Szerelembe eső, flörtölős, sebeket begyógyító.

Gabriel Scott, a szakmában mindenkinek Scottie, elsőrangú menedzser, egy pénzügyi lángész, aki sokat tett azért, hogy jó barátai, egyben az általa menedzselt banda tagjai ne csak sztárok, de gazdagok is legyenek. Most is a Kill John tagjai a számára elsők, és nagyon vigyáz arra, hogy senki ne kerüljön közel hozzá a privát szférájában. Éppen Londonba repül, amikor az első osztályon a neki lefoglalt két hely egyikén egy dögös, de nagyszájú szőkét talál. Sophie ott kapott helyet, és Gabriel képtelen máshova átültettetni a lányt. Bár elsőre az agyára megy a nagyszájú lány, az út végére már szinte vonzódik hozzá. Közben kiderül az is, hogy Sophie pont a Kill John stábjába megy felvételire. Házi nyúlra pedig nem lövünk… Sophie nyugtatóan hat rá, így a közelében tartja a lányt, de szigorúan csak barátkozni akar vele. Ami elég nehezen kivitelezhető, hiszen forr köztük a levegő.

Mivel sorozat második része, azonnal jön a kérdés: kell hozzá ismerni az első részt? Szerintem nem. Abban a zenekar egyik tagja esett szerelembe, az ő egymásra találásuk volt a téma, és annyi csak a kapcsolódás, hogy ebben a regényben mellékszereplőként vannak jelen, már házasokként és minimális szerepet kapva.

Ebben a történetben, és gondolom a sorozat többi részében is, annyira az aktuális pár van a középpontban, hogy nincs szükség előismeretre. Itt ismerkednek meg, jönnek össze és jutnak el a boldog végig. A többiek nem fontosak az ő történetükben.

Abszolút a romantikus regények zsánerét hozza ez a regény. A pár megismerkedik, bosszantják egymást, de pokolian vonzódnak. Végül engednek a kísértésnek, látják, milyen jó lenne együtt, de egy butaságon összevesznek. Egy nagy gesztussal békülés, és még nagyobb happy end. A regény tökéletesen ráhúzható erre a vázra. Itt talán annyiban más a leosztás, hogy nem az első boldog szakasz van hosszan megírva, hanem az évődés, amíg összejönnek. Konkrétan a regény nagyja arról szól, hogy mind a ketten rá vannak izgulva a másikra, de nem mernek lépni, nehogy a barátságuk lássa kárát az egyéb érzéseiknek.

Mennyire illenek össze? Igazából ezzel nem volt bajom. Gabriel olyan zárkózott, szigorú karakter, akivel együtt tudtam érezni. Van egy rész, amikor Sophie pontosan megfogalmazza azt, ami az ő jellemének kulcsa, és amit bírtam benne: a tökéletes külseje is csak egy maszk, ami mögé elrejtőzik. Kicsit talán túl van írva, hogy a szülei hogyan tették tönkre a gyerekkorát és hord máig sebeket, de ő egyben volt. Sophie sokkal egyszerűbb lélek, és bár neki is adtak egy múltbeli traumát, azt már feldolgozta, mire mi megismerjük.

A szerelmi szál. Bár a testiség túlsúlyban van, azért nem csak az van benne. Egymás egész lénye kezdi el őket vonzani, nem csak a külsőségek – bár az is nagyban számít. A szex is valahogy így van benne: hosszú az előjáték, nagyon sokáig csak képzelegnek és gerjednek egymásra, van erotika, de nem szex. Az első együttlétet követően azonban az írónő bepótolja, amit nem írt addig le. Nekem sok is volt abból, hogy mikor mennyire esnek egymásnak meg hasonlók. De ilyen a zsáner, így ebbe nem kötök bele.

Abba inkább, hogy elég mocskos a könyv nyelvezete. Tudom, ebben elég prűd vagyok, de jobban szeretek olyan regényeket olvasni, ahol se a narrátor, se a szereplők nem beszélnek mocskosan. Ez van.

Tanulságot kár keresni benne, ez egy erotikus, romantikus szórakoztató regény.

Az előző kötetnél jobban tetszett, de nem leszek VIP rajongó.

Callihan: Kontroll - Mint erotikus: 70% egy pár egymásra találása a fő téma, lelki zűrökkel, de kevés cselekmény.

Szubjektíven: 35% helyenként mosolyogtam rajta, de tipikus is, nem tetszett a nyelvezete se.

Pete Polgár: A lelkész lánya

Victoria gyanútanul éli az életét – jó lánya az apjának, és összejön a polgármester sportoló fiával. (Akaratlanul is az anyja példáját követve.) Egy nap a fiúk beavatásra mennek, és lelövik a szomszéd község fekete lelkészét és a kisfiát. Utána mennek a barátnőikhez, de Victoria aznap nem engedi be a barátját. Ő erre máshoz megy. Victoria másnap rajtakapja, és számon akarja kérni. A barátja erre leüti, bár a fiú később azt hazudná, hogy Victoria csak elájult és ő hazavitte. A lány azonban félig ájultan sokat hallott: rájött, hogy milyen erőszakos a szervezet igazából, hogy a barátja mennyire benne volt a gyilkosságban.

Szökni akar, de a saját nevén nem lehet. Ben nagyon tehetséges, informatikai zseni, de annyira szegények, hogy egyedül semmi esélye sem lenne. A tiszteletes karolta fel, aki cserébe elvárja, hogy nyújtson technikai hátteret a tevékenységükhöz. Ben jön rá, mit akar a lány, és látja el hamis iratokkal és tanácsokkal, segít neki.

Veronica néven a lány szobalány lesz, és gyűjtöget. Az ottani szerzetes, János atya ismeri fel, hiszen nagyon hasonlít az anyjára, akit ő egykor szeretett. Kéri a lányt, menjen messzebb, mert ha az apja és a Klán a nyomára bukkannak, azokat teszik tönkre, akik befogadták.

Éppen erre készül, amikor hírek jönnek. Egy 13 éves srácot is be akartak avatni a Klánba, de amikor lőnie kellett, megcsúszott a keze. Így nem a levegőbe, hanem Victoria volt barátjának a fejét lőtte szét. A rendőrség szétszedte a Klánt, sokan börtönbe mentek. Victoria hazatérhet. Ben ösztöndíjjal tovább tanulhat, és Victoria újrakezdheti azokkal, akik nem Klán megszállottak.

Roberts: Napfogyatkozás

Eric meg akarja ölni a bátyját és a feleségét, mert a gyerekük lesz a Kiválasztott. Max az életét adja, hogy a terhes neje elmenekülhessen. Lana hosszan fut és bolyong, míg egy farmra nem jut. Egy egykori katona él itt, aki befogadja a nőt. Ő segíti a világra a babát, aki az apja után (Max Fallon) a Fallon nevet kapja. Lana az eltelt idő alatt megszerette a férfit, és újévkor mondhatni megkéri a kezét. Maxet sosem feledi el, de tud még szeretni, és ők pár lesznek.

A másik tábor szépen épül, ott is cseperednek a babák, akik erővel születtek. Köztük az ikerpár Duncan és Antonia, akik annak a férfinak az unokái, aki akaratlanul megtörte a Fátylat és elhozta a világ végét.

A farmra különös látogató érkezik. Elmondja, Fallon felesküdött harcosa. 13 év múlva visszatér, és akkor magával kell vinnie a kislányt kiképzésre.

Bandától menekülő, kutyás, bűnügyet felderítő.

Paul kiskamasz, aki nehezen viseli, hogy új helyre kellett költöznie, új iskolába kell járnia, és nincs egyetlen barátja sem. Sőt, egy helyi banda szinte azonnal kiszemeli magának, és piszkálni kezdik, a pénzét akarják. A gyerek kínjában hazudik magának egy kutyát, aki megvédi – maga Paul is meglepődik, amikor egy kutya bukkan fel mellette, és valóban elijeszti a srácokat, akik bántani próbálták. Paul régi álma egy kutya, és ez a kutya a tökéletes pajtása lehetne. A Dusty nevet adja neki, de tudja, nem viheti magával haza. A szülei nem engednék, hogy megtartsa. A kutya körül rejtély is van: miért nevezték gyilkos ebnek, hogyan kapcsolódik a házhoz, melybe Paul családja költözött? Abban bízik, ha válaszokat talál, majd engedik neki, hogy megtartsa az ebet.

Könnyed, gyors olvasmány, de azért elsősorban kiskamaszoknak és gyerekeknek. Egy-egy ponton megcsillan benne valami többnek is az esélye, de megmarad gyerekkönyvnek, aminek van egy nagyon apró krimis beütése.

A történet két nézőpontból van elmesélve: az egyik a fiúé. Paul, aki magányos és szenved, de a kutya lehetőséget nyújt neki arra, hogy itt is megtalálja az otthonát. Igazság szerint nem sokat tudunk meg róla, nincs mélyebb jelleme. Csak egy rendes fiú, aki nagyon szeretne egy kutyát és barátokat. Talán azért is ennyire üres a figura, hogy a kis olvasók könnyen a helyébe képzelhessék magukat.

Nekem azonban hiányoztak az építő kockák, amitől Paul önmaga lett volna. Van egy húga, szülei, de a családról ennél többet nem igazán tudunk meg. Az is olyan furcsa, ahogy a kutyával kapcsolatban állást foglalnak. Annyira érezni benne, hogy csak kifogásokat keresnek a gyerek kívánsága ellen, de hogy különben milyen szülők, milyen családot alkotnak, nem derül ki.

A másik nézőpont az érdekesebb, ha lényegesen hiteltelenebb is. Hiszen Dusty, a border collie is elmondja a történetet a maga szemszögéből. Nagyon meg van személyesítve, emberszerű a gondolkozása és a tettei is. Ő inkább az a kutya, amilyennek a saját kedvencünket szeretnénk elképzelni. Ahogy érti az embereket, ahogy reagál és megvéd. Nincsen semmi kutyás dolga, még csak ásni sem ás, vagy szaladgál vagy csinál valami állatos tevékenységet. Gyerekkönyvbe elmegy, de felnőttként Dusty nem eléggé kutyás kutya.

Ha már Dusty – ez a borító… A legjobb barátnőmék idén vettek egy border collie kölyköt. Elég sokat hallottam a fajtáról tőle a nyáron, és nem egyszer láttam a kutyájukat is. Az a border, amiben van barna is, nagyon ritka. A borítón levő kutya minimálisan egyezik a fajta kinézetével, még most is, hogy tudom, mi akar lenni, nehezen látom bele. Van egy hasonló kutya, talán az ausztrál pásztor, arra sokkal jobban emlékeztet. Miért nem lehetett egy klasszikus border kutyust tenni a borítóra?

A cselekmény nem sok, ahogy a nyomozás sem. Paul ráérez valamire, elég 2-3 emberrel beszélnie, hogy majdnem minden kiderüljön. Gyereknek elég mozgalmas, nekem kissé semmilyen. Kifejezetten kicsi a rejtély a sztoriban.

Ennél zavaróbb, hogy a felelősségnek nincs súlya. Vannak, akik komolyan hibáztak, és semmilyen megrovást nem kapnak érte. Kifejezetten nem szerettem a mindenkinek nagy rózsaszín happy end véget, mert egyeseknek büntetés és valami felelősségre vonás járt volna.

De gyerekkönyvnek ok, pláne kutyabarátoknak. Aranyos könyv, ha bántottam is más okból.

Andersen: Dusty – Egy életre szóló barátság - Mint gyerekkönyv: 65% könnyű azonosulni a szereplőkkel, helyes a kutya, könnyed történet.

Szubjektíven: 55% legtöbbször súlytalan a dráma. Nem tetszett, hogy követkemények nélküli.

Kamaszos, baráti társaságos, szerelmes, útkereső.

Emma eldöntötte, hogy egyelőre nem foglalkozik a fiúkkal. Azzal csak a baj volt, hogy másokkal akarta a szerelmi bánatát elfeledtetni. Helyette inkább az iskola, a barátok és a blogja, ami számít. Csak éppen a legjobb barátnője, Stephanie barátnő lesz. Sokat van a barátjával, egyre csökken a barátnőivel töltött ideje. Emma magányos lesz, és így netes barátkeresésbe fog. Ha Steph nem ér rá, szerez helyette pótlékot. Csak éppen nem akarnak összejönni az új ismertségek, megint sok mindenkit megbánt, és Steph is megharagszik a lányra. Emma még ki sem találta, hogy hozhatná helyre a dolgokat, amikor szerelmi téren is változás áll be az életébe. Anna szakít a fiúval, akibe Emma nagyon rég bele van esve. A fiú így már közeledne felé, és pár lehetnének. De Emma tényleg ezt akarja?

Lehet arról vitatkozni, mitől jó egy folytatás. A filmeknél van egy olyan szabály, hogy rá kell erősíteni arra, ami az elsőben működött. Még látványosabb akciók és robbanások, ha akcióról beszélünk. Komédia esetén még több humor, még eszementebb helyzetek. Haladnia kell az eseményeknek, a szereplők fejlődhetnek, de lényegében az alap marad ugyanaz.

A Haverok és bénázások sok tekintetben megfelel a kiírásnak. Egy cseppet változik a téma, Emma most nem pasit akar fogni a neten, hanem barátkozni akar. Lényegében azonban nem változott a helyzet: a jelenben, a való világában gondja van, és nem azt oldja meg, hanem a neten áll neki kamumegoldást keresni, pontosabban most új legjobb barátnőt. Lehet sejteni, mekkora sikere lesz. Kicsit más, de lényegében ugyanaz.

A fiúk terén is ugyanaz a dilemma, ami eddig is. Most egy kicsivel érettebb döntést hoz a végén, de megint ugyanaz a vége, mint az első résznek. Emma megállapítja, hogy a barátok és saját maga fontosabb, mint hogy szerelmes párt játsszon valakivel, aki talán nem is akar igazán vele lenni, nem látja őt annak, aki. Nem bántanám ezt a véget, ha nem ismételné meg szinte hajszálpontosan azt, amit a korábbi kötet végén kaptunk.

Emma se változott semmit, és nálam ez egy rossz pont. Mivel korábban se kedveltem, most sem nőtt a szívemhez a lány. Kamaszregény, és Emma a korának megfelelően gyerekes. Zsáner tekintetében ez nem baj, így hitelesebb, csak éppen felnőtt fejjel már nem szórakoztat egy ennyire kamasz mindennapi kínja és nyűgje.

A formátum is változatlan, Emma blogja, amit olvasunk mi is. Tele van kamaszos témákkal, első szerelem, barátok, szülőkkel való kapcsolat, iskolai helyzetek. Csak éppen sok olyan témát érint, ami nekem nem hiteles egy 16-17 éves lány publikált írásaiban. De most komolyan, melyik kamasz írna arról nagyvilág előtt, hogy mennyit maszturbál?

A nyelvezete is távol áll tőlem. A köznyelv alá megy, sokszor. Sok a szleng, és valahogy igénytelennek is éreztem. Arról nem tudok véleményt alkotni, hogy ezzel a valódi 16-17 évesek nyelvezetét adták-e vissza, de nekem nem volt jó olvasni.

Valahol érzem azt is, hogy ez humoros regénynek lehetett szánva. Azon kellene tudni mosolyogni, hogy Emma miket szerencsétlenkedik, miközben vele együtt megtanulunk dolgokat szerelemről, barátságról, felnőtté válásról. A humora abszolút nem jött be, a tanulságokkal meg ugyanaz a bajom, amit fentebb már említettem. Ugyanezt hozta az első rész is, nincs benne semmi olyan plusz, amitől ez a rész más lenne.

Nem néztem meg, létezik-e Emma Nash harmadik kalandja, de remélem nem. Eddig se szerettem, most még jobban kiábrándultam ebből a sorozatból.

Seager: Haverok és bénázások - Mint ifjúsági: 45% sok érzelemmel, zűrrel, pörgősen, de ismétléssel és minimális haladással.

Szubjektíven: 15% Emmát továbbra se bírom, nem tetszett a regény stílusa és a vége sem.

Megakadt a szemem egy borítón, amin volt egy madár. Eszembe jutott róla egy másik.

Csak a madarakból ráismertek?

Megoldás: Tovább!

Mágikus, posztapokaliptikus, romantikus, harcra készülő.

Létezik egy ősi jóslat, a fátyol átszakadásáról és rengeteg halálról. A jó és a rossz küzdelméről. Egy megvágott új, egy lelőtt madár, és egy vírus elindul. Hetek alatt milliárdok vesznek oda, és a túlélők egy részében mágikus képességek élednek fel. Katie apja volt az első fertőzött, a lány egész családja odaveszett – ő maradt csak meg, és ő is csak azért élte túl, mert megszülettek az ikrei, akiknek szükségük volt rá. Lana a szerelmével New Yorkból menekül el, és egy közösségben otthonra találnak. A nő itt jön rá, hogy gyermeket vár. A kicsi különleges, és a sötét erői már magzatként a vesztére törnek. Még a családon belül is lesz olyan, aki nem tud ellenállni a hatalom és a sötétség csábításának. A fény választottjai, legyenek bár boszorkányok, vagy mágia nélküli halandók, nem adják fel, kitartanak, és várják a Kiválasztott megszületését, aki megmentheti a világot.

Elsőre azért nagyot néztem, ahogy a világ nagyját kiirtó vírust itt egy mágikus küzdelemhez és régi jóslathoz kötik. Ifjúsági regényben van hasonló, de ott valahogy könnyebben elfogadtam. Itt komolyan venni, hogy a Sötétség és a Fény harcának az előfelvonása a Végzet nevű vírus, ami nagyon gyorsan milliárdokat öl meg…

A történet pedig jól hozza a tipikus elemeit egy epikus fantasy előkészítésének. Több szereplőt megismerünk, sok veszteséggel és újrakezdett élettel, új szerelmekkel is. Csak éppen végig az volt az érzésem, hogy mindez nem is nagyon számít. A Kiválasztott megszületésére várnak, vagyis születik egy gyerek, fel kell nőnie, és utána jöhet majd a nagy összecsapás. Ami máris garantálja, hogy az ő harcostársai, esetleg szerelme és ellenségei is csak most fogannak és születnek meg. A most megismert szereplők csak a felvezetés, akik majd fontosak lesznek a folytatásban, a most születő babák.

Vagyok annyira gonosz, hogy már most nagy tételben fogadnék, melyik ebben a történetben született kisfiú lesz Fallon – a Kiválasztott, aki a regény végén születik meg – későbbi nagy szerelme és párja. Annyira végeztszerű az egész…

Ami egyszerre jó is, meg nem is. A nagy eposzi körülmények és hősi harc megvan, csak éppen ettől kiszámítható is. Nem lehet nagy meglepetéseket beletenni, mert lehet sejteni, néha tudni is, minek kell következnie, hogy a történet kerekedjen és epikus legyen.

Mivel sok a szereplő, a kiemelt karakterek is vázlatosabbak, mint egyébként lennének. Mozgalmasabb a sztori azzal, hogy váltjuk a nézőpontokat, és a szereplők néha találkoznak, hatással vannak egymás életére, ugyanakkor egyikük sem emelkedik ki annyira, hogy a történet hőse legyen. Ok, a két nagy ellentét, egy testvérpár és szerelmeik összecsapása révén már most van egy jó – rossz összecsapás, de ez csak felvezetés, mert az ő gyerekeik lesznek majd a kiválasztottak, és az igazi hősök.

A világépítése nem valami izmos. Részleteket látunk ebből is, egy-egy túlélő szemszögén keresztül. A világból és a vírusból nem is vágytam többre, de azért abban reménykedem még, hogy a mágikus oldal ki lesz majd még bontva.

Van romantikus vonal is benne, de ez nem szenvedélyes vagy egymásba szeretős. Stabilabb, állandó kapcsolatok vannak – szerintem azért is, mert a gyerekek megszületése egyelőre a cél. Arra lenne tippem, Fallon majd szenvedélyesebb szerelmet kap a harcai mellé.

Egy nagyon kicsit eszembe jutott King Végítélete, de ez messze nem olyan sötét történet, mint az volt. Benne van Roberts romantikusabb történetszövése és stílusa.

Roberts: Napfogyatkozás – Mint fantasy: 65% a vírus és a mágia kapcsolata különös, nagy előkészítés a teljes történet.

Szubjektíven: 60% mindennek csak az elején járunk, de már vannak tippjeim, merre tovább.

Cím: Exodus

Szerző: Deborah Feldman - az Unortodox sikerkönyv szerzője, egy asszony, aki egy nagyon zárt közösségből lépett ki, írta meg és szerzett így írói karriert.

Műfaj: memoár, pszichés, vallomásregény

Cselekmény: az Unortodox után követi a szerző életútját. A zsidó közösségből kiszakadva dolgozik a karrierjén, a fia nevelésén, miközben a családi gyökereket igyekszik felfedni.

Várható megjelenés: 2021 tavasz

Miért várós?

• Adaptálják sorozatra, én meg előbb olvasni szeretek.
• Az olvasólistámon van az előzmény, akkor már ez is érdekel.
• A fülszövegben van egy rész, ami felkeltette a kíváncsiságom. A nő azért akarja megismerni a gyökereit, hogy elszaladhasson és igazán saját maga legyen.

Örökségért küzdő, családegyesítő, szerelmes.

Zarah már közel jár hozzá, hogy 30 év után visszakapja az unokáit. Carla, aki a lánya kiköpött mása, már tudja az igazat, és eltökélte, hogy tisztázza az ikertestvére nevét, aki a szerelme miatt műkincslopásba és kétes üzelmekbe keveredett. A perui hajsza során Carla komolyan meg is sérül, de végül célt érnek. Andy megkerül, jól van, és ő is megismeri a születése és a származása történetét. A lányok hamar egymásra találnak, és fogadják szeretettel a nagymamájukat. Közben annak is igyekeznek a végére járni, ki volt az apjuk, majd megszerezni a családi örökséget. Keresik a helyüket a szakmájukban és a szerelemben is. Mindkettejüket érik csalódások, jönnek tragédiák és szakítások, de Zarah és a család mindig mellettük áll. Így lassan révbe érnek, az újabb tragédiák következtéig.

Még mindig nem vagyok kibékülve azzal, hogy Zarah a központi karakter. Ő az, akinek szerintem kevesebb drámában és fájdalomban volt része, mint a mellékszereplőknek. Igen, sok veszteség érte, de nála azért kiegyenlítődnek a dolgok. A férjét tragikusan és viszonylag fiatalon veszti el, de előtte nagyon boldogok voltak és igazán szerették egymást. Igen, ő is elveszti a családja nagyját a II. világháborúban, de megmarad neki a nővére, aki felneveli és vigyáz rá. Bár nem szép ilyet mondani, de nem neki jutottak az igazán nagy próbatételek.

Korábban a nővére, majd Jozefa, most pedig a lányok is viharosabb sorsot kaptak nála. Carla és Andy története ez igazán, Zarah mindössze a nagymama a háttérben, akire mindig számíthatnak, és minden helyzetben kész tanácsot adni. Ok, talán azért Zarah a sorozat névadója, mert vele ér össze múlt és jelen. A főszereplők már az unokái, de Zarah személyén keresztül kapcsolódnak a családhoz és a múltjukhoz.

Most is egy olyan történetet kapunk, amit szívem szerint igényes szappanként jellemeznék. Még mindig sok olyan fordulat van benne, ami miatt mesés. A lányok apjának a kérdése, a szerelmi életük egyes elemei, de még az egymásra találásuk is. Nagy fordulatok vannak, szórakoztató és elég csajos is, de nem tudom úgy olvasni, hogy hitelesnek lássam.

Kalandosabb kezdés után abszolút a magánélet kapja a fókuszt. A lányok egymáshoz, családhoz és a férfiakhoz való viszonya kerül a középpontba. Nincs soha teljes happy end, itt valami fájdalmas mindig történik. Ez valahol jó, érdekesebb és jobb tőle a történet, de egyes fordulatok azért nagyon merészek. Az apáik például… az nagyon kész.

Kicsit szenvedtem azzal, hogy bár azt szeretem, hogy esendőek a szereplők – hibáznak, és amennyire a történet nem, a jellemük annyira hiteles nekem – magukat a karaktereket nem kedveltem meg. Mindenkiben találtam valamit, ami irritált. A legkönnyebben Carla esetében mutatok rá: aki a nevelő apjának nagyon könnyen megbocsát, pedig ő bűnösebb, mint a férje, aki viszont nem nyer bocsánatot és feloldozást. Jó, érzelmeket nem kellene racionalizálnom, de hogy lehet ugyanazért az egyiknek megbocsátani, a másikat meg ellökni?

A stílusa egy az egyben olyan, mint az előző köteté. Látványos képek vannak benne, mindig erős a történések érzelmi bemutatása is. Könnyű magunk elé képzelni, mesélős a részleteket tekintve is, amitől talán kicsit lassabb a tempó, de könnyen belesüppedhetünk a történetbe. Igaz, az most zavart, hogy nem egy aforizmát felismertem, de itt úgy vannak beépítve a szövegbe, mintha a szereplők maguktól és spontán mondanának ilyeneket. Pedig nem.

Már nincs zsidó vonal, eltávolodunk a háborús bűnöktől is, ez már női, kicsit sem történelmi.

A saját zsánerében szerintem nagyon rendben van, de titkon még mindig többet várok.

Náray: Zarah öröksége - Mint családregény: 75% igényesen megírt, gyakran szappanoperás fordulatokkal operál.

Szubjektíven: 65% még mindig hiányolom a történelmet, de szépen és szórakoztatóra íródott.