Nyomozós, szökött gyerekes, rögeszmés.

Kate élete 2 éve a darabjaira hullott. 16 éves lánya egy nap nem jött haza, megszökött. időnként küld egy képeslapot, de jól rejtőzik, nem tudnak a nyomára akadni. Mindenki azt mondja, törődjön bele. De erre Kate képtelen. Tönkrement a házassága, már nem tudta elnézni a férje hűtlenségét, akivel egymást hibáztatták Sophie szökése miatt. Most egy telefonos ügyfélszolgálatnál dolgozik, ahol szökött gyerekek hagyhatnak üzenetet a családjuknak. Egy este egy lány telefonál, Sophie. Az ő lánya. Akinek a hangján érzi, bajban van, meg kell mentenie. De senki nem hajlandó segíteni, ha nem is mondják ki, érzi, hogy őrültnek nézik. Néha már Kate is elbizonytalanodik, de az anyai ösztöne mindennél erősebb: a lánya bajban van, és ő meg fogja találni! Megmenti, kerüljön bármibe is, bármilyen titkot is leljen az életük mélyére elrejtve.

Kicsit bajba vagyok ezzel a regénnyel, de úgy általában a típusával is. Szívesen írnék róla mélyebben, de senkinek az örömét és meglepetését nem szeretném elrontani, esetleg egy-egy a leírás alapján kitalálható fordulattal. Bár ez valahol a regény dicsérete is, hiszen ezek szerint van egy olyan fordulata, amiért érdemes elolvasni, ami meglep, és amit nem fogok lelőni.

A címe elsőre semmit mondó. De az is simán lehet, hogy annyival jobban szeretem az eredeti angol címét, sok más regénnyel egyetemben, hogy kicsit előítéletes vagyok. Where The Missing go. Az angolban más hangsúlyt érzek, de bevallom, nem sikerült nekem se jobban visszaadni a magyar címnél, így maradjunk annyiban, ez még a korrekt címek között van.

A lényeg azonban a cselekményben lesz. Elsőre csak egy sablon femi-thrillernek látszik, amelyekkel lassan Dunát is lehet akasztani. Eltűnt gyerek, szétment házasság, egy rögeszmés anya. A regény első felében igazából egy lelki utazáson vagyunk, ahol végig követhetjük, Kate hogyan lesz egyre rögeszmésebb. Gyakran gondolkoztam azon, hogy mennyire ép még a tudata. És sajnos, nem is nagyon sikerült őt megkedvelnem. Ugyan értem, miért kellene együtt éreznem egy gyermeke elvesztésébe beleroppanó anyával, de amilyen morzsákat megtudok a múltból, nekem sokkal hibásabbnak tűnt Kate a lánya szökésében, mint a férje. Egy helikopter anya, aki élni sem hagyta a lányát.

Érdekes kérdés, hogy a regény második felének ismeretében hogy állunk a helikopter anyákkal. Csak mert ebben az esetben jogos volt a túlzott féltés, akkor az a helyes viselkedés? Szerintem nem. Az én véleményem szerint nem Kate a felelős a lánya szökéséért és a helyzetért, amibe került, de ő és a túlféltő magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy a lánya erre az útra lépett. Az igazság valahol a kettő között kellene, hogy legyen. Félteni és vigyázni kell a gyerekre, de egy-egy ponton el kell engedni a kezét, hogy elkövethesse a maga hibáit, tudva, hogy van egy biztos háttere, szerető szülője, akihez fordulhat.

Nekem ez volt a regény üzenete, de térjünk vissza a cselekményre! A regény második felében megindul a nyomozás, bejön Sophie nézőpontja is, és sokkal izgalmasabbá, eseménydúsabbá válik a történet. Jobb olvasni is a két elbeszélővel. Jó fordulatok, érzelmi oldalról megfogott krimi, és Kate is sokkal szimpatikusabb nekem tevékeny nyomozóként, mint szenvedőként.

A végére már szerettem a kötetet, Stevens és Donoghue jutott eszembe róla kicsit másképp.

Rowley: Hova lettek az eltűntek? - Mint thriller: 75% jó a csavar, működik a nézőpontváltás, és érzelmileg hatásosak a szereplői.

Szubjektíven: 70% az elején nagyon nem volt szimpatikus a hősnő, de a felétől a történet jó.

A Black Friday-t remélem sikerült mindenkinek kihasználni tegnap! Én szemezgettem a kiadók és online boltok kínálatából, így nem csak új könyveim lesznek, de egy hősugárzóm és belebújós takaróm is, hogy kényelmes melegben olvashassak télen is :)

De visszatérve a könyvekre. Volt még új megjelenés hétvégére, és nagyon élveztem, hogy a Black Friday ajánlatok ezekre is vonatkoztak.

- Frear: Gyilkos kis hazugságok: már maga a fülszöveg is szórakoztatóan van megírva. E/1-ben. Maryanne eltűnt, a narrátor apja a közelben volt. Hazudott, hogy nem ismerte. Alice-t holtan találták, és apa a közelben volt. Következtetés?

- Wilke: Roofer - adott egy lány, aki szerelmes lesz. Igyekszik a szerelme közelében lenni, és ezért annak a szubkultúrának is a részévé válik, ahova a fiú tartozik. Aki egy Roofer. Vagyis, épületek tetejére szeret felmászni, a veszélyre fütyülve.

- Lee: Pacsinkó - családregény, és ami a nyugati érzületünknek a különlegesség lehet, hogy ázsiai történet. Több generáció, küzdelem a boldogulásért, tragédiák és szerelmek, miközben a történelem  is mozgásban van. Már csak arra kell rájönnöm, ki vagy mi a címbeli Pacsinkó.

- Backman: Életed üzlete - skandináv szerző, de nem a krimi vonalon halad. Három regényét nagyon szeretem, de azokról  már meséltem annyit, hogy inkább koncentráljunk az új kötetre. Ami egy kisregény. Aminek a cselekményéről még nem sokat tudni, a fülszöveg alapján köze lesz a családhoz, és ahhoz, kiért halnánk meg, és kiért adnánk oda az egész életünk. És hogy mi a kettő között a különbség? A válaszért bizony el kell olvasni a könyvet!

Kamaszos, szerelmes, városjárós.

Serena nagy tervekkel érkezik meg Párizsba, szilveszterre, egyenesen New Yorkból. Eredetileg családi út lett volna, de az anyjának tárgyaláson kell lennie, a nővére meg lelép a barátjával Barcelonába. A lány így is meg akarja csinálni a párizsi útitervét, mely a szülei egykori nászútjának újrajátszása, hogy az anyjának emlékkötetet készíthessen, ami talán enyhíti a gyászát a férfi halálának időszakában. Útitársául Jean-Luc szegődik, a nővére barátjának lakótársa, aki megakadt egy házi feladattal, és reméli, a lány mellett ihletet kap. Eleinte egymás agyára mennek, de ahogy Párizs ünnepi hangulatban megnyílik előttük, ők is elkezdik megismerni és megkedvelni egymást, talán életük bánatainak feldolgozásában is pont a másikra van szükségük.

Korunk vezető törekvése a szórakoztató iparban, elsősorban a filmek esetében, de már regényeknél is egyre jobban, az univerzumépítés. Ha van egy sikertörténeted, annak kell folytatás, előzmény, a mellékszereplőknek külön történet, és sorolhatnám tovább. Vannak jó lehetőségek ebben, de az a veszélye is fennáll, hogy összekötnek olyan történeteket, amelyek önállóan is mennének, és csak bosszankodik az ember, miért kell valami másra rácsatolni.

Catherine Rider Csók New Yorkban kötete valahogy így van összekötve a Csók Párizsban-nal. Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, a címük az, ami a leginkább összecseng a kettőben. De kétségtelen, hogy egy univerzumban játszódnak, ennek a hőse barátnője a New York-i történet főszereplőnőjének. Ebben van egy nyúlfarknyi jelenete, és bumm, máris sorozattá lettek nyilvánítva, épül az univerzum. De ilyen esetben kérdem én, minek? Persze, business. Ha az egyik tetszett, valószínűleg a sorozat másik részét is megveszed. Engem akkor is bosszant, és ezt most ki is írtam magamból.

A történet különben romantikus ifjúsági regényhez képest nem megy át nyálasba, amit szoktam tudni értékelni. Itt úgy lesz a két főszereplő szerelmes, hogy nekem le se esett, erre mikor került sor. Ha a végén nem kezdenek el csókolózni, simán azt mondtam volna, szereztek egy jó barátot. Nekem fura, hogy egy együtt töltött nap elég arra, hogy komoly távkapcsolatot építsenek rá. De mindegy is, ez a mese része. Kellett a happy end a végére.

A cselekmény jól indul. Hozzáteszem, a kedvenc világvárosom Párizs, így egy olyan történet, aminek az alaphelyzete a város bebarangolása, nálam nyerő helyzetből indul. Az első úti cél a Louvre, és imádtam, hogy a saját emlékeim visszahozta a könyv. Ráismerni a múzeumra, a Mona Lisa élményem is hasonló, csak én azért jobban kiélveztem a múzeumot, mint Serena.

Majd a városnézés lelki úttá kezd válni, amiben a fiatalok beavatják egymást a lelki kínjukba – az egyikük apja halott, a másiké lelépett. Itt már nem a cselekmény a fontos, hanem a karakterek lelke és sebei, majd a gyógyulás. De annyira nem dráma, hogy igazán jó kamaszos fájdalmas regény lehessen. Hogy is lenne az, amikor egyetlen nap alatt mindent megoldanak? Nekem ez komolytalanná is teszi a drámát, a kalandjaik inkább olvastam volna.

Az üzenete is nagyon szájba lesz rágva a végére: éld meg a pillanatokat, nyisd meg a szíved az élményeknek és az embereknek! Carpe diem, baby!

Az elejét szerettem, aztán engem elvesztett. Műdrámának éreztem a teljes második felét.

Rider: Csók Párizsban - Mint ifjúsági: 55% a nyaralós szerelembe esős zsánert drámásítja, túltolt érzelmekkel.

Szubjektíven: 40% nekem a város olvastatta, a Louvre tetszett is, de a regény drámája nem.

Vannak regények, melyekbe egy állat a főszereplő. Némelyik ezek közül megtörtént, valódi történet, akár dokumentumregény, mások állatmesék és regények, de most még egy sci-fi is ide került.

Tudjátok milyen állat volt a lent megnevezett főszereplő?

- Ivan

- Null-Hatos

- Bailey

- Rannoch

- Portia

Megoldás, Tovább!

Orvosi kutatásos, újraélesztős, barátságos.

Sebi és Döme régi barátok. Döme titkon mindig irigyelte is barátját, akinek gyönyörű neje az ő nagy ideálja. Ennek ellenére Sebi rendszeresen csalja a nőt, és szereti mérnök barátját is ugratni a szakmájával. Döme egyik története az újjáélesztett rokonáról elgondolkoztatja az orvost. Felállít egy elméletet, mely szerint az ember olyan jól tudta magát halottnak tettetni az őskor küzdelmeiben, hogy ha ismerjük az egyéni alvás szintjeink, még a halálból is fel tudunk ébredni kis segítséggel ma is. Kidolgoz egy koncepciót, Döme gyárt hozzá speciális órákat, és a kormánnyal engedélyeztetni akarják a protokollt. Megindulnak az orvosi kísérletek, melyek során a kifutón meghalt modellt, a vízbefulladt minisztert, de akár a cigányvajdát is fel lehet támasztani, ha a körülmények nem esküdnek össze a barátok ellen, akik nem várt bonyodalmakkal kell, hogy megbirkózzanak az orvostudományi megújulás közepette.

Érdekes, hogy a PR tevékenységből inkább az ragad meg, ami nem tetszik. A könyvek esetében nagyon gyakran utálom, ahogy egy siker farvizén akarnak valamit lenyomni a torkunkon. Hány új Lány a vonaton is volt már… De van egy ritkább bosszantó eset is, amire ez a Restart remek példa lesz.

A megtévesztő fülszöveg. Itt ugyan a cselekmény stimmel, de nagyon máshogy van kihegyezve, mint amilyen a regény. Ott egy orvosi thriller, már szinte #metoo vonallal, sok filozofálással látszik. Ehhez képest ez egy fekete humorú, szórakoztató regény, egyáltalán nem az a komoly szöveg, aminek a fülszöveg alapján hittem.

Ezzel el is árultam, mi tetszett nekem ebben a regényben, még hozzá nagyon. Főleg a regény első része olyan fekete humort kapott, hogy az ember közbe nem tudja eldönteni, hogy mit kellene tennie nevetés mellett. Bosszankodjon, elmélkedjen, simán hagyja magát sodorni a cselekménnyel?

Én ez utóbbit tettem, hiszen annyira pörgetik az eseményeket, hogy rá lehet hagyatkozni. Epizódszerűen követik egymást az abszurdabbnál abszurdabb esetek. Nem egy mögött találhatunk görbe tükröt korunknak és társadalmunknak, de aki erre nem érzékeny, az simán jól szórakozhat a pergő eseményeken. Még változatosság is akad benne bőven: azért elég nagy váltás egy holland diplomata és egy cigányvajda élete és halála, esetleg feltámadása…

Abszolút nem éreztem orvosi thrillernek, mert hiába van egy orvosi magyarázat is a feltámasztó protokollra, nem érzem hitelesnek. Inkább olyasmi, ami egy Rejtő regényben bukkan fel. Viszont, a kötet végére egy másfajta thriller bontakozik ki. Megjelenik egy vetélytárs, a főszereplők minden munkája veszélybe kerül a barátságukkal együtt, és itt kapunk egy kis elgondolkoznivalót is. Megérett már a feltámadásra a társadalom? Megilletik ezt az emberek? Mert az emberi természet megmutatja magát. Sebi megijed attól, hogy a gazdagok kisajátítják a technikát. (Poén, de előképe lehetne a történet a Lopott időnek.)

A szereplőket nem elemzi túl, a gondolataikból és érzéseikből sem sokat kapunk, de mégis működtek. Emberiek, hibákkal, és lehet nekik akár drukkolni is.

Sajnálom is, hogy a végére mintha kifogyott volna az ötlet. Nekem fura is volt a zárás.

Összességében, akinek a fekete humor bejön, tudom ajánlani.

Camper: Restart - Mint sci-fi: 65% fekete humor hatja át, vannak ötletei, de a vége zavaros és kevesebb a sci-fi.

Szubjektíven: 70% humora nagyon bejött, és jókat vigyorogtam rajta. De a vége elvesztett.

A múlt héten már jeleztem a Betűtészta Kiadó újdonságát, ami a Plázafoglyok címre hallgat. Azon a héten még nem, de a mostanin már be tudjátok szerezni.

Ifjúsági regény lesz, és a fülszöveg annyira titokzatos, hogy nem is tudom, egy kamaszos fájdalmas ifjúsági regényre, vagy valami horroros kalandos pláza-menekülőakcióra számítsak. De kíváncsi vagyok, én ki fogom deríteni :)

Kedvcsinálónak, többkezes regény, olyan íróktól, mint az egyik kedvenc magyar szerzőm, Mészöly Ágnes (Hanga és Várkony sorozat; Darwin-játszma; Rókabérc, haláltúra), a DAC sorozat Kalapos Évája és a János vitézt újrateremtő Csurgó Csaba.

Cím: A vörös kobra

Szerző: Rob Sinclair - kint jól mennek a könyvei, akciós-kémes-thrilleres vonalon mozog. Ha jól tudom, nálunk ez lesz az első kiadott regény tőle.

Műfaj: kémes akciós

Cselekmény: Carl Logan volt JIA, egy kémszervezet egyik legjobb embere. Mára visszavonult, és csak békében akar élni. Ám a JIA egy holttestre bukkan, egy nőre, aki szerintünk a Vörös Kobra volt, Logan legnagyobb ellenfele. Logan nem így gondolja, és hamarosan egy gyilkos játszmában találja magát az igazi Vörös Kobrával.

Várható megjelenés: valamikor jövőre

Miért várós?

- Mert keresem az olyan szerzőket, akiknek a köteteit David Baldacci regényei mellé tehetem.

- Mivel többkötetes a szerző, ez is egy sorozatának a része, ha jó lesz, több regényre is lehet számítani.

- A kémes zsánerrel folyamatosan barátkozom, ez olyannak tűnik, ami tetszik nekem.

Rejtélyes betegséges, félős, egymásnak esős.

Dooling egy hegyvidéki városka, ahol semmi érdekes nem történik. Ám elindul egy új járvány, ami nagyon hamar világszintűvé válik. A nők elalszanak, benövi őket egy fura gubó, és akit megpróbálnak kiszedni, megvadul és gyilkol, majd újra elalszik. Ide is lassan elér a kór, és a nők megpróbálnak ébren maradni a megoldásig. Különösen feszült a helyzet a női börtönben. Egy különös nő tűnik fel ugyanekkor, Eve Black, aki a többiekkel ellentétben tud aludni és ébredni is, aki már szinte természetfeletti. A helyi pszichiáter, Clint, aki a feleségét akarja megmenteni többek közt, tőle alkut kap: ha életben tudja őt tartani, a nők megkapják az esélyt az ébredésre. A felbőszült férfiak nőket égetnek gubókkal együtt, Eve ellen indulnak, míg páran igyekeznek fenntartani a rendet – nem is sejtve, hogy a nők átkerültek egy más helyre, és minden nappal csökken az esélyük a visszahozásukra.

Igazán szeretnék a regény jó részeire koncentrálni, mert vannak neki azok is, de nagyon nehezen megy, mert a negatív benyomásaim erősebbek. Kezdve azzal, hogy nagyon fura nekem ez a fiú-apa kettős szerzőség. Picoult és lánya esetében érezni lehetett, hogy van benne a lány keze. De itt? Annyira King stílusában készült az egész, hogy hajlamos lennék azt feltételezni, Owen csak ötletelt az apjával, aki aztán írt. De ne legyek ilyen gonosz, igaz?

Hiszen rábökhetek a történetben is olyan hibákra, amelyek idegesítenek és jogosan. Ha átmennek a nők egy másik dimenzióba, minek marad itt a testük egy gubóba? Ha a testük, gubójuk pl. felgyújtják, a nők odaát is meghalnak. Ha itt a testük, hogy szülnek a másik oldalon? A gyerek ott lesz a másba, és az anyja testéből hogy tűnt el? Nem is nagyon akarok ebbe belemenni, mert csak megfájdul a fejem. De zavar, értitek.

Kettes bajom, hogy nagyon kevés szereplőt engedett a kötet megkedvelni. Ha női hőst kellene benne találnom, az Lila lenne. De pont ő az, aki nagyon ellentmondásos ahhoz, hogy szeressem. Tulajdonképpen egy félreértés miatt távolodik el a férjétől, és hiába tudja meg az igazat, utána is úgy érez, mintha ő gondolta volna jól és megcsalták volna. Ugyanezt eljátssza a végső döntésnél is: ő is azt mondja, menjenek vissza a világba. De már ott és akkor nem szívből mondja, és bár nincs leírva, simán kiérezhető, hogy ő nagyon megbánja, hogy nem maradtak a fa túloldalán. A végére úgy átmegy a férjével bunkóvá, hogy nem értem, miért.

De szerencsétlen Jared is mindig szív. Sokan meghalnak, a sátáninak induló férfi meg képes lesz megváltozni és megváltásra lelni? Jaj.

Nekem nem tetszett a nagyon erős #metoo hang sem a kötetben. Szabályosan úgy van megírva, hogy a férfiak úgy rosszak, ahogy vannak. Biztosra veszi, hogy a nők világa sokkal jobb lenne. Annyira nyalizósnak hat az egész a mozgalomnak, hogy az már sokkoló. Ok, vannak a világban gondok és igazságtalanságok a két nem között is, de ez túlzás.

De akkor, ami jó benne. King mestere annak, hogy egy átlagos, semmilyen kisvárosba beköltöztesse a horrort. Felvezeti, tomboltatja, levezeti. Itt is jól működik ez a része, ahogy az egyes embereken leképezi a kirobbanó helyzetet és feszültséget. Vannak hatásos képei – nekem a legemlékezetesebb a gubóégetés lett, de lehet válogatni.

Egyszer elment, de leírhatatlan, mennyivel jobb a Carrie vagy a Christine. Még mindig.

King: Csipkerózsikák - Mint horror: 60% a feszültségteremtés, egyes karakterdrámák jól megírtak, de a véghang fura.

Szubjektíven: 50% csak nem megérintette Kinget a #metoo? Vannak jó ötletei, de túlzó is.

Boldogulós, szerelmes, életet építős.

Angelique gyermekkora felhőtlen volt: ugyan édesanyját a szülésnél elvesztette, de az érte rajongó apja védőszárnyai alatt nőhetett fel remek nevelést kapva, szeretetben. Féltestvérei féltékenysége mindig kísérte, de még így is fájdalmas meglepetésként éri, amikor apjuk halála után herceggé lett bátyja vidéki nevelőnőnek adja szegény rokonként. Angelique itt is helytáll, megszereti a gondjára bízott gyermekeket, de a szépsége kárára válik: egy erőszakos családi barát rátámad, védekezik, és őt küldik mindezért el, ajánlólevél nélkül. Hiába megy Párizsba, képtelen állást találni. Mikor segít egy kidobott utcalánynak, megfogalmazódik benne az ötlet: létrehoz egy bordélyt, ahol ügyfelek és örömlányok is jól érezhetik maguk. Megszületik a Le Boudoir, hatalmas siker lesz. Angelique mindenki útját egyengeti, csak a saját boldogságába nem hisz, míg nem találkozik egy Amerikába tartó hajón egy jóképű és jó lelkű ügyvéddel.

Abban is biztos vagyok, ha csak tegnap mondja nekem valaki, hogy lesz egy Danielle Steel regény, ami tetszik nekem, nevetőgörcsöt kapok. Ma viszont van már egy ilyen regény, méghozzá ez. Nem irodalmi igényű, sok mindenbe bele is tudnék kötni, de pont olyan kosztümös mese, ami most nagyon tetszett.

A története lineárisan halad előre, és sok eleme, mintha egy meséből érkezett volna. A kedvenc gyermek, a legkisebb lány, akit a testvérei elűznek és kisemmiznek féltékenységből, de ő kiharcolja a sikert és győztesként térhet majd haza. Éppen csak a lépések nem mese szokványosak, melyeket Angelique bejár. Bejárónő, bordélyház vezetője, szerető feleség. Romantikus regénybe annál jobban illenek.

Az egésznek a lánymese jellegét erősíti, hogy valósággal prűd a tartalom. Ahhoz képest, hogy Angelique szépsége megigézi a férfiakat, egy bordélyházat fog üzemeltetni, még a szerelmi házasságában is olyan szemérmesen van leírva minden, mintha egy nagyon erős korhatár besorolás lenne a köteten. Ahogy így belegondolok, Angelique szülése a könyv leginkább ábrázolós része, és még ez is elég visszafogott, és sok az utalás a realista ábrázolás helyett. De lehet, hogy ez is kellett ahhoz, hogy összességében tetszik a könyv. Nekem ez sokkal jobban bejön, mint amikor a szerelmes nyáladzás tölti meg a sorokat. De valami valamiért… nincs nyál, de a szerelem is szárazabb.

Tetszett, de az értelmemnek gondja van azzal, hogy mennyire modern ez a történet. Steel György király idejére teszi a cselekményt, még a viktoriánus idők elé. De az egész cselekménye, a hősnője útja és kalandjai sokkal jobban illenek a XX. század elejére. Ott tökéletesen hiteles lenne, és működne. De abban a korban egy bordélyt vezető nemes lány? Aki aztán hozzámegy egy amerikai ügyvédhez? Jó történet, de tele van olyan elemekkel, melyek már a modern korba illenek.

Kimondom, hiányzik a leírt kor miliője. Egy pillanatra se éreztem magam a XIX. század közepén, el van csúszva a kor. Cselekményben, karakterekben és még ruhákban is. A képzeletem nagyon jól lefestette az írónő megírta ruhakölteményeket, de nem ekkorra.

De a hősei, Angelique és Andrew annyira szerethetőek, hogy minden megbocsátva.

Ez egy lánymese, tény. De egy kellemes mese, amiben tragédiák ellenére is győz a jó.

Steel: A hercegnő - Mint romantikus: 70% lényegében egy mese, de szerethető főszereplővel, érdekes helyzettel.

Szubjektíven: 90% bár a kor elcsúszott, annyira szerettem a szereplőit, hogy nem is zavart.