nagy szünetet a Cook regényekkel, így jó 14 év kihagyás után kezdtem őket újra kézbe venni. És valamit észrevettem!

Az első, a sikerkorszak nagy sikerregényei is érintettek botránykeltő és tabutémákat, orvosi forrópontokat, ha úgy tetszik, de Cook optimista szerző volt. A regények végére a csalók és bűnösök lelepleződtek, a jók megkapták a jutalmukat. De mára Cook kiábrándult, és merem állítani, direkt ír olyan regényeket, melyeknek a vége depresszió földre vezet. (Elég csak arra gondolni, hogy gondolta újra a Kómát! Az eredeti happy end volt szerelmi és orvosi téren is, az újban a fiú kómában marad, és elég erősen utal rá az utóhang, hogy az orvosi kísérleteket leleplező egyetemistákra bérgyilkosok várnak és nem fognak hibázni.)

Ugyanez megfigyelhető a Sarlatánok esetében is! Itt ugyan kinek volt szempont a beteg? Mindenki, az orvosok is magukat fedezik, és arra játszanak, hogy semmiből se legyen ügy, semmiért se lehessen felelősségre vonni őket! Noah is úgy akarja felvezetni a konferencián a kérdéses esetet, hogy a vezető orvost ne haragítsa magára, hiába tudja minden résztvevő, hogy az okokat igazából benne is lehetne keresni!

De ami a csavar lesz, amit Eva kapcsán megtudunk… az igazi thriller csavar, és Cook okosan is építi fel. Elszórja felé a nyomokat, nem csak meglepetésként a semmiből odaveti a végére.

A karakterek kérdése is izgalmas. Hol vannak már a beteg megsegítéséért érő, értékes orvosok? Cook nagyon negatív képet fest, amiben mindenki korrumpálható, önző és egyáltalán nem olyan, amit egy orvostól elvárna az ember. Noah sem tiszta erkölcsökkel indul, de a regény bemutatja azt a folyamatot, ahogy a maradék elvei is szétfoszlanak.

Profitorientált orvoslás, a digitális világokban rejlő veszélyes lehetőségek, az emberi sötét oldal dominanciája: ijesztő belegondolni, mivé lett Cook világlátása. Sötét, de nagyon.

Értékelés (Sarlatánok) – mint orvosi thriller: 80% érdekes a története, adagolja a feszültséget, és építi a karaktereit is. A cím kifejező, és miközben rámutat a rendszer hibáira, keserű tanulságot fogalmaz meg. Stílusában kissé érdes, realista, ahogy a szerzőtől megszokhattuk. Az egyik legnegatívabb befejezéssel, amit Robin Cook valaha papírra vetett. Szubjektíven: 85% egyszerre találtam szórakoztatónak és nagyon kiábrándítónak az utat, amit Noah bejár. A végére nagyon nem voltam felkészülve, Cook most valóban írt egy kemény befejezést. Nem is simán illúzióromboló, hanem megfogalmazza az egészségügyi rendszer bukását.

Szerelmes, zenés, családos, kosztümös.

Adriana d’Amato egy gazdag velencei kereskedő egyetlen, féltett lánya. Az apja szinte bezárva óvja mindentől, egy előkelő frigyet szán a szépséges lánynak. Ám Adriana örökölte anyja szenvedélyét, a zene iránt. Az apja felesége halála után betiltotta a lány óráit, de Adriana 18 évesen fellázad: titkon kiszökik, és leckéket kezd venni Vivalditól, a paptól, aki kora nagy hegedűse és zeneszerzője. A két fiatal, tehetséges ember között szerelem szövődik, de túl sok minden áll közéjük. A lánynak előkelő házasságot kell kötnie, a férfi pap. Adrianát ráadásul a jóképű, gazdag Tommaso jegyzi el. Egy véletlen terhesség tör mindent újra össze: Tommaso felbontja az eljegyzést, Vivaldi elmenekül, a lány kényszerből egy idős szenátor felesége lesz. Az anyaságban lel Adriana újra a zenére, idővel pedig a boldogság is rátalál.

Ugyan a borítón a nő van, és a hegedűs lehet nő is, férfi is, valamiért biztosra vettem, hogy az utalás Vivaldira vonatkozik. Ebben nem is kicsit befolyásolt az, hogy a cím alatt ott van elég nagy betűkkel bekeretezve, hogy Antonio Vivaldi története.

Azonnal meg is kell jegyeznem, hogy ez ebben a formában nem igaz!

Ez a regény Adriana d’Amato története! Amiben fontos szerep jut a zeneszerzőnek is, tény, de ő csak a regény első harmadában tényleges szereplő. Ez Adriana története, a szerelméé, a zenéé, a családjáé. Ezen ki is tudnék akadni, de volt annyira így is érdekes a történet, hogy elnézem a borító eme csúsztatását.

Alapvetően ez egy romantikus regény, de nem a nyálas fajta. Ugyan Adriana és Vivaldi szerelme majdnem belecsúszik a giccsesbe, de a terhességtől kezdve ez már nem egy romantikus lánymese. Mindenki nagy árat fizet a tetteikért, és Adriana sorsába akkor bőven több könny jut, mint mosoly.

A történet változik, mert Adriana belekényszerül egy érdekházasságba, egy öreg szenátor feleségeként. Ott a szerelem egyáltalán nem dominál, a társadalmi megszokások, elvárások és játszmák annál jobban. Adriana ugyan a szerelemgyerekétől elszakíttatik, de a házasságából született gyerekek új értelmet adnak az életének. Egy anya története lesz ez, aki a gyerekeken keresztül talál vissza a zenéhez is. Kicsit olyan érzés is volt ezekről a családi zenélésekről olvasni, mint egy barokk von Trapp családot megismerni.

Szerettem benne, hogy életszerűen nem lesz minden rózsaszín happy end, de azért a végére mindenki megkapja, ami jár neki. Nincsenek itt rossz emberek, csak rossz körülmények, amelyeket lassan le lehet küzdeni. Azon kifejezetten jót mosolyogtam, ahogy Tommaso és Adriana mégiscsak ugyanannak a kisfiúnak lesznek a nagyszülei…

Ha hibát keresek, a gyakran kiszámítható fordulat. (Kicsoda igazán Adriana legjobb barátja?)

Bár lehetett volna történelmibb, így is kellemes kikapcsolódás volt. Hangulata van és zenéje.

Értékelés (A velencei hegedűs) – mint kosztümös romantikus: 75% a történet romantikus regényhez képest fordulatos, és valóban van cselekménye, nem csak a szerelemről szól. Bemutatja a történelmi Velence nemességét, és áthatja az egészet a zene. A karakterei romantikusak, ahogy a történet is, de elkerüli a rózsaszín nyálasságot. Szubjektíven: 70% bár elviseltem volna, ha Adriana helyett Vivaldi karrierje kerül az előtérbe, így is lekötött a történet. Talán, mert életszerűbb volt, és a szenvedés ugyanannyira a része volt, mint a boldog részek. A zenei utalásokat, Velencét és a keserédes happy endet szeretni is tudtam.